A B1 blogcsalád



13+1 bizonyíték, hogy Magyarország átkerült a párhuzamos valóságba  

2016. szeptember 26. - Mr Flynn Rider

pl1.png

Összegyűjtöttük a legnagyobb hülyeségeket a népszavazási kampányból, a legvégére hagytuk Kövér Laci bácsit, akinek a bajsza lassan hosszabb, mint az esze.

A népszavazási kampányt nem szabad komolyan venni.

Ahogy az élethez is, kell hozzá egy bizonyos távolságtartás, egészséges kritika és irónia, meg rengeteg humor. Különben az ember óhatatlanul beleőrül ebbe az aljas, mocskos, gennyes szörnyűségbe, ami úgy hívunk: magyar belpolitika.

Hab a tortán, hogy mindezt közpénzből, a magyar adófizetők pénzéből, a mi pénzünkből nyomják.

  1. Kúria: A kormány tájékoztató kampánya nem hazug, mivel nem is állít tényeket

Okos, ugye? A volt Legfelsőbb Bíróság így térdelt le a Fidesz előtt és szerette forrón. Az Index írásából kiderül, hogy a Tudta? című kormányzati tájékoztató kampány során megjelenő információk - mint például Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni - köznapi értelemben nem tekinthetően tényeknek, ezért nem is vádolható azzal a kormány, hogy valótlanságot állít.

  1. Simicskó helyrehozta a mohácsi vészt és menekültezett közben

Az MTI és a Mancs tudósítása szerint ugyanis Simicskó „a mohácsi vészhez vezető európai események láncolatát felelevenítve megállapította, a Magyar Királyság tragédiáját Európa belső politikai és vallási ellentétei, illetve az akkor gyenge időszakát élő magyar állam belső megosztottsága okozta”, és ekkor csak a vak nem láthatta, hogy itt bizony történelmi analógia van az ünnepi gyász homlokterében. 

Aztán ikonikus fotón is megvédte az országot: 

simicsko_nyitrai.jpg

  1. A köztévén felvetették a szabadságjogok korlátozását

Akkora a terrorveszély!

  1. Jönnek a menekültek és Trianon!

„Ha a betolakodókat nem állítjuk meg, holnap már nekünk kell menekülnünk a saját hazánkból!” Pláne, hogy a mondat konkrétan elhangzott: „A hódoltság alapozta meg Trianont. A többit már le se írjuk, szemezgessen nyugodtan. 

  1. Az MSZP azzal kezdett riogatni, hogy a Fidesz készül bevándorlók betelepítésére.

Az MSZP Somogy megyei elnöke is beszállt a hülyítésbe. Szerinte a helyzet világos: a Fidesz elkezdte összeírni azokat az ingatlanokat, ahova külföldieket akarnak betelepíteni. Közben a párt azzal kampányol, hogy a népszavazás nem lényeges és mindenki maradjon otthon.

  1. A baloldali városok kapják majd a menekülteket

Orbán Viktor az őszi parlamenti ülésszak elején migránsozott egy nagyot. Szerinte, ha az ország visszautasítja a migránsokat, akkor baloldali városokkal állapodnak meg, és Budapest egyes kerületeiben, Zuglóban, Szegeden és Salgótarjánban osztják szét a menekülteket. Nyilván, nem is máshol.

  1. A CÖF elnöke szerint a neoliberális elveket valló brüsszeli vezetés és Soros György pénzember a felelős a migráció miatt kialakult válsághelyzetért

Ki más? Kételkedett bárki is? Tippelhettünk volna még Gyurcsányra is. Soros György maga áll ott Szíriában és bombázza halálra a civileket, majd saját kezűleg nyomja a kezükbe a szórólapot, hogy Magyarországra kell nekik jönniük. Ja, igen, és Gyurcsány is!

