B1 blogcsalád



Szijjártó két lábbal szállt bele az észak-koreai rezsimbe

2016. december 29. - Mr Flynn Rider

Megszokhattuk, hogy a tökös cowboy-stílusban kommunikáló külügyminiszterünk mindenkibe beleköt. Most Észak-Koreát választotta, diktátorozott, kommunistázott egy nagyot. Meg is lett az eredménye, Észak-Korea felfigyelt Magyarországra. 

szijjarto_szoul.jpg

Szijjártó Péter december 16-án járt Szöulban, ahol nem vesztegetteaz idejét: jól hangzó mondatokat mondott a kommunizmusról és a diktatúráról. Ilyeneket:

  • ma az Iszlám Állam mellett az jelenti a legnagyobb biztonsági fenyegetést a világra, ha "az észak-koreai diktátor atomfegyver kifejlesztésére vonatkozó tervei sikeresek lesznek".
  • A helyzet az, hogy "Észak-Koreát egy őrült kommunista diktátor vezeti, aki veszélyt jelent az egész világra", mert mindent megtesz azért, hogy nukleáris fegyvert fejlesszen ki, és csak az idén huszonnégy rakétakísérletet hajtottak végre az országban
  • Magyarország olyan ország, amely beható és zord történelmi tapasztalattal rendelkezik a kommunista vezetés atrocitásaival kapcsolatban, tisztában van a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság állampolgárainak helyzetével. Magyarországot mélyen aggasztja a hatalmas gyötrelmeket okozó elnyomó politikai rendszer, amely Észak-Koreában több millió állampolgár életét keseríti meg.

 

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság bécsi - Magyarországra akkreditált - nagykövetsége persze kiakadt a dolgon és magyarázatot kértek. Erre a külügy még jobban visszavágott: szóbeli jegyzékben arról tájékoztatták a nagykövetséget, hogy a december 16-i MTI-tudósítás pontosan tükrözi Szijjártó Péter nézeteit.

A KKM csütörtöki közleménye hangsúlyozza:  "Magyarország teljes mértékben elítéli és a leghatározottabb aggályait fejezi ki a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nukleáris programjával kapcsolatban, amely nemcsak a Koreai-félsziget békéjét veszélyezteti, hanem az egész régió stabilitását is" - hangsúlyozzák a közleményben.

„Magyarország mint az Európai Unió tagországa új, szigorúbb szankciókat és a meglévők teljes körű végrehajtását sürgeti annak elérése érdekében, hogy elviselhetetlen állapot alakuljon ki az elnyomó észak-koreai rezsim számára” - írták.

Korábban Szijjártó a románokkal és a fél világgal összeveszett már, Észak-Korea csak most került sorra. 

 

Búcsúzóul berakunk néhány fotót az utóbbi évekből, ahogy Magyarország "fejlett", "nyugati demokráciaként" "aggódik" a keleti diktátorok és atomhatalmak miatt:

orban-and-erdogan.jpg

Orbán és Erdogan

viktor_es_vladminir.jpeg

Orbán és Putyin

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9812080491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chris Lamb 2016.12.29. 17:18:59

Szóval azért cuki az Észak Koreai sötét diktátor, mert a magyar külügyminiszter beszólt neki? Basssz...

Lengyel 2016.12.29. 19:12:18

Letelepedési kötvénnyel jöhet a "célmigráns"..

EricaRose 2016.12.29. 20:03:20

mi nem igaz az állításaiból?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.29. 21:49:23

@EricaRose: @Chris Lamb: Kurva bátor dolog egy, a világ túlsó felén lévő pária állammal keménykedni. Rakétával se érhetnek el, szövetségesei sincsenek, nekünk ernyőt tart a NATO, kereskedelmi kapcsolatok nincsenek...

Egyébként pedig nem ezt nevezik diplomáciának. Rémlik a köznyelvi szó: "diplomatikus"?

Külön diszkrét bája van annak, hogy a fidesz éppen átalakítja M.o.-ot demokráciából diktatúrába. Egyre kevesebb a különbség. Észak-Koreában is többpárti rendszer van. Mindkét állam vezetője egy erőszakos sötét bunkó...

Hell-Ász 2016.12.30. 07:52:30

Nyilván Kínának ilyeneket nem mer beszólni, csak azzal izmozik aki nem tud sallert adni.

Csaba Szikora 2016.12.30. 08:13:15

ugyanezeket mondogatja az összes vezető a világban,csak a különbség hofy ő kimondta,míg mások köntörfalazva beleépítik egy órás mondandóba.
Az újságíró szerint akkor ez a Kim gyerkőc nem diktátor,nincs Észak Koreában kommunizmus,és nem veszélyes az atom fegyver programja.

Chris Lamb 2016.12.30. 11:13:25

@Hell-Ász: Kínával miért is? Ott nincs totális diktatúra. Csak egy furcsa rendszer. Kommunista párt által irányított kapitalizmus. Észak Koreában viszont fasisztoid vérkomcsi rendszer van. :(

Chris Lamb 2016.12.30. 11:15:36

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Kár hogy a sors nem visz el Észak Koreába hosszú időre hogy megtanuld mi az igazi diktatúra.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.12.30. 14:57:12

Bosszúból leáll a kimchi export vagy mi? Nem kapunk több bulgogi konzervet?

BALTAZÁR 2016.12.30. 15:07:40

az rendben van, hogy a Blog szerzője szerint Szíjártó egy hülye. Értem az álláspontját. Útálja is Petit minden rendes demokratikus érzelmű ember, és beszólogatunk neki amikor Putyint isteníti, vagy éppen Erdogant, de miért kell kritizálni a akkor amikor végre egy arra méltó sötét f--sznak száll bele a gyomrába??
Melyik gondolata nem igaz?
Vagy akkor most nekünk igaz demokratáknak, Kim-et kell szeretni?
Valaki magyarázza mert el mert a végén még azt hiszem, hogy teljesen mindegy mit mond a jelenlegi hatalom, az biztos, hogy rossz és mi csakazértis ellene vagyunk ez pedig egy rendes baloldali demokratától távolálló magatartás.
Igaz??

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.30. 15:10:23

Drága posztoló, miben is hazudott Szijjártó?

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

"Kurva bátor dolog egy, a világ túlsó felén lévő pária állammal keménykedni."

Nem az állammal "keménykedik", hanem a diktátorával. Amúgy meg kb. annyira bátor, mint Magyarországon lediktátorozni a miniszterelnököt. Mert ha nálunk tényleg diktatúra lenne, akkor már légvédelmi ágyúval lőttek volna apróra, ahogy a nagy Kim teszi a neki nem tetszőkkel.

Amúgy ha Szijjártó mondja, akkor Észak-Korea már nem is kommunista diktatúra? Ha meg netán igaza van, akkor mi is a bajod?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.30. 15:12:03

@BALTAZÁR:

Mutass már nekem egy "rendes baloldali demokratát".

hidroponi 2016.12.30. 15:15:07

aztan nem meglepodni, ha egy kint levo(dolgozo) magyart majd munkataborba zarnak kemkedessel vadolva. szargyarto remelem majd a csaladjat szemelyesen fogja ertesiteni rola..

