B1 blogcsalád



A Fidesz szervezi a trollhadsereget

2016. december 11. - nickgrabowszki

Eddig csak gyanú volt rá, hogy szervezetten trollkodják szét a kommentelhető posztok alatti threadet. Most már bizonyíték is.troll.jpg

Ha megjelenik egy-egy nekik kelletlen poszt, lesznek alatta ilyen-olyan kommentek. Jobboldaliak, baloldaliak, ellenzékiek, kormánypártiak. Érdemiek, sértők, flamelők. Itt, a B1 blogon talán az ellenzékiekből lesz a legtöbb.

Az elején. Mert, ahogy telik az idő, és egyre többen osztják meg a hírt vagy írást, esetleg felkerül az Index blogketrecébe változik a helyzet.

Hirtelen megjelennek jobboldali nickek tucatjai,

akik annyit tesznek hozzá érdemben, hogy

ez a poszt az elejétől a végéig hazug.

Vagy kiemelnek egy elütést, és odaírják, hogy 

ezzel a posztoló bebizonyította a műveletlenségét.

Vagy egy alapos, információban nem szegény írást egyik, tök jelentéktelen adatáról megállapítják, hogy hibás, és amiatt a többi információ helyességét is alapból megkérdőjelezik.

De ez még az értelmes, a bár hibásan, de érvelő fajta troll. A gyakoribbak egyszerűen odaírják, hogy

  • a posztoló hazudik, és kész.
  • Meg azt akarja, hogy mindenkinek arabokat/négereket kelljen befogadni a lakásába.
  • Vagy hogy Orbán leváltásából egyenesen következik, hogy a posztoló kislányát majd meg fogják erőszakolni a migráncsok.

Egyszerre jelennek meg, és tömegével - nehéz ilyenkor nem arra gondolni, hogy

valahonnan szervezik őket.

Mivel kivétel nélkül kormány- és Fidesz-párti álláspontot képviseltek, illetve - és főleg - a kormánypropaganda paneljeit szajkózták, nem volt annyira nehéz kitalálni azt sem, hogy honnan.

Ez nem volna annyira példátlan: Putyin és az orosz kormány nem is a hazai, a véletlenül megmaradt ellenzéki lapok cikkeire küldi a trollhadseregét, hanem a nyugat-európai lapokra, hogy azok olvasóit - ha még olvasnak kommenteket - bizonytalanítsa el.

A gyanú erős volt, de bizonyíték arra, hogy a Fidesz is ilyet tesz, nem volt. Eddig.

Előbb a Facebookon kezdett keringeni, majd a Fedor blog hozta le, aztán az Index is írt róla, hogy megjelent egy sorvezető arról, hogy miképpen kell a fideszes Simonka György képviselőt megvédeni, aki a Mengyi Voldemort ügyben lett érintett, és már nyomozás is folyik ellene (ő az ismeretlen tettes).

Érdemes rá felfigyelni, hogy a trolloknak/flamelőknek kiadott sillabusz nem arra ad iránymutatást, hogy miképpen lehet cáfolni a fideszes képviselő bűnügyben való érintettségét, vagy hogy miért nem követhette el a bűncselekményt, hanem annyit kér állítani, hogy ez azért van, mert kiharcolta az embereknek Dél-Békésben, ami jár.

Mintha az Orbán-kormány rendőrségét az ellenzék valamennyire is befolyásolni tudná.sorvezeto.jpg

Természetesen az is lehetett volna, hogy ez a bajai videó 2: valaki hamisít egy ilyen útmutatót, hogy ráugorjon a maradék ellenzéki sajtó és blogoszféra. Fideszes kommentelők meg is jegyezték, hogy a dokumentum nyilvánvaló csalás és hamisítvány, hiszen nincs is aláírva. (Facepalm.)

Az Index szerint Bod Tamás Együtt-képviselő szerezte a belső utasítást, illetve neki küldték el. Ez még mindig nem zárja ki, persze, hogy Bod - vagy bárki más - hamisítson egy ilyet, amiről úgy véli, hogy alátámasztja a tőle függetlenül létező igazságot.

De az már inkább azt jelzi, hogy a dokumentum nem fake, hogy pontosan ugyanazokkal az érvekkel, amik természetesen nem releváns érvek, védik a békési fideszes trollok Simonkát, mint ami elő van írva.

Ez még mindig nem bizonyítja, hogy országosan, máshol is ugyanezt csinálja a Fidesz.

De erősen utal rá.

Csak úgy mellékesen: vagy 10 éve mindenki hallott arról, hogy a Kubatov-lista szimpatizánsokra (Sz), ellenségesekre (E) és semlegesekre osztja a választókat. De nem volt rá bizonyíték. Egészen addig, amíg a Békés megyei Fideszből elő nem került egy papír erről.

Úgy tűnik, Békésben szoktak lebukni először.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6112039847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nzoltan 2016.12.11. 18:51:02

Mi a baj a trollokkal? Feldobják a blogokat.
Az még sem az igazi, hogy trollok híján az azonos oldalon állók egymás f*szát szopkodják nagy egyetértésben.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 18:53:31

@6.Lenin: "habonymédiázol"

Mi a faszt tudnék arra mondani, mior a habonyméia hazugságait hallom?

fideSS troll-kézikönyv első oldal második pontja: ha hazugságon kapnak, és végképp nem megy az emútnyócévezés, vádold meg ugyanazzal a hazugsággal.

BiG74 Bodri 2016.12.11. 19:00:39

@6.Lenin:
Ne erőlködj, sérvet kapsz!
@Nzoltan:
Végre egy pozitív megközelítés.

6.Lenin 2016.12.11. 19:02:15

@Nzoltan:

Pedig milyen aranyos lenne...

