B1 blogcsalád



Gyurcsányék kiharcolták: csak részleges lesz a baloldali összefogás Orbán ellen

2016. október 29. - nickgrabowszki

gydk.jpg

Különalkut kötött az MSZP és a DK Budapestről: a két párt már megállapodott egymással a tizennyolc budapesti egyéni választókerület felosztásáról - írta a kormánypárti Magyar Idők. Eszerint

a szocialistáknak tizenegy, Gyurcsányéknak pedig hét egyéni választókerület jut a fővárosban.

  • Az MSZP részéről Hiszékeny Dezső, Tóth Csaba, Burány Sándor, Kiss László, Hiller István, Molnár Gyula pártelnök, Bárány Balázs, Tüttő Kata, Pál Tibor, Bárándy Gergely és Kunhalmi Ágnes indulhat egyéni jelöltként a következő választáson.
  • A DK pedig Oláh Lajos  mellett Vágó Istvánt, Varju Lászlót, Vadai Ágnest, Élő Norbertet és Lakos Imrét indítaná 2018-ban.

A kisebb baloldali, nemjobboldali pártokat teljesen kihagyták a különalkuból. Nem lesz előválasztás és nem is vették be az összefogásba az Együtt, a Párbeszéd, a Liberális Párt, a Bokros-féle MoMa jelöltjeit sem, pedig többekkel, mint Karácsony Gergely vagy Bokros Lajos múlt vasárnap még közösen demonstráltak. Nincs benne a megállapodásban az LMP sem.  

A jelöltjeik elvileg még felkerülhetnének az esetleges közös listára, de ez már csak azért is valószínűtlen, mert például az Együtt már deklarálta, hogy önálló listát állít.

A lap szerint a Fodor-féle Liberális Pártot Gyurcsány nemkívánatosnak tartja az ellenzéki összefogásban. A baloldali pártok csütörtöki egyeztetésén a DK elnöke kijelentette:

a Liberális Párt őfelsége ellenzéke, ezért nem kell velük közösködni.

Az MSZP egyéni jelöltjei közül hiányzik az a Móricz Eszter, aki a kvótanépszavazáson a Fidesz álláspontját támogatta. A DK nem indítja újra Bauer Tamást, aki a legutóbbi választások választások óta elhagyta a pártot.

Valamint nincs a jelöltek között az a Kerék-Bárczy Szabolcs sem, akit kirúgtak a DK-ból, miután a 168 Órában lényegében arról írt, hogy

Gyurcsány Ferencék ebben a ciklusban mindenekelőtt az MSZP-t akarják maguk alá gyűrni, és csak 2022-ben próbálnák meg leváltani a kormányt.

UPDATE

A DK és az MSZP szerint ez nem igaz

A Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke, Molnár Csaba szerint a Magyar Idők hazudik, hiszen Gyurcsány Ferenc egyszer sem tárgyalt budapesti választókerületekről szocialista politikusokkal, így a lap által hivatkozott dokumentum hamis. Közleménye szerint a DK abban érdekelt, hogy a demokratikus ellenzéki pártok közös tárgyaláson, együttes szándékkal hozzák létre a megállapodást.

Az MSZP is kiadott egy közleményt, amelyben szintén tagadják a különalkut. Ők is a lehető legszélesebb ellenzéki együttműködésre törekszenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2811913315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras J Fazekas 2016.10.29. 11:39:31

Hat évtizednyi teljesen eredménytelen "baloldali" kísérletezés és gazdasági kontárkodás után teljesen felesleges és esélytelen bolsevista forradalmat, hatalomátvételt generálni Magyarországon.

A magyar baloldal a sok évtized alatt amíg hatalmon volt, megpróbáltatott, könnyűnek találtatott, és 2010-ben el lett küldve a balfenékre.

Mivel akarja megszólítani a választókat?

Az ország ismételt eladósításával, újabb IMF hitellel?

Ez a program nemigen jön be manapság a magyar választópolgárnak …

Geo_ 2016.10.29. 11:42:55

Kedves b1, többet várnék. Nem állítom, hogy a Magyar Idők hazudik - de ahhoz kevés, hogy elhiggyem.

