B1 blogcsalád



Balázsék kirúgása a Class Fm-től: pont Morning Show miatt záratták be a rádiót

2016. november 16. - Mr Flynn Rider

Nem az a lényeg, hogy Balázsék maradnak-e a Morning Show-val, hanem, hogy a Class Fm nem kapott frekvenciát és november 19-étől már nem is sugározhat tovább. Ennek az oka pedig – a Médiatanács szerint – pont Balázsék műsora volt. Persze, ez csak egy kifogás, a felszín alatt más politikai és üzleti érdekek húzódnak meg. Nem kizárt, hogy Balázsék hamarosan egy másik adón bukkannak fel - mint annak idején Bochkorék. 

sebestyen_balazs_class_fm.jpg

Sokan felháborodtak azon, hogy megszűnik a kedvenc reggeli műsoruk, a Morning Show a Class Fm-en.

Pedig maga a Class Fm szűnik meg:

a fideszes Médiatanács még augusztusban elutasította a valaha Simicska-közeli kereskedelmi adó üzemeltetőjének a kérelmét, hogy újabb öt évre kapjon lehetőséget a sugárzására.

A Class FM-et üzemeltető cég, az Advenio idén váltott tulajdonost. A kormánnyal összeveszett üzletember, Simicska Lajos üzleti köre már semmi esélyt sem látott arra, hogy a neve alatt tovább működhessen az ország legnépszerűbb rádióadója, ezért Nyerges Zsolt eladta a céget egy amerikai üzletembernek.

Michael McNutt és a Marquard-médiacsoport vették meg a rádiót és anno nagyon bizakodóan nyilatkoztak a Class FM jövőjéről, aztán nem kapták meg az analóg sugárzási engedélyt. Ez azt jelenti, hogy rádión egyszerűen nem lehet majd fogni a csatornát november 19-től. A Class Fm-et 2,5 millió ember hallgatta rendszeresen, ez volt az egyetlen országos kereskedelmi adó. Mivel nem lehet őket fogni, nem lesznek bevételek - valahogy meg kellett szabadulni Balázséktól. Nem kizárt, hogy az egész botrán csaka rra jó, hogy Balázsékat újabb rádióba "segítse be".

Pont miattuk záratták be a Class Fm-et

A Médiatanács egyébként többször is úgy találta, hogy Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani Morning Show-jának adásaiban olyasmik hangoztak el, amelyek alkalmasak „a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására”.

Ez volt az egyik kiváltó oka annak, hogy a rádió nem kapta meg a frekvenciaengedélyt, ennek alapján záratták be a Class Fm-et. Nyilvánvaló azonban, hogy a Fidesz nem lát szívesen egy tőle független országos rádióadót, ezért most teljes gőzzel azon vannak, hogy az Andy Vajnához tartozó Rádió1 kapja meg az országos frekvenciát.

A háttérben tehát erős politikai és üzleti érdekek húzódnak meg, amikről a nyilvánosságot nem nagyon tájékoztatják. Az Indexnek van egy jó cikke arról, hogy melyik rádióadó melyik érdekeltségi körbe tartozik, érdemes elolvasni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5811965095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Domoka1 2016.11.16. 13:36:05

Nem hiszem el, hogy valaki megvette a Class FM-et, legalábbis olyan feltétélekkel,mintha tuti lenne a hosszabbítás. Háttéralku tuti.

kheiron 2016.11.17. 08:57:56

Nagyon vicces volt, ahogy tegnap reggel Balázs hitet tett a szabad, elfogulatlan rádiózás mellett.

Amibe simán belefér, hogy poénkodnak egy nemi erőszak áldozatán, és azt is nehezen fogták fel, hogy mi a viccelődéssel a baj.

kiker 2016.11.17. 09:28:01

habony, te vagy az?

szombuda 2016.11.17. 09:41:28

Nagyon remélem hogy folytatódik a műsor mert nincs jelenleg még csak megközelítően sem hasonló színvonalú reggeli műsor. Hallgattam a Bocsiékat, de az egy vicc, főleg mióta a Friderikusz és próbálkozik náluk. Borzalmasak a témák feldolgozása, elbeszélnek egymás mellett és a Bocsi kioktatja a többieket rendszeresen.