-Szia cicus, ugye milyen okosat írtam?
-Igen Bodrikám, de én is, mind a ketten nagyon okosakat írunk.
-Nézd, itt van pamut (gombolyag) játszunk vele. Ő is okos.
-Hurrá, itt van Tibi! is. Ennyi okos 1 rakáson.

Ilyen még az elmútt nyóc évben sem történt, és itt a B1-en. Csak nehogy jöjjenek a mocskos fideszes trollok mert kiderülhet, hogy...
Orvost! Gyorsan!

6.Lenin 2016.12.11. 19:06:24

@BiG74 Bodri:

"@Nzoltan:
Végre egy pozitív megközelítés. "
(Az még sem az igazi, hogy trollok híján az azonos oldalon állók egymás f*szát szopkodják nagy egyetértésben. )
Ez ma a legnagyobb.
Gratulálok.

Jossarian 2016.12.11. 19:07:19

Nem kell azt szervezni, ti, undorito zsido-libsi fergek, a hetoznapi emberbol is kihozzatok az allatot a szennymediatokkal es a hazugsagkampanyaitokkal, kereszenyellenessegetekkel. Oruljetek, hogy meg senki sem gyujtott fel es meg a hazaarulast sem lehet ratokverni. Egyelore

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.11. 19:09:17

@medium size devil: én is szívesen rúgnám ki a székeket orbán, gyurcsány és haverjaik alól... persze ha a nyakuknál rendesen fel vannak függesztve, nem akarom hogy a földre huppanjanak, nem vagyok olyan gonosz ;D

6.Lenin 2016.12.11. 19:09:25

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

írd már le az igazolványod sorszámát,amit azért kaptál, hogy 1edül te vagy jogosult megállapítani az igazságot.

BiG74 Bodri 2016.12.11. 19:11:13

@6.Lenin:
Nem megy ez ma neked, mondom!

6.Lenin 2016.12.11. 19:12:04

@fidesz maszop dk egykutya:

Van 1 sokkal 1szerűbb módszer.
Csak meg kell győzni a választókat, hogy válasszanak téged.
Semmi erőszak, sima demokratikus módszer, még dutyi se jár érte.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 19:14:39

@6.Lenin: Troll kézikönyv 2. oldal? Rettenetesen szánalmas. :))

6.Lenin 2016.12.11. 19:14:56

@BiG74 Bodri:

Mi nem megy?
Téged meggyőzni vmiről?
Nem is akarlak, csak leírom, hogy nincsenek ellenérveid.
Ez sem volt az, amit írtál.
Nem kell túlbonyolítani, ennél 1szerűbb dolgokat sem értesz.
szerintem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 19:19:52

@6.Lenin: "sima demokratikus módszer"

:)) Demokratikus módszer több, mint tíz milliárd közpénzből kampányolni, mikor az ellenzék a 2farkúak által összedobott, leadózott 30 millióból kampányol? Sima. De nem demokratikus.

Lenin mondta, hogy: - Tanulni, tanulni, tanulni! Ebben igaza volt, a gazdáddal próbáld ezt elfogadtatni! De a demokráciát nekem ne oktassa Lenin, mert nem kompetens!

6.Lenin 2016.12.11. 19:20:29

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Ezzel érvelsz? Ez tényleg szánalmas.
Téged a Fidesz fizet, hogy minél utálatosabbnak(hülyébbnek) tűnjön az ellenzéki érvelési technika?

Komolyra fordítva...
Tényleg hiszel abban, hogy ezek fogják eldönteni a 18-as eredményeket?

BiG74 Bodri 2016.12.11. 19:23:34

@6.Lenin:
Vitatkozni akartál az előbb, de velem nem lehet. Ennek ellenére ahelyett, hogy keresnél egy méltó vitaparnert, vagy elhúznál szebb vidékre, még mindig itt kötekszel, ráadásul velem.
Miről akarsz meggyőzni nettrubadúr, hogy alacsony intelligenciájú, szorongásos elmeroggyant vagy ? Rendben, sikerül ! Most már jó?
A fityisztrollok legszebb példája vagy, valószínűleg az önkéntes hülye fajtából.

Hozzád képest a birca, akit rühellek, egy korrekt géniusz, egy szellemi topüdülő, egy csodás elme.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 19:24:47

@6.Lenin: fideSS troll-kézikönyv első oldal 3. pont: Ha hazugságon kapnak, és nem megy se az emútnyócévezés és a visszahazugozás, akkor terelj körmödszakadtáig.

Van még, vagy csak ennyire tellett?

6.Lenin 2016.12.11. 19:24:52

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Miért? Mit írtam?
Ha a 2farkúnak sikerül, neked miért nem?
(mellesleg biztos vagy abban a 30 millában? Nincs még néhány nulla utána?)
Már megint jobban tudsz mindenkinél , mindent (CIA-nál vagy ügynök?)

6.Lenin 2016.12.11. 19:26:21

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Mikor kaptál hazugságon?
Írd le, vagy hülyének foglak tartani míg el nem patkolsz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 19:27:17

@BiG74 Bodri: Nem értem ezt. Általában ugyanaz van több nick mögött. Lenin Elvtárs az ellenkezője. Néha még beszélni is lehet vele, máskor meg megrögzött fideSS fasszopó, mint most.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 19:37:19

@6.Lenin: "Mikor kaptál hazugságon?"

Elég lesz a legutolsó? Azt írtad, a szavazás itt "sima demokratikus módszer".

