B1 blogcsalád



Schiffer: hitvány, alávaló munka; egyházellenes indulatokat szítanak fel

2016. november 22. - nickgrabowszki

Éppen úgy, mint az ÁVH-s szellemi elődeik.

És akkor ez az ÁVH-zás videón:

Igazán nem szívesen említem, de ez az ÁVH-zás kicsit disszonáns annak szájából, akinek nagyapja és dédapja is részt vett az ÁVH terroruralmára épülő Rákosi-rendszer kiépítésében. Mindketten támogatták például a szociáldemokraták beolvasztását a kommunista pártba. Más kérdés, hogy utóbbSchiffer Pál és Szakasits Árpád is áldozatává lett a rendszernek, és börtönbe került.

De onnan kijőve azért puhára estek, Schiffer András nagyapja például Stockholmban Oslóban és Bécsben is képviselte nagykövetként a Kádár-rezsimet. 

De amúgy ezt hogy is gondolta?

  • Miért volna egyházellenesség, ha valaki azért nem támogatja Schanda Balázst alkotmánybírónak, mert nem tetszik neki a katolikus fundamentalizmusa?
  • És hol lát Magyarországon bárki egyházellenes indulatokat?
  • Mi fenyegetné itt nálunk a katolikus egyházat?

Schiffer azzal üti el Schanda abortuszellenes álláspontját érő kritikát, hogy azt katolikus közéleti személyiségként mondta, nem jogászként. Mintha az számítana bármit is. Persze majd alkotmánybíróként el tudja magában választani a kettőt, mert el lehet. (Nem.)

Horváth Attilánál a Morvai-féle bizottságot mint pozitív közéleti szerepvállalást említi. Így talán ma már a Jobbikban sem beszélnek. És szerintünk sem az: virtigli szélsőjobboldali, összeesküvés-hívő asztaltársaság volt az.

Mondjuk persze Schiffer az olyan, hogy a vitában a DK-s Varjú fejéhez vágja a kérdést, mint ultima ratiót, hogy

miért is szerzett Orbán Viktor kétszer is kétharmadot?

Az csak egy picikét teszi pikánssá a helyzetet:

  1. Orbán Viktornak pillanatnyilag nincs kétharmada,
  2. illetve, ha van, akkor az azért van, mert Schifferék biztosítják neki, mint most is.

Ez a tuti módszer: kövess el valamit, és vádold meg az ellenfelet, hogy ő követte el.

Mit számít a valóság.

A vita alapján erősen kétségbe vonható, hogy Schiffer azért csinálta, amit, mert egyszer majd ő is alkotmánybíró akarna lenni.

Amiket mond, azok alapján úgy tűnik, mintha a KDNP-be akarna beülni. Ahogy mondja, meg mintha a Fideszbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3311990098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.22. 19:48:29

Atya Isten, már megint nem fogadott szót a csúnya Schiffer a Gyurcsánynak??? De hiszen ez fasizmus!!!

L.A.M. 2016.11.23. 00:51:19

Gyerünk, Gyurcsány, csak köpködj! Igaz ugyan, hogy miattad lesz még hatalomban hosszú ideig Orbán, de ne zavarjon...

Schiffert leszarom, de ez a pökhendi milliárdos pszichopata segg már kurvára idegesít. Ha nem láttuk volna, mit művelt miniszterelnökként, azt hihetnénk, hogy Orbán fizeti. De így tudjuk, hogy egy tehetségtelen, gondolatok nélküli őrült.

Gyurcsány tönkrebaszta a magyar baloldalt és most is csak egy dolog számít neki, hogy elérje az öt százalékot. Hogy bekerüljön a parlamentbe és ebből gazdagodjon. Hogy az ország ebbe belerohad, azt leszarja. Szerintem, amikor Gyurcsány kinyitja a száját, akkor Habonyék pezsgőt bontanak.

És nem, nem Schiffer és az LMP fogja leváltani Orbánt, mert kevesek és gyenge minőségűek hozzá. De ők Gyurcsánnyal ellentétben legalább próbálnak tisztességesnek lenni és nem húznak hasznot egy kommunista bűnöző (Apró Antal) szabadrablásából.

