B1 blogcsalád



Marquard egyszer már tönkretett egy liberális, baloldali lapot

2016. október 15. - jdesi

Néhány nappal a Népszabadság pánikszerű bezáratása után kiderült, eladták a Népszava kiadói jogát a svájci Jürg Marquard cégének.jm.jpg

Az utóbbi üzletről nem sokat lehet tudni – miért is lehetne egy újság eladását átlátni, ugyan már – a találgatások két síkon mozognak.

  • Az egyik szerint akkor megmenekül a Népszava, mégiscsak lesz pénz, marad egy baloldali lap.
  • A másik verzió állítja, Marquard (a képen)a Népszava Pecinája. A dolga az, hogy kellő időben közreműködjön a lap bezárásában, addig pedig a számlát valószínűleg fideszes strómanok állják.
  • Ezen találgatások kombinációja, hogy valójában Simicska kaparintotta meg a lapot, hogy ezzel is borsot törjön g-s állandó jelzőjű barátja fitos orra alá.

Végülis Simicskának van érdekeltsége a politikai lappiacon, és a nem is olyan távoli múltban párszáz millióval kisegítette már a Népszavát.

Közel 20 évig dolgoztam a Népszavánál, egy tucat évig a főszerkesztő-helyettese voltam. Habár egyik pillanatról a másikra úgy vágtak ki két perc alatt, ahogy egy segédtakarítót sem illik,

drukkolok a Népszavának.

Akad még ott egy két-pajtásom – nem sok –, és azt is tudom, fontos szerepe lehetne a sajtószabadság legalább részbeni fenntartásában. (Nem nagyon van és sajnos nem is nagyon lesz neki sajnos, és valószínűleg. De reménykedni szabad.)

Arról nem is beszélve, hogy a Népszava a baloldali progresszió fontos történeti része volt pályája egy részén. Én büszke voltam rá, amíg ott dolgozhattam.

A Népszava régóta eladó, tőkére, gondos gazdára lenne szüksége. Fenyő János 1998-as meggyilkolása óta, röhejes, de ilyenje nem volt. Hányódott, hol lassabban, hol gyorsabban pusztult lefelé, de azért mindig akadtak olyanok, akik 

szépen gyarapodtak a Népszavából,

miközben az ott dolgozók többsége mind nehezebb, sokszor egészen reménytelen helyzetben sínylődött, s csak ügyszeretetből vagy jobb híján tartott ki. Ha kitartott. Mert rengetegen elmentek, nem is mindig a legrosszabbak.

Sokakat kirúgtak, elsősorban anyagi okokból. Ami igaz. Bár a szegénységből nem feltétlenül következik a rossz modor, de nem egyszer meglehetősen érzéketlenül, durván. (Ezt a 98 utáni történetet egyszer biza megírom, ha még itt bosszantanak. Lesznek benne szocik, jobberek, ügyeskedők, pénzmosók, kis és még kisebb királyok, de még egy sztori arról is, miként akarta egyszer a Népszabadság akkori tulajdonosa felvásárolni és bezáratni a Népszavát. És néhány nagyszerű, tehetséges ember, aki erejét megfeszítve próbálta fenntartani a lapot. Tanulságos lesz.)

Hogy Marquard mit akar, vagy a mögötte állók, azt nem tudjuk.

Az mindenesetre érdekes, hogy a hírek szerint már csak egész kevés dolgozót kell elbocsátani a laptól. Ugyanis a lapnál már alig akadnak újságírók. Akik maradtak, azoknak komoly erőfeszítésébe kerül, hogy megtöltsék a rendelkezésre álló felületet. Teljesítményük sportértéke elismerendő. Amit előállítanak kollégáim, maradék barátaim, az 

kilóra világcsúcs.

De érdemi munkára, oknyomozásra régen nincsen erő. Felülettöltő interjúk és fűrészporízű véleménycikkek között ma már igen ritkán tűnik fel valami érdemleges. (Azért szerencsére néha feltűnik, mint pár hete Friss Róbert Megyesi Gusztávval készült zseniális interjúja, de azért ez nem olyan nagyon sok az elmúlt évből.)

Szóval, a Népszava nem fog leleplezni repkedő bulibárókat, férjjellegüket elveszítő bankelnököket. Nincs rá erő, ember, pénz, tudás.

Marquard. Ő már egyszer megjelent a magyar politikai napilappiacon. A kilencvenes évek elején a Magyar Hírlap tönkretétele fűződik a nevéhez. Történetesen, ezt is volt szerencsém végigélni.

A jobboldal azokban az években, amikor először indított küzdelmet a sajtószabadság ellen, amikor már elfoglalta például a Magyar Nemzetet és a közmédiában is erőteljesen nyomult, szemet vetett az akkor még határozottan liberális Magyar Hírlapra.

A Hírlap története most nem része elbeszélésünknek, elég legyen annyi, hogy meghatározó külföldi tulajdonosa, Robert Maxwell váratlanul elhalálozott egy tengerbe esés súlyos következményeként. A csurkista jobb ezt kihasználva akarta megkaparintani a maga számára a Magyar Hírlapot.

Végül, sikerült a svájci Marquardnak eladni a lapot, ahol ekkor mindenki megnyugodott: megmenekültünk.

