B1 blogcsalád



Portik néha hazudik, néha nem – ahogy éppen a Fidesznek kényelmes

2016. szeptember 13. - B1blog

rogpor.jpeg

Portik Tamás „egy gyilkosságért jogerősen elítélt bűnöző … bármi, amit Portik Tamás mondd, teljes mértékben hiteltelennek tekinthető.

Ez olvasható a Rogán Antall vezette propagandaminisztérium közleményében. Mármint akkor, ha Portik épp Rogánról beszél. Egészen más a helyzet, ha Portik Tamás börtöntársa mondja el, miket mesélt neki állítólag a „teljes mértékben hiteltelennek tekinthető” Portik.

Régóta ismerem Rogán Antalt

– kezdte bíróság előtt, igazmondási kötelezettségének tudatában Portik Tamás a vallomását egy rágalmazási per tanújaként. A beszámolóból szép kis történet rajzolódott ki, amelyben Habony Árpád és nagynénje, Pápa Marianne, valamint Andy Vajna is szerepet kapott, természetesen Rogán mellett. A főszerep azonban a pénzé volt, amely hol belvárosi önkormányzati lakások, hol kápé formájában cserélt gazdát.

Portik részletesen beszámolt arról,

miként vitt Habony kérésére 10 millió forint értékű eurót Rogánnak egy Fidesz-irodába egy zacskóban.

Az említett perben Juhász Péter, az Együtt alelnöke idézte be Portikot. E tettet Rogán így méltatta a fentebb már citált közleményében:

Juhász Péter arra is képes volt, hogy egy gyilkosságért jogerősen elítélt bűnöző meghallgatását kérje.

Ugye, érzik a megvető hangsúlyt?

Természetesen aggodalomra semmi ok. Bár fénykép cáfolja Rogán állítását, hogy

Rogán Antal soha, sehol nem találkozott Portik Tamással,

de ez sem indok arra, hogy Polt Péter ügyészsége nyomozni kezdjen. Ugyanis – így a nyomozást elutasító határozat – Portik nem emlékezett, milyen címletekben vitte a pénzt, ezért az meg sem történt.

Azonban egyszer csak fordulat állt be Portik szavahihetőségét illetően. A Fidesz-nyalonc udvari írnokok a TV2-nél előásták Menyhárt Attilát. Ugyancsak (ex)fegyenc, mint Portik, a rács mögött ismerkedtek meg. Menyhárt osztotta az ételt Portiknak, innen a fene nagy bizalom. (Aki ételt, italt adott, annak neve… stb., stb.)

Menyhárt, akit egyebek mellett zsarolásért ítéltek két év letöltendőre, Portik minden szavának hiteles tolmácsolójává lépett elő. A TV2 arra is képes volt, hogy egy zsarolásért jogerősen elítélt bűnözőt meghallgasson – ugye érzik a dicsérő hangsúlyt.

Ha Menyhárt azt mondja, hogy Portik azt mondja, hogy Juhász azt mondja, amit Portik diktál, akkor

az már rögvalóság.

Szilárdabban kell abban hinni, mint a gránitba vésett szavakban.

Menyhárt azt is állítja, hogy Portik azt is állítja, hogy

Portiknak Juhász havonta több millió forintjába került

Ja, ha ezt Habony Árpád lapjának állítja, akkor hol van már a „teljes mértékben hiteltelennek tekinthető”.

Bizonyíték, az ugyan még nincs, de egyáltalán nem fogunk csodálkozni amikor – nem „ha”, hanem „amikor” – Polt Péter ügyészsége nyomozni kezd Juhász és az állítólagos milliók után. Hogy Menyhárt

nem emlékszik a címletekre, ezúttal nem lesz probléma.

Ilyen olajozottan működik a Nemzeti Együttműködés Rendszere.

ashwood

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1011700239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Francois77 2016.09.13. 12:04:09

kedves B1blog nevű szerző (milyne érdekes, hogy mostanában az egy jdesi-n kívül kb senki nem vállalja a véleményét :)

szóval az egész okfejtés sántít, mert te arra építesz, hogy ha most igaz, akkor korábban is az volt...

szólok, hogy ne lovald bele nagyon magad a dologba, mert a nézőpont hibás.

a helyes álláspont ugyanis az, hogy ha akkor igaz volt, akkor most is az.
kicsit bővebben: ha Petya betámadta Rogánt, mert egy börtönviselt azt mondta, és tuti igaz, akkor legyen igaz akkor is, ha róla beszélnek hasonló körökben. persze tudjuk, hogy mindig az kiabál leghangosabban, akinek a háza ég.
szerintem hívjátok el Petyát egy kávéra, és értessétek meg vele, hogy eddig tartott, szép volt, jó volt, de nincs tovább.

Bontson zászlót az összefogás! 2016.09.13. 15:53:08

ezt mindkét oldal ugyanúgy elmondhatja

Zsuzsanna Pàl 2016.09.13. 16:03:14

Ideje lenne már,hogy Németh Gábor az egész Egyenlítős csapatával eltűnjön végre,mert ez az mszp által pénzelt blog egy vicc...

Zsuzsanna Pàl 2016.09.13. 16:10:30

A cikkek színvonalából egész világosan látszik,hogy megrendelésre összetákolt szar az egész.A cikkírók elmehetnének inkább dolgozni,meg fizethetnének adót,mondjuk ahhoz érteni is kellene valamihez...