Persze vannak érzékeny témák, ahogy túl érzékeny emberek is, azok hallgassanak más reggeli műsort ne a Balázsékat mert pont az a jó a műsorukban hogy elővesznek komoly témákat mint a bevándorlás, nemi erőszak stb. És sokszor szakértőket kérnek fel a témához.

Kicknick 2016.11.17. 09:51:48

Lehetne egy rádió ahol reggelente nem megy a pofázás, csak a zene...az ember nem győzi etetni a cd lejátszót, mindenhol ezt a beszélgetős jópofizás erőltetik.

VaradiJanos 2016.11.17. 09:58:50

Mostantól vajon hol fognak a saját poénjaikon nyeríteni?

7esbusz 2016.11.17. 10:03:47

Ha csak zene érdekel, miért nem jó a cd/mp3/ akármi konzerv? Pont ez az élő rádió lényege, hogy nem folyamatosan zenét nyom... arra minek rádió?
Amúgy meg hagyjuk márt ezt a médiatanács dolgot, mert ha ezt komolyan gondolod eléggé lejáratod magad..... a kormány meghosszabbított médiagumibotja valahogy mindig az "ellenségen" csattan.. de fura..

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.17. 10:16:29

Hát gennyes egy társaság, nem lesz nélkülük kevesebb a kultúra. Ezt a problémát úgy oldottam meg, hogy nem hallgattam. :))

Jó lenne, ha az orbán nem tenné bele a szőrös mancsát mindenbe. Lassan már a klotyóra se mehetek zavartalanul.

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.11.17. 10:30:31

Azért valahol röhejes hogy azok veszik védelmükbe Balázsékat, akik annak idején a Simicska által felvásárolt rádiót fikázták ezerrel, és alkalmazottait.

Megjegyzem Balázsék bizonyosan fognak dolgozni, mert van rájuk igény, és lehet éppen Vajna új rádiójánál teszik ezt majd meg..

Majd kíváncsi leszek az akkor megírt MSZP-s b1-es bérrettegésre.

Wannabe 2016.11.17. 10:32:34

@kheiron: te sem hallottad azt a műsort, csak szajkózod amivel az agyad mossák...

parrre 2016.11.17. 10:52:42

Tegnap már elmagyarázta egy felvilágosult kommentelő, hogy aki azt hiszi hogy ilyen előfordulhat, hogy a kormány ellehetetlenít TV, rádió, hírportál, újság és egyéb médiatermékeket, az egy agymosott getzi. Ennek fényében kéretik tovább kommentelni.

petivagyok innen 2016.11.17. 11:00:54

Magyarországon 2008 óta működik Budapesten a digitális (DAB+) rádióadás. Ezzel a módszerrel bőven jutna hely mindenkinek, aki hallatni akarja a szavát az éterben. Mindenféle mesterséges akadályokra hivatkozva az országos lefedettség nem üzemel. A DAB+ segítségével 16-18 országos rádiót lehetne továbbítani, de valamiért - ugyan miért? - ezt senki nem akarja. A budapesti adást is kiherélték (ugyanúgy, mint a digitális földfelszíni tévét), csak "közszolgálati", és nem túl nagy érdeklődésre számot tartó, hagyományos rádióval is jól fogható műsorokat továbbítanak. Véletlenül sincs exkluzív tartalom vagy bármi olyan, ami népszerűsítené a digitális rádiózást.
www.worlddab.org/country-information/hungary
www.ahrt.hu/hu/digitalis-radio-magyarorszagon

Kicknick 2016.11.17. 11:04:16

@7esbusz: "Ha csak zene érdekel, miért nem jó a cd/mp3/ akármi konzerv? Pont ez az élő rádió lényege, hogy nem folyamatosan zenét nyom... arra minek rádió?"
Tudod én még úgy nőttem fel hogy nem volt cd/mp3/ akármi..az első kocsimban is csak rádió volt...megszoktam hogy abból jön a zene. Nem az a baj hogy itt-ott megy a duma , a baj az hogy anno Bocskoréknak, aztán meg Balázséknak bejött, végül az összes többi rádió is azt hiszi hogy a pofázás érdekli csak a népet. Aztán innentől meg átesett a dolog az ellentétes oldalra, pofázás/reklám/hirek/ aztán ez megy reggel 7-től 10ig mindenhol.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.17. 11:06:15

@holokauszt rajongoi klub: "Ezek libsik voltak ? Mert akkor jo hogy bezaratta az Orban."