Vagy soroljak fel többet? Sajnos azt írja itt alul, hogy "4779 karaktert írhatsz még". Kevés lesz. :))

rasztaszív 2016.12.11. 19:39:07

@6.Lenin: "Persze igaz az erkölcs gondolom azt jelent nálad (is), hogy rajtad kívül mindenki erkölcstelen, ui azért találták ki az erkölcsre hivatkozást (is), mint a trollozást. "

sőt.már eleve azért találták ki az erkölcsöt,hogy téged bosszantsanak.

monddazigazatmar 2016.12.11. 19:42:50

Tehát ez a nagyon alattomos és körmonfont és gonosz és dörzsölt fidesz elküldi a borzasztó világuralmi terveit az együtt képviselőjének? :D:D

Egyébként a baloldal nem pont ugyanezt csinálja? Baszod, amióta orbán belengette ezt a 10 rongyot a nyuggereknek a klubrádió tele van olyan betelefonálókkal, akik nem akarnak enni, mert jól érzik magukat kaja nélkül, és rohadjon meg a zorbán :D

6.Lenin 2016.12.11. 19:42:59

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Milyen megrögzött fideSS faszszopó?

Ti tényleg alapból ennyire?

Én az ország szempontjából tépem itt a szám.
Kinek jó ennyire szánalmas ellenzék?
Kinek jó, ha mindig a legkisebb rossz között lehet csak választani?

Azzal akarnak itt sokan meggyőzni, hogy azért balfaszok, mert a fideszes trollok szét offolnak néhány jelentéktelen blogot? Ki nem szarja le?

Tényleg ennyire szerencsétlen ez az ország?
Ennyire hülyének nézik sokan a választókat (több, mint 40% nem tud választani )

Itt tépem a szám, hogy nem ilyen baromságokkal kéne már foglalkozni 1,5 évvel a választások előtt, aztán fideSS-ezel?
Mit akarsz te tulajdonképpen?
Így szeretnél meggyőzni valakit is?
1ik nagyobb zsákutca, mint a másik.

Találtak 1 (kamu?) papírt, hurrá!!! Győztünk! 18 a miénk!
B+, ez tényleg szánalmas.

6.Lenin 2016.12.11. 19:47:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

"Van 1 sokkal 1szerűbb módszer.
Csak meg kell győzni a választókat, hogy válasszanak téged.
Semmi erőszak, sima demokratikus módszer, még dutyi se jár érte. "

Mi ebben a hazugság?
(igaz, nem neked írtam)

eßemfaßom meg áll 2016.12.11. 19:51:16

@6.Lenin: "Ti tényleg alapból ennyire?"

ne mondd, hogy még csak most esett le...

6.Lenin 2016.12.11. 19:51:36

@rasztaszív:

-Drága barátaim, én egy rohadt erkölcstelen pacák vagyok, rajtam kívül mindenki szent.

Sorolj fel néhány nevet, akik ezt nyilatkozták.(valós személyeket)

Narancsos kommunizmus 2016.12.11. 19:53:03

Nem túl változatos a fidesznyikok kommentjei. Egyértelmű, hogy az agyhalottak csak a központi nótát fújják ritmusra. Mondjuk elég nehéz érvelni a sok mocsok ellen, amit a fidesz tol naponta. Csak terelnek meg vádaskodnak, mert érzik hogy jó érzésű embernek ezek már vállalhatatlanok. Most már tényleg csak valami értelmes, centrum pártnak kéne jönnie akik nem azért politizálnak hog lopjanak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 19:53:13

@6.Lenin: "Kinek jó, ha mindig két rossz között lehet csak választani?"

Senkinek. És mindenkinek rossz, ha a létező legrosszabbat választja meg nagy többséggel a birkák hiszékeny tömege.

"a fideszes trollok szét offolnak néhány jelentéktelen blogot?"

Nyitva áll előtted a lehetőség nem szétoffolni. :))

rasztaszív 2016.12.11. 19:54:42

@6.Lenin: tehát nincs is olyan,hogy erkölcs?nem is kell?

6.Lenin 2016.12.11. 19:56:19

@eßemfaßom meg áll:

Én csak találgatok, ők tudják az igazságot (mindenben).
Reménykedem, hátha, de nem nagyon akar összejönni, pedig nekik lenne a legjobb, ha 1x. Nekem tulajdonképpen tök mind1. Én elvagyok.

6.Lenin 2016.12.11. 19:59:48

@rasztaszív:

Hol mondtam, hogy nincs? Hiszen mennyien mondják a másikra, hogy erkölcstelen.
Akkor csak lehet.
Én csak annyit mondtam, hogy mindig a másik erkölcstelen, troll, Én soha.

6.Lenin 2016.12.11. 20:01:14

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Érted is amit néha leírsz?
Ha már a másokét nehezen.

rasztaszív 2016.12.11. 20:03:20

@6.Lenin: pedig pontosan azt állítod,hogy teljesen meghatározhatatlan,ami ez esetben logikailag éppen azt jelenti,hogy nincs.

Zsoltbacsi 2016.12.11. 20:03:33

@6.Lenin:

Meg nem esett le, hogy egy tipikus dk troll?

Altalaban ugy kezdi @a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: , hogy "Basszatok meg, ne akarjatok hogy en is ezt a faszt vedjem,de..." Es a ... utan jol egy egesz oldalas seggnyalas egeszen a meleg szarig a csotany valagaba!Szegeny kreten azt hiszi, hogy masnak nem esik le...

pioneer2016 2016.12.11. 20:04:49

@monddazigazatmar: "belengette ezt a 10 rongyot a nyuggereknek"

Amilyen cirkusz van emögött is, az embernek nemhogy megjön az étvágya, hanem elhányja magát. Igazuk van a nyugdíjasoknak, orbán dugja föl magának, vagy költse magára gyógyszerre. Az utóbbira úgy tűnik szüksége is van.

Janossz 2016.12.11. 20:07:37

Ezt az Uljanovot illusztrációnak küldte a Stáb a témához, Ti meg lelkesen etetitek órák óta.
Ha nincs jobb dolgotok, tegyétek!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 20:11:01

@6.Lenin: fideSS troll-kézikönyv első oldal 4. pont: Ha a terelés se működik, csinálj úgy, mintha bírnád ugyanazt az erkölcsi és szellemi színvonalat, vagy egy kicsit feljebb, és egyszerűen hülyézd le!