  1. Orosz csalóval is üzletelt a kormány letelepedési ügyben

„A kormány az októberi kvótás népszavazás miatt csúcsra járatta a bevándorlás-ellenes propagandát, amellyel párhuzamosan 16 ezer pénzes külföldinek tette lehetővé a magyarországi letelepedést a kötvényprogramon keresztül.”

Ez nem a propaganda része, csak ide kívánkozik, mert annyira abszurd: boldog-boldogtalannak árusítja ki az állampolgárságot a Fidesz, miközben az „erőszakos betelepítés” ellen kampányolnak. És még kövérre is keresik magukat. Bocsánat: rogánra.

  1. A no-go zónák

„A „no-go” zónáknak nevezett területek olyan városrészek, amelyeket a hatóságok nem, vagy nehezen képesek ellenőrzésük alatt tartani. Ezekben a befogadó társadalom írott vagy íratlan normái alig érvényesülnek.”

A fideszes szórólapokból nemzetközi botrány lett, a fél sajtó Szijjártót szívatta vele, az érintett országok tiltakoztak. A propaganda szerint kilencszáz (!) olyan zóna létezik, ahova már a rendőrség se mer belépni, mert a idegen kultúrájú bevándorlók átvették az irányítást és a saját törvényeik szerint élnek.

no_go_zonak.jpg

Kép: 444.hu

A no-go zónák igazából lehet, hogy még a 10. pontot is megérdemelné ebben a cikkben: a 444 cikkében annyi ordas hülyeséget gyűjtöttek össze a kormány propagandájából, hogy attól katatón állapotba kerülhet bárki és rohan mindjárt az urnához. A propaganda-anyagok szerint többek között már a berlini hipszternegyedben is bevezették a sariát.

  1. Szeretnénk, ha lányaink, asszonyaink bikiniben fürödhessenek a Balatonban”

Dunai Mónika képviselő tízmillió majd több százmillió potenciális bevándorlóról beszélt egy lakossági fórumnak álcázott kampányeseményen. A kis event tiszta aranybányának számított, az Index cikkében hemzsegnek az összeesküvés-elméleteket és a hamisított statisztikák.

  1. …azt kell eldönteni, hogy a menekültek a gyerekünk iskolájába járjanak, a segélyeinket kapják, és a szomszédos önkormányzati ingatlanban lakjanak-e.”
  • 78 millió forintos EU-bírság jár minden visszautasított menekült után,
  • csak népszavazással állíthatjuk meg,
  • Brüsszel hamis érveivel szemben a valóság az, hogy Európát munkanélküliség sújtja,
  • terrorveszély,
  • no-go zónák,
  • nem akarnak beilleszkedni,
  • molesztálások,

Csak a szokásos. Kocsis Máté.

  1. "…párhuzamos társadalmak alakultak ki, nagyom sokszor párhuzamos törvényekkel"

Rogán Antal lakossági fórumán se maradt kis semmi fontos. 

  1. „Az orlandói mészárlást iszlám szélsőségesek követték el” 

Mondta Kósa Lajos a nyár elején, amikor még semmit sem tudtunk arról, mi történt igazából. És persze, egyből jött a népszavazásos lemez is. "Ami Európát és az Egyesült Államokat fenyegeti: az ellenőrizetlen bevándorlásra". Kósa szerint ez együtt jár a terrorveszély növekedésével, mert "a bevándorlók integrációja nehéz, majdnem megoldhatatlan".

13+1. Kövér László

 A végére hagytuk az adu-ászt, a „mindent vivős autót”, Kövér Lászlót. Minden mondata színarany. 

A migránsok a Facebookon jelölgetnek be jászberényi lányokat. A migránsok miatt ugorhat a romák segélye. A migránsoknak több pénzük van, mint tíz jászberényi bankszámláján. A migráns focisztár még a himnuszt sem hajlandó elénekelni.

Ha eddig nem fájt a sok hülyeség, akkor most fog.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8111741713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2016.09.26. 17:29:19

Csak egy dolgot nem értek, ilyenkor a kgbérenc birka hol van?