Ha a libsi az valami rossz, akkor azok voltak. Kurvára azok. :))

kheiron 2016.11.17. 11:08:28

@Wannabe:

Hallottam a műsort. Kultúrember nem röhögcsél ilyenen.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.11.17. 11:21:53

az tuti, h balázs 100X értelmesebb mint bocskorék, de azért ez a reggel óbégatok vihorászok okoskodok stíl kurvára idegesítő.

PJoe 2016.11.17. 11:28:06

Visszajutottunk 20 évvel ezelöttre, amikor a keleti végéken csak a 3 nagy rádióállomás (Kossuth, Petöfi, Bartók) volt fogható.

Nem mondok véleményt a kereskedelmi rádiókról, de ez már a vég kezdete, amikor a média nem a szórakoztatásról szól, hanem az aktuális politika kiszolgálója, játéktere.

Még jó, hogy léteznek alternatív források, így az ügyesebbje zavartalanul tud kikapcsolódni. A többinek meg maradjon a cirkusz. Talán kenyér is akad hozzá...'

Orbán kormány DunábaLövetési minisztere 2016.11.17. 11:49:27

@holokauszt rajongoi klub: Libsik ám a javából, be kellett záratni.
Késöbb intézkedünk a dunába lövésükről.

feribácsi 2016.11.17. 12:04:25

@NyelvtanHitler: A tanulj szót pedig rövid u-val kell írni.

n3spr3ss0 2016.11.17. 12:18:05

Olyan volt a műsor,amilyen a közönsége,hiszen a készítők alkalmazkodnak az igényekhez.

guy 2016.11.17. 13:27:14

Mindig lesz egy országos adó, és ott a reggeli műsor mindig is dumálós lesz. A nép nyilván majd azt hallgatja, amelyik jobb, de mindig is lesznek tehetséges emberek, akik az emberek többségéhez tudnak szólni. Megszűnnek Balázsék, lesz majd más, a változatosság meg gyönyörködtet.

furious ewok 2016.11.17. 13:30:41

Balázsék jó műsort csináltak, néha tényleg ökrök voltak de legtöbbször jó poénokat nyomtak, emellett rendszeresen hívtak érdekes embereket beszélgetni, volt egészségrovatuk is stb. Én a Bochkorékról kapcsoltam hozzájuk, miután ott már napi rendszerességgel ment a nyílt szexista beszólogatás az akkori női műsorvezetőnek, olyan szinten, hogy köszöntem szépen váltottam. Balázsék műsora ezerszer normálisabb matéria volt, csak ha ők tolták túl a biciklit akkor azt mindenhol megírták, a többi adónál ha direkt beleböfögtek volna a mikrofonba akkor sem tudott volna róla senki mert nem hallgatták őket.
Sajnálom hogy így lett vége a Morning Shownak, 7 év munkája nem ilyen befejezést érdemelt volna egyik részről sem. Megjegyzem az utolsó két hétben a Balázsék is bedobták a gyeplőt a lovak közé és elég színvonaltalanok voltak, de akkor is kár volt ezért a kizárásos-üzengetéses történetért a végén. Azt hogy hova mennek nem tudni, biztos nagy piaci értéke van a műsoruknak, de ez a szabad véleményformálás meg a közéleti témák feldolgozása amit a Balázs hangoztat manapság nem divat, Balázs ráadásul elég kormánykritikus hangokat ütött meg a műsorban. Lehet Vajna papa végül leszerződik velük, de akkor biztos hogy ott szoros lesz a póráz és meg lesz mondva miről kell kussolni. Nem sz...unk oda ahol eszünk ugyebár...