Sean MacTíre 2016.09.13. 16:22:00

Mondjuk egyszeru lenne errol megkerdezni Portikot szerintem. Most egyelore egy elitelt bunozo allitja Juhaszrol hogy Portik azt mondta, egeszen pontosan.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.13. 16:22:06

Csakhogy a történet nem itt kezdődik.
Hanem ott kezdődött a sztori, hogy az MSZP-SZDSZ kormány alatt szbadlábon ténykedő Portik nevű maffiózó, találkozott az MSZP-SZDSZ kormány titkosszolgálatának a miniszterével, Laborzcal, és arról tárgyaltak, hogy

(1) nem dumál arról Portik, hogy MSZP-seknek hordott pénzt

(2) megpróbál Fideszes politikusokat kompromittálni, mert ő a ballibek nagy haverja

www.origo.hu/itthon/20130423-a-laborc-sandor-es-portik-tamas-kozott-zajlo-elso-beszelgetes.html
..
"ugye, a referenciámhoz kapcsolódik az, hogy nem is volt belőle nekik soha semmi problémájuk, hogy bizonyos embereknek én vittem személyesen a pénzt. MSZP-seknek, és ezt sose tudta meg senki".
...
"én jól elvagyok a baloldalon továbbra is, és mindent el fogok követni, már jogi kereteken belül, hogy ez 2010-ben is így maradjon". Portik ezután felsorolta Laborcnak, hogy az internetoldalaival is tud segíteni. Portik egy olyan oldalra hivatkozott, amelynek 2 millió regisztrált tagja van,

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.13. 16:25:30

@Bontson zászlót az összefogás!: "ezt mindkét oldal ugyanúgy elmondhatja "

Két oldal talán elmondhatja, nem minden oldal.

Gyenge próbálkozás a relativizlásra. Egy másik oldal nem legalizálja a fidesz hazugsággyárát.

Sean MacTíre 2016.09.13. 16:27:00

@Francois77: Idorendben, a kormanyoldal mondta eloszor azt, hogy Portik szavahihetetlen, mert egy elitelt bunozo. Itt az erv ugye az, hogy "szavahihetetlen, mert egy elitelt bunozo" = "barki, aki elitelt bunozo, szavahihetetlen". Tehat ezek utan egy elitelt bunozore hivatkozni reszukrol mar legalabbis szelektiv logikat feltetelez - vagy mar nem gondoljak ugy, hogy egy elitelt bunozo szavahihetetlen ergo Portik is igazat mondhatott Roganrol. Gyakorlatilag a sajat ervelesuket nyirjak most ki, nem kell ehhez, hogy az ellenzek allitson barmit is.

Sean MacTíre 2016.09.13. 16:28:04

@Sean MacTíre: persze tudom, hogy oket es a fajtadat nem zavarja barmilyen 180 fokos fordulat barmilyen rovid idon belul, a lenyeg a harc.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.13. 16:28:40

@Zsuzsanna Pàl: "A cikkek színvonalából"

Ha problémád van a zindex színvonalával, akkor ne olvasd.

Színvonaltól függetlenül igaza van.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.13. 16:31:07

@Sean MacTíre: "Gyakorlatilag a sajat ervelesuket nyirjak most ki,"

orbán percenként ellentmond önnmagának, senkit se zavar.

Pl. a kissebbség ne nyígjon a demokrácia lebontása miatt, ez a többség akarata. Ugyanakkor tiltakozik az EU demokráciaellenes többségi döntése ellen.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.13. 16:33:21

@Zsuzsanna Pàl: "ez az mszp által pénzelt blog"

Ezt a fasságot mire alapozod?

Az emeszpének ennyi felesleges pénze van?

Inkább a fideSS az, ami uralja az összes internetes közösségi felületet a fizetett trolljaival.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.13. 16:34:55

@Sean MacTíre:

Időrendben :

(1) 2009-ben
Az MSZP titkosszolgálata megállapodik Portikkal, arról hogy kompromittál Fideszeseket, és kussol arról, hogy MSZP-seknek pénzt hordott.

(2) 2010-ben Portik nevű maffiózó kikerül az MSZP védelme alól, és börtönbe pakolják.

(3) Juhász és Portik kiagyalja a Rogán elleni hadjáratot, amit annak idején Laborccal is leegyeztettek még 2009-ben.

(4) ez a hülye Portik kikotyoga a cellatársának, hogy Juhász a tenyeréből eszik.
Szerintem tőle vette a drogot, még drogos korában a Juhász.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.13. 16:36:37

@Zsuzsanna Pàl:

Az MSZP-nek atom ciki, hogy lehallgatási jegyzőkönyvek igazolják, hogy ezzel a Portik nevű bűnözővel titkosszolgálati szinten egyeztetéseket folytattak.

Ezért találnak ki ilyen baromságokat, a hivatalos MSZP-s blogger sgeedelmével.

Sean MacTíre 2016.09.13. 16:38:02

@Ballib cenzúrázók réme 18: ertem en, hogy ezt hiszed, mert ezt tolja a Fidesz propaganda/ez kenyelmesebb szamodra/ez igazol teged. Azonban, hogy relevans ez ahhoz, hogy :

Idorendben:

1. A Fidesz szerint Portik szavahihetetlen, mert bunozo.
2. A Fidesz szerint egy bunozo szavahiheto.

Adam es Eva Fideszes kanon szerint nem erdekel, bocs, maradjunk a szaraz logikanal.