Jakab.gipsz 2016.12.30. 15:22:12

Sajnos rendszerváltás sikeres és békés átmenetének technológiájáról nem tudunk számot adni, ezért indokolatlan az északiak csepülése.
Ugyanis a rendszerváltás ugyan megtörtént, csakhogy éppen a Magyarország népe "a népünk" nem járt jól.

BALTAZÁR 2016.12.30. 15:26:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Mutass már nekem egy "rendes baloldali demokratát".

Most megfogtál! :-)

midnight coder 2016.12.30. 15:27:59

@hidroponi: Ha valaki olyan hülye hogy innen oda megy dolgozni ahol több ezer ember van ma is koncentrációs táborba zárva, az meg is érdemli hogy őt is oda zárják.

midnight coder 2016.12.30. 15:29:34

@Jakab.gipsz: Mondjuk azért az Észak-Koreaiaknál így is jobban járt. Az nem a Kádári gulyáskommunizmus, hanem igazi vérbeli vörösnácizmus.

Netuddki. 2016.12.30. 15:30:30

@Csaba Szikora: "ugyanezeket mondogatja az összes vezető a világban,csak a különbség hofy ő kimondta"

Hát bammeg, ezt hívják diplomáciának. Tudod, az egy szakma, amihez a futsalos, luxusvillás hülyegyereknek sok köze nincsen...

Netuddki. 2016.12.30. 15:32:07

@Chris Lamb: "Szóval azért cuki az Észak Koreai sötét diktátor, mert a magyar külügyminiszter beszólt neki? Basssz..."

Neked is negatív lett az IQ teszted.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 15:37:19

@Tibi !: "diplomáciának. Tudod, az egy szakma, amihez a futsalos, luxusvillás hülyegyereknek sok köze nincsen..."

:))

Muad\\\'Dib 2016.12.30. 15:45:31

Hát ez a cikk kibas*ott gyenge lett. Észak-Korea esetében minden országnak el kellene ezeket a dolgokat mondania rengetegszer. Egy elmebeteg dinasztia brutális, mocskos rezsimjéről beszélünk. Erdogan és Putyin nem egyszerű eset és nem épp a demokrácia az első ami az embernek eszébe jut róluk, de a relativizálás legalávalóbb, tetű szintje, amikor valaki Kim Dzsongunt említi egy lapon a fentiekkel. Ha ez az alternatíva ma s*aroszágban a fityesz banditapolitikájával szemben, akkor ismét le kell írni, hogy ezért az országért nem kár...

2016.12.30. 15:54:19

Valaki elmagyarázná nekem, hogy ezt most miért kellett ennek a magashomlokú hülyegyereknek?! A politika nem erről szól! Főleg nem azokkal az országokkal amelyeknek a vezetője köztudottan agyalágyult.

2016.12.30. 15:56:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A politika sosem az igazságról szól, te nagyon okos!
Lásd Putyin és Erdogan kapcsolatát az elmúlt fél évben.

Conchobar 2016.12.30. 16:13:47

Peti csak oda akart dörgölőzni a déliekhez, ott jártában. Az ilyesmit másoktól is szívesen hallják Szöulban. Mégse mondhatta nekik is azt, hogy ők Isten adományai. Rosszul adná ki magát így hanuka környékén

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.12.30. 16:14:09

A ballib szarháziak akármelyik diktátort megvédik, ha az aktuál politikai érdekeik ezt kívánják.

Egy GYurcsnyista gyűlölködő ennyit tud.

vNHM 2016.12.30. 16:22:49

LOL, mi a baja, kicsi szivem? Meg mindig a kovacs virslizabalo laszlo "merjunk kicsik lenni" hatasa alatt vagy?

midnight coder 2016.12.30. 16:26:06

@Legeslegalja: Ez pontosan így van. A magyar balfékek Hitler mögé is simán beállnának ha megígérné nekik hogy leváltja Orbánt. Az se baj, ha Szálasival.

monddazigazatmar 2016.12.30. 16:29:09

Hát nem lehet könnyű ballib bloggernek lenni. Ha van rajta sapka, ha nincs, ütni kell.
Esetleg megfogalmazhatnátok néhány elvárást...
Mert ahogy elnézem az sem jó, ha a némettel haverkodunk, mert egy rohadt összeszerelőüzem lesz az ország. Az sem, ha az orosszal, mert oda el tudnánk adni valamit, de az egy csúnya diktátor. A törökkel is össze kéne veszni, végül is bármikor elindíthat erre hárommillió retkes arabot -és fél európa a seggét nyalja, csak hogy ne tegye. De bezzeg egy északkorea nehogy már megsértődjön.
Szóval akkor mik is az elvárások? Keménykedjünk a szomszédban lévő atomhatalommal, de remegjünk, ha ÉK megsértődik?

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.30. 16:38:55

@Legeslegalja: juj! Akkor pontosan ugyan olyanok mint ti! Ja hát igen az mszmp-ben, kisz-ben, meg az ávh-ban ugyanúgy nevelkedtetek :)

@Lady Scarlett: azért kellett, hogy úgy látszódjon mintha csinálna valamit.

Gyurcsany Ferencc 2016.12.30. 16:46:33

"Szijjártó két lábbal szállt bele az észak-koreai rezsimbe"

A rohadt fasiszta aljas modon megtamadta a dicsoseges baloldali koreai kormanyt.

ritka, de értékes komment 2016.12.30. 16:47:01

Amit hajlamosak sokan elfelejteni (köztük Sz. Péter is): attól, hogy messze van Észak-Korea, és nincs gazdasági vagy katonai nyomásgyakorló eszközük, még nagyon meg tudják keseríteni az életünket kibertámadásokkal, amire az elmúlt években nagyon rágyúrtak. A diplomácia egy nagyon komoly és professzionális dolog is lehetne, ha nem dilettánsok kezében lenne (mint megannyi más ebben az országban).

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.12.30. 16:51:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: " Mert ha nálunk tényleg diktatúra lenne, akkor már légvédelmi ágyúval lőttek volna apróra, ahogy a nagy Kim teszi a neki nem tetszőkkel. "

Te vadbarom, ott még Putyin Oroszo.-a, vagy Erdogan Töröko.-a sem tart. "Csak" letartóztatják, börtönbe csukják, megveretik vagy szép csendben elteszik láb alól az illetőt.

Idehaza (még) jobbára "csak" egzisztenciálisan teszik tönkre az illetőt. Aki a hatalom útjában áll, azt egzisztenciálisan teszik tönkre: elveszti az állását, elveszik a cégét, a vagyonát, a megélhetését. Hadd rohadjon éhen. A börtönben legalább kosztot kap az ember.

monddazigazatmar 2016.12.30. 16:55:42

@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya: Aki a hatalom útjában áll, azt egzisztenciálisan teszik tönkre: elveszti az állását, elveszik a cégét, a vagyonát, a megélhetését.
Ühüm. Erre esetleg egy-két példát tudsz mondani?