2016.11.17. 13:32:51

Nem kár értük...

kovacs55 2016.11.17. 13:43:42

@VaradiJanos:

idiota mindegyik, Vadont csak azert tartottak hogy nyeritsen minden 30. masodpercben mert egyebbkent semmi ertelmes hozzaszolasa nem volt soha, Balazs meg mar ngyon el volt szallva sajat magatol, jo hogy kukaba kerult ez a szofoso musor
Orakor 5 perc hirek, a többi idöben CSAK zene...ilyen radioado kellene...

gyurmicsek 2016.11.17. 13:49:00

@kheiron: "Hallottam a műsort. Kultúrember nem röhögcsél ilyenen."
Még szerencse, hogy nálunk már nincsenek ilyen emberek.

Brunnentaler74 2016.11.17. 13:51:58

@kheiron:

Lerágott csont... Csak egy kérdésem lenne, hallgattad anno az ominózus adást vagy csak szimplán véleményed van róla?

kheiron 2016.11.17. 13:53:30

@Brunnentaler74:

Olvasd el, amit írtam, de ha véletlenül nem menne: igen, hallottam.

kheiron 2016.11.17. 13:55:08

@furious ewok:

"volt egészségrovatuk "

Hát, amit ott nyomtak, arról inkább a szégyenfalon kellene írni. :-/

Mindenegybenblog volt sokszor, plusz a chemtrail meg effélék.

kheiron 2016.11.17. 13:56:34

@gyurmicsek:

Vannak sajnos, egy is sok.

besarock 2016.11.17. 13:59:09

@szombuda:
Bar valoban nem hasonlo szinvonalu (kb. mintha egy Adam Sandler filmet hasonlitanank egy Monty Pythonhoz), de van alternativa : jazzy radio, millasreggeli.
Annyi a para vele,hogy nincs benne bulvar,igy ha arra vagy kivancsi ,milyen kemenysegut szart tegnap Pako,akkor marad a slager,music.fm ,vagy a radio1.

Brunnentaler74 2016.11.17. 14:00:13

@kheiron: a kérdésem költöi volt... :-)

Aki hallgatta az tudja nem röhögtek a megeröszakolt lányon, de igazábòl tök mindegy. Ebben a világban az ibjektivitás már bónusz... :-) Vélemény persze van mindenkinek, csak miért hisszük azt hogy többet ér a másikénál... :-)

Brunnentaler74 2016.11.17. 14:11:20

@petivagyok innen: végre egy értelmes, elgondolkodtató komment. Na igen ez egy olyan terület amin érdemes lenne elidözni még akkor is ha a kérdésekre tudnánk a válaszokat is.

Brunnentaler74 2016.11.17. 14:12:47

@kheiron: csak egy témát érints pls...

furious ewok 2016.11.17. 14:12:58

@kheiron: szerintem már eleve az hogy beszélgettek a helyes kajálásról rohadt nagy előrelépés a mai viszonyok között, és rendszeresen hívtak étkezési szakértőket is akik értettek a témához. Ma amikor az emberek jó része 40-50 éves korára agyvérzést kap meg cukorbeteg lesz a sok szartól amit egész életében zabál, akkor az ilyen rovatokra nagy szükség van, és ők ezt csinálták becsülettel. Nyilván valaki szerint lehetett volna jobban meg okosabban, de manapság nincs túl nagy verseny az ilyen műsorokban szóval az összképe az ilyen próbálkozásoknak mindenképpen pozitív.

kheiron 2016.11.17. 14:16:29

@Brunnentaler74:

Én megakadtam mindenesetre az adást hallva.

kheiron 2016.11.17. 14:17:07

@Brunnentaler74:

Én megakadtam mindenesetre az adást hallva.

Brunnentaler74 2016.11.17. 14:18:55

@kheiron: megakadtál? Hol és mikor? :-)

Brunnentaler74 2016.11.17. 14:21:38

@furious ewok: az emberek sajnos eddig sem jutnak el. Nem hallgatnak, nem figyelnek... Eccerübb az élet ha csak éljük a tudatosság már extra...