Én tudom jól 2016.09.26. 17:32:31

@Translator +X+: Erre kószál. Más blogokon küldi a fasságot. :-) Beeeee. Amúgy nekem nem nagyon hiányzik.

2016.09.26. 17:34:45

Tudta? Aki az EU közepén 2016-ban nácizmussal vádol egy hatalmon lévő kormányt, az komplett hülye?

Tudta? Ennek ellenére nem meglepő, hiszen ez a B1 blog, ahol nem először jelenik meg hülyeség.

sírjatok 2016.09.26. 18:02:26

Nekem nem nagy újság, ez a blog mindig is ebben a párhuzamos valóságban volt, amiben a kevés igaz ballib áll szemben a setét Orbán Tábornok vérszomjas zombihadseregével.

Ehjj, minek írjak bármit, buták vagytok, és büszkék rá. Ennyi.

Spectroli 2016.09.26. 18:06:04

Tudta? Magyarországon a józan ész szabályai nem érvényesülnek.

na4 2016.09.26. 18:11:36

@sírjatok: Pontosan. Ostoba ballibber szófosás ez az egész poszt. Az uraknak javasolnék egy kirándulást Molenbeek-be, ott gyorsan rájönnének, kiknek a hátsóját nyalják.

Willkommenskultur 2016.09.26. 18:16:29

A ballib napi 18 posztban próbálja erodálni a részvételi arányt, a demokráciáért.

Billy Pilgrim 2016.09.26. 18:27:42

@na4: @Willkommenskultur: Jajj ne, valaki rádöbbent, hogy egy agymosott szektás szintjén állok és csak azért tartok igaznak minden marhaságot, mert az a fülemnek kedves. Hess, hess, eretnek ballib, akkor is hűséges maradok a nyájhoz!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.26. 18:46:21

Na, a fideSS fasszopók, akik unják a blogot, elmehettek a picsába, senki se hívott.

Netuddki. 2016.09.26. 18:55:19

13+2. Egyik reggel a Kossuthon a bulvártoncsi (igen b+, a letelepedésikötvényes), azt találta mondani, hogy minden migránccsal aláírattak egy papírt, hogy nem itt lépett be először az EU-ba. Ezért nem tudják nyugatabbról ide visszaküldeni őket.
Aláírattak B+!

Netuddki. 2016.09.26. 18:58:18

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: @na4: @Willkommenskultur: Tolvaj orbánfarturkászok! Miért nem a fideszes blogokon cseszitek el az időtöket? Itt nem kíváncsi senki a fideszes agitpropra.

sírjatok 2016.09.26. 19:01:29

@Tibi !: Csak az akolmeleg röfögés, az a jó, mi? :D

sírjatok 2016.09.26. 19:05:35

@Billy Pilgrim: "Jajj ne, valaki rádöbbent, hogy egy agymosott szektás szintjén állok és csak azért tartok igaznak minden marhaságot, mert az a fülemnek kedves"

ja ja, pl.
- nincs is migránsválság, orbán csak terel
- jó vannak migránsok, de ezek jól képzett szír menekültek, az a baj, hogy továbbmennek
- jó talán nem mind jól képzett és nem is igazán menekült, de terrorista nincs köztük
- hopp hát talán mégis volt egy pár, de a kerítés akkor se megoldás
- jó hát a kerítés mégiscsak megfogta őket kicsit, de a fidesz meg hazudik

2016.09.26. 19:10:17

@Tibi !: Többször elmagyaráztam már neked, hogy nem vagyok fideszes, de látom az agykapacitásodat meghaladja a dolog. Neked csak annyit tanítottak meg, hogy ha valaki kritikus a baloldali idiotizmussal szemben, az csakis fizetett fidesz bérenc lehet. Te meg el is hitted, mert csak addig ér fel az eszed, hogy ami nem fehér az csakis fekete lehet.

chrisred 2016.09.26. 19:27:38

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: "Tudta? Aki az EU közepén 2016-ban nácizmussal vádol egy hatalmon lévő kormányt, az komplett hülye?" Azt hittem, Ulfkotte a téma, tekintve, hogy Németország van az EU közepén.