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.12.30. 17:00:15

@monddazigazatmar: Te képmutató takony: kérdezd erről a 2010 óta megnyomorított vállalkozókat, cégtulajdonosokat, akiket kicsinált az Orbán-kormány. Ne félj, vannak elegen. 6 éve Jóformán másról sem szól a kormányzás: mint hogy kit hogyan csinálnak ki, kitől lopnak el és veszik el a javait.

Netuddki. 2016.12.30. 17:00:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Amúgy ha Szijjártó mondja, akkor Észak-Korea már nem is kommunista diktatúra? Ha meg netán igaza van, akkor mi is a bajod?"

Ostobenkó tolvajfidesz seggnyaló IQ huszár! Nem ÉK nem komcsi diktatúra, hanem a problem, hogy bagoly mondja verébnek. Muhaha!

hidroponi 2016.12.30. 17:02:35

@monddazigazatmar: a teljes nyerogep piac, az osszes trafiktulaj.

cardiobascuralis 2 2016.12.30. 17:08:12

@midnight coder:
Olyasmi, amit jelenleg Orbán épít Magyarországon?

@Legeslegalja:
Melyik védte meg Orbánt?

midnight coder 2016.12.30. 17:08:46

@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya: A rendszernek nem tetsző polgárt sehol sem kedvelik, és ennek néha fizikai vetülete is van, lásd Pl. Gunatanamo, de gyanítom hogy Snowden sem igen lenne hosszú életű ha az amcsik rá tudnák tenni a kezüket. A probléma akkor kezdődik, ha ez elkezd tömeges méreteket ölteni.

Jelen pillanatban balfék barátaink egy ilyen rendszert védenek:

www.origo.hu/nagyvilag/20130712-szin-donghjok-szokott-eszak-koreai-fogoly.html

Ez bizony semmivel sem jobb csapat mint anno Hitlerék voltak.

cardiobascuralis 2 2016.12.30. 17:10:58

@monddazigazatmar:
Ja, meg mondhatnám a trafikosokat, akiktől Orbánék elvették a boltot, és a csókosoknak adták. Vannak pár százan, talán pár ezren is.
De a sor hosszan folytatható.

cardiobascuralis 2 2016.12.30. 17:14:39

@monddazigazatmar:
Esetleg a földektől megfosztott helyi gazdák esete, akiknek a földjeit olyan Fidesz-seggnyalóknak osztották ki a hektáronként 70 ezer forintos támogatás felnyalása érdekében, akik azt sem tudják, melyik megyében van az adott föld?

Hazudj máskor okosabban, mert megvonják a fizetésed a gazdáid, ha látják, mennyire alkalmatlan hülye vagy.

cardiobascuralis 2 2016.12.30. 17:15:45

@midnight coder:
"Ez bizony semmivel sem jobb csapat mint anno Hitlerék voltak. "
Az Orbán-féle rablóbanda sem. Sőt, inkább rosszabb.

Jakab.gipsz 2016.12.30. 17:19:37

@midnight coder: Ne feledd mi magyarok rosszak voltunk kommunistának, Kertész Ákos szerint, talán nem is annyira véletlenül jártunk jobban mint más megdicsőült, őrül vezette ország. Csak hát ami utána jött na azon kellene végre túl haladni.

$pi$ 2016.12.30. 17:25:21

Értem, szóval orbán diktátor, el kell mondani róla naponta hatszor, blogot kell írni róla, képpel, fotoshoppal, meg kell hívni a tibit az összes alteregójával. A kim gyerek, az viszont nem diktátor, arról nem szabad ilyet mondani... logikus.

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2016.12.30. 17:26:09

Azt nem tudom, hogy most önmagunktól vagyunk ilyen izgágák csak valaki felkért minket rá? Esetleg valakinek bizonyítani akarunk? Vagy üzenet másnak, nem ÉKoreának? Csak mert olyan valószínűtlen ez a beszélgetés.

Netuddki. 2016.12.30. 17:28:47

@midnight coder: Bazmeg te egy ballibsi provokátor vagy, és akkora ostobaságokat írsz, hogy ezzel akarod a fideszt lejáratni.

Netuddki. 2016.12.30. 17:29:43

@$pi$: Lófaszt! Nem értesz te semmit.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.30. 17:33:40

@monddazigazatmar:

"A törökkel is össze kéne veszni, végül is bármikor elindíthat erre hárommillió retkes arabot"

Másfelől ugyanezeket a pokolra kívánt arabokat virágkoszorúval és willkommenskultúrával kell fogadni Magyarországon is, mert .. mert .... miért is?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.30. 17:36:00

@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya:

Aha, értem! Tehát szerinted Putyint minden eszközzel ekézni kell, mert ezt kívánja az EU meg Obama, viszont Észak-Koreát kímélni kell.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.30. 17:38:15

@$pi$:

Na ettől kapnak agyfaszt a ballibbant kommentelők. :D

nu pagagyí 2016.12.30. 17:39:24

Kim Izé messze van, nyugodtan lehet szapulni. Orbánba persze nem merne beleszállni a gyáva Szíjjártó.

_Neville 2016.12.30. 17:55:29

Azért kíváncsi vagyok, milyen szarházi komcsinak hordanátok le Szijjártót, ha épp dicsérte volna őket valamiért. Ha a kormányközlemény azt írná, hogy a Föld kering a Nap körül, abba is belekötnétek, csakhogy ellentmondhassatok. Ez így komolytalan és röhejes.

sZulamith 2016.12.30. 18:12:14

Mondotta: "Magyarország olyan ország, amely beható és zord történelmi tapasztalattal rendelkezik a kommunista vezetés atrocitásaival kapcsolatban,"

Ő csak tudja, mert amikor a villáját megvette, akkor a szülőktől kapott sok millióra hivatkozott. Szülők a sok milliót meg a kommunista vezetés alatt szerezték, aranyos:)))

sZulamith 2016.12.30. 18:19:38

@_Neville: Bocsánat, azért azon már elgondolkoznék, hogy mennyire komoly az a külügyminiszter aki mindenkibe beleköt, akinek más véleménye van rólunk. Talán ennek alapján van némi igazsága azoknak, akik finom szólva nem tartják diplomatikus külügyminiszernek. Ha igy fejlődik, Hruscsovhoz hasonló lesz, aki az ENSZ közgyülésén cipőjével verte az asztalt.

