B1 blogcsalád



Lázár az orosz lobbista zsebéből fityiszt mutatott Jávornak: ideje visszavonulni

2016. november 17. - Mr Flynn Rider

A kormány és az Európai Bizottság mintegy varázsütésre lesimultak a nézeteltérések. A közbeszerzések tárgykörében indított kötelezettségszegési eljárást a Bizottság lezárta a Paks-II projekttel kapcsolatban. Legalább is ezt közölte Lázár János. Ez azt jelenti, hogy az Európai Bizottság szerint Magyarországnak joga volt, hogy az oroszokkal megállapodjon az atomerőmű építéséről. Nem csoda: egy orosz lobbista mindent szépen elsimított. 

lj_3.jpg

Lázár János értelmezése szerint az Európai Bizottság döntése arról is szó, hogy Magyarország nem sértette meg a közbeszerzési irányelvet. Jávor Benedek, EP-képviselő és számos zöld civil szervezet 2013 óta ezért támadta meg a projektet többek között.

Paks a következő 30 év legnagyobb beruházása, ami a miniszter szerint évente 1%-kal járul hozzá a GDP-hez, közvetlenül 7000, közvetve pedig tízezer munkahelyet teremt. Lázár János elfelejtette megemlíteni, hogy 2014-ben az országgyűlés megszavazta a Paks 2 beruházás hitelszerződését, melynek törlesztésére 21 éven át közel évi 300 milliárd Ft-ot, azaz nagyjából 6000 milliárd Ft-ot kell összedobniuk a magyar adófizetőknek.

Minden magyarnak hétszázezer forintjába kerül a bővítés.

Lázár szerint az EU nem vitatja Magyarország jogát, hogy a beruházásra és a hitelfelvételre Oroszországgal kössön megállapodást. 2017-2018 során meg is kezdődhetnek a 12 ezer milliárdos beruházás építkezései.

Lázár nem említette, hogy Németországban már 2012-ben úgy döntöttek, hogy teljesen leépítik az összes atomerőművet. Mire Magyarországon kész lesz az új blokk, addigra Németország szinte teljesen átáll az olcsóbb, környezetkímélőbb megújuló energiatermelésre.

Az oroszok állnak a háttérben

Az egyetlen szereplője a történetnek, aki nyereségesként jön ki Paks2-ből, az Oroszország. Tőle vesszük fel a gigahitelt, neki kell visszafizetnünk a többszörösét és orosz cégek építhetik fel az atomerőművet. Az Energiaklub és a többi civil szervezet számtalanszor mutatták ki, hogy a megújuló energia korában egy új atomerőmű építése gazdasági katasztrófát idéz elő és környezeti szempontból is kockázatos – az elhasznált fűtőelemeknek például még mindig nincs helye.

Közben kiderült: az oroszok egy lobbista segítségével simították el az EU és Magyarország között a konfliktust.

Günther Oettinger digitális ügyekért és technológiai fejlesztésért felelős uniós biztos május 19-én egy oroszbarát német üzletember – és nem regisztrált lobbista –, Klaus Mangold magángépével érkezett Budapestre, ahol tárgyalásra került sor köztük. Oettinger volt az, aki 2013-ban – még energetikai biztosként – zöld jelzést adott a paksi atomerőmű oroszok általi bővítésének. Mangold pedig az, aki korábban több alkalommal is közvetített Paks ügyében az érintett felek között.

(Günther Oettingert egyébként néhány napja jelölte az Európai Bizottság alelnöki pozíciójára Jean-Claude Juncker.)

Jávor Benedek közölte: pártja, a PM „elfogadhatatlannak tartja, hogy olyan személy legyen az Európai Bizottság egyebek mellett a költségvetés ellenőrzéséért és az etikai szabályokért felelős alelnöke, aki többszörösen megszegte a bizottság magatartási kódexét”.

De mit is tett pontosan Günther Oettinger? A 444.hu még júniusban számolt be arról, hogy Günther Oettinger azzal magyarázta Mangold gépének igénybe vételét: „tekintve, hogy nem állt rendelkezésre olyan kereskedelmi légi járat, amellyel időben megérkezett volna az Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott találkozóra, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos Mangold úr magángépén utazott Budapestre”. Ám – amint azt Jávor hozzáteszi – aznap délután négy közvetlen menetrendszerű járat is Oettinger biztos rendelkezésére állt volna.

Jávor úgy véli, Oettinger nemcsak, hogy megszegte a biztosokkal szembeni előírásokat, amikor nem regisztrált lobbistával egyeztetett Budapesten, hanem ennek okairól is hazudott az Európai Parlamentnek. Ráadásul ha nem fizetett Mangoldnak a repülőútért, az ajándéknak minősül, pedig egy biztos 150 euró érték feletti ajándékokat nem fogadhat el. „Ha pedig fizetett érte, és magángépet használt menetrendszerű járatok helyett, sokszoros áron, akkor ok nélkül pazarolta az európai adófizetők pénzét” – állítja Jávor, aki adatkéréssel fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz – akivel májusban szintén találkozott Oettinger.

