B1 blogcsalád



Vállalja-e a felelősséget a kormánypropaganda a rendőrgyilkosságért?

2016. október 27. - nickgrabowszki

Három kérdésünk is van a szerdai, ismert neonáci által elkövetett rendőrgyilkosság ügyében.mna_2.jpg

1. A szolgálatok 2009 óta szemmel tartották Győrköst, az ismert neonácit, Szálasi utódát, aki a birtokán mégis katonai kiképzőtáborokat szervezett és gépkarabélyokat tartott.

Vajon milye lett volna, ha nem tartják szemmel?

  • Aknavetője? 
  • Vállról indítható rakétája?
  • Harckocsiszázada?
  • Nukleáris robbanófeje?

2. Már-már ott tartunk, hogy egy bolti tolvaj elfogását is TEK intézi. A körúton robbantó pszichopatához egész konvojjal mentek Keszthelyre és Karmacsra. Igaz, el is tévedtek. De egy közismert milicistához, akihez eleve azért szálltak ki, mert a lakossági bejelentés szerint fegyvereket birtokolt a Teréz körúti robbantás miatt ellenőrizni akarták az ismert jobboldali, félkatonai csoportokat

vajon miért nem eleve Orbán kommandóját küldték?

3. És a talán legfontosabb. Győrkös és bandája, az MNA ismert volt a kiképzőtáborairól, a katonai öltözékeiről, a félkatonai jellegéről. Magát Győrköst tartóztatták már le is ítélték már el fegyverbirtoklásért.

De egészen eddig nem használta a fegyvereket. Addig, amíg a légkör nem változott. Amíg csak az ő beteg agyukban létezett a végveszélyben lévő haza. Ami eddig marginális szélsőjobboldali toposz volt, az hirtelen, az utóbbi másfél évben a magyarországi politika fősodrává vált.

Győrkös és csapata semmi mást nem tett, csak komolyan vette a kormánypropagandát a Magyarországot elárasztó muszlim bevándorlóktól. Pont úgy, mint László Petra, a menekültrugdosó operatőr. Csak Győrkös kicsit még komolyabban vette. 

Amit ők, Győrkösék, az MNA és a szélsőjobboldal legszéle, mindig is mondott, hirtelen azt kezdte mondani a kormánypárt is.

Beleértve természetesen elsőként magát a miniszterelnököt is.

A migráns csürhe ellen szervezkedtek. Győrkös a beteg, náci képzelete visszaigazolását állami szinten látta viszont. A migránsinvázióról szóló állami, kormányzati álhírek, a szinte mindenhonnan ömlő uszító, rasszista, náci propaganda után joggal háborodott föl, hogy veszélyben a haza, személyesen az ő élete is, erre jönnek a rendőrök, és meg akarják fosztani a fegyvereitől, kiszolgáltatottá, védtelenné próbálják tenni.

Törvényszerű következmény volt, hogy védekezni fog. Borítékolható volt, hogy rálő a rendőrökre. Amit nem tett, nem mert volna megtenni, ha nincs az uszítás. Onnan meg már jó esélye volt az emberhalálnak, de legalábbis a súlyos sérülésnek.

Belátják-e már a kormánykommunikáció boszorkánykonyháiban, mint szabadítottak Magyarországra?

Vállalják-e a felelősséget a kormánypropaganda irányítói, amiért a hatalmat mindenáron megtartani akaró manipulációikba egy ember már belehalt?

(Ha érkezne válasz a miniszterelnöki kabinetből, valamely közpénzből kitartott PR-cégtől vagy akár egy jobboldali, kormánypárti újságtól, újságírótól, készséggel közöljük.)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1811842403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rezícökkentész 2016.10.27. 11:59:54

@Ballib Cenzúrázók Réme 11: íty van! és Orbán Viktor MINISZTERELÖK ÚR szcsökkentette a rezít is!
Viktor a mi vezérünk, legyőzzük a koszos imperialistákat!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.27. 12:01:34

Hülye poszt. Szemmel tartották, tudták hogy hülye. Konkrétan nem tudták hogy géppityuja van és direkt nem akartak nagy ricsajt csinálni a TEK-el, mert akkor most azon rugóznál.

2016.10.27. 12:01:50

@Ballib cenzúrázók réme 18: Ha az "elmúlnyolcévben" mindenért Gyurcsány volt a hibás, akkor most mindenért Orbán. Ez így logikus.

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2016.10.27. 12:02:48

@Zsoltbacsi: Csak akkor tudjuk felvenni a bérlistára, ha igazolja hogy nem kap fizetést a Habony művektől.

desw 2016.10.27. 12:10:17

Buzeráns libsi jogvédők vállalják rejtették által elkövetett gyilkosságokért a felelősséget? Esetleg füstösék által Európában elkövetett balhékért, erőszakolásért, ... ??

