B1 blogcsalád



Kemény mondatok Orbántól karácsonykor

2016. december 24. - Mr Flynn Rider

Orbán Viktor igazi rákosista-kommunista interjút adott a Mészáros Lőrinc által beszántott lapcsaládnak, a Mediaworks-nek: a Győzedelmes Vezető Értékeli a Világot. Volt itt migráncsozás, brüsszelezés, clintonozás, ígérgetés, elmúltnyolcévezés, minden, ami szem-szájnak ingere.

orbanradio.jpg

  • arra még nem volt példa, hogy "Európa szívében keresztényeket gyilkoljanak karácsonykor",
  • semmi sem maradhat úgy migránsügyben, ahogy eddig volt: Brüsszelnek változtatnia kell. Azokat, akik illegálisan jöttek be Európába, vissza kell szállítani, a határokat meg kell védeni, a beáramlást meg kell szüntetni ;
  • egy éve senki sem hitte volna, hogy az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból és Amerikában a "Clinton-klán, a hagyományos amerikai baloldali értelmiség pártja" kiesik a hatalomból
  • vége az amerikai és európai álomnak is, hiszen több nyugat-európai városban már nincs biztonságérzetük az embereknek, elszaporodtak a bűncselekmények, nő a terrorveszély, ami megrázza a nyugati világ önbizalmát, önbecsülését. Gazdasági lassulás, a bűnözés, a terror, a migráció, a döntésképtelenség és az őszintétlen beszéd összeadódik a nyugati világban, és erre nem találtak választ a vezetők.

 

Orbán Viktor biztos nem járt az utóbbi időben Európa nyugati felén, mert ott valahogy nagyon nem így látják az emberek. Viszont idehaza a Győzedelmes Vezető fellépett a gonosz zombi-migráncshordák ellen:

Magyarország azért "stabil sziget" a forrongó nyugati világban, mert "mi kikértük az emberek véleményét, és az illegális bevándorlással szemben 2015-ben és 2016-ban is megvédtük az országot".

Orbán Viktort a saját lapjában nem merték megkérdezni, mi van az elvesztett népszavazással, ami után a „lázongó, bizonytalan, hanyatló, dekadens”, stb. nyugati demokráciákban a miniszterelnök lemond

Nem volt szó arról sem, hogy a "gazdasági lassulás", meg a "döntésképtelenség" közepette odaát az emberek milyen jóllétben élnek, már az osztrákok átlag négyszer annyit keresnek, mint a magyarok; de a románok is rég lehagytak minket a gazdasági fejlődésben. 

Jöttek az ígéretek

  • 2017-ben az a legfontosabb cél, hogy mindenkinek megérje dolgozni Magyarországon;
  • kormány azért csökkenti a munkáltatókat terhelő adókat, hogy emelkedhessenek a bérek;
  • csak annyit ígérhet biztosan, hogy az ország jövőre "töretlenül fejlődni fog";
  • „Nem akarunk vesztes országban és vesztes nép fiaiként élni. Az a célunk, hogy győztes országgá tegyük Magyarországot".

Győzelem az oktatásban és az egészségügyben is

  • Hetvenegy kórházat felújítottak, fejlesztettek,
  • 23 új rendelőintézet épült,
  • az orvosok és az ápolónők bérét 2017-ben és 2018-ban is folyamatosan emelik,
  • 50%-kal emelkedett a pedagógusok bére,
  • nem bezárnak iskolákat, hanem újakat nyitnak.

A Pisa-eredményekről, az omló falú, zsúfolt kórtermekről, az agyonhajszolt, leterhelt pedagógusokról, a lépcsőházban testnevelés órára járó iskolásokról, vagy a leépített, bezárt gimnáziumokról nem esett szó. Sem arról, hogy ezek a felújított kórházak vajon EU-es pénzből épültek-e. Sem a kézivezérlésre kapcsolt oktatási rendszerről, ahol a gyerekek egyfajta, borzalmas minőségű tankönyvből tanulhatnak. ahol nincs pénz a fénymásolópapírra és nincs szappan az iskolai vécében.

Bizonyára Orbán Viktorhoz más hírek jutnak el, mint hozzánk.  

