B1 blogcsalád



Nem fogja kitalálni, kire kente a Fidesz az egyre kevesebb gyerekorvost

2016. november 28. - Mr Flynn Rider

Elképesztően ordas gyurcsányozásba és hazudozásba kezdett a Fidesz, amikor több újságban is megjelent: kihalófélben lévő szakma a gyerekorvos Magyarországon.

gyerekorvos.jpg

A Fidesz szerint

  1. a problémát már megoldották, nincs itt semmi látnivaló

  2. Gyurcsány a hibás

 

A helyzet ugyanis kétségbeejtő:

  • Számos helyen a „kihalás” veszélye fenyegeti a házi gyermekorvosi szakmát, mert egyszerűen kiöregedtek az orvosok és nincs utánpótlás. (Az adatok szerint 2016-ban a házi gyermekorvosok átlagéletkora 59 év volt, a praktizálók 46 százaléka hatvan év feletti, 140 orvos pedig már a hetvenedik születésnapját is megünnepelte. Ám ez nem minden: kilenc házi gyermekorvos már 80 évesnél is idősebb. Az országban összesen 1498 gyermek háziorvosi praxis működik, és ebből 500 esetében 50 és 60 év közötti az orvos.) Mivel az utánpótlás nem megfelelő, így néhány éven belül több száz praxis szűnhet meg. Tíz éven belül így az ország nagy részében megszűnhet a gyermekgyógyászati alapellátás.
  • Ahol megszűnik egy praxis, ott nagy valószínűséggel már nem nyílik helyette új.
  • Ilyenkor a gyerekek a vegyes praxisba kerülnek át, ami messze nem olyan, mintha képzett gyermekorvosok kezelnék őket.
  • Azon körzetekből, amelyek gyermekorvos nélkül maradtak, a szülők vagy távolabbi településre kénytelenek átjelentkezni, vagy vegyes körzetbe mennek.
  • Ott pedig, ahol nincs megfelelő gyerekgyógyászati ellátás, rosszabbak a gyerekek egészséges életre vonatkozó kilátásai, és gyakran hiányzik a megelőzés is. Ez azt jelenti, hogy bár a gyerekek a kötelező oltásokat megkapják, az ajánlottak esetében a háziorvos gyakran nem olyan „rámenős”, nem tájékoztat elég alaposan a rizikókról, és a gyerekeknek végül nem adják be ezeket a vakcinákat.

Mindezt Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke mondta el az MNO-nak, aki szerint mindennek oka nem feltétlenül a rossz fizetés, inkább a rengeteg adminisztráció. Ez pedig tizenegy év tanulás után nem mindenkinek vonzó, sokaknak elmegy a kedve, miután belekóstolnak abba, hogy milyenek a hétköznapok. Az ellenzéki pártok, a Párbeszédtől a DK-ig hirtelen egyszerre kezdtek el aggódni a gyerekorvosokért. 

Fidesz: Gyurcsány a hibás!

A fordulat csak ezután jön: a Fidesz kiadott egy közleményt, amiben – hat év kormányzás után – megpróbálják Gyurcsány Ferencre kenni, hogy egyre kevesebb gyerekorvos Magyarországon.

- A Gyurcsány-kormányt valójában soha nem érdekelte, hogy lesz-e megfelelő háziorvosi és gyermekorvosi ellátás a magyar településeken - kommentálta a Fidesz azt, hogy a DK hétfőn a háziorvosi praxisok állami finanszírozásának emelésére szólított fel.

A Fidesz közleményében rámutatott: a Gyurcsány-kormány alatt folyamatosan kivonták a pénzt az egészségügyből, csökkentették a háziorvosi praxisok állami támogatását. A kisujjukat sem mozdították azért, hogy az elöregedő háziorvosok és gyermekorvosok utánpótlását biztosítsák, ezzel pedig veszélybe sodorták az alapellátás biztonságát - írták.

Ezután következik az ordas nagy hazugság: „a polgári kormány 2010 óta folyamatosan pótolja a pénzt az egészségügybe, az alapellátás támogatását is már 50 százalékkal növelte”.

Ha utánakeresünk a költségvetési számoknak az utóbbi hat évben, kiderül: a Fidesz folyamatosan csökkentette, vagy ugyanazon a szinten tartotta az egészségügyi kiadásokat évekig. A 2016-os év az első, amikor pozitív fejlemény történt, 2017-re ígértek még többet.

A Fidesz ezután csak sorolja, sorolja, mennyi pénzt tol az ágazatba, de azt nem érti meg: a rendszeren kellene változtatni. 

  • A betöltetlen háziorvosi és gyermekorvosi praxisok betöltésére ösztöndíjprogramot, letelepedési és praxisvásárlási támogatást biztosítanak;
  • a háziorvosoknak és a házi gyermekorvosoknak idén 10 milliárd forint - praxisonként havi 130 ezer forint - plusztámogatást nyújtanak.

Ez a két dolog vonatkozik a gyerekorvosokra – a többi már csak a vaktában lövöldözés, hogy látsszon, valami történik:

  • fejlesztési program indul az alapellátásban, és jelentősen nő a népegészségügyi programok finanszírozása is, hogy még több szűrővizsgálatot végezhessenek el,
  • az önkormányzatoknak lehetőséget adtak arra is, hogy a háziorvosok helyi iparűzési adóját elengedjék
  • 2017-ben 325 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, mint a baloldal által utoljára benyújtott költségvetésben.