Peterpapo 2016.11.17. 14:32:26

Én szerettem a műsort. Még akkor kapcsoltam át Bochkorékról, amikor még Danubiusnak hívták. Szerettem, hogy laza, könnyed volt a műsor, saját magukon is tudtak poénkodni, röhögni. Segítettek, ahol tudtak. Komoly témákról is beszéltek. Hiányozni fognak.

DIODORO 2016.11.17. 14:36:54

"Ez volt az egyik kiváltó oka annak, hogy a rádió nem kapta meg a frekvenciaengedélyt, ennek alapján záratták be a Class Fm-et. "

hmm van itt egy tévedés. Senki sem záratta be.
Amikor megkapták a frekit, mindenki tudta, hogy ez egy határozott időre szóló engedély. És az 2016.11.19-én lejár. Eddig tart, nem tovább.

Utána újra kell pályázni, versenyezni a frekvenciáért.

A frekvencia tulajdonos opciója, hogy versenyt kiiktatva szerződést köt-e a korábbi használóval.

ogli dzsí 2016.11.17. 14:44:20

- tehát az egyetlen országos kereskedelmi adó ballib adó volt egy olyan oszágban, ahol a ballibre 10% kíváncsi

- oszt eddig is ment a sírás hogy elnyomják őket, haha

Ha le lettek állítva azzal csak javult a média kiegyensúlyozottság az országban.

Peterpapo 2016.11.17. 14:50:58

@ogli dzsí:

"- tehát az egyetlen országos kereskedelmi adó ballib adó volt egy olyan oszágban, ahol a ballibre 10% kíváncsi"

Na igen. Főleg annak tudatában volt ballib adó, hogy amikor 7 évvel ezelőtt elindult, még Simicskáé volt, aki mint tudjuk világ életében ballib volt. Vagy csak tavaly február óta, amikor is kimondta az igazságot Orbánról?

ogli dzsí 2016.11.17. 14:52:57

@Peterpapo: csak tavaly február óta ballib.

Peterpapo 2016.11.17. 14:54:23

@DIODORO:

"hmm van itt egy tévedés. Senki sem záratta be."

Annak tudatában, hogy Simicska összerúgta a port Orbánnal, azért minimum elgondolkodtató, hogy miért is nem kapták meg a hosszabbítást a frekvenciára. Ha nem politikai okokból történt, akkor viszont az is elgondolkodtató, hogy kinek jó az, ha nem hosszabbítják meg a frekvenciáját az ország leghallgatottabb rádiójának és így mennyi bevételtől esik el az állam?

ogli dzsí 2016.11.17. 15:00:09

@Peterpapo: bevételtől nem esik el az állam. Mert ugye valaki megkapja azt a frekit, és ugyanannyian fogják hallgatni - lehet épp balázsékat -, mint eddig.

Csak minimálisan számít a rádiós személyisége, hisz minden bokorban találhatnak bohócokat. A rádióban a reggeli müsor a messze leghallgatottabb, így az lesz a legnagyobb rádiós médiagenya, aki megkapja a reggeli müsort, függetlenül attól hogy ki az.

Szerintem habonyárpit is 8 millióan hallgatnák, ha egy országos adó lenne, benne egy reggeli müsorral+habonnyal.

Peterpapo 2016.11.17. 15:01:30

@ogli dzsí:

"csak tavaly február óta ballib."

Igen ez érezhető volt a műsoron is, mert tavaly február óta elkezdték a hírekbe is bele-beletenni, hogy mégsem olyan jó minden az országban mint ahogy a kormány ezt állítja és Fideszes képviselőkről is mondtak dolgokat, így nem csak azt lehetett naponta tizenötször hallani, hogy az MSZP-s Simonnak hány útlevele volt, meg mennyi pénzt sikkasztott. Ezek a mocsok ballibek nem tudják tartani a pofájukat és hőbörögnek minden szaron. Egyszerűen borzasztó. Ezért tart itt ez az ország. Ha kussolnának végre, sokkal előbbre tartanánk, mind az államadósság csökkentésével, mind az egészségügy, oktatás helyzetével és nem lenne sok millió szegénységben élő ember az országban. Mármint azok közül, akik itt maradtak.

