B1 blogcsalád



Van egy probléma, ami még Teréz körúti robbantásnál is nagyobb baj

2016. szeptember 27. - jdesi

tkr.jpgEddig nagyjából egy dolog biztos. Szombat éjszaka, alig néhány nappal a fenyegető migránsokról szóló népszavazás előtt, robbanás történt Budapesten, súlyosan megsebesítve két rendőrt, az egyébként igen zsúfolt környéken.

  • Azt is tapasztaljuk, hogy a közönség egy része, megértve az eddigi sokmilliárdos kormánypárti propagandát, arra jutott, hogy nyilvánvalóan a patás ördögnél is rosszabb, Allah akbart kiáltozó migránsok a tettesek, ahogy azt már napokkal korábban megígérték nekünk.
  • A választópolgárok másik fele azonnal biztos volt benne, hogy önrobbantás történt, a kormány szervezte az egészet, hogy elég sokan elmenjenek a gyűlöletkampány betetőzéseként szervezett népszavazásra, amelynek pénzügyi eredményéből szépen bővülhetnek tovább a pasa parki birodalmak.

Az első verzió – az Alllah akbaros – megdőlni látszik. A másodikról a parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke jelentette ki, hogy szó sem lehet róla.

Itt tartunk most. A nyomozók nyomoznak – és mondhatnánk, reméljük, hamarosan eredményre jutnak.

Csakhogy ki fogja nekik azt elhinni?

Bosszú, rendőrség elleni támadás, a helyzet félelmetesebbé tétele. Bármire is jutnak,

honfitársaink egy nagy része tuti biztos lesz benne, hogy hazudnak.

Mert ezek mindig hazudnak. És ha nem hazudnak, akkor is.

És mit lehet erre mondani?

  • Előkerültek valaha a rendőrszékházra géppisztollyal lövöldözők?
  • Kiderült, hogy kik robbantgattak az első Fidesz kormány hatalomra kerülése előtt?
  • Tuti biztos, hogy nem próbálták meg koncepciós perben börtönbe varrni egyik-másik politikai ellenfelüket rendőrségi-ügyészségi közreműködéssel?

Már a robbantás is elég nagy baj, de  még nagyobb az a bizalmi válság,

amelybe a Fidesz kormány tartós gyűlöletpolitikája taszította az országot. Az, hogy a köz intézményeit, folyamatosan a saját, pitiáner politikai céljaikra használják. Hogy az ügyészség nem emel vádat a legnyilvánvalóbb fideszes maffiaügyekben sem.

Mondhatnánk, akkor különösebben nem kell csodálkozni mindazon, ami történt, hogy egyre többen gondolják azt, ezeknek nem szabad hinni.

És tényleg. A hazugság és a gerjesztett gyűlöletkampány befon és lehúz minket.

Mégis, ha van még potens ellenzék Magyarországon, akkor különösen nagy a felelőssége.

Mert nem eltagadható, hogy az erőszakszervek, a bírói hatalom nyomás alá helyezett szervezetei mindinkább a párt-kormány szolgálóleányai lesznek.

orban-habony.jpgUgyanakkor az sem vezet jóra, ha első indulataink elragadnak, és mindenre azt mondjuk: ezek hazudtak eddig is, akkor biztos most is. Valóban,

hazug egy kormányt választottunk meg magunknak ismételten.

De ez most elég komoly dolog ahhoz, hogy próbáljuk megőrizni a nyugalmunkat és ne az első indulatunknak engedjünk.

A közzétett felvételeken annyi látszik, hogy nem - hogy szoktak fogalmazni? - közel-keleti külsejű egyének az elkövetők. Nem migránsok/menekültek, leányainkat  erőszakoló feketék, akik benépesítik a kormánypárti fantáziákat.

Kész. Ezt végül is – némi kommunikációs szerencsétlenkedés után – maga a rendőrség ismerte el a felvétel közreadásával.

Úgyhogy, most talán egy pillanatra leülhetünk és számolhatunk háromig, hogy lehiggadjunk.