(Olyat én is tudok produkálni, hogy átveszem az MTI és a kormány-PR szövegeit...)

Bryan élete 2016.10.29. 15:40:21

minden szó igaz! mert a 888 és a Magyar Idők írta meg.
Haha
haha
haha.........

grafjeno 2016.10.29. 16:22:03

...ez nem baloldal,ők is a tőke láncos kutyái,ráadásul a dolgozók pofán csapása volt hogy egy milliárdost tettek meg fővezérré...és még sok minden...

s.g.l. 2016.10.29. 17:31:55

Blöfff, blöfffff, blöfffffffff!!

gaboca41 2016.10.29. 17:48:25

B1! Mióta hiteles hírforrás a Magyar Idők???? Ha már átvették a hazugságot, az Update-ben illett volna szó szerint közölni a két párt közleményét, mindenféle "szerint" nélkül. Ebben a formában az önök interpretációjában csak mosakodásnak tűnnek.
A valódi újságíró, mielőtt egy ilyen oldalt leközöl, megpróbálja ellenőrizni a hír valóságát. Ha létezik ilyen dokumentum, a Magyar Idők boldogan megosztotta volna önökkel. Persze, ami nincs, azt nem lehet megosztani.

a nagy hohoohooo 2016.10.29. 19:59:25

Mekkén tanulni kedves aki írni akar annak előbb olvasni kéne mektanulni...brühüü..

klasszikus 2016.10.29. 20:02:28

Most egy cél lenne,orbán leváltása,teljes összefogás kell,ezt nem lehet halogatni! Akik nem ezt akarják,azok jól elvannak az ellenzéki szerepben,meg vannak a számításaik,nagyon kényelmes így nekik, csak a mandátumok sorsa érdekli őket! Megvárják amíg orbán köztársasági elnök lesz?

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2016.10.29. 22:11:58

@Andras J Fazekas: Kedves minisztériumi segédfogalmazó! Tessék talán észrevenni, hogy a bolsevik forradalom már lezajlott a szavazófülkékben 2010-ben, majd 2014-ben. Mopst a hatalom konszolidálása van soron, a villamosítás már megtörtént, csak a szovjethatalom épül még.

Andras J Fazekas 2016.10.29. 22:17:05

@Kuviklacz: (!)

Jahh … persze …

Helyet cserélünk, és holnaptól a nemzeti jobboldal lesz a internáci bolsi helyettetek …

Másként úgyse tudnátok kormányra kerülni többet Magyarországon …

Gratula !

kevek 2016.10.29. 23:46:26

Orbának és a slep lapjainak még azt sem lehet elhini amit kérdeznek nem amit le is írnak!!!!

Francois77 2016.10.30. 01:36:43

@kevek: ha nem lenne igaz, nem is foglalkoztak volna vele, de ők igyekeztek cáfolni, tehát van alapja. Csak akik kimaradtak, hamarabb köptek, mint kellett volna:)

NemodaBuda 2016.10.30. 06:38:07

Most elkezdődik a magyar sajtó legsötétebb korszaka, amikor a legvadabb dolgokat tálalják hiteltérdemlően a publikumnak és nem lehet helyesbíteni sem ! Most majd az jön, hogy az ellenzék minden egyes tagja csaló, hazudik, erőszakos, nőket gyaláz meg és veri a gyermekeit ! Habony módra ez a újságírás, valójában meg egy elkeseredett össznépi felkelés mozgatórugója. Nem lehet egy országot ennyire lenézni ! Az ellenzéknek meg minden elképzelhető és elképzelhetetlen módon, visszatérve a nyalókákhoz és a tacepaokhoz, el kell jutnia a közönséghez ! Naponta fel kell vonulnia egy sajtóbrigádnak, táblákon közzétéve az igazságot ! Nem adhatjuk fel !