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2016.10.27. 12:13:18

@Zsoltbacsi: Ez hozzáállás nem jó. Ezek szerint Ön tart az Orbán kormány vereségétől, és az elapadó Habony pénz helyett átállna hozzánk?

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.10.27. 12:16:07

@Kreml propaganda osztály bérszámfejtés: Kolléga! maga a bérszámfejtéssel foglalkozzon! A humánpolitika az én dolgom. Minél gerinctelenebb, minél elvtelenebb, annál jobb!

@Zsoltbacsi: Kérem adja be az önéletrajzát! Ha esetleg megvan még a III/III beszervezési nyilatkozata és a jelentések amiket küldött, azt is csatolja hozzá, mert akkor el tudjuk téríteni a bértáblától felfelé.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.27. 12:23:50

@karandash:

"Mije. Baszod. Nem milye.
Ennyire fogyatékos nem lehet valaki!"

Látod, hogy lehet. Megáll az ész, hogy az ilyen még képes blogot írni.

A B1 blog következő posztjának címe talán ez lesz: "Milyért nem válalya a felelőséget a Fidesz J. F. Kennedy megyilkolásáért?"

konrada 2016.10.27. 12:29:40

@monddazigazatmar:
...szvsz a zorbánék, mert ha olyan valaki kattintana rá, aki még nincs bekattanva, az láthassa milyen ökörségekkel kampányolnak....;))

Bobby Newmark 2016.10.27. 12:54:19

@Zsoltbacsi: Mondjuk én rendszeresen hazudok a közvéleménykutatóknak, hogy bízzátok csak el magatokat, faszfejek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 12:55:34

@Ballib Cenzúrázók Réme 11: "Minden magyar kezdje el listázni a szomszédját, hogy valódi magyar-e"

Minden őslakos avar kezdje el listázni a betelepült migráns magyar csürhét! :))

Zsoltbacsi 2016.10.27. 13:01:12

@Bobby Newmark:
Ettol fuggetlenul altalaban eleg pontosak szoktak lenni. De nekem aztan mindegy, remenykedj tovabb. Sot, annal nagyobb lesz a mosolyom, minel nagyobbat fogtok pofara esni! :)

eßemfaßom meg áll 2016.10.27. 13:11:24

Ti annyira hülyék vagytok, hogy nem veszitek észre mikor toljátok túl a biciklit. Meg is látszik az eredményeitekben.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.27. 13:14:50

@Ballib Cenzúrázók Réme 11:

Íme a ballib nickhamisítók gyöngye..

Gratula..

Ennyi maradt nektek rohadt GYurcsány bérencek.
Más nevében irogatni.

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.27. 13:19:33

@Ballib cenzúrázók réme 18: nevében? Nincs is neved. Csak egy feláldozható bolsi vagy a sok elvtársad közül.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.27. 13:19:49

A Hungaristákat a ballib titkosszolgálatok pénzelték.
Bácsfi Diát, Szabó Albertet meg a többieket.
Ők tartották életben őket, hogy lehessen mitől rettegni.

A nyomorék szélsőségeseket már a Jobbik is kitaszította, így egyedül maradtak.
A ballibek egykori támogatása, ma gyilkost csináltak a Hungarista elmebetegekből.

fidesz maszop dk együtt egykutya 2016.10.27. 13:23:42

@Ballib cenzúrázók réme 18:

A rendőröket le kell lőni !
Amíg Orbán hatalmon van össze kell fognunk ellene a Hungaristákkal bárkivel és ki kell minden jobboldalit végezni.

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.27. 13:27:00

@Ballib cenzúrázók réme 18: Tehát akkor viktor rendelte meg a hungaristák támogatását, hiszen ő támogatja a ballib barátait, akik a hungaristákat.
Juj ti mszmp-kiszesek nem tanultok semmiből :DD

Bobby Newmark 2016.10.27. 13:27:57

@Zsoltbacsi: Én egészen biztosan nem esek pofára, puccsot vagy merényletet tartok az egyetlen megoldásnak az ország rendbe tételére, esetleg utána némi tisztogatással azok körében, akik az elmúlt ezer évben politikusok voltak.

MIND megdögölhetne, Gyurcsány is, hogy te is boldog legyél. Bár Orbán híján nem tudom, kinek a faszát szopnád...