Pár hónapig valóban minden a legnagyobb rendben ment tovább a maga útján. Aztán megszaporodtak a rossz előjelek. A tulaj megjelent, és egy pesti luxusszállodában nagy szózatot intézett hozzánk, amely szerint a liberalizmus, a baloldaliság nagyjából tévedés, és

rossz úton  járunk.

Közeledtek a 94-es választások, körülbelül már látszott, hogy a szocialisták fognak nyerni, nem nagyon értettük az egészet.

Legyünk jobboldaliak? Támogassuk a KDNP-t, Tényleg ezt kéri/erre utasít a tulaj?

Aztán rövidesen egyik lapról a másikra kirúgták az addigi főszerkesztőt, Németh Pétert (igen, a Népszava ma még hivatalban lévő vezetőjét). De helyére Vince Mátyás került, aki politikailag semmiképpen nem jelentett mást. Ám rövidesen mellé került helyettesnek a magyar sajtó egyik legkártékonyabb figurája, bizonyos Gazsó L. Ferenc, aki aztán lassan átvette a hatalmat, kirúgta a nem parírozókat, a függetleneket, a liberálisokat és elindította a lapot abba a mélységes mély és szennyes gödörbe, ahol ma is tanyázik.

Igen, Marquard egyszer már fölszámolt egy liberális, baloldali műhelyt. (S még csak nagyon nem is keresett vele.)

Marquard, amint finanszíroz egy önmagát nyilvánvalóan eltartani képtelen baloldali, ellenzéki lapot? Merész feltételezés.

Két dolog képzelhető el.

  • Nem lesz veszteséges, mert kitömik állami hirdetésekkel pl. De akkor már baloldali sem lesz. Mert valamit valamiért.
  • Nem is Marquard az igazi tulaj. Akkor találgathatunk, hogy ki.

Egyik sem a sajtószabadság nagy győzelme.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7911809269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 18:07:42

@ulpius66: "a Népszabadság megszűnése piaci, pénzügyi"

Csórikám, ezt is beszoptad. :))

Fogaggyunk, azt is hogy érvénys lett a népszavazás. :))

"A szocialisták kormányzásuk alatt tönkretették az országot"

Szerencsére nem sikerült nekik. orbán ezért most igyekszik bevégezni az ország végzetét. A 2/3 birtokában a szociknál többszörös eredménnyel. :(

Tapsolj a hazaárulónak, te is az vagy.

Willkommenskultur 2016.10.16. 18:08:16

ez a kibaszott buta mszp blog még mindig ugyanazt hajtja mint a múkt 7en, mintha beakadt volna a lemez

Nem baj hogy a külföldi laptulaj és még Mesterházy maszop miniszterelnökjelölt is az ellenkezőjét állítja: www.origo.hu/itthon/20161015-mesterhazy-attila-nepszabadsag-atv-mszp-kormany.html

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 18:13:18

@Willkommenskultur: Neaggóggyál, a gazdád nemsokára az indexet is eltapossa a bloghuval egyetemben. Mehecc vissza kommentelni a 888ra.

Willkommenskultur 2016.10.16. 18:18:30

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Az Indexből egy tisztességes magyar újság lesz, a brand megmarad.

2 tábor marad a sajtóban, meg egy kicsi 3madik: Az Index habonyista lesz. A retekklub marad független zsidó tv, ahogy eddig (ez a 3. csapat). A héberekhez tartozik még a 444.hu, ami kibővül majd az Indextől kitakarított migránsokkal.

A másik tábor a simicskás Jobbik média lesz, vagyis már van.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 18:38:09

@Willkommenskultur: "2 tábor marad a sajtóban"

Igen, a két szélsőjobb: a fideSS és a jobbik.

A független retekklubbot is bedarálják vagy választhatja tönkremenetelt. Egy kicsit jobb, mint a Népszabadság sorsa.

A 444 is megy majd a levesbe, mielőtt elkezdődnek a kínvallatások.

Janossz 2016.10.16. 18:40:31

@Willkommenskultur: Nem nagyon értitek Ti ezt a modern kort...
Ha már a Dörmögő Dömötör is kormánypárti propagandát nyom majd, azt se fogja venni a kutya se, nézd meg a TV2 szárnyalását.
Ha az Indexet bedöntitek, lesz majd Index.com, vagy Index.de, nem stencilgépek ezek, hogy elkobozzátok.
A reflex meg kiszámítható, minél tiltottabb, minél üldözöttebb az információ, annál édesebb. De bízzatok csak!
Ez a nép harminc évig hallgatta a SZER-t, semmi új nincs a nap alatt.

Willkommenskultur 2016.10.16. 18:45:37

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: A retekklub nyereséges, ellentétben a balos szeméttel, persze jó pénzért biztos eladják, ha akarják.

a 2 'szélsőjobbos' médiapiac se lesz semmivel se rosszabb mint a kommer-fidesz

Willkommenskultur 2016.10.16. 18:49:03

@Janossz: tudom a forradalmi erők már a sarkon vannak

nem jönnek az oroszok segíteni, nem jön clintonné segíteni, nem jön soros segíteni, elsorvad a baloldal, ideje - de a pesti libsik ők örökkévalók, ők megmaradnak nyugi (már formálódnak 2018ra lmp maradék+PM+MoMa+Együtt)

oszt jónapot

Jossarian 2016.10.16. 18:54:43

Az a legviccesebb, hogy a nepszava es a nemzetor ugyanabban a szerkesztosegben keszul :-) Mindenkit ki kell szolgalni de a nepszava olvasoi (nem eleg) lassan kihalnak

Jossarian 2016.10.16. 18:55:44

@Jossarian: pontosabban keszulT, utobbi par evben nem tom mi volt, hogy volt

naszoszo 2016.10.16. 19:11:36

@Willkommenskultur: retkeske, csak megtaláltad a vesszőparipádat. Ne zavarjon, hogy az RTL európai nagy rádió-tévéhálózat, és semmi köze a zsidókhoz. Egyébként meg az legyen a legnagyobb örömöd, hogy akármilyen médiumot olvasol, hallgatsz, nézel, a saját ökörségeiteket látod viszont. Marha szórakoztató lehetsz ennyi változatban.