Mindez természetesen semmit sem változtat azon, hogy a kormány közpénzből egy gátlástalan gyűlöletkampányt nyomott, hogy egy értelmetlen és az indulatokat felkorbácsoló népszavazásban próbál továbbra is

megosztani és uralkodni.

Ezért kell nekünk okosabbnak lennünk. Könnyebb lenne, ha az ellenzéki pártok többsége nem e egymás ekézésével foglalkozna persze. De hátha ott is akadnak még olyanok, akik ezt átlátják.

Mert bárhogy is alakul a dolog, Orbánnak mennie kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr911746931

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Országos Választási Bizottság summák 2016.09.29. 08:25:47

Egy lista, amelyre vak és világtalan román, ukrán, szlovák, szerb feliratkozhat, de leiratkozni csak úgy lehet, ha lemondsz a magyar állampolgárságodról. Szerinted normálisak ott az Országos Választási Bizottságban?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spectroli 2016.09.27. 16:36:44

Teljes szívemből egyetértek.

hexensussz 2016.09.27. 17:38:49

"...
Mert bárhogy is alakul a dolog, Orbánnak mennie kell."

Kellene. De nem megy!

my green tamburin 2016.09.27. 17:42:35

Az Ige szerint az igazsággal csak egyet lehet tenni, ideig óráig hazugsággal fel lehet tartóztatni. De, hogy kiderül az tuti és nem szeretnék a hazugok között találtatni. Ezt jó lenne megjegyezni a politikusoknak is.

roczky 2016.09.27. 19:52:04

Orbánnak mennie kellene, de önszántából soha nem fogja megtenni. Tehát, ha azt akarjuk, hogy normális, nyugodt, és mindenek felett demokratikus országban éljünk, tenni kellene Orbán elzavarásáért. Felelőssége van az ellenzéknek, a civileknek, és iszonyatos bűnt követnek el az Orbán hívők, hogy Orbán bármit is tesz, hatalomban marad.

Sics68 2016.09.27. 20:19:52

Lehetőségek így első ránézésre:

A:
Van olyan iszlamista aki szőke és kék szemű ... szóval a külső nem minden.

B:
Az orbán-rezsimtől nem idegenek az ilyen "unortodox" akciók! Ez mára már tudható - a TV-székházas balhé szervezése mára eléggé biztosan a FIDESZ-hez köthető. Wikileaks ... amcsik tudtak róla ... és más dolgok miatt is. ( Mondjuk azt nem zárom ki h a balhé túlnőtte az általuk szervezett kereteket.)

C:
Lehet ez bármi más is:
- Magyarok Nyilai reagálták le eképp vezérükra kiszabott másfél évtizedes börtönbüntetést
- valamelyik szomszéd ország(?) titkosszolgálata tudatta a magyar kormánnyal nemtetszését
- teljesen másról szól az egész, valaki figyelmetetett valakit vagy valakinek szánták.

(Miért volt ott annyi rendőr és olyan gyorsan ... járőr a helyszínen, civilruhások is seperc alatt, aztán gyorsan mindenki ... ez arra utal h előre sejtettek valamit kérdés mit...)

***

Bizalmi válság: ebben igazad van. De ... egy politikusnak nincs mása, mint a szavahihetősége. Ha folyton hazudik (vagy hülyeséget beszél) akkor egy idő után már nem fog neki senki hinni...

hunsavol 2016.09.27. 20:44:10

a miniDuce-t parlamenti úton elzavarni nem lehet. 1. minden az ő kezében van 2. az ellenzék meg szót sem érdemel A Ripacsok főcím dalára hajazva: "Forradalom nélkül nem megy! hahaha..."

Hard merchandise 2016.09.27. 21:58:04

Na ezé' nem köllenek a migráncsok! Van nekünk saját terroristánk!

Margit Némedi 2016.09.27. 21:58:31

Nem lehet hazugságokkal felépíteni egy országot szörnyű hallani mikor tudjuk hazugságok hangzanak el és törvénytelenségeket követnek el,Vegyük csak azt teljese megszüntették a fékek és ellensúlyok rendszerét.Mióta hatalmon vannak egyéni képviselői indítványként nyújtják be a törvényeket,minden véleményt figyelmen kívül hagyva 1-2 nap alatt elfogadják,ez törvénytelen bár ők mindent törvényessé tettek.Hazugságokra épült hatalom nem maradhat fenn.

