B1 blogcsalád



10 jel, ami segít azonosítani a diktátorokat

2016. november 24. - nickgrabowszki

A lista azoknak az országoknak készült, amelyek a parlamentáris demokrácia felől éppen az autokrácia felé tartanak. ovi_3.jpg

Különös tekintettel a Donald Trumpot elnökké választó Egyesült Államokra, de más országok polgárainak is

hasznos lehet.

A listát a Harvard Egyetem tanára, Stephen M. Walt állította össze és Foreign Policy közölte. A tekintélyes lapban megjelent hasonlóan tekintélyes szerző cikke szerint a diktatúra felé tartó országok, illetve hatalomgyakorlás jellemzői:

  1. Szisztematikus kísérletek a média megfélemlítésére.
  2. Saját propagandamédia fölállítása.
  3. A közigazgatás, az erőszakszervezetek és egyéb hatóságok átpolitizálása.
  4. A politikai ellenfelek kormányzati megfigyelése.
  5. A hatalom támogatóinak jutalmazása, az ellenfelek büntetése.
  6. A legfelső bírói fórum elfoglalása.
  7. A törvények pártatlanságának felszámolása.
  8. A választási rendszer átalakítása.
  9. Félelem- és pánikkeltés.
  10. Az ellenfél démonizálása.

Ezek a diktatúra felé tartó kormányzatok jellemzői a szaktekintély szerint. Vajon miért olyan ismerős ez Magyarországon?

Walt amúgy az amerikaiak számára figyelmeztetésként Putyin Orosz- és Erdogan Törökországa mellett (illetve inkább után)

Magyar- és Lengyelországot is megemlíti, ahol

hasonló mintákat látunk működni, habár kisebb mértékben.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr811995474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csabi90 2016.11.24. 18:33:12

Már unalmasak vagytok!

metal · http://electric.blog.hu 2016.11.24. 18:37:56

Sokkal könnyebb a gonosz diktátorra kenni a kudarcot, mint beismerni, hogy semmit nem sikerült felmutatni saját erőből.

Sexual Harassment Panda 2016.11.24. 18:39:46

Milyen diktatúra az, ahol parlamenti választáson le lehet váltani a diktátort??

vNHM 2016.11.24. 18:40:59

"Asit" Ez minde, elvtars? Ezert nem fizetunk. Ettol tobbet igertel!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.24. 18:52:59

Úgy mégis, milyen diktatúra az, ahogy a diktátor elveszíti a 2/3-os parlamenti többségét? Ahol a diktátor nem képes összehozni egy érvényes népszavazást? Ahol a diktátor nem képes keresztülverni a parlamenten egy alkotmánymódosító törvényjavaslatot?

Végül milyen diktatúra az, ahol ez a blog megjelenhet?

putris72 2016.11.24. 18:58:21

Ez pont igaz volt a 2002-2010 időszakra!!Jelenleg azért ez nem igaz!!

morpho 2016.11.24. 18:59:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Pont ez a baj. Minden tisztességes demokráciában ahol a miniszterelnök nem képes összehozni egy érvényes népszavazást, ahol a miniszterelnök nem képes keresztülverni a parlamenten egy alkotmánymódosító törvényjavaslatot, ott a miniszterelnök lemond. Azért mond le, mert sem a társadalom többsége, sem a parlament nem áll mögötte. Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmet! Egyébként kis figyelmet kérnék a szövegre, ahol diktatúra felé tartó kormányzatokról és nem diktátorokról van szó. Az, hogy a cím hatásvadász szintén hülyeség!

Martingrand 2016.11.24. 19:08:03

nickgrabowski alias Németh Gábor ifjúsági mszps erőlködését látjuk,ahogy kipréseli magából a napi betevő cikkét...egyre gyengébb ez a blog...a saját propagandamédia felállítása az mszpre is jellemző,ahogy ez a blog is mutatja...

morpho 2016.11.24. 19:29:10

@Martingrand:

Nem tisztem a posztert védeni, de az megvan, hogy ez egy átvett írás?

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.11.24. 19:33:45

Tessék mondani már meg is bukott ma is a diktátor, vagy a Gyurcsnyistáknak még bilibe lóg egy picit a keze elötte ?

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.11.24. 19:35:07

@Martingrand:

Én csak azt nem értem, hogy az ilyen színvonaltalan szarokat író ballib bérrettegő hogy bírta elérni hogy rendszeresen címlapra kerüljön az indexnél.

Ezek már ennyire lementek kutyába, hogy minden igénytelen bérrettegőt kitolnak ?

DFK 2016.11.24. 19:35:47

@morpho: vagyis még erre a gyenge irományra sem képes magától a poszter.

sírjatok 2016.11.24. 19:36:26

@morpho: jah, ha orbán keresztülviszi az akaratát, akkor diktátor, ha meg nem, akkor le kell mondania :D

morpho 2016.11.24. 19:47:15

@sírjatok:

Oszt ezt miből raktad össze?

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.11.24. 20:04:05

Minek ide jelek amikor már 6 éve is tudtátok?

bbwd 2016.11.24. 20:08:05

szar ballib nyafogás megint :P

az mondjuk nem fájt, hogy 2000-ig szinte csak posztkommunista média volt, meg a démonizálás, félelemkeltés is ment rendesen...

ezt a fajta kettős mércét már régen ismerjük

Jolka40 2016.11.24. 20:08:44

Ebéd közben mindig meghallgatom a Déli Krónikát. Javaslom a fiataloknak, akik meg akarják tudni, hogy milyen volt a déli hírek a Kádár-rendszerben.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.11.24. 20:12:21

HÁLAAJÓISTENNEK MEGINT NEM HALLGATTUNK AZ EMESZPÉRE.....

rejtett erőforrások

www.origo.hu/nagyvilag/20161124-a-francia-hatosagok-2500-eurora-emelik-az-onkent-hazatero-migransoknak-jaro-segelyt.html

'A francia bevándorlási és integrációs hivatal 2500 euróval (775 ezer forinttal) támogatja azokat a migránsokat, akik önként elhagyják Franciaországot, és hazatérnek a származási országukba'

és a rászizmus

'A cseh lakosság mintegy kétharmada továbbra is ellenzi, hogy Csehország bármi módon befogadja a háború sújtotta országokból elmenekült embereket - derült ki egy országos felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában. A prágai CVVM közvélemény-kutató intézet októberi felmérése szerint a megkérdezettek 30 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a menekülteket be kellene fogadni addig, amíg nem tudnak visszatérni hazájukba. Két százalék azok aránya, akik a menekülteket minden feltétel nélkül befogadnák, és letelepedési engedélyt adnának nekik. Míg a közel-keleti és észak-afrikai menekülteket a csehek többsége egyértelműen elutasítja, az ukránokkal szemben jóval megengedőbbek. Az ukrán menekültek befogadását és letelepedését Csehországban a megkérdezettek 38 százaléka támogatja, és mintegy 15 százaléka elutasítja. '

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.11.24. 20:20:20

@Parasztlengő az imperialistáknak:

SZép munka..

És mi garantálja hogy szerencsétlen menekült nem menekül újabb 2500 Euróért oda ?

midnight coder 2016.11.24. 20:27:45

Hogy miért is ismerős ?

"Szisztematikus kísérletek a média megfélemlítésére."
Lásd nyilatkozatok letiltása a HírTV számára.

"Saját propagandamédia fölállítása."
Népszabadság, ATV, HVG, stb...

"A közigazgatás, az erőszakszervezetek és egyéb hatóságok átpolitizálása."
Szemkilövő rendőrök, APEH mint fegyver alkalmazása...

"A politikai ellenfelek kormányzati megfigyelése."
Haveri kutya és társai...

"A hatalom támogatóinak jutalmazása, az ellenfelek büntetése."
Ezt talán nem is érdemes különösen részletezni. 2009 után másról sem szólt a média mint hogy egymást jelentgették fel a jóelvtársak hogy ki mit lopott.

"A legfelső bírói fórum elfoglalása."
Lásd még Tocsik és a többiek.

"A törvények pártatlanságának felszámolása."
A szerző nyilván azokra a törvényekre gondolt, amik 1989 után lehetővé tették az ország szétlopását.

"Félelem- és pánikkeltés."
Mint például ez a post is.

"Az ellenfél démonizálása."
Még szerencse, hogy a kommunistafasisztacigánytörpediktátor Patást nem kell démonizálni, hiszen ő az Ördög maga!

jágör68 2016.11.24. 20:33:02

Jé, a fennállása óta kb 400 háborút/ puccsot/ ál- polgárháborút színes forradalmat kirobbantó USA megmondja nekünk a tutit. Mármint, hogy ki a diktátor.
Első pont- kellene legyen:
I. Aki folyamatosan megmondja más szuverén államok vezetőinek, hogy hogyan is kell viselkednie

morpho 2016.11.24. 20:39:10

@midnight coder:

Ilyenkor ezeket a hülyeségeket te személy szerint el is hiszed, vagy csak jópofa idetolni? Egyébként elég slendriánra sikeredett. Nagy részüknek nem hogy igazságtartalma, de értelme se sok van. Például ezt így hogy?

"A legfelső bírói fórum elfoglalása."
Lásd még Tocsik és a többiek.

??????????????????????????

ember100 2016.11.24. 20:44:54

Helló !

IGAZATOK VAN !

NEM hasonlítanak a vezír cselekedetei :
Szálin, Hitler , Mao Ce-tung , Kim Dzsongun, kedvencem Ceausescu mint prófécia , Castro, Duce .... nem is tudom mind felsorolni.
Nem , nem és nem a vezír nem csinál ilyeneket .
Ebből a 10 pontból egy sem igaz , mind hazugság , libsilbolsikomcsi . Lehet hogy még AZOK is.
Csak a vezír és bandája rossz hírét akarják .

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.11.24. 20:45:21

@morpho: csak az gond hogy ha az orban lemondana, olyat kene a helyere rakni, akinek meg nala is sokkal kisebb a tamogatottsaga. elorehozott valasztassal meg eppen az un. "demokratikus ellenzek" riogatott nem olyan reg, hogy a fidesz azzal keszul bebetonozni a sajat uralmat (mivel pontosan tudtak mire szamithatnak).

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.11.24. 20:47:41

@midnight coder:

Nem szoktad meg rendszerváltás óta a bérrettegést ?

Renszerváltás óta, alap axióma:
Ha nem ők vannak hatalmon akkor diktatúra van.

Következmény mindenkor:
Ha ballibek csinálják ezeket a pontokat, akkor az a demokrácia szentségének megtestesülése, ha pedig a nem ők, akkor a diktatúra bizonyítéka.

Wildhunt 2016.11.24. 20:50:14

@morpho: Ezt most ne erőltesd, véletlenül ritkajól összeszedte.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.11.24. 20:51:32

a legutobbi alkotmanymodositasi kiserlettel kapcsolatban meg a tenyek kedveert jegyezzuk meg, hogy a parlament nagy tobbsege tamogatta elvben es a szavazataval, es elsopro tobbsege tamogatta elvben, csak eppen a jobbik sajat bevallasa szerint azert nem adta hozza a szavazatait is, mert meg annal is szigorubb modositast tamogatott volna. mint az kozismert.

Francois77 2016.11.24. 20:52:21

@morpho: a miniszterelnököt mióta választja 2/3-dal a parlament? mellesleg, nektek lenne a legnagyobb gáz, ha lemondana, mert az ellenzék egy mostanra előrehozott választáson nem érne el 33%-ot sem. Tudom, hogy nehéz, de gondolkodj már néha, csak egy kicsit :)

morpho 2016.11.24. 20:56:03

@droid_: @Francois77:

És? Ennek mi köze van az ellenzékhez? Bármelyik valódi demokráciában, ha a miniszterelnök kezdeményez egy népszavazást, ami nem lesz sikeres és/vagy személyesen kezdeményez egy alkotmánymódosítást, akkor lemond. Nem kell új választást kiírni. A fidesz meg van választva, jelöl egy új miniszterelnököt és ennyi.

morpho 2016.11.24. 20:59:04

@Wildhunt:

Ez most komoly, vagy poén? Ha poén, akkor ok. Ha nem, akkor viszont ezer sebből vérzik.

Francois77 2016.11.24. 21:01:19

@morpho: ez csak akkor van így, ha korábban erről szó volt, majd a kudarc után beváltja az ígéretét.

de mondok másik példát: bármilyen demokráciában, ha a karhatalom jogsértő módon szarrá ver embereket (tökmindegy, hogy azok is jogsértenek, mert jogot csak jogszerűen tartathatsz be), akkor még aznap lemond a kormányfő. ezen logika alapján már 2006-ban sem éltünk demokráciában, és még nem szoktad meg???

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.24. 21:03:51

@sírjatok:

Nekem az tetszik a legjobban, amikor a diszkriminációt mélyen megvető ballibek cigányozzák Orbánt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.24. 21:04:53

@Jolka40:

Jolika, dr. Alzheimer üdvözletét küldi neked.

morpho 2016.11.24. 21:07:32

@Francois77:

Ez demokratikus alapelv. Cameron is lemondott, pont ezért. Csak akkor nem szarsz az asztalra, ha korábban megállapodsz a pincérrel?

A 2006-os rendőri túlkapásoknak ehhez semmi köze. Ilyen alapon írhatnál egy példát a Tanácsköztársaságról is, az is tök irreleváns ebből a szempontból. Egyébként Gyurcsány sem tartotta be a demokratikus alapelveket, amikor az őszödi beszéd kikerült, le kellett volna mondania, de ennek sincs semmi köze Orbánhoz.