É2I 2016.11.17. 15:01:33

Nem szorosan kapcsolódva: Lassan-lassan újraindulhat a Szabadeurópa. :) Nem kellett volna feloszolniuk, csak kivárni a mai helyzetet. Mit össze rohangásznának a hörcsög emberei, hogy valamiféle zavaró-állomást üzembe tudjanak állítani. :P

A Morning Show-al meg alapvetően az volt a baj, hogy nem tudták kinőni a röhögcsélve rádiózást. Mert kell a poén nyilván, de ha elnyomják a saját röhögésükkel, egymás szavába vágásával egy idő után nem csak unalmas lesz, de ellenszenves is.

És arról se feledkezzünk meg, hogy a ClassFm volt a fidesz nyertes addig míg össze nem rúgták a port a dudások - akkor már tudható volt, hogy "sajnos nem fognak nyerni."

Peterpapo 2016.11.17. 15:03:10

@ogli dzsí:

Szerintem meg nem. Most hogy megszűnt a Morning show, én akkor sem fogom Bochkorékat hallgatni, mert uncsik. Tudom én csak egy vagyok a sok közül, de nekem számít a rádiós személye is.

Peterpapo 2016.11.17. 15:05:05

@É2I:

" Mert kell a poén nyilván, de ha elnyomják a saját röhögésükkel, egymás szavába vágásával egy idő után nem csak unalmas lesz, de ellenszenves is."

Na igen. Ezért is hallgatták, csak 2,5 millióan és ezért is volt a leghallgatottabb műsor a Morning Show, mert annyira uncsi volt a röhögcsélésük, meg egymás szavába vágásuk. Nyilván.

ogli dzsí 2016.11.17. 15:07:23

Bár én inkább olyan reggeli müsort szeretnék, ahol VV Lorenzo, Torgyán doktor és Béla bácsi az alvégről, vitatnák meg a világ dolgait.

ogli dzsí 2016.11.17. 15:10:04

@Peterpapo: Bochkorékat 20 éve hallgattam kb., akkor még jók voltak, de már 10 éve is szarok voltak, csak Boros ezt észrevette, Bochkor meg nem. Tudni kéne mikor elég.

Balázs nem buta, sem nem szolgalelkü, de mondjuk nekem kicsit sok a csávó.

Peterpapo 2016.11.17. 15:11:39

@ogli dzsí:

"bevételtől nem esik el az állam."

Miért nem? Reklámadó, ilyesmi nincs a rádióknál? Egy hallgatottabb rádiótól csak több adó jön. Vagy egyéb más fizetni való. Vagy ilyen nincs?

ogli dzsí 2016.11.17. 15:12:43

@Peterpapo: mit nem értesz azon hogy a class fm frekijét valaki más megkapja? Igy nem lesz semmilyen adókiesés mert a köv. rádiót/müsort is ugyanannyian fogják hallgatni.

DIODORO 2016.11.17. 15:14:22

@Peterpapo:
Tegyük fel úgy a kérdést, hogy jó-e ha nincs verseny?

Szerintem legyen.

Miért kellene a class FM-et megkímélni a versenytől?

Peterpapo 2016.11.17. 15:30:15

@ogli dzsí:

"Igy nem lesz semmilyen adókiesés mert a köv. rádiót/müsort is ugyanannyian fogják hallgatni."

Eleinte. Aztán, ha szar, mint Bochkorék, akkor mégse annyian.

Peterpapo 2016.11.17. 15:33:23

@DIODORO:

Senki nem mondta, hogy ne legyen verseny. Több rádió is tolja az adást és ezek között a leghallgatottabb a Class FM volt. Ennyi.

DIODORO 2016.11.17. 15:46:35

@Peterpapo:

Akkor ugye minden rendben. újra beszállnak a versenyben és a nagy tolongásban győzzön a jobb.