6.Lenin 2016.10.16. 19:12:50

Amennyiben a kormány olyan lapokban hirdetne, amelyiket senki nem vásárol (hiszen sokkal olcsóbban lehet már WC papírt vásárolni) az nem a közpénz herdálása lenne?

Az meg röhej, hogy 1 szélsőjobboldali kormány tartson fel baloldali lapokat, amiket még a baloldaliak sem támogatnak.

Drága ballib honfitársaim, valami nem stimmel nálatok. A 230V is képes (fel)rázni, nem kénem már puszta kézzel 1szer a konnektorban turkálnotok? Hátha...

élveteg 2016.10.16. 19:28:25

Gondolom ez is az Orbánék pokoli mesterkedésének lesz betudva :))))

Jossarian 2016.10.16. 19:33:46

@élveteg: ja, mint minden mas :-) globalis felmelegedes, balnahalaszat, az, hogy megoregszunk mind az o hibaja :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 19:35:50

@élveteg: Hát minimum, ha már úgy döntött, hogy mindent ő határoz meg ebben a siralomvölgyben.

ulpius66 2016.10.16. 19:38:26

Hát mit mondjak?

Kibaszott nagy bajban lennének a ballibsi kommentelők, ha csak az kommentelhetne, aki olvasója volt a Népszabinak.....

Nekünk, náciknak meg tényleg kibaszott könnyű dolgunk van!

Csak fikázni kell a Népszabit, és Népszabi-védő ballibsiket....

Janossz 2016.10.16. 19:50:52

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Van, akinél kimaradt a Kis Gömböc meséje az alsóban, majd a saját bőrén megtanulja.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 19:51:02

@ulpius66: "Kibaszott nagy bajban lennének a ballibsi kommentelők, ha csak az kommentelhetne, aki olvasója volt a Népszabinak....."

És a fideSS fasszopói nem lennének bajban? Vagy nagytitokban olvasták?

És a jóérzésű emberek? Én nagy ritkán olvastam. Akkor kommentelhetek?

élveteg 2016.10.16. 19:51:40

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Akkor basszanak ki az Orbánnal Csak azért se adják el Hadd pukkadjon meg :))

ulpius66 2016.10.16. 19:52:39

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: "Én nagy ritkán olvastam. Akkor kommentelhetek?"

Öcsi!

Kommentelhetsz!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 19:57:54

@ulpius66: :)) Köszi!

Az "öcsi" megszólítást fiatalos lendületem dicséretének veszem.

Netuddki. 2016.10.16. 20:04:44

"Akad még ott egy két-pajtásom – nem sok –, és azt is tudom, fontos szerepe lehetne a sajtószabadság legalább részbeni fenntartásában."

Ha nem tűnt volna fel, Magyarországon nincsen sajtószabadság, még részben sem. Ha lenne, akkor az oknyomozó riportoknak lenne következményük. De mivel az ügyészség a tolvaj bűnöző orbán rezsim markában van, a sajtó által közölt cikkek a falra hányt borsó hatékonyságát sem érik el. Nem tudom milyen lehet úgy leleplező cikkeket írni, hogy gyakorlatilag semmi eredménye nincsen.
Minél előbb durvul be az orbán banda, annál előbb kerülnek a szemétdombra, én ennek drukkolok...

ulpius66 2016.10.16. 20:05:09

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
"Az "öcsi" megszólítást fiatalos lendületem dicséretének veszem."

Helyes!

Annak is szántam!

Gondolom nem nőtt be még a fejed lágya, azért vagy ilyen totál hülye!

Ha egy picit tapasztaltabb lennél, és pl. éltél volna a Megyó-gyurcsányi-Bajani érában, akkor nem írogatnál ennyi baromságot!

ulpius66 2016.10.16. 20:08:06

@Tibi !: "Minél előbb durvul be az orbán banda, annál előbb kerülnek a szemétdombra, én ennek drukkolok..."

Jó szurkolást kívánok!

De azért fel hívom figyelmed, hogy a "vágyvezérelt drukkolás" kancsalul festett egekbe néz....

6.Lenin 2016.10.16. 20:09:37

@Tibi !:

Lassan már te kiabálsz a szemétdombról, hiszen szép lassan oda csúsznak le a kedvenceid, önerőből. Minek hozzá külső segítség?
Kíváncsian várom mikor veszed ezt észre te is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 20:13:00

@ulpius66: "nem nőtt be még a fejed lágya"

A lányommal szoktuk egymásnak mondani, mikor a kitolt hasunkkal lökdössük egymást. :))

A kádár alatt voltam fiatal. És most megint fiatalnak érzem magam, akkor is ugyanez a hazugságáradat volt a tévében - bár a hétfő adásszüneti nap volt -, akkor is a tanácselnök rokonai gazdagodtak. Mondjuk az MNB nem tartott ki kurvákat, legalábbis nem verték nagydobra. Akkor is úgy éreztem, hogy ez a diktatúra életem végéig tart.

ulpius66 2016.10.16. 20:15:25

@6.Lenin:

Vilenon!