Francois77 2016.11.24. 21:09:49

@morpho: Cameron nem ezért mondott le, legalább ne hazudj :)

de, van köze. ugyanis ha az egyiknél nem vered az asztalt és mész utcára, csak kussolsz, akkor a másiknál is tedd ezt. kettős mérce, ha jól emlékszem a fogalomra :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.11.24. 21:21:31

@morpho: na ne viccelj mar, cameron azert mondott le mert ervenytelen lett egy nepszavazas? azt hittem azert, mert ervenyes lett es eppenseggel pont mas volt a szavazok velemenye mint az ove. mondjal meg ilyen frappans peldakat, legyszi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.24. 21:21:41

@Francois77:

Morpho, leánykori nevén morph on deer szeret hazudozni, ha a "balliberális értékek" védelméről van szó. Még inkább szeret hazudni akkor, ha Orbánt pocskondiázhatja. Pedig hát ha nem gazudna, akkor is tudna épp elég rosszat mondani róla, na de neki a vérében van.

Zsoltbacsi 2016.11.24. 21:24:39

@morpho:

Ha mar Cameronos parhuzam: nyertek nalunk az igenek? Szerinetem csak akkor lenne jogos a lemondasra felszolitas

Jolka40 2016.11.24. 21:25:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tényleg az elhülyülés jele, hogy a Déli Krónikát hallgatom.

morpho 2016.11.24. 21:26:34

@Francois77: @droid_:
Legyetek erősek, ezért mondott le. Neki a nemek győzelme politikailag pont akkora bukta volt, mint Orbánnak az érvénytelenség. Csak az egyesült királyságban demokrácia van és a politikai döntéseknek van következménye, ami Magyarországról már nem mondható el.

morpho 2016.11.24. 21:28:29

@Zsoltbacsi:
Szerinted akkor sem lenne! Ha úgy lenne, kitalálnál valami mondvacsinált érvet, hogy ne legyen úgy. A demokrácia nem így működik.

Francois77 2016.11.24. 21:29:14

@morpho: próbálom szó szerint idézni, de csak tartalmilag fog sikerülni: azért mond le, mert hisz az Unióban, ezért képtelen levezetni a kilépésről szóló tárgyalásokat. kéri, válasszanak meg helyette olyat, aki képes a tárgyalásokat brit szempontból sikeresen lezárni.

nem baj, ha hazudsz, csak ne ennyire gyengén...

Zsoltbacsi 2016.11.24. 21:31:12

@morpho:

Tudom, nincs demokracia, mert nem a 3. helyezett alakithatott kormanyt...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.11.24. 21:31:24

@morpho: aha, szoval megsem csak egy ervenytelen nepszavas miatt mondott le. egyeb pelda van-e?

ember100 2016.11.24. 21:34:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Helló !

Értem értem .
Ha a jobboldal le libsibolsi komcsizik homokosozik valakit akkor az szólás szabadság.
Ha valaki leírja hogy milyen a vezír akkor itt a világvége :)

Francois77 2016.11.24. 21:37:44

@ember100: hogy leírjátok, "milyen a vezír", az szólásszabadság. de az is szólásszabadság, mikor valakit zsidónak nevezünk. kivéve szerintetek, mert szerintetek az már más elbírálás alá esik. pedig nem.

morpho 2016.11.24. 21:48:03

@Francois77:

Tök mindegy, hogyan kommunikálja, a kiváltó ok a nemek győzelme volt. Az a miniszterelnök, aki elveszít egy népszavazást, a demokratikus világban lemond. A magyar miniszterelnök ráadásul nem csak a népszavazást, de a szintén általa kezdeményezett alkotmánymódosítást is elbukta. Ebbe bármelyik demokratikus vezető belebukik. Következtetés: Orbán nem demokratikus vezető.
További érvek:
Mondjatok nekem egy demokratikus, parlamenti pártot bárhol a világon, akinek az elnökét 25 éve ugyanúgy hívják!
Mondjatok nekem bármelyik demokratikus országból egyetlen példát arra, hogy egy parlamenti párt elnöke két egymást követően elvesztett parlamenti választás után a helyén marad!

morpho 2016.11.24. 21:49:48

@Zsoltbacsi:

"Tudom, nincs demokracia, mert nem a 3. helyezett alakithatott kormanyt..."

Ezt mibű raktad össze? Vagy ez egy humoros megjegyzés, mondhatni poén akart lenni? Nagyon jó!

Francois77 2016.11.24. 21:51:47

@morpho: nem mindegy, állítottál valamit, ami nem igaz, ez a lényeg. és innen nincs értelme tovább beszélgetni.

ja, Orbán nem elnöke 25 éve a Fidesznek, több okból sem: egyrészt nincs 25 éve elnöki poszt a Fideszben. azt hiszem, ez a legfontosabb érv :) plusz 2000-2003 között nem ő volt az elnök.

égeted még magad? :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.11.24. 21:56:56

@morpho: hat ha egyetlen peldat sem tudunk arra, hogy egy ervenytelen nepszavazas miatt, amin a miniszterelnokevel es a kormanyzo parteval megegyezo velemenyek voltak elsopro tobbbsegben, valaki lemondott volna, akkor vagy megsem igy mukodik a demokracia, vagy egy nyamvadt demokracia nincs sehol a vilagon.

Bogyó 2 2016.11.24. 22:05:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Úgy mégis, milyen diktatúra az, ahogy a diktátor elveszíti a 2/3-os parlamenti többségét? Ahol a diktátor nem képes összehozni egy érvényes népszavazást? Ahol a diktátor nem képes keresztülverni a parlamenten egy alkotmánymódosító törvényjavaslatot?

Végül milyen diktatúra az, ahol ez a blog megjelenhet? "

Féldiktatúra kedves Józsiné! Ne várd, hogy akkor most örüljünk, mert te bebizonyítottad, hogy Sztálin alatt nagyobb volt az elnyomás. Ettől ez még egy szar balkáni típusú féldiktatúra vagy féldemokrácia.Tudod léteznek árnyalatok, de ez már nyilván bonyolult. Persze vannak választások, de milyenek. Persze, van sajtószabadság, de milyen. Persze, van esély akárkinek leváltani a kormányt, de milyen. Aki nem látja, hogy micsoda minőségi romlás következett be, az hazudik vagy vak. Gyurcsányékat simán el lehetett küldeni 2/3-dal a picsába, Orbánékat nem. Persze ti azzal magyarázzátok, hogy mert annyira elégedett mindenki azzal ami ma itt történik. Szerintetek a Kádár-rendszer híradóinál messze propagandisztikusabb,lejáratással, karaktergyilkosságokkal, kormánydicsőítéssel foglalkozó gondolkodó ember számára nézhetetlen közszolgálatiság is rendben van. Erre nincs mit mondani. Amikor valaki ennyire nem érzékeli az elfogultságot, az ízléstelenséget, annak ezt olyan mondani mint vaknak a színeket. Amikor valakinek nem a kiegyensúlyozott tájékoztatás a cél, hanem a szerinte egyetlen helyes út dicsőítése, a másik pocskondiázása, annak hiába magyarázzuk.

morpho 2016.11.24. 22:07:33

@Francois77:

Te most többszörösen mellé beszélsz. Egyrészt azt állítottam, hogy Cameron a bukott népszavazás miatt mondott le. Terelhetsz ezerrel, de akkor is amiatt mondott le! Nincs itt semmi hazugság. Persze ezt te is tudod, csak nem igazán tudsz itt Orbán mellett érvelni. Nem is könnyű.

A másik ugyan ilyen gáz. Akkor mondj olyan példát, ahol 24 éve ugyanaz az elnök, azt is elfogadom. Abban a három évben is ő volt a legfőbb vezér, ő volt a miniszterelnök, mindenről ő döntött. Arról is, hogy politikai okokból Pokorni (később Kövér) formálisan vegye át az elnöki posztot.
Mi újság a két elvesztett választással?

Bogyó 2 2016.11.24. 22:07:37

@morpho: "Egyébként kis figyelmet kérnék a szövegre, ahol diktatúra felé tartó kormányzatokról és nem diktátorokról van szó."

Ilyen apró részletek nem zavarják a ballibázókat. Ha Orbán holnap becsukatja az ellenzéket, ők azt is megmagyaráznák és hevesen tapsolnának. Érzéketlenek a részletekre.

Francois77 2016.11.24. 22:08:59

@Bogyó 2: konkrétan hazudsz, 2,5-3 millió szavazattal az ellenzék simán szerezhet 2/3-ot, és azt ír át, amit akar. ja, hogy azokat a szavazatokat meg is kell szerezni? hát igen :)

morpho 2016.11.24. 22:09:23

@droid_:

Tök mindegy, hogy mondok-e példát. Egyrészt úgy sem fogadod el, másrészt, ha magadtól nem érzed, hogy itt valami nem kóser, akkor minek izmozzak? Ez így sima mezei fingfűrészelés!

ember100 2016.11.24. 22:09:50

@Francois77:
Helló !

Ne izgulj be :)
Ha a zsidót mint vallást említed semmi gond DE ha lezsidózol valakit az már igen.
Gondolom ÉRTED a különbséget .

Francois77 2016.11.24. 22:13:27

@morpho: mint említettem, hazugságon kaptalak, és hazug emberrel nem beszélgetek. de még utoljára: cameron állít valamit a lemondásáról. lehet, hogy te jobban tudod, de azért lássuk be, kicsi a valószínűsége. vitathatod, de a helyzet az, hogy mondott valamit, amit senki nem cáfolt, tehát tényként elfogadható.
1993-ban lett Orbán pártelnök, 2000-2003 között nem ő volt, tehát a 24 is hazugság, mert 23 évből 3 ritkán 24. és nem, nem miniszterelnöki posztról beszéltél, hanem pártelnökségről. és nem, nem az van, hogy te állítasz baromságokat, és valaki majd pontról pontra cáfolja azokat. ez a te elvárásod lenne, de azt ugye leszarjuk, véleményszabadság van. viszont több ponton is rádégett a hazugság, ami meg ciki. a ciki embereket meg leköpöm, de nem beszélgetek velük. szevasz :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.11.24. 22:13:48

@morpho: persze, nehogy izmozzal, diktator azt' kesz. kezdhetted volna ezzel is.

Francois77 2016.11.24. 22:14:20

@ember100: te nem érted. a cigány rassz, a zsidó rassz. az izraelita vallás. ergo: a cigányozás és zsidózás pont ugyanaz a kategória.

morpho 2016.11.24. 22:15:20

@Bogyó 2:

Nyilván, bár nem tudom, hogy hányan vannak. Itt kommentelnek és nyalják vastagon Orbán seggét mondjuk hatan. Tételezzük fel, hogy mind a hat valós személy. Ez a hat nick hat csodabogár. Figyelem őket egy ideje, ők egyszerűen mindenhez értenek. Gazdaság, népszavazás, nemzetközi összehasonlítások, úszószövetség, no-go zónák, amerikai elnökválasztás, igazságszolgáltatás, nyugdíjpénztárak, stb. Egyszerűen nem tudsz olyan témát feldobni, amiben ne lennének naprakészek és tökéletes tudások magabiztosságában kioktatók. Igazi polihisztorokkal állunk tehát szemben, akik egyszerűen zsenik! Most már csak azt nem értem, hogy ilyen magvas tudás birtokában, miért nem kapnak valami rendes munkát a bérkommentelés helyett? Te érted?

morpho 2016.11.24. 22:18:06

@Francois77:

No akkor sorold fel azokat a hazugságokat. Baromi egyszerű. Én azt állítottam, hogy: Idézet
Ezzel szemben az igazság az, hogy: Idézet

@droid_: Én nem írtam olyat, hogy diktátor. Te is olyan dolgokat akarsz a számba adni, amit nem mondtam.

Nagyon szét vagytok csúszva srácok. Már ha tényleg többen vagytok.

Bogyó 2 2016.11.24. 22:21:17

@bbwd: "az mondjuk nem fájt, hogy 2000-ig szinte csak posztkommunista média volt, meg a démonizálás, félelemkeltés is ment rendesen..."

Nem ez a gond, hanem az, hogy a közszolgálati tv-ből is pártcsatornát csináltak, méghozzá, a legvéresebb szájút. Mi ment már Bajnai ellen már 2012-ben? Talán az 50-es években láthattunk ilyen aljas lejáratást. És nem, a Gyurcsányék alatt egyáltalán nem így volt, egyáltalán nem mentek folyamatosan Orbán meg Fidesz lejárató kampányok a híradóban. Nyilván nem voltak kormányellenesek, de sokkal, de sokkal kiegyensúlyozottabb volt a tájékoztatás. Ma ennek a látszatára se adnak. Túl a 40-enen én ilyen propaganda-szennyet még nem láttam egyik kormány alatt sem. A közszolgálati tv is folyamatosan elemezte a Zuschlag-ügyet, meg a többi, a szocik számára kínos ügyeket. Hol van ma Rogán, Lázár stb. botrány a közhíradóban bemutatva? Beszélnek-e Mészáros Lőrincről, a Simicska-jelenségről, Habonyról? Nos, azelőtt nem volt olyan, hogy fontos, az országot foglalkoztató témákat a közszolgálati híradó meg sem említett. Azelőtt a közszolgálati tv-ben vitaműsorok voltak, álláspontok ütköztek, választási vitaműsorok, miniszterelnöki viták voltak. Ma csak benyalás, szapulás. Ha vitázókat akarsz látni, Hírtv-t, Atv-t kell nézned, ahol a másik fél is megjelenhet. A "közszolgálati" tv ilyesmikre nem tart igényt. EZ a baj kedves elvtársak, amit ti nem tudtok és nem is akartok észrevenni. És ezért nem összeesküvés, amikor külföldről jönnek a diktatúrázó hangok. Kényelmes ezt mind a legújabb démonnak, Sorosnak betudni, de ettől még nem ez a valóság, hiába ringatjátok magatok másban.

