B1 blogcsalád



Ráfordult a riporternőre: Kövér „Vader” László megmutatta az igazi arcát

2016. december 06. - Mr Flynn Rider

Olyan nyilatkozatot tett a Magyar Országgyűlés elnöke, hogy attól egy félősebb gyerek elsírná magát. A riporter is csak a vállát vonogatta a kínos szituációban.  

A Mandiner kérdezte végig a képviselőket azzal a kérdéssel, hogy milyen hatással van rájuk a hatalom.

A legtöbben előadták a jó kisfiút, még a fideszes politikus is meglepően hétköznapian és lazán nyilatkoztak.

Végre nem egy olyan kérdés, amivel sarokba szorították őket, amiből kiderül, hogy mennyire hatalom-, és pénzéhes az egész banda, hogy mennyire gerinctelen a legtöbbje.

A jobbikos szóvivő például elmondta, hogy arra kérte a családját és a barátait, hogy szóljanak neki, ha arrogánssá változik; még a borzalmas nyilatkozatairól elhíresült L. Simon László, vagy az MSZP-s Hiller István is olyanokat mondott, amiből kiderült, neki is van emberi arca.

Egyszóval, ez a kérdés remek alkalom volt a politikusoknak, hogy megmutassák, mennyire emberiek, hogy mennyire hétköznapiak és egy kicsit pr-ozhassák magukat. Ajándék volt, amit az öregebb színészeknek adnak, magas labda.

A legtöbbjük ki is használta az alkalmat, hogy a szépen, farkat csóválva hozhassa vissza a labdát a kérdésre. Eljátszották a kedves, ártatlan kisfiút.

A legtöbben megemlítették, hogy a hatalom mekkora felelősség,

Hegedűs Lórántné kifejezetten komolyan vette a kérdést, látszott rajta, hogy feszült, ideges, mégis igyekszik kimerítő választ adni a kérdésre.

 

Egy kivétellel: Kövér László úgy reagált, mint egy szovjet főtiszt, amikor eléhoztak valami kivégzendő kollaboráns foglyot, aki az Egyesült Államoknak kémkedett és lebukott. Az egész testbeszéde, mindene, ahogy visszafordult a riporter felé annyira végtelenül őszinte és fenyegető volt, hogy

Kövér László abban a pillanatban bármelyik szuperhősös- , vagy sci-fi film főgonoszát lejátszotta a vászonról ezzel a teljesítménnyel.

Darth Vader, Voldemort és Batman egyenként és együtt is összerezzentek volna, ha valaki így néz rájuk, így fordul rájuk.

...és az a hang! A vészjósló suttogás, amibe annyi fenyegetést sűrített bele, hogy még maga Hitchcock is beleborzongott volna!

A Mandiner, amelyet egyébként nem szeretünk a részlehajlás, a szociális érzéketlenség és a rasszista felhangok miatt, most olyan anyagot hozott nyilvánosságra, amely tökéletesen mutatja meg a Fidesz által kiépített feudális rendszert, élén annak egyik hűbérurával (sőt, hogy képzavarral éljünk: csúcsragadozójával).

Kövér Lászlónak az utóbbi hat évben komoly szerepe volt abban ugyanis, hogy az Országgyűlés ne lehessen tovább az országé, csak egy üres szavazógép legyen.

A parlament az utóbbi hat évben teljesen leépült: értelmetlenné vált, mint Polt Péter ügyészsége. Csak egy üres díszlet, hogy lehessen mutogatni: van még demokrácia. 

  • gépiesen szavazzák meg az Orbánék boszorkánykonyhájában kigondolt törvényeket
  • a szabad sajtót rég kitiltották;
  • az ellenzéknek, ha meg mer mukkanni, leüvöltik a fejét, vagy büntetést szabnak ki rá;
  • a fasiszta Olaszországból másolt egyenruhába bújtatott, fegyveres országgyűlési őrség vigyázza a rendet.

Kövér László, azzal, hogy halottasházzá degradálta az Országgyűlést, maga az egyik hóhérja a köztársaságnak.

Borzalmas és kegyetlen figurája ezen a videón tökéletesen mutatkozik meg.

Ha csak egy videót kell megmutatni arról az utókornak, milyen volt a Parlament működése az Orbán-érában, ez tökéletesen alkalmas lesz rá.  

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6712028017

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mr Flynn Rider: Ráfordult a riporternőre: Kövér „Vader” László megmutatta az igazi arcát 2016.12.06. 15:52:01

Kövér László úgy reagált, mint egy szovjet főtiszt, amikor eléhoztak valami kivégzendő kollaboráns foglyot, aki az Egyesült Államoknak kémkedett és lebukott.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árpád Mészáros 2016.12.07. 09:02:13