PiszkosFreddy 2016.09.28. 10:32:28

@hexensussz:
Több millió ember várja már epedezve...de ki,vagy mi jön utána...?

Dani Dugi 2016.09.28. 11:53:40

Történelmünk tele van hamis információval ,amit a tudatlan emberek benyalnak ! Ellenük a fegyverünk a tudás , a megismerés !! Az internet kereső programjai végtelen lehetőséget tartogatnak !! Pró is meg kontra is !! Éljünk vele !! A "nemzeti értelmiség" sajnos zömiben a cseléd sorba sülyedt !! Csak "tiszta forrásból" igyunk forrásvizet !!!!

klasszikus 2016.09.28. 13:25:05

Hova tűnt a hajléktalan?

Stefi21 2016.09.28. 15:13:21

@Sics68: Teljesen 1 értek. Az a gyanúm hogy soha nem lesz tettes, vagy éppen feláldoznak valakit. Sajnos mindent eltudok képzelni a hatalom megőrzéséért.

szárny 2016.09.28. 17:51:33

Írja a béegyblogger: "Az első verzió – az Alllah akbaros – megdőlni látszik. A másodikról a parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke jelentette ki, hogy szó sem lehet róla."
Az első verziót soha nem állította senki. A másodikat még a Nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke is cáfolta.

Most akkor mire vered itt magadat, első blog első műCsengey? Vagy netán te tudsz valamit, ami esetleg érdekelheti a nyomozó hatóságokat? Bízom benne, hogy utána is néznek hamarost.

Ami meg a megválasztott kormány miniszterelnökét illeti, nem pofázni kell itten, hanem megnyerni a választásokat. Demokrácia, ha érted, amire gondolok.

Vagy hogy épp ez nem megy? Vagy hogy eljön október 2-a? És akkor megint kiderül, hányan nyilatkoztok itt százannyi nevében?

a nagy hohoohooo 2016.09.28. 18:57:23

@szárny: Én kedvellek téged derága "íkúvitéz ",kedvellek mert olyan színvonalas vitapartner vagy, hogy nem kétséges.Örülök ,hogy ilyen és ennyire egyszerű mihígmélymagyarra találkoztam....a faék ezután felejtős.....
És értelmes is felettébb..de vigyázz ebből az erőlködésből az aranyeredből agyvérzés lesz...heheee..,de hagyjuk kedves baro.....sztem szórakoztató vagy,lehet ,hogy szadista disznó vagyok, de élvezem nézni a vergődésed..hehe..
" nem pofázni kell itten, hanem megnyerni a választásokat."
Aha és nem szabad csalni Derága Baro,....úgyismint a nemzetthyek egyik legnagyobb hímvesszője:
Cameron április 15-i keltezéssel elküldte Orbánnak írt levelét. Ebben ekként fogalmaz: „Kedves Viktor, azért írok, hogy gratuláljak neked Magyarország miniszterelnökévé történő, történelmi újraválasztásod alkalmából.” Ám kisvártatva feltűnik egy bekezdés, amiben a brit miniszterelnök már egészen más hangot üt meg:

„Azonban, Magyarország barátjaként, nem kerülték el figyelmemet azok az aggodalmak sem, amelyeket az EBESZ-nek a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) által készített előzetes jelentése tartalmaz a magyarországi választásokról. Mi itt, az Egyesült Királyságban, igen sokat tanultunk a 2010-es angliai általános választásokról készített ODIHR-jelentésből, és nincs kétségem, te is konstruktív elkötelezettséggel fogadod majd észrevételeiket.”
EBESZ-jelentés: „a kormánynak papírja van, hogy tisztességtelenül nyert”

hvg.hu/itthon/20140712_EBESZjelentes_a_kormanynak_papirja_van

könnyebb érthetőség kedvéért, számoljunk nagy vonalakban...