$pi$ 2016.11.24. 22:22:34

@morpho: "Bármelyik valódi demokráciában, ha a miniszterelnök kezdeményez egy népszavazást, ami nem lesz sikeres és/vagy személyesen kezdeményez egy alkotmánymódosítást, akkor lemond."

te komolyan elhiszed, hogy ha mondogatod ezeket a baromságokat, akkor valami mágia által igazak lesznek. valami krónikus hazudozó vagy, vagy micsoda?

sorolj már egy pár tucat esetet, hogy lássuk bármelyik demokráciában tényleg így van, hogy lemond a miniszterelnök, ha pár százalékkal leszavazzák!

az emberek 98%-a egyetért orbánnal, a következő választásokon előreláthatólag több szavazatot kap mint előtte. mi a fenének mondana le egy kormány vagy egy miniszterelnök, akit ma is bármikor megválasztanának?! miért lenne jó, ha nem az vezetné az országot akit a választók akarnak?

miért mondana le? azért mert te mondtad? a választók őt akarják, próbáld már ezt felfogni!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.11.24. 22:33:35

ahhh pardon, nem diktatura, csak nem-demokracia, nem-normalis-demokracia, nem-tisztesseges demokracia meg ilyenek. ellenetben a tobbi igazival, ahogy a sikeresen felhozott 0 (nulla) pelda is mutatja.

$pi$ 2016.11.24. 22:37:19

@Bogyó 2: "Gyurcsányékat simán el lehetett küldeni 2/3-dal a picsába, Orbánékat nem."

Nem öreg, te tévedésbe vagy. Egyrészt ha te mega haverjaid nem vagytok képesek valamit csinálni az nem azt jelenti, hogy nem lehet, az azt jelenti, hogy nektek nem jön össze. Ez az egyik.

A másik, hogy a demokráciában ami nálunk is van mindig azok vannak hatalmon, akiket megválasztanak a választók és azokat nem lehet "elzavarni a picsába". Az, ha elzavarnád a picsába a megválasztott bagázst az nem demokrácia, hanem diktatúra, veszed? Ez a másik.

A harmadik meg az, hogy talán nem azon kéne erőlködnötök, hogy elzavarjatok valakit, hanem azon, hogy jobbítsátok az országot, hogy alkossatok, hogy az emberek jobban éljenek, hogy boldogabbak legyenek. Az, hogy majdnem belegebedtek, hogy az orbán vezeti az országot és már hat éve mást sem tudtok mint beszarásig erőlködni, hogy elzavarjátok már a választóknak is feltűnt.

Megpróbálom egyszerűen megfogalmazni: ne az orbánnakl foglalkozzatok már, hanem magatokkal b+! zt nézzétek, hogy ti hogyan tudnátok jobban csinálni, hogy ti hogyan tudnátok jobbak, hatékonyabbak, hihetőbbek, becsületesebbek lenni.

Mert egyelőre olyanok vagytok, mint a futóversenyző, aki nem edz, ellenben minden idejét azzal tölti, hogy a földre lökje az ellenfeleit.

Bogyó 2 2016.11.24. 22:41:09

@Francois77: "konkrétan hazudsz, 2,5-3 millió szavazattal az ellenzék simán szerezhet 2/3-ot,"
Nem én hazudok, hanem te vagy értetlen. Persze, hogy van elvi esélye akár a 100%-os győzelemre. Hát persze. Csak tudod nehéz demokráciát autokratákkal játszani. A normális demokráciákban sincs minden játékszabály leszabályozva, vannak illembeli, ízlésbeli kérdések. Pl. nem teszünk pártkatonákat köztársasági elnöknek, alkotmánybírónak stb. Nem alakítjuk át a választási rendszert úgy, hogy az tovább torzítsa a választók akaratát. Az új rendszerrel sokkal kevesebb arányú szavazattal lehet 2/3-ot szerezni, konkrétan kisebbséggel is. Azaz a szavazatok kevesebb mint 50%-a elég a kétharmados parlamenti többséghez, így lett 2/3-ad 2014-ben. Ami a közmédia területén folyik az már tényleg nem szélsőségesebb a legtöbb "rendes" diktatúránál sem. Hogy az állami szervezetek átpolitizáltsága jelentősen megnőtt, a közszolgálat semlegesség eltűnőben ez is minden hozzáértő számára nyilvánvaló, hiszen fideszes barátaink már nyíltan is feszegetik a közszolgálati semlegesség témakörét is. Talán még nem mosták át az agyatokat annyira, hogy azt mondjátok, hogy Kazahsztán vagy Kína vagy Oroszország demokratikusabb mint az Unió államai, de érdekes módon a kormányzati propagandában mégis a demokratikus államok az akikkel folytonosan hadakozni kell, és a nem túl elegáns keletiek meg egyre jobb fejnek vannak feltüntetve. Ez egy lassú folyamat aminek a végén szépen meg lesztek győzve, hogy jó lesz nekünk majd megint a medve karmaiban vagy a félhold árnyékában, bár azt még az óriásplakátos népszavazás miatt nehéz átnyomni rajtatok, de azt is sikerülni fog, ha Habonyék úgy akarják, lesznek még szimpatikus keleti rokonok a gonosz iszlamista migránsokból. Szóval, Orwell olvasása és megértése után az embernek sok minden feltűnik, de az olvasni nem tudóknak nyilván soha nem fog. A külhoniak állampolgársága is milyen szépen ment át. Először ilyet nem is akartak a fiúk, a népszavazást se ők kezdeményezték. Aztán jó, de persze szavazati jog nélkül, arról nincs szó. Aztán meg milyen dolog az már, állampolgárság szavazati jog nélkül. (főleg úgy, hogy másra meg nem is jó, ha valaki otthon marad.) Szóval, így mennek ezek, mindez teszi esélytelenné a jelenlegi keretek közötti hatalomváltást. Az pedig egy normális demokráciában egyáltalán nem jó, de mi nem normális demokráciában élünk.

$pi$ 2016.11.24. 22:50:27

@Bogyó 2: "ez is minden hozzáértő számára nyilvánvaló"

Jah, mint ahogyan a demokrácia minősége is romlott és a versenyképességünk is a béka segge alatt van.

Világos, hogy amióta a fidesz van hatalmon, azóta minden konkrétan mérhető mutató javult, az összes egzakt mutató jobb lett. Azok a jellemzők, amiket baloldali és liberális bizottságok szavaznak meg valahogy mind rosszabbak lettek.

A demokrácia rosszabb, sokkal rosszabb. Igaz, annak idején a 10%-os támogatottságú gyurcsány feri megmondta, hogy nem mind le, mi az, hogy! Megmondta azt is, hogy hadd tüntessenek, majd megunják, sőt azt is, hogy el lehet innen menni. Amikor kimentek az emberek tüntetni, akkor belelövetett a tömegbe, az öregasszony meg elmondta az eu parlamentbe, hogy senkit sem lőttek meg. Na az demokrácia volt!

Most tudod mi van? Mindenkinek nyilvánvaló, hogy át van politizálva a dolog mert az orbánék átpolitizálták. Nyilvánvaló? Bizonyítsd be b+! Az orbánék csinálták? Nyilvánvaló, ugye? Bizonyítsd be!

Tudod mit jelent az. hogy "nyilvánvaló"? Azt, hogy könnyedén bebizonyítható. Akkor tessék, bizonyítsd be! Vagy ismerd el, hogy az érzelmeid vezettek, amikor ezt mondtad!

$pi$ 2016.11.24. 22:57:24

@Bogyó 2: "Szóval, így mennek ezek, mindez teszi esélytelenné a jelenlegi keretek közötti hatalomváltást."

Nem öregem, nem ez. A hatalomváltás azért nem lehetséges, mert azok vannak a hatalmon, akikre az emberek szavaztak. A demokrácia nem azt jelenti, hogy mindenki sorrakerül, nem azt jelenti, hogy minden második időszakban a baloldalnak kell következnie! A demokrácia nem azt jelenti, hogy aki pártot alapít az okvetlenül sorra kerül pár éven belül.

A kedvenceid mennek a levesbe a miép, az mdf, a kisgazdapárt, az szdsz után.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.24. 22:58:50

@$pi$: "a demokrácia minősége is romlott és a versenyképességünk is a béka segge alatt van."

Úgy van, sajnos.

"amióta a fidesz van hatalmon, azóta minden konkrétan mérhető mutató javult"

Úgy érted, romlott. Meg kell hogy cáfoljalak, mert a költségvetési hiány javult. Sajnos az ország szénnéadóztatása árán.

Francois77 2016.11.24. 22:59:47

@morpho: megvolt. de csak az öröm kedvéért: 25-öt állítottál, 20 az igaz. hazudtál? igen.

@Bogyó 2: ne süllyedj morpho szintjére, mert gáz. csak pár példa, hogy erősen nekikezdtél:
1. nem teszünk pártkatonákat köztársasági elnöknek: Sarkozy, exköztelnök, volt pártelnök. osztrák választás: az egyik jelölt a Zöldek volt elnöke. Csehország: Vaclac Klaus volt pártelnök, mondjak többet is?
2. Azaz a szavazatok kevesebb mint 50%-a elég a kétharmados parlamenti többséghez, így lett 2/3-ad 2014-ben. és tegyük hozzá, 1994-ben is. nem láttam, az ellen hol is tiltakoztál?
3. Szóval, így mennek ezek, mindez teszi esélytelenné a jelenlegi keretek közötti hatalomváltást. nem, ezek maximum megnehezítik a jelenlegi ellenzék dolgát. de ne is haragudj, olyan törvény a világon nincs, amely alapján a hazai ellenzék győzni tudna, mert kisebbségből nehéz.

ja, mielőtt belekötsz: nem csak ezekkel a kiemelt részekkel volt baj, csak ezekre röviden lehetett reflektálni, tudod, nem szeretek olyanra sok időt szánni, aki baromságokat hord össze. persze, volt a szövegedben értelmes megjegyzés is, csak azokat nehezebb megtalálni. az ellenzék sem csak baromságokat mond, csak vagy hazudnak, vagy hülyeséget mondanak, és amikor értelmes szó hagyja el a szájukat, már vagy észre sem veszi az ember, vagy csak legyint. na jó éjszakát :)

morpho 2016.11.24. 23:02:47

@$pi$:

Cameront is nagy eséllyel megválasztották volna, mégis lemondott. Bocs, de ha magadtól nem tudod, mi az hogy demokrácia, akkor én biztos, hogy nem tudom neked elmagyarázni. Nem fogom az időmet elbaszni a kedvedért, hogy példákat keresgéljek tök feleslegesen. Népszavazást akkor szokott a kormányzat egy demokráciában kiírni, ha az ország jövője szempontjából elementáris erejű kérdésről van szó. Ha a nép többsége nem ért egyet ebben a kormányzattal, akkor a kormányzat legitimációja megszűnik. Lehet ennek az ellenkezőjét magyarázni reggelig, de attól még ez így van. Orbán valahogy mindig elfelejt megbukni. Egyébként ha ezt Magyarországon meg lehet csinálni, akkor igaza van.
Más.
Én nem egy tucatot, hanem csak egyetlen példát kértem a 25 éve regnáló "demokratikus" pártelnökről és a két egymást követően elvesztett választás után helyén maradó pártelnökről, de még ez sem ment.

Bogyó 2 2016.11.24. 23:04:31

@$pi$: Nem én meg a haverjaim nem vagyunk képesek, hanem mások a keretek. Szerinted mi a francért csináltak más választási rendszert a rendszerváltozáskor? Hiszen Király Zoltánék visszahívtak pár képviselőt és bejutottak? Csak rohadtul nem mindegy, hogy a hatalom közeléből sokkal nagyobb sansszal indulsz vagy csak elméletivel. jelenleg majdhogynem ez a helyzet Magyarországon. Kijelenthető, hogy ilyen közszolgálatiság (átpolitizált állami szervezetrendszer, közmédia, gazdasági szabályozás), és választási rendszer mellett sokkal kisebb az esély leváltani a kormányt mint 1990 és 2010 között bármelyiket. Ennyit az egyikről.

A másikról. "Az, ha elzavarnád a picsába a megválasztott bagázst az nem demokrácia, hanem diktatúra, veszed?" Te nem vetted. Természetesen választások útján való elzavarásról beszéltem, az meg miért volna diktatúra? Ahogyan Gyurcsányékat zavarták el, nem igaz, hogy ennyire nem érted miről beszélek.
Fletóékat egy normális, szabad választáson váltotta le a Fidesz. A leváltás mértéke igazolta ezt leginkább. Ellenben a 2014-es választás már előrevetítette a diktatórikus jegyeket, ahol teljhatalmat lehetett nyerni a szavazatok kevesebb mint felével. Korábban ez nem volt lehetséges.