Ez egy kőbunkó ürge.Jeligéje:nekem mindig igazam van!Amúgy az emlegetett szovjet főtiszt hozzá képest kedves nővér az Üdvhadseregből.A Parlamentben olyan megnyílvánulásai voltak,vannak és lesznek,hogy azért egy jobb demokráciában még a pártjában is elmeszelnék örökre.De pont így illenek össze a csüngő hasú disznóval.Szinte versenyeznek egymással,hogy melyikőjük a nagyobb bunkó.Bevett szokásuk,hogy az ellenzéki bírálatokra úgy reagálnak,hogy a Gyurcsány idejében még rosszabb volt.Szinte teljesen mindegy,hogy milyen témáról van szó.Magához ,a nekik szegezett kérdéshez hozzá sem szagolnak a"válaszukban".Korábban Az általuk kivitelezett megvezetésekkor(amikor válaszra méltatták a pórnépet néha)eltelt1-2 hét mire rájött a polgár,hogy ismét megvezették.Mostanság már az ötödik másodpercben tiszta,hogy megint hazudnak.De el kell ismerni,hogy mi "bugajakabunknak" van jó oldala is!Hallgat az egyszerű nép fiára,lányára.Ennek a legutóbbi megnyilvánulási formája,hogy át lett vágva a gordiuszi-csomó:mégis a postások szállítják házhoz a nyugdíjasok Erzsébet-utalványait,nem a kormányirodák munkatársai!Köszönhető mindez egy egészen egyszerű kormányiroda-vezető hölgy hathatós és jó helyen elengedett érvelésének.Lássunk csodát,ennek hatására még az amúgy kőkemény Lázárunk is kapitulált.Hogy ki ez a karizmatikus hölgyemény?Minő csoda,hát nem a Kövér Laci felesége...És még mondja valaki,hogy itt nem hallgattatik meg a családok kérő szava!A Gyurcsányéknál ott nem,de amióta a lánglelkű vezérünk és az egyik leghűségesebb csatlósa viszi a primet,azóta rá sem lehet ismerni az országra!Bocsánat,de nem pozitív értelemben gondolom.

István Tamasi 2016.12.07. 10:33:26

Szegény riporternő örülhet ha megússza három hónappal nehéz vasban kenyéren és vízen a Parlament pincéjében.

2016.12.07. 10:47:15

Leplezetlen, szégyenteljes önzés az ország-házában
Az ügyetlenkedő, új mohók helyett visszaszavazták a régit, avagy egy illúzió elvesztése

Öt évvel ezelőtt nagyok voltak a remények, szépek az ígéretek, talán túlzóak az elvárások. Visszakaptuk a szabadságot (kivonult az idegen hadsereg) és a nemzeti önrendelkezést (szabad választások). Majd számolgatok neked majom!
Közben megfeledkeztünk arról, hogy Magyar¬ország számára a szabadságnak rettenetes ára van.
Mára teljes az apátia, az illúzióvesztés. '89-ig balsorsunkért okolhattuk a "moszkvai bábukat" és a párthűség okán kontraszelektált országve¬zetés hozzá nem értését.
Gerinctelenségünkre mentség volt a megváltoztathatatlanba (?) való beletörődés. Tűrésünknek ára volt a biztos munkahely. "Bele nem pofázásunknak" a kisstílű, olykor megtűrt lopással elért gazdagodás.
Közben mindenki fújta az elvárt "nótát", az újságíró, a tanító, a történész. A kollektív hazugság körhintáján szédült a társadalom.
Szülő a gyerekéhez, testvér a testvérhez nem volt őszinte és egyenes, mert az hátha elszólja magát.
Most ezek a jól begyakorolt hazugok mégis fel vannak háborodva, hogy "becsapták" őket! Mert akkoriban mindenki "felmondta a leckét", de úgy tudta az igazság más!
Kilencvenben azt hívén, hogy minden bajunk forrása: az idegen uralom, és annak kiszolgálói megszűntek, eltűntek, jobb lesz, más lesz, ha magunk kezébe vesszük a magunk sorsát.
No hát nem szűntek meg! Jó anyagként átalakultak a maguk hasznára, a mi kárunkra.
A bajok forrásának hitt igazságról is kiderült, hogy vélt igazság.
Az elmúlt öt (négy) év legnagyobb, legtragikusabb vesztesége annak a hitnek az elvesztése, hogy vannak olyan szakembereink, politikusaink, akik az elmúlt negyvenöt (hetven) év csőd¬tömegét kezelni tudják. Kiderült, hogy nem tudják!
Sőt nem is akarják!
Amikor az egész ország tudta, hogy ég az "ország háza", a bent ülők azon vitatkoztak, milyen virágot tegyenek az ablakba!
Utána csodálkoztak, hogy az általuk kimondott szakértelem hitegetése fordítódott magyarról magyarra.
Választott képviselőink másodlagosan "intézik" az ország ügyeit. Az első: a gyors (újra) meg¬gazdagodás, személyes párt és egyéb pozició szerzése, megerősítése.
Leplezetlen, szégyentelen önzés, személyeskedés az ország házában, az ország nyilvánossága előtt.
A legbutább ember is rájött, előbb-utóbb, ezek az emberek nem nekünk akarnak jót csak maguknak! A "demokráciájuk" álarcnak bizonyult, kilógott belőle a kezdő kapitalizmus farkas¬foga.
A választók erre cinikus választ adtak.
Az ügyetlenkedő új mohók helyett visszaszavazták a régit.
Az ismerőst, a bejáratottat, ahol nekik is volt esélyük a szegényes de biztos megélhetésre. Aztán most rá kell jönniük, az a régi mégsem jön vissza. Az állam soha nem adott, adhat mindenkinek munkát. Legfeljebb megélhetést!
Az elmúlt negyvenöt évben is csak fizetést adott mindenkinek, alibi munkahelyen, alibi munkáért is.
Most újra mindenkinek magának kellene megkeresni a maga munka. és mindenféle helyét a világban.
Erről is leszoktatták őket, mint a munkáról, önképzésről, igazmondásról, küzdésről. Sokan kétségbeesetten néznek a tél, a jövő elé. Lassan belátják, hogy helyzetük kilátástalan: ez tettekre sarkallja őket.
Lessz akit tanulásra, lesz akit lopásra, betörés¬re, utcai zavargásra. Ettől, ekkor mindnyájan be¬látjuk majd helyzetünk megoldhatatlanságát, kilátástalanságát.
Miskolc Északmagyar, 89

2016.12.07. 10:51:04

FOGOK Neked számolgatni majom?
süti beállítások módosítása