JuhAce Peter liberális bértrollképző intézet 2016.10.27. 13:29:03

Ezt is kifütyüljük most szombaton! Tüntetés Bőnyön! Várunk minden kedves liberális támogatót, a szerződéses kommentelőink részére a részvétel kötelező. Napidíj, útiköltség térítés a szokásos kétszerese mivel vidék, de kaptunk egy halom norvég pénzt az átlátszó -muhaha- alapítványoktól ugye, sőt még "párhuzamosan" (szóvicc, értitek, mariska ilyenkor már erősen dolgozik nálam) George-tól is jön pár vacak milliócska. Dollárban persze. Szóval előre a haza és a haladás szellemében. Ne felejtsétek, NEKÜNK mindenhez jogunk van, másnak csak annyi amennyit megengedünk. Le a fidesznyik diktatúrval, éljen a liberális császárság!

JuhAce Peter liberális bértrollképző intézet 2016.10.27. 13:29:40

nabaz+ ez is publikba ment. megint elb.tam. nem szívok többet.

Zsoltbacsi 2016.10.27. 13:36:58

@Bobby Newmark:

Remenykedni es almodozni lehet. De azert ovatosan megkerdezem, hogy megis kivel kepzeled el? A nehany tucatnyi futtyogovel vagy a max 1500-2000 blahas tuntizovel?

Nalam senki se orul jobban, amikor folyamatosan azt olvasom, hogy az egesz orszagban kormanyvalto hangulat van! Annal nagyobb lesz a pofaraeses a valasztasokon

dunántúli gyerek 2016.10.27. 13:40:09

1 orbánnak le kell mondani

2 a fidesznek és a jobbiknak meg kell szünni

3 európai, balliberális módszerrel kell mostantól kormányozni, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő, és a migránsokkal jól kell bánni

gondolta a beteg idióta, aki idefosta magvas gondolatait

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.27. 13:46:00

@dunántúli gyerek:

Nem igaz.
A Fidesz, és Orbán lemondós blogposztok keddenként érkeznek.

Csütörtökön az Orbán a hibás nap van.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 13:54:25

@fidesz maszop dk együtt egykutya: "ki kell minden jobboldalit végezni. "

Na, lassabban a testtel, az igazi jobboldaliakat csak tessék békénhagyni! A fideSS nem jobboldali, hanem poulista szélsőjobb. A fideSS és bármilyen maffiózókat tessék csak bíróság elé vinni, és pár tucat évre leülteni. Ha akadályozzák az igazságszolgáltatást, akkor nincs mást tenni, akkor tényleg le kell lőni.

dunántúli gyerek 2016.10.27. 13:58:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: '2016 őszén tovább nőtt a Fidesz-KDNP népszerűsége, míg a Jobbiké csökkent az előző negyedévben, olyannyira, hogy szavazótábora lényegében azonos méretű az MSZP táboráéval a teljes népességen belül. A kormánypártok erősödésével a 2014 októberében mért magas szintre emelkedett támogatottságuk, míg a Jobbik gyengülése szintén az elmúlt két év leggyengébb eredményét jelenti.

Ami a pontos adatokat illeti, a teljes népesség körében a Fidesz-KDNP támogatottsága július és október között 30 százalékról 32 százalékra változott, míg a pártválasztók körében 49 százalékról 54 százalékra nőtt. Eközben a Jobbik népszerűsége a teljes népességen belül 14 százalékról 10 százalékra, a pártválasztók körében pedig 22 százalékról 17 százalékra csökkent. A szocialista párt tábora lényegileg változatlan: a teljes népesség körében a júliusi 8 százalékot követően októberben 9 százalékon, a pártválasztók körében pedig 13 százalék után 15 százalékon áll. A többi, kisebb ellenzéki párt támogatottsága októberben is változatlan: a teljes népesség körében a DK 4 százalékon, az LMP 2 százalékon, az Együtt 1 százalékon áll, a PM tábora pedig továbbra sem éri el az 1 százalékot, a pártválasztókon belül pedig a DK 6 százalékot, az LMP 3 százalékot, az Együtt 2 százalékot, a PM pedig 1 százalékot kapna. '

ennyi

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.27. 14:01:55

@JuhAce Peter liberális bértrollképző intézet: hú "elvtárs" nagyon szarok vagytok. Önállóan nem megy semmi, csak majmolva a másikat? :D

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: fidesz semmiben sem jobb... kőbalos párt. Kádárista balos.

dunántúli gyerek 2016.10.27. 14:07:13

@fidesz maszop dk egykutya: ' fidesz semmiben sem jobb... kőbalos párt. Kádárista balos.'

- miért baj ez? Amikor sok a szegény, az a baj, amikor a fidesz balos, akkor meg az.

A kádárizmus azonban hitelből tartotta fenn a 'jólétet', pont mint Megyó+Gyurcsány, Orbán ebben minőségi ugrást hozott. Ráadásul kádár internacionalista kommunista zsidó volt, megyó+gyurcsók meg internacionalista kapitalista (zsidóbérenc). Orbán ebben is pont az ellenkezője.