A harmadikról. Az, hogy most éppen azt írtam, hogy le kell váltani a kormányt az azért van, mert bebetonozza magát. Ilyen esetben valóban ez az elsődleges cél. Hogy hogyan lehet jobban, becsületesebben csinálni? Hát demokratikus szempontból nem sokat kell gondolkodni, szinte csak jobban lehet csinálni, egy kormány se merészelt korábban ilyen ámokfutást művelni, így bedarálni a független intézményeket, ilyen szennybulvár-gobbelsi propagandát folytatni. Földre lökni az ellenfelet? Amiben Orbán a legnagyobb? Fodor Gábor, Hegedűsék köre, Wachsler Tamás, Pokorni, Torgyánék, Mdf, Dávid Ibolyáék, Simicska, majd amikor megvolt a jobboldal, jött a másik fele az országnak, nézd meg, miként nyúlnak a volt balib politikusok magánszférája, üzleti érdekeltségei után is, és itt nem nagy meg hatalom által megvett hű de nagy dolgokról van szó, hanem a majdnem legalapvetőbb megélhetésről. Normális a hatalomváltásra reális esélyt adó országnál lehet elősorban úgy gondolkodni ahogyan írod. De '56-ban a ruszkikat akarták elküldeni a picsába és az ÁVÓ-sokat kinyirni, a hogyan tovább a következő lett volna. 1989-ben a Kádár-rendszert akarták befejezni az emberek és megint csak a ruszkikat elküldeni. És most bazmeg, majdnem ugyanaz van, megint ki kell robbantani valakiket akik nyakig ásnák magukat a hatalomba és megint a ruszkikat kell lassan elküldeni.

morpho 2016.11.24. 23:05:58

@Francois77:
'25-öt állítottál, 20 az igaz. hazudtál? igen."
Ez komolytalan. Maximum tévedtem, ami esetünkben nem változtat semmit a lényegen. Ez csak gyenge terelés. Te viszont sunnyogsz! Mi újság a két elbukott választással??? Demokráciákban ilyenkor maradni szoktak?? Ott is megvolt a népakarat, hogy maradjon? Ha éppen úgy áll, akkor népakarat. De ha nem? Akkor micsoda?

Francois77 2016.11.24. 23:07:53

@Bogyó 2: sok kisebb tévedés mellett most van egy nagyobb is: a politikailag aktív többség nem akar váltani, pl 89-cel ellentétben. lehet próbálkozni, de abból gond lesz...

Zsoltbacsi 2016.11.24. 23:09:07

@Bogyó 2:

Nagy sotetsegben vagy

" Nem alakítjuk át a választási rendszert úgy, hogy az tovább torzítsa a választók akaratát. Az új rendszerrel sokkal kevesebb arányú szavazattal lehet 2/3-ot szerezni, konkrétan kisebbséggel is. "

1: 94ben mszp+szdsz 2,6 millio szavazattal kapott 2/3-ot, 2010ben a fidesz 2,8-al. Tehat a szocik kevesebb szavazattal jutottak 2/3hoz
2: at kellett alakitani a valasztasi rendszert, mert mint eszrevetted mar nem 386 fos a parlament. Egyebkent meg evekig azon sirtatok, hogy milyen igazsagtalan, hogy a ritkan lakott reszeken kevesebb szavazatot kell osszegyujteni egy kepviselonek mint egy nagy lakotelepen.
3: ha tenyleg csalas lenne, akkor a tisztan listas szavazasokon hasitanatok, de ott is ugyanez az eredmeny jott ki (ep valasztas)
4: jol mutatja a tarsadalmi tamogatottsagotokat, hogy a komplett baloldal a kvotaszavazasra a 13ezer szavazokorbe osszesen 3800 embert tudott delegalni, pedig elotte vegig azt hangoztattak, hogy ok fogjak a tisztasagot ellenorizni. MEg 1 nappal azelott is ez volt a duma, hogy kiderult volna a pontos szam....
5: az osszes valasztasmatematikus es szakerto (meg a balosok is!) beismerik, hogy ha a 2014es eredmenyeket behelyettesitjuk BARMELYIK korabbi szisztemaba, szinten 2/3 jott volna ki.....

Tovabbi jo berrettegest

Francois77 2016.11.24. 23:09:57

@morpho: nem tévedtél, hazudtál, mert amikor jeleztem, módosítottál 24-re. meg ha jól emlékszem, pár sorral feljebb volt ott másik hazugságod is, amire szintén felhívtam a figyelmed.

tehát addig, hogy te mit kérdezel, már el sem jutunk. lépj be a fideszbe, és váltsd le, ha nem tetszik. vagy 18-ban szavazz ellene. a többség meg őt akarja, és nem mást? hát, le kell nyelni :)

morpho 2016.11.24. 23:10:41

@Francois77:

Orbitális csúsztatások. Franciaországban és Ausztriában közvetlenül választják az államfőt. Ebből egyedül Klausz az igaz, van is vele elég baj. Na ez most hazugság, vagy csak nem néztél utána?

morpho 2016.11.24. 23:12:17

@Francois77:

Ez most részedről egy sima kapituláció! nem gond, van ilyen. Néha az ember házhoz megy a lófaszért. Nem irigylem a melódat!

Francois77 2016.11.24. 23:12:58

Klaus már nem közt elnök, csak volt, óvatosan az igazsággal :)

"nem teszünk pártkatonákat köztársasági elnöknek" ez nem mondja, hogy ki nem teszi, általánosságban fogalmaz, és innen mindegy, hogy közvetlen vagy közvetett.

morpho 2016.11.24. 23:14:49

@Zsoltbacsi:

Érdekes, nem is olyan rég még arról vitatkoztál velem, hogy a fidesz igen is leváltható. Én azt állítottam (és most is azt állítom) hogy a fidesz választásokon nem váltható le. Bogyó 2-nek teljesen igaza van.

Francois77 2016.11.24. 23:14:59

@morpho: tudod, morpho, megszokhattad volna már, hogy veled csak addig beszélek (akkor is, ha épp pamut-ként nyomod), amíg rádégetem a hazugságaid, de sosem vitázok veled. egyszerűen azért, mert az a vita nem vita, hogy tévedtem, nem úgy gondoltam, nem válaszolok de kérdezek. persze azt meg én szoktam meg, hogy te ezt győzelemként értékeled. hát, ha neked győzelem, hogy kiderül, hogy úgy hazudsz mint Fletó fénykorában, akkor legyen meg az örömöd :)

morpho 2016.11.24. 23:16:08

@Francois77:
Nem ez tök egyértelmű! Na most kezdtél hazudozni. Nem teszünk=nem nevezünk ki!
Egyébként a magyar társadalom 25%-a funkcionális analfabéta, úgyhogy ne aggódj, nem vagy egyedül!

Francois77 2016.11.24. 23:16:21

na, kiderült, hogy Bogyó 2 is morpho :) "Bogyó 2-nek teljesen igaza van." ez a mondat, változó nickekkel mindig elhangzik a morpho-csoport aktuális résztvevőjénél :)

Zsoltbacsi 2016.11.24. 23:17:32

@morpho:

Igazad van, nem valthato le, de nem azert, amit el akarsz hitetni, hanem azert, mert o kapja a legtobb szavazatot!
De mondom, nezd meg a listas szavazatok szamat, ha barmi susmus lenne a szisztemaval, akkor ott kiderulne....

Francois77 2016.11.24. 23:18:07

@morpho: olvass vissza, szó szerint ezt írta Bogyó 2: "A normális demokráciákban sincs minden játékszabály leszabályozva, vannak illembeli, ízlésbeli kérdések. Pl. nem teszünk pártkatonákat köztársasági elnöknek, alkotmánybírónak stb. " legalább ennyire egyértelműt ne tagadj már le :D:D:D:D
az, hogy hogyan magyarázod....nem lehet igaz, hiszen a köztelnököt nem kinevezik. és körbeértünk :)

morpho 2016.11.24. 23:22:05

@Francois77:

1, Tíz éve ugyanazon a nicknéven kommentelek, ami például rólad nem mondható el és lövésem nincs, hogy ki az a Pamut!
2, Ezt mindig olyankor csinálod, amikor nincs válaszod egy kérdésre. Ilyenkor elkezdesz hülyeségeket mellévakerálni, ami amúgy iszonyú kínos, kicsit nekem kellemetlen. De komolyan! Hazugságokat meg nem tudsz rám égetni egyem azt a kis érzékeny zúzádat. Én nem szoktam hazudni, max rosszul tudok valamit, de észérvekkel meggyőzhető vagyok. Csak ahhoz érvelni kéne tudni, ami neked nem megy. Pontosan tudod, hogy nincs a demokratikus világban még egy párt, akinek az elnöke huszonéve ott ül és azt is tudod, hogy egy demokratikus párt elnöke már egy vesztes választás után lemond, nem hogy kettő után. Ilyen a világon nincs és akkor te elkezdesz hantázni, hogy nem is 25 éve és én hazudok. Ugyan már királylány...

$pi$ 2016.11.24. 23:23:37

@Bogyó 2: "Szerinted mi a francért csináltak más választási rendszert a rendszerváltozáskor?"

Figyelj, öregem. A legutóbbi választásokkor az mszp másik négy pártot vitt be a hátán a parlamentbe. Ezek után azon sírni, hogy milyen szar nekik a választási rendszer elég gáz.

"sokkal kisebb az esély leváltani a kormányt mint 1990 és 2010 között bármelyiket. Ennyit az egyikről."

A baloldalnak nincs esélye, mert elkúrták. Nem kicsit, nagyon. Ilyen böszmeséget még ország nem csinált és közben hazudtak egész végig.

Ezért nincs esélyük hatalomra jutni. Magyarázhatod a választási szabályokkal, a diktatúrával, az ufókkal, a gyíkemberekkel, de egészen egyszerűen arról van szó, hogy elkúrták, de annyira, hogy most esélyük sincs.

"Természetesen választások útján való elzavarásról beszéltem"

Választások útján akkor tudod elvazarni őket, ha többen szavaznak rátok. Az a nagy fene a helyzet, hogy abban a pillanatban ahogy ez megtörténne titeket nem lehetne elzavarni. Persze nem kellene azon erőlködnötök, hogy pár száz arabot telepítsünk be, hogy azonnal kukába a rezsicsökkentéssel, az adócsökkentéssel, nehogy a bankokkal fizettessék meg és társai.

Te komolyan gondolod, hogy külön magyarázni kell hogyan lehet, hogy az emberek nem azokat választják meg, akik ilyeneket akarnak?!

"ilyen szennybulvár-gobbelsi propagandát folytatni"

Ez most komoly? Folyamatosan gyalázod a másik oldalt, az igazság szemmel láthatólag rohadtul nem érdekel, vádaskodsz, terelsz, hazudsz és akkor jössz azzal, hogy a másik oldal "gobbelsi" propagandát folytat? Hát hiszen te csinálod b+, nem veszed észre? Ennyire?

"valakiket akik nyakig ásnák magukat a hatalomba"

B+ minden nap, minden órában, minden héten a nyomorék baloldal emeli az orbánt fel a pajzsra. Naponta elmondják, hogy jajj, most miért kell a fizetést emelni, miért kell a gáz árát csökkenteni, miért teremtett a kormány kétszázezer munkehelyet, miért a bankokkal fizettetik ki az adót, miért nem lehet beengedni százezerszám az afriakaiakat?

A gyurcsány előbb bebukott azzal, hogy "elkúrtuk", utána a nyakába akasztott egy egy táblát, hogy "cigány vagyok", majd pár évre rá befogadott pár afrikait a házába, hogy "így kell ezt gyerekek, ezt csinákjuk majd az országgal csak szavazzatok meg".... "cigány vagyok"... "elkúrtuk"...

Az orbán hatalmát a mszp meg a harminc szatellit meg az szdsz utódok csinálják, ők betonozzák be.

Zsoltbacsi 2016.11.24. 23:23:39

@morpho:

A 25 evhez: Szingapurnak a fuggetlenedese ota (52 eve) OSSZESEN 2 elnoke volt, raadasul apa es fia. Valahogy megsem szoktak a demokracia hianyaval vadolni....

Bogyó 2 2016.11.24. 23:24:24

@Francois77: Jaj, baszki, minek mész bele, ha gőzöd nincs róla miről beszélek?

1.Magyarországon a közt.elnök kiegyensúlyozó, gyenge hatáskörű, reprezentatív elnök, elsősorban "közszolgálati" független szerepköre van.
Ne hozd már ide a francia elnököt, aki vegytiszta politikus és a nép választja! Osztrák elnök szintén nép által választott. Klaus meg egy pártok feletti köztiszteletnek örvendő volt miniszterelnök, nem kicsit más mint Áder, aki egy sima és megosztó pártkatona, mintha az Mszp Lendvai Ildikót tette volna oda.

2. Tévedés. 1994-ben a II. forduló után az MSZP a szavazatok 45%-át, az SZDSZ 28%-át szerezte meg, így lett parlamenti kétharmad 45+28 ugye több mint 50?????
Akkor mi ellen tiltakozzak? A 45%-os Mszp 54%-nyi mandátumot szerzett, a fidesz alig többel kétharmadot. Érthető?

3. Így van, kisebbségből nehéz. És a kormány minden etikátlanul megtesz, hogy a kisebbségből ne lehessen többség. Karaktergyilkosság, anyagi források elvétele, propaganda, egyértelmű esélyegyenlőtlenség. És persze szerinted az jó, hogy az ellenzék mindig kisebbségben van. Szerintem meg nem. És azt se szeretném, ha mégis győzne, őt ne válthatnák le, és ne küldhetnék el őket is a picsába. Mindez azért, kedves fideszes elvtársak, mert veletek ellentétben és hiszek a többpártrendszerben.

Bogyó 2 2016.11.24. 23:26:28

@Zsoltbacsi: De. Nagyon is szokták őket vádolni ilyen dolgokat mérő szervezetek. Csak a pénz miatt megalkuszik a Nyugat is.

morpho 2016.11.24. 23:27:10

@Zsoltbacsi:

Már írtam, hogy majd 20 év múlva, amikor a miniszterelnököt még Mindig Orbán Viktornak hívják, újratárgyaljuk ezt a kérdést.

@Francois77: Most már látom, hogy veled egészen más gondok vannak, mint amit eddig hittem.

Magyarországon a köztársasági elnököt gyakorlatilag a kormányon lévő párt(ok) kinevezi(k). Van egy választási procedúra, de teljesen jelentéktelen. A harmadik körben már 50%+1 szavazat is elég. Előfordul, hogy a koalíció pártjai összevesznek és olyankor befuthat az ellenzéki jelölt, de ilyen csak egyszer volt és a kivétel próbára teszi a szabályt...