Ez mán soha nem veszi észre, hogy a szopóágon van!

Tibike mán nem fogja megélni, hogy az "istenei" még egyszer a hatalom közelébe kerüljenek...

Netuddki. 2016.10.16. 20:16:16

@ulpius66: @6.Lenin: Ostobenkó orbánfarturkászok! Fszom szólt hozzátok...

Netuddki. 2016.10.16. 20:18:04

@ulpius66: Azért qrvára szar lehet vasárnap este is dolgozni.

ulpius66 2016.10.16. 20:19:44

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: "Akkor is úgy éreztem, hogy ez a diktatúra életem végéig tart."

-- és akkor kire szavaztál?
-- és milyen újságot olvastál?
-- és mit tettél a gaz "Kádár-diktatúra" megdöntéséért?

Mán csak az összehasonlítás végett kérdem....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 20:20:18

@ulpius66: "nem veszi észre, hogy a szopóágon van!"

:)) A fideSS fasszopói nem veszik észre, hogy ugyanazon a szopóágon vannak, mint a jóérzésű emberek. Nektek is ugyanúgy a szájatokba hugyozik az orbán, csak nektek izlik.

ulpius66 2016.10.16. 20:21:53

@Tibi !: "@ulpius66: Azért qrvára szar lehet vasárnap este is dolgozni."

Hát szarnak szar, meg csak kicsike pénzt adnak érte.... de nekem a kicsike pénz is számít!

Én legalább pénzért csinálom.....

Ugye te nem pénzért csinálod????

Te helyből vagy ennyire barom!!!!!!!!

Jossarian 2016.10.16. 20:22:45

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: "A kádár alatt voltam fiatal." mindig sejtettem, hogy eggyike vagy az undorito oregszagu mosdatlan ven komcsiknak akikbe mikor tehetem belerugok. (Eleg gyakran) Lehet mar beled is rugtam, csak kussoltal, mint a tobbiek. Itt meg ugatsz, de nem sokaig, hisz lassan nem lesz nyugdijad, a lanyodat meg kuldheted a sarokra ha netezni akarsz. De neked meg az is megteszi, hisz olyan vagy zsigerbol

Netuddki. 2016.10.16. 20:24:43

@Jossarian: A komcsik mára a fideszben vannak, ha még nem tűnt volna fel. Amúgy rugdalod ám anyádat...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 20:25:38

@ulpius66: "és akkor kire szavaztál?"

Ugyanúgy lehetett érvénytelen szavazatot leadni, mint most.

"és milyen újságot olvastál?"

A Beszélőt. Az újságokból is ugyanaz a hazugságáradat szólt, mint most. Time, Newsweek, mikor külföldön voltam.

"és mit tettél a gaz "Kádár-diktatúra" megdöntéséért?"

A barátommal elhatároztuk, hogy majd belépünk a pártba, és belülről bomlasztjuk. Aztán, mikor felnőttünk, nem lett az egészből semmi.

ulpius66 2016.10.16. 20:27:00

@Jossarian: ez a "gyűlölködő....." a tipikus Kádár-kori vadbarom, esze semmi, igazi ész, és értelemnélküli véglény, aki azt hiszi magáról, hogy valaki, azért, mert életében először elmondhatja véleményét....

Netuddki. 2016.10.16. 20:27:08

@ulpius66: Erőlködj csak balfasz tolvajfidesztroll. Becsületesebbek már nem lesztek. Az ostoba dumád meg lepereg rólam, erkölcsileg sehol se vagy hozzám képest. A tolvajoknál csak azok rosszabbak akik a tolvajok szekerét tolják napszámba.

ulpius66 2016.10.16. 20:29:12

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Őszintén köszönöm a válaszaidat.....

Mán csak az a kérdés maradt nyitva, hogy 1990 óta kire szavaztál?
(előre elárulom, hogy én kizárólag csak a MIÉP-re, és utána a JOBBIK-ra szavaztam....)

Netuddki. 2016.10.16. 20:31:18

@ulpius66: Eszed megvan hozzá. Mármint az eszed hiánya. Nyehehe!

Jossarian 2016.10.16. 20:32:50

@Tibi !: hozzad meg ki szolt? Kommentgenerator :-D Te mar az uj idok gyermeke lehetsz, nem elvbol hanem penzert szopsz. Meg undoritobb mintvaz elvtarsad... Nagyon megvallogatom kivel (mivel) piszkolom be a cipomet, beled nem rugok.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 20:32:50

@Jossarian: "ven komcsiknak"

A többség nem volt párttag a kádár alatt. Rúgjál csak bátran a kurva anyádba, meg a fasz apádba, hogy olyan prolik, hogy nem lehetett gyerekszobád.

"lassan nem lesz nyugdijad"

Nekem lesz nemsokára. Neked nem lesz, te patkány. :))

"a lanyodat meg kuldheted a sarokra ha netezni"

??? Itthon nagyobb a térerő, mint az utcán.

ulpius66 2016.10.16. 20:34:36

@Tibi !: "Erőlködj csak balfasz tolvajfidesztroll. "

Hidd el nekem ez nem erőlködés....meg ugye pénzt is kapok érte!

