B1 blogcsalád



Orbán és Vona közös szemfényvesztése minden idők legértelmetlenebb alkotmánymódosítása

2016. november 07. - B1blog

Szemfényvesztés zajlik az országgyűlésben az alaptörvény-módosítás kapcsán. Semmi köze ennek a politikai játszmának a menekültekhez, a hon hős védelméhez, az eredménytelen népszavazáshoz.ovg.jpg

Pozíciót igyekszik fogni a Jobbik, miközben az elbukott népszavazás ütésétől megrendült Orbán is keresi a kapaszkodót. Egyéni érdek motivál itt mindenkit, miközben

hazáról handabandáznak.

  • A Jobbik nem szavazza meg az alaptörvény hetedik módosítását.
  • Vagy mégis.
  • Vagy csak részben.
  • Vagy egészben.

Lerágjuk a körmünk, mire kiderül. Sikerül-e hetedjére is módosítani a gránit szilárdságút, vagy marad a hat átvésés? Ki tudna most bármi másra koncentrálni? Fontosabb ez, mint az amerikai elnökválasztás! Mert ha mégse nem sikerül a módosítás, itt marad az ország csurom védtelenül. Nem lesz, amibe kapaszkodjon a kedves vezető, miközben Brüsszellel hadakoz. Ki fog szikrát pattintani a lángpalloshoz, amivel kiűzi a brüsszelita migráncshordákat, ha nincs az átvésés?

Pontosabban: átverés. Vegyük már észre:

semmit nem ér és még kevesebbet jelent az alaptörvény orbáni átírása.

Ha az alkotmány minden mondatába beleírják, hogy „minden mingráncs pusztuljon”, Orbánnak akkor is csak egyetlen egy szavazata lesz az Európai Tanácsban. Vagy meg tud még győzni másokat vélt igazáról, vagy nem - de ehhez nem vésőt és kalapácsot kellene ragadni, hanem a „Diplomácia kezdőknek” című könyvet.

(Ha már tananyag, egy kis matekpélda: ha négy hatóság nyolc nap alatt négy nemzetbiztonsági átvilágítást tud elvégezni egy letelepedési kötvényt vevőn, akkor akkor egy felduzzasztott bevándorlási hivatal egy tizedennyire bonyolult kérelemelbírálást hány nap alatt végez el egy menekült esetében?)

Akkor mégis, mi ez a színjáték a szemünk előtt?

Az Orbán-kormány bizony odakozmált, de rendesen. 2014-ben félmillió szavazót vesztett el Orbán, a rezsiharc ellenére. A korrupciós ügyek, az irritáló urizálások pedig sokasodtak – kellett egy ÜGY. A menekültkérdés aktuális is, felkorbácsolhatóak vele az alantas indulatok - épp megfelelőnek látszott mindenben.

Mégis sikerült elbukni.

nszpl.pngOrbánnak nincs más lehetősége: egy virtuális többséget - az állítólagos 98 százalékot - maga mögé hazudva akarja újra éleszteni kormányzása legitimációs alapjait. Ennek a játéknak az egyenes folytatása – függetlenül a népszavazás eredményességétől – az alaptörvény módosítása. Ha ez sincs meg, oda az ÜGY, mehet az egész a szemétdombra és már csak másfél éve lenne kitalálni és felépíteni az újabb, mindent felfaló fenyegetést, amelytől majd ő, és csak is ő mentheti meg a nemzetet.

Az, hogy mekkora jelentőséget tulajdonít az egész ÜGY-nek Orbán, mi sem mutatja jobban, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről szóló deklamáció volt az utolsó, amit egyes egyedül ő nyújtott be a parlamentnek. Meg most ez. A hetedik. 

A Jobbik pedig pontosan érzi az ÜGY politikai súlyát – mert másmilyen nincs neki. Kényes helyzetben van: úgy próbál keresztbe tenni az ütésben megrogyott Orbánnak, hogy közben magát se kelljen különösebben látványosan megtagadnia. Ez év elején még ők akartak alkotmányt átvésni, és az őket elutasító fideszeseket nevezték teli szájjal hazaárulónak. Most ez hullik vissza rájuk. Csakhogy Vona Gábor nem véletlenül ült egy polgári körben Orbánnal – lelkes tanítvány. Gyorsan megtanulta, miként lehet a nyilvánvalót elfedni egyetlen hangzatos mondattal: se gazdag migránst, se szegény migránst nem kérünk! Kész is a szólam, remekül használható esernyőként a kormánypárti habzó szájak fröcsögése ellen.

