B1 blogcsalád



Elhunyt Kakuk György újságíró, DK-s politikus

2017. január 03. - Mr Flynn Rider

Ma reggel meghalt Kakuk György, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségének tagja - közölte az ellenzéki párt az MTI-vel. 

kakuk_gyorgy.jpg

 

A DK közleményében úgy fogalmazott, hogy felfoghatatlan veszteség érte a pártot, annak tagjait, támogatóját, szimpatizánsát. "Nagyszerű barátot, kollégát veszítettünk el váratlanul és felfoghatatlanul" - írták, részvétet nyilvánítva a hozzátartozóknak.

Kakuk György jogot végzett, tagja volt a nemzeti kerekasztal-tárgyalások büntetőjogi albizottságának. 1989-től a Mai Nap, majd a Kurír újságírója, 1992-től a Magyar Televízió és a Magyar Rádió munkatársa volt. 1998-tól a TV2 koszovói kiküldött tudósítójaként dolgozott, később az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, majd az ENSZ diplomatájaként tartózkodott a térségben.

Kakuk György egyik egyedülálló újságírói teljesítménye volt, hogy a menekültekkel gyalogolt Görögországból Magyarországig - a cikket sok helyen méltatták. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr812094203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.01.04. 02:58:27

„írók, politikusok, mindenfajta újságok riporterei, röviden irodalmi ügynökök úgy a szocialista mozgalomban, a fenekük pedig a német sajtón ül. Minden újságon rajta tartják a kezüket, és elképzelheted, hogy milyen émelyítő az, az irodalom, amit ez eredményez.” Ez az egész tabuval védett világ, Michael Bakunyin

Liszt véleménye

„Birtokba vették a szépirodalom és az újságírás terét. Mint sáskasereg rohanták meg a sajtót, hatalmukba kerítették az időszaki iratokat, magukhoz ragadták a gondolatok vezérlését, s meg fészkelni látszották magukat a közvélemény-árulásban

megamedve 2017.01.04. 06:48:34

@lényeglátó: hülyeséget mindenki beszélhet
süti beállítások módosítása