Francois77 2016.11.24. 23:27:35

@morpho: idézek tőled ismét:"hogy egy demokratikus párt elnöke már egy vesztes választás után lemond, nem hogy kettő után. " ugye ez jól hangzik, de 2002-Ben nem Viktor volt a pártelnök, a kettő tehát sehogy nem jön össze. Ismét egy apró hazugság. Tényleg lehet, hogy nem te vagy pamut, nem emlékszem, hogy ennyire hülye lenne:)

Zsoltbacsi 2016.11.24. 23:29:37

@morpho:

"Már írtam, hogy majd 20 év múlva, amikor a miniszterelnököt még Mindig Orbán Viktornak hívják, újratárgyaljuk ezt a kérdést."

En benne vagyok, amig igy mennek a dolgok, mint az elmult 6 evben, felolem maradhat

Bogyó 2 2016.11.24. 23:30:02

@Francois77: "ok kisebb tévedés mellett most van egy nagyobb is: a politikailag aktív többség nem akar váltani, pl 89-cel ellentétben. " Ezt nem is vitatjuk. Az okokat már annál inkább.

morpho 2016.11.24. 23:30:53

@Zsoltbacsi:

Szingapúr egy családi diktatúra! Ne szórakozzunk már! Szingapúr, beszarok! Miért nem mindjárt Észak Korea?? Miért nem egy egyszerű európai példát írtál?? Ja mert nincs?

Tényleg, ez titeket nem zavar? Mármint hogy 25 éve ugyanaz az elnök és akár nyer, akár veszít a helyén marad? Csak mert ha nekem, ha lenne pártom, meg kedvenc politikusom, akkor baromira zavarna, ha bármit csinálna a helyén maradna és el is pártolnék tőle. Mondjuk én demokrata vagyok.

morpho 2016.11.24. 23:33:12

@Francois77:

Ez gyenge próbálkozás. A miniszterelnök ő volt. A felelősség az övé. A többi csak halandzsa!

@Zsoltbacsi:
Ez neked amúgy miért jó, hogy egy kamudemokráciában élsz? Ez tényleg jó? Lehet, hogy csak én nem tartom annak? Meggyőzhető vagyok...

Zsoltbacsi 2016.11.24. 23:34:52

@Bogyó 2:

"De. Nagyon is szokták őket vádolni ilyen dolgokat mérő szervezetek. Csak a pénz miatt megalkuszik a Nyugat is."

Nem ezert vadoljak. Az a bajuk, hogy kirugta az IMF-et. Amikor felszabadultak, oriasi volt ott a csorosag, es evekig nem tortent semmi erdemi, aztan az oreg (a mostani apja) kirugta az imf-et, es mindent epp ellenkezoleg csinalt, mint ahogy azt korabban az imf "tanacsolta". Szerintem eleg fenyesen latszik az eredmeny... Es ami a libsik csoret nagyon bassza ezzel kapcsolatban, hogy mintat teremtett csodben levo orszagoknak, hogy van mukodo modell. Kb 10 eve az argentinok is sikerrel alkalmaztak a modellt.

A libsik szeretnek tovabb folytatni azt a gyakorlatot, hogy bedontenek egy orszagot, megjelenik az imf "segiteni", es az elso "tanacs", hogy vegyenek fel meg tobb hitelt (termeszetesen toluk)....

$pi$ 2016.11.24. 23:34:53

@Bogyó 2: "És a kormány minden etikátlanul megtesz, hogy a kisebbségből ne lehessen többség. Karaktergyilkosság"

annyi kígyót békát amennyit a fideszre dobált a baloldal a fidesznek esélye sem volt visszadobálni. a náci kártya, a diktátorozás, a hazugsággal vádolás, a lopással vádolás... igazából a bal oldal mást sem csinál mint gyalázkodik.

morpho 2016.11.24. 23:36:09

@$pi$:

Ez ilyen szálka gerenda probléma...

Zsoltbacsi 2016.11.24. 23:37:43

@morpho:

"Tényleg, ez titeket nem zavar? Mármint hogy 25 éve ugyanaz az elnök és akár nyer, akár veszít a helyén marad? Csak mert ha nekem, ha lenne pártom, meg kedvenc politikusom, akkor baromira zavarna, ha bármit csinálna a helyén maradna és el is pártolnék tőle. Mondjuk én demokrata vagyok."

Ugy nez ki, meg mindig nem esett le, hogy mit szeretnenk megertetni veled! Teljesen mindegy, hogy en mit gondolok. Ha nem tetszik az embereknek Orban pofaja, akkor nem fognak ra szavazni, ilyen egyszeru. Es egy ido utan vagy elgondolkodik a fidesz a valtason, vagy mennek a levesbe. De mint a jelen pelda is bizonyitja, megvan a tamogatottsaga

von Putri 2016.11.24. 23:38:29

"1. Szisztematikus kísérletek a média megfélemlítésére.
2. Saját propagandamédia fölállítása."

Akkor Hillary a diktátor, mert az elnökválasztási kampányban full támogatást kapott a nálunk is előszeretettel idézett médiától (Washington Post, New York Times), míg Trumpot ott szivatták ahol lehet. Aztán ha megpróbál saját médiát csnálni, akkor persze ezért is külön megkapja a magáét

morpho 2016.11.24. 23:38:56

@Zsoltbacsi:

Nem ez volt a kérdés, de mindegy. Picit el kell hagynom a kedvenc klaviatúrámat. Úgy egy óra múlva visszanézek. Meglátjuk, akkor hogy áll itt Orbán "demokratikus" Viktor megítélése.

elemes 2016.11.24. 23:40:01

Kicsit "célvezérelt" lista.

morpho 2016.11.24. 23:41:45

@von Putri:

Washington Post, New York Times. Ezek magántulajdonban vannak és nem az amerikai kormány tartja fenn őket. Más a saját (állami/adófizetői pénzből finanszírozott) propagandamédia és más az, amikor egy magánkézben lévő újság, támogat egy pártot. Ha nem érzed a különbséget, akkor gáz van.

Francois77 2016.11.24. 23:42:46

@Bogyó 2: az osztrák elnök is kb ugyanolyan, mint a magyar, csak közvetlenül választják, nem nagy különbség. Klaus nem volt megosztó? háááááát, ezt csehek között ne hangoztasd :)

2. 1994-ben és 2010-ben kb ugyanaz a választási törvény volt.

3. igen, az ellenzék mindig kisebbségben van, ezért nem kormányoznak. jut eszembe, karaktergyilkosság: Viktort hány éve nyilkoljátok? vicces fiú vagy te is :)

Francois77 2016.11.24. 23:43:46

@Bogyó 2: megmondom én az okot: két választási lehetőség van, vagy Viktor, vagy a baloldal. és az emberek többsége a kisebbik rosszra szavaz :D

Zsoltbacsi 2016.11.24. 23:45:08

@morpho:

Akkor nezd meg a nemet peldat. Az ARD es a ZDF vezetosege is tobbszor beismerte, hogy Merkel zsarolja oket vagy szemelyesen vagy a konszerneken keresztul. Es mindketto allami, mielott kikerned magadnak.

(maskepp nem tartottak volna vissza a kolni esemenyeket se)

Vagy tudod, nyaron bemutatta a kozmedia, hogy milyen rendesek a migransok, hogy az arviznel segitenek homokzsakot pakolni a gatakon. Aztan a fuggetlen mediak bemutattak, hogy igaz, de kozben kiraboltak szinte az osszes "megmentett" hazat....

Francois77 2016.11.24. 23:45:33

@morpho: ha pártelnököt mondasz, arra válaszolok. ezt mondtad, válaszoltam. arról nem tehetek, hogy írsz valamit, de nem arra gondolsz, ezt beszéld meg az orvosoddal :)

Bogyó 2 2016.11.24. 23:46:39

@Zsoltbacsi: Kedves bérkommentelő:
A sötétség nem nálam van.

1. Mi ez a példa??? 2010-ben a régi rendszer volt még, bizony ezzel nyert a Fidesz. Semmi baj a 2/3-dal. Az új rendszer 2014-ben volt először.
Másik dolog. A kétharmad a szavazatok arányától függ, nem a számától. Nem is értem mire hoztad ezt fel.

2"evekig azon sirtatok, hogy milyen igazsagtalan, hogy a ritkan lakott reszeken kevesebb szavazatot kell osszegyujteni egy kepviselonek" Ez meg milyen baromság? Ki sírt ezen? Te most kivel beszélsz? Engem aztán biztosan nem zavart ez. Nyilván voltak a korábbi rendszernek is hibái, de akkor azokat kellett volna kijavítani csak. A lényeg, mennyire torzul a választói akarat. Hát jobban torzult a változás után, ezért az új rendszer egyértelműen igazságtalanabb.

3. Ki a franc mondta, hogy csalás volt? Kár vitázni démonokkal. Jogilag a 2014-es választás nem volt csalás. A szó demokratikus értelmében persze nem volt tisztességes és valóban szabad, csak olyan balkáni, félázsiai szabadsággal. Sajnos kevesebbel, mint előzőleg.

4. Megint nem tudom miről beszélsz, nem vagyok balos, életemben nem szavaztam pl. az mszp-re, pedig minden szabad választáson részt vehettem. A világ bonyolultabb, mint jobbikos,fideszes vagy ballib, dehát kétbitesek ezt nem értik, akik a gonosz farkas meg a piroska -féle történeteken szocializálódva megrekedtek.

5. Konkrétan nem igaz. A fidesz 2014-es eredménye az előző választási rendszerben nem lett volna 2/3-ad, ezt számtalan elemzés kitárgyalta, kár is erőlködni ilyen hazugsággal.

Francois77 2016.11.24. 23:49:16

@Bogyó 2: az 5. pontra reflektálnék, mert konkrétan az adatok alapján 255-260 mandátuma lett volna a Fidesznek 2014-ben a régi törvény alapján. 257 a 2/3. meg lett volna. pont.

Bogyó 2 2016.11.24. 23:52:07

@Zsoltbacsi: "Az a bajuk, hogy kirugta az IMF-et. " Értem, szóval, akkor szerinted demokratikus a szingapúri rendszer? Azért ezen te is röhögsz, nem?

Vallj színt, mondd, hogy nem hiszel a demokráciában, az emberek jogában , hogy kiválasszák a vezetőiket, hanem a majd apuci megmondja-féle gyámkodó rendszerekben, ahol apuci jót akar és gondoskodik az ő népéről. Birka, tudatlan és gyáva népeknek ez való, Ázsiában nyilván van ennek hagyománya, a jólétért ott sokkal előbb megalkusznak.

Zsoltbacsi 2016.11.24. 23:55:09

@Bogyó 2:

1: alapvetoen egyetertek kis pontositassal: az elso es a masodik kozotti kulonbseg a donto

2: a teljes media ezen sirt. Hogy kiuresednek a falvak, mert a varosokba koltoznek az emberek. Az addigi varosiak meg kikoltoznek az agglomeracioba. Es ez tenyleg sulyosan torzitotta az eredmenyeket. Ha jol emlekszem a legdurvabb kulonbseg 10szeres volt egy szabolcsi falusi resz es a III.ker lakotelepi resze kozott

3: ez csak a te velemenyed. Pontosan ugyanaz a helyzet, mint a sajtoszabadsaggal. Nehogy mar a fidesz tehessen rola, hogy nincs a baloldalon egyetlen milliardos se, aki nem hajlando eltartani egy lapot! Mert ugye abban nem vitazunk, hogy barki indithat ujsagot? Na itt is ugyanez a helyzet, nemar a fidesz legyen a hibas azert, mert ennyire hiteltelen az ellenzek, es a kutya se hajlando rajuk szavazni....

5: Ezt beszeld meg peldaul a ballib media egyik leggyakrabban megszolalo valaszasi szakertojevel. Dr Toth Zoltan tobbszor is nyilatkozta. (egyebkent szocialista parlamenti kepviselo is volt valamikor)

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.11.24. 23:57:11

Ne szívassátok már a félagysejttel sem rendelkező fideszes birkanépet. Mi az hogy 10 jel? 100 év alatt se fejtik meg ezt a bonyolult feladványt.

Nem szabad a fideszes birkát 100 évig hagyni reménytelenül bámulni ki a fejéből, ehelyett rögtön meg kell neki mondani a megoldást:

ORBÁN DIKTÁTOR!

Zsoltbacsi 2016.11.24. 23:57:49

@Bogyó 2:

Ezt nem ertem. Mi a bajod?

De tudod mit? Atfogalmazom: nem kert tobbet az imf "segitsegebol". Elszamoltak egymassal, es mindenki ment a maga utjara.

Na ezert nem szavazok soha tobbet a bal oldalra (mondjuk eddig se), mert megint bizonyitottad, hogy aki nem ker az imfbol, az nem demokrata :)

tonypek 2016.11.24. 23:59:04

A Lényeg, 27% áfa stabilan tartja magát. A magyar javarészt minimál bérrét dolgozik.
Sz*r állapotban a közúthálózat, egészségügy és az oktatás rohadása mindig tart. Több a foci stadionok száma, csupán azért mert a ME rögeszméje a foci.
Az EGY FŐRE JUTÓ GDP az országunkban , 2015-ös adat: 24474.49 USD.
Szlovákia 27394.20 USD.
Csehország 29805.33 USD.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.11.24. 23:59:10

@Zsoltbacsi:

mi van te közismert hülye, még most se sikerült megtalálnod a statisztikádat arról, hogy minden második migráns elítélt bünöző?
Jövő hétre meglesz a link vagy elnapoljuk 2038-ra?