'Ami a pontos adatokat illeti, a teljes népesség körében a Fidesz-KDNP támogatottsága július és október között 30 százalékról 32 százalékra változott, míg a pártválasztók körében 49 százalékról 54 százalékra nőtt. Eközben a Jobbik népszerűsége a teljes népességen belül 14 százalékról 10 százalékra, a pártválasztók körében pedig 22 százalékról 17 százalékra csökkent. A szocialista párt tábora lényegileg változatlan: a teljes népesség körében a júliusi 8 százalékot követően októberben 9 százalékon, a pártválasztók körében pedig 13 százalék után 15 százalékon áll. A többi, kisebb ellenzéki párt támogatottsága októberben is változatlan: a teljes népesség körében a DK 4 százalékon, az LMP 2 százalékon, az Együtt 1 százalékon áll, a PM tábora pedig továbbra sem éri el az 1 százalékot, a pártválasztókon belül pedig a DK 6 százalékot, az LMP 3 százalékot, az Együtt 2 százalékot, a PM pedig 1 százalékot kapna. '

Ennyi.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 14:09:15

@dunántúli gyerek: Nagyon kedves vagy, hogy ezt a sokmindent ide bemásoltad nekem. De mi a fasz közöm van hozzá???

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.27. 14:13:03

@dunántúli gyerek:

A PKP hány ezreléken áll? Tudod, Péntek efftárs és Hidvégi Misike pártya.

dunántúli gyerek 2016.10.27. 14:17:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Remélhetőleg Orbán 2000 évig fáraó marad.

Ez mindenkinek a lehető legjobb opció. A fidesz közeli oligarchák tollasodnak, a középosztály tollasodik, a ballib értelmiség meg van védve a dunába lövés elől, a nyilasok meg fékezett habzással engedélyezettek.

90 óta semmilyen kormányfő nem volt Orbánon kívül, aki fenntartható gazdaságpolitikát folytatott volna, de előtte se sok. Mások csak a dolgok eladásából meg hitelekből tudták vinni az országot.

Buchhalter 2016.10.27. 14:17:14

Meghalt egy rendőr és a baloldal ebből akar politikai tőkét kovácsolni?Szánalmas.sajnálom a rendőrt és a családját.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 14:22:54

@dunántúli gyerek: "Orbánon kívül, aki fenntartható gazdaságpolitikát folytatott volna"

:)) orbánon belül se. Na jó, legfeljebb a pufajkás.

martineden 2016.10.27. 14:30:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jé, az ugat aki még a saját nevét sem tudja leírni. Ugye kovacs?

dunántúli gyerek 2016.10.27. 14:33:41

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: A pufajkás is annyit tudott mint a többi ballib.

mindent eladni, megszorítani....bár még mindig jobb volt mint a többi, mert legalább adósságcsökkentésre fordította a bevételt

horn volt a legjobb baller miniszterelnök szvsz

martineden 2016.10.27. 14:37:18

@dunántúli gyerek: ,,horn volt a legjobb baller miniszterelnök szvsz és orban a legjobb tolvaj." Egyetértek.

dunántúli gyerek 2016.10.27. 14:38:10

@Buchhalter: a halott rendőrből a fidesz fogja a legnagyobb politikai tőkét kovácsolni, figyeld meg - már elkezdték

a MAGYAR RENDŐRÖKNEK big respect, hogy professzionális módon combon lőtték az elkövetőt, nem lőtték szitává mint az elborult agyú demokratikus balliberális amerikai rendőrök szokták a feketéket + hogy a körúti robbantót is ügyesen fülöncsípték

magyar rendőr jó rendőr

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 14:47:31

@Buchhalter: "Meghalt egy rendőr és a baloldal ebből akar politikai tőkét kovácsolni?"

Neked se a szövegértés volt a jeled az oviban. :)) A rendőr sajnálatos halála a fideSS politikai tőkekovácsolásának sajnálatos eredménye.

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.27. 14:47:37

@dunántúli gyerek: azért baj ez "elvtárs", mert még az alapokról is hazudoztok, kádárista, komcsiként jobboldalinak hazudozzátok magatokat.
Igen orbán "minőségi" ugrást hozott a hitelből élésben, hiszen már EU pénzből és drága ruszki, gazdagmigránsok hiteléből, és a lakosságtól beszedett rekordmagas adókból tartja fenn, a lecsúszó pályán lévő országot.
Orbán is rendelkezik zsidó felmenőkkel azt mondják, cigánnyal meg biztos az látszik is rajta, ráadásul kommunista is, és kádár rendszerét szeretné újraépíteni.

