B1 blogcsalád



Szegény Kósa Lajosnak már megint elfelejtettek szólni valamiről

2016. december 17. - nickgrabowszki

Ezúttal arról, hogy a Fideszben már annyira keresik Áder János köztársasági elnöki utódát, hogy már a kormányülésen is tárgyaltak erről, és a decemberi Fidesz-elnökségen is téma lesz.kl_4_1.jpg

  • Az előbbiről Balog Zoltán beszélt az ATV-ben.
  • Az utóbbiról Orbán Viktor Brüsszelben.

Ehhez képest Kósa frakcióvezető még egy hete is légből kapottnak nevezte a találgatásokat, amit azzal indokolt, hogy még nem is tárgyaltak róla. Hiszen miért is tárgyaltak volna, ráérnek később, februárban mondjuk, mivel Áder mandátuma csak áprilisban jár le, akkor kell megválasztani az utódját.

Kósa menetrendje (február közepén tárgyalás, márciusban döntés, áprilisban választás) elsőre logikusnak tűnt, ha nem tudtuk volna, hogy neki soha semmit nem mondnak el. Elfelejtik tájékoztatni. Kihagyják a döntésekből. Aki mindig utolsónak tudja meg, hogy mi történik, és addig vehemesen védi a régi vonalat, amit akkorra Orbán (Lázár, etc.) rég föladott.

Így volt ez a kormányhivatalnokokkal és az Erzsébet-utalványokkal is. Kósa még akkor is magyarázta, hogy miért kell saját emberekkel kiküldeni azt és Orbán levelét. Tudniillik

azért nem akarták, hogy a postás vigye a 10 ezret, mert akkor a nyugdíjas azt hinné, hogy az nem is ajándék.

Más kérdés, hogy Kósa igazat mondott: éppen a mondott indok miatt nem küldték ki az utalványt a decemberi nyugdíjjal; a 2,8 millió külön kézbesített utalvánnyal aztán végképp

teljes káoszba lökték a postát.

Kósa  már akkor is le volt maradva egy brosúrával. Ha tehát ő valamit légből kapottnak nevez, az csak annyit jelent, hogy nem tud róla

És most bebizonyosodott, hogy ugyanígy áll a helyzet az államfőjelöléssel is.

Balog elismerte, hogy tárgyalnak már róla, de az ő neve  még nem került szóba. Szövegszerűen valószínűleg nem hazudott, mert Orbán brüsszeli válaszából (az elhíresült sajtótájékoztatón) az következik, hogy

Ádernél a labda.

ajov.jpegOrbán ugyanis a Magyar Idők szerint azt mondta

Áder Jánost nagyra értékeli, és a komoly lehetőségek között van, hogy ő folytassa a munkáját. Megjegyezte: az első döntést a köztársasági elnöknek kell meghoznia, hogy vállalkozik-e tovább a munkára.

Ami jelentős fejlemény ahhoz képest, hogy néhány hónapja még Rubovszky KDNP-képviselő mondta tudta nélkül egy mikrofonba, hogy Áder újrázását 

Viktor nem engedi.

Most meg már igen. Nyilván semmi oka nincs, hogy ne engedje. Bár Áder éppen most küldte vissza a szélerőműveket betiltó törvényt a parlamentnek megfontolásra, egy másikat, a közigazgatási bíróságokat létrehozót meg alkotmányellenesnek talált, és az AB-hez küldött,

az államfői jogosítványok gyengesége úgysem teszi lehetővé, hogy érdemi ellensúlya legyen Orbán hatalmának.

Csak annyi kell, hogy megszólalásokban ne menjen szembe a kormánnyal. Áder meg nem olyan, hogy nyilvános konfliktust vállalna. Köti a betyárbecsület.

Orbánnak nincs tehát oka megakadályozni, hogy ha akar, maradjon. De úgy tűnik, Áder egyelőre nem akar maradniOrbánnak az is jó, ha Áder marad. Meg az is, ha nem (hiszen ő megmondta előre).