Francois77 2016.11.25. 00:02:49

na, látom, megjött a selejt legalja, úgyhogy én mentem aludni, további kellemes rettegést/jó éjt, nem kívánt rész törlendő :D

$pi$ 2016.11.25. 00:02:57

@Bogyó 2: "A szó demokratikus értelmében persze nem volt tisztességes és valóban szabad, csak olyan balkáni, félázsiai szabadsággal."

Nagy ívű kijelentéseket teszel, csak aztán soha semmire nincs semmiféle bizonyíték.

"ezért az új rendszer egyértelműen igazságtalanabb."

Marhaság. Az, hogy "igazságtalan" vagy "igazságos" soha nem egyértelmű! Soha! Ami az egyik csoportnak igazságos az a másiknak igazságtalan és fordítva. Az "igazságos" azt jelenti, hogy valalely erkölcsi normáknak megfelelő. Ilyen erkölcsi normából azonban sokféle van, így aztán az egyik szerint "igazságos", a másik szerint meg "igazságtalan" a dolog.

Nézzük csak ezt:
www.valasztas.hu/hu/ogyv2014/861/861_0_index.html

majdnem minden egyéni választókerületben a fidesz nyert. Ez alapján a mandátumok 82%-át a fidesznek kellett volna kapnia, 18%-ot az mszp-koalának, aztán kész. Igazságos lett volna? Mindenki annyi helyet kapott volna a parlamentben, ahány körzetben megválasztották volna őket, igazságos nem?

Az angol választási rendszer igazságos? Az alapján 4/5-ük lett volna, de nyilván igazságos nem? Nem hiszem, hogy angliában igazságtalan lenne a választási rendszer, nem?

Bogyó 2 2016.11.25. 00:04:11

@Francois77: hu.wikipedia.org/wiki/Jelenkori_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok#Az_1994-es_v.C3.A1laszt.C3.A1s

Hát nem. Ne terjesszünk tévhiteket. Az MSZP a szavazatok 45%-át szerezte meg 1994-ben. 54%-os mandátumaaránya lett. A Fidesz a szavazatok kicsit kevesebb mint 45%-át szerezte meg 2014-ben és 2/3-a lett.

átlátó 2016.11.25. 00:04:25

..azokat a bejegyzéseket, amelyek úgy kezdődnek, hogy:

- Szám + dolog...
- Mit kéne tudnod...
- Mit nem tudtál eddig...

és hasonlók, - kihagyom.
Nem érdekel a veszteség, ahogyan most sem.. :D

Ezt a nívót valaki elkezdte, aztán olyanná vált, mint a baszdmeg helyett az egyébként. Vannak akik nem tudják folytatni és amíg kimondják, időd nyernek.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.11.25. 00:05:19

@Zsoltbacsi:

mi az ajánlatod degeneráltka? Hogy szopjon le téged egy férfi és akkor majd mutatsz egy linket arra, hogy nem is hazudozol? Nem vagy te a Terry Black szeretöje?

Bogyó 2 2016.11.25. 00:06:58

@$pi$: A leadott szavazatokhoz képest mi képződik le a parlamentben, mekkora a torzulás, mert valamennyi nyilván kell a kormányozhatóság miatt. . Rosszabb vagy jobb lett. Ez alapján el lehet dönteni.

Zsoltbacsi 2016.11.25. 00:08:07

Raadasul jottok azzal, hogy csak az osszes szavazo 26 szazalekaval nyert. Trump 59 millio szavazatot kapott a 242 milliobol (24,2%). Tehat akkor o is illegitim elnok, es az usa rendszere is el van csalva....

Francois77 2016.11.25. 00:08:23

@Bogyó 2: nézd meg azt is, hány egyéni körzetet nyertek itt vagy ott, és máris megtalálod a miérteket. jó éjt

$pi$ 2016.11.25. 00:10:28

@Bogyó 2: "A leadott szavazatokhoz képest"

Miért az alapján szémolsz? Magyarországon nem így megy a számolás. A 2010-es választáson sem így ment. Előtte sem. Angliában sem. Amerikában sem... tudsz mondani egy demnokratikus országot, ahol a te általad igazságosnak tartott elven megy a választás?!

Az a helyzet, hogy szerinted az igazságos a leadott szavazatok alapján megosztani a mandátumokat, de nem igazán van olyan ország, amelyik osztaná a véleményedet.

De óvatosan felteszek egy kérdést: az egykulcsos adó szerinted igazságos?

Zsoltbacsi 2016.11.25. 00:11:24

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

Ugyanaz.
Te azt allitottad, hogy a "menekultek" ugyanolyan aranyban bunoznek, mint az "oslakosok", erre mondtam, hogy bizonyitani tudom a nemet rendorseg statisztikaival, hogy nagyon nem igy van.
Felajanlottam, hogy megmutatom neked a statisztikat, ha utana nyilvanosan elismered, hogy hazudtal. (egyebkent nem nehez megtalalni)

Szoval nem volt gerinced vallalni a velemened. Ennyit er a szavad....

(Ezt nyilvan te is tudod, en a tobbieknek irtam le, hogy tudjak mirol van szo, es ki vagy)

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.11.25. 00:11:37

@Zsoltbacsi: "Vagy tudod, nyaron bemutatta a kozmedia, hogy milyen rendesek a migransok, hogy az arviznel segitenek homokzsakot pakolni a gatakon. Aztan a fuggetlen mediak bemutattak, hogy igaz, de kozben kiraboltak szinte az osszes "megmentett" hazat...."

degeneráltka, erről is megvan ugyanaz a linked, mint a másik nagy bemondásodról, hogy a mingráns bünözők száma Németországban több 100 ezer? Miért nem az elmeorvos bácsival próbálod kigyógyíttatni magadat a migránsoktól való beteges rettegéseidből? Itt nem fogd megkapni a hatásos gyógyszert.

Zsoltbacsi 2016.11.25. 00:13:33

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

Szoval meg mindig csak szemelyeskedni tudsz, es nem mersz belemenni egy ferfias kihivasba. Mondjuk nem is vartam tobbet toled...

atomic power 1986DucaDuca 2016.11.25. 00:14:36

@Bogyó 2:

A brit választasi rendszerben a hatekony kormanyzast biztosíto kormányzati többség kialakítasa az elsődleges szempont a "győztes mindent visz" elve alapjan.

Az újkori demokracia "őshazájaban" az a párt győz a választásokon, amelyik a választókerületek abszolút többségében képes relatív szavazattöbbséget szerezni. Előfordulhat, hogy olyan kormány alakul, amelyet nem támogat a társadalom többsége, sőt elvileg a többség által elutasított párt is kikerülhet győztesen a választásokból!

Lefordítva a magyarorszagi helyzetre: 2014-ben, ha nalunk a brit választasi rendszer működött volna, akkor a kormanypartok altal elert eredmeny olyan fölényt jelentett volna, hogy ellenzeki kepviselőt nagyítóval kellett volna keresni a parlamentben!
Jó éjszakat!

Bogyó 2 2016.11.25. 00:15:37

@Zsoltbacsi: Egyáltalán nem olyan ördögi az IMF se, mint ahogy beállítja a propaganda. A hitelminősítók is milyen jó fiúk amióta visszaminősítenek, addig meg rohadt soros-bérencek voltak azok is. Az IMf olcsón ad hitelt, de ezért feltételeket szab. lehet, hogy jókat, lehet, hogy rosszakat. Lehet, hogy jó az országnak és örülhetünk, de lehet, hogy mi jobbat tudunk és nem értünk egyet velük. Ez szimplán üzlet. lehet a saját ötleteinket kipróbálni és drága piaci hitellel finanszírozni, lehet, hogy ez jön be. De az is lehet, hogy az IMF jól gondolja, meg a pénzt azért vissza akarja kapni ő is, a tönkretett országoktól sokat nem fog kapni, szóval hülyeség a gonosz eszközeként láttatni őket. Mondhatjuk azt is, hogy ott nem kérnek belőlük, ahol belezavar a helyi földesurak stiklijeibe és népnyúzó kizsákmányolásába, de nyilván ez se igaz így. Az IMF egy lehetőség, nem kötelező.

Bogyó 2 2016.11.25. 00:18:41

@atomic power 1986DucaDuca: Ez így van, de a királynőt nem a győztes párt adja, a BBC nem válik a Kormány propagandaeszközévé, ahogyan a legfőbb bírói szervezet sem, mert ott van ízlés, és hagyomány, ami miatt megengedhető az ilyen választási rendszer. Vannak fékek és ellensúlyok. Na, ezek nincsenek már meg nálunk, csak kiherélve. Ezért nem mindegy.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.11.25. 00:20:54

@Zsoltbacsi: Felajanlottam, hogy megmutatom neked a statisztikat, ha utana nyilvanosan elismered, hogy hazudtal.

Szegény birkaagyú, ezt úgy hívják normáliséknál, hogy mondtál valamit és nem tudod bizonyítani. A menekülési módszereden meg röhög a világ!
Az a pöttömnyi kis orbán buzulásra kitenyésztett agyad ugye nem bírja felfogni, hogy hetek óta égsz, hogy nyomod be a konteóknál is konteóbb állításaidat, majd a bizonyítási eljárásoknál égsz mint a rongy, mert nem léteznek azok a dolgok amikről beszélsz.

Ezt paranoiának hívják cicabogár, jobb ha mihamarabb el kezded kezetletetni az elmeorvos bácsival mert hamarosan már a lakásodban is migránsokat fogsz sejteni a szék mögött,meg az ágy alatt. A helyedben azért most jól körülnéznék a lakásodban, mert biztos, hogy a migránsok csoportjai már benn vannak nálad és csak az alkalmas pillanatra várnak hogy megerőszakoljanak téged.
Bár lehet, hogy te is erre vársz.

Zsoltbacsi 2016.11.25. 00:23:09

@Bogyó 2:

Alapvetoen egyetertek,de azert ne avassuk mar szentte oket.

"a tönkretett országoktól sokat nem fog kapni"

Ez ugy igaz, hogy keszpenzt nem fog visszakapni. De azert leteznek peldak, hogy igy-ugy penzuknel lesznek (sot!). Nezd meg Gorogorszagot peldaul, nehany kikotore-szigetre-allami koncessziora mar ratettek a kezuket. Ha szigoruan az lett volna az elv, hogy visszakapjak-e valaha a penzt, akkor kb 10 eve egy fillert nem adnanak nekik.

De megnezheted azt is, hogy mi volt a deal Bajnaival nalunk...

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.11.25. 00:23:59

@Zsoltbacsi: Szoval meg mindig csak szemelyeskedni tudsz, es nem mersz belemenni egy ferfias kihivasba.

Menj a Kék osztriga bárba ha férfias kihívásokat keresel éjszakánként. Ott van a te célcsoportod nem itt. El se merem gondolni, hogy mit csinálsz a kezeddel a gatyádban egy-egy hozzászólásod beküldése után.
Mások ezeket nőkkel oldják meg, ráadásul nem egy blog felületen.

Zsoltbacsi 2016.11.25. 00:24:46

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

Mar megis mitol felnek? Fel van ajanlva, hogy beillesztem, el van mentve konyvjelzonek, szoval kb 2 kattintas lenne. Te felsz.

$pi$ 2016.11.25. 00:24:52

@Bogyó 2: "Az IMf olcsón ad hitelt, de ezért feltételeket szab."

4 és 5% közt volt az az olcsó hitel, valutában ment, kétszer kellett átváltani, egyszer valutáról forintra, visszafizetésnél fordítva, naponta változott a kamat. Nem, nem ad olcsón hitel.

Az mszp kormány és általában a kormányok nem azért vesznek fel az imf-től hitelt, mert olcsó, hanem azért, mert akkor csak az imf állt szóba velük.

" A hitelminősítók is milyen jó fiúk"

Bizonyítsd be!

"Ez szimplán üzlet. lehet a saját ötleteinket kipróbálni és drága piaci hitellel finanszírozni, lehet, hogy ez jön be."

Jelenleg sokkal olcsóbban jut a magyar állam hitelhez mint amibe az imf és az eu hitelek kerültek.

"De az is lehet, hogy az IMF jól gondolja"

Bizonyítsd be, hogy az IMF által javasolt gazdaságpolitika legalább az esetek felében hasznára vált a hitelesnek! Nem, nincs igazuk, soha nem is volt, azt hazudják, hogy a hitelesnek jó amit mondanak miközben csak nekik hasznos.

"Mondhatjuk azt is, hogy ott nem kérnek belőlük, ahol belezavar a helyi földesurak stiklijeibe és népnyúzó kizsákmányolásába"

Az IMF szinte mindenütt népnyúzást javasolt, nálunk is és más országokban is. Mindenütt a széles néptömegek jártak rosszul, ez közismert. Emlékezz, nálunk mikor mentek ki a tanárok, a tűzoltók meg a mentősök tüntetni? Amikor a gyurcsány elkezdte megvalósítani az imf programját.

Zsoltbacsi 2016.11.25. 00:30:33

@$pi$:

Raadasul az a legdurvabb, amit a gorog peldanal is irtam, hogy szerintem az IMF annak szurkol, hogy ne fizessek vissza a hitelt, mert azzal meg jobban jar....

$pi$ 2016.11.25. 00:32:33

@Zsoltbacsi: Pontosan, én ezt már nem is akartam leírni. Amikor egy ország bedől az sokkal nagyobb üzlet mint amikor visszfizeti a kölcsönt és érzékeny búcsút vesznek egymástól.

Amikor bedől az ország, akkor még évtizedek múltán is megy a biznic, talicskázzák a pénzeked ide-oda.

Zsoltbacsi 2016.11.25. 00:36:27

@$pi$:

Bar nem IMF,de ugyanaz a banda: a nemetek iden fizettek vissza az utolso reszletet annak a kolcsonnek, amit a II. vilaghaboru alatt vettek fel....