Nagyjából 10 millióan vagyunk, ebből kb. 8 millió szavazásra jogosult. Ebből, nagyjából 6 millió NEM a Fideszre szavazott.

A Fideszre szavazott a választásra jogosultak 27 %-a, azaz kicsivel több mint 2 millió szavazópolgár. Nem csalás, nem ámítás, 10 millió magyar állampolgár sorsa felett, 2 millió szavazó döntött.
Ezzel a 2 millió szavazattal lett 2/3 - os többsége annak a Fidesznek, akit mindössze a választásra jogosult lakosság 27 % szavazott meg. Csekély része a magyar társadalomnak.

Na, ezt hívják törvényesített választási csalásnak, törvényi eszközökkel kikényszerített, kierőszakolt hatalomátvételnek. Ebben semmiféle demokrácia nincs, ilyen választási törvényeket olyan diktátorok hoztak, mint Sztalin, Hitler, Mussolini, na meg Orbán Viktor.

Akik semmiféle indokot nem fogadtak el, ami nem hatalmuk megszilárdítása felé vezetett...

A Fidesz hatalmas pofával megy neki az újabb 2/3-nak. Harsogják a médiák, hogy az ország 2/3-a adott nekik felhatalmazást a további disznóságaikhoz, hogy az ország 2/3 felhatalmazta őket, hogy csak és kizárólag ők kormányozzanak mindenféle konszenzus nélkül, egyed uralkodva a népen. Pedig a valós szám, mindössze 27 százalék.

Ennek az országnak, jóval kevesebb, mint az egyharmada adott a Fidesznek felhatalmazást a kormányzásra. De a csalásra épült választási törvény lehetővé tette, hogy teljhatalmat kapjon az ország felett, 27 %-os felhatalmazással.
És van még pofája a Fidesz bandának kijelenteni, hogy DEMOKRATIKUS választáson nyertek.
Halvány lila fogalmuk nincs a demokráciáról, a szabad választásokról. Semmi az égegyadta világon. Ennek, ami idén, Április 6.-án történt, pontosan annyi köze van a demokratikus szabad választásokhoz, mint annak, hogy a disznó a kolbásztöltőből, élve visszakerülhessen az ólba. Egyszóval SEMMI.

Persze, az hogy gyakorlatilag a teljes választást, törvényhozással csalta el a Fidesz, nem menti az ellenzéket teljes mértékben. De részben azért enyhítő körülmény, hogy nem lehet úgy versenyt nyerni, ha valaki a másik célvonalát mindig arrébb teszi, a sajátját meg közelebb....Mert ez történt.
A Fideszre írt választási törvény gyakorlatilag nem engedett mást győzni.

Jójó egy jól álló hímvessző,de miért a nyakadon hordod?...amúgy semmi bajom vele,jól mutatja mekkora nemzetthy faszfej vagy..

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.28. 22:04:41

@a nagy hohoohooo: "Ezzel a 2 millió szavazattal lett 2/3 - os többsége annak a Fidesznek, akit mindössze a választásra jogosult lakosság 27 % szavazott meg. Csekély része a magyar társadalomnak."

A meg nem jelenteket nem kell számolni, szóval valami 40%-kal nyert. A probléma inkább ott van, hogy
- közpénzből kampányolt nagy erőkkel
- hazudott az ország állapotáról
- a saját előnyére átalakította a választási törvényt és a választási körzeteket
- kisstílű választási csalásokat alkalmazott
- stb.

A másik dolog, hogy az MSZMP gyurcsánnyal leamortizálta magát, mégis a szavazatok jelentős részét birtokolják, ezzel blokkolnak bármiféle ellenzéki kibontakozást. orbán minden csalás nélkül is nyert volna.

És ugyanez a helyzet várható a '18-as választásoknál.

FikkFakk 2016.09.29. 05:30:52

Oh, kormanyzati es rendori oldalrol nem kezdtek el feleslegesen (es ugy tunik tevesen) migransozni egybol a robbantas hirere. A francba, ezen nem lehet sirankozni, hogy szegeny hazajukat vesztettekre probalt a kormany kenni mindent.