Majd Kósa Lajostól informálódunk, hogy éppen hol tartanak a dolgok.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6312054209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pyrrhus 2016.12.18. 02:15:30

Kósának olyan kevés és lassú járású esze van, hogy még a köpönyeg is lassabban fordul rajta, mint a többi fideszes hazudozón.

Árpád Mészáros 2016.12.18. 09:33:21

Kósa 2o% Lajos egy valamiért megérdemli az emberek csodálatát:hihetetlenül vastag bőr van az arcán!Aki ennyi marhaságot összehordott és még soha,semmilyen fórumon nem kért elnézést,az szerintem rekorder a maga műfajában.Az persze rejtély,hogy a saját párt társai miért hozzák egyre-másra lehetetlen helyzetbe az alul informálásával.Lehet,hogy arra várnak,hogy a faszi rádöbbenjen,hogy mennyire alkalmatlan a feladata ellátására?No arra várhatnak!

György Csaba Nagy 2016.12.18. 12:56:32

Kósa tökéletesen alkalmas fő szerepére: megmondja a frakciótagoknak, melyik gombot nyomják, Vitya döntésének megfelelően. Itt egy gondolkodó fej csak zűrt okozhatna, nála pedig ilyen nem fordulhat elő. Közszereplései szükségtelen túlmozgások.

Leszakadt plakátot zörget a nyári szellő (törölt) 2016.12.18. 17:13:53

Jaj ne már... Libsibolsi csapat már megint a részleteken rágódik. Mondok egy nagyon egyszerű példát. Csak, hogy mindenki értse!

Itt most nem holmi politikusokról van szó, hanem arról, hogy mi magyarok összenemzeti összefogással felépítettük a stadiont. Azt a stadiont, ahol nemzetünk sordöntő összecsapásait játsszák fürge lábú nemzeti játékosaink. Ezek a játékosok természetesen talpig becsületesek, de olykor-olykor előfordul közölök néhány (tényleg csak elvétve) mégis áthág bizonyos szabályokat, hogy minél több pénzt... őő izé labdát tudjon összegyűjteni. Na ilyenkor kap szerepet a bíró, azaz mit is beszélek: játékvezető!

Mivel a meccs tényleg sorsdöntő, ezért nagyon nem mindegy, hogy hogyan fúj a játékvezető. Gondoljatok csak bele: ha mondjuk az ellenfél gólhelyzetben van, és a hazai játékos gáncsol a 16-oson belül... És a játékvezető mondjuk valami libsibolsi jöttment, aki erre meggondolatlanul 11-est fúj ls kiállítja a szabálytalankodót... Na akkor mi történik? A kiállított játékos dühkitörések közepette a kispad felé tart, és dühében netalán-tán bántalmazza az ott ücsörgő szövetségi kapitányt az elmaradt gólprémium miatt, ami már korábban biztosra volt ígérve. Arról nem is beszélve, hogy megbotránkozást kelthet a lelátókon békésen szivarozgató publikumban! A közönség (féltve a biztosnak hitt fogadásait) a végén talán még a szövetségi kapitány lemondását fogja követelni!

Na látjátok! Ezért kell megfelelően kiválasztani a játékvezetőt. Aki úgy fúj, ahogy a közönség fütyül!

sőőtnagyonis 2016.12.18. 20:36:39

Putyinnak Takony eftárs kell. Ez Lalának magas.
Én a megszelídített Farkas Flórián Professzort javaslom.
Ez a Lala a formás farával szerezhette a az állását, erre utal az egynemű frakció is. Azt hiszem elég szaxerű voltam.

1ghost 2016.12.18. 21:53:56

@Leszakadt plakátot zörget a nyári szellő:

Grat! A hozzászólások között megnyerted a nap hülyéje címet.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.18. 22:10:04

@1ghost: Én úgy vettem le, hogy humorizál. Mert úgy talán lenne értelme.

A francba! Olyan primitívek a fideSS fasszopói, hogy megkülönböztethetetlenek saját kifigurázásuktól.

igazi hős 2016.12.19. 06:57:32

@1ghost: Pihend ki magad karácsonyi rohanásban, olvass Örkényt vagy Karinthyt, hátha érzékenyebb leszel az iróniára/paródiára.