1ghost 2016.09.26. 19:40:11

@sírjatok: @Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: @Willkommenskultur

Hazudj orbánbérenc, hazudj, ami a csövön kifér, mert ha vasárnap buktok kirúg a zorbán.

De ne így bazdmeg, ne így! Ne mindössze két-három nicken, te idióta!

Mondd, te tényleg nem érzed, a helyzet komolyságát? Nyakunkon a népszavazás, te meg itt szarakodsz mindössze 3 nicken? Már megbocsáss de ez egy bérhazudozótól kurva kevés.

Szóval, kapd elő még legalább 8-10 nickedet, ahogyan szoktad, aztán a gazdád egyetlen hazugsága se hiányozzon innen, mert különben baromi nagy gáz lesz, azt borítékolom.

Világos?

2016.09.26. 19:43:04

@1ghost: Te is pont olyan segg-hülye egybites vagy mint ez a @Tibi !
Már többször bizonyítottad.

egy igazi barom vagy mária 2016.09.26. 19:44:34

Miért kellenek ezek a retkek nektek ennyire?
A baloldali kamuzásról mikor fogtok írni? Képzett orvosmérnökök aki majd megtermelik a nyugdíjat....

Én tudom jól 2016.09.26. 20:16:41

A Göbbles-i propaganda csúcsra jár a narancskomcsiknál. Aki nemmel szavaz, az EU-ból való kilépésre és az orosz medve ölelésére szavaz.

nemecsekerno_007 2016.09.26. 20:22:41

Ennyire még nem éreztem kárát, hogy bezárták a Lipótmezőt :)

Sokaknak a futkosón lenne a helye :) Esküszöm olyan a közélet mint egy kibaszott lakógyűlés. :) Csak az a baj, hogy így sose lesz EU-s fizunk, mert kb. így is dolgozunk.
Nagy tisztelet a kivételnek.

nemecsekerno_007 2016.09.26. 20:25:40

@Tibi !: "fideszes agitprop..."

Az a baj, hogy má' nem látod az Orbántól az erdőt. :)

moletty 2016.09.26. 20:28:41

@Translator +X+: Az anyját bassza éppen a ravatalán arohadt geci birkája !

Willkommenskultur 2016.09.26. 21:16:02

Orbán terel, el akarja terelni a figyelmet a tehetetlenségeiről és a hazudozásáról:

www.origo.hu/gazdasag/20160926-morgan-stanley-szerint-a-magyar-gazdasag-alapmutatoi-javultak-a-legjobban-a-regioban.html

'A Morgan Stanley hétfőn ismertetett helyzetértékelése szerint a magyar gazdaság alapmutatói javultak a legnagyobb mértékben a régión belül 2008 óta.'

Nincs ballib, nincs probléma.

wolves84lb 2016.09.26. 21:57:14

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: bezzeg aki nem nem fideszes, az simán baloldali, ugye? Na elmész te a tudodhova, fideszbérenc orbáncsicska :)

wolves84lb 2016.09.26. 21:59:15

@Willkommenskultur: a morganstanley ér, ha dícsérnek, a S&P's nem ér, ha leminősítenek. Tisztán fideszes logika.

$pi$ 2016.09.26. 22:06:00

@wolves84lb: "a morganstanley ér, ha dícsérnek, a S&P's nem ér, ha leminősítenek. Tisztán fideszes logika. "

Baromságokat beszélsz. Senki sem mondta, hogy "nem ér" vagy "nem számít", azt mondták, hogy már régen fel kellett volna minősíteni az országot. Most is azt mondják, sőt most már a fidesz politikai ellenségei is. Ezért aztán nagy kelletlenül felminősítették az országot, mert már elég vállalhatatlan volt a dolog.

