B1 blogcsalád



Két szürreális állítás bizonyítja: a Fidesz kilépett a magyar valóságból

2016. október 27. - Mr Flynn Rider

bencsik.jpg

  • Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője szerint "minden középosztálybelinek futja helikopterezésre."
  • A szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint "ma azok élnek az utcán, akik ott akarnak élni".

Vizsgáljuk meg ezt a két tételmondatot. 

Természetesen Bencsik András - miután csontig benyalt a Fidesznek - Rogán helikopteres kalandjával kapcsolatban ejtette ki az első tételmondatot a kis száján. 

Szerinte potom félmillió forint kibérelni egy ilyen helikoptert, amit bármelyik középosztálybeli ki tud fizetni. Arról nem is beszélve, hogy Rogánnak mindez ingyen volt, és szegény miniszter úr is már azért hazudik, mert a baloldali médiák állandóan a cipőjével, táskájával, karóráival foglalkoznak.

Nyilván Bencsik, aki sose olvasta még a KSH félévente, évente megjelenő statisztikáit, nincs tisztában azzal, hogy a nettó átlagfizetés 160 ezer forint körül mozog - azaz:

ha veszünk két, átlagos fizetésű szülőt egy családban, egészen pontosan kettejüknek másfél hónapig semmire sem szabadna költeniük, hogy egy órát helikopterezzenek.

Végül is, igazán nem nagy ár, egy hónapig éhezni egy kis helikopterezésért. Kicsit le fognak ugyan fogyni, kikapcsolják az áramot és a gázt, nem lesz melegvíz. De kit érdekel, hiszen repülhetnek egy kicsit a helikopteren. 

Biztosan telne nekik luxusórákra is, meg Louis Vuitton-hátizsákokra, a kicsik abba pakolnák reggelente a tízórait. Bizonyára azért nem rendel mindenki onnan és azért nem hord mindenki luxus hátizsákot, mert sok embernek más az ízlése. Van, aki a Porschét szereti, van, aki a Lamborghinit. 

Nyilvánvaló, hogy Bencsik András maga sem gondolta komolyan ezt a mondatát, kicsúszhatott a száján, hogy védje a védhetetlent, a korrupt, fideszes politikusokat, akik a mi pénzünket helikopterezik el. És mennyi sztori lehet, amiről még nem tudunk.

nyi.jpgHa pár társadalmi lépcsőfokkal lejjebb megyünk, igazán elemébe talál Nyitrai Imre, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár mondata a hajléktalanokról. Az M1-en hosszasan beszélt a hajléktalanok megsegítéséről, egy új, 1,7 milliárdos programról, majd elkottyintotta, hogy viszonylag stabil a „folyamatosan utcán élni kívánók” száma. Pedig szerinte

ma Magyarországon nem kellene az utcán élni, hiszen Magyarország képes az ellátórendszerét fenntartani, és képes mindenki lakhatását biztosítani, így azok élnek az utcán, akik ott akarnak élni.

Sok rendszer azon bukott meg, hogy teljesen eltávolodtak a valóságtól. Fogalmuk se volt, hogy az államtitkári Audi sötétített üvegein túl mi történik a világban. Hiszen a Pasas parki luxusingatlantól a Parlamentig eljutni rendőri felvezetéssel, kék villogóval, vagy a helikopterrel a celebesküvőkre olyan könnyű, hogy

a valóság furcsán eltorzul. 

A kedves államtitkár úr sem beszélt még soha egyetlen hajléktalannal sem, valószínűleg, fogalma sincs, hogyan lesz valakiből hajléktalan, hogy mit élhet át, amikor a mínusz 10 fokos hidegben áll a Blahán sorba az ételért.

De nem is kell ehhez hajléktalannak lenni, elég, ha az ember csak megpróbál megélni az átlagfizetésből. Nyitrai államtitkár bizonyára remekül tud segget nyalni, hát bevették a húsosfazék közelébe és most kedvére nyilatkozgathat a lakájmédiának arról, hogyan segíti meg a hajléktalanokat nagylelkűen a magyar állam - bár tegyük hozzá, hogy a Liget-projektre 250 milliárdot költenek el, Orbán Viktor Várba költöztetésére másik 250-et.