Peterpapo 2016.11.17. 15:56:27

@DIODORO:

Gondolom, azt szeretnéd mondani, hogy szálljanak újra harcba a frekvenciáért és győzzön a jobb. Így, ebben a formában teljesen igazad van. A kérdés csak az, hogy hogyan szólt az első engedély? Miért nem hosszabbítottak simán egy már sikeres rádióval? Minden frekvencia foglalt, hogy muszáj volt megvonni a Classs FM-től a frekvenciát? Sok-sok kérdés merül fel ezzel kapcsolatban és mivel én nem vagyok szakértő, így nem tudom ezeket a kérdéseket megválaszolni, csak feltenni.

DIODORO 2016.11.17. 16:13:50

@Peterpapo:

Nincs megvonás. Sokan szeretnék ezt elhitetni, de nincs ilyen. Volt határozott idejű használati jog, ami lejárt. Kész. Vége. Eddig terjedt a mandátum.

A tulaj úgy döntött, hogy előnyösebb számára ha megversenyezteti, és nem él a verseny nélküli freki kiadás lehetőségével.

Nem mellesleg, a Class FM úgy jöhetett létre, hogy a majd negyedszázados Danubius frekvenciáját versenyben szerezte meg. A korabeli híradások szerint nem teljesen törvényes módon (2009-ben !!)

Márk_Márk 2016.11.17. 16:15:00

@Kicknick:
Hallottál már róla, hogy feltalálták az mp3-at és a pen drive-ot?

Márk_Márk 2016.11.17. 16:18:25

@NyelvtanHitler:
Szerintem a te helyesírásoddal inkább ne kritizáld másét.

@kheiron:
Akkor te olyan vagy, mint a funkcionális analfabéta, csak annyival rosszabb, hogy te a hallott szöveget sem bírod értelmezni.
Bár szerintem simán csak hazudsz.

Peterpapo 2016.11.17. 16:19:23

@DIODORO:

Nem tudhatjuk, hogy mi volt a szerződésben. vagy te olvastad és tudod, hogy semmi más nem volt benne?

"Nem mellesleg, a Class FM úgy jöhetett létre, hogy a majd negyedszázados Danubius frekvenciáját versenyben szerezte meg. A korabeli híradások szerint nem teljesen törvényes módon (2009-ben !!)"

Volt is belőle felzúdulás, mint ahogy ebből is van.

Márk_Márk 2016.11.17. 16:22:31

@Peterpapo:
"Simicska összerúgta a port Orbánnal"
Patkót.
Az összerúgta a port ugyanolyan képzavar, mint az elszállt felette az idő vasfoga.

Márk_Márk 2016.11.17. 16:24:17

@ogli dzsí:
VV Lorenzóhoz már médium (nem média) kellene, mivel pár éve meghalt motorbalesetben.

ogli dzsí 2016.11.17. 16:33:42

De most hallom csak hogy visszatér geszti meg mártanéni persze vmi reggeli müsorral, úgyhogy zsidóhiány azért továbbra se lesz, nem kell aggódni!

Márk_Márk 2016.11.17. 17:43:24

@ogli dzsí:
Ha férfi vagy, akkor semmiképp. :-)

Márk_Márk 2016.11.17. 17:43:56

@ogli dzsí:
Ez a Márta néni nem Geszti anyja véletlenül?

ogli dzsí 2016.11.17. 17:46:47

@Márk_Márk: de, márta néni a geszti annya

Hollandexxonvaldez 2016.11.17. 17:47:53

hallgat itt valaki Kronehit Austriat? kb Veszprémig lehet fogni.a műsorszerkezet kb ugyanaz mint a Class FM-en,ugyanúgy megy a poénkodás,tetézve azzal hogy van egy rádiós akinek olyan affektáló osztrák akcentusa,kiejtése van mint aki egy seggnyaló lakáj volt a Hofburgban Bécsben.Pluszban még majmolják az Antenne Bayern-t a stau hirekkel,egy az egyben onnan vették át,de a labancok nem tudják olyan jól azt se mint a müncheni nagytesó :)))))

ogli dzsí 2016.11.17. 17:55:08

@Hollandexxonvaldez: utálom az osztrákokat, de a kosutrádió szerü 80+osoknak szóló müsoraikat szoktam hallgatni, az olyan mintha az 50es években lennénk.
süti beállítások módosítása