Sean MacTíre 2016.09.13. 16:38:53

@Ballib cenzúrázók réme 18: ne terelj, valaszolj arra az egyszeru kerdesre inkabb. Ha valaki szavahihetetlen, mert bunozo, akkor utana egy bunozo miert szavahiheto?

Francois77 2016.09.13. 16:39:43

@Sean MacTíre: nem Portikra hivatkoznak,hanem valakire, aki vele ült.

a kettő között egyébként van egy nagy különbség: Portik mondott valamit Rogánról, Rogán leszarta, közölte hogy hazudik, mehetünk tovább.

Na, ehhez képest Juhászpetya elkezdett magyarázkodni.... nem érzed TÉNYLEG a különbséget?

Sean MacTíre 2016.09.13. 16:40:09

@atpijkamo116: es mellesleg miert pont az MSZP, hiszen jo haverok mar regota. Anno 70-30%-ban megosztoztak, most meg epp dicserik oket a Magyar Idokben... mar regesreg osszenott az MSZP es a Fidesz.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.13. 16:41:20

@Sean MacTíre:

Kár hogy bizonyítékok vannak arra, hogy nekem van igazam, mert akkor lehet nem csinálnál magadból tök hülye hazudozót.

Hogy 2009-ben már egyeztetett az MSZP-s titkosszolgálata a szabadlábon evő Portikkal.

Íme:
www.origo.hu/itthon/20130423-a-laborc-sandor-es-portik-tamas-kozott-zajlo-elso-beszelgetes.html

Sean MacTíre 2016.09.13. 16:41:52

@Francois77:

ne terelj.
1. nem szavahiheto, mert bunozo
2. egy bunozo allitja, tehat igaz

A kulonbseg az, hogy az elsot Portik allitotta, a masodikat egy masik bunozo. Illetve meg az, hogy az elso Roganrol allitott valamit, a masodik meg Juhaszrol.

De az erv Portik ellen az volt, hogy mert bunozo. Ha ez az erv, akkor ez igaz mindenre, amit egy bunozo allit. Tenyleg nem erzed?

Sean MacTíre 2016.09.13. 16:44:19

@Ballib cenzúrázók réme 18:

Van egy bibi: en nem allitottam semmit, ergo nem is hazudhatok.

Egyszeruen annyit mondtam, hogy:

1. arra hivatkoznak, hogy Portik szavahihetetlen, mert bunozo
2. most egy bunozo allit valamit Juhaszrol - nem am Portik, hanem valaki, aki vele ult

Ergo akkor Portik is mondhatott igazat attol, hogy bunozo, vagy 2. eset sem allja meg a helyet.

Terelsz tovabb, vagy valaszolsz?

Sean MacTíre 2016.09.13. 16:50:23

Mind tudjuk egyebkent persze, hogy nem a bunozo vallomasa szamit, hanem az, hogy kirol allitja. Pl. anno Pinterre is sok olajos vallott, meg sok mas politikusra. Mondjuk ott inkabb titkositottak. Fideszes fopolitikus ellen a magyar ugyeszseg jelenlegi vezetessel soha eletben nem fog valodi vizsgalatot inditani. Nem is kell, hiszen a parton belul mindenki tudja, mi megy. De erzik, hogy ez igy mindig nem mehet, ezert most Mengyivel majd peldat statualnak.

Francois77 2016.09.13. 16:50:45

@Sean MacTíre: te vagy eltévedve. ha akkor számít Portik, amikor Rogánról bezsél, akkor is számít, ha Petyáról beszél. mondhatja most azt Petya, hogy korábban nem volt szavahihető Portik, de most sem állította senki, hogy szavahihető, Petya kezdett el magyarázkodni. valószínűleg nem ok nélkül.

tudom, hogy nagyon nehéz pont ugyan az ellen a fegyver ellen harcolni, amivel valaki te is harcolnál, de van ilyen, senki nem állította, hogy könnyű az élet :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.09.13. 16:52:16

egy god van, hogy Juhasz maga elismerte, hogy a titkarnojen keresztul kapcsolatban allt Portikkal
sot dolgozott neki
/2016-ban cask Juhasz volt alkalmas arra, hogy sajtofigyelest csinaljon Portiknak?/

Juhaz kiirta magat a politikabol, mert onmaga beimserte hogy egy koztorvenyes bunozonek dolgozott, a kerdes miert? es mennyiert? mert ki dolgozik ingyen?

Sean MacTíre 2016.09.13. 16:54:31

@Francois77:

Akkor nincs gond, en is pont ezt mondom, amit Te.

Mivel a kormanyoldal szerint eredetileg egy elitelt bunozo vallomasa nem szamitott, ezt az ervuket most nullaztak azzal, hogy Juhasszal szemben elitelt bunozo velemenyere adnak.

Rajta, elo a lapokkal minden oldalon, es az ugyeszseg is vegre dolgozzon! Roganon is, Juhaszon is.

Francois77 2016.09.13. 16:55:00

@hagyma: hát ő :) aztán ingyen megy cserébe nyaralni. meg ingyen lakik. meg ingyen van autója. meg fizetik a telefonját és rezsijét. stb.