Chris Lamb 2016.12.30. 18:25:48

@Tibi !: Neked is negatív lett az IQ teszted. Bagoly mondja verébnek... (sóhaj)

Chris Lamb 2016.12.30. 18:30:13

@midnight coder: A magyar balfékek Hitler mögé is simán beállnának ha megígérné nekik hogy leváltja Orbánt. Az se baj, ha Szálasival. Még szerencse hogy ezeket a gazembereket nem lehet klónozni. Van nélkülük is elég hibbant a világban. Lsd az Észak-Koreai diktátor. :(

Chris Lamb 2016.12.30. 18:31:28

@$pi$: Értem, szóval orbán diktátor, el kell mondani róla naponta hatszor, blogot kell írni róla, képpel, fotoshoppal, meg kell hívni a tibit az összes alteregójával. A kim gyerek, az viszont nem diktátor, arról nem szabad ilyet mondani... logikus. Igen a ballib felfogásnál.

kovacs55 2016.12.30. 18:45:15

Mar eppen itt az ideje hogy Kim, a kisköcsög felkeruljön egy lampavasra a fövarosuk egyik föutcajan es ott lobalja a szel...

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.12.30. 19:10:53

Petya!
Egy kis átnevelő tábor É Koreában?
Pár évet ücsörögsz a gödörben és várod Rambót.
Vagy a TEK-et.

sutyerák 2016.12.30. 19:22:42

ha az őrült komcsi diktátor fülébe jut szíjjártó dumája,akkor nem egy életbiztosítás további élete.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 19:27:36

@Chris Lamb: "A magyar balfékek Hitler mögé is simán beállnának ha megígérné nekik hogy leváltja Orbánt."

Ehhez nem kell baloldalinak lenni, talán én is szövetkeznék az ördöggel a hazáruló tolvaj orbán ellen..

"If Hitler invaded Hell, I would make at least a favourable reference to the devil in the House of Commons."

/Churchill/

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 19:28:33

@sutyerák: :))

Hát most én se lennék szívesen a helyében. :))

cardiobascuralis 2 2016.12.30. 19:28:33

@_Neville:

Valójában csak annyiról van szó, hogy a magyar diplomácia vezetőjének azért illene tudnia, hogy nem szarunk az asztalra. Máséra sem.
A véleményt meg lehet fogalmazni burkoltan is, a diplomácia erről szól.
De hátha annyi előnyünk lesz belőle, hogy valami koreai merénylő elteszi ezt a faszt láb alól. Már ideje lenne, ahogy Rogánt meg Orbánt is.

@sZulamith:
Bár ez valójában csak legenda, semmilyen valós megerősítés nincs arról, hogy megtörtént volna.

@kovacs55:
Ahogy annak éppen itt az ideje, hogy Szijjártó, Rogán meg Orbán a mi fővárosunk egyik főutcáján felkerüljön a lámpavasra, és ott lóbálja a szél.

@sutyerák:
Bárcsak így lenne.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 19:29:57

@villamos alóli kacaj nem mindig őszinte: "Pár évet ücsörögsz a gödörben és várod Rambót.
Vagy a TEK-et."

Miért, a TEK-kel együtt ülni a gödörben jobb? :))

monddazigazatmar 2016.12.30. 19:31:26

@fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya:
Tehát akkor nem sikerült még egy nyomorult példát sem előrántanod. Oké. Hiteles vagy :D

monddazigazatmar 2016.12.30. 19:34:32

@hidroponi: :D:D
A nyerőgép piac az azért lett eltúntetve mert Orbán ellen voltak? HOgy ne bassza meg.
Egyébként tényleg pont azt a maffiát sírja vissza valaki, akik pont a szegény segélyesek pénzét vette el? És kinek lett átjátszva?
Trafiktulajok? Hát, ja. Volt 200 ebben az országban, és van vagy 10 ami régen trafik volt, aztán már nem ez.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 19:42:18

@monddazigazatmar: "A nyerőgép piac az azért lett eltúntetve mert Orbán ellen voltak?"

Igen, az orbán útjában voltak, mert a magának akarta az egész piacot. Aztán a nyerőgép tulajdonosokat is majd a mi pénzünkön kártalanítják. Jól ki van ez találva. Ha nyer az orbán, mi fizetjük, ha veszít, azt viszont mi fizetjük.

cardiobascuralis 2 2016.12.30. 19:54:15

@monddazigazatmar:
Téged tényleg le fognak tiltani a pártközpontban a gazdáid.
Már verik a főnöködet, hogy egy ennyire agyalágyult idiótát hogy alkalmazhatott eddig, pláne ennyiért (már az 1 Ft is túl sok, ha rád költötték).

monddazigazatmar 2016.12.30. 19:57:08

@cardiobascuralis 2: Simicska és a cégei? Hát, mintha jelenleg is működnének. Pont ugyanúgy mint eddig. Csak két éve még akkor ríttatok, amikor megnyert valamilyen pályázatot, most meg azért ha nem nyer meg.

Trafikokból volt 200, ebből 190 még most is trafik. Hagyjuk ezt a hülyeséget.
A földektől megfosztott? Baszod, lejárt a bérleti szerződés. Ilyenek a határozott szerződések, tudod?

monddazigazatmar 2016.12.30. 19:58:47

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Értem. Tehát most akkor Orbán üzemelteti a Hörpi presszóban a nyerőgépeket. A tulajokat kártalanították? Én erről nem hallottam - pont hogy arról nyikorogtatok akkor, hogy jajj, mi lesz a szegény maffiózókkal, húszezer ember munkája, stb.

consul 2016.12.30. 20:01:40

Kínával miért nincsenek ilyen ízlésbeli problémáink? Ők is kommunisták, ott is diktatúra van...

Chris Lamb 2016.12.30. 20:03:30

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Ehhez nem kell baloldalinak lenni, talán én is szövetkeznék az ördöggel a hazáruló tolvaj orbán ellen.. Erre nem tudok reagálni annyira rémes. :( Utójegyzet: Az első sorban lévő idézet nem tőlem származik. Kölcsönvettem attól akinek a hozzá szólására válaszoltam.

Rwindx 2016.12.30. 20:11:26

Szóval akkor most a Kim család lett a baloldali européer etalon? :D
Mondjuk lassan tényleg nehéz lesz honnan válogatni kinek a seggét lehet nyalni.

nu pagagyí 2016.12.30. 20:11:46

@Chris Lamb: Azt hiszem, észre kéne venned, hogy az általad említett figurák reinkarnálódtak, és pont abban, akit annyira szeretsz. Lassan csinálta, hogy ne tűnjön fel, de az eredmény magáért beszél. Bár még csak a belső "ellenség" üldözésénél és a külpolitikai a kardcsörtetésnél jár, de töretlenül fejlődik. Az ilyen politikához szükséges haver is megvan Putyin személyében, épülnek a lőterek, alakulnak a milíciák. Ahogy most állunk, az államosított kéményseprők is azonnal hadra foghatók lesznek. Hatalmát örök időkre bebetonozta, az államot elfoglalta, a belső békét saját ügyészsége és rendőrsége vigyázza. A médiából göbbelsi propaganda ömlik, az iskolák az ideológiai nevelés eszközei lettek.

nu pagagyí 2016.12.30. 20:13:28

@Rwindx: Egy diktátor szolgálja ne bíráljon egy másik diktátort. Inkább kussoljon.