Ti pedig ugyan úgy hazaáruló moszkovita komcsik vagytok, ahogy a családotok túl nyomó része már elég rég óta.
ennyi.

dunántúli gyerek 2016.10.27. 14:51:55

@fidesz maszop dk egykutya: az adók rekordalacsonyak

a munkanélküliség rekordalacsony

a magyarok finanszírozzák a külföldet

orbán nem hazaáruló csakis magyar maffiózóknak oszt pénzt - a ballibek ezt is elqrták de már késő

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 14:52:21

@dunántúli gyerek: "A pufajkás is annyit tudott mint a többi ballib.
mindent eladni, megszorítani"

Mert az orbán nem számolta fel a 3000 milliárnyi manyup pénzt, mi? Meg nem a szuszt is kiszorítja a népből hetedik éve, mi? Cserébe a gazdaság is lecsúszik a bolgár szintre.

A pufajkás - vagy inkább a bokros - nagyon szarul csinálta a költségvetés kiigazítását, de utána orbán 4 évig ebből élt, fényezhette magát.

monddazigazatmar 2016.10.27. 14:57:21

@dunántúli gyerek: Úgy lőtték combon, hogy a mellkasán jött ki a golyó? :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 15:00:24

@dunántúli gyerek: "az adók rekordalacsonyak
a munkanélküliség rekordalacsony"

Kit érdekel a németországi helyzet? Inkább a rekordmagas magyar adókról, és munkanélküliségről beszéljél!

br17 2016.10.27. 15:05:20

@karandash
Csak a tények kedvéért: tudom, hogy jól esik gyurcsányoznod, de amikor 1999-ben Györkös és bandája a Kapisztán téren masírozott, talpig árpádsávban, akkor éppen Orbán Viktor volt a miniszterelnök...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 15:09:42

@dunántúli gyerek: "Az OECD tanulmánya megállapítja, hogy a GDP-hez mért adóterhelés Magyarországon a 2007-ben mért 40,3 százalékról 2011-ben 35,7 százalékra süllyedt, ami elsősorban a vállalati nyereségadó visszaesésének volt betudható."

Te miért engem akarsz igazolni??? Védd a magad hülye állításait.

A Széll Kálmán tervben kitaláltak egy csomó új adót, cserébe az államadósságot 2018-ra 50% alá ígérték vinni. Az adókivetést MARADÉKTALANUL teljesítették, de államadósság sehogyan sem akar közelíteni az 50%-hoz. A manyup pénzzel lehetett volna 70%-ra levinni, de azt eltapsolták a balfaszok.

dunántúli gyerek 2016.10.27. 15:12:22

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: teljesen mindegy mit ígértek, mindenben messze jobban teljesítenek mint a ballib vagy a jobbik

más meg nincs

tudom én hogy az orbán rendszer nem jó csak nincs jobb....mondjuk ez amerikában sincs másképp 2 idióta közül kell választani

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 15:16:18

@dunántúli gyerek: "jobban teljesítenek"

Te se a földön jársz. A versenyképességünk a béka segge alatt, az átlagjövedelem szintén, oktatás, egészségügy az utolsókat rúgja, tiszta dilis vagy. Ilyen szarul még sose volt az ország. Az orbán rendszer nem nem jó, hanem a valaha volt legtragikusabb. Ne az M1-et nézd, az isten szerelmére!

dunántúli gyerek 2016.10.27. 15:20:37

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: nem nézek tv-t, de olvasom az indexet is meg az origót is

a libsik többet hazudnak a gazdaságról is meg a migránsokról is, mint a kormány - ezért bátokodtam 'független forrásokat' linkelni

www.penzugyiszemle.hu/tanulmanyok-eloadasok/magyarorszagon-csokkent-az-adoelvonas-oecd

www.portfolio.hu/gazdasag/adossagcsokkentes_felfert_a_dobogora_magyarorszag.239160.html

kulfoldimunka.us/2015/10/01/munkanelkuliseg-az-eu-tagallamokban-2/

A ballib hazudozás a gazdaságról az égre kiált!

dunántúli gyerek 2016.10.27. 15:22:31

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: a versenyképesség egy kamu szám, senkit nem érdekel

a termelékenység szintén nem

a lényeg a GDP dinamika, az adósság dinamika, a külkermérleg dinamika, a munkanélküliség dinamika

oktatás, egészségügy = lárifári = 10%

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 15:23:02

@dunántúli gyerek: Akkor legalább próbálj olyat linkelni, ami nem engem igazol.

ValóGyörgy 2016.10.27. 15:41:11

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: neked is csak az a bajod "elvtárs" hogy nem tudsz úgy lopni mint a komcsi libsi gyúrcsók uralom idején, maximum azért lehet kevesebb a jövedelmed...