Tibike! Vedd tudomásul, te a szopóágon vagy! Ez kibaszott szar lehet...így teljes mértékben megértem frusztráltságod....

Úgy fogsz megdögleni, hogy a kedvenceid soha nem kerülnek a hatalom közelébe.....

Jossarian 2016.10.16. 20:34:38

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: na en mar nem is kell irjak semmit, te leirtad :-D Es meg csodalkozol, hogy idaig jutottatok... Bender log

6.Lenin 2016.10.16. 20:35:03

@Tibi !:

Csak gondoltam szólok, de végeredményben tök mind1 nekem honnan ordibálsz, talán még a kakas is szarik rá, csak már talán zavarja, hogy miért is kornyikálsz az ő birodalmán.
Máskülönben érdekes, hogy mondjuk 1 csehóban is mindig a legkisebb, nyeszlett pacák a leghangosabb, míg ki nem dobják.

A választásra jogosult jóérzésű emberek 95, 90, 99 %-a kíván benneteket oda, ahol már most is kukorékoltok.
Nekem tök mind1, ha ti ott jól érzitek magatokat.
Csak segíteni akartam, azért szóltam.

Sir Galahad 2016.10.16. 20:35:11

Hány olvasója van a Népszavának? Tényleg érdekelne.

Jossarian 2016.10.16. 20:40:09

@6.Lenin: ertem en, hogy nehez, de azert ertelmezni egy 98%-ot nem annyira az. Es az a 98% nem a ti oldalatokon all, lehet, hogy ez neheziti meg???

ulpius66 2016.10.16. 20:41:01

@Sir Galahad:

-24
(ha a Népszara újságíróit nem számoljuk......)

Most látom, hogy nem az olvasók számát írtam le, hanem az olvasók összesített IQ-ját!!!!

ulpius66 2016.10.16. 20:43:02

Szőr!

Egyébként igazad van a kérdéssel!

Van olyan a kommentelők között aki előfizetője, olvasója a Népszarának?

Csak tessék, tessék! Most meg lehet nyilatkozni....

Jossarian 2016.10.16. 20:43:21

@Jossarian: tibinek ment volna, bocsi... :-(

ulpius66 2016.10.16. 20:45:16

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Ugye azt tudod, hogy a "nyomtatott lapszám" nem egyezik meg az olvasók számával.....

A TÉNYLEGES olvasók száma valahol 5.000-6.000 körül lehet...a Főszerkesztő Németh Petya fizetése meg havi 1,2 milla......

ulpius66 2016.10.16. 20:48:08

A Népszara meg a MAGYAR SZÓLÁS-ÉS VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁSI SZABADSÁG ---- igen így csupa NAGYBETŰVEL ---- LETÉTEMÉNYESE!!!!!!

Engem pl. a szólásszabadság jegyében 2 komment után baszott ki a kommentelők közül ez a "szólás-szabadság huszár" Németh petya......

6.Lenin 2016.10.16. 20:48:15

@Sir Galahad:

Szombaton 1et láttam Miskolc felé robogó IC-n. Idősebb hölgy, igazi exmunkásőr példánynál. Nem olvasta, a szatyor alján volt, de látszott, mikor matatott benne, de nem vette ki.
Tehát nem biztos, hogy olvasója, de tanúsíthatom a lap a birtokában volt, vagy 1 illegalitásban lévő elvtársának vitte, rejtegette. Az is lehet, találta , és már rosszul lát, azért nem olvasta. Mind1, miként és miért került hozzá, ahhoz nem áll rendelkezésemre megbízható infó.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 20:51:18

@ulpius66: Auditált számokat szoktak közölni. (Kivéve a magyaridők.) Meg gondolom nem racionális kinyomtatni lapot ha nem adják el. De nekem mindegy, oszd el egy tetszőleges számmal.

Nemtom ki az a Petya, de biztos többet dolgozik, ha főszerkesztő, mint a matolcsi kurvája.

Őszintén szólva még sose olvastam a népszavát, se kádár alatt, se azóta.

ulpius66 2016.10.16. 20:51:30

Azért baszott ki ez a szabadság-huszár Németh, mert amikor azzal poénkodott a Népszara, hogy vajon Orbán Viktor kinek drukkol egy Felcsút - Videoton meccsen....

...és is viccesre vettem a dolgot, és visszakérdeztem, hogy vajon a Népszava újságírói egy Magyarország - Izrael meccsen kinek szurkolnának?

Na, erre kibasztak, hogy ez nem vicces.....

ulpius66 2016.10.16. 20:54:31

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: "Őszintén szólva még sose olvastam a népszavát, se kádár alatt, se azóta."

Hát ez nagy hiba!

Ezt nehogy megtudja a Németh Petya!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 20:56:00

Most komolyan kérdem a fideSS fasszopóit: Ha nem deríti ki a Népszabadság, hogy a matolcsi havi kétmillió közpénzen tartja ki a kurváját, akkor jobban vagy kevésbé örültök, hogy az orbán megszüntette a lapot?

ulpius66 2016.10.16. 20:59:14

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: "Nemtom ki az a Petya, de biztos többet dolgozik, ha főszerkesztő, mint a matolcsi kurvája."