A fidesz azt magyarázta, hogy alul van értékelve az ország, most is azt mondja.

agarik 2016.09.26. 22:12:22

A Kölcsey-himnuszt én sem vagyok hajlandó elénekelni.. Imádkozzon a Sátán más.

morph on deer 2016.09.26. 22:19:25

@$pi$:
"A fidesz azt magyarázta, hogy alul van értékelve az ország, most is azt mondja."

Hát azért, tudod, mert felül nemigen lenne mit..

Willkommenskultur 2016.09.26. 22:28:25

@wolves84lb: Annyiban tévedsz, hogy ez nem felminősítés.

2016.09.26. 22:45:57

@wolves84lb: Öhhhh.... látom te is agyrokkant vagy. Azt írtam, hogy "valaki kritikus a baloldali idiotizmussal szemben", nem pedig azt, hogy bárki is baloldali lenne.

Leooo 2016.09.26. 22:48:20

@Translator +X+: Hagyjátok, nem kell a bégető, ha nincs, hát nincs. Egyébként is ignorálni kellene, mert az a fajta, aki a kommentekre kapott válaszokra élvez lihegve ott a távoli Balgáriában.Nem kell észrevenni, mert semmi pozitívat se képes bemutatni, max a HIV leletét...

2016.09.26. 22:54:57

@wolves84lb:

A minősítők ígéretei beárazódtak 2008-ban, mikor a Lehmann Brothers-t AAAAAAA ++++++++ -ba minősítették 2 héttel az összeomlás előtt.

Ki a f...t érdekel, hogy hová minősítenek és kit?

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.09.27. 00:01:44

Hát, azért lehet hogy Orbán van a valóságban, a 444 meg a párhuzamosban.

De nem kell félni, jövőre a maradék Indexes is megy a 444hez dolgozni a tulajdonosváltás után.

bkkzol 2016.09.27. 02:36:00

Az érthetetlen számomra, hogy miért védik a libák, ballibák annyira a bevándorlókat? Támogatják a bevándorlást. Az eső körben őket fogják inzultálni értékeiket semmibe venni. Nem mehet az ő gyerekük se rövid ruhába az iskolába. Nem lesz nudista strand, de utcai sörözés se lesz.
Most olvasom, hogy Belgiumban a kendő viselés mellett kardoskodnak. Mert ha vallási szabályaik vagy az iskola szabálya között kell választani akkor nem kérdés, hogy az iskolait veszik semmibe. Valaki azt hisz, hogy ez csak az iskolában lesz így (különösen ha bátorítják őket). Iskola után pont lesz..rják az ország törvényeket, szokásokat. Majd a kerületi imám megmondja....
Különben akinek nem felel meg az európai szabályrendszer legyen ösztöndíjas kabuli vagy rijadi iskolában.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.27. 05:11:55

@bkkzol: "miért védik a libák, ballibák annyira a bevándorlókat? Támogatják a bevándorlást."

Miből gondolod, hogy védik a bevándorlókat és támogatják a bevándorlást?

Normális ember a menkülteknek ad védelmet és támogatást.

Bár én a helyedben támogatnám a bevándorlást, mert hetvenöt évesen mész majd nyugdíjba nyomorogni. De attól félek, senki nem akar ide bevándorolni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.27. 05:22:55

@egy igazi barom vagy mária: "Képzett orvosmérnökök aki majd megtermelik a nyugdíjat.... "

A te nyugdíjadat képzett cigánypurdé agysebészek fogják kitermelni. 75 évesen mehetsz nyugdíjba, és nyomorogsz belőle.