Buchhalter 2016.10.27. 15:48:16

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: gondolom fő napi életmódod a gyűlölködés ha van értelme ha nincs.Szép napot szövegértelmező "ÚR"!

martineden 2016.10.27. 15:50:04

@dunántúli gyerek: ,,hogy professzionális módon combon lőtték az elkövetőt,"....igen, combra celoztak és a hatan talaltak el, ugy, hogy a mellkasan jott ki.Legalabb is az orvos szerint.Oriasi makja van ,mert nem ert letfontossagu szervet.Lehet , hogy igy akartak a profi rendorok.

martineden 2016.10.27. 15:54:50

@ValóGyörgy: neked azeért jó a fideszmaffia"elvtárs" mert tízszer annyit tudsz lopni mint a komcsi libsi gyúrcsók uralom idején, maximum azért lehet több a jövedelmed...

$pi$ 2016.10.27. 16:20:11

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "Hitler se gyilkolt meg egyetlen egy zsidót se. "

Az egyik mondatodban gyűlölködéssel vádolod a kormányt, a másikban hitlerezel meg zsidógyilkosozol. Egészen pontosan implikálod, hogy a magyar kormány ugyanaz mint hitler, aki zsidók tömegeinek haláláért felelős. Na, egyébként ez gyűlölködés!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 16:21:36

@jandera: "Birca hol van?"

Talált egy rokonszenves hülyét, aki válaszolgat neki, itt csetelnek:
fedor.blog.hu/2016/10/24/tanulsagok_406
:))

$pi$ 2016.10.27. 16:22:54

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "Ilyen szarul még sose volt az ország. "

Te, meg a haverjaid vagytok szarul, az ország egyre jobban van. :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 16:24:22

@$pi$: "implikálod, hogy a magyar kormány ugyanaz mint hitler"

Biztos van benne valami, ha így látod, mert nem én implikáltam. (Nincs is meg hozzá a szükséges egyensúlyérzékem. :))

monddazigazatmar 2016.10.27. 17:30:14

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: Mert ugye a ballib kormányok alatt jobb volt az eü, meg az átlagjövedelem? Az oktatásról nem is beszélve.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 17:45:25

@monddazigazatmar: Bizony. Örülök, hogy legalább ebben látod a valóságot, és nem a habonymádia hazugságait szopod be.

Az oktatás nem volt fényes. De a rózsa tudott rajta rontani, visszaporoszosította a múltszázad elejére. A KLIK meg még betett annak is. Elképesztő, hogy orbánék amihez nyúlnak, azt szétzüllesztik. Pontosan, mintha szándékosan akarnának rosszat az országnak.

Az egészségügy szép lassan oszladozott, de nem rohadt le ennyire, nem vettek ki ennyi pénzt belőle, nem ment ennyi orvos külföldre, akkor még magasabb volt az áltlagjövedelem, jöttek román orvosok, most már azok se jönnek ebbe a siralomvölgybe.

Az átlagjövedelem, is soha nem látott mélységbe csúszott a környező országokhoz képest.

Ami a legelszomorítóbb, hogy a versenyképességünk is a legutolsó.

Zsoltbacsi 2016.10.27. 18:02:06

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Milyen kar, hogy a tarsadalom tulnyomo tobbsege nem erez veled egyutt a fajdalmadban...

index.hu/belfold/2016/10/26/tarki_partok_tamogatottsaga/

Ja es a farkaid mar nem is merhetoek.

2016.10.27. 18:13:22

@Bobby Newmark: nem élek Magyarországon. Európában a mohamedánok nyomulnak és százával mészárolják, erőszakolják a fehér európaiakat.

Zrínyi meg Hunyadi is odavert volna ezeknek a gyülevész muzulmánoknak. A ballibek ezért kerékbe is törték volna a magyar történelem legnagyobb alakjait.

Miért lőnék én rendőrre? Nem is értem a kérdésedet. Van véleményem arról, hogy a magyar rendőrség mennyire szolgálja a népet (semennyire),meg hogy mennyire a politika vasökle (nagyon is). De ez engem külföldön nem érint. Tény, hogy a magyar rendvédelem mentalitása kommunista tradíciókban gyökerezik ma is. Az összes rendőri vezető a múlt rendszerben szocializálódott vagy az apjuk vokt kommer főtiszt és inkább a mundér becsületét védik, mint a jogot. Egy zárt, maffiaszerű klikk.

Ha a magyaroknak ez jó, az nagyon szomorú. Lelőni emiatt nem kell rendőrt, inkább el kell költözni Magyarországról és ott termelni, adót fizetni, ahol a rendőr nem annyira önkényúr.