Addig, amíg Gyurcsány és bandája (együtt a jelenlegi teljes ellenzékkel) nem húz el a picsába, Orbán és bandája marad hatalmon. És egyébként ebben a teljes ellenzékben az LMP is benne van - de messze kisebb a felelősségük, mint az országot tönkretevő Gyurcsánynak.

Ui: Ha szemernyi tisztesség lenne a blog gazdájában (ez nyilván Gyurcsány), most kibaszná a szerzőt. A cikk eleje ugyanis pontosan ugyanolyan náci apák és fiúkozás, mint amilyet Csurka csinált 1990-ben. Schiffer ávózása ugyan primitív volt, de gondolatokra vonatkozott és nem felmenőkre. Hazug volt, de nem náci. Ez a poszt náci.

L.A.M. 2016.11.23. 01:06:44

Ja, és Varjút is ki kéne baszni. Felkészületlen, tehetségtelen.

Ez a párbeszéd megvan (egymásra beszélnek, de a lényeg ez) ?

Szél: Olyan, új információt a DK nem tudott mondani amit az elmúlt időszakban nem tudtak volna a jelöltek megválaszolni.
Varjú: De igen tudott, de igen tudott mondani.
Schiffer: Na, mi az új információ?
Szél: Na, például?
Varjú: Az új információ az, hogy a Lehet Más a Politika kiiratkozott az ellenzéki pártok sorából.
Szél: Ez nem információ, ez vélemény.
Schiffer: Húú...
Varjú: Önöknek átadtuk a Fidesz-tagkönyvet és innentől kezdve önök új tagként... itt az ideje, hogy önök ezzel szembe nézzenek.
Schiffer: Húú, ez kemény.

2016.11.23. 06:27:51

Leplezetlen, szégyenteljes önzés, valamennyi politikus gazembernél!

NemodaBuda 2016.11.23. 07:23:44

Tényleg nem Varjú az új Einstein ! De Schiffer attól még egy cinikus szemétláda, igazi agent provocatur marad, és L.A.M. is afelé tart, ha még nincs ott ! A tények ezek. Az LMP a fideszt segíti, látszólag ellenzéki magatartással. Ezzel elvon egy sereg tisztességes embert a DK-tól meg más pártoktól, pl. az Együttől vagy PM-től. A Gyurcsány-gyűlölet az alapja mindennek, Schiffer nem kapott lapot az előző kormány idején, most bosszút áll. Kis senkiházi ! A legkevesebb volt hogy feljelentse Gyurcsányt minden jogi indok nélkül, minden bizonyíték nélkül, mindössze egy paktumra (?) építve, amely szerint az igazi ellenzéket sújtó feljelentéseknél nem vizsgálják a megalapozottságot. Mint láttuk.

beduka 2016.11.23. 10:13:38

Bródyval szólva:" Ezek ugyanazok...."

Geo_ 2016.11.23. 13:25:22

Pár dolog, sorban:
1. Schiffer Pál és Szakasits Árpád - nem támogatták, de igaz, elfogadták (de azért felesleges a felmenőkre való hivatkozás)

2. A 2/3-ról: az 6 mandátumot jelentett 2010-ben. Na ezért (s nem az összesért) elég sokan felsorakozhatnának - mert, s ez a legmeghatározóbb, 2010-ben az MSZP-nek nem volt mondanivalója, hiszen mind a Gyurcsány, mind a Bajnai korszaktól elhatárolódott - de számított, hogy mind az SZDSZ, mind az MDF ekkora már teljesen leamortizálták magukat, s bejelentkezhet az LMP is, hiszen a kampánya is elsősorban úgy hatott, hogy ők a Gyurcsány majd Bajnai korszak ellenfelei, s nem a Fidesszel szemben határozták meg magukat.
Még egyértelműbb a kép 2014-ben, amikor a 2/3 1, azaz egy mandátumon múlt. Ebben egyértelmű Schiffer szerepe, ugyanis elsőként ő fúrta meg a "Bajnai projektet" - Mesterházynak már elég volt magát Bajnait megfúrnia.

Szerintem a legjobb értékelés:

www.facebook.com/notes/bauer-tam%C3%A1s/nem-%C3%A1rul%C3%B3k-nem-kollabor%C3%A1nsok/1315551548465367?