Aztán jött egy kis elmúltnyolcévezés is: mindez jelentős előrelépés ahhoz képest, hogy 2006 és 2009 között iskolákat és kórházakat zártak be, és az utolsó szocialista kormány "búcsúzóul" egyhavi bért vett el a pedagógusoktól és az egészségügyi dolgozóktól is - mondta.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3712071059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NemodaBuda 2016.12.24. 12:30:31

Szenzációs humora van a nemzetvezető úrnak, már majdnem áderi magaslatokban zúg - de mindenképpen a fejünk felett ! Amúgy egy hatalmas bunkó, akinek fogalma sincs Európáról, Amerikáról és a világ többi részéről ! Kormányozni nem tud, nem is akar, parancsolgatni meg csak azért engedik, mert lopni is engedi a jó tanulókat. Akiket aztán megvéd. Egyáltalán, milyen értékrendről beszél eza fazon ? Keresztényiről nyilván nem, muzulmánról sem, a zsidók is kikérnék maguknak - hát akkor ?

papageno39 2016.12.24. 12:54:35

Már csak a történelmi hűség kedvéért: '56 után Rákosi már nem nagyon nyilatkozott, legfeljebb a kijelőlt szálláshelyén, valahol a Szovjetunióban. De az már nem szerepelt a hírekben.

2016.12.24. 13:49:18

Nem messzi tájak fölfedezője: Pógári mennyországban járt, ki se küldött munkatársunk

Határtalan önbizalmú ország! Itt minden nagyon jó, nagyon szép! Az újságban, Rádióban, Tv-ben! Külön dervisek, szervilisek mantrázzák a nagy vezető csodálatos képességeit, a régijóba (mostmá Európa régijó!) jól bevált szocializmus hagyományai szerint! Háttérből a jól képzett nagy öregek, önmagukat is felülmúlva koptatják a fényező smirglit!
Dícsértessék Orrbán Viktor! Pártunk és kormányunk! Kizsákmányolásunk „jobban teljesít!” A FIDESZ jobban teljesít! Háromszor annyi menekült nyugatra, mint a kommunisták miatt!
Az életszínvonal naponta emelkedik, a hazugság gátjának átszakadása folytán! Az elöntött lakosság, Vagy futva menekül a parttalanság okán, más, határon túli vidékekre, vagy éhségtől fuldoklik, mint levegőtlenségnél megszokott! Kap néha némi élelmiszer segélyt, a romló halálozási statisztika feljavítása okából, de ez nem csökkenthet a költségvetési csalók, lopók jövedelmét! Se a hivatalban ülők hivatalos kvótáját a plusz jövedelemhez jutást illetőn!
Államforma az új feudalizmus! Mint tudjuk a „hű béreseket” búsásan jutalmazzák! Nagybirtok, nagy ház, (palota) nagy beosztás, nagy lehetőség! „minden szinten, szinte minden” virul akár a korrupció, napról-napra nő a „porció”! Egyre vörösebb, véresebb, csak arcuk nem pirul belé! Ők genetikailag szégyentelenek!
A szaga ugyan kellemetlen, mint az erőszakos duggatással szaporított (mostpántlikájé) régi neve muskátli, de, az parasztos! Nem menő a paraszt most! Színe is gyengécske halovány kék! Erősebbnek kék lenni! A vöröset áhítók szavazataikkal bekavarnak így a kék, nem tud kékülni, ahogy kék!
Valutája a vízgőznél illékonyabb Forint, százmilliárdos tételbe képes köddé válni, és svájci bakszámlákon „kicsapódni” a „becsapottak” kárára! Az ügyletnek „ügyintézője” felelőse, szintén fellelhetetlen, vagy tisztes őszapó képében jelenik meg, aki segítséget nyújt, fiának házvásárlásakor!
A pórnép, a porban fetreng, és a múlt ködén mereng! Régen is loptak! De a lovak hullajtásán éldegélő veréb népesség is kapott zabot, hogy zabos ne legyen! De az új lovak, az istálló padlásán lakva, nem látják a szürke a verebeket tartanak beöltözött vérebeket, akiket arra treníroznak, hogy uraik „rendje, rend a lelke mindennek” „Miképp a mennybe (kelepcéjükbe) menj be, azonképp a földön is!
2015-02-26

norbinorbi 2016.12.24. 13:56:28

Mo erősödik:
több százezer gyerek kap ingyen tankönyvet és étkezést. Tehát több százezer család képtelen kifizetni a tankönyveket és az étkezést
25% -al emelkedett a szakmunkás minimálbér, Ezt a kormány eldöntötte, a vállalkozások meg dögöljenek bele, ha nem tudják kifizetni....
Persze lehetne sorolni az ünnepi jelentések hátterét, de nem érdemes. Aki elhiszi ezeket a győzelmi jelentéseket, lelke rajta