Sean MacTíre 2016.09.13. 16:56:07

@hagyma: kapott tole egy fotot Rogan ellen, es ezert cserebe adott neki sajtoanyagot, egeszen pontosan. A tobbit egy elitelt bunozo allitja, ami ugye nem szamit. :)

Csak hogy a tenyeknel maradjunk, a megfelelo Fideszes mercet alkalmazva (aka elitelt bunozo vallomasa nem szamit).

Francois77 2016.09.13. 16:56:14

@Sean MacTíre: egyetlen apró kiegészítés: mivel a Rogán-ügy volt hamarabb, most elvárom, hogy minden egyes ember, aki akkor kiabált Rogánra, most ugyanazt, ugyanazokkal a szavakkal hangoztassa Petyára is. most.

Francois77 2016.09.13. 16:57:02

@Sean MacTíre: vagy másik lehetőség: Petya álljon ki és kérjen bocsánatot. nekem a kettő közül bármelyik megfelel :)

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.13. 16:58:05

@Francois77:

Ismétlem:

Portik még 2009-ben egyeztetett az MSZP-s titkosszolgálatával, Fideszesek lejáratásáról.

Erről nem bűnözők vallanak, hanem erről lehallgatási jegyzőkönyv van.

Ilyenformán teljesen felesleges elvakult MSZP-s csicskákkal vitatkozni Portik szavahihetőségéről.

www.origo.hu/itthon/20130423-a-laborc-sandor-es-portik-tamas-kozott-zajlo-elso-beszelgetes.html

Francois77 2016.09.13. 16:59:26

@Ballib cenzúrázók réme 18: nem vitatkozom :) felvázoltam nekik a két válaszható viselkedési formát. harmadik nincs.

Sean MacTíre 2016.09.13. 17:01:09

@Francois77:

mivel a Rogan ugy volt hamarabb, igy a Fidesz es a fideszesek kinyilvanitottak allaspontjukat, miszerint elitelt bunozo velemenye nem szamit. Igy vegyuk ezt etalonnak, kulonben meg azt gondoljak a logikus gondolkodasu emberek, hogy a Fidesznek es a fideszeseknek csak az szamit, hogy elitelt bunozo kire vall. :)

Szoval elvarom, hogy a Fidesz es a fideszesek alljanak ki, es kerjenek bocsanatot Petyatol es Portiktol. :)

(Amugy leszarom, ki kitol ker bocsanatot, csak logikailag ennek van ertelme, az amit Te irsz, az meg a valosag hajlitasa amellett, hogy az ugyeszseg es a rendorseg is a tietek.)

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.13. 17:01:41

@Sean MacTíre:

Időrendben :

(1) 2009-ben
Az MSZP titkosszolgálata megállapodik Portikkal, arról hogy kompromittál Fideszeseket, és kussol arról, hogy MSZP-seknek pénzt hordott.
(Ez a rész vitán felül áll, lehallgatási jegyzőkönyv igazolja)

(2) 2010-ben Portik nevű maffiózó kikerül az MSZP védelme alól, és börtönbe pakolják.
(Ez is tény. Az MSZP alatt védettséget élvezett, Fidesz alatt lesittelték, megjegyzem ettől félt már 2009-ben is a maffiózó, ezért segített a ballibeknek amiben csak tudott, hogy szabadon maradjon)

(3) Juhász és Portik kiagyalja a Rogán elleni hadjáratot, amit annak idején Laborccal is leegyeztettek még 2009-ben.
(Megtörtént 2009-ben az egyeztetés, és megtörtént a komprommitálló vallomás is)

(4) ez a hülye Portik kikotyoga a cellatársának, hogy Juhász a tenyeréből eszik.
(Ezzel Portik cellatársa dicsekedett el, ha akarod ezt a pontot kihúzhatjuk)

(+1)
Szerintem tőle (Portiktól) vette a drogot, még drogos korában a Juhász.
Ez csak tipp.

Sean MacTíre 2016.09.13. 17:02:43

@Ballib cenzúrázók réme 18:

Szoval terelsz. :)

@Francois77: dehogy nincs. Vazoltam. :)

Francois77 2016.09.13. 17:04:00

@Sean MacTíre: a fideszesek tiltakoztak és szavahihetetlennek mondták Portikot. kiállhatnak, és mondhatják, hogy most már szavahihehető, bocs, de ez Petyának nem lenne jó.

ha tehát ő áll ki, ti meg nekiestek, mint korábban Rogánnak, az azt mutatja majd, hogy tényleg szavahihetetlen a Portik, ti pedig nem alkalmaztok kettős mércét. szar helyzet, én tudom, de nincs más lehetőség.

Sean MacTíre 2016.09.13. 17:04:49

@Ballib cenzúrázók réme 18:

Idorendben:
1. Portik szavahitetlen, mert elitelt bunozo.
2. Juhasz feleljen, mert egy elitelt bunozo allit rola valamit (egy harmadik szemelyrol).

A kanontol kimelj meg, magyarazd meg, hogy ha az volt az erv, hogy elitelt bunozo vallomasa nem szamit, akkor most miert toljak ugyanazt. Engem csak ez erdekel.