István Tamasi 2016.11.23. 14:15:25

Önkritika Schiffertől: Hitvány alávaló munka.

Erzsébet Szőkéné Fekete 2016.11.23. 14:59:48

Tisztelt Széll Bernadett és Hadházy Ákos,
nincs azzal semmi baj, hogy beálltak a fidesz mögé. Vállalják fel nyíltan most, amikor úgy is gond van a fékek és ellensúlyok rendszerével! Nézzék csak meg a volt LMP-s társelnök testbeszédét: mellkason összefont kar, rihegés-röhögés, kínos vigyorgás az ellenfél mondataira. Szerintem valóban lehet más a politika, kevesebb sandasággal és korrupcióval, több odafigyeléssel az ország gondjaira (még mindig naív vagyok).

Attilajukkaja 2016.11.23. 16:23:46

@Erzsébet Szőkéné Fekete:
"nincs azzal semmi baj, hogy beálltak a fidesz mögé. Vállalják fel nyíltan most"
Igy van!

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.23. 16:25:28

Ha valakit érdekel a ballib szarházi hírhamisítók, és hauzudozók miből csináltak pedofilia melletti kiállsát az itt elolvashatja:

magyarhirlap.hu/cikk/72230/DK_RTL_poce_1

----
Hányionger ez a kényszeres ballib gyűlöletkeltés.

n3spr3ss0 2016.11.23. 16:26:23

A Lófaszt Más a Politika félreállt vezére beállt az ország vezető gecijei közé.Azok közt az egyik legsunyibb.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.23. 16:27:10

@pedigré:

Annyit azért jegyezzünk meg, hogy eredetileg az LMP csakúgy mint a PM-es árulók a ballib elkúrók alternatívájaként jöttek létre, elsősorban a Gyurcsány féle szarháziak visszatérését megakadályozandó.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.23. 16:28:43

@n3spr3ss0:

Nocsak gyűlnek Gyurcsány fizetett seggnyalói...

Akit érdekel mit tartanak az MSZP-s Gyurcsnyista csürhetagok pedofília melletti kiállásnak az itt olvashatja:

„Ferenc pápa és a zéró tolerancia

Néhány sajtótermék újdonságként tálalta, hogy Ferenc pápa »zéró toleranciát« hirdetett az egyházi személyek által elkövetett pedofil bűncselekményekkel kapcsolatban. Újdonságról azonban nem beszélhetünk: a vonatkozó egyházi szabályok 2001-ben változtak meg, és túlzás nélkül állítható, hogy az egyház példátlan szigorúsággal jár el az ilyen esetekben. 2001 óta nem a megyés püspök – a helyi ordinárius – feladata az eljárás lebonyolítása. Minden ilyen ügy a Hittani Kongregáció elé kerül.

A cselekmény pedofil minősítésének korhatárát tizennyolc évre, elévülési idejét pedig tíz évre emelték fel, melynek kezdetét onnantól rendelik számítani, amikor az áldozat betöltötte a 18. életévét. A »zéró tolerancia« elve azt jelenti, hogy amennyiben egy egyházi személlyel kapcsolatban pedofil cselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja merül fel, az érintett az ügy teljes kivizsgálásáig nem működhet papként. Az egyházi hatóságnak természetesen egyszerre kell védenie a még el nem ítélt személy jó hírét, és kizárnia a fiatalok veszélyeztetését – hasonlóan az állami büntetőeljáráshoz. Az egyház nemcsak az állami jog által is tiltott magatartásokat rendeli büntetni, hanem ennél jóval szigorúbb mércét alkalmaz: az egyházjog szerint a hatodik parancsolat elleni valamennyi bűn bűncselekménynek minősül. Természetesen a papság nem áll a világi törvény felett: amennyiben egy cselekményt az állami jog is büntetni rendel, az áldozatok a világi hatósághoz is fordulhatnak, és az elkövetővel szemben az állam is érvényesíti büntető igényét.