2016.12.24. 14:05:28

a csuti lókupec legalább ilyenkor kussolna !

norbinorbi 2016.12.24. 14:06:03

még annyi. hogy aki ezeket elhiszi, annak se iskolás gyereke, se beteg hozzátartozója, se nyugdíjas rokona nincs. Mert akinek van, annak tudnia kell, hogy ez mekkora ótvar átverés

puszt 2016.12.24. 14:13:40

Bolondos pillanataimban elmélázgatok azon, mi lenne, ha az ország ott tartana, hogy az adózás(!) után maradt fizetésből etetni, és iskoláztatni lehetne a gyermekeket és nem kell segélyekre, utalványokra várni... At utóbbi a megoldást miért is gondolják dicsőséges fejlődésnek? Aztán hogy is szól a Vajnákon a hirdetés? "jobban megbecsülnek, emelkedik a minimál bér" Pontosan miért is megbecsülés, ha a minimál bért érdemli ki egy szakmunkás. És ezt az úgynevezett megbecsülést nyújtó emelést kitől is kapja? Normális ez?

ornagy50 2016.12.24. 14:24:39

"bolond lukból bolond szél fúj "
P:S:Ja és egyébként PFUJ !!!

József Fórián 2016.12.24. 14:39:18

Az a baj, hogy ő maga is elhiszi, amit mond.

morpho 2016.12.24. 16:36:48

@József Fórián:

Erre azért nem vennék mérget...

dr. jenőke (jenőke) 2016.12.24. 23:23:05

@lényeglátó:
Az életszínvonal naponta emelkedik?
Nézzél már körül ember!! Hol élsz?
Óránként!

kőkobaki 2016.12.24. 23:55:51

A fóbiás paranoia nagyon veszélyes! Mussolini, Hitler, ... ! Akkor nem avatkoztak be időben, bár felismerték! Még szerencse(na az országnak nem éppen), hogy kis ország vagyunk! És hálistennek a kutyaugatás se hallatszik a mennyekbe!

morph on deer 2016.12.25. 00:05:15

Személyes kedvencem, már csak az áthallás miatt is:
"Az igazság az, amikor fejlődik az ország, akkor a korrupció visszaszorul. Azért is jut pénz nyugdíjemelésre, családtámogatásra, gyerekek ingyenes tankönyvére, mert nem tűröm, hogy ellopják a pénzt."

Utazó kérdezi a bennszülött törzsfőnöktől a dzsungel mélyén rejtőzködő kis településen:
"És mondja, vannak errefelé kannibálok?"
"Egyáltalán nincsenek kérem."
"Honnan tudja ezt ennyire biztosan?"
"Hát mert tegnap ettük meg az utolsót..!"

sakkosfx 2016.12.25. 03:25:45

Ne azt nézzék, hogy mit mondok hanem azt, hogy mit teszek!

Jozsef Janos Hoffmann 2016.12.25. 07:56:11

Gyerekek!! Ez már nem Amerika, ez a menyország! 10 - ezer forintos ajándék utalvány a mellékelt szívhez szolo gyonyoruen megfogalmazott levél, majd ez az egyszemélyes " imádott" partunk es kormanyunk szivbol jovo jokivánságai!!!!!!???? Neked is ilyen boldog karácsonyt orbanviktor Amen!!!!!!!!

camilló 2016.12.25. 08:33:55

@morph on deer: "..nem tűröm, hogy ellopják a pénzt!" Azt már csak magában mondta, hogy ELŐLEM!!:))

2016.12.25. 21:13:28

ez érdekes, rákosiztok itt a rákosi-féle kommunista párt jogutódjának, szellemi és párttagsági örökösének (mszp) hivatalos támogatóiként :D
nagyon gáz már amit csináltok, csak magatokat ássátok egyre mélyebbre
na de hajrá, annál nagyobb az öröm a fidesznél

2016.12.25. 22:02:01

közbe meg az egész világ antiszemita lett index.hu/kulfold/2016/12/23/kemeny_hatarozattal_utasitja_izraelt_az_ensz_bt/
mi lesz így veletek, dési, hogy fogjátok bírni
süti beállítások módosítása