Vagy nem. Néhány hónap alatt kiderül, mennyit nyer a Jobbik, ha elkaszálja Orbán átvésését. Megtapad-e a jobber fülekben a fideszes „hazaárulózás”, vagy még nagyobb lesz a kedves vezető blamája. Nem elég, hogy egy mindenki által támogatott ügy mellé nem tudott többséget szerezni, de még a parlamenten sem tudta átverni az akaratát.

Rég égett ekkorát.

Mindkét párt kizárólag a saját pecsenyéjét igyekszik sütni. Orbán megkopott renoméját akarja helyre rántani, Vona pedig tovább cibálná az oroszlán bajszát, hogy állatidomárnak tűnhessen.

ashwood

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9511940043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dadddd 2016.11.08. 09:07:59

Summa summárum: Brühühű, nem a "demokratikus" ellenzék cibálja az oroszlán bajszát. (Még látótávolságon belül sincsenek...)

chrisred 2016.11.08. 09:13:45

Tegyük hozzá, akár átmegy az alaptörvény módosítása, akár nem, a magyar jogredben nem történik változás, mert a jelenlegi jogszabályaink is ugyanezt tartalmazzák. (Változást csak az okozna, ha a letelepedési kötvény megszüntetésre kerül.)

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2016.11.08. 10:33:59

Mindeközben a baloldal...(?)
Írjatok már arról mi a fenét csinálnak, mert szvsz semmit!
Szóval Orbán ezen a héten már kedden megbukott. Csak le ne maradjak valamiről!

konrada 2016.11.08. 10:45:27

@Madnezz:
..minden héten kedden szokott...

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.08. 10:51:02

@Madnezz:

Na ja az Orbán megnukott, mert csak 3 millió 200 ezer ember szavazott a migránssimogató Soros bérencek ellen.
És mivel elbukott így a demokratikus, és ugyanakkor maximum 500 ezer embert maguk mögött tudú ballib elkúróknak át kell adni azonnal a kormányrudat, természetesen.. :DDD

konrada 2016.11.08. 10:57:09

...teszem hozzá, én továbbra is öngólnak tartom a Jobbiktól, hogy a cukiságkampányuk közepette ennyire erőltetik a xenofóbiájukat.

Mert ezzel gyakorlatilag elvágják az utolsó esélyt is egy esetleges nagykoalicióra a baloldaliakkal. Így meg esélyük se marad arra, hogy valahogy kormányra kerüljenek...

Zsoltbacsi 2016.11.08. 11:03:23

@konrada:

Bocs, de hol lenne erdeke a Jobbiknak osszebutorozni a balfekekkel?

Medgar 2016.11.08. 11:06:21

@konrada: Azért az megvan, hogy jelen pillanatban 3 párt kerülne be biztosan a parlamentbe? kozvelemenykutatok.hu/wp-content/uploads/2016/11/N%C3%A9z%C5%91pont_okt%C3%B3ber.jpg

konrada 2016.11.08. 11:08:41

@Zsoltbacsi:
...amikor el kellene játszani egy nemzeti megmentési kormányt.
Ugyanis vagy várnak arra, hogy többségben legyenek, vagy kerítenek egy olyant, akinek a hatalom miatt mindegy, kivel állnak össze.

Az elsőre esélyük sincs, a másodikhoz meg most elég nagyot rúgtak ezzel a xenofobia kampányukkal azokba, akik ezt finanszírozni tudnák...

konrada 2016.11.08. 11:14:30

@Medgar:
Meg.
De az is, hogy amig a másik kettő egymással nem tud egyezni, addig a harmadiknak nyert ügye van, főleg ha nem vágja el magát egyik felé sem. S ezért rossz döntés egy pártnak azt kommunikálni magáról, hogy idegeneket semmilyen formában nem hajlandó befogadni. (Mert ezzel elvágja magát attól a külső támogatástól, melyből lehetne tőkéje, és támogatása a nemzetközi politikából.)

