B1 blogcsalád



Megbüntette Morvait az ELTE és ezzel tovább asszisztál az ámokfutásának

2016. november 23. - Mr Flynn Rider

Rég ki kellett volna rúgni a zsidózásáról és hőzöngéséről ismert szélsőjobbos oktatót, de a legenyhébb etikai vétséget állapították meg vele szemben. Ráadásul még ingyen médiafelületet is kapott.

morvai_krisztina.jpg

 

 Morvai, aki a Jobbik EP-képviselője és egyben az ELTE büntetőjogi tanszékének oktatója, augusztusban hisztériás jelenetet rendezett a Budaházy-per ítélethirdetésén. Kis híján a rendőrökkel kellett kivezettetni. Ezek után etikai eljárás indult vele szemben az ELTE jogi karán; az egyetem meglátása szerint „az intézményhez méltatlanul viselkedett Budaházy György és társai ügyében indult per tárgyalásán”. Az etikai bizottság most egy nagyon enyhe és meglehetősen visszatetsző döntésével elmarasztalta az oktatót. Morvai örül az elmarasztalásnak – így lehetősége van a szélsőjobber nézetei terjesztésére.  

 

Aki nem emlékezne: a Budaházy nevét skandáló szélsőjobbosok megzavarták az ítélethirdetést, üvöltöztek, a bírót szidták.  Morvai csak olaj volt a tűzre: miután az ügyész az ítélet súlyosbításáért fellebbezett, elénekeltette a magyar és a székely himnuszt a tömeggel, majd nem volt hajlandó elhagyni a termet arra hivatkozva, hogy uniós képviselőként mentelmi jog védi a rendőri intézkedéssel szemben. (Amiben jogilag tévedett egyébként. Ciki.)

Az ELTE etikai bizottsága első fokon elmarasztalta az oktatót, aki a legenyhébb „büntetést” kapta:

nyilvánosságra hozhatják az egyetem honlapján az etikai vétség elkövetésének tényét 15 napra. A bizottság kezdeményezhette volna Morvai vezetői megbízatásának visszavonását vagy megfoszthatták volna a testületi tagságától is. Morvai ráadásul még fel is lebbezhet a döntés ellen.

Az ELTE oktatója az etikai vizsgálat indulásakor az atv.hu-nak még azt mondta: védekezését írásban közölte, mivel nem hajlandó semmiféle bizottság előtt vádlottként megjelenni, az eljárást pedig bizarrnak és nevetségesnek tartja. Mostanra „az alkalmazott szankciónak kifejezetten örül”, és „elégedettséggel tölt el az etikai határozat jogfejlesztő jellege, az indokolás több elvi élű kitétele is”.

Mint ahogy a jobbikos képviselő közleményéből kiderült, még az elmarasztalást se tudta helyesen értelmezni. Szerinte a büntetése megerősíti őt abban, hogy helyesen cselekedett. Morvai közölte, hogy meggyőződése szerint nemhogy nem sértette meg az Etikai Kódexet, hanem éppenséggel jó példával járt elől diákjai és a kollégái irányába is.

Tehát az ELTE ahelyett, hogy komolyan elhatárolódott volna a Nyilas Barbitól, ezzel az enyhe szankcióval még további felületet is adott neki arra, hogy a szélsőséges nézeteit propagálja. (Az Index is Morvaitól idézett a tudósításában – gyakorlatilag szűrés nélkül adta tovább Morvai álláspontját. ) A „büntetésnek” semmilyen hatása nem lesz; egy etikai eljárásnak pont az lenne a lényege, hogy az érintettje elszégyelli magát es többé nem csinál ilyet. Nyilván, ez Morvai esetében sosem fog teljesülni.

Az amúgy nem tűnt fel az etikai bizottságnak, hogy az ELTE oktatója a tárgyaláson tett kijelentésével (a mentességről)

nem egyszerű etikai, de súlyos szakmai szabályt is megszegett, ami sima pályaalkalmassági kérdés.

Az ELTE oktatója egyébként 2006 óta folyamatosan, számos jogterületen vét a szabályok ellen, vagy beszél egyszerűen jogilag hülyeségeket.

Morvai esete régen nem etikai ügy tehát: évek óta ki kellett volna rúgnia az ELTE oktatói közül, viszont az egyetem gyáván (vagy csak simán bambán) tűri, hogy az ellenfelei által „Nyilas Barbinak” nevezett képviselő ámokfusson. A melléknév nem hiába ragadt rá: folyamatosan zsidózik nyilvános fórumokon, a véleményét az előadóteremben se rejti véka alá.  