Hát nekem meg arról nincs fogalmam mennyit dolgozik a "matolcsy kurvája".....annál biztos többet, mint a mostani elnökjelölt, Klintonné férjének a kurvája....

Ugye az USÁ-ban lehet, ott liberális szólás-szabadság jegyében tilos írogatni a Klinton kurvájáról...erről csak itt lehet írogatni, itt, ahol ugye nincs sajtószabadság.....

...és egyébként mi lett Klintonnal amikor kiderült a kurvája????? Lemondott???????????

ulpius66 2016.10.16. 21:04:31

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Látom neked bejön, hogy az MNB-ről az a legfontosabb infó, hogy ki az elnök kurvája....

Gratulálok!

Látom nem véletlenül írogatott erről a Népszabi, elvégre a BLIKK volt főszerkesztője lett a Népszabi főszerkesztője...bulvárlapot csinált belőle....aztán meg ment a klotyóba...ilyen a bulvárlapok élete.....

ulpius66 2016.10.16. 21:08:17

Gyűlölködő!

"....akkor jobban vagy kevésbé örültök, hogy az orbán megszüntette a lapot?"

Eztet hol olvastad?

Nyugtass meg!

Ugye nem a Népszarában?

ulpius66 2016.10.16. 21:11:20

Gyűlölködő!

Szerintem Te túl sokat képzelsz Orbánról!

Ha holnap megszűnne a nyújork tájmsz, akkor amögött is az Orbánt látnád!
(csak azért mert a nyújorki lap bírálta Orbánt.....)

Gyűlölködő!

Szerintem kezeltesd magad, tán még véglegesen nem hülyültél el........

ulpius66 2016.10.16. 21:12:56

Gyűlölködő!

mentsd meg a Népszarát!

Légy az előfizetője!!!

Ma Magyarországon a Népszara a SAJTÓSZABADSÁG LETÉTEMÉNYESE!!!
(na jó, ez vicc volt...)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 21:13:26

@ulpius66: "az MNB-ről az a legfontosabb infó"

Az MNB-ről talán az a legfontosabb infó, hogy gyengítette a forintot - ezáltal bedöntve jópár devizahitelest -, és az árfolyamnyereséget nem fizette be a költségvetésbe, hanem a matolcsit, a rokonságát, a kurváját, és annak a rokonságát gazdagította belőle. Meg vett egy csomó túlárazott ingatlant, meg valamennyi államkötvényt illegálisan. Beszéljünk inkább erről? Oké.

2016.10.16. 21:15:06

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
de bezzeg a horn gyula meg a gyurcsány idejében csak az igazságot nyomatták a tévében...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 21:15:56

@ulpius66: "Klintonné férjének a kurvája...."

Bocsi, erről nincs infóm. Világosíts fel, kérlek!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 21:21:27

@aleksz róz: "a horn gyula meg a gyurcsány idejében csak az igazságot nyomatták a tévében..."

Ezekszerint te még nem éltél akkor, mert volt egy gusztustalan műsor, a pártkelte. Évekig ment.

Akkoriban nem olyan volt az M1, mint most, meg a kádári időkben, hogy magyarország jobban teljesít, mikor valójában döglődött a gazdaság. Nem volt cenzúra.

ulpius66 2016.10.16. 21:24:59

Gyűlölködő!

"Az MNB-ről talán az a legfontosabb infó, hogy gyengítette a forintot..."

CSAK PRÓBÁLJA, DE NEM MEGY NEKI!!!!!!!

Egyébként 2013. márciusában vette át az MNB-t a Matolcsy, akkor az euró árfolyam 305 forint volt, most 306 forint......hát kurvára nem jön össze az MNB terve 3,5 év alatt 1 azaz egy forinttal sikerült "ócsosítani" a forintot.......

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 21:27:08

@ulpius66: Az nem kurva volt, hanem gyakornok. Nem fizettett a szolgálataiért, a csaj lelkesedésből csinálta. Elmesélem, mert ezekszerint nem éltél még akkor. Nagy felhajtás volt. A Clinton, tudod, az elnök, a Clintonné férje, nem tudta a szerszámát a nadrágjában tartani, és hagyta, hogy a gyakornoklány leszopja. Aztán azt hazudta, hogy nem volt szex köztük. Tudod, az USA nem olyan következmények nélküli ország, mint M.o., hogy arogán simán lehazudja a helikopterezését. Szóval majdnem lemondatták a Clintont - az elnököt -, de kimagyarázta, hog a szopás az nem testi szex.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 21:34:13

@ulpius66: Ha a Clinton egy kurvát állami pénzből tartott volna ki, mint a matolcsi, azonnal kilőtték volna az elnöki székből. Mondom, hogy az USA nem következmények nélküli ország.

ulpius66 2016.10.16. 21:34:35

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Gyűlölködő!

Ne erőlködj!

Ennyi baromsággal csak magad égeted!

6.Lenin 2016.10.16. 21:35:37

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

"Tudod, az USA nem olyan következmények nélküli ország, mint M.o....... Szóval majdnem lemondatták a Clintont - az elnököt -....."

Nagy vagy!
Tud valaki ennél nagyobbat?
Ha nem, akkor inkább megyek hunyni 1et.
Grat.

ulpius66 2016.10.16. 21:37:04

Gyűlölködő!

Csak halkan kérdem.......

Szerinted a Fehér Ház gyakornokait ki fizeti, a Klinton vagy az USA?