Konkretan ez a mondat hangzott el, hogy elitelt bunozo vallomasa nem szamit. Ne terelj.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.09.13. 17:06:11

@Sean MacTíre: tehat egy bunozotol kap fotot egy politkus ennek fejeben dolgozik neki, az normalis...
ertem

Francois77 2016.09.13. 17:06:15

@Sean MacTíre: ez pont annyira jogos kérdés, mint az, hogy most miért nem esel neki petyának pont ugyanúgy, mint Rogánnak tetted. amíg te erre nem tudsz válaszolni, a te kérdésedre sem kell válaszolni :)

Sean MacTíre 2016.09.13. 17:06:30

@Francois77: "Petyanak" szerintem tokeletes lenne, ha visszavonnak azt, hogy Portik szavahihetetlen, mert elitelt bunozo, es mondjuk valodi vizsgalaltot folytatnanak le Rogan ellen a Fidesz hatosagai. Ebben 100%-ban biztos vagyok. Szerintem allna barmifele vizsgalat ele, barmikor.

Sean MacTíre 2016.09.13. 17:07:35

@hagyma: dolgozik neki != cserebe a kepert ad sajtoszemlet. Az en ertelmezesem legalabbis az, hogy dolgozik neki = fizeti. Ezt egyelore egy elitelt bunozo allitja aki nem szavahiheto, ugye.

Sean MacTíre 2016.09.13. 17:10:27

@Francois77: nem kulonosebben erdekel a magyar politika, Irorszagban elek mar evek ota, csak neha olvasgato, az itteni dolgokat. Csak lattam, hogy itt most epp csavargatjatok a logikat amerre nektek tetszik. Ha megfigyeled, masrol nem is beszelek, csak azt szeretnem erteni, hogy ha egyszer kijelentitek, hogy egy elitelt vallomasa nem szamit, akkor most egy elitelt indirekt vallomasaert miert lelkesedtek annyira.

Persze nem vagyok naiv, tudom hogy azert, mert azon mulik, hogy kire vallott. Csak szerettem volna latni, hogy kimondjatok. :)

Nem vagyok naiv egyebkent.

Sean MacTíre 2016.09.13. 17:12:47

Amugy erdekes am, hogy itt MSZP-ztek folyamatosan - legalabbis BCR18, de ugyanakkor valojaban az MSZP semmit nem mutathat fel az elmult ket ciklusban, ami Fidesz-ellenesseget igazolna, sot mar a ballib prominenseket jutalmazza a Fidesz. Akik valojaban ellenzek maradtak, azok mar csak a teljesen uj partok.

Francois77 2016.09.13. 17:15:27

@Sean MacTíre: és közben nem veszed észre, hogy Petya rögtön magyarázkodni kellett, mint akit elevenén találtak. nincs hozzá szemed, szerintem foglalkozz inkább ottani dolgokkal. te vagy az ideális példánya a kettős mércének.

a Rogán-ügy úgy kezdődött, hogy a baloldal elkezdett rá fújni, ERRE a fidesz azt mondta, hazudik a Portik.

ideális sorrend ebben a zesetben: a baloldal vagy most is fújjon, vagy mondja, hogy a PORTIK TÉNYLEG HAZUDIK ÉS BOCS. aztán majd a fidesz reagál, mint előzőleg :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.09.13. 17:17:16

@Sean MacTíre: a penzt allitja egy masik bunozo
a tenyt, a Portiknak valo munkavegzest - a titkarnon keresztul - Juhasz elismerte
ha tok ingyen csinalt neki sajtoanayagot/facebook osszefoglalot stb.
akkor is nagyon nagy gaz
felteve de nem megengedve hogy egy kanyit sem kapott, akkor ez a dolog megtortent
ebbol nehez kimaszni
ertem en az erolkodest, hogy jajj a masik is bunozo aki ravallott
az en bvelemenyem az, ha ingyen csinalta /fotoert/ akkoris kesz a pasi
na nekeem ennyi volt a velemenyem, nekem nincs vele gondom, a tobbiekhez sincs kozom
a partja meg nulla tenyezo

Sean MacTíre 2016.09.13. 17:25:38

@Francois77:

kozben megneztem, "Petya" mit mondott. Szerintem elmondta, hogy mi volt - ez nem magyarazkodas. Legalabbis en nem erzem ennek.

Elmondom, en mit latok innen, kivulrol: hogy olcson adnak el lakasokat a keruletben, mert hoztak erre torvenyt. Ugye, anno a Nurnbergi torvenyek is teljesen okek voltak, hisz szabalyosan meghoztak azokat. Ha pl. az elso ejszaka jogat akarna torvenybe foglalni a Fidesz, akkor ezt is teljesen legalisan megteheti. Amugy a rendorseg valoban nem tehet mast. Az 5. kerulet gyakorlatilag hozott egy rendeletet arrol hogy aron alul csokosoknak eladhatja az ingatlanokat, akkor is, ha magasabb arat fizetne erte mas. Viszont ezzel az a problema, hogy ettol meg maga a rendelet a kozvagyon herdalasara jogosit fel. Juhasz, aki egyebkent nem egy szimpatikus figura, erre konzekvensen ramutat, es ugye a Fidesz-propaganda lenyege, hogy csak az szoljon az eterben amit ok akarnak. Tehat ne tudjon senki az elso ejszaka jogarol amig az o lanyat nem dugjak, csunyan szolva.