Ami meg rosszabb, hogy igy az sem all meg, hogy mag a satani viktor rendelte meg a robbantast.

Igy maradt csak valami erotlen lehetoseg kavarni, meg mondogatni, hogy gyuloletkampany, meg bizalmi valsag, meg mennie kell, meg hanyan nem a fideszre szavaztak... gyenge ez igy, sracok.

FikkFakk 2016.09.29. 05:30:53

Oh, kormanyzati es rendori oldalrol nem kezdtek el feleslegesen (es ugy tunik tevesen) migransozni egybol a robbantas hirere. A francba, ezen nem lehet sirankozni, hogy szegeny hazajukat vesztettekre probalt a kormany kenni mindent.

Ami meg rosszabb, hogy igy az sem all meg, hogy mag a satani viktor rendelte meg a robbantast.

Igy maradt csak valami erotlen lehetoseg kavarni, meg mondogatni, hogy gyuloletkampany, meg bizalmi valsag, meg mennie kell, meg hanyan nem a fideszre szavaztak... gyenge ez igy, sracok.

HITLER tudta volna mit csináljunk a bevándorlokkal 2016.09.29. 05:34:43

"Allah akbart kiáltozó migránsok a tettesek, ahogy azt már napokkal korábban megígérték nekünk."

Ez elege egyertelmu, ugyan kiafasz robbantgatna itt Europaban ? Eleg nyilvanvalo, hogy az egyik Gyurcsanyista arab volt, akiket a hazaban bujtatott.

KurucInfo Főszerkesztő 2016.09.29. 05:52:03

"Hogy az ügyészség nem emel vádat a legnyilvánvalóbb fideszes maffiaügyekben sem."

Szerintem inkább a balodal egyik meghatározó képviselője Juhász Péter a Portik MAFFIA második emberének ügyeit kéne kivizsgálni.
Szinte biztos hogy Juhász Péter rendelte el a jobboldali ujsagíró G. Fodor Gábor megveretését.

nu pagagyí 2016.09.29. 07:07:30

Ez a robbantó profi volt, valaki felbérelte. Biztosan nem ismerte a rendőröket, különben nem úgy helyezkedett volna, hogy láthassák mikor elhaladnak mellette. A megcsalt szerelmes kizárható, mert ő érzelmi alapon, saját maga intézte volna. Nem tűnik dzsihadista támadásnak, mert lett volna lehetőség több embert is felrobbantani és nem is titkolnák, hogy ők voltak. Lehetne még maffia figyelmeztetés a rendőrségnek, de akkor tudnának róla. A legvalószínűbbnek szerintem a politikai zavarkeltés tűnik.

Nálunk a szélsőjobb specializálódik terrorcselekményekre (lásd 2006), Lehet, hogy a kormánynak akarnak segíteni a gyűlölet fokozásában, de az is lehet, hogy Budaházy elítélése miatt robbantottak. Persze a Fidesz és a szélsőjobb összjátéka sem zárható ki, amire több példa is volt, legutóbb a kopasz verőemberek találkozása Hagyóval. A szélsőjobbos csoportok egy része orosz befolyás alatt van, utóbbiaknak is érdeke egy EU-s országban zavart kelteni, de a Fidesz pozícióinak erősítgetése is céljuk lehet, hiszen ők a legjobb fegyverük az EU bomlasztására.

Ha a pártállami hatóságok képtelenek lesznek megtalálni a valódi megrendelőt (nem az elkövetőt), akkor majdnem biztosra lehet venni, hogy a Fidesz áll valamilyen módon a robbantás mögött.

nu pagagyí 2016.09.29. 07:14:12

@KurucInfo Főszerkesztő: A Portik maffia embere Rogán. De G.Fodort bárki elintézhette, mondjuk egy szomszédja, mert ő pont az a típus, aki súlyosan fertőzi a környezetét.

agarik 2016.09.29. 07:21:15

Egy probléma van Vikt menesztésével:

- az MSZP a fideszkdnp bábja
- a DK Gyurcsány megélhetési pártja
- az Együtt méga büdös életben nem működött együtt senkivel (és azt se tudni csináltak-e eddig vmit)
- az LMP valójábana Greenpeace. Pont annyira agyatlan a Parlamentben is mint azon kívül. Elvan a neki dobált bármilyen levetett zöld-csontokkal, cserébe bármikor kiszolgálja a fideszdnp-t
- a Jobbik egy fasiszta párt, szóróújságjuk szerint táborokba zárnának (kezdetnek) minden (zsidót, ha lehetne), cigányt, ellenzékit, nemkeresztényt stb. (és ezzel mg mindig jobbak kb. 300 évvel mint a fideszkdnp, ami teokráciát jelent!)
- PM: mi a halál az a PM? *gyors keresgélés*: Párbeszéd? Mégis kivel kommunikáltak eddig, mert a szavazókkal biztos nem!
- többiek: léteznek?

+1: Kétfarkú Kutyapárt: ez most vicc, vagy mi van?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2016.09.29. 08:25:19

Például ez is nagyobb probléma:
Egy lista, amelyre vak és világtalan román, ukrán, szlovák, szerb feliratkozhat, de leiratkozni csak úgy lehet, ha lemondsz a magyar állampolgárságodról. Szerinted normálisak ott az emberek az Országos Választási Bizottságban?
erkolcstan.blog.hu/2016/09/29/orszagos_valasztasi_bizottsag_summak

rnz 2016.09.29. 08:34:59

A migráncsok nem vehetik el a magyar terroristák munkáját!
Azért az ismét röhej kategória, hogy a fenti semmiből is csak annyit sikerült kihozni, hogy Orbánnak mennie kell. Még ha menne is (de nem fog még alsó hangon 6 évig), ki jönne a helyére?
Az meg kifejezetten szánalmas kategória, hogy igen hamar úgy nyilatkoztak, hogy jó eséllyel nem köthető iszlamista szélsőségesekhez a dolog, de ennek ellenére itt is ez a vesszőparipa.

Netuddki. 2016.09.29. 09:09:19

"Mert bárhogy is alakul a dolog, Orbánnak mennie kell."

Mennie? Felelősségre kell vonni és lecsukni minimum 20 évre!

Netuddki. 2016.09.29. 09:14:18

@TanNé: Ez azért van, mert az orbán bandának valójában csak az a fontos, hogy a HTM-ok a fideszre szavazzanak. Ezzel még plusz olyan 6-7%-ot be tudnak gyűjteni. Gyakorlatilag ezen múlt 2014-ben a 2/3-uk. Ami mára elolvadt.
Érdekes módon erről az igazi népszavazást rendre megtorpedózták, pedig egyszer már kimondta a nép, hogy nem kérünk a határon túliak szavazati jogából. Amit valami miatt az orbán rezsim nem tartott magára nézve kötelezőnek. Na, az olyan kérdés volt amiről nem kérdezték meg a jónépet. Bezzeg egy ilyen 20-ad rangú, már régen nem aktuális kérdésre elcsesznek több 10 milliárdot.

n3spr3ss0 2016.09.29. 10:27:52

Vagy nem is volt valódi tettes / belső ember /, vagy ha volt akkor már nem él.

nu pagagyí 2016.09.29. 10:32:15

@rnz: Ez ugyebár nem közbiztonság. Minimum Pintérnek le kell mondania.

rnz 2016.09.29. 10:54:22

@nu pagagyí: Gergényi lemondott anno? Pedig civilek szemét lövette ki...
És ha amúgy lemond? Akkor már nem fog senki felrobbantani semmit? Vagy ez mit változtatna egyáltalán azon kívül, hogy a habzó szájú balosoknak egy darabig lenne mire fényezni a bohócot?

Gilicze Laszlo 2016.09.29. 14:18:58

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok:
Én is...
De a gyurcsányozzással magad is csökkented az ellenzék esélyét. Ennyire hatott volna a pártmédia karaktergyilkossága, még az ellenzékiekre is?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.29. 22:46:41

@Gilicze Laszlo: "a gyurcsányozzással magad is csökkented az ellenzék esélyét."