MIx 2016.12.19. 08:33:52

A kedves vezető szándékosan alacsony IQ-val rendelkezőkkel veszi körül magát, így ő a legokosabb. A buták minent elhisznek, könnyen manipulálhatók. Az oktatási rendszer, a kritikus média megszüntetése mind ezt célozza. Egyébként "a butáknak a nembuták a buták".

BiG74 Bodri 2016.12.19. 08:35:06

@1ghost:
Csak némi irónia ne kapd fel a vizet egyből !

Yoss 2016.12.19. 08:39:33

@1ghost: Nem. Az toronymagasan a tiéd. Olvasni, szöveget értelmezni nem tudsz, de nagy pofád és véleményed, az van a kritizáláshoz. Gratulálok.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.19. 08:46:46

A karaván halad a kutya ugat.

Szerencsétlen ballibek rendkívül frusztráltak hogy a napi kötelező bérrettegésük egyre többen szarják le magadról.

sőőtnagyonis 2016.12.19. 08:56:26

@Ballib cenzúrázók réme 19:
Megint bemostak a fityesznek. Tiszabereken szállt el egy maflás.
Szép napot magyar keresztények.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.19. 08:58:56

@sőőtnagyonis:

Majd akkor szólj, ha egy ballib hazaárulót választottak meg az emberek, és nem egy civilt. :DDD

BiG74 Bodri 2016.12.19. 09:00:28

@sőőtnagyonis:

A keresztényekkel mi a baj?

A magyarkodó álkeresztény tolvaj bandával, na azokkal elég sok !

juhaszvik 2016.12.19. 09:52:23

Nálam az Áder kispados a képzeletbeli, összemixelt kormányfantáziámban. A fidesz bandából még a Pokorni tartozik ide.

Á basszus, évről évre gyengébb a felhozatal.

AndRealista 2016.12.19. 11:47:18

Tényleg röhej, amit összetöketlenkedik ez a szegény Lali (a parlamentben állítólag kupaklalinak becézik). Biztos, hogy állampártunk frakcióját egy ilyen szerencsétlennek kell vezetnie? (Bár lehet, hogy csak rendszeresen be van tépve…) Vagy ezt a szerepet direkt így definiálták, mert így jobban beleillik a parlamentnek csúfolt bolhacirkusz repertoárjába? Tökmindegy egyébként, h. mit mond kupaklali, meg mit mond a vezír, másnap úgyis szemrebbenés nélkül mondja mindegyik az ellenkezőjét, a média, meg a nép már úgysem tudja követni, hogy ki, mikor, mit hazudott megint…Következménye meg itt úgysincs semminek soha…Hát ilyen kuplerájban élünk…

Gyorgy Nagy 2016.12.19. 11:55:31

Kosa Lala ( Mr 20 % ) a fidesz bohóca,

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.19. 12:30:39

A Molnár Gyula (Mr 30 %) féle ballib hazudázás és bérrettegés nagyon megy a ballibeknek.. :DDDD

Skankhunt42 2016.12.19. 15:01:25

@1ghost: epic hülye vagy, mit égeted magad folyamatosan?

chrisred 2016.12.19. 15:10:04

@Ballib cenzúrázók réme 19: A "civil" nem a sorosnorvég hazaárulók kódneve a magyar duplagondolban?

sőőtnagyonis 2016.12.19. 15:50:22

@BiG74 Bodri: azt hiszem egyet gondolunk. Szép napot neked is!

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.12.19. 15:55:35

@chrisred:
Nem értem a kérdést.

Ha azt kérded, hogy Soros Gyuri lecsapolja-e szeret Kelet-Európában a Norvág pénzeket, álcivil szervezetei segedelmével, akkor a válasz igen:

mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/soros-behalozta-a-civileket-1249601
Nemcsak Magyarországon, hanem a többi közép- és kelet-európai országban is az Egyesült Államok, illetve Soros György spekuláns pénzelte, alapította a norvég „civil” pénzek szétosztását felügyelő szervezeteket – derítette ki lapunk.

