B1 blogcsalád



Most már egészen biztos, hogy Balog Zoltán lesz az új köztársasági elnök

2016. december 09. - nickgrabowszki

Ezt onnan tudjuk, hogy Kósa Lajos teljesen légből kapottnak nevezte a sajtóhírt.kl_5.jpg

De Kósáról - aki pedig a Fidesz parlamenti frakcióvezetője - köztudott, hogy neki soha semmit nem mondnak el. Elfelejtik tájékoztatni. Kihagyják a döntésekből. Aki mindig utolsónak tudja meg, hogy mi történik, és addig vehemesen védi a régi vonalat, amit akkorra Orbán (Lázár, etc.) rég föladott.

Ha tehát ő valamit légből kapottnak nevez, az csak annyit jelent, hogy nem tud róla. (Mert az föl sem merül bennünk, hogy egyszerűen hazudik.) De ha ő nem tud róla, az attól még lehet igaz. Sőt valószínűleg igaz, mert máskülönben miért írta volna az ATV, hogy az. (Meg korábban a HVG is.)

Igaz ugyan, hogy a hír igazságtartalmának valószínűségét csökkenti, hogy az ATV is a Fideszből (vagy a kormányból) tudott róla. De nagyban növeli viszont, hogy Kósa nem tud róla.

Az ATV - mint egyházi média - vallási szempontból közelíti meg a kérdést, számukra az a fontos, hogy református. Aminek persze semmi jelentősége.

Az már fontosabb, hogy egyáltalán vallásos. Vagy az, hogy fideszes. De Orbán számára egyedül az számít, hogy

lojális legyen hozzá.

És Balog jelét sem adta, hogy jelentős ügyekben szembement volna a kormánnyal.

  • Amikor azt mondta, hogy ízlése ellen való a határkerítés, akkor egyúttal az is mondta, hogy megérti, miért van szükség. (És nem tiltakozott, amikor Orbán döntött róla.)
  • Amikor nem szavazta meg a vasárnapi boltzár eltörlését - ami a lózungokkal szemben, Szabad Vasárnap(!), semmi másról nem szólt, mint Orbán gazdasági térfoglalási kísérletéről -, akkor voltaképpen a miniszterelnök szándéka mellett állt ki. Amitől maga a miniszterelnök is csak azért fordult el, mert volt valamennyi veszélye, hogy belebukik.

Lehet persze, hogy mégse Balog lesz Áder utóda, mert addig még történhetnek dolgok, meg változhat a világ. De hogy Orbán szemében semmi nem szól ellene, és tökéletesen alkalmas, az biztos.

Nem feltétlenül kellett már mostanra dönteni róla, persze. De a miniszterelnök fejében meg kell legyenek a forgatókönyvek. Az, hogy Kósát nem tájékoztatja róluk, az nem jelent semmit.

Illetve annyit mégis, hogy mekkora a politikai súlya a volt debreceni polgármesternek.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4612037015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Szikora 2016.12.10. 10:24:29

Hülye,idióta újságírók.

sőőtnagyonis 2016.12.10. 12:51:48

Ő úgy tudja, hogy a köztársasági elnököt a gólya hozza, nem a vakond. Az Áder változatában van.

pirimogyoró 2016.12.10. 15:29:05

Csaba Szikora, na, innen szép írni egy intelligens kommentet :)
süti beállítások módosítása