Csak a miheztartás végett. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4211842101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NemodaBuda 2016.10.27. 13:18:48

Ezek a lóratermettek itt nyilvánvalóan provokálnak bennünket, tisztességes embereket ! Szerintem éppen itt az ideje, hogy hagyjuk magunkat provokálni és nemsokára határozottan, kibírhatatlanul nagyot csapjunk a fejükre ! Ettől mi még nem tekintjük a dolgot személyesnek, sőt, egyben lezártnak is tekintjük !

Endre Hídvégi 2016.10.27. 13:26:35

Tisztelt Mr.Flynn Rider!
Amíg nem a valódi neveden és képeddel írsz ide bármit, teljesen hiteltelen vagy, mind össze egy ballib provokátor! Félsz tán valamitől? Sunyi módon a patkánylyukból irogatsz minden féle hülyeséget!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 13:41:57

@Endre Hídvégi: "Amíg nem a valódi neveden és képeddel írsz"

Te se. És ki hallott még ilyen hülye kamu keresztnevet, hogy Hídvégi? Eszemfaszom megáll. :))

Endre Hídvégi 2016.10.27. 14:09:55

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: nem tudom hogyan állhatott meg az eszed, hiszen annyi sincs, mint egy döglött hintalónak! A faszodról meg annyit, hogy baszd meg vele a retkes kurva anyádat vagy szopasd le magad, hülye balliberális, vörös geci!

Endre Hídvégi 2016.10.27. 14:11:52

@Kuviklacz: Ez vagy te? Egy reinkarnálódott birka? Azt írod magadról, hogy egy kuvikkoló lacz vagy...Nézd már meg a nagy Brehmben, hogy mi is vagy tulajdonképpen, hülye gyerek!

kaleidos cope 2016.10.27. 14:13:43

Endre Hídvégi te szaros fidesznáci, markold fel a taknyodat amit kifröcsögtél itt és tűnj el

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.27. 14:17:57

@kaleidos cope: :)) Kedves ember ezzel a fikanickkel, csak humorézéke nincsen nekije.

Endre Hídvégi 2016.10.27. 14:22:18

@kaleidos cope: Névtelenül kis köcsög, névtelenül? Gyáva szartakony vagy, még a valódi neved sem mered ide írni rühes liberálfasizta!

ujpetre 2016.10.27. 15:43:55

@Endre Hídvégi: A Fiatal Demokraták kultúrájáról ennyit. Igazi magyarosssss..

Tamás Paitz 2016.10.27. 19:14:09

@Endre Hídvégi: Ha téged tényleg a név, és nem a tartalom háborít fel , akkor veled nincs miről beszélni, mert egy ostoba ember vagy.

imi60 2016.10.27. 21:01:03

Hídvégi Endre nevezetű kommentelővel nem kell foglalkozni. Csak álnév. Ha normális ember lenne akkor nem írna ekkora baromságokat .Ha valaki viszont ekkora baromságokat ír az biztos csak álnév mert különben megtudnák az ismerősei mekkora hortobágyi tülkös azt lehánynák. Mindenhol ezt az álnevét használja ahol bődületes baromságait írja.

István Tamasi 2016.10.27. 21:33:37

@NemodaBuda:
A lóból annyi igaz, hogy ezeket csődör ló hátsó lábai közötti szervvel lehet azonosítani.

ebella 2016.10.28. 05:06:36

Feszegetik a tűréshatárt. Már nem sok van nekik.

Hidvégi Mihály 2016.10.28. 08:21:53

Figyelj csak B1 blog!

Mivel elkövettétek azt az aljasságot, hogy egy tehetséges fiatal embert megpróbáltatok besározni, kiabáltatok róla tücsköt, békát (Pukli Istvánról van szó), ezért minden bejegyzéstek után meg fogom ezt a hozzászólást jeleníteni.