Most tényleg végigpróbálod rajtam a kézikönyv összes pontját?

6.Lenin 2016.12.11. 20:13:21

@rasztaszív:

Pontosan annyira logikus, mint az univerzum végéről visszajött ember.
Én láttam azt, aki találkozott ilyennel.

-Szia szomszéd, nem jössz a templomkába?
-Nem. Nem szeretném, ha égne a pofám.
-??.
-Nekem nincs mit meggyónni. (róla az előző héten derült ki, hogy csalja a feleségét, és délutánonként fát lop )

Kell, hogy legyen, mert...(már régen kipusztultunk volna, de talán ellennénk nélküle egy magasabb szinten, még szükség van ilyesmire is) Csak, hogy megnyugtassalak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 20:18:10

@Zsoltbacsi: Ah, te már a második oldalon tartasz! Első bekezdés: Vádold meg, hogy emeszpés, dékás, eszdéeszwes, ... ja, azzal már ne, de liberális, libbant, libsi, lipsi, libás, pufajkás, D209-es ügynök, a Párhuzamos bérence, a zsidó háttérhatalom ügynöke, civil, merkelsimogató, migránssimogató, zöld, zöldebb, méregzöld, védi a fákat, miatta van nyáron meleg, télen hideg, stb. Ez mindenre jó, akárhol állsz a vitában, vagy már rég elvesztetted. :))

rasztaszív 2016.12.11. 20:22:13

@6.Lenin: na most akkor van olyan,vagy nincs?és kell,vagy nem?

pamut 2016.12.11. 20:22:14

@eßemfaßom meg áll:

annyira tudtam hogy vagytok annyira szégyentelenek aljasok és pofátlanok hogy még a lebukásotok után is pofáztok :)

nem is lennél fidesztroll, ha lenne bennedd bármi emberi...

6.Lenin 2016.12.11. 20:23:48

@Zsoltbacsi:

Felőlem mindenki oda tartozik, ahova szeretne. Jogában áll, de akkor vállalja is.
A sunyi, alattomos pacákokat nehezen viselem.

Mindenki független, mert nyíltan nem meri vállalni, aztán oroszlánként védi a tábort.
Szánalmas már ez az egész.

Nincs valódi mondanivalójuk, ezért kitalálnak mindenféle faszságot, és még azt sem érti, hogy saját maguknak ártanak a legtöbbet.
Menthetetlenül lúzer társaság.
(ha féllábúakkal kellene 100 méteren versenyeznem, nem tudna örömet okozni a győzelem)

monddazigazatmar 2016.12.11. 20:27:35

@pioneer2016:
No igen. Dugja fel magának. Hát hogy képzeli, hogy adnak... Hát hat éve hallgatjuk, hogy miért X-re költenek (x= stadion, múzeum, vasút, út, színház, zsinagógafelújítás, sport, metró) amikor itt 4 millió éhezik/fázik/meghalt.

rasztaszív 2016.12.11. 20:27:46

@6.Lenin: inkább egyszerűen : igen vagy nem.

BiG74 Bodri 2016.12.11. 20:28:48

@Janossz:
Láthatóan van aki bírja az ilyet. Szerencsére nem vagyunk egyformák!

6.Lenin 2016.12.11. 20:35:08

@rasztaszív:

Igen, még szükség van ilyesmire, hogy valamilyen kordában lehessen tartani az embereket.

De, gondold el hányan értenek mást alatta, és hányféleképpen. Hány vallás, idea létezik? Más-más "értékekkel"
szerintem ne rugózzunk most ezen. Mond ki nyugodtan amit rólam gondolsz, ne kerülgesd. Látatlanban elismerem, hogy igazad van (annyira érdektelen számomra ez a kérdés, nem érzek késztetést, hogy ezt én döntsem el egyedül.Nekem van sajátom)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 20:38:43

@6.Lenin: Lapozz, lapozz, biztos van még jótanács abban a troll kézikönyvben. Kiváncsivá tettél.

rasztaszív 2016.12.11. 20:39:41

@6.Lenin: hidd el,vagyunk páran,különböző vallásúak,világnézetűek,akiknek nem relatív az erkölcs.de megértelek,ne rugózzunk ezen...

6.Lenin 2016.12.11. 20:50:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Amikor téged, és baráti körödet olvasom, megértem, hogy miért is áll az ellenzék ott, ahol. A csodavárókról nem is beszélve.
A legérdekesebb benne, hogy 1általán nem érzek szánalmat, sőt semmit.
(most 1 kicsit lódítottam, elkeserít, hogy ez van, de én megpróbáltam. Nem megy. már az összes villanyoszlopot megtanítottam kínaiul, az nem volt 1 nagy feladat, ezt viszont lassan feladom. Csak még nem ért véget a koncert, amit közben hallgatok-Leonard Cohen-most ilyen a hangulatom)

6.Lenin 2016.12.11. 21:01:54

@rasztaszív:

Bocs, de azért kérdeznék valamit...
Te miként tudod feldolgozni azt a mérhetetlenül sok bűnt, amit a sokszínű vallások, világnézetek nevében követtek el?
Nem te tetted,-és ezzel elintézettnek veszed?

Én képtelen vagyok ezeket feldolgozni, de elismerem a szükségszerűségét. Ezzel nekem se lesz jobb, de...

Most már tényleg ne rugózzunk rajta. Nem kell válaszolnod, magadban is elintézheted, ha még nem tetted, de biztos vagyok benne, van rá magyarázatod.

ulpius66 2016.12.11. 21:02:13

Grabowszki!

"A Fidesz szervezi a trollhadsereget!

Eddig csak gyanú volt rá, hogy szervezetten trollkodják szét a kommentelhető posztok alatti threadet. Most már bizonyíték is."

Hát Grabowszki, mit mondjak?

Te tényleg kibaszottul el vagy maradva!!!