Csak azt felejtik el: annak már hét éve…

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9212006682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

siriq111 2016.11.28. 19:17:06

Az ember maradek esze is .........

2016.11.29. 08:57:12

Mocskos, zsivány patkányok !!!

ani58 2016.11.29. 13:17:16

Teletolták a zsebeiket, arra volt eszük, mi a fenét csináltak a stadion építésen kívül. Másra kenni, kibújni a felelősség alól a tudnak. Hangzatos szavak, semmi tett.

pamut 2016.11.29. 18:18:02

hehe, mutass csak egy fideszeset aki nem szopja be. tövig.....

mitis 2016.11.29. 18:45:03

Jól röfögtök egyből rá lehet ismerni a suttyó baloldali seggnyalókra.

Szelid sunmalac 2016.11.29. 19:21:36

@mitis: Az igen! Velos, elmes, lenyegbevago hozzaszolas volt! Kulonosen az elemzeseid, illetve a pontok reszletesebb kifejtese es azok tenyekkel valo alatamasztasa tetszett! Mondd csak, irsz konyveket is?

morpho 2016.11.29. 19:25:19

Fidesz. "- A Gyurcsány-kormányt valójában soha nem érdekelte, hogy lesz-e megfelelő háziorvosi és gyermekorvosi ellátás a magyar településeken"

Az megvan, hogy vizitdíj? Az megvan, hogy a kamunépszavazással ezt a pénzt a háziorvosoktól vették el? Igen, a fidesz vette el! Az megvan, hogy jelenleg vagy 300 körzetben nincs háziorvos? Akkor most rakjuk össze az egészet! : Gyurcsány a hibás! Világos! Sok hülye magyar, meg nem rakja, össze, hogy mit szavazott le, mikor leszavazta a vizitdíjat. Az alkotmánybíróság meg simán hagyta ezt kiírni, mondván, hogy nincs költségvetési vonzata. Biztos, hogy nincs? Most meg Gyurcsányra mutogatnak... Szédületes!

ügyfélszolgálatos 2016.11.29. 19:26:37

@pamut: Tessék. Egy kommenttek alattad már meg is jelent egy fideszes debil.

morpho 2016.11.29. 19:29:16

@Szelid sunmalac:

Biztos hogy ír! Ez a forma teljes dráma!

baldoc 2016.11.29. 20:33:12

Beteg ez a nemzet.
A fidesz stabilan tarja ebben az állapotban.
Sőt.

lüke 2016.11.29. 20:46:51

Az alapellátás megszokta a háttér szakrendelőt.
Nem létezik városban házi orvosi praxis ahol egyszerű kis műtő, sebellátás, s még egyszerűbb vizelet vizsgálat lenne.Vagy gyermek praxis ,ahol egy CRP- t megcsinálnak (ill van ,3 darab ezresért) eldönteni ,hogy antibiotikus kezelés szükséges - e.
S ahol betartják a community aquired pneumonia kezelését,ha felismerik.
Mindkettő az antibiotikum rezisztenciát csökkenthetné.

Tudományos Iibsizmus 2016.11.29. 20:54:55

Ezt ti vertétek szét libsik. Annak idején a körzeti orvos egy rang volt, szinte a párttitkár meg a tanácselnök után jött. Ma csak egy vállalkozó, nem több. De nektek piac kellett libsik. Hát a piac nem fizeti meg őket, hát nincsenek.
De mi ezt tudtuk a KISZ-ben, ez ellen harcoltunk. Sajnos a Soros féle háttérhatalmak pénzével és befolyásával nem tudtunk versenyezni.

baldoc 2016.11.29. 21:05:19

@Tudományos Iibsizmus: Magának a legjobb egészségügyi rendszer se tudna megfelelő orvost biztosítani.
Olyan súlyos az állapota.
A legrosszabb, téveszmés.
Keveri a valóságot a lázálmaival.
Valójában nem is orvosra, hanem gumiszobára van szüksége.

morpho 2016.11.29. 21:16:13

@Tudományos Iibsizmus:

Mindig is érdekelt, hogy amikor valaki ennyi hülyeséget idetol, akkor közben nem röhögi el magát?

misimisi 2016.11.29. 21:29:45

@Tudományos Iibsizmus: Házi feladat: kiguglizni az internetekből, hogy melyik évben, melyik kormány alatt született meg az ún. praxistörvény. Utána folytatjuk.

Voyager10 2016.11.29. 21:59:00

@Tudományos Iibsizmus: "Ezt ti vertétek szét libsik. " - Nem is tudtam, hogy a B1 blog olvasói illetve kommentelői valaha kormányon voltak Magyarországon! Kérlek mesélj még! A doktor bácsi figyelmesen hallgat. A diagnózist is közlöm mindjárt. ;-)

VadMacs 2016.11.29. 22:48:49

Zelmútnyóccév'!

Ja, hogy abból 6 kapásból Viktoriánus...? :)
süti beállítások módosítása