----
Ha az a kérdés, hogy Soros Gyuri listázza-e Civil szervezetei segedelmével az EU-s képviselőket, megbízható politikusokat, akkor a válasz, igen:

magyarhirlap.hu/cikk/64066/Hazank_biraloi_Soros_szovetsegesei
Hazánk bírálói Soros szövetségesei
Titkos lista készült az Európai Parlamentben a spekulánsnak megbízható képviselőkről

---
Ha az a kérdés, hogy Soros megpróbálja-e a közvéleményt manipulálni Civil szervezetei segedelmével, és a közösségi média befolyásolásával, akkor a válasz igen:

888.hu/article-soros-titkok-iv-internetes-megfigyelesen-dolgozhat-az-open-society
Soros-titkok IV.: Internetes megfigyelésen dolgozhat az Open Society
felhasználói aktivitásról készít rendszerezett térképeket, amelyeket később algoritmusokon keresztül egyedi, online preferenciák manipulálására használ fel.

----
Tekintve hogy ezen információk nagyrésze, mind a saját levelezésének nyilvánsosságra kerüléséből derült ki, így ezeket tagadni is nehéz, így csak az agyhalott ballibek próbálkoznak ezzel.

sőőtnagyonis 2016.12.19. 16:06:14

@Ballib cenzúrázók réme 19:
Az álkeresztyényeknek most már kínjukban csak az ingyen sörrel és szűzlányokkal csábítgatva győzhetnek. Jó elég lesz nekik az "európai" életszínvonal is, igaz csak keleti, de a baltások életszínvonala is megteszi kis-ázsiai.
Dőlök a röhögéstől, ahogy ezek szopatják a híveiket. Takony úrnak lesz egy hálás társalkodója, aki ha a térdét megmutatja neki elkábul
Ne légy válogatós, ha ökörségeken nőttél fel. Edd meg amit főztök.

sőőtnagyonis 2016.12.19. 16:22:19

@Ballib cenzúrázók réme 18:
Ne terelj saját véleményed van-e Kósáról, ha úgy ki vagy akadva másra. Az ide linkelt szeméttel meg nem kell dicsekedni, tudjuk Moszkvából mit várnak tőletek.
Esetleg érdekelne ki lesz a következő agyhalott frakcióvezető.
Talán Fajkasz Flórián professzorod?
Azt hittük, hogy kevesebb képviselőt jobban megválogatják, de ahogy mind kinéznek, csak mihaszna tékozlók.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.19. 16:31:14

@sőőtnagyonis: Nézd, ez nem olyan egyszerű. Másfél évtizedig tartott, míg minden valamirevaló embert kiraktak a pártból, és csak az aljas rablók maradtak. Ne tudd meg, mennyi munka! Még a legnagyobb gondosság mellet is becsúszik egy-egy hiba, mint Ángyán vagy Hadházy.

Csak képzeld el, mi lenne, ha mondjuk éppen, mikor a trafikokat osztják szét a haverok között, egy ilyen aljasul beszivárgott gerinces felvenné a beszélgetést, és lebuknának. Ja, felvette, de nem történt semmi. Na látod, megvan a második és harmadik védvonal is. Nem lehet csak úgy maffiát játszani, kellő körültekintés nélkül. Kell még fizetett trollhadsereg is, ami pl. a bloghun hazudozik és zavart kelt...

chrisred 2016.12.19. 21:55:53

@Ballib cenzúrázók réme 18: Nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy a pártállami nyelvezetben kikre használják azt a szót, hogy civil. Ne keverjük össze a függetlenekkel, akik akkor is a Fidesznek nyernek, amikor nyernek, mert ezzel bizonyítják, hogy milyen erős nálunk a demokrácia.

sőőtnagyonis 2016.12.22. 11:16:19

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Söőt, ha teljes arzenált akarjuk megnevezni, már a mi fantáziánk kevés, nagy a tülekedés a koncért, g.ci egyre több van.
süti beállítások módosítása