Mondhatnám "középkori" módszereket említesz....

Ma már szinte "fillérekért" lehet olyan "troll-programokat" kapni a piacon amely másodpercenként többszáz választ generálnak, persze különböző nickneveken......

Ugye milyen nevetséges e mellett egy fideszes troll-hadsereg toborzása....

pioneer2016 2016.12.11. 21:07:02

@monddazigazatmar: "Hát hogy képzeli, hogy adnak..."

Na de ilyen botrányok közepette? Nagy csinnadratta egy kis alamizsnáért. Miközben 1,6 % nyugdíjemelést adnak úgy, hogy a 2017-re előirányzott infláció is 2,3 % lesz. Menjen az anyjába ez a felcsúti törpe.

BiG74 Bodri 2016.12.11. 21:09:39

@ulpius66:
Mutasd, hol lehet ilyet kapni?

rasztaszív 2016.12.11. 21:14:18

@6.Lenin: gondolod,ha letagadod az erkölcs létezését is,akkor nem lesz több bűn?tulajdonképpen igazad van...
szerintem viszont célszerűbb elismerni az erkölcs létezését,és megpróbálni nem együtt élni az így felismert bűnnel...
de én nem vagyok fidesz szavazó.

6.Lenin 2016.12.11. 21:24:31

@rasztaszív:

"Én képtelen vagyok ezeket feldolgozni, de elismerem a szükségszerűségét. Ezzel nekem se lesz jobb, de..."-nem tagadtam le a létezését, se most, se előtte.

Mi köze ennek ahhoz, hogy ki milyen szavazó?

Csak fidesz szavazók követnek el bűnöket?

Ne menjünk vakvágányra.

rasztaszív 2016.12.11. 21:27:47

@6.Lenin: te itt fidesz szavazóként kezdted el relativizálni az erkölcsöt. szó sincs vakvágányról.

6.Lenin 2016.12.11. 21:36:21

@rasztaszív:

Ja, hogy én vagyok-fidesz szavazóként-maga az erkölcsi fertő?
Legyen.
Mindent magamra vállalok (tegyek valami jót is ma)

www.youtube.com/watch?v=YrLk4vdY28Q

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 21:39:35

@6.Lenin: Most ez konkrétan mi volt? Ez is benne van a kézikönyvben? Előadod itt a nagyhalált? Nem tévesztesz meg. Kiből akarsz együttérzést kicsiholni? Semmi nem menti a fideSS bűneit, és amíg te is teljes melszélességgel kiállsz a tolvajlás és garázdaság mellett, ugyanaz alá az elbírálás alá esel.

Kurvának állni és szűznek maradni egyszerre nem lehet.

Nekem baráti köröm minden jóérzésű ember, aki elítéli az ország elárulását, kifosztását, rombadöntését. Ha nem a gyurcsány vagy az emeszempé fasszopója, akkor akár baloldali is lehet.

toportyánzsóti 2016.12.11. 21:40:01

Első törvény: A kormány minden intézkedése megmagyarázható a lopás, az öncélú szemétkedés és a dilettantizmus megfelelő kombinációjával. Nincs kivétel. Ha elsőre nem nyilvánvaló egy kormányintézkedés indítéka, akkor lopni akarnak.

Második törvény: A Fidesz mindent disznóságát előre bejelenti, csak tudni kell olvasni a jelekből. Ha szeretnéd tudni, mi fog történni, gondolj a lehető legnagyobb szemétségre, amit ki tudsz nézni belőlük, szorozd meg kettővel, és még így is csodálkozni fogsz.

Harmadik törvény: A Fidesz nyelvén az „emberek", a „polgárok" és a „magyarok" gyűjtőfogalmak mindig Orbán Viktort jelentik. A patetikus politikai szólamok csak a reorbanizálás után nyerik el a valódi értelmüket.

Negyedik törvény: Nem ez a legalja. Mindig van lejjebb.

Ötödik törvény (a hallgatás törvénye): A kormányzás három pillére a bolsevik hatalomgyakorlás, a maffiaszerű üzletvitel és a dilettáns államirányítás. Ha bekerültél a bandába, soha többet nem szállhatsz ki. Ha megpróbálod, kinyírnak. Még akkor sem úszod meg, ha hülyének tetteted magad.

Hatodik törvény: Ha azt mondják, hogy valamit meg akarnak védeni, az azt jelenti, hogy védelmi pénzt fognak érte kérni. Ha nem értesz a szóból, akkor szétverik, amit meg akarnak védeni.

rasztaszív 2016.12.11. 21:41:46

@6.Lenin: fidesz szavazóként te kezdted el relativizálni az erkölcsöt.szerintem ez nem olyan vicces.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 21:44:31

@6.Lenin: "én vagyok-fidesz szavazóként-maga az erkölcsi fertő?"

Hát az. Mert nem mondhatod, hogy ártatlan vagy, csak megvezetett a habonymédia. Tisztában vagy az ország kirablásával, a gazdaság rombadöntésével, az egészségügy alhanyagolásával, ezrek halálával, az jövőnk ellopásával, az iskolarendszer tönkretételével. Egyetlen szánalmas mentegetőzésed, hogy utálod a gyurcsányt. Ez nagyon kevés.

toportyánzsóti 2016.12.11. 21:45:08

@6.Lenin: Erkölcse nincs a narancsskizofréneknek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 21:55:55

@6.Lenin: "miért is áll az ellenzék ott, ahol"

Biztos nem tűnt fel neked, hogy ha valaki felemeli a fejét, akkor a fidesz házörzői ott teremnek, és ütik, míg mozog. A Vonát ütötték legutóbb, előtte a Juhász Pétert, tavaszal az MSZMP-s fazont a kopaszok a válsztási irodában...