2016.10.16. 21:38:00

én olvastam népszavát, elég sokat.
(anyám előfizető volt. amikor visszamondta, hogy már nem akarja fizetni, valami rejtélyes alapítvány előfizetett neki. és ez igaz.)
most így a mai sajtóhoz viszonyítva elég színvonalas kis újság volt az. hírek, gazdaság, elemzések (már persze ballos szemmel), sport, minden ami kell.
na de a véleményhuszárok, a megmondóemberek, te jó ég, időnként mintha a negyvenes-ötvenes évek kommunista sajtóanyagait olvastam volna... és közülük is kilógott (lefelé) dési, mert ő még ún. liberális is volt mellé... fogadjunk most is a televerte volna migránssimogatással a lapot. az olvasók meg leköpdösték volna azt az oldalt, mert ezt a fajtát már a 60 éve folyamatosan mszmp-szavazó nyugdíjasok is utálták. meg is lehet nézni, hány szavazója van az ún. liberális pártoknak: együtt-pm, liberálisok, kutyapárt, moma, összesen nincs 5%... plusz az lmp, de az különutas, schiffer is helyrerakta kálmán olgát, azóta mocskolják a désijánosok, ezt már sose fogják neki megbocsátani...
amúgy désinek már boross péter is nácifasiszta volt.

ulpius66 2016.10.16. 21:39:40

Gyűlölködő!

Követem a Hatodik Lennon jó példáját....megyek alukálni.....

Gyűlölködő!

Ma a szokásosnál is sokkal, de sokkal gyengébb voltál!

Na, jó éjt!!!

6.Lenin 2016.10.16. 21:40:40

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Monica miért volt az elnöknél?
A norvég kormány küldte klarinét leckét venni, de a szerencsétlen csaj összekeverte a műszereket?
Az elnök véletlenül éppen akkor szellőztette a saját műszerét?

2016.10.16. 21:42:23

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
szelektív a memóriád.
akkoriban meg a jobboldaliak siránkoztak, hogy hol van a kiegyensúlyozottság...
bár azt elismerem, most valamivel gátlástalanabbak

6.Lenin 2016.10.16. 21:46:51

Ipi-apacs!
Én leszek a hunyó, reggelig.

Jó, éjt!
Mindenkinek. Cicus, neked külön is, nagy voltál!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 21:49:32

@ulpius66: Ne Jossariannak címezd, mert elsikkadhat a kérdésed.

"a Fehér Ház gyakornokait ki fizeti, a Klinton vagy az USA?"

A fehérházi gyakornokokat nemtom ki fizeti, nem vagyok járatos ilyen témában. Talán az állam, de biztos nem az elnök. Nyilván az fizeti, aki alkalmazza őket. Nem hiszem, hogy az elnök bele akarna, vagy bele tudna szólni.

Az MNB-ben a matolcsi alkalmazta a kurváját kiemelt fizetéssel. Aztán az alapítványokhoz tette a kurváját, hasonlóan túlfizetve. Bár nemtom, milyen jól szopik, lehet, hogy kiérdemelte az utolsó forintot is. Hogy az anyját miért fizeti túl a matolcsi, azt nemtom. Talán a fideSS-nél ez a szokás. Elég gusztustalan szokás, ha engem kérdezel.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 21:54:11

@aleksz róz: Lehet, hogy igazad van. Nekem nem tűnt föl, hogy nagy félrehajlás lenne. Olyan, hogy vett magának egy TV2-t az MSZMP, olyan biztos nem volt.

A HetiHetes biztos hozzájárult a fideSS 2002-es választási vereségéhez. Egyszerűen olyan arrogánsan viselkedtek, hogy nehéz volt nem kifigurázni.

6.Lenin 2016.10.16. 22:01:32

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

-Mit csinál itt az orálisban, bocs oválisban, kedves Mónika?
-Gyakorolni jöttem, Elnök Úr!
-Pont a gatyámban turkálást?
-Ne hozzon zavarba...
-Nincs önnek barátja? Megmondhatja... vagy írja le a nevét.
-Magyar a pacák?.. Bekaphatja....
-Mit csinál Mónika? Én csak a barátja nevét olvastam... félreértette.. ennek itt következményei is lehetnek.....igen..igen...elmentem... már nem kell leváltani.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 22:01:42

@6.Lenin: "Monica miért volt az elnöknél?"

A fehérházi gyakornoknak az a feladata, hogy ott sertepertéljen. Biztos akadhat olyan feladata is, amikor kettesben marad az elnökkel. Persze nem illdomos ezt egyik félnek se kihasználni. Nem is az volt a botrány, hogy leszopta, hanem az, hogy a Clinton "majdnem" hazudott róla.

A Clintonné se a házi-levelezőszervere miatt szenved, hanem, hogy hazudott róla, vagy nem.

A Nixon se a vótergét botrányba bukott bele, hanem, hogy hazudott.

A legtöbb országban nem szabad hazudni.

Nevoeiro66 2016.10.16. 22:04:07

"A jobboldal azokban az években, amikor először indított küzdelmet a sajtószabadság ellen, amikor már elfoglalta például a Magyar Nemzetet és a közmédiában is erőteljesen nyomult, szemet vetett az akkor még határozottan liberális Magyar Hírlapra."