Ami a konkret mostani ugyet illeti, Juhasz adott egy valaszt. Legrosszabb esetben sincs akkora kapcsolata Portikkal es Vizoval, mint amennyire latszik ez a Fideszes polgarmesterek reszerol - ami viszont erdekes modon Hagymat sem zavarja, holott tok nyilvanvalo, csak a Fidesz hatosagai ugye nem igyekeznek feltarni a dolgokat. Meg azt is elismertek, hogy a Vizo altal fizetett rendorok szolgalatban maradtak, mert elevult az ugy. Nem valtak meltatlanna, semmi. Szoval, emellett nezem innen kivulrol Juhasz Petert, aki osszeallitott egy sajtoanyagot Portiknak - en nem erzem magyarazkodasnak - de nektek erre kell vinni, mert be kell mocskolnotok azokat az embereket akik tesznek valamit ellenetek - vannak vagy 4-en az egesz orszagban amugy.

A kettos merce viszont az, amikor hivatkoztok valamire, ami aztan a kovetkezo esetben nem szamit nektek, mert pont nem jon jol nektek. Juhasz nem erdekel - ha van valami ugye, akkor intezze el a hatosaggal - de a fentiek fenyeben kevesbe valoszinu szamomra, hogy o itt budos lenne. Pont hogy az tunik szamomra nyilvanvalonak, hogy a Fidesz akarja a sajat buzet mielott betakarni.

De ti nem hasznalhatjatok ugyannak az ervnek az ellenkezojet egy ellenseggel szemben - ez itt most a szintiszta kettos merce. Juhasz nem mondta ki ugyanezt az ervet, hanem elmondta, hogy mi volt.

Sean MacTíre 2016.09.13. 17:27:25

@hagyma: en ezt ertem reszedrol. Csak ugyanezt eloadod akkor is, amikor a Fidesznek van ugye? Nem hiszem, mert tipikus fidesz ervelest adsz elo. Akkor neked is szol : ha szamodra az az erv elfogadhato volt Rogan eseteben, akkor most kezzel labbal kene vedened Juhaszt, ellenkezo esetben csak egy tipikus Fideszes vagy, nem valaki, aki objektiv merce szerint itel.

Sean MacTíre 2016.09.13. 17:30:06

@Francois77: ertem en, hogy csak azt visszhangozod forditott elojellel, amit en mondok. De ott Portik allitott valamit, sot vallalva a hamis tanuzas veszelyet, vallomast tett. Itt meg egy masodik ember allit valamit Portikrol es Juhaszrol.

Ez eleve nem osszemerheto, itt a masodik ember csak azt mondja, hogy Portik azt mondja, meg csak nem is felelhet az allitasanak valosagtartalmaert. Portik ellenben felelosseggel tette a nyilatkozatot.

A fentiek alapjan, es az alapjan, hogy ti mar kinyilvanitottatok, hogy elitelt vallomasa nem szamit, szerintem a tied sokkal gyengebb erv, mint a masik oldale.

Legalabbis a logika szabalyai szerint.

Sean MacTíre 2016.09.13. 17:32:01

Osszefoglalom: a fideszes kokemeny elv, hogy elitelt bunozo nem szamit - holott az illeto buntetojogi felelossege tudataban tette a vallomast - all szemben azzal, hogy egy harmadik ember mondott valamit a masik kettorol, plusz ugye a fideszes elv.

Ez bizony gyenge meg igy, de mocskolasnak mar egesz jo, lassuk be. :)

Francois77 2016.09.13. 17:41:52

@Sean MacTíre: hibás az érvelésed. De hagyjuk is abba, mert te a saját és Petya viselkedését teljesen kiveszed az érvelésedből, és így eleve unfair a dolog. Mellesleg én nem állítottam, hogy Portik hazudik. EGyszer sem. Bizonyítani annak kell, aki állít, de ha van össze-vissza védekezés, az azért érdekessé teszi a dolgot. Szép napot!

Francois77 2016.09.13. 17:43:18

@Sean MacTíre: nézz utána jobban, Petya 2 KÜLÖNBÖZŐ választ adott:)

Sean MacTíre 2016.09.13. 17:47:41

@Francois77:

Nem, az ervelesem nem hibas, csak nem igazolja a politikai latasmododat, sot ramutat arra, hogy elsosorban, hasonloan BRC18-hoz politikai szinten ervelsz, nem moralis vagy logikai szinten. Persze ez a velemeny a sajat enkepednek nyilvan nem tetszik.

De sajnos az ervelesem tokeletes, logikailag.

Portik megtette, amit tehetett, az ugyeszseg meg ahogy varhato volt, lemosta, nevetseges ervekkel (nem emlekezett a cimletekre). Az, hogy neked "Petya" a korulmenyek ismereteben nagyobb problema, mint a Fidesz tevekenysege, ez eleve valoszinuleg lehetetlenne teszi nemhogy a logikarol valo tarsalgast, de egyaltalan a tarsalgast, vagy legalabbis ertelmetlenne.

Sean MacTíre 2016.09.13. 17:50:02

@Francois77: en ertem, de en nem Petyarol beszelek az eleje ota.

1. Portik szavahihetetlen, mert bunozo
2. Juhasz ellen vallonak is ennek kene lennie, tehat a Fidesz fel se hozhatna ezt.

Ennyi. Ez szikar, szaraz teny.