A széljobb extrém alakjait mindig is a ballib kormányok titkosszolgálatai futtatták, hogy legyen miért ajvékolni vagy hogy a jobboldalt en bloc besározzák. Lásd romagyilkosságok titkosszolgálati szála.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 18:16:04

@Zsoltbacsi: Igen, sokakat megtéveszt a hazug habonyméida, már elfoglalta a fideSS a legtöbb médiumokat. Gratulálok! Biztos több júdáspénz jut így neked is.

2016.10.27. 18:18:10

@br17: Amerikában a nácik és a Klu Klux Klan is masírozhat. A masírozás teljesen rendben van. Ha a mohamedán politikai ideológiát (a nácizmus középkori verziója) nem tiltják, akkor a neonácikat se tiltsák. A kommunistákat se. Én a minél nagyobb szabadság pártján állok.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 18:18:37

@karandash: "A széljobb extrém alakjait mindig is a ballib kormányok titkosszolgálatai futtatták"

Ez kb. azonos színvonalú hülyeség, minthogy a 9/11 támadást a zsidók csinálták. Iszonyú mély a fideSStrollok színvonala. Egyre kevésbé szórakoztató így.

Zsoltbacsi 2016.10.27. 18:21:24

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Hat persze, tudom, mindenki ellensege a sajat penzenek, csak valami extremsportbol szavaz a fideszre.
Meg az allitolagos 4 millio ehezo, ha igaz lenne a mantra, akkor a balfekeknek meg le se kene hajolniuk ertuk es mar masfelszer annyi hivuk lenne, mint a fidesznek...

Vicces gyerek vagy te

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 18:46:19

@Zsoltbacsi: "csak valami extremsportbol szavaz a fideszre."

A fideSS fasszopóit sose értettem. orbán ugyanúgy belehugyozik a ti szájatokba is, de ti valamiért élvezitek, legallábbis úgy tesztek.

Zsoltbacsi 2016.10.27. 18:49:36

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Inkabb o hugyozzon, minthogy a balfaszok beleszarjanak vagy a farkak beleokadjanak...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 19:04:24

@Zsoltbacsi: A Sorossal nincs kapcsolatom, de büszke lennék, ha lenne. Kaptam pénzt tőle vagy harminc éve konferenciára, hálás vagyok neki. Egy jószándékú, nagylelkű öregúr, aki a vagyonából visszaad valamennyit a hazájának, hogy fejlődhessen a demokrácia, mert láthatólag ez a legnagyobb deficit.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.27. 19:05:42

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

"nem ment ennyi orvos külföldre, akkor még magasabb volt az áltlagjövedelem, jöttek román orvosok, most már azok se jönnek ebbe a siralomvölgybe."

Nem unod még ezt a csúsztatást? Véletlenül épp az Orbán-kormány hatalomra kerülése idején szűntek meg a kelet-európai EU-tagokra nézve a munkavállaláso korlátozások az EU-ban.

Közismert tény, mégis mindig próbálkoztok ezzel a csúsztatással. Koincidencia, nem okozatiság.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.27. 19:11:39

@karandash:

"Zrínyi meg Hunyadi is odavert volna ezeknek a gyülevész muzulmánoknak."

Zrínyi és Hunyadi náci, fasiszta, rasszista, intoleráns, kirekesztő, gyűlöletkeltő szemetek voltak. Mértéktelen nacionalista gyűlöletükben nem engedték be a béke vallásának hazánkba békésen betelepülni szándékozó képviselőit, szégyent hoztak hazánkra.

monddazigazatmar 2016.10.27. 20:01:56

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Unalmas ugyanazokra a hülyeségekre uganazokat a válaszokat adni.
Átlagfizetés 2010: 120e, 2016: 170 ezer.
"Az elmúlt években uniós forrásból 500 milliárd forintot fordítottak vidéki kórházak fejlesztésére. " index pont a mai nap.
Az oktatásról annyit, hogy A Magyar Bálint által nem tanított gyerekek a jelenlegi gimnazisták, meg felsősök - szar, hogy nem lehet tanítani nekik semmit.
Versenyképesség? Persze, végre találtatok valamit, ha se a gdp-be sem az államadósságba nem lehetett belekötni.

monddazigazatmar 2016.10.27. 20:02:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Most sem kell. Mehetsz, és szedhetsz. Csak szólj az erdésznek előtte.

anyadmajma 2016.10.27. 20:02:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ittend csak ti hazudoztok-csúsztattok össze-vissza.
Rendes bolsevikok vagytok, még a hazátokat is eladjátok megint kilóra.