Kiss Árpád 2 2016.09.27. 06:36:18

@wolves84lb: pont ez jutott eszembe. A menekultek tavoltartasat kezelo politikaval egyetértek, a nepszavazassal nem. Akkor most en fideszes vagyok vagy libsi (megjegyzem, egyiknek se tartom magam)

KayD · http://kayd.blog.hu/ 2016.09.27. 07:07:26

"Az embereket mindig könnyű a vezérek uralma alá hajtani... Csak annyit kell tenned, hogy elhiteted velük, hogy támadás alatt állnak, el kell ítélned a pacifistákat, amiért hiányzik belőlük a hazafiság és mert veszélyeztetik az országot. Ez minden országban éppúgy működik." /Hermann Göring/
Ez a kettős; a csoportidentitás felerősítése, és az ellenségkép felépítése, vele szemben félelem és gyűlölet keltése a legősibb és messze leghatékonyabb tudatmanipulációs mechanizmus, a nácik módszere is erre alapult, de az összes diktatúra kihasználta a történelem során.
kayd.blog.hu/2016/09/21/a_csoportszelekcio_jelentosege
Normális civilizált országokban figyelembe veszik a történelmi tapasztalatokat, és nem engedik a csoportszelekció, és a nyomában járó gyűlölethullám felerősödését, viszont a Habony-Finkelstein propagandagépezet alapvetően erre épít, a társadalom polarizálására, és nem érdekli őket, hogy ezzel milyen erőket szabadítanak el.
kayd.blog.hu/2016/09/21/a_fidesz_csoportosztonre_epito_politikai_programja

Kiss Árpád 2 2016.09.27. 07:33:59

@KayD: az a gond tudod, hogy ez itt tul jol sikerult. Magyarorszagon egy hulyere ketto jut, igy nem volt nehez dolga viktornak. Gyurcsany eloadasa utan meg aztan tenyleg. Apropo, emlekszel egy Hindenburg nevu bacsira? Gyenge volt politikailag es vesztere kinevezett egy Adolf nevu bacsit birodalmi kancellarra. Gyurcsany...hindenburg, viktor... Egeszitsd ki a kitalalos jatekot.

Faszerkezet 2016.09.27. 08:43:57

@KayD:

"Ez a kettős; a csoportidentitás felerősítése, és az ellenségkép felépítése, vele szemben félelem és gyűlölet keltése a legősibb és messze leghatékonyabb tudatmanipulációs mechanizmus, "

Magad leírod, hogy a legősibb manipulációs forma, de, hogy gyorsan manipulálj egy kicsit mellédobsz egy náci vezetőt meg azért leírod, hogy a nácik is ezt használták.:D Ötös.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.27. 09:12:04

A felsorolt pontok 70-80%-a igaz.
A nem felsorolt pontok, ami legalább ugyanennyi az meg 100%-ban igaz, azért nem soroltad fel.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.27. 09:13:16

@Kiss Árpád 2:

Bizony-bizony..

A nép a hülye..

Te meg Gyurcsány, és a Soros Gyuri pedig az okos.

Csakhát az a fránya nép.

És mégcsak nem is ti döntötök, hanem a buta nép.

Merthogy demokrácia van. Ami a ballib véleménydiktatúra legnagyobb ellensége.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.27. 09:14:48

@KayD:

Érdekes elemzés..

Mostmár kezdem érteni 2006-ban miért támadt Gyurcásny beazonosíthatatlan karhatalmistákkal emberek tízezreire.

sírjatok 2016.09.27. 09:30:53

@KayD: "Csak annyit kell tenned, hogy elhiteted velük, hogy támadás alatt állnak"

ez nektek jól megy, hiszen napi negyven órában rettegtek a Viktortól meg a Náciktól :D

Nem unjátok még ezt a copypaste félelempropagandát, az orbán = náci sulykolását?

sírjatok 2016.09.27. 09:33:11

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok: "Normális ember a menkülteknek ad védelmet és támogatást."