Zsoltbacsi 2016.11.08. 11:16:25

@konrada:

En ertelek, csak remelem tudod, hogy ha osszeallnanak az elqrokkal, akkor kb a tagsaguk 70-80 szazaleka otthagyna oket, es menne vissza a fideszbe...

A masik, meg fontosabb, hogy az ido mindenkeppen nekik dolgozik. Mikozben az mszp es dk szavazok lassan kihalnak, es nincs utanpotlasuk a fiatalok kozott, addig minden kozvelemenykutatas szerint toronymagasan vezet a Jobbik a fiatalok kozott. Szoval ha a 18 nem jon ossze nekik, akkor a 22 biztosan.
Raadasul 20ban valoszinuleg elzarodnak az unios penzcsapok, amit a fidesz elegge meg fog erezni, szoval nagyon nem lenne jo most osszeallniuk a szocikkal

konrada 2016.11.08. 11:26:39

@Zsoltbacsi:
...bár mást akarnak sugallni, Magyarország mindig is befogadó ország volt és lesz.
Így egy nyiltan idegenellenes pártnak sosem lesz meg a szükséges többsége ahhoz, hogy kormányt alkothasson.

Sir Galahad 2016.11.08. 11:28:01

Tényleg régen volt ilyen mélyponton a Fidesz. Cím az Indexen: Öt százalékkal jobban áll a Fidesz, mint 2014-ben - index.hu/belfold/2016/11/08/kozvelemeny-kutatok_fidesz_erosodes/ . A cikkből kiderül, hogy közben a Jobbik 1, az egyesült baloldal 3 százalékot vesztett, az LMP be sem jutna.

Zsoltbacsi 2016.11.08. 11:32:07

@konrada:

Meg 2 dolog, amiben az ido a Jobbiknak dolgozik:

1: Europaban mindenhol el lesznek zavarva a simogato kormanyok. Kb 1 honap mulva az olaszoknal Renzi lesz elkuldve, utana februarban Hollande is, es se Sarkozi se Le Pen nem arrol hires... (es ez az EU masodik es harmadik legnagyobb/leggazdagabb/legbefolyasosabb orszagai)
2: Lesz europaban meg robbantas/terrorakcio valoszinuleg

Szoval en nem lennek biztos abban, amit irsz

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.08. 11:32:40

Ez nem Vona szemfényvesztése. A fideSS ellopta a mutatványt, próbál Vona jól kijönni a dologból. Sz.v.sz. jól csinálja.

Narancsos kommunizmus 2016.11.08. 11:57:51

@Ballib cenzúrázók réme 18: "Soros bérencek ellen."

A legtöbb "Soros bérenc" a fideszből került ki, hiszen ők tanultak Soros pénzén és a nélkül csak kekszet kapálnának Bivalybasznádalsón. (És a gázszerelők is gázszerelők maradnának)

Ismét öngól.

stim 2016.11.08. 12:01:59

A nemzeti oldal együtt nem működési rendszere ma megmutatta magát.

morph on deer 2016.11.08. 12:04:41

@Madnezz:
"Mindeközben a baloldal...(?)
Írjatok már arról mi a fenét csinálnak, mert szvsz semmit!"

Minek?
Tökön tudja lőni magát a Viktor a segítségük nélkül is..!
Lám, ma is milyen gyönyörűen sikerült!
"Ten points for artistic execution!"

"

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.08. 12:20:03

Cseppentsünk ide néhány valóság morzsát is, az elmebeteg ballib víziók közé:

Ez pontosan így van.

index.hu/belfold/2016/10/28/orban_nem_szamitok_arra_hogy_atmegy_az_alkotmanymodositas/
Orbán: Nem számítok arra, hogy átmegy az alkotmánymódosítás

index.hu/belfold/2016/10/20/elore_kvotak_kotvenyek/
Orbán feje viszont nem fáj, mert nem tud vesztesen kikerülni ebből a meccsből, ahogy azt tegnapi elemzésünkben is levezettük.

index.hu/belfold/2016/10/19/vona_belemart_orbanba_de_neki_ez_nem_fog_fajni/
a Jobbik a Vona-ultimátummal elindult egy ösvényen, ahol valószínűleg kemény ütéseket kell majd elszenvednie.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2016.11.08. 12:24:23