$pi$ 2016.11.25. 00:38:02

@Zsoltbacsi: Nem úgy lettek ezek a konstrukciók kitalálva, hogy vissza legyenek fizetve. A lényeg az, hogy a végtelenségig fizessük a kamatokat. :(

Zsoltbacsi 2016.11.25. 00:39:01

NA megyek en is aludni, tovabbi jo rettegest

Bogyó 2 2016.11.25. 00:39:26

@$pi$: Már hogyne a leadott szavazatok alapján menne a mandátumok megosztása? Akkor minek szavaznánk? Az egy dolog, hogy bonyolítja ez meg az a rendszert, kerületek, listák, elektorok, de nyilván a szavazatokból indul ki minden és itt egy már működő rendszer lett torzítva.

Az egykulcsos adó kérdése szerintem nem válaszolható meg igennel és nemmel könnyen. Egyfelől mondhatjuk, hogy mindenki arányosan adózik, mi ezzel a baj, de azt is tudjuk, hogy az emberek igényei nem különböznek annyira mint a jövedelmük, és nem tesznek le feltétlenül annyival értékesebb teljesítményt. Nettó 100 E alatt az embereket napi létfenntartási gondok emésztik, minden forintnak helye van. nettó 500 fölött fel se tűnik nekik néha 50 ezer Ft hiánya. Ami a másiknak félhavi munkabér. Nincs 5-ször annyira fontos igénye a nettó 500-at keresőnek, ha ő 20%-ot adózna azt sem érzi meg úgy mint ha a másik 10%-ot. A világ számtalan országában ezért van progresszív adózás. Az egykulcsos adó egyértelműen a gazdagoknak kedvez, liberális megoldás, kevesebb állami bevételt hoz, amiből nehezebb visszaosztani. Ugyanakkor mindez rohadtul függ a környezettől. nem mindegy milyen egyéb adók vannak, nem mindegy a többsávnál, hogy hol húzódnak a sávhatárok. nem mindegy mennyire nagy a fekete- és nem adózó jövedelmek aránya a gazdaságban. Korábban még szegényebbnek mondhatók is már magasabb kulccsal adóztak és totál középrétegeknek már a legmagasabb kulcs jutott. Ez is életszerűtlen volt, az igazán gazdagoknak kellene magasabb kulcs, de akkor meg a Depardieu-k elmennek Oroszországba. Ha a sok anomálián nem tud úrrá lenni a kormány, akkor ha nem is a legjobb, de a legegyszerűbb megoldás tényleg az egykulcs. lehet trükközni a magasabb ÁFÁval,a kieső szja helyett, de ott is jönnek a kiskapuk, a külföldi rendeléseknél. Szóval, ez egy olyan gazdaságpolitikai kérdés, ami nagyon függ egyéb tényezőktől is. Ideális esetben egy normális többsáv lenne az igazságosabb, de a realitásokat tekintve lehet, hogy az egykulcs a legjobb megoldás jelenleg.

Bogyó 2 2016.11.25. 00:47:01

@$pi$: A piaci hitelek kétszer olyan drágák voltak. A hitelminősítők jó fiúk a kormányzati propagandában van így. Nyilván nem dicsérgetik őket, de most szó nincs szidalmazásról mint korábban, ez már jó fiús dicséret. Ha az Imf csak rossz lenne, kiléptek volna az országok, felbomlott volna, nem venne föl hitelt senki 70 év után. De nem így van. Nyilván vegyes a mérleg, de nem csak fekete.

$pi$ 2016.11.25. 00:50:22

@Bogyó 2: "de nyilván a szavazatokból indul ki minden és itt egy már működő rendszer lett torzítva."

Nem ez a kérdés, hogy "mi alapján", hanem az, hogy miért gondolod, hogy az arányos rendszer igazségosabb mint az a rendszer amit most használunk vagy az a rendszer, amit az angolok használnak.

Az arányos rendszer egy függvény, a jelenlegi rendszer is az, az angol rendszer is az. Mindegyik egyértelmű leképezés. Mindegyik monoton. Sőt mindegyik szigorúan monoton. Mindegyik polimomiális.

Miért gondolod, hogy a te általad javasolt rendszer igazságosabb? Azért mert lineáris?

"Az egykulcsos adó kérdése szerintem nem válaszolható meg igennel és nemmel könnyen."

Tehát nincs "igazságos" megoldás? Akkor hogyan lehet, hogy a választások számolására van?

"és nem tesznek le feltétlenül annyival értékesebb teljesítményt."

Az adózásnak mióta feladata az, hogy az emberek teljesítményét értékelje?!

"nettó 500 fölött fel se tűnik nekik néha 50 ezer Ft hiánya."

Tehát ha valakinek fel sem tűnik valami hiánya, akkor erkölcsileg elfogadható elvenni tőle?

"5-ször annyira fontos igénye a nettó 500-at keresőnek"

És ki dönti el, hogy mi a fontos igény és mi nem az? Te?

"Ideális esetben egy normális többsáv lenne az igazságosabb"

tehát jól gondoltam. Számodra az arányos szavazatszámlálás lenne igazságos, mert akkor a baloldalnak jobb lenne és az aránytalan adózás, mert akkor a proletároknak több jut. Nemes egyszerűséggel azt mondhatjuk, hogy mindig az az igazságos, ahol te vagy a kedvenceid jobban járnak. Ha arányos akkor úgy, ha aránytalan, akkor úgy.

$pi$ 2016.11.25. 00:55:02

@Bogyó 2: "A piaci hitelek kétszer olyan drágák voltak."

Rosszul emlékszel, nem azért vettél fel az IMF hitelt mert olcsó volt, nem volt piaci hitel amit felvettek volna.

"A hitelminősítők jó fiúk a kormányzati propagandában van így."

Bizonyítsd be, másold ide hol írják, hogy "jó fiúk".

"Nyilván nem dicsérgetik őket, de most szó nincs szidalmazásról mint korábban,"

Ja, akkor mégsincs az, hogy jó fiúk?

"ez már jó fiús dicséret. Ha az Imf csak rossz lenne, kiléptek volna az országok, felbomlott volna, nem venne föl hitelt senki 70 év után."

Jajj, ne játszd már a naívat. Ha az uzsorás rossz lenne, akkor nem állnának vele szóba, tönkremenne, nem venne fel senki tőle hitelt ugye? Ugyan!

"De nem így van. Nyilván vegyes a mérleg, de nem csak fekete. "

Nyilván vegyes, a falusi uzsorás biztos vegyes, sokaknak bejön, háppersze!

Ktinka 35 2016.11.25. 07:11:32

Mi a teendő, vagy el lehet-e érni bármit is.
Beszélgetés Hadházy Ákossál, korrupció, ellenzéki összefogás, sajtószabadság, még megmaradt média, 2018-as választások.

www.youtube.com/watch?v=L75I4WwjaZY

Ktinka 35 2016.11.25. 07:17:06

@Zsoltbacsi:
Az a baj, higy Magyarországon a szavazatok 40%-val a mandátumok 66%-t nyerték meg, mert 2012-benne a kétharmad birtokában a választási törvényt úgy változtatta meg, hogy az egyénre leadott szavazatok súlya növekedett a listávra leadott akkor rovására. Erről beszélt Hadházy Ákos a sajtószabadságért rendezett tüntetésen (4:24):

www.youtube.com/watch?v=cKGQ882d5NM

Zsoltbacsi 2016.11.25. 07:28:37

@Ktinka 35:

Ezt en is ertem, csak tegyuk hozza, hogy az egyeni szavazatokat meg szinte az osszeset megnyerte.
Az nem megy, hogy a vegyes valasztasnal csak az egyik felere hivatkozol...

Zsoltbacsi 2016.11.25. 07:39:12

@Ktinka 35:

Bocs, az elozon pontositanek:

Nem azert van 2/3-a, mert 40 szazalekot kapott listan. Hanem azert, mert a listasok MELLETT behuzta szinte az OSSZES egyenit is! A ketto egyutt szamit, ahogy barmikor korabban is.

Ktinka 35 2016.11.25. 07:43:33

@Zsoltbacsi: Ennek a súlyozását változtatták meg - az egyéni szavazatok többet érnek a listásnál.
Annak ellenére lett kétharmad, hogy 2010-hézag képest is sokkal kevesebb szavazatot szereztek.

Zsoltbacsi 2016.11.25. 07:50:24

@Bogyó 2:

"Ideális esetben egy normális többsáv lenne az igazságosabb"

Nem mondom, hogy mukodokepes lenne, vagy barhol a vilagon lenne ilyen. DE! Ha filozofiai ertelemben vesszuk, akkor a legigazsagosabb a fix adozas lenne. Tehat az allam kiszamolna, hogy mennyibe kerul a "szolgaltatasa", es mindenki annyit fizetne. Tehat mondjuk kijonne 50-100ezer forint (csak tipp), es mindenkitol ennyit hajtana be. A kozteri lampa mindenkinek ugyanannyiert vilagit, ahogy az orvos/tuzolto/rendor/tanar is mindenhol ugyanannyiert dolgozik.

Zsoltbacsi 2016.11.25. 07:57:08

@Ktinka 35:

"Ennek a súlyozását változtatták meg - az egyéni szavazatok többet érnek a listásnál."
2014: 106 egyeni 93 lista
2010: 176 egyeni 152 lista

Fenntartod meg az allitast?

Zsoltbacsi 2016.11.25. 08:05:29

@Ktinka 35:

Mashogy szamitva:

2014: 54% egyeni, 46% lista
2010: 55 es 45

De nem ez a lenyeg. A baloldal sirankozasa akkor lenne hiteles, ha legalabb a tisztan listas (pl EP) valasztasokon hasitananak, de ott se...

Ktinka 35 2016.11.25. 08:07:20

@Zsoltbacsi:
2014-ben a Fidesz kevesebb szavazattal ugyanúgy ketharmadot ért el, mint 2010-ben, ha nem változtatták meg volna a választási törvényeket,nem lett volna kétharmaduk.
Másodszor írtam le - utoljára ☺

Zsoltbacsi 2016.11.25. 08:14:21

@Ktinka 35:

Nem ezt irtad. Lehet hogy ujdonsagot mondok, de soha se a darabszam szamitott, hanem az elso es a masodik kozotti kulonbseg. En is tudom, hogy kevesebb szavazatot kapott darabra,de 1: az egyenieket behuzta 2: nagyon megverte a masodikat.

Fentebb irtak, hogy a 2014es eredmenyeket ha behelyettesitjuk a korabbiba, akkor 260 mandatum lenne a fidesznek, es 257tol megvan a 2/3....

Azt meg mar csak zarojelben teszem hozza, hogy 1994ben meg kevesebb szavazattal lehetett az mszp+szdsznek 2/3-a....

von Putri 2016.11.25. 09:13:32

@morpho:
Neked fingod nincs hogyan működik az amerikai rencer. Hatalmi érdekcsoportok vannak, óriási erejű lobbiszervezetek, és ezek mozgatják az amerikai politikát egy nagyon bonyolult, de a végeredményt tekintve roppant egyszerűen kszámítható mechanizmussal. A média is egy része ennek a gépezetnek, nincs tehát értelme különválasztani hogy mi a magán és mi az állami. A WP, NYT, Fox média, CNN mind azt teszi, amit az érdekszövetség diktál

A "független média" egy mesebeszéd gyerekeknek

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.25. 10:42:10

@Ktinka 35: Haggyad, a számok mindig megzavarják, nagyon nem érti.

Valóbam, a fideSS úgy alaktotta át a választási rendszert, hogy az egyéni képviselőjelöltekre leadott szavazatok többet számítanak.

hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_v%C3%A1laszt%C3%A1si_rendszer

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.25. 18:10:16

@Zsoltbacsi: Ott a link, ingyér adom, tanulmányozd a választási rendszert, és akkor máskor nem csinálsz hülyét magadból. Ugyan semmi remény, hogy megérted. :))

Zsoltbacsi 2016.11.25. 18:14:17

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Lattam, mit nezzek rajta? Hogy a sorosberenc TASZ kritizalta? Ki nem szarja le?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.25. 18:20:42

@Zsoltbacsi: "Ki nem szarja le?"

Aki érteni akarja, miről beszél, és nem hülyét csinálni magából. :))

Zsoltbacsi 2016.11.25. 18:29:18

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Ja, csak epp te csinaltal orbitalis hulyet magadbol a migransos es az aremeleses topicban a szamolasi kepessegeiddel.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.25. 18:35:15

@Zsoltbacsi: Magadnak kell megértened, én láthatólag nem tudom veled megértetni a legegyszerűbb dolgokat sem.

Zsoltbacsi 2016.11.25. 18:42:52

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

En ertem mit akarnal elhitetni, de szerencsere a tarsadalom tobbsege velem ert egyet. Azt ertsd meg, hogy az nem csalas, ha lofasz se akar ratok szavazni! Nezd meg a tisztan listas valasztasokat (pl EP), ott talan hasitotok?

Fogadd el, hogy az nem diktatura, hogy a harmadik helyezett nem alakithat kormanyt. Sot, az 1 szazalek alatti ketfaszu se!

De ha nem tetszik, akkor szerezz 2/3-ot, es olyan rendszert csinalsz, amit szeretnel (es az EU elfogad). Addig csak a savanyu a szolo tipikus esete

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.25. 18:45:35

@Zsoltbacsi: "a tarsadalom tobbsege velem ert egyet"

Tízmilliárd légy nem tévedhet, egyél szart! :))

Jó gyűlölködést a patkány többségnek!