Sokat szenved ez az ország egy gazember zsarnok miatt már évek hosszú sora óta. Felemelkedni csak akkor fog, ha azok az emberek, akiknek fontos, hogy jól működő országgá, társadalommá váljunk, fontos, hogy az alapvető emberi-erkölcsi értékek a helyükön legyen kezelve - azok az emberek csak a jóra, szépre és igazra törekednek. Aki ennek ellenáll saját gazember hatalmi ambíciójánál fogva, az Orbán lealjasult világában él és mozog.

Tiltakozom ezért, ellenetek!

ebella 2016.10.28. 09:47:30

@Hidvégi Mihály: Nem egészen világos. Itt éppen "az Orbán lealjasult világa" ellen szóltak.

paráznabillegető 2016.10.28. 16:45:15

én is hídvégi akarok lenni!

bref 2016.10.28. 17:01:35

@m. flynn rider: "Szerinte potom félmillió forint kibérelni egy ilyen helikoptert, amit bármelyik középosztálybeli ki tud fizetni."
Nem tudom, honnan veszed ezt. Valószínűleg a Hírtv Főszerkesztők klubja c. műsorában hallhatta valaki Bencsiket, aztán továbbmondta, s mire eljutott hozzád, már félmillió forint lett belőle.
Nos, azt a műsort én is láttam, és abban Bencsik azt mondta, hogy egy kollégája megérdeklődte, hogy egy olyan helikopternek, amellyel Rogán repült, mennyi a bérleti díja óránként. Azt a választ kapta, hogy 95000.-Ft óránként, ezt a számot mondta Bencsik, és ehhez fűzte hozzá azt, hogy ekkora összeget egy középosztálybeli ember simán ki tud fizetni, ha akar.
Igaz, én is utána néztem, és a legolcsóbb helikopter bérleti díja valóban 95000.-Ft/óra, bár szerintem az is igaz, hogy Rogán nem olyannal repült, mert a 95000 Ft-osba csak 2 ember fér a pilótán kívül, és állítólag családostul repültek. A nagyobb masinák már 225000/óra díjtól kezdődnek.
Szóval Bencsik nem mondott olyat, hogy félmillió forint, de tévedett abban, hogy Rogánék a legolcsóbb, legkisebb helikopterrel mentek.
Az, hogy ennek a kifizetése közpénzből történt volna, teljesen valószínűtlennek tartom. Rogán annyira nem hülye, hogy erre ne ügyelt volna. Ha meg saját pénzből fizették, akkor meg senkinek semmi köze hozzá.
A másik ominózus állításod, hogy t.i. az államtitkár azt mondta volna, hogy azok élnek az utcán, akik ott is akarnak élni, hát ez nem így hangzott el. Sajna, ezt a kis szösszenetet is láttam és hallottam, nem így mondta. Az volt az értelme a mondandójának, hogy csak az marad kinn az utcán, aki kinn akar maradni, mivel minden hajléktalan számára van biztosítva elhelyezés hajléktalan szállásokon.
Ez egy kicsit más, mint amit "idézel"...

sírjatok 2016.10.28. 17:11:15

@bref: Nem mintha 500k forintot ne tudna kiköhögni egy középosztálybeli, legalábbis pont elegen mennek hasonló összegekbe kerülő helyekre.

FF 2016.10.28. 18:09:50

@sírjatok: úgy érted, ennyit vernek el egyetlen napra?

Netuddki. 2016.10.28. 18:39:36

@sírjatok: Ennél balfaszabb antilopmosdatást még nem hallottam...

2016.10.28. 19:00:36

@Endre Hídvégi: "Félsz tán valamitől?"
Nem akar úgy járni, mint a Népszabadság.

2016.10.28. 19:05:15

Az ilyen Hídvégi-féléknek kész örömmünep lesz, amikor nemzetellenes bűncselekményekért összezárják a vezérével. Ott nem lát majd ellenzékit, viszont naponta szophat.
A barma el sem juto odáig, hogy a témához szóljon, azt már el sem várja tőle az ember, hogy értelmeset. Csak gyűlölködik. Nem számít neki, hogy a vezére hazavágja az országot, neki csak az számít, hogy ne amazok kormányozzanak. És ezért akár fegyert is képes fogni. Az ilyenek azonnal az utcára vonulnak majd és halomra gyilkolnak mindenkit, ha egy választáson kikap a fidesz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.28. 19:12:04

