A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában a Fidesz frakcióvezetője a bérszínvonal folyamatos emelkedéséről beszélt. Kósa szerint
olyan béremelés, amely után a magyar emberek azt mondják, most már elégedett vagyok a béremmel, biztos nem lesz. Mindig lehet két forinttal többet keresni, és hajlamosak vagyunk elfelejteni, honnan indultunk.
Mr Twenty Percent képtelenségnek nevezte,
amit az ellenzék állít, hogy
a rettenetes magyar élet-, munkahelyi és bérviszonyok, valamint azok kilátástalansága miatt menekülnek el sokan az országból.
Tehát a magyarok pénzéhesek, az ellenzék meg hazudik.
Ennek ellenpontozására, illet az igazságtartalmának illusztrálására rengeteg tény lehetne felvonultatni. De itt és most csak két idézet orvosoktól a Magyar Narancsból.
Előbb a kiváló magyarországi bérviszonyokról Helgától, aki itthon helyettesítő háziorvosként dolgozik, Angliában pedig egy magánkórházban ügyeletet lát el:
A kezdő fizetésem rezidensként 76 ezer forint volt úgy, hogy naponta 12 órát dolgoztam. Emellé egy idő után egész hétvégés háziorvosi ügyeletet vállaltam be, de egy év után úgy döntöttem, ez így nem élet. 2012 óta dolgozom Angliában, az első három évben félállásban, most pedig időszakosan, 2-3 hetet töltök ott egy hónapban. Előtte két évig rezidensként dolgoztam belgyógyászaton, és folyamatosan azzal szembesültem, hogy semmibe sincs beleszólásom, csupán végrehajtói szerepem van. Nem voltam megelégedve és bíztam benne, hogy lehet ezt jobban csinálni, van olyan egészségügyi rendszer, amelyik emberközpontú, és ahol nagyobb befolyásom lehet a dolgokra.
Ezután két, Finnországban dolgozó magyar orvos, Laura és Balázs a munkakörülményekről:
A pénz csak egy része a dolognak. Nézzük meg az otthoni klinikák infrastruktúráját, felszereltségét, a hiányzó eszközöket, a stresszes környezetet, a kiégett kollégákat. A gyakorlataink során szembesültünk azzal, hogy a 30–40-es korosztály eltűnik a magyar egészségügyből, pedig ők lehetnének az erős oktatói gárda. (...) Sokan úgy gondolják, hogy még fiatalok és bírják, estig túlóráznak, ügyelnek, abból sokat tanulnak és fejlődnek, aztán, majd ha végeznek, szakorvosként külföldre mennek. Van, aki a kórházban él (Magyarországon). Mi 37 órát dolgozunk egy héten (Finnországban), ügyeletet vállalni nem kötelező, van időnk kikapcsolódni, a kollégáink kipihentek és jókedvűek. Van idő arra, hogy beszélgessünk a beteggel, hogy utánanézzünk a dolgoknak, konzultációt kérjünk szakorvosoktól, ha nem vagyunk biztosak magunkban, és mindezt anélkül, hogy a beteg hülyének nézne. Teljesen más ilyen környezetben dolgozni.
- Tehát nem az ellenzék állítja, vagy nem csak az ellenzék, hanem a expatriált magyar munkavállalók.
- És nem csak az orvosok, hanem minden bizonnyal ilyeneket mondanának az esztergályosok, a pincérek, a kőművesek és az informatikusok is.
- Nem a pénz miatt mennek el, hanem a rettenetes munkahelyi és életkörülmények miatt.
- Elletve ha mégis a pénz miatt, akkor nem két forinttal, hanem havi egymillióval tudnak többet keresni külföldön.