Zsoltbacsi 2016.10.27. 20:03:11

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Ja visszaad: a hukye hulye angolok befogadtak, halabol 2x is bedontotte a fontot. De az otpt is shortolta... Az ilyen az anyjat is 10 forintert....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 20:29:08

@Zsoltbacsi: "2x is bedontotte a fontot"

Ajjjj, nagyon sajnálod az angolokat! Milyen rendes vagy!

Legalább volt miből támogatnia a bimbózó magyar demokráciát.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 20:33:34

@monddazigazatmar: "Átlagfizetés 2010: 120e, 2016: 170 ezer."

:)) Azért a vilgbajnok ÁFÁ-t vond le belőle, mileőtt szétreped a mellényed a büszkeségtől. Még az kellene, higy csökkenjen. Korábban sokkal nagyonn ütmbeln nőtt. Ugynakkor a környező országokban is nagyobb ütemben nőtt. Unalmas mindig ugyanarra a bugyutaságra válaszolnom.

Ha neked boldogság az, hogy magyarország minden tekintetben lecsúszik, akkor örülj neki, amíg teheted. Ha így folytatja orbán, nyugdíjad már úgyse lesz elég csirkefarhátra, ha megéred a 80 éves nyugdíjkorhatárt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 20:34:57

@Zsoltbacsi: "10xesen visszavette"

:)) Az M1-en hallottad, mi? Csórikám, ki fog égni az agyad a sok hazugság hallgatásától.

ogli dzsí 2016.10.27. 22:15:43

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: 'Azért a vilgbajnok ÁFÁ-t vond le belőle, mileőtt szétreped a mellényed a büszkeségtől. Még az kellene, higy csökkenjen. Korábban sokkal nagyonn ütmbeln nőtt. Ugynakkor a környező országokban is nagyobb ütemben nőtt. '

170ből te is leveheted a 2%ot, egyedül is menni fog

a szocik alatt ugyanilyen ütemben nőtt a bér, csak szar se maradt belőle 5% átlagos infláció mellett, ami már 4 éve nulla

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 22:28:23

@ogli dzsí: "leveheted a 2%ot"

Milyen 2%-ot??? A szlovákoknál pl. 19% az ÁFA. Az 8% különbség, nem 2%.

"infláció"

A reálbéreket nézzed. És volt nekik közben egy válság 2008-ban. Nem fényezem a fasz gyurcsányit, de az orbán még sokkal rosszabb.

Willkommenskultur 2016.10.27. 22:33:20

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: idióta

Az ÁFÁT fel kell emelni 35%-ra, a jövedelemadót meg el kell törölni teljesen

akkor lesz megtakarítás devizahiteles plazmaTV helyett

nagyon helyes hogy magas az ÁFA, Mo. így is a legolcsóbb ország, minden szomszédunk mindent itt vesz

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.28. 06:23:14

@monddazigazatmar: Na! Látom pár hónap alatt, de csak sikerült a fejedbe vernem.

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.28. 11:01:31

@dunántúli gyerek: mekkora kis hazudozó szardarab vagy te :D mint a hazaáruló komcsi vezéred.

Rekordalacsony adók, munkanélküliség bazmeg :DDDDDD

fidesz maszop dk egykutya 2016.10.28. 16:17:43

@Willkommenskultur: jó ötlet! Akkor legalább a kínából rendeléssel, és a szlovákiába átruccanással, elkerülném, hogy egy csomó pénzem a fekete lyukban végezze :)

leapyear 2016.11.11. 23:31:00

Milyen lehet a magyar titkosszolgálat, ha "nem vesz észre" egy létező és működő félkatonai militáns csoportot LOL.
Szerintem meg nagyon is tudtak róla, csak valahogy félrenéztek, úgy voltak vele, hogy még egyszer akár hasznukat is vehetik.
A rendőrgyilkosság pedig nem a gyűlölködő uszítás eredménye, hanem főleg egy nem szakszerű intézkedésé.
A migránsoktól való félelem pedig nem pusztán uszítás, szerte a világon ahova betették a lábukat mindenhol pusztítanak és az embereknek mindenhol elegük van már belőlük. Többszörösen bebizonyították, hogy hány pénzt érnek. Nem hogy dolgoznni nem tudnak/nem akarnak, de a törvényeket sem akarják betartani, sőt, a balfasz hülye iszlám szerint akarják átalakítani a befogadó országokat (tisztelet a ppm mennyiségben jelenlévő kivételnek).
A rendőrgyilkosságot pedig összefüggésbe hozni a migránskérdéssel csak a szokásos polkorrekt neo-ultraliberális hazugság. A libsik hazugsággépezetének egy újabb terméke.
És igen, ti libsik vagytok az oka, hogy a jelenlegi kormányt a kurva életben nem lehet majd leváltani. Szembefoshatnátok magatokat igazán.
süti beállítások módosítása