Haaaaahahahhhhhahhhaaaaaahahhhaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

6.Lenin 2016.10.16. 22:12:42

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

-Takaroggy Viktor!
-Oszt mi a toszért?
-Mert lopsz.
-Kérdezte valaki, hogy igaz-é?
-Viktor, tényleg lopsz?
-Naná! Van miből.
-Bocs, akkor maradhatsz. Jóérzésű emberek! Nyugodtan hazamehettek, ez a pacák nem hazudik. Igaz lop , de ki nem.

L

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.16. 22:23:16

@6.Lenin: :))

orbán egy nincstelen ember. Ő mondta a parlamentben.

Csórikám! Az apja, a felesége, a veje, az összes barátja és rokona milliárdos, csak ő szegény, mint a templom egere. Lázár szerint annyit is ér, amije van. Szerintem egy ilyen lúzer nem alkalmas miniszterelnöknek.

von Putri 2016.10.16. 22:45:42

Az, hogy egy kormány hazudik, a világ legtermészetesebb dolga. Az ellenzéknek - ősi szabály szerint - akkor van esélye, ha legalább a látszatát tudja kelteni, hogy ő mond igazat. Máskülönben megy a lecsóba, illetve a dolgok jelenlegi állása szerint már ott is van

laci_52 2016.10.16. 22:58:54

" a liberalizmus, a baloldaliság nagyjából tévedés, és

rossz úton járunk"

Ott a pont!

Várni kell még néhány hetet vagy egy-két hónapot és a Népszava ugyanúgy megy a levesbe, mint a Népszabadság. Egyik sem fog hiányozni senkinek sem!

2016.10.17. 01:09:04

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
jó, akkor sokkal gátlástalanabbak.
csak ma sokkal magasabb az ingerküszöb. annak idején ennek a negyedéért leváltották a fideszt.
horngyula idejében meg még tele volt a tévé komcsival, az újságjaitok hatalmas előfizetői tábort örököltek kádárapánktól, rutinos mészárostamások szították a nyugdíjasok lelkét a náci mdf majd fasiszta fidesz ellen, olyan nagy nyomulásra nem is volt szükség, eleve túlnyomó többségben voltatok

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.17. 02:02:39

@aleksz róz: Ezt meg tudod ismételni, de emberi nyelven?

"az újságjaitok hatalmas előfizetői tábort örököltek kádárapánktól"

A mi jobboldali újságjaink örököltek előfizetőket a ti kádárapátoktól? Ti vagytok a kommunisták? Vagy szocialisták? Vagy párttagok? Nem értem.

"horngyula idejében meg még tele volt a tévé komcsival,"

Erre tudnál példákat mondani? Mit jelent nálad a "komcsi"?

"ma sokkal magasabb az ingerküszöb. annak idején ennek a negyedéért leváltották a fideszt."

Ezt az egyet értem, és egyet is értek. Annakidején felhördült a társadalom, mikor orbán azt mondta, hogy "ne mi nyerjük a legtöbbet", most meg senki a füle botját nem mozdítja, mikor a mészaros "nyeri" zsinórban a tendereket.

11110000 2016.10.17. 02:14:14

@Janossz:
"Ha az Indexet bedöntitek, lesz majd Index.com, vagy Index.de, nem stencilgépek ezek, hogy elkobozzátok."
Aha, lesz.
Miből?

Mert évi milliárdos nagyságrend a működtetése, ahogy a Népszabié is.
A 444.hu talán a 3. legolvasottabb magyar portál, Soros pénze nélkül mégis összecsuklana.

2016.10.17. 03:23:07

@conchita wurst: Kik azok a szabad demokraták? Szabó Dezső írásai, 1927-ből

„A közéletben súlyos tehetségű morális embert veri az immorális, minden ordításra kapható, ezerfogú éhes emberbestia. És megszületik a szervezett gyilkosságok, rablások a morállá konszolidált bűnök, hazugságok és perverzitások irtózatos szisztémája, a világtörténelem legóriásibb arányú haláltánca: a korlátlan szabadverseny, a polgári kapitalista demokrácia, a zsidónak megígért nagy történelmi szüret… Legáltalánosabb formája a politikai szabadverseny elvének: az állam minden felnőtt tagja választhat, és választható.

De egyszerre felhemzsegnek a műveletlen, semmi lelkiismereti törvénytől meg nem kötött, vad politikai kalandorok, elszánt, éhes politikai apacsok, akik a törvények dzsungelében könyörtelenül gázolnak át mindenen szilaj étvágyuk kielégítésére. És ezek jobban tudnak ordítani, ezek mindent tudnak ígérni a nép őselégületlenségének, ezek a végsőkig tudják nyargalni az aktuális jelszavakat, mert a becsületes lehetőségek, hazafias aggódás és a felelősség nehéz érzése nem köti őket.” (A népképviselet problémája cikkből)

2016.10.18. 12:41:39

@conchita wurst: Tovább a lenini úton:
Trockíj jövőképe! Válasz Lenin Mi a teendő? Brosúrájára! 1903
Ön a pártot a proletáriátus helyébe foglya tenni, aztán a központi bizottságot a párt helyébe, a párt főtitkárát a központi bizottság helyébe, így a proletáriátus nevében egyetlen személy hatalmát fogja elérni!
Ön a FIDESZT az egy párt helyébe foglya tenni, majd a kollégiumi brancsot a párt helyébe, a pártelnököt a kollégiumi brancs helyébe, így a FIDESZ nevében egyetlen személy hatalmát fogja elérni!
süti beállítások módosítása