Szerintem nagyon rosszul látod.

A gyurcsány 2 évig nem csinlt semmit, a lovak közé dobta a gyeplőt. A gazdaság siralmas helyzetáről nagyokat hazudozott a 2006-os választások előtt. Nem kellett volna hazudozni, és emelt fővel elveszteni a választásokat. orbán nem nyert volna kéthatmadot, és talán annyira normálisan kormányzott volna, mint az 1998-2002 ciklusban. A hazudozásokkal a gyurcsány leamortizálta magát a gondolkodó emberek előtt, az öszödi beszéddel leamortizálta magát az agyatlan tömegek előtt. Ekkor vált politikai zombivá. (zombi=élőhalott) Még 3 évig vergődött, továbbra se vezette az országot, és bekapott egy 2008-as válságot, végül le kellett mondania. Nincs a csillagoknak olyan együttállása, hogy a gyurcsány kormányzati pozícióba kerülhessen bárkivel szövetkezve vagy egyedül. Irgalmatlanul nagy az elutasítottsága.

Az egy közkeltű tévedés, hogy orbán csinálta ki gyurcsányt. Saját maga csinálta ki magát az ősződi beszéddel. A kétharmad orbán ölébe hullott, szalmaszálat nem kellet keresztbe tennie érte.

orbánnak úgy kell gyurcsány, mint egy falat kenyér. Blokkolja a baloldalt, és lehet vele riogatni.

gyurcsány, nem csak magát amortizálta le, hanem az SZDSZ-t és az MSZMP-t is. Fel kéne oszlatni az MSZMP-t és a DK-t, a helyükön alakulhatna új baloldal. amíg ez nem történik meg, addig baloldal nem nyerhet magyarországon.

Énjobboldali vagyok, párt nélkül. A fideSS nem jobboldali, hanem nemzeti demagóg (szocialista) párt. Valamint egy állami maffia. A jobbik nem jobboldali, hanem szélsőjobb.

Én nem csökkentem az ellenzék esélyét. gyurcsány csökkenti. Az ellenzéknek nincs esélye. Az MSZMP fel is adta. A DK is. Jó nekik így is, úgyse tehetnek ellene, megélhetési politikusok.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.29. 22:49:48

@rnz: "Gergényi lemondott anno?"

Nem mondott le. Kitüntetést kapott, és nyugdíjba ment.

Nem a szemkilövetés a bűne, az egy balaest volt a szakszerűtlenül használt eszköz miatt. A bűne az volt, hogy leszedette az azonosítókat, ezáltel bűntetlen garázdálkodást engedve a rendőröknek. Bűnöző magatartás.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.29. 23:00:46

@agarik: Csak a Juhász Péter és az MKKP a tökös gyerekek itten. De két fecske nem csinál nyarat.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.29. 23:04:44

@nu pagagyí: "Ez a robbantó profi volt, valaki felbérelte. Biztosan nem ismerte a rendőröket, különben nem úgy helyezkedett volna, hogy láthassák mikor elhaladnak mellette. A megcsalt szerelmes kizárható, mert ő érzelmi alapon, saját maga intézte volna."

Ha a kettőt összerakod, akkor kiderül, hogy csak megcsalt szerelmes rendőr lehetett. Ha meg ismerőse volt a nőnek, akkor secperc alatt el fogják kapni.

Ha nem kapják el, akkor ténylg a fiseSS rendelte meg tőle a robbantást félelemkeltés végett.

Gilicze Laszlo 2016.09.30. 09:59:47

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok:
"Szerintem nagyon rosszul látod.

A gyurcsány 2 évig nem csinlt semmit, a lovak közé dobta a gyeplőt. A gazdaság siralmas helyzetáről nagyokat hazudozott a 2006-os választások előtt...."

Köszönöm az álláspont kiváló leirását. Lehet, igazad is van. Anélkül, hogy vitatnám az indokolást, ebben az a fő probléma, hogy csodavárás.

A csodavárásnak is lehet, hogy van értelme, talán ezer éven belül. De most az lesz az eredménye, hogy nem lesz kormányképes ellenzék. És akkor mi marad?