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.30. 06:52:42

@NemodaBuda: "amikor a legvadabb dolgokat tálalják hiteltérdemlően a publikumnak"

Ezek csak addig lesznek megkérdőjelezhetők, míg teljes nem lesz a diktatúra kiépítése. Utána már kínvallatásokkal egyszerűen megszerezhetők a beismerő vallomások.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2016.10.30. 11:06:27

@Andras J Fazekas: Már helyet cseréltek, és építik. Csak szórod a jelzőket, de azt sem tudod, mit jelentenek.

Andras J Fazekas 2016.10.30. 11:21:35

@Kuviklacz:

Miért hiszi minden hozzád hasonló balf@sz bolsi, hogy retorikai trükközéssel és némi hazudozással ki tudja fordítani magából a valóságot?

Komolyan azt hisztek abban, hogy a többi jobboldali, vagy én, aki mióta az eszemet tudom, történelmi léptékben ismerem és utálom a hozzád hasonló baloldali trógereket az egész posztkommunista baloldallal együtt, majd a te tükörbeszédes beszólásodra azt fogom hinni, hogy mától helyetted én vagyok a bolsi?

Mekkora mentális toprongy kell ahhoz hogy ezt elhiggyétek?

Szalay Miklós 2016.10.30. 16:59:43

Drága kollégák, anyázás helyett olvassatok kicsit arról, hogy mi is a bal- és a jobboldal:

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid073

(A legfelső sor a kép tetején, "Bal oldal - Jobb oldal". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Érdekes lehet továbbá a Demokráciáról és diktatúráról, a demokrácia visszásságairól szóló rész is.

baldoc 2016.10.30. 17:42:13

A Magyar Idők figyelemelterelése a Rogán-botrányról!
A háttérhatalom neve HABONY!!!
De, az Index miért nem fogja fel a provokációt?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.30. 17:47:02

Eszem a dékások zúzáját. A múlt héten még kiátkozták Juhászékat, mert külön merészeltek tüntetni (miközben pl. az előválasztásról szóló tárgyaláson ott volt az Együtt is), erre kiderül, hogy a hátuk mögött meg kigolyózzák őket. Persze tagadják, de egyáltalán nem csodálkoznék, ha végül kiderülne, hogy több az igazság, mint a hazugság a dologban. Rájuk vallana.

baldoc 2016.10.30. 17:57:03

@Fedor: Olvasott már Magyar Időket??

morph on deer 2016.10.30. 17:57:04

@Andras J Fazekas:
"...én, aki mióta az eszemet tudom, történelmi léptékben ismerem és utálom a hozzád hasonló baloldali trógereket az egész posztkommunista baloldallal együtt..."

Ne már..!
Azért az alatt a fél óra alatt nemigen történhetett annyi minden, hogy ezt a történelmi blablát indokolná...
De komolyan!

illaim 2016.10.30. 18:10:47

@Fedor: Azért egy, és csakis egy dologban én is egyet értek azzal a fideszes muki beszólásával, hogy " mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni"!
A posztolóval együtt gyakoroljátok is az alkotmányos jogaitokat!
Még a hidegháború időszakában is voltak nyugati "okostojások" akik a társadalmi problémák megoldásában, a szovjet mintát éltették. Na őket nevezték akkor az "ostoba támogatóknak"! Amint látom, te is szépen beálltál e "szépemlékű" csapatba!
Lelked rajta!

illaim 2016.10.30. 18:16:00

@Andras J Fazekas: te hülyegyerek! Az az aprócska tény nem zavar, hogy az összes kivénhedt MSZMP-s fideszes? Még te ugatsz másokra, amikor 56 emlékére egy volt III/II
tisztet kitüntetnek? Milyen vastag a bőr a pofádon te piciny bogárka?

morpho 2016.10.30. 18:37:37

@morph on deer:

"Azért az alatt a fél óra alatt nemigen történhetett annyi minden..."

Ez ott van :))

Philip F. Queeg 2016.10.30. 18:56:38

@illaim:

Mi a problémád?