Francois77 2016.09.13. 17:52:02

@Sean MacTíre: legyen igazad, mondjuk, hogy Portik hazudik. Mikor kér bocsánatot Petya?

Sean MacTíre 2016.09.13. 18:12:29

@Francois77:

Nem tudom, nem vagyok "Petya", es azt sem tudom miert kene bocsanatot kernie Fideszes szemmel. Kerdezd meg tole. :) De latom nem erted. Nem az a bajom hogy Portik hazudik-e vagy sem.

Az a bajom, amikor valaki egy ervet a visszajara fordit, amikor neki az jo. Errol szolt a cikk is. Ertem en, hogy a partkoritest is szamon kered rajtam, de azzal nem tudok szolgalni. Nekem konkretumokkal van bajom - aron alul haveroknak eladott lakasokkal, amihez a kozvagyon herdalasara hoztak rendeletet - aka elso ejszaka torveny, az MSZP Fidesz ala dolgozasa, az egyes ellenzeki partok kozerdeket erinto szemetsegei, stb, stb. Ezekrol igy mind erdemben szivesen beszelgetek a moral es a logika menten barkivel, barmeddig. :)

Sean MacTíre 2016.09.13. 18:18:27

@Francois77: amugy tenyleg, mi a velemenyed arrol, ha mondjuk egy MSZP-s kerulet megszavazza azt a konstrukciot, amit az V keruleti testulet megszavazott? Tehat, hogy joval a szokasos ar alatt adjak el akkor is egy rovid ideje berlonek, akkor is, ha egyebkent egy jobb ajanlat van? "Petya" pont ezt csinalta, ahogy olvastam - kifizette volna a realis, ketszeres arat. Nem a kozvagyon elherdalasa-e szerinted, ha inkabb feleert odaadjak valakinek? Es miert volt gond szerinted, amikor Juhasz elkezdte meghirdetni a lakasokat nyilvanosan?

Francois77 2016.09.13. 18:18:46

@Sean MacTíre: én úgy emlékszem, Petya gyorsabb volt mindkét esetben a Fidesznél. Miert a Fidesznek kellene akkor először reagálni?:) a labda Petya oldalán pattog.

Sean MacTíre 2016.09.13. 18:19:04

Bocs, MSZP az Fidesz haver, inkabb legyen PM vezette kerulet. :)

Sean MacTíre 2016.09.13. 18:20:58

@Francois77: ezt te eros ervnek erzed? Egyreszt, "ugy emlekszem". Akkor ezt uti az, hogy "en meg nem ugy emlekszem"? Es akkor marad a "miert a Fidesznek kene eloszor reagalnia"?

Francois77 2016.09.13. 18:22:47

@Sean MacTíre: a szabályok 8 évesek vagy régebbiek, a meghozatalakor lehetett volna tiltakozni. Mellesleg én így tudom, más, balos önkormányzatoknál is van ilyen szabályozás. és ba jól rémlik, pont a napokban mondta azt at ügyészség, hogy nem érte kár az önkormányzatot. Én is tudok akár milliárdos ajánlatot tenni egy lakásra, ha tudom, hogy semmiképpen nem vehetem meg:)

Francois77 2016.09.13. 18:23:51

@Sean MacTíre: erős érv, hogy más az érintett nem ugyanúgy viselkedik a két esetben, igen.

Bontson zászlót az összefogás! 2016.09.13. 18:26:57

@atpijkamo116: jaja te aki eddig remegve vártad a portik seggéből kicsöpögő fost, most elfordultál tőle és hirtelen hazug lett?

Ben Franklin 2016.09.13. 18:39:00

Jaj de gyenge ez a posztocska.

Pont mint az Együtt támogatottsága olyan meggyőző.

Ben Franklin 2016.09.13. 18:42:11

@Sean MacTíre: Jajj de gyenge vagy te is matula.

Juhász énekelt, ő maga mondta, előtte meg az ellenkezőjét. Hazug szar, az a száraz tény. Óriási szívességet tett a fidesznek, köv. 2/3ra felkészül.

6.Lenin 2016.09.13. 18:45:27

Juhász Péter 1 bűnözőt használt fel bizonyítandó az igazát, Rogán ellenében.

Vagyis szerinte Portik igazat mond/állít

Portik elmondja, hogy ő irányítja Juhászt, pénzt ad neki

Akkor ez most miért is nem hihető?

Nem történt áron aluli értékesítés, sem Rogán esetében, sem Fapál , sem sok-sok más esetében.
Törvényes volt- mert ilyenek a törvények. Egyikük sem érezte magát bűnösnek.

Juhász önmaga is elismerte, hogy dolgozott Portiknak. 1 aktív politkus, 1 inakítv (jelenleg?) bűnözőnek.

Mi is itt a probléma?

6.Lenin 2016.09.13. 19:36:13

@6.Lenin:

Hűha!

Valaki átírta a hozzászólásomat.

6.Lenin 2016.09.13. 19:48:36

@6.Lenin:

Nem ügyes, más jelzőket használnék inkább.

6.Lenin 2016.09.13. 19:51:28

Nézz tükörbe, és jó hangosan mond.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.13. 20:48:00

@6.Lenin: "Portik elmondja, hogy ő irányítja Juhászt, pénzt ad neki"

Hol mondott ilyet?