Minden tragikus eset felmérhetetlen szenvedést és kárt okoz, ugyanakkor a tárgyszerűség megköveteli, hogy a jelenség tényleges mértékét ne túlozzuk el: amerikai kutatások szerint a katolikus papok például a pedagógusokhoz képest elenyésző arányban követnek el szexuális jellegű visszaéléseket. A volt szocialista országokban pedig az ilyen cselekmények aránya a nyugati országokhoz képest alacsonyabb. A visszaélések médiabeli megjelenítése inkább az egyházellenes hangulatkeltés részének tűnik, Magyarországon gyakran politikai szándékoktól sem mentesen. Ha értő figyelem lépne az előítéletek helyébe, nyilvánvalóvá válna, hogy ezek a szándékok célt tévesztenek, amikor a politikai erőtéren kívül álló egyházat támadják. A méltányosság azt követelné, hogy a sajtó, illetve a közbeszéd formálói ne alkalmazzanak kettős mércét (például a különböző felekezetek lelkészei között, vagy a papok és más olyan személyek között, akik szintén különleges felelősséget viselnek a gyermekek iránt). Elvárható volna, hogy tartsák tiszteletben az ártatlanság vélelmét, és a bizalmatlanság légkörének terjesztése helyett adjanak reális képet arról is, hogy az egyház, szembesülve a visszaélésekkel, egyedülállóan szigorú és hatékony eljárást alakított ki a kiskorúak védelme érdekében.” - See more at: magyarhirlap.hu/cikk/72230/DK_RTL_poce_1#sthash.Zkw17pmv.dpuf

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.23. 16:31:20

Hát igen.

Az MSZP-s és DK-s hírhamisítók legújabb szarkeverése nagyon mélyre csúszott.

Hiába na..
Szenvednek attól hogy le vannak szarva, a hazudozásaikkal együtt:
index.hu/belfold/2016/11/23/median_novemberben_is_utcahosszal_vezet_a_fidesz/
Medián: novemberben is utcahosszal vezet a Fidesz

Gyorgy Nagy 2016.11.23. 16:39:28

Az LMP már egy BATYU F.SZT sem ér.

Tibi !! 2016.11.23. 16:48:39

Igenis ha Gyurcsány azt mondja valakire hogy áruló, akkor az áruló !
Schiffer egy fasiszta tömeggyilkos és kész.
Mi pedig nem közösködünk fasisztákkal !

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.11.23. 16:51:36

Schiffer sikeresen állt ellen az imperialistáknak.

Később akár az Alkotmánybíróságig is viheti, ilyen hozzáállással.

hidroponi 2016.11.23. 16:51:54

mindenki aki most a dk-t kopkodi, legyen szives majd akkor amikor siffer elvtarsat veletlenul kinevezik vmi allami cegbe, testuletbe csulat gyujteni, folkopni es jol alaallni.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.23. 16:56:15

@hidroponi:

A DK-t nem azért köpködik, mert Schiffert kritizálja.

Hanem azért mert becsületben és tisztességben megőszült embereket próbálnak politikai parancsra és okból lejáratni, akiknek többek között Schiffer kelt a védelmére.

Hírt hamisítottak az RTL segedelmével, és hazudnak.
Gusztustalan férgek, a Gyurcsány nevű főnökkel az élen, azért köpködjük őket.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2016.11.23. 16:59:33

Mivel egyik sem képes arra, hogy végighallgassa a másikat, hanem foylton egymás szavába vágnak, mint a fogyatékos kisgyerekek, így leszarom, hogy mit mondanak.

i23kovacs 2016.11.23. 17:02:43

Örülök ennek a nagy, össznépi felbuzdulásnak.

Legalább kiderül, melyek a gyurcsányista bérblogok - mind egy emberként, érvek nélkül, vérben forgó szemmel árulózza az LMP-t:

b1
nyugatifény
europakavezo

Hát, köszi. A stílus, a mondandó - mind segít választani annak, aki eddigis jobb híján a kétfarkú kutyákra szavazott.

Parasztlengő az imperialistáknak 2016.11.23. 17:07:40

Van egy olyan érzésem, hogy az úk amerikai nagykövet nem lesz meghívva a DKs ördögüző szeánszokra.

nu pagagyí 2016.11.23. 17:35:12

Schiffernek sikerült undorító fideszes haverjait is alulmúlni, pedig erős a konkurencia a ránézésre is debil Rezsi Szilárdtól a hivatalos történelemhamisító Schmidt Mariskáig terjedő homályzónában.