Ugyanakkor az MSZMP prominenseit megveszi kilóra, csak hogy életben tartsa az ellenzékiség létszatját, a gyurcsányt is óvja a széltől is, a legnagyobb támasza. Meg a Fodort etetik, hogy összezavarja a baloldali szavazókat az értelmetlen hülyeségeivel.

Egyedül a 2farkúval nem tudtak mit kezdeni, de biztos vagyok benne, hogy kifőzték már a mérget a habony boszorkánykonyhájában.

6.Lenin 2016.12.11. 21:56:21

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Mindjárt gondoltam, hogy kevés barátod lehet.
(azért nagy szarban lennél, ha bíróság előtt is bizonyítanod kéne, amit itt állítottál)

Amúgy meg felőlem lehet bárki baloldali, liberális (nak hazudva magát). írtam már, hogy nem érzek sajnálatot, szánalmat irányukba.
elfogadom, hogy ilyenek, nem tehetnek valószínűleg róla. ilyennek születtek, és így is szocializálódtak. Pech.
Én nem érzem magam istennek, hogy valamilyen erkölcsi magasságból megváltoztassam őket, vagyis tojok rá.

Örültem (lódítok), hogy itt lehettem köztetek. Szép nap volt, csak kicsit unalmas, még jó, hogy Leonard Cohen hozta a formáját. Kár, hogy elment.

Zárásként 1 másik kedvencem, neked ajánlom, de mások is élvezhetik
Jó éjt!
Mindenkinek.

www.youtube.com/watch?v=St6jyEFe5WM
(tényleg érdemes meghallgatni)

6.Lenin 2016.12.11. 22:08:24

@rasztaszív:

Szerintem se. Kár, hogy annak vetted.

L

rasztaszív 2016.12.11. 22:14:04

@6.Lenin: nem hiszem el,hogy komolyan mondtad.pedig igaz.

illaim 2016.12.11. 22:38:31

A trollok szadisták és narcisztikusak
A legújabb kutatás szerint az internetes közösséget negatív és sértő üzenetekkel bombázó kommentelők narcisztikusak, pszichopaták és szadisták, és minél több időt tölt az adott személy a világhálón, annál súlyosabbak nála ezek a problémák.
Az eredmények alapján a leggyakoribb ilyen negatív személyiségjegy a szadisztikus magatartás. A szlengben csak trolloknak nevezett negatív kommentelők azonosítása érdekében a kanadai kutatók egy egyszerű internetes tesztet dolgoztak ki. A résztvevők a személyiségükre és internetes kommentelési szokásaikra vonatkozó kérdőívet töltöttek ki - írja a Medipress.

A kanadai Manitobai Egyetem kutatói Erin Buckels vezetésével úgy definiálták az internetes trollokat, mint olyan személyek, akik provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáznak egy online közösséget bármilyen nyilvánvaló cél nélkül.

A kutatók szerint a trollok két általuk kidolgozott tesztben is a személyiség úgynevezett „sötét tetrádját” mutatták. A trollkodás pozitív összefüggést mutatott a szadizmussal, pszichopátiával, machiavellizmussal. Az összes személyiségjegy közül a szadizmus állt a legszorosabb összefüggésben a trollkodással, és ami a legfontosabb, ez az összefüggés a trollkodó magatartás sajátossága volt.
„Más internetes tevékenységek, például a chatelés és a vita élvezete azonban nem mutatott összefüggést a szadizmussal. Az internetes trollkodás tehát a hétköznapi szadizmus internetes megjelenési formája” – állítják a kutatók.

A webes felmérés azt mutatta, hogy a válaszadók 5,6 százaléka élvezi a „trollkodást”. A kutatók szerint a trollok és a szadisták is szadisztikus örömet éreznek mások szenvedésétől. „A szadisták csak szórakozni akarnak” – vélik a szakértők, „és az internet lett a játszóterük.”

monddazigazatmar 2016.12.11. 22:56:46

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Nem uncsi az ország kirablása duma? Jobban áll az ország mint valaha.

monddazigazatmar 2016.12.11. 23:37:31

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Nem? Mesélj, mi volt jobb 10 éve. 20?
Á, ne kezdd el inkább a zoktatásegészségügy mantrát.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.11. 23:50:54

@monddazigazatmar: Ja, te akkor még nem éltél. Akkor elmesélem.

Szóval a pufajkás bevette magát 4 évre a várba. Jaj, miket veszélek, akkor még nem volt a miniszterelnök király, jó volt neki a Parlament is. Szóval a Gyula instruálta a bokrost, hogy csökkentse 10%-kal a költségvetést. Na, az a nagyeszű fogott egy fűnyírógépet, és esztelenül MINDENBŐL levágott 10%-ot. Na mindegy, a gazdaság túlélte, és egy hosszú fejlődés vette kezdetét. Az ország lakossága persze megharagudott a pufajkásra és csapatára, és többséget szavazott orbánnak meg a vicces kisgazdáknak. Szárnyalt a gazdaság évekig, orbán kordában tartotta a lopási kényszerét és hagyta a gazdaságot fejlődni, csupa öröm és bódottság volt. De ez a birkáknak nem volt elég, a meggyesi igéreteire visszaszavazták a hatalomba az MSZMP-t. Na, innentől már a habonymédia tanulmányaiból tudod.

monddazigazatmar 2016.12.12. 00:32:28

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Értjük. Tehát akkor mi is volt jobb? Mert hogy a bokros meg a majdnem államcsőd nem, az biztos.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 01:32:19

@monddazigazatmar: Ezt az államcsődös dolgot felejtdsd el, a habonymédia idióta agyszüleménye.

Túl sok volt az állami kiadás, nem fenntartható a fejlődés, vágni kellett. Csak a barom bokros olyan volt, mint elefánt a porcelánboltban. Mindegy, elvégezte a feladatát, a birka nép haragudott rá - részben jogosan - és leváltották az MSZMP-s bagázst. orbán meg vígan learatta az eredményt. (Mindenki learatta volna, nincs ezzel baj.)