A menekültek miért utaznak vissza a saját országukba nyaralni Németországból?

www.breitbart.com/london/2016/09/12/refugees-holiday-countries-fled/

KayD · http://kayd.blog.hu/ 2016.09.27. 10:00:08

@sírjatok: félelempropagandát? Vajon az ellenzék (amit természetesen a leszerepelt baloldallal azonosítotok, a csoportösztön alapú tudatmódosulás egyik jellemzője az ellenség sztereotipizálása) működteti a napimigránst, a meteont, és a többi álhírgyártó, gyűlöletkeltő szennyet? Az ellenzék sulykolja, hogy "megtámadták Magyarországot!" „Aki a kormányt támadja, magyarellenes és hazaáruló!” ? Véletlenül nem ti árasztjátok el a fórumokat az ilyen aljas megnyilvánulásokkal, mint
„Áramot a kerítésbe!!!” „nem pátyolgatni, hanem irtani kell ezeket a tetveket!”
„remélem a te lányodat is meg fogják erőszakolni ezek a retkek!”
„Ezek nem emberek, paraziták, állatok! Kínok között dögöljön meg az összes!”
"Ideje lenne kinyírni ezt a vatikáni cionbérenc vénembert"
"az ilyen liberálfasiszta férgeket ki kellene belezni" ?
Elárasztják az agyatokat a csoportösztön vegyületei, vakon imádjátok és követitek a falkavezért, és gyűlölitek és dehumanizáljátok az általa kijelölt ellenséget, és megteremtitek a teljesen visszájára fordult alternatív valóságotokat.
Hitler, Sztálin, Ceaucescu, Türkmenbasi, Kim Dzsong Il, és az összes diktátor mind csuda jó arcok voltak, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy hány millió droid állt mögötte, hányan itták a szavait, bálványozták istenként és segédkeztek a hatalom „ellenségeinek” bebörtönzésében, megkínzásában és megölésében. Úgy látszik nem vagyunk képesek tanulni a történelemből, illetve Orbánnak pontosan tudnia kell hová vezet ez amit művel.
Ruandában egy gyűlöletkeltő kormánypropaganda hatására a zömében keresztény hutuk lemészárolták a tuszikat, és a mérsékelt hutukat is, akik nem értettek egyet a népirtással. Jugoszláviában aljas politikai érdekből feltüzelték a nacionalizmust egyes vezetők (Milosevic, Tudman, Izetbegovic), egymás ellen uszították az etnikumokat, akik ölni kezdték egymást, a keresztény szerbek legyilkolták brutális kegyetlenséggel a muszlim bosnyákokat, gyerekeiket megerőszakolták mielőtt megölték, férfiak levágott fejével fociztak, stb. A történelem összes polgárháborújának és népirtásának hasonló aljas gyűlöletkeltő propaganda volt az előzménye, mint ami itt folyik a migránsok, muszlimok, és most már a hazai liberálisok ellen is. Egy olyan mocskos tudatmanipulációs mechanizmust inddítanak be, amely célzottan felhasználja az ember pszichológiai és neurológiai tulajdonságait, lelki sebezhetőségét, és az ősi ösztönökben rejlő mély, sötét erőket. Valódi nemzeti értékeknek számítanak a gyűlölködés, kirekesztés, alaptalan félelemkeltés, álhírgyártás, hazudozás, szervilitás, tolvaj oligarchák dicsőítése?
A hazafiság elsősorban FELELŐSSÉGET jelent, a haza iránti szeretet és lojalitás olyan tetteket kellene kiváltson, amelyek ténylegesen szolgálják a nemzetet alkotó emberek érdekeit, amely szeretetet , szolidaritást, emberi jogokat, és békés együttélést eredményez, nem rettegést, nélkülözést, és a lelkeket nap mint nap megmérgező gyűlöletet.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.27. 10:17:00

@KayD:

A felrobbantott rendőrökről ballibek:

"Rájuk férne már hogy valaki célba vegye őket . Megérdemlik mert már nem minket szolgálnak . Hatalom kutyái lettek és ezt éreztetik is minden nap a kis emberekkel . Észhez kell téritteni őket, ha muszály áldozatok árán , csak vissza állnak a nép mellé !"
"...valakinek tele lehetett a zsákja azzal, h a rendőrség nem keríti elő a bringáját... mikor ráchel telefonjára x csilliót költöttek... :D ...vagy esetleg zavarta, hogy a rendőrség képtelen elkapni az ujj tördelő kopaszt a ligetben... :D"

Itt a blogokról
"Falhoz lesznek állítva Orbánék, és követőik. "
"Lógni fogtok"

...

Nem kell ez az álszent duma.

sírjatok 2016.09.27. 10:24:01

"amit természetesen a leszerepelt baloldallal azonosítotok, a csoportösztön alapú tudatmódosulás egyik jellemzője az ellenség sztereotipizálása"

Aham, tehát azért azonosítasz engem olyanokkal, akik a napimigránst nézik meg áramot akarnak a kerítésbe, na látod pont erről beszélek :D

A saját módszereiddel egyszer vizsgáld már meg magadat. Figyeld meg a fröcsögésedet, hogyan irányul "ránk", akik mind szemetek, aljasok, ölni akarnak, stb... Figyeld meg, TE hogyan sztereotipizálsz, mosol össze, keltesz félelmet a népirtások, tömeggyilkosok felemlegetésével, mintha egy határozott határvédelem népirtás lenne.

Vedd észre, hogy a gyűlöletkeltő legalább annyira vagy itt te magad, mint akiket kárhoztatsz. Nevetséges ez a fröcsögés.

sírjatok 2016.09.27. 10:28:38

@KayD: "a csoportösztön alapú tudatmódosulás egyik jellemzője az ellenség sztereotipizálása)"

írod, majd a következő mondatod:

"Véletlenül nem ti árasztjátok el a fórumokat az ilyen aljas megnyilvánulásokkal, mint"

jaj nyugtass meg, hogy nem épp az "ellenséget sztereotipizálod", mert az ugye "a csoportösztön alapú tudatmódosulás egyik jellemzője"

:D

bkkzol 2016.09.27. 12:14:07

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelenül szavazok: igen a menekülteknek jár a segítség, de kik azok? A mostani meghatározást még a Népszövetség szerkesztette. Akkor még nagyon más volt a világ.
A bevándorlók nem fognak nagyot lendíteni a munkaerő piacon. Múlt évi 1+milló németországiból 64-en dolgoznak. Ha hatványozódik is a lendület akkor is elég kiábrándító. Pedig "sok, jól képzett, diplomás" van közöttük... (csak a kabuli imám állította ki :-D)....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.27. 12:52:55

@sírjatok: :)) Ne légy hülye! Nem kell minden fasságolt elhinni! "Igaz, mert a tévében volt."???

Kap fél órát, hogy a lányával eltemessék a férjét meg az apját, és még emberségesek voltak a gyilkosok, mert nem vitték el őket szexrabszolgának. Aztán ahogy sikerül menlevelet szerznie, megy vissza, hogy megkeresse a fiát. De te azt vízionálod, hogy visszamegy nyaralni a lebombázott városába. Na, haggyál a hülyeségeiddel!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.27. 12:56:27

@bkkzol: "igen a menekülteknek jár a segítség, de kik azok? A mostani meghatározást még a Népszövetség szerkesztette. Akkor még nagyon más volt a világ."

Ha nem jó a meghatározzás, csináljanak újat, nem Mózes hozta kőtáblán a hegyről.

"fognak nagyot lendíteni a munkaerő piacon"

Kellő rosszindulattal minden elérhető. Pl. a magyarok délután odaadják a személyit, és kilökik az utcára lakhatás és egy fillér nélkül. Remélik, hogy majd kénytelen lesz lopni, hogy éhen ne haljon, és akkor lehet még jobban uszítani ellenük.