B1 blogcsalád



Tényleg hihetetlen, de már megint nem mondott igazat Rogán Pinocchio

2016. december 02. - nickgrabowszki

És ami talán még elképesztőbb, már megint lebukott vele: az ember, akit közpénzből fizetünk azért, hogy Orbán Viktor választást nyerjen, egy olyan cégnél vette a táskáját, ahol nem is árulnak táskát.rataska.jpeg

Néhány hete a 444 szúrta ki, hogy a propagandaminiszter egy 700 ezer forintos táskát használ.

  • Ami egyfelől azért volt érdekes, mert 700 ezer forint.
  • Másfelől mert az még a miniszteri fizetésnek - egyetlen legális jövedelmének - is a kétharmada.

Továbbá azért is, mert 3 éve volt már neki egy méregdrága táskája a magyarországi lakásnövesztés első számú szakemberének; azt kénytelen volt eladni, mert megszólták érte. Az egy Louis Vuitton volt, a mostani egy Berluti Ecritoire, mindkettő luxusmárka. Ez volt a Louis Vuitton:vuitton.jpg

A mostaniról  (lásd a felső képet) a csütörtöki parlamenti meghallgatása - ahol kíméletlenül leleplezte önmagát - után a hvg.hu-nak azt mondta, egy BÁV zálogházában vásárolta:

- Annyit elárulok Önnek, hogy egyébként egy BÁV-ban vásároltam.

- Bizományi áruházban vette? Félmillió fölött volt vagy alatta?

- Ezt már Önre bízom, találgasson.

De nem kell találgatni, illetve fölösleges:

Rogán már megint nem mondott igazat.

A 24.hu ugyanis pénteken megkereste a BÁV Zrt-t, ahol azt mondták nekik:

táskákkal soha nem foglalkoztak,

ruhaneműkkel is alsó hangon tíz éve már nem. Finom kis ellentmondás

Vajon hogyan tudta elintézni a miniszterelnök hatalmon maradásáért felelős miniszter, hogy neki mégis eladjanak táskát?

Csak az utóbbi heteket tekintve sem ez az első eset, hogy Orbán Viktor politikai titkára finoman szólva is ellentmondásba keveredik.

Amiről nem beszél, ott nem is tud lebukni, és mivel vizsgálta nincs, soha nem fogjuk megtudni, hogyan tudott többet költeni a balatonlellei nyaralója felújítására, mint a bevallott, legális éves jövedelme. Ahol csak a medence benne volt 10 millióban.medenc.jpg

Most persze mit vagyunk úgy meglepődve. Ezek két éve azt hangoztatják, hogy egymillió arabok fogják elárasztani Magyarországot, meghogy Brüsszel egy kisvárosnyit akar belőlük.

Ezekhez képest mi egy táska, vagy hogy hol vette?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2912017303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arany Sakál 2016.12.02. 19:02:59

Nem szívesen lennék ennek a BÁV nak a helyében, még nem tudják, de nagy szarban vannak...

Francois77 2016.12.03. 01:01:04

Nem szívesen mondom (DE), ezt megszoptátok. A BÁV ugyanis közben elismerte, hogy van nekik ilyen boltjuk, valszeg Tóni megkérte őket, hogy előbb tagadjanak, hogy a teljes hazai sajtó pár órával később egyszerre tudjon nekimenni a falnak. Szép volt:)

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.12.03. 11:36:42

Mindig öröm látni, amikor fizetett/önkéntes debilek tapsolnak tolvajéknak.

Francois77 2016.12.03. 12:08:09

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): senki nem tapsolt, én pl csak felhívtam a figyelmet, hogy hazudik a szerző. Nem baj ez egyébként, csak jó ezt leszögezni.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2016.12.04. 09:58:31

@Francois77: Nyilván hazudik, főleg ebben a részben:

"Csak az utóbbi heteket tekintve sem ez az első eset, hogy Orbán Viktor politikai titkára finoman szólva is ellentmondásba keveredik.

Először itt volt a helikopterügy, ahol előbb letagadta és perrel fenyegetett, ha a néha Népszabadság megírja, hogy helikopterezett, majd fokozatosan eljutott oda, hogy volt helikopterezés, de csak odaútra, és különben is, a felesége intézte barterben.
Aztán a svájci villatulajdonos táskás embere. Az Indexnek először azt mondta, nem is ismeri, csak annyira, mint bármelyik másik önkormányzati képviselőt. Aztán azt mondta, együtt szoktak kávézni. Tegnap meg már azt, hogy Kertész Balázs a barátja.

Amiről nem beszél, ott nem is tud lebukni, és mivel vizsgálta nincs, soha nem fogjuk megtudni, hogyan tudott többet költeni a balatonlellei nyaralója felújítására, mint a bevallott, legális éves jövedelme. Ahol csak a medence benne volt 10 millióban."

Csak erről "véletlenül" hallgatsz, mert akkor nem lehet elvinni a kommentfolyamot más irányba.

Francois77 2016.12.04. 13:48:29

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): ezek közül melyik bizonyított tény??? Egyébként pont ezekről mondom azt, hogy előre meg van komponálva, mind egy szálig. Ti csaholtok, ő meg röhög.
süti beállítások módosítása