2016.12.12. 06:34:08

@eßemfaßom meg áll:
A politikában az emberek mindig az ámítás és az önámítás együgyű áldozatai voltak és azok is maradnak, amíg meg nem tanulják, hogy bármely erkölcsi, vallási, politikai, szociális frázis, nyilatkozat, ígéret mögött fel kell fedniük egyik vagy másik osztály érdekeit A réginek a védelmezői mindig rá fogják szedni a reformok és javítgatások híveit, amíg ezek meg nem értik, hogy minden régi intézmény, bármily használhatatlan és rohadt is, egyik vagy másik uralkodó osztály erejére támaszkodik. Lenin: Mi a teendő.

„A tömegek szegénysége és műveletlensége újból egy hatalmas furkósbottal ellátott fegyveres vezér fenyegető alakjában materializálódik. A valaha eltávolított és megszégyenített bürokrácia a társadalom szolgálójából annak urává lett. Ez társadalmilag és erkölcsileg olyan messze távolodott a tömegektől, hogy többé tettei és jövedelme fölött semmiféle ellenőrzést nem engedhet meg.”
(Lev Davidovics Trockij)

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2016.12.12. 08:36:58

@monddazigazatmar: "Jobban áll az ország mint valaha."

Igen, de szerintem most már haladni is kéne.

eßemfaßom meg áll 2016.12.12. 11:20:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "Ezt az államcsődös dolgot felejtdsd el, a habonymédia idióta agyszüleménye."

idióta habonymédia

magyarnarancs.hu/belpol/az_imf-hitel_tortenete_es_kovetkezmenyei_-_nehez_napok_ejszakai-70117

" 2008/45. (11. 06.)

...forrásaink szerint a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakemberei október első felében komolyan tartottak attól, hogy bekövetkezik az államcsőd."

index.hu/gazdasag/magyar/2009/02/13/a_piac_szerint_no_a_magyar_allamcsod_eselye/

nepszava.hu/cikk/587665-mnb-a-2008-as-imf-megallapodas-nemzeti-erdek-volt

"A jegybank 2008-as előrevetítései szerint a kötvénykibocsátás elmaradása már decemberében az állam fizetésképtelenségét jelentette volna, a kincstárjegy-kibocsátás elmaradása hamarabb jelentett volna államcsődöt - mondta Simor András.
A jegybank elnöke emlékeztetett: a hitelmegállapodás megkötésének időpontjában a kilátások rendkívül bizonytalanok voltak. Rámutatott: Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) októberben sem forintban, sem devizában nem tudott kötvényt kibocsátani.
"Várható volt, hogy rövidebb lejáratú állampapírokat sem tud majd kibocsátani, és ez októberben be is következett" - tette hozzá."

www.origo.hu/itthon/20081101-gyurcsany-ferenc-allamcsod-es-szocialis-valsag-is-kialakulhatott-volna.html

"A forint megállíthatatlan zuhanásától tartott a kormány, és fennállt az államcsőd, illetve a szociális válság lehetősége is - mondta Gyurcsány Ferenc a Vasárnapi Híreknek adott interjúban."

Komolyan kérdezem, neked miért jó ignorálni a valóságot?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 12:38:41

@eßemfaßom meg áll: "valóságot?"

Te libbant, jókat tudsz! :)) De miért hiszel a lipsi hazugságoknak?

A Simor, mint a valóság őrzője. :))

A gyurcsányi, mint a valóság szakavatott közlője. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 13:05:44

@6.Lenin: "Bajnai Gordon, Bogsch Erik, Demján Sándor, Farkas István, Felcsuti Péter, Heim Péter, Jaksity György, Kovács Árpád, Simor András és Surányi György"

Te hiszel ezeknek a libbantaknak? Csak nem átálltál a sötét oldalra?

6.Lenin 2016.12.12. 13:25:33

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Hoppá!
Vagyis igaz, hogy az elmúlt nyolc évben idióták kormányoztak.
Az ország államcsőd közeli helyzetben volt, az idióták kormányzása miatt.

Ebben eddig 1etértünk, az előző hozzászólásod alapján.

Ma ilyen helyzet nem áll fenn. Nincs államcsőd közeli,távoli helyzet.
Vagyis...
Az irány jó, a kormányos a helyén, a hajó halad előre, a matrózok vidámak.

Miért lenne szükség váltásra, ráadásul még nem látható ismeretlenekkel?
A régieket senki nem kívánja vissza az előző könyv alapján sem, meg a gyakorlatban is bemutatott teljesítményük alapján sem. Bajnai se kellett a kutyának sem 2012 elején.Ebben is nyugodtan 1etérthetünk.

Én 1x hittem a libbantaknak (90-ben), a szociknak sosem. A jelenlegiek még a hibáik ellenére is elviselhetőbbek tőlük.
MÁS + NINCS a láthatáron sem.

Akkor?
Ja, igen gyülekeznek a fideszes troll hadak. ORVOST!!!,GYORSAN!!
vagy tök mind1, rajtuk már úgysem tud segíteni talán még a mindenható sem, hagyni kell, jobb lenne nekik is, nekünk is.

Emléküket örökre elfelejthetjük.Kárt tuti nem okozna.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 13:36:27

@6.Lenin: "Az irány jó, a kormányos a helyén, a hajó halad előre, a matrózok vidámak."

Hát ha ez a cél, hogy tönkretegye az orbán az ország gazdaságát, akkor igen. Ja nem, már tönkretette, révbe értünk. :(

A birka matrózok azért vidámak, mert elhiszik a habonymédia gazugságait. Amint elkezdenek a saját szemükkel nézni, elzavarják a rablóbandát. Vagyis soha.

6.Lenin 2016.12.12. 13:55:24

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatod magad, már tuti semmi esélyed az elhülyülésre, ez már befejezett, megmásíthatatlan tény.