Az ELTE Dékáni Titkársága a konkrét ügy részletezése nélkül arról nyilatkozott, hogy amennyiben valakinek megállapítják az etikai vétséget, akkor háromféle szankció lehetséges:

  1. az egyetem honlapján nyilvánosságra hozhatják az etikai vétség elkövetésének tényét,
  2. kezdeményezhetik a vezetői megbízatás visszavonását,
  3. kezdeményezhetik a testületi tagságtól való megfosztást, vagy meghatározott időtartamra történő kizárást.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2811992704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MarlonRandom 2016.11.23. 11:41:54

Ez a cikk majdnem tökéletes lenne, csak van egy kis probléma. Hogy tudniillik a Budaházy-per ügyésze az ítélethirdetés közben nem írt a laptopjába, viszont amikor utána szót kapott, a laptopjából olvasta fel az előre megírt fellebbezését. Tehát valahonnan már előre tudta hogy mi lesz az ítélet.
Vajon normális dolog az hogy egy ügyész már az ítélethirdetés előtt előre tudja az ítéletet, és vajon ezért is Morvai a felelős?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.23. 11:57:03

Az idióta budaházi vandálkodott, kapott érte 13 évet. A kvesztorosok meg loptak százmilliárdot, tízezrek életét tették tönkre, és kapnak majd fél év felfüggesztettet. Legalább ez az unszimpatikus nő csinált valami botrányt, ha már más meg nem tette.

emmersson 2016.11.23. 14:35:29

@MarlonRandom: Intelligens jogász - nem Morvai Hisztike! - képes a nem túl sok végkimenetel közül a legvalószínűbbet meglátni és arra előre felkészülni!
Felmentés esetén, mely az egyik véglet, nyilván mást mondott volna. Valószínű, hogy nem egy teljes megírt szöveget, csak egy vázlatot nézett a laptopján, melyet az ítélet tükrében árnyalt!

emmersson 2016.11.23. 14:42:52

Morvai Hisztikéből micsoda sertés vált!

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2016.11.23. 22:07:07

Ezen a nőn kívül nem volt senki sem az ajrópai parlamentben aki kiállt volna értünk. Sokszor. Nyers a modora? Nincs jó hangszíne? Esetleg nem jó a megjelenése?
Igaz. Mint amiről beszél, mint amiért harcol, ellenben a sok szarzsák léhűtő EUs képviselőkkel.
B1 ne izgulj a jövőd rendben....... Megírtad, kettes..... mehetsz

FikkFakk 2016.11.23. 22:30:52

Ha a b1 blog sir amiatt, amit morvai k tett, akkor udvozlom morvai k-t.

Jakab.gipsz 2016.11.23. 22:51:37

Tisztázzuk a kérdést, miért nem tilos magyarozni és miért tilos zsidózni. Avagy Morvai Krisztinának miért kellene, azt érteni, amit, egy testület a szájába akar rágni, ha neki is van józan esze és számos észre vétele.

Azért indokolt a kérdés felvetése mert nap mint nap azt olvashatjuk a különböző hazai médiumok tolmácsolásában, hogy a magyarok így, meg úgy, ilyenek meg olyanok, azaz válogatott elmarasztalások vannak rólunk, egyesek bűnei miatt az egész országra kiterjesztve.
Sőt Kertész Ákos még anyázott is egy jó ízűt (genetikusan alávaló a magyar) és nem voltak sokan akik helyre rakták volna, persze most mártírkodik egy kicsit.
Mert kertészek szerint nem voltunk jó kommunistának sem, pedig Marx azt olyan jól kitalálta, hogy minekünk hogyan kellene viselkedünk úgy, hogy mások jól érezzék magukat.
Továbbá nem vagyunk elég jók liberális demokratának sem, mert nem toleráljuk az elmélet alkotók rengeteg eszét.
Ekkor felmerülhet a kérdés kik találták ki a neoliberális demokráciát, azaz a nyitott társadalmaknak, kik az ellenségei és az ilyen módon irányított figyelemre a válsz felkínálja magát, de csak a demokratikus ellenzék számára, az antiszemiták, a rasszisták, a xenofóbok, a homofóbok, (LMBQRSTXYZ), tehát a vég következtetés adott, magyarok minden-ellenesek.
Egy szó mint száz Morvai Krisztina nem akar úgy viselkedni, gondolkodni, hogy egy marginális kisebbség jól érezze magát, ez pedig elfogadhatatlan egy demokratikus társadalomban.

okoskodó fórumlakó 2016.11.23. 22:52:15

"Morvai ráadásul még fel is lebbezhet a döntés ellen."

Fel is lebbezhet. Úristen.

kheiron 2016.11.23. 23:55:55

@okoskodó fórumlakó:

Minden bizonnyal jogban jártas szakértő írja ezt a DK-s blogot, hisz többször is hivatkozik a jog ismeretére. :-D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.24. 00:54:45

@Jakab.gipsz: "Kertész Ákos még anyázott is egy jó ízűt (genetikusan alávaló a magyar"

Jót mulattam. Van annak egy diszkrét bája, mikor a rasszisták felháborodnak egy rájuk vonatkozó rasszista kijelentésen. :)) Visszanyalt a fagyi.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2016.11.24. 10:12:06

@Jakab.gipsz: Te hol olvasod mindezt? mert hogy csak a kormánypropaganát olvasod, az jól látszik.
Egyébként meg jelentős különbség van a kisebbségről terjesztett hazugságok és a többség elnyomásával szembeni ellenállás között.