Volt már pufajkás miniszterelnökünk. Horn.
Volt két gyökér KISZ-es miniszterelnökünk. Orbán és Gyurcsány.
Volt ügynök, azaz III/akárhanyas miniszterelnökünk. Medgyessy és állítólag Boros is az volt.
És akkor még a köztársasági elnökök és egyéb miniszterek "előéletével" nem is foglalkoztunk.
Csak szólok, ha esetleg nem tűnt volna fel, hogy nem véletlenül hívják módszerváltásnak azt, amit te rendszerváltásként kajáltál be.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2016.10.30. 18:58:01

@morpho: @illaim: @morph on deer: Köszönöm. De azért a fél óra kissé túl udvarias volt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.30. 19:19:34

@baldoc: @illaim: Teljesen tisztában vagyok, hogy a Magyar Időknek fontos a zavarkeltés, és nem ilyed meg egy kis hazugságtól. Csak sajnos ezt más, hitelesebb forrásból is hallottam, nem csak tőlük. Higgyétek el, én lennék a legboldogabb, ha egy szó se lenne igaz belőle, de sajnos Gyurcsányékat ismerve, nem lepődnék meg, ha mégis lenne igazságmagja.

Ja, és illaim, nem "ostoba támogatók", hanem "hasznos idióták", ha már...

illaim 2016.10.30. 19:59:30

@Fedor: Köszönöm a helyesbítést!:-)) Most egy kicsit komolyabban.
Az, hogy a Nyugati Fény nevű blog mit ír, az az ő saruk! Ha Te meg a grabowszki lementek hozzájuk kutyának, attól az ellenzék nem lesz erősebb, az orbánrendszer se fog megbukni, csak legfeljebb két kutyával, ha úgy tetszik kutyaütővel lesz több! Közben pedig elfelejtkeztek a vesszőparipátokról, a hitelességről. A hitelességet elég egyszer elveszteni, de amit produkáltok, lassan már a fóbia jeleit kezdi mutatni!
Már azon se csodálkoznék, ha a következő napokban, a Te "jeles" mondataidat, természetesen környezetéből kiragadva, használná a szarosszájú bayer, vagy a g fodor,
az ellenzék mocskolására.

illaim 2016.10.30. 20:12:22

@Philip F. Queeg: Az állításoddal ellentétben én semmit nem kajáltam be, hiszen a kezdettől kezdve az az álláspontom, hogy a néhai MSZMP frakciói, hogy te is értsd
az MSZP és a Fidesz, csinálja a cirkuszt felváltva!
Ez nálam azóta egyértelmű, mióta kiderült, de a hírfolyamokból se perc alatt eltüntetett hír napvilágot látott, hogy az MSZMP elszámoltatása során, az MSZMP irattárában, a Fidesz
alapítási dokumentumaira leltek a Bizottság tagjai!
Legyen szép napod!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.30. 20:20:34

@illaim: Miért lennék én hiteltelen azért, mert A Magyar Idők ír valamit, ami vagy igaz, vagy nem, de Gyurcsányék előéletét ismerve egyáltalán nem lehetetlen? Komolyan nem értelek.

Philip F. Queeg 2016.10.30. 20:23:23

@Fedor:

Csak, hogy értsd:
Illaim egy mezei Gyurcsány fan.

Pop40 2016.10.30. 21:15:05

Jól tették.

A múltkori összefogás is ott lett totálisan elbaszva, amikor még Fodornak az egyszemélyes pártjával is egyezkedni kellett.
A nagyoknak kell megegyezni, a kicsik meg majd esetleg kapnak valamit, de egy Bp-n 20%-os mszp meg dk nehogy már ugyanolyan joggal egyezkedjen, mint egy 0.00000001%-os Fodor :)

Az lmp meg más tészta, nem igazán kedvelik egymást Fletóval, másrészt évek óta abból élnek, hogy ök aztán istenuccse senkivel nem állnak össze. Nem igazán kompatibilisek a baloldallal, ami kár, mert a Bernadett-Hadházy vonalra nagy szükség van a parlamentben.