Ezt abból következtettem ki, hogy menthetetlenül elakadt a tű a lemezeden.
Már csak azt kéne biztosan (kéne a fenét, tojok rá) tudni, születési hiba, vagy csak örömöd leled benne, hogy hülyének gondoljanak. Mind1, a te ügyed.

eßemfaßom meg áll 2016.12.12. 13:55:42

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Csak kíváncsiságból, te kit tudsz elfogadni forrásnak magadon kívül?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 14:18:35

@6.Lenin: Ah, ez melyik pont is? "Ha nincs érved, személyeskedj!"

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 14:19:35

@eßemfaßom meg áll: A fasz fideSS fasszopó trolljai jönnek mindig ezzel, őket utánzom csak. :))

Nem tetszik, hogy visszanyalt a fagyi? :))

6.Lenin 2016.12.12. 14:19:47

@eßemfaßom meg áll:

Azoktól fogad(hat) el mindent hitelesnek, akik a család hölgytagjaival részt vesznek a szélsőségesen mérsékelt konzervatív jobboldal vasárnapi közös pisiltetésén, de előtte meghallgatják VJ útmutatásait a pisiltetés a benzinkút mellett modern európai módszerekkel c. nagyívű előadását, gyakorlati bemutatással kísérve.
(ugyanis önmeghatározása szerint jobboldali, de ott neki való társaság csak a fenti lehet)
Szerintem.

6.Lenin 2016.12.12. 14:34:37

Máskülönben elgondolkodtam a Fidesz által szervezett troll hadsereg mantrán.

Rendkívüli ötletes nagy balfácánságnak tartom.

Ugyanis mostantól, ha nem tudnak cáfolni semmit, ráfogják erre a marhaságra, hogy csak őket utánozzák. Tulajdonképpen eljuthatunk oda, hogy végleg befellegzett a "normális" párbeszédnek még a lehetősége is. Szerintem aki kitalálta, nem gondolta végig a következményeit. Saját maguknak is ártanak vele.

Nyilán minden politikai erőnek érdeke, hogy legyen egy jól felkészült, érvelni is képes-vitaképes- társaságga. Ebben nincs semmi rendkívüli, elítélendő.

Emléxem, hogy Mesteházy A. is említette Kálmán O-nak az egyenes beszédben, hogy felkészítenek vitaképes fiatalokat. Olgica még vissza is kérdezte, hogy majd vele is képesek lesznek vitázni? Mintha, de ezt hagyjuk.

Ez a mantra viszont rendkívül káros és félrevezető. Első ránézésre jó ötletnek tűnhet, de nem az szerintem. Értelmetlenné válik minden párbeszéd, mert ezzel a trollozással szétcseszhető még a jó szándék is. Kár lenne ennek bedőlni.
Nagyon hülye 5let.
Szerintem.

Spectroli 2016.12.12. 17:18:25

@Jossarian: Szennymédia: TV2: Édes élet
(Bulvár)Tények (Fókusz 2.0.)
Sztárban sztár
Ezek eddig, nem valami színvonalas műsorok.
Hazugságkampány: Kék táblák
Kereszténység: Nézzük, Semjén Zsolt akkora keresztyén, hogy védett állatokra akart vadászni.

Harrach Péter, azért nem szavazta meg az éhező gyermekek étkeztetését, mert baloldali javaslat volt, ő meg szent és keresztény ember létére, inkább hagyja éhen halni azokat a gyerekeket, mintsem hogy valamiben egyetértsen az ellenzékkel.
Liberalizmus: Orbán Viktor - Liberális Internacionálé alelnöke: 1992 - 2000

Spectroli 2016.12.12. 17:21:09

Szennymédia: TV2: Édes élet
(Bulvár)Tények (Fókusz 2.0.)
Sztárban sztár
Ezek eddig, nem valami színvonalas műsorok
.
Hazugságkampány: Kék táblák

Kereszténység: Nézzük, Semjén Zsolt akkora keresztyén, hogy védett állatokra akart vadászni.
Harrach Péter, azért nem szavazta meg az éhező gyermekek étkeztetését, mert baloldali javaslat volt, ő meg szent és keresztény ember létére, inkább hagyja éhen halni azokat a gyerekeket, mintsem hogy valamiben egyetértsen az ellenzékkel.

Liberalizmus: Orbán Viktor - Liberális Internacionálé alelnöke: 1992 - 2000

eßemfaßom meg áll 2016.12.12. 18:26:59

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Várható volt, hogy érdemi válaszra nem vagy képes, a szellem szinted maximumát a más véleményen levők letrollozásával elérted.

Szerencsére a valóság nem azon múlik, hogy ki tudja többször leirni a "troll" szót :)

Folytasd!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.12. 23:32:17

Van annak egy diszkrét bája, mikor a fidesztrollok megsértődnek, ha fidesztrolloknak tartják őket. :))

6.Lenin 2016.12.13. 11:27:40

@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:

Kösz.
Erre nem is számítottam,hogy ilyen gyorsan beigazolódik, amit 12.12. 14:34-kor írtam.
nincsenek érvek,cáfolatok marad a trollozás nevezetű faszság. Vége.
Ez már a totális tehetségtelenség beismerése.

Sajnos egyben kizárhatja a normális párbeszéd lehetőségét is, bár ezek a felületek (politikai blogok )talán soha nem is erre lettek kitalálva, de lehettek volna.

cicus, ezt (is) benézted, jobb lett volna előbb gondolkodnod, bár ez...minde1,ez van.

spoc 2016.12.18. 11:22:20

Ilyen szervezett csapata a Fodor féle libeális pártnak is van,csak mini,mint a párt

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.12.20. 08:19:26

@6.Lenin: "Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatod magad, már tuti semmi esélyed az elhülyülésre, ez már befejezett, megmásíthatatlan tény."

És még te beszélsz személyeskedésről?
süti beállítások módosítása