Zsoltbacsi 2016.11.25. 18:46:39

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

A demokracia szabalyai szerint a tobbseg akarata ervenyesul. Sajnallak, de ez van....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.25. 18:53:06

@Zsoltbacsi: Halvány fogalmad sincs a demokráciáról. SE. :))

Ahol a fékek és ellensúlyok rendszerét kiiktatták, a sajtószabadság és egyéb szabadságjogok nem érvényesülnek, stb, az nem demokrácia.

Kim Dzsongilt akkora százalékban választják meg, mint az elkúrt népszavazásban voksoltak a nemre.

Zsoltbacsi 2016.11.25. 18:54:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Allapitott meg az ebesz valasztasi csalast? (pedig gyuriba elegge megdolgozta oket)
Ja, hogy nem, hat akkor igy jartal...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.25. 19:08:51

@Zsoltbacsi: Minek ehhez ebesz, elég a józan paraszti ész. Ja, az nincs neked. Akkor lassan mondom: A 2farkúak 30 millióból (adakozás) kampányoltak, a fideSS 17000 millióból (közpénz). Ez durván egy ötszázszoros szorzó. Jó, a 17 milliárdba talán a lebonyolítást is beleszámolták, legyen csak tízmilliárd. De akkor is, az egyik oldal többSZÁZszor annyi erőforrással gazdálkodhatott, mint a másik.

Zsoltbacsi 2016.11.25. 20:18:47

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

"Minek ehhez ebesz, elég a józan paraszti ész."

Elotte kijelentetted, hogy el lettek csalva a valasztasok. Hiaba jossz a sertegetesekkel, nem tudtad bizonyitani, ahogy a gazdaid se!

"A 2farkúak 30 millióból"...

Ertelek, megdolt a kovetkezo hazugsagod, rogton terelsz egy teljesen mas temaval...

Na ezert merhetetlenek a szerelmeid. Raadasul mivel Trump nyert, igy a kulso szponzorodnak is raleptek a tyukszemere...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.25. 20:26:05

@Zsoltbacsi: Mindenki magából indul ki. Azért, mert te fizettett troll vagy, más nem kell, hogy az legyen, vagy egyáltalán valami párthoz, gazdához tartozzon. Úgy hallottam csak egy kis pénzt kaptok a bérkommentelésért. Megéri ennyiért percenként hülyét csinálni magadból? Kérd át magad valami más munkahelyre, ahol nem gabalyodsz bele folyton a számokba. Mondjuk a csajokéspasik.blog.hu-ra, vagy valami hasonlóra, ahova elégségesek a képességeid. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.25. 20:29:09

@Zsoltbacsi: "nem tudtad bizonyitani"

Sok csalás volt, de egyet megmutattam: hogy az egyik félnek törvénytelenül nagyságrendekkel több pénz állt a rendelkezésére. Ezt csak egy félhülye nem érti meg.

Zsoltbacsi 2016.11.25. 20:43:38

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Megis miert lenne csalas? Mit tettek le a faszok eddig az asztalra? Megmerettettek eddig barmikor is magukat? Induljanak el egy valasztason, mutassanak fel eredmenyt, es aztan tarthatjatok a markotokat. Addig marad a hoborges...

$pi$ 2016.11.25. 21:48:37

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "Sok csalás volt, de egyet megmutattam: hogy az egyik félnek törvénytelenül nagyságrendekkel több pénz állt a rendelkezésére. "

Ez sem nem zörvénytelen sem pedig nem választási csalás, ha az egyik félnek több pénze van mint a másiknak. De igazad van, tényleg megmutattad: fogalmad sincs a világról.

Figyu, már régen meg akartam kérdezni: minden faluban van ilyen középkorú eszelős fazon, akiknek a háta mögött összenéznek az emberek és sokat mondóan grimaszolnak... tudod, akik nem teljesen elmebetegek, de azért a normálistól igen messze vannak és mindig kitalálnak valami oltári marhaságot, ami normális embernek eszébe nem jutna... szóval nálatok te vagy ez, ugye? :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.26. 09:13:59

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

"Szegény birkaagyú, ezt úgy hívják normáliséknál, hogy mondtál valamit és nem tudod bizonyítani."

Nem, galambom. Ezt úgy hívják, hogy behunyod a szemed, nehogy látnod kelljen az elméletedet cáfoló bizonyítékot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.26. 09:20:28

@Zsoltbacsi:

"Azt ertsd meg, hogy az nem csalas, ha lofasz se akar ratok szavazni! "

Dehogynem csalás! A 2002-ben és 2006-ban megfontoltan és bölcsen döntő (=a ballibákre szavazó) népet teljesen megzavarta és megbolondította nácifasiszta cigány Orbán hazudozása és félrevezette a jobboldali terror alatt álló média.

Zsoltbacsi 2016.11.26. 10:08:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Hogy elhettem eddig ekkora tevedesben.... :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.26. 10:11:01

@Zsoltbacsi: "Megis miert lenne csalas?"

A költségvetésre, alkotmányra vonatkozó kérdés nem lehet népszavazáson. Ahogy egyértelműnek kell lennie, hogy igen vagy nem esetén milyen törvényt kell hoznia azországgyűlésnek. Tehát ez a népszavazési komédia sokszorosan is törvénysértő, alkotmánysértő volt. Kész szerencse, hogy érvénytelen lett, mert nagyszarban lett volna a fideSS. Ezen kívül az ellenzék harmincmillióből kampányolt, míg az állampárt ennek sokszázszorosát lopta el a kampányhoz...

Zsoltbacsi 2016.11.26. 10:14:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Tessek bebizonyitani, hogy az alkotmanyra vonatkozott a kerdes!
Ja, hogy nem megy?
Ki nem szarja le, hogy mennyibol kampanyolt az ellenzek? Megtiltotta barki is, hogy hirdeteseket vegyenek/aktivistak jarjak az orszagot/tobbet blogoljanak???

Rozsaszin alomvilagban elsz.

Zsoltbacsi 2016.11.26. 10:18:41

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Ja, es tudom, az is a patas hibaja, hogy a komplett ellenzek osszesen 3800 ellenort tudott felallitani a 13ezer helyre... Mert persze elotte hatalmas volt a melleny, hogy mi ellenorittuk majd a valasztasok tisztasagat.... El kene fogadnod, hogy a lofasz se kivancsi ratok (marmint a nagykoruti romkocsmak torzskozonsegen kivul persze)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.26. 10:19:21

@$pi$: "Ez sem nem zörvénytelen sem pedig nem választási csalás, ha az egyik félnek több pénze van mint a másiknak."

Lopni pedig törvénytelen. De a fideSS nem a saját, törvénytelenül lopott pénzéből költött sokmilliárdot, hanem közpénzből. A 2farkúak ugyanakkor a saját, sokszorosan leadózott pénzükből.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.26. 10:33:46

@Zsoltbacsi: "bebizonyitani, hogy az alkotmanyra vonatkozott a kerdes!"

Híreket persze nem olvasol, csak itt vagdalkozol. A fideSS a "népszavazás" eredményére (mintha lenne egy érvénytelen népszavazásnak eredménye) hivatkozva akarta izomból keresztülnyomni a gólyafos szilárdságú alaptörvény n+1-edik módosítását. Érdekes volt figyelni, ahogy orbán hangos csattanással esett pofára.

Szúrófény 2017.06.13. 03:59:38

@$pi$: Eötvös József véleménye.

Nem a kommunista elvek győzelme, hanem csupán az lehetlen, hogy ezen elveket valaha más valósítsa, mint az abszolutizmus. S azért a kommunizmus győzelme mindenkor egyszersmind a despotizmusé leend.

Marcus Aurélius bölcsességeiből
11. Fronto[14] magyarázataiból értettem meg, hogy az önkényuralomnak velejárója az irigység, a ravaszság, a színlelés, továbbá, hogy a mi úgynevezett előkelő embereink általában mennyire szeretetlenek.
S viszont ha azon pártokra fordítjuk figyelmünket, melyek e veszélyek ellenében a társadalom megmentése körül fáradoznak: látni fogjuk, hogy ezek is, ha a küzdőtért diadalmasan meg akarják állani, oly eszközökhöz kénytelenek folyamodni, melyek - hacsak e részben a történet régi tapasztalatai nem csalnak - szintúgy - az abszolutizmus megalapításához vezetnek.
Csupán elvtelen karrieristákkal nem lehet egy birodalmat fenntartani. A bomlás kezdete így pontosan datálható: 1956. november 4-e. Márai már a müncheni rádiós jegyzeteiben úgy látta: nem a sztálini, hanem a kommunista hatalomgyakorlás bukott meg 1956-ban, mert az erőszak és terror nélkül nem képes uralkodni. Kevesen osztották ezt a nézetet. Pedig…
Széchenyi aranyköpése: „Az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendszerint karöltve jár az ostobasággal!”
Megölték érte, igazsága meg Ferenc Jóskát, Hitlert, Sztálint, proletár diktátorokat! A jelen, jövő diktátorait is megfogja
BUNKÓKÁIM! SAJÁT BUNKÓSÁGOTOK BUNKÓZOTT LE!
Hosszú távon Jaltában a Szovjetunió vesztett a legtöbbet.
A számára biztosított nagyvonalú engedmények, európai térnyerése, a nála fejlettebb országok vazallusi helyzetbe taszítása Sztálint és generálisait imperialista szerepbe sodorták bele. Ez a szerep eleve megoldhatatlan volt, és bukásra ítélte a Szovjetuniót. Elkésve, akkor lett imperialista, amikor az már a legerősebbeknek és a leggazdagabbaknak is elviselhetetlen terhet jelentett.
A Szovjetunió akkor lett gyarmattartó, amikor az már kései és elviselhetetlenül drága volt, de ez a szerep azért is bukást hozott, mert az egyetlen olyan gyarmattartó lett, amelyik nem tartozott a világgazdaság legfejlettebbjei közé. Európai gyarmatai kulturális és gazdasági tekintetben felette álltak.

axolotl77 2018.03.12. 14:14:33

@Zsoltbacsi: De. Szokták:
en.m.wikipedia.org/wiki/Democracy_Index
A 69. hely a demokrácia-indexen nem túl biztató. A "törékeny demokrácia" csoportban van ezzel. Akárcsak mi. Érdemes szétnézni, hogy kik előznek meg minket. Panama, Ghána, Lesotho, Kolumbia.
Ne legyünk túl büszkék!

vajanicator 2018.06.06. 22:11:43

Umberto Eco évtizedekkel ezelőtt pontos analízist adott az Ősfasizmus azonosítására.
Érdemes lenne előkaparni a magyarul is megjelent könyvét. Dorogi Katalin fordította magyarra.
Érdekes módon, ismertetőjegyei 100%-ra passzolnak a mai, fényes, magyar "Viktoriánus Korra"

Abrakadabra777 2019.09.12. 14:01:41

TÉNYFELTÁRÓ LELEPLEZÉS ORBÁN MAGYARMATÁRÓL!!!
EXTRÉM, ÉLŐ KÖZVETÍTÉSES JOGOS CSALÁD ÉS LAKÁSVÉDELMI AKCIÓ!!!
GYERTEK EL EGY RENDHAGYÓ, ELEVEN ELLENÁLLÁS RENDŐRÁLLAM DÖNTŐ BÁTOR HARCOSAKÉNT 2019. 10. 08-án 10.00-ra az újpesti Mátyás tér 2/B-be: CSALÁDÉRT, LAKÁSÉRT, ÖNBECSÜLÉSÉRT, SZABADSÁGÉRT!!!

HADÜZENET A ZSÍRMÁJAS MR. BEANNAK alias GYŐRI GÁBORNAK alias ORBÁN VIKTORNAK a 10.000 MAGYAR DEVIZA KÁROSULT ÖNGYILKOSSÁGBA KERGETÉSÉÉRT, A BANKÁRKASZTTAL KÖTÖTT HAZAÁRULÁSÁÉRT (EBRD DIKTÁTUM!), A BOLSEVIK RENDŐRÁLLAM LÉTREHOZÁSÁÉRT ÉS A MAGYAR CSALÁDOK KILAKOLTATÁSÁÉRT!!!
TUDTAD?! …- hogy az offshore érdekeltségű, terrorizmusból eredő pénzeket tisztára mosó Schmidt Mária cégeivel összejátszik a IV. V. VI. VII. XII. XIII. XIV. XV. XVIII. kerületi és a Budapesti Rendőr főkapitányság, az Intrum Justitia adócsaló offshore cég, a Közjegyző és Lakásmaffia, az MBVK és összeférhetetlen elnöke Schadl György, a Pesti Központi Kerületi Bíróság és a Törvényszék korrupt bírái, a Kúria, a Főügyészség és az alkotmány nélküli Alkotmánybíróság?!
…hogy a Fővárosi Törvényszék a Magyar Államkincstár és a „Magyar Állam” ezermilliárdokat maszatol el évente Orbán oligarcháinak?!
…hogy az ún. Babaváró Hitelbe és CSOK-ba rángató NÉPmegtévesztő orbitális ZSIDESZ PROPAGANDA is csupán elektronikus pénzteremtési trükk és a szokásos, de hírhedt uzsorás bankár svindli?!
Biz’ ám!!!
A közel 32 éves ún. „Rózsadombi Paktum” (ami a szabadkőműves cionista világszervezet diktátuma!!!) előírásai szerint fosztja ki és kergeti halálba magyarok tízezreit, hogy az izraeli betelepítési program 2022-ig végleg lejátszódhasson!!!
Ami az érbevágó valóságban arról szól majd, hogy 6 millió magyar rabszolga gürizéséből él jól 4 millió Isten, Anya, Gyermek és Jézus gyilkos új-régi migráns honfoglaló!!!
SEGÍTESZ TÖRTÉNELMET ÍRNI?!
www.youtube.com/watch?v=rHc751TJuQk
süti beállítások módosítása