Pop40 2016.10.30. 21:34:31

@Andras J Fazekas:

Bizony, elvtárs, jobban jársz, ha elhiszed neki, már ha ész híján magadtól nem jöttél rá.

Ahhoz a rendszerhez, amit a tolvaj komcsi Viktorkád kiépített, Rákosi is csak térden állva gratulálni tudna.

$pi$ 2016.10.30. 22:31:50

"baloldali összefogás Orbán ellen"

Mi ez az ellenségkeresés? Miért nem az országért akarnak tenni, miért kell mindig valaki ellen menni?

Sinistroll 2016.10.30. 23:17:22

@Fedor: Miért lennél hiteltelen, kedves Fedor?
Mert egy olyan hírből csináltok sztorit, ami teljesen hiteltelen forrásból származik, nem mentek utána - pedig elég hamar voltak cáfolatok mindkét részéről - és kész tényként tálaltok valamit, aminek "ismerve Gyurcsányék előéletét akár igaz is lehet"?
Ez nem hiteles tájékoztatás.
Szembejött egy híresztelés, ami beleillett a prekoncepciótokba, és ráugrottatok, mint szomjas varjú. Háromszor öles betűkkel, hogy GYUUUUURCSÁNY, aztán kisül, hogy hülyeség az egész.
Ciki.

Andras J Fazekas 2016.10.31. 03:46:33

@Pop40: @

Bolsevista tükörbeszéddel próbálod elfedni hogy bolsi vagy?

Ti tényleg sík hülyék vagytok …

Mi viszont nem felejtünk !

andrásúr 2016.10.31. 05:43:26

Az írásban szereplő neveket el lehet fogadni ! Valamennyien ismert személyek, akik már eddig is letettek valamit az asztalra ! Igaz ugyan, hogy az kevés lesz a győzelemhez !

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.10.31. 07:31:47

Ha összefogdos egymással a ballib tábor, lesz 25 %-uk, ha meg nem, csak 20 %. Annyiar lényeges ez?

Bitang Inas 2016.10.31. 08:31:49

kissé hitelesebb lenne ha fel tudnátok mutatni bármit ami miatt szavazzanak rátok..
jó lenne ha nem orbán ELLEN lenne összefogás, hanem az országért.
szóval ideje lenne lassan 8 év után bemutatni, hogyan képzelitek el azt a sci-fi.be illó pillanat - választási győzelem - utáni jövőt. mik a terveitek? mik a kormányzás irányai, szakpolitikái...ki lesz a kormányban? hogyan lesznek a minisztériumok? kik lesznek a miniszterek...
ilyesmi
ugyanis lassan 8 éve erről nem esik szó, csak orbánról...

Bitang Inas 2016.10.31. 08:36:00

@Pop40: a nagyok aszongya---LOL
édes vagy na...

@Andras J Fazekas: valahogy így:)

morpho 2016.10.31. 09:39:48

@Bitang Inas:
Segítek.
Kormányprogram: Itt az idő!
Távlati tervek, szakpolitikák: Folytatjuk!

Neked ennyi elég szokott lenni.

1ghost 2016.10.31. 10:50:36

@Andras J Fazekas:

Hú bazdmeg! Ekkora a gáz a tolvaj, korrupt, országkirabló fidesznél, hogy még éjjel is melóznod kell, te hitvány bérhazudozó.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.10.31. 12:15:02

@Sinistroll: Nem kezeltem kész tényként, írtam is fentebb, hogy a Magyar Időket forráskritikával kell kezelni. De azt viszont továbbra is vállalom, hogy "egyáltalán nem csodálkoznék, ha végül kiderülne, hogy több az igazság, mint a hazugság a dologban. Rájuk vallana.", ugyanis, mint ahogy szintén írtam feljebb, hallottam már erről más, hitelesebb forrásból is.

Andras J Fazekas 2016.10.31. 12:51:58

@1ghost: @

Ilyen a p@tkány retorikával akartok ti 2018-ban kormányt váltani?

Már most nyugodtan felhagyhatsz minden reménnyel …

Bye !
süti beállítások módosítása