Muad\\\'Dib 2016.12.30. 20:28:04

@nu pagagyí:
Ez a fekete öves relativizálás csodálatos. Kim Dzsongunt egy lapon emlegetni Orbánnal az észak-koreai emberek szenvedésének olyan fokú semmibevétele, ami csak egy balkánisztáni abszurdban lehetséges...

cardiobascuralis 2 2016.12.30. 20:28:14

@monddazigazatmar:
Trafikból csak Budapesten több volt 200-nál, te barom.
Ja, lejárt a bérleti szerződés, és a helyi gazdák helyett odaadták annak, aki azt sem tudja, melyik megyében van az a település, és soha nem járt ott.
Valamint a maximált földterületméretet jóval meghaladó méretű területeket adtak a kutyáiknak. A hozzád hasonló seggeknek, csak te még ahhoz is túl hülye vagy, ezért neked a csontot adják.
Simicska esetében akkor nem az volt a gond, hogy ő nyert, mert 2010 előtt is nyert. A gond az volt, ami most is, hogy nem a legjobb ajánlat nyert.
A hirdetőoszlopok elbontását nem tudom, hova sorolod.

Tökkelütött, elvtelen és gerinctelen Fidesz-seggnyaló fasz vagy, de legalább agyad nincs egy szem sem. Ki fognak rúgni a gazdáid.

cardiobascuralis 2 2016.12.30. 20:30:13

@Muad\\\'Dib:
Lófaszt. Orbán is megtenné, csak nem meri.
Kim legalább bátor diktátor, nem egy befosott, gerinctelen faszkalap, mint a te diktátorod, akinek a seggét nyalod folyton.

Muad\\\'Dib 2016.12.30. 20:36:13

@cardiobascuralis 2:
ROTFLMAO!
Komoly ember lehetsz, ha még olvasni sem sikerült megtanulni (segítek, ezt írtam):
"...Ha ez az alternatíva ma s*aroszágban a fityesz banditapolitikájával szemben...".

Egyébként pedig, ha szerinted Kim olyan, akit tisztelni kell a "bátorságáért", akkor mindenképpen beleillessz ennek a patkány országnak a genetikailag alattvaló lakosai közé.

monddazigazatmar 2016.12.30. 20:43:32

@cardiobascuralis 2:
"Trafikból csak Budapesten több volt 200-nál, te barom."
Na, akkor sorolj fel hármat, ha annyi volt. EGY NAGY BÜDÖS KAMU. Kurvára nem voltak trafikok az országban faszfej, miért hazudozol?
Tudtommal a földekre pályázni lehetett. Mint a fognélküli juhász, mi? Végül is 20 évig legeltetett aztán már sajátjának érezte a földet. Aztán megnyerte más, erre ment és telesírta a világot. Az a más meg jelenleg is műveli.

A Simicska-féle nyerések nem voltak gondok? Itt hörögtetek. Nem a legjobb nyert? No persze. Valahogy utólag a vesztes mindig jobb ajánlatot mondott, és telesírt minden médiát.

nu pagagyí 2016.12.30. 21:09:15

@monddazigazatmar: Nem is értem, hogy miért meghívásos pályázatok vannak, ha ennyi nagyszerű fideszes vállalkozó terem ebben az országban. De azért mégis értem, ha nincs közpénz, ez mind bebukik két perc alatt. Nem véletlenül zuhanunk a többi hasonló országhoz képest. Itt száz forint közpénzből 10 forintnyi közt szolgáló értéket sikerül összehozni a lőrincféle strómanoknak. Ennyit érnek, no meg még két óriás plakátot, amin azt a tíz forintot reklámozzák.

Muad\\\'Dib 2016.12.30. 21:11:09

@monddazigazatmar:
Hogyne, itt mindenre lehet pályázni. Csak aztán a végén bármire is pályáznak az emberek mindig Felcsúton épül kisvasút, vagy stadion.

cardiobascuralis 2 2016.12.30. 21:30:43

@Muad\\\'Dib:
Jó, ha már ennyire kéred, akkor beillesztelek a patkányország lakosai közé. Elég patkánynak tűnsz az Orbán-imádatottal egyébként is.
Egyébként nem őt kell tisztelni, Orbánt kell megvetni, mert nem jobb, mint egy kalap fos.

@monddazigazatmar:
Tanulj meg olvasni, ostoba segg. Tényleg ki fognak rúgni a gazdáid, minden hozzászólásodban égeted őket is. Szerencsétlen pöcs vagy, aki ráadásul nagyon buta is.

Muad\\\'Dib 2016.12.30. 21:36:40

@cardiobascuralis 2:
"...Elég patkánynak tűnsz az Orbán-imádatottal egyébként is..."
OMFG!!! Éééééés még mindig nem tanultál meg olvasni. A PISA teszt szomorú bizonyítékát tisztelhetjük benned?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 21:53:21

@monddazigazatmar: "Orbán üzemelteti a Hörpi presszóban a nyerőgépeket"

Nem, azokat betiltotta, túl sok munka lenne neki. Csak a kaszinókban lehetnek nyerőgépek.

"A tulajokat kártalanították?"

Fogják. Erre is elmegy majd pármilliárd közpénzünk.

A magyar állam százmilliárdos kártérítést is fizethet azoknak a magyar vállalkozóknak, akiket három nap alatt tönkretett, hogy helyzetbe hozza Andy Vajnát.

24.hu/fn/gazdasag/2016/03/29/brusszel-elkaszalta-a-magyar-kaszinoszabalyozast-johetnek-a-szazmilliardos-perek/

monddazigazatmar 2016.12.30. 22:03:33

@cardiobascuralis 2: Te ostobázol bárkit? Épp a legnagyobb orbán utálónak írtad azt, hogy imádja orbánt. Ennyire nem lehet valaki sötét.
@Muad\\\'Dib: Ha jól tudom még vagy másik 10 helyen is épül kisvasút. Azokkal mi van?

Muad\\\'Dib 2016.12.30. 22:06:54

@monddazigazatmar:
Miért kellene azokkal bárminek is lennie? Azért lophat szét mindent a kormány, meg építhet mindent a nagy vezérünk szülőhelyén, mert máshol is vannak olyanok? Metró is van Budapesten. Akkor gondolom nem probléma, ha a nemzet gázszerelője csinál párat Felcsúton, mert másol is épült...

monddazigazatmar 2016.12.30. 22:10:04

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Mert egyébként ugyanaz a réteg jár a Hörpi presszóba meg a vajna kaszinóba ugye?
Tehát te tényleg annyira távol vagy a realitásoktól, hogy azt hiszed, hogy a baktalórántházi segélyes, most hogy nincs nyerőgép hirtelen elkezd feljárni a Las Vegasba, ugye?