Attilajukkaja 2016.11.23. 18:06:37

Nem tudom hova tenni az LMP-t. Sokszors szimaptikus nekem, maskor pedig nem.
Ezzel biztosan nem gyujtenek szavazokat. Ram biztosan ne szamitsanak!

Muad\\\'Dib 2016.11.23. 18:34:46

Ez a hiszti parádés. Különösen azoktól, akik miatt a nyakunkra ült a fityesz. Akik miatt nem lehet ma Magyarországon civil kezdeményezésekkel elérni bármit is, mert azonnal megjelennek a sleppjükkel, és teljesen független témákban kényszerítik megszólalásra a civileket, majd árulóznak egy sort, ha nem hajlandóak rá...

Prognozuoti Blasio 2016.11.23. 19:03:46

Na öcsém! Egy fasisztoliberális pofázik be Schiffer Andrásnak, aki a legkorrektebb, és legobjektívebb politikusok egyike a magyar politikában...
Nyomorult liberálnáci DK! Gyűlölködő fasiszta csürhe! Undorítóak vagytok!

morph on deer 2016.11.23. 19:21:07

@L.A.M.:
"Hogy bekerüljön a parlamentbe és ebből gazdagodjon."

Gondolom az egyszer használatos memóriád kapacitását már jócskán meghaladta a "zelmúttnyócév" - másképp még arra is emlékezhetnél, hogy a Gyurcsány miniszterelnökként sem vett fel fizetést, egyszer sem.

Annyi minden más van, amivel lehet fikázni, de tényleg...
Ezzel a hülyeséggel csak saját magad teszed nevetségessé..!
Máskor legalább figyelj oda, mit beszélsz, így csak lejáratod magad!

Zsoltbacsi 2016.11.23. 19:22:14

@i23kovacs:

Egyet kifelejtettel a gyurcsany szekta szennylapjai kozul: liberaltimes

morph on deer 2016.11.23. 19:24:57

@Prognozuoti Blasio:
"...legobjektívebb politikusok egyike a magyar politikában... "

Azt hiszem, neked meg objektívet kéne cserélned, vagy legalább is letörölnöd a dzsuvát róla, aztán nézd meg mégegyszer a videót. Meg fogsz lepődni a lülönbségen!

Prognozuoti Blasio 2016.11.23. 19:26:46

@morph on deer: nem hiszem, gyurcsányista gyűlölködő barátom!

morph on deer 2016.11.23. 20:18:58

@Prognozuoti Blasio:
Tehát nem meglepő a különbség?
Végül is te ismered jobban...

Kis tévedés van: nekem a Gyurcsányhoz semmi közöm, én a Schiffert nem állom.
Szerintem egy opportunista, aki ráadásul folyamatosan túlkompenzál a felmenői miatt. (Pedig anélkül kevésbé lenne zavaró.)
-------
Ebből is látszik, hogy az igazi magyar ló kétdimenziós, és csak túlsó oldala van :)

feketeesfeher 2016.11.23. 20:40:11

@Muad\\\'Dib: "akik miatt a nyakunkra ült a fityesz"

Azok konkretice a választók.

feketeesfeher 2016.11.23. 20:45:24

@Prognozuoti Blasio:
"Egy fasisztoliberális pofázik be Schiffer Andrásnak, aki a legkorrektebb, és legobjektívebb politikusok egyike"

Schiffernek egészen konkrétan és határozottan van Gyurcsány fóbiája. Mondhatni megmagyarázhatatlanul.

Az alkotmánybírák megválasztása előtti napon közölt írásában mondjuk egészen sokszor gyurcsányozik, meg fikázza a DK-t teljesen indokolatlanul, és a témához nem kötötten, úgyhogy nem teljesen értem, miért háborgott Varjún.

De miután az teljesen világos, hogy az LMP teljesen önállóan fog indulni, és osztja az ellenzéket is meg a kormányt néha ész nélkül, meglehetősen logikus, hogy az ellenzéki pártok sem fogják ezt annyiban hagyni.

Prognozuoti Blasio 2016.11.24. 09:01:57

@feketeesfeher: az egész ország értelmes felének Gyurcsány-fóbiája van, drága tájékozott barátom.
süti beállítások módosítása