Abszurd az abszurdban: Jávor Benedek EP-képviselőnek a mai kormányinfón azt üzente Lázár, hogy fontolja meg, érdemes-e folytatnia politikai pályafutását. “A tehetség önmagában nem elég, ha nem társul becsülettel” - tette hozzá. Lázár szerint a tiltott állami támogatással kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás is lezárulhat hamarosan. Nem is csoda, hiszen az orosz lobbisták magángép nagyon kényelmes az Európai Bizottság tagjai számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7311969431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sőőtnagyonis 2016.11.17. 17:16:53

Janó még nem tudja, hogy az iszap katasztrófa egy babazsúr volt ahhoz képest, amivel most orosz rulettet játszanak.

Csaba Szikora 2016.11.18. 07:45:45

Jávor feljelent,Unió kivizsgál,végeredmény=minden mehet tovább.Benike ülj le egyes.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.18. 12:24:27

"Minden magyarnak hétszázezer forintjába kerül a bővítés."

Kurvára megéri mert utána a világpiaci árnak csak a dupláját kell majd fizetnünk.

Egyébként meg még ennél is sokkal több lesz, mert a fideSS nagyrészét ellopja.

ogli dzsí 2016.11.18. 19:14:14

Németország egyetlen blokkot se épített le.

A paksi beruházás árára már egyre többet hazudtok össze, tegnapelőtt 3000, tegnap 4000 mrd, ma 6000, írja a poszter. Meg azt is írja hogy 12000 mrd-os beruházás.

Tehát Orbán 6000 mrd-ot fog fizetni a 12000 mrdos beruházásra, jól átbaszta putyint akkor, a poszt szerint.

ostvan1 2016.11.18. 19:42:22

Ha pár éven belül elszaporodnak a villanyautók, akkor nagyon-nagy szükség lesz Paks II-re. Ha nem sikerül összhangba hozni ezt a két tényezőt (tehát a villanyáramot fogyasztó autók számának a növelését és az áramtermelést), akkor valami sokba kerül. Nekünk. Viszont, ha lesz több elektromos autó nálunk (és a szomszédos országokban), akkor Paks II. árama kelendő lesz, mert a jelenlegi (és a tervezett) megújuló alapú áramtermelő kapacitások nem tudják majd fedezni az áramigényt.
Egyébként az oroszokkal egy klasszikus devizahitel-szerződést kötöttünk. Sajnos, van pár (százezer) család Magyarországon, akik gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek egy ilyen hitelről. Talán azzal lehet a káros hatásokat csökkenteni, ha belépünk az Euro-övezetbe.

Willkommenskultur 2016.11.18. 19:48:00

@ostvan1: 'Talán azzal lehet a káros hatásokat csökkenteni, ha belépünk az Euro-övezetbe.'

Nem akar oda bekerülni senki, amíg az EUt faszfejek vezetik. Az EU övezetben kisebb a GDP növekedés, nagyobb a munkanélküliség, és az államadósság, mint a nem eurós EU országokban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.18. 20:41:48

@ogli dzsí: "A paksi beruházás árára már egyre többet hazudtok össze, tegnapelőtt 3000, tegnap 4000 mrd, ma 6000"

12 Mrd. Eurónak mondják orbánék. Nyugodt lehetsz benne, hogy a sokszorosa lesz.

Francois77 2016.11.18. 22:05:39

arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen árammal működött az a számítógép, amin ezt a blogbejegyzést írták. és hogy a szerzőnek hány napeleme/szélkereke van otthon, a hány db légkondi, tv, mikró, hűtő, stb mellé. na.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.18. 22:34:42

@Francois77: Németoszágban már többször volt olyan, hogy az egész ország teljes áramszükségletét megújuló energiából fedezték. M.o.-on erre esély sincs, törvényekkel tiltják.

Francois77 2016.11.18. 22:56:20

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: mármint Németországban. Ugyanis a fölös energia ráfizetés, az erőművek meg mennek közben.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.18. 22:58:46

@Francois77: Jól látod. Pont ezért nem (atom) alaperőművek kellenek, hanem gyorsan indítható-leállítható kisegítő (gáz) erőművek.

Francois77 2016.11.18. 23:05:52

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: aminél sokkal olcsóbb az atom, plusz a levegőt is kevésbé terheli. Okos vagy.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.18. 23:15:12

@Francois77: Tudom, hogy okos vagyok, ezzel nem juutsz nálam előbbre.