Kurvára nem egy célcsoport, akármilyen hülyeséget is írkálnak. Nem azért tiltották be a nyerőgépeket, hogy áttereljék az embereket vajnához. Egy kibaszott maffia volt az egész, rengeteg család szopott amiatt, hogy fater a segélyét beledobálta az automatákba.
Aki visszasírja az csak egy hozzád hasonló fasz lehet.

monddazigazatmar 2016.12.30. 22:19:58

@Muad\\\'Dib:
Ok. Szerinted Orbán naponta utazik a vasuton? Vagy naponta nézegeti? Vagy mégis mit gondolsz?
Turizmusfejlesztési pénzt tudtak lehívni a váli völgyben. Ha kilátót építenek (kep.index.hu/1/0/113/1138/11383/1138309_e7c2afdfb8bc8330cd8c4f591ee11131_wm.jpg) akkor annak sem örülnél. Sőt, ha bármit építenek abban a nyomorult faluban, akkor azzal is bajod van.
A másik 10 kisvasút meg a másik ezer térkövezés nem zavar, csak az, ha Felcsúton csinálják. Talán menj el arra, nézd meg, mert marhára ráfér arra is a fejlesztés - pont ugyanolyan putri mint az összes többi a környéken.

Muad\\\'Dib 2016.12.30. 22:22:02

@monddazigazatmar:
Nem arról van szó, hogy mennyire jó a játékgép, vagy nem jó. A cél abszolút helyeselhető, hogy szabályozzák a piacot (pl. Finnország). De az, hogy mindez úgy lett megvalósítva, hogy a csókosnak osztogatták szét a piacot, gusztustalan. Nem legitimizálja a lopást a cél alapvető helyessége.

cardiobascuralis 2 2016.12.30. 22:23:44

@Muad\\\'Dib:
Te írtad, baszd meg.
"Kim Dzsongunt egy lapon emlegetni Orbánnal az észak-koreai emberek szenvedésének olyan fokú semmibevétele, ami csak egy balkánisztáni abszurdban lehetséges... "
Ez nem más, mint tiszta Orbán-seggnyalás.

cardiobascuralis 2 2016.12.30. 22:25:11

@monddazigazatmar:
Ez nem Orbán-utáló, ez Orbán-seggnyaló, csak talán nem annyira mélyen, mint te, meg nem annyira ostoba segg.

Muad\\\'Dib 2016.12.30. 22:26:34

@monddazigazatmar:
Talán nézd meg mennyi pénz ment Felcsútra és hasonlítsd össze a többi hellyel. A felcsúti "focicsoda" 3 milliárd tao lóvét nyelt le (10%). Biztos szörnyű véletlen, hogy oda ömlött a pénz és nem mondjuk Somogyszob kapta...

Muad\\\'Dib 2016.12.30. 22:29:47

@cardiobascuralis 2:
Congratulations! Achievement unlocked: Brain death level 1 000 000.

cardiobascuralis 2 2016.12.30. 22:58:45

@Muad\\\'Dib:
Igen, sejtettem, hogy valahol ezen a szinten lehetsz, de kösz, hogy bevallod.

monddazigazatmar 2016.12.30. 23:12:01

@cardiobascuralis 2:
Hihetetlen, hogy mennyire hülye vagy.

monddazigazatmar 2016.12.30. 23:13:18

@Muad\\\'Dib:
Ne az akadémiával gyere. A kisvasutról volt szó.

sírjatok 2016.12.30. 23:43:00

Hallga csak! Csoda történt! Látom a párhuzamos valóságokat! Figyelmezzetek!

Egy alternatív valóságban Szijjártó jóval megengedőbben nyilatkozott Észak-Koreáról. És lám! A b1 blognak az sem tetszett! Az alternatív valóságban arról szólt ez a cikk, hogy az orbán-rezsim diktátorokkal szövetkezik, sőt talán tőlük tanul! Az alternatív b1 blog fennkölten szónokolt arról, hogy a diktatúrákat mindig el kell ítélni, velük közösséget vállalni nem szabad, engedékenynek és puhának lenni meg pláne!

Mágia! Varázslat! Ki hitte volna, hogy (az egész balos ellenzékhez hasonlóan) a b1 blog is kb. úgy működik, hogy "nézzük meg, mit csinál Orbán, aztán írjuk le, hogy az milyen szar"!

Kunhallmi Agnes. 2016.12.30. 23:52:21

Kulonossen az a felhaborito, hogy rohadt nacija, egy orszagot becsmerelt, ami minimum egy millioszor demokratikusabb, embersegesebb, mint a fasisztanaci, rasszista orbanrezsim.

altona 2016.12.31. 00:23:12

@midnight coder: big like
+ én az oda besurranó magyar szeretetszolgálatosokat 1xűen nem engedném haza. Ott rohadjanak +!

cardiobascuralis 2 2016.12.31. 00:26:30

@monddazigazatmar:
De hozzád képest még mindig professzor a Stanfordon.

ember100 2016.12.31. 00:30:05

@Csaba Szikora:
Helló !

Igazad van ! Észak-Korea rezsim , diktátora van stb.
DEEEE szpeti cizellált "stílusában" fogalmazva , mindenki szarik ( büdöset) , fingik stb..mégsem kell kimondani !
Ettől nem tökösebb lesz hanem BUNKÓ !
Ráadásul ő képviseli az országot.
Köszönöm de NEM kérem !

ember100 2016.12.31. 00:47:32

@monddazigazatmar:
Helló !

Ne legyél már hülyébb mint amilyen vagy :)
A trafikoknál ( dohányárusítás ) a piac újrafelosztása volt a lényeg !
Ez egy központosított piacellenes lépés volt hogy újraosszák a piacot !
Közértek , benzinkutak , trafikok, kisboltok... itt mindenhol lehetett dohányárút kapni ami fix jutalékot árbevételt hozott a tulajnak.
Na ez lett megszüntetve és átjátszva a cimbiknek , pont úgy mint a nyerőgépek a vajdának :)
Nem értem mit nem akarsz ezen érteni :)
Persze értem én nyalni kell a vezír és bandáját a fizetésedért csak azt nem tudom hogy nézel a tükörbe anélkül hogy elhánynád magad ?

2016.12.31. 01:52:06

Vicces poszt. Nyilvánvaló ballib reakció, hogy ha valami, valaki mellett egy magyar kormánytag kiáll, azt támadni kell, ha valakit bírál, azt csípőből meg kell védeni.
Emiatt a buta reakció miatt kerülhetett sor arra a szégyenre, hogy a magyarországi ballibák kiálltak az iszlámista illegális bevándorlás mellett tavaly. Mert akik ellen a kormány kerítést épít, azok csak jó arcok lehetnek.
Most meg a balliba Kim Dzsong-un nyakába borul, csak mert az Orbán-kormány egyik tagja beszólt neki.

Felhívnám a figyelmet arra, hogy a törött óra is a pontos időt mutatja napjában kétszer. Attól, hogy a fideszesek egy maffiát alkotnak, néha lehet igazuk.
Mohamedánista beözönlés ellenzése, Észak-Korea rendszerének, atomprogramjának bírálata... ezek ilyen témák.
Magyarországnak inkább a gazdag és sikeres Dél-Koreával kellene haverkodni, nem Észak-Koreával, ahol vidéken fűvet meg falevelet esznek a szerencsétlen emberek és legfőbb exportcikkük az ipari méretekben gyártott metamfetamin.