@morph on deer: A migránsok ilyen mértékű elutasítottsága mellett ez inkább a Jobbiknak fog fájni, mert a választásokon is jó muníció lesz ellenük, hogy migránspártikak. Amúgy sem nagyon ellenzik őket, ahogyan a kvótaszavazásra sem mozgósítottak. Persze ezt a migránskötvényezéssel próbálják majd kompenzálni. Lesznek még érdekes összecsapások a két párt között. :D

konrada 2016.11.08. 12:29:08

@Zsoltbacsi:
Nem hát nem. Ha szok el is lesznek zavarva, ott attól még nem lesznek olyan pártok hatalmon, melyek nyiltan kampányolnak azzal, hogy idegenek semmilyen formában ne telepedhessenek be - még a kormányzat engedélyével se.

Az általad felsorolt erők - még Le Pen-ék se - mernek ezzel kampányolni, csak azzal, hogy korlátozni, nemzeti hatáskörbe utalni.
...ezt a pályát meg lefoglalták zorbánék nálunk. Mint írtam, hiba Vonáéktól az, hogy ennél még szélsősegesebbek akarnak lenni: ott már nincs levegő.

morph on deer 2016.11.08. 12:36:25

@Madnezz:
"Lesznek még érdekes összecsapások a két párt között. :D"

Hát persze! Mindenesetre most szerintem mindenhol "átcsoportosítások" zajlanak, vadul dolgoznak a B terven és áthangszerelik a kommunikációt - már aki észnél van, legalább is.

morph on deer 2016.11.08. 12:46:23

@konrada:
Ha lenne taktikai érzékük, akkor tényleg arra koncentrálnának, hogy hogyan lehet megválni Orbántól, aztán "majd" jó eséllyel célba lehet érni.
Véleményem szerint egy adott időre szóló együttműködést - a cél érdekében - a legtöbb támogató elviselne.
Az idő alatt meg bőven kiderülhetne, hogy valójában ki dolgozik az ország valódi érdekeiért.

Mindenesetre a presztízsveszteség kellően nagy Orbánnál ahhoz, hogy elkezdjen a saját mérethatárai felé tapogatózni. Még az is lehet, hogy lassacskán leér a lába a földig, ki tudja?

konrada 2016.11.08. 12:57:47

@morph on deer:
Szerintem is elviselne, de ahhoz tudni kellene időnként csendben maradni.
Mert ezzel a xenofób szövegekkel pont a másik oldal legbefolyásosabb támogatóit lehet elijeszteni...

Csaba Szikora 2016.11.08. 14:14:58

nem baj köcsög jönnek a migrik.

Narancsos kommunizmus 2016.11.08. 14:19:37

@morph on deer: "Az idő alatt meg bőven kiderülhetne, hogy valójában ki dolgozik az ország valódi érdekeiért. "

Attól félek, jelenleg senki :(
(A politikus természetből kifolyólag...)

Narancsos kommunizmus 2016.11.08. 14:22:59

@Ballib cenzúrázók réme 18: Az indexre hivatkozol? Nem úgy van hogy a zsindex mindig hazudik? LOL, ezt is megértük.

konrada 2016.11.08. 14:36:54

@Narancsos kommunizmus:
Új vagy még a politikában!;)
Alapszabály: az ellenoldal mindig hazudik.
Ha viszont egyszer ugyanazt mondja, amit a másik oldal, úgy elismeri az igazságot.
...s ha ráadásul az ellenoldalon olyant mond, ami a másik oldalon alapigaszság, de eddig az ellenen tagadták, akkor az külön jó, mert nem tudja már eltitkolni sem azt, hogy hazudott.

...ebbe lehet leginkább belebukni...

(Ezért egy jó politikus sosem ismeri be azt, hogy üzemszerűen működött. azaz hazudott...;)

Piftike 2016.11.08. 15:22:11

Át fogja vésni. Orbán mottója: háromféleképpen mehetnek itt a dolgok! Jól, rosszul és ahogy én akarom!
Egy embernek van ( lenne ) hatalma felette, az elmeorvosának.
süti beállítások módosítása