A megújuló energia jelenleg összevethető árú a hagyományossal, és egyre olcsóbb lesz. Plusz kifogyhatatlan. Plusz nem veszélyes, mint Three Mile Island, Csernobil vagy Fukusima. Beszennyezel egy 200 km sugarú kört, hová költöznek a magyarok? Plusz nem melegíti fel a Dunát. Plusz nem lehet belőle ellopni 3000 milliárdot. Plusz nem vetjük alá megint magunkat az oroszoknak 45 évre. Plusz munkahelyeket létesít.

Francois77 2016.11.18. 23:24:14

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: további szép álmokat:) nézz majd utána reggel, mennyi támogatás van pl a németeknél a zöld energiára, meg nézz márceá a térképre, mennyi hegy van náluk és mennyi nálunk, a tengerpartról nem is beszélve... tudod, a szél miatt. Nálunk termőföld van, vagy azon akarsz napelem farmokat? Nem vagyok a zöld ellen, de arra ott a tenger meg a sivatagok. Ahol meg termőföld van, ott termelni kell.

dunántúli gyerek 2016.11.18. 23:38:35

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Majd a ballibek építenek szélkereket, amikor kormányon lesznek.

De most viccen kívül, tök aranyos a német példa, biztos lehet még sarkítottabb példát is találni (No. már most is csak 17%ot vesz ki az atombó, Norvégia meg 100%ot megújulóból), de mind európa, mind amerika, mind ázsia domináns energiaforrása az atom, és az is lesz még egy jó darabig. Fordított sarkított példa Franciaország és Japán.

Paks2 különben is talán 40%ot adhat majd bele a kalapba ha teljesen felfut, szóval lesz hely másnak is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.18. 23:42:37

@dunántúli gyerek: "mind európa, mind amerika, mind ázsia domináns energiaforrása az atom, és az is lesz még egy jó darabig."

Látod, ezt mondom. Csinálsz egy hibás döntést, és fél évszázadig nem szabadulsz tőle.

dunántúli gyerek 2016.11.19. 00:08:17

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Nem értek egyet.

Az atom teljesen tiszta, mármint főleg ha a kiégett fütőelemet elviszik jó messzire a semmi közepére. Ez kb. még a vízenergia-termelésnél is tisztább, kevésbé környezetromboló. Szélkereket, napelemet csináljanak ezeret, nincs ezzel bajom, kiegészítésképp én is használok ilyet (inkább esetleges emergency-re gondolva), de úgy számoltam hogy a teljesen passzív házak mo-n, a jelenlegi árak mellett most nem térülnek meg soha.

Ami meg a baleseteket illeti, a sokezer reaktorból én konkrétan csernobilra emlékszem, akkor már megvoltam, kaptam is belőle, és az egészségem szerencsére kiváló. Fukusimára is emlékszem, aztán ennyi. Közben azért a széntüzelésü erőmüvektől is lerövidül pár millió ember élete, meg ilyenek, csak az nem látványos. Szóval igen, van az életnek bizonyos kockázata, de szerintem irracionális emiatt kizárni az atomenergiát.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.19. 00:15:54

@dunántúli gyerek: Nézd meg a Francois77-nek írt kommentem, nem egy előnyét írtam le a megújulónak az atommal szemben.

A fő érvem pedig az lenne, hogy a megújuló többszörösen olcsóbb. De ezt csak 10 év múlva tudom majd megmutatni. Találkozzunk majd akkor!

dunántúli gyerek 2016.11.19. 00:21:03

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: De most mondtam hogy nem olcsóbb (most), viszont drágább.

Jóslásra még házépítést sem lehet alapozni, nem nemzetgazdaságot

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.19. 00:23:22

@dunántúli gyerek: "Jóslásra még házépítést sem lehet alapozni, nem nemzetgazdaságot "

Így van, Ezért nem kellene most megépíteni TwinPaksot.

ostvan1 2016.11.19. 10:46:16

@Willkommenskultur: Ezt - gondolom - olvastad. Elmesélném, hogy én mit látok ebben a témában:
Elég sokat járok Szlovákiába. Annak is a keleti (szegényebb) részébe. Mielőtt eurójuk lett, nulla építkezés volt több, mint 20 év óta, nem láttam házakat felújítani (tetőcserék, hőszigetelések, ablakcserék az utcáról is látszódnak), szóval mi jobban éltünk.
Aztán beléptek az euro-övezetbe és UGRÁSSZERŰEN megjelentek a felújított házak, faluhelyen is vannak új építkezések, stb. Tehát a gyakorlati tapasztalatom az, hogy mióta a szlovákoknak eurójuk van, jobban fejlődnek, mint mi.
süti beállítások módosítása