Ne búsulj balliba, ha Gyurcsányi egyszer hatalomra kerül, akkor majd kitüntetheti Kim elvtársat a legmagasabb magyar állami kitüntetésekkel.

A képekhez: Putyin népszerű Oroszországban, nem csak picit, hanem nagyon. Nem egy nagy demokrata, de nincsenek koncentrációs táborok Oroszországban és nem is zsarolna senkit atomcsapással.

Erdogan egy fasz, de Törökország NATO-tag, Merkeltől Obamáig mindenki nyalja a törökök seggét, mert a NATO második legnagyobb hadserege az övék és két perc alatt eláraszthatják Európát illegális migrikkel. Ez van, ez a reálpolitika. Szar szövetségesek a törökök, de az USA tette meg őket közel-keleti politikája kulcsszereplőjévé Izrael mellett. Magyarország se köpködhet Erdoganra túlságosan, hisz egy szövetségi rendszerben vagyunk.

morph on deer 2016.12.31. 03:15:54

@ember100:
"Ráadásul ő képviseli az országot."
Mert ért hozzá!
Ahhoz is,
Mit nem lehet ezen megérteni?

OK, hát semmit, na!
Ez a rendszer ma már kisértetiesen hasonlít az ötvenes évek elején divatoshoz.

Egy olyan vastag vonalat kell mad húzni ezek után a történelw

, hogy a fal adja a másikat..

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.31. 07:13:10

Szíjjártó buta. s ez a szövege meg teljesen abszurd.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.31. 07:30:15

De hogy kerül ide Putyin és Erdoğan? Mindketten demokratikusan megválasztott vezetők.

midnight coder 2016.12.31. 08:36:04

@cardiobascuralis 2: "Az Orbán-féle rablóbanda sem. Sőt, inkább rosszabb."

Olvasd el a linket amit beküldtem, mielőtt hülyeségeket beszélsz.

midnight coder 2016.12.31. 08:39:28

@libsi gyűlölködés eredménye 12 német meghalt: "Szerencsere a libbantak akkora barmok, hogy a politikajuk kimerul abban, hogy esz nelkul az ellenkezojet mondjak csinaljak mint amit az Orban."

Erre mondtam egyszer, hogy Orbán simán kiirthatná az összes libbantat egy mondattal. Elég lenne annyit mondania, hogy balliberális politikusnak nem szabad a kútba ugrania. Másnap ott dekkolna mindegyik.

fideszes Bróker kormány 2016.12.31. 08:43:06

@libsi gyűlölködés eredménye 12 német meghalt:

na mi van Ivan elvtárs, Putyin gazdid beindította a magyar nyelvű netes troll csapatát a az éjjel-nappali hazug propagandára? Aztán mi a célod ruszki ügynök, hogy a Magyarország kilépjen az EU-ból?

Mindenki tudja, hogy ORBÁN KI AKARJA LÉPTETNI MAGYARORSZÁGOT AZ EU-BÓL, 2017-et már meg is hirdette az EU elleni magyar paraszt lázadás évének. Aztán 2018-ban meg ki is fogja léptetni az országot.
Te meg még szegényebb muzsik maradsz.

fideszes Bróker kormány 2016.12.31. 08:48:41

@midnight coder: "Erre mondtam egyszer, hogy Orbán simán kiirthatná az összes libbantat egy mondattal. Elég lenne annyit mondania, hogy balliberális politikusnak nem szabad a kútba ugrania. Másnap ott dekkolna mindegyik."

jaj, te pöttömnyi agyú magyar birka, ez a történet éppen hogy veletek, a fidióta birka táborral törent meg!!

Orbán elvtárs már rég agyhalott barmot csinált belöletek, akik me´g a saját annyjkat is feláldoznák a vezérét, ti meg még itt mutogatjátok azt a kretén agyatokat nap mint nap. Tényleg ennyi eszetek sincs!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.12.31. 08:52:05

Beleszallt?jol tette.
Igazat mondott hogy elmebeteg kim?
Igen igazat mondott.
Történetesen igaza van.de persze ezt a vörös szemellenzotol nehezen latni.

tobias2 2016.12.31. 09:04:59

@ritka, de értékes komment: Dilettációs hézag támadt a dipólomáciánkban!

eßemfaßom meg áll 2016.12.31. 09:05:29

Egyébként tesztnek zseniális ez a dolog, még azt lehetne kipróbálni, hogy valamelyik főfideszes elítéli a holokausztot és Hitlert népirtó diktátornak nevezi aztán már olvashatnánk is a demokratikus blogokon, hogy nem kellene ennyit foglalkozni azzal a holokauszttal és Hitlernek azért az elvitathatatlan érdemeit is figyelembe kellene venni mielőtt egyoldalúan elítéli a mocskos diktatúra...

tobias2 2016.12.31. 09:07:13

@fideszes Bróker kormány: Tyuhh, 2020-ban kilépünk a Naprendszerből, 2030-ban visszatérünk a Szíriuszra?

eßemfaßom meg áll 2016.12.31. 09:10:38

@eßemfaßom meg áll: hübazmeg elkéstem, erra azért nem számítottam hogy atpijkamo már le is teszi a hűségesküt az orbánellenes Hitlernek :)

Adam West 2016.12.31. 09:20:05

Kivételesen nem beszélt baromságot...

exterminador 2016.12.31. 09:21:42

Ez most kivételesen egy olyan dolog, amivel teljes mértékben egyet lehet érteni Szíjártóval.

2016.12.31. 09:32:03

@maxval bircaman BircaHang szerk:
"demokratikusan"
Naja. Manapság sok minden fér bele ebbe a szóba.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.12.31. 10:11:27

@sírjatok:

Ez pontosan így van.

A ballib hazaárulóknak teljesen mindegy hogy dícsőítik, avagy lehúzzák Észak-Koreát, a lényeg hogy az aktuális fikatengerhez illeszkedjen a kép.

Elég egy google keresés, hogy lássuk a ballibek segget csinálnak a szájukból legalább havonta.

Lord_M_ 2016.12.31. 10:11:37

Azért az Észak-koreai kísérleti azomrobbantások nem csak Szíjjártó szemét, hanrm úgy az összes egyéb országot aggasztja. Beleértve Kínát, Japánt, a Malájokat, az Egyesült Államokat, Európát és véletlenül a Török és Oroszokat is. Pedig ebből egy pár ország pusztán elvből sem szokott egyetérteni más témában.
Kim lehet, nem dilettáns, őrült - de azért messze nem érdemel felmentést pusztán azért mert Szíjjártó beszólt nekik.
Valóban veszélyt jelent az egész régióra, és sajnos nincs más módszer mint komoly közösségi fellépésre ellene. Ez van.
De, hogy egyeseknek, hogy sikerült idekeverni a kisvasutat meg a focit azt most abszolút nem értem. (Nyilván a magyar kormány hibái / gaztettei nem szűntek meg létezni... de ez kezd olyan lenni mint a viccben:
"Mindenről az jut az eszembe"

histar007 2016.12.31. 10:22:56

Ha Szíjjártó a két Korea békés együttélésére és közeledésre szólított volna fel, akkor az lenne a baj, hogy a KNDK egy elnyomó totalitárius rendszer, akiket még csak említeni sem szabad az teljes elítélés szavai nélkül.
Van sapka/nincs sapka...

midnight coder 2016.12.31. 10:27:30

@Lady Scarlett: Na ja. Nyilván csak az a demokratikus, amikor a baloldali liberálisok győznek. Olyankor az istenadta Nép emeli fel a szavát az elnyomók ellen és választja a tisztességes, humánus demokratákat és áll ki az egyetemes emberi értékekért. Ha viszont nem, akkor azok a tahó, tanulatlan állatok szavaztak az őket átverő demagóg populista nácikra.