Jakab.gipsz 2016.11.24. 13:42:46

@Kuviklacz: Nem csak azt szoktam nézni mint mondanak mások, hanem azt is, hogy kitől származik a beszéd.
Például Kertész Ákos irománya, nem volt címe csak címzettje tehát nekem is szólt mint ahogyan mindenkinek, mert, hogy a szerző Zola "Vádolom"-jára hajazva vádbeszédet aktualizált, azzal a kis okoskodó fejecskéjével, ilyen a középszer. Hónapokig törtem a fejemet mi a csudát akar ez a poéta mondani, és akkor váratlan segítséget kapta a másik nagy írótól Kertész Imre is meg szólat egy Párizsban adott interjúban, "magyar ország értelmetlen" no fene gondoltam, egyre érdekesebb ez a magyar-magyar polémia.
De nem maradt ám ennyiben Eli Wiesel a magyar néptől kapott kitüntetését vissza adta, ekkor az jutott eszembe, hogy egy szatmári atyafi ezt az Eli-t beperelte megkérdőjelezve a szava hihetőségét, ugyanis azt állította, hogy az igazi Eli Wiesel aki a kenyeres pajtása volt a karjai között hunyt el a koncentrációs táborba. A független magyar bíróság pedig döntött is és nem is, de igazságot nem szolgáltatott.
Hol van itt a rendszer, mi vajon a szisztéma, mi ennek az ellentmondásnak a célja. És ekkor hogy-hogy nem Arany János sietett a segítségemre, "költő hazudj ha tudsz csak raj ne kapjunk" ugye ismerős a sófra járhat már az agyunk. Hát persze csapta a fejemre ezek a magyar anya nyelvű zsidó írók úgy hazudoznak rólunk magyarokról mint a víz folyás, egy szavuk sem igaz.
Na már most, a jó öreg Archimédesz meg mért egy hazugságot, tehát egy hazug állítást, tehát én is megtudok mérni, bármely hazugságot, ( és hosszas keresgélés vette kezdetét), Ugyanis a hazugság lényege pedig az, hogy nem létezik azaz soha sem válhat bizonyosságá. Tehát van fix pontom ebben a relativizált világban, mint ahogyan az igazság sem dekonstruálható, azaz vagy van vagy nincs. Ez pedig már két fíx pont, ami már működik. Ugyanis amikor Eli Wiezel a magyar nép kitüntetését vissza adta "Isten szolgáltatott igazságot", mert a tiszteletünket megbecsülésünket soha sem érdemelte ki. Ezt pedig ő magyarázta el amikor megbánta a "holokauszt szót" és bizniszt, mert mártírok halálával nem kufárkodik senki, részvétlen pedig csak az lehet aki ott sem lehetett, mert a szó és a könny kevés, több kell, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg. ( ez a dióhéjnyi szöveg csak egy kiragadott, rész eredmény) Senki ne foglalkozzon vele, mert még fogalmatok sincs róla milyen erőkkel kerültünk szemben.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2016.11.24. 21:19:14

@Jakab.gipsz: 1., Ha már nemzetieskedsz, tanulj meg helyesen magyarul írni. Önelégültséged (Te megállapítod, hogy ki hazudik, azt nézed, ki mondja) tipikusan országrontó FIDESZes.
"A hazugság lényege az, hogy nem létezik" - a Te hazugságaid és a gazdáidéi sajnos nagyon is léteznek. De ettől még nem lesznek igazak. Arra viszont nem válaszoltál, hogy hol olvastad "nap mint nap... a különböző hazai médiumok tolmácsolásában", mert ugye Kertész Ákos sem a magyar médiumokban szólalt meg, meg Eli WIesel sem. Tehát ismét csak süketelsz.

Jakab.gipsz 2016.11.27. 01:16:23

@Kuviklacz: Ha szöveg értelmezési problémáid vannak akkor irány az általános iskola. Ez a két magyar anya nyelvű zsidó író, rólunk beszélt és írt másoknak, ocsmány és aljas hazugságokat, hol ott még beszélni sem tudnának, mert elfelejtették a nyelvüket.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2016.11.27. 17:21:04

@Jakab.gipsz: Ha helyesen írni se tudsz, ne okoskodj. Még mindig nem válaszoltál, hogy hol olvastál a magyar médiában (ami nem azonos a magyar anyanyelvűk nyilatkozataival) olyanokat, amilyeneket állítasz. Szövegértelmezés egy szó, holott, egy szó. anyanyelv egy szó. Az említett két író pedig mint látszik, jobban tud magyarul, mint te valaha is fogsz. Úgyhogy dugulj el, mert csak sértegetni tudsz.
süti beállítások módosítása