@sírjatok: "500k forintot ne tudna kiköhögni egy középosztálybeli"

30 milliót is ki tud fizetni egy középosztálybeli.

torró 2016.10.28. 19:31:04

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Még nem láttál úgy nevet leírva hogy elől van a keresztnév? Hajaj!
A helikopter! Van egy rakás haverom aki röhögve ki tudja fizetni ezt az összeget. Én is. Pedig nem is egészen a közép osztálynál tartok. Tehát ez máris cáfolva!
Volt olyan riport amiben megkérdeztek pár embert, hajléktalant, akik semmi pénzért nem mennének hajléktalan szállásra. Elárulom dolgozni sem nagyon akarnak. Szóval. Az igaz, hogy a politikusaink elkurvultak, a holdudvaruk szintén. Csak ez velejárója a demokráciáknak! El kell a pártokat zavarni, királyságot alakítani. És akkor meg az udvaroncok fognak elkurvulni.

agarik 2016.10.28. 19:43:58

Jobb kérdés:
Mikor lesz már olyan hogy a fizetéseket alkalmazott/középvezető/felsővezető kategóriákra számítják, nem eza félrevezető egyetlen szám?
És persze a fizetésekbe számolják már bele az összes prémiumot és juttatást.

Az 50ezer nettó közmunka-rabszolgaság a havi 750-2,500ezerrel szemben szépen fog kinézni! (mert ugye munkás max 5K cafeteriát kap (nagyon jó esetben plusz bérlet), felsővezető alapban 100% garantált prémiumot, plusz sikerességi prémiumot, plusz ruhapénzt, plusz autót sofőrrel, plusz 500K kajapénzt, plusz...)

agarik 2016.10.28. 19:45:55

@torró: Kit érdekel hogyan írnakvmi titkos vallási szektás nevet?
Utónvet viszont Agyarországon vezetéknév után írjuk. Külföldieknél lehet csak elöl. De ott is utónévnek hívják, nem muszlimnévnek, vagy hindunévnek, vagy sátánistanévnek. Azokat használják a szektán belül, senkit nem érdekel.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.28. 19:58:44

@torró: "Még nem láttál úgy nevet leírva hogy elől van a keresztnév?"

Dehogynem. Az összes nevet a magyar és japán kivételével. Miért kérded?

lombozódó 2016.10.28. 20:40:35

@imi60: A tiéd igazi név, persze pontos címmel, email névvel + jelszó . pontos tefonszámmal ellátva :-))))))))))) HÜLYE

imi60 2016.10.28. 20:49:10

így van lombozódó. de attól a hídvégi egy nagy barom.úgyhogy tesók vagytok

2016.10.28. 21:19:38

Hogy néz ki ez a szerencsétlen? :-D

willcox 2016.10.28. 21:19:55

@sírjatok: Nem öreg, még nem bukott meg és a hozzád hasonlatos birkák miatt még sokáig itt lesz a nyakunkon, de amíg van ellopni való addig biztos.

2016.10.28. 22:14:48

@Endre Hídvégi: Hogy merészelsz ballibsizni te büdös komcsi?!? A pártállami időkben másodállásban nyomtad fel az ismerőseidet, most meg játszod a hazafit??? Házmesterország királyának képzeled magad faszikám?

2016.10.28. 22:20:49

@bref: Azért ahhoz van a T. választópolgárnak köze, hogy a miniszter úr miből urizál, ugyanis ő állja a cechet. Táskás Tóni életében nem keresett annyi pénzt legálisan, mint amennyit felél a kedves nejével együtt és ehhez ez életvitelhez a családi összefogás is kevés.
Semmi sincs ingyen.

Jakab.gipsz 2016.10.28. 22:39:33

Egy szó mint száz, ideje behívni az ENSZ csapatokat, veszélybe van a kufár demokrácia.

Jakab.gipsz 2016.10.29. 16:48:35

@csentecsa: Nem az a baj. hogy röpköd hanem az, hogy nincs mögötte siker story.

2016.11.01. 14:09:56

bencsik egy buta seggnyaló patkány ! a seggnyalás lovagja . Gratula neki !
süti beállítások módosítása