És ezt mindenki simán el is hiszi ha 80 alatt van az IQ-ja, vagy még óvodába jár.

midnight coder 2016.12.31. 10:32:48

Amúgy a sok kis észak-koraiai diktatúrát támogató balliberráltnak javasolnám, hogy ezen túl erről irkálják a kommenteket:

index.hu/tech/2016/12/30/ilyen_egy_tablet_az_elnyomok_kezebol/

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.12.31. 11:05:06

Nagyon helyes vegre baratkozhatnak a ballibek is vkivel, a romanokkal, e koreaval arab migrikkel

Ez maradt, soros is meghal napjai vannak hatra

Szalay Miklós 2016.12.31. 11:06:31

Egy alapos kis összefoglaló demokráciáról és diktatúráról, a demokrácia visszásságairól:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid076

(A legfelső sor a kép tetején, "Demokrácia és diktatúra". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Érdekes lehet továbbá az Állam rész is a hatalommal való visszaélésről.

Exploiter 2016.12.31. 11:14:45

Szánalmas, hogy nem tudtok alapvető tényeket egymástól függetlenül kezelni.
Tény 1: Szijjártó egy tehetségtelen barom
Tény 2: Kim egyike azon szardaraboknak, akiknek a kínhalála megváltás lenne millióknak
Tény 3: Mivel semmilyen kockázat nincs benne, nyugodtan el lehet küldeni a halál faszára is, mert terroristákkal se játszik diplomatát senki, meg nyomorult tömeggyilkosokkal sem.

A nagyhatalmak mindegyike jobban tenné, ha szarna kína fejére és elsöpörné a föld színéről azt a pöcegödröt. Már rég el kellett volna.

sőőtnagyonis 2016.12.31. 11:17:50

Ez az embör mind a két végével tud ám sz@rni!

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.31. 11:18:34

@Lady Scarlett:

Szabad és demokratikus választásokon - erre gondoltam.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2016.12.31. 11:26:43

Nehogy már ez legyen a baj a Petya gyerekkel!! Meg a többi keményebb beszólása! Amikor elég otrombán fikázzák Magyarországot, végre nem a meghunyászkodás megy, hanem rendesen oda van szólva--ez tetszik. Most meg pláne nem csinált semmi rosszat--igazat mondott és ki nem szarja le, hogy tetszik e ez a kisdaginak vagy nem!

eßemfaßom meg áll 2016.12.31. 11:38:50

@Parasztlengő az imperialistáknak: A románokkal most nem illik, ott épp nem lehetett miniszterelnök egy muszlim nő, oda a tolarancia

szkófild 2016.12.31. 11:38:59

Hú ,de bátor vagy Szijjártó te fasz. Meg meri mondani amit mindenki kívülről fúj.

eßemfaßom meg áll 2016.12.31. 11:40:18

@Szalay Miklós: nem akarsz elkotródni a magyar internetről mondjuk a picsába a kibaszott spamoddal te pedofil geci?

blog.hu/user/533482/tab/activity

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 12:17:42

@libsi gyűlölködés eredménye 12 német meghalt:

Az illegális iszlám bevándorlásnak és a terrorizmusnak semmi köze egymáshoz. Legalábis egy pár nappal ezelőtti német közvéleménykutatás szerint a németek nem látnak összefüggést Merkel Willkommenskultur-politikája és a berlini terror ill. a kölni erőszakoskodások között.

Feltételezem, az alanyoknak feltett első kérdések az illető nevére, lakhelyére és munkahelyére vonatkoztak...

Rwindx 2016.12.31. 13:42:06

@nu pagagyí:
Tudom, hogy aki kádár alatt szocializálódott, majd az mszmp utódpártjának a seggéből diktatúrázik, az nem tudja elképzelni, hogy vannak emberek akik maguk urai. Dehát így jártál, te engem nem kussoltathatsz, ez egy szabad ország, és ha megteszed, azzal megpróbálsz elnyomni engem. Persze, amúgy is csak egy csicska vagy.

Pop40 2016.12.31. 19:54:01

Szargyártó egy ostoba, seggnyaló f.sz.
Az meg kétséges, hogy van e értelme csak úgy a semmiből odamondogatni egy É-Koreához hasonló népirtó rezsimnek.

Viszont ha már belekezdett, legalább most az egyszer igazat mondott. Azt a szopotthajú zsírdisznó hülyegyerek Un-t nem kell pátyolgatni.

Szal egyszerre hülyeség is, hogy elkezdte, meg jó is, h a szarházi koreai diktátornak képébe nyomja +1 ország az igazat.

2016.12.31. 20:07:14

Szargyártó Petike egy gyáva szarjankó, mert nem a kínaiaktól kérte számon, hogy meddig tartják hatalomban azt a hülye komcsit, ha igazán mondani akart valamit.
Ez így nem ér egy kalap szart sem. Ámbár ezt a hülyegyereket még a románok is rangon alulinak tartják, a politikai elemzőik az ilyen jellegű beköpéseit annyival intézik el, hogy "nekünk a magyarokkal ma is meg holnap is együtt kell élnünk, attól függetlenül, hogy a vezetőik miket mondanak". Nem úgy Kim elvtárs, akinél ez a beszólás a "köhög a bolha" effektust produkálta, különben nagy ívben leszarja őt is meg a gazdáját is. Nyilván katonai lépés nem lesz, habár Észak-Korea számára a pusztában tíz gripen és egy zsoldos gyalogezred nem ellenfél.
Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy valamelyik kezdő északi ügynöknek adják ki a feladatot, hogy amennyiben összefutna orbán táskahordozójával, keverjen le akkora sallert neki, hogy hulljon ki tőle az összes beültetett haja.

Chris Lamb 2017.01.01. 17:52:14

@kopasz barmok mindenhol: Ülj le fiam elégtelen! Ezért felesleges volt nicknevedet aznap létrehozni hogy ezt a baromságot ide írd.

AGalaxisElnöke 2017.01.02. 11:52:25

Remélem a következő rakétatesztnél OrbÁNUSZ házának GPS koordinátáit adják meg célként. Ezzel megoldódna a diplomáciai bonyodalom is, és Magyarországon is elkezdődhetne a diktatúra leépítése.
süti beállítások módosítása