És akkor mi marad?

Puszta változtatást soha nem szoktam támogatni. Most mégis ez volna az országnak jobb. A maffiát fel kell számolni, mig Európában vagyunk.

Azután még lehet demokratikus megoldást is találni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.30. 10:08:37

@Gilicze Laszlo: Nincs kormányképes ellenzék. És amíg az MSZMP és a DK blokkolja a baloldalt, a fideSS meg a jobboldalt (bár őmaga nem jobboldali), addig itt csak a fideSS nyerhet. Illetve a Jobbiknak van egy parányi esélye, de orbán figyel, és azonnal eltiporja őket.

gyurcsányt avgy az MSZMP-t tolni az igazi csodavárás, mert pont az ellenkezőjét eredményezi, mint amit szeretnének.

Nem várok csodát. Semmit nem várok. Előbb-utóbb meghal orbán vagy gyurcsány, és akkor lesz valami. Csak sajnos idősebb vagyok náluk. Bár azt se reméltem, hogy túlélem a kádár rendszert, oszt egyszercsak hirtelen vége lett.

Gilicze Laszlo 2016.09.30. 15:29:28

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok:
"Nincs kormányképes ellenzék. És ... "
Akkor jól értem, hogy kisebb bajnak tartod, ha nem lesz kormányváltás?
Mégha valaki nem is érzékeli a közpénzből finanszirozott kormánymédia álságos és erkölcsrombolását, mégha valaki nem is érzékeli a külpolitizálás országot lejárató szerepét, mégha valaki nem is érzékeli a korrupció nagyságrendjét, mégha valaki nem érzékeli, mennyit ártott az ország gazdaságánaka speciálisan az uralkodó kormánypárt, akkor is nyilvánvalónak kellene lennie a történelmi tanulságoknak. A Ciausescu-módszerek hová juttatták az ő országát?
Nem addig kellene megállitani, amig nem késő?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.30. 16:03:09

@Gilicze Laszlo: "kisebb bajnak tartod, ha nem lesz kormányváltás?"

Az orbánnál nincs nagyobb baj. A gyurcsány 5 év alatt sokat ártott, azzal, hogy nem csinált semmit. Ezzel szemben orbán aktívan rombol.

Csakhogy a gyurcsány nem megoldás. Sőt, a gyurcsény blokkol minden lehetséges megoldást. Ha a fideSS fasszopóival beszélgetsz, bevallják, hogy rühellik, hogy az orbán szétlopja az országot, de rá szavaznak, különben megint a gyurcsány jön. Most nem viccelek, tényleg sokan így gondolják.

Tehát: Nem tudom, ki válthatná le az orbánt. A gyurcsány nyilván nem. Valószínűleg senki. Amíg a gyurcsány a politikában sertepertél, biztos senki.

Gilicze Laszlo 2016.10.01. 21:24:38

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok:
"kisebb bajnak tartod, ha nem lesz kormányváltás?"

Jól értelmezlek? Mindegy, hogy mi lesz, csak nehogy a Gyurcsány. => Tehát inkább maradjon az Orbán?
Hogy ne zavarhassa senki a reménytelen csodavárásunkat? (Ha jól értelek...)

Különben én is megmondhatnám, mit szeretnék: kevesebb gyülölet-alapú szavatót...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.01. 21:54:23

@Gilicze Laszlo: "nehogy a Gyurcsány. => Tehát inkább maradjon az Orbán?"

Sajnos, az orbán szavazók hatalms tábora ezt mondja. Ezért kellene a gyurcsánynak eltakarodnia, hogy ne blokkoljon bármilyen ellenzéki erőt. (Nem mintha most lenne ilyen a láthatáron.)

"kevesebb gyülölet-alapú"

Mélységesen elszomorít engem is, hogy mennyire sikeres a gyűlöletpropaganda.

Pisti Kecskés 2017.05.27. 00:00:21

Sirjak vagy nevessek?
Nem tudom màr.
Osszefogasvizio-Orbannak mennie kell! Zsír
süti beállítások módosítása