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.13. 20:57:56

@Sean MacTíre: "osszenott az MSZP es a Fidesz"

Kemtrél.

Az igaz, hogy az emszpé pár emberét kilóra megvette a fideSS. Nyilván nem csak Grál-lovagokból áll.

Az emeszpé szavazóit nem tudom elitélni. Hova szavazzon egy jóérzésű ember, ha azt szeretné, hogy akire szavaz, annak cseppnyi esélye is legyen a kormányalakításra?

6.Lenin 2016.09.13. 20:58:44

@atpijkamo116:

Állítólag a cellájában, de nem mind1, Juhász beismerte, hogy dolgozott neki.
Karácsonyfa díszeket készített, hogy ne pityeregjen Portik a szent estén.

Juhász szándékozott 1 bűnözőt felhasználni-tanunak hívta-, tehát elfogadta, amit mondott, adott neki.
Nyilván szavahihető pacák.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.13. 21:04:26

@6.Lenin: "Állítólag"

??? Csiriplik neked a verebek? Mérget azért ne végy rá!

"Juhász szándékozott 1 bűnözőt felhasználni-tanunak hívta"

Hát mit tegyen a szerencsétlen, ha a bűnöző rogán más bűnözőkkel üzletel? Terézanyát nem hívhatja tanúnak.

6.Lenin 2016.09.13. 21:08:22

@atpijkamo116:

A fotón is ÁLLÍTÓLAG Rogán van.
A zacskó pénzt is csak 1 vak öregasszony látta ÁLLÍTÓLAG a Blahán éjfélkor.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.13. 21:12:05

@6.Lenin: "A fotón is ÁLLÍTÓLAG Rogán van."

Nem sok embernek van ilyen arcberendezése. Majd egy anropológus szakértő eldönti, ha lényeges.

"A zacskó pénzt is csak 1 vak öregasszony látta"

Én azt olvastam, hogy a Portik. Ezt hol olvastad?

Te minden hülyeséget elhiszel, amit a fideSS összehazudozik?

6.Lenin 2016.09.13. 21:17:59

@atpijkamo116:

Pontosan én nem hiszek el semmit, de más sem, hiszen 2 drb rendkívül szavahihető pacákról lenne szó.
Tök mind1, hogy mit beszélnek.
Bizonyíték sehol, 1ik esetben sem.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.14. 11:59:20

@6.Lenin: Pont arról szól a poszt, hogy a fideSS szelektíven hisz vagy nem hisz a tanúnak.

Az a kínos a rogán számára, hogy egy bírósági vallomást nem lehet ilyen egyszerűen negligálni.

Az egész dolog vihar egy pohár vízben, midenki tudja, hogy rogán százmilliókkal rövidítette meg az önkormányzatot. Az, hogy Portik is rávallott, nem sokat ad hozzá a dologhoz.

6.Lenin 2016.09.14. 13:52:43

@atpijkamo116:

Több dolog is kínos számomra...

Olyan törvények vannak még mindig érvénybe, amivel 1esek simán visszaélhetnek

Juhász P szeret mások szarában turkálni, pedig nála is lenne miben.
Semmit nem tudott eddig hitelt érdemlően bizonyítani.
Most ő került elég vállalhatatlan helyzetbe, lenullázta saját magát.

Szar lenne 1 olyan országban élni, ahol csupán bemondásra elítélhetnek embereket.
Ezek lennének az igazán kínos helyzetek.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.14. 14:30:44

@6.Lenin: "Olyan törvények vannak még mindig érvénybe, amivel 1esek simán visszaélhetnek"

Igen, a maffia a saját szájíze szerint hozza a törvényeket. State capture.

"Juhász P szeret mások szarában turkálni"

Az egyetlen tökös gyerek, aki fel meri emlegetni orbán korrupciós meggazdagodását.

"nála is lenne miben."

Igen, az orbáni média próbálja besározni, eddig nem sok kikerrel.

"Szar lenne 1 olyan országban élni, ahol csupán bemondásra elítélhetnek embereket."

Én azért valahogy kibírnám, ha az orbánmaffia a méltó helyétre kerülne.

Mivel poltpéter minden nyomozást elkaszál, ha egyáltalán elindít, ne várj bizonyítékot. Olyan országban szar élni, ahol a köztörvényes bűnözők szabadon szaladgálnak és gazdagszanak a te pénzedből is. Ennél már Kína és Románia is jobb.

6.Lenin 2016.09.14. 19:04:39

@atpijkamo116:

Látom, te magadban már mindent eldöntöttél végérvényesen. Ezt már csak a kukacok fogják belőled kirágni, ha bele nem döglenek közben.

"Az egyetlen tökös gyerek, aki fel meri emlegetni Orbán korrupciós meggazdagodását."

Emlegetni, emlegeti, csak nem sikerült eddig bizonyítani semmit.
Miért csak az ő bilijükben turkál?
Mind1.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.14. 19:21:56

@6.Lenin: "mindent eldöntöttél végérvényesen"

Bárcsak az én döntésem lenne a magyarországi helyzet! Én csak látom, mert nem hunyom be direkt a szemem. Én fidesz szavazó voltam, míg tönke nem tették az ország gazdaságát és a demokráciát. Aki most fidesz szavazó, az elvakult, és transzban van az orbán hazugságaitól.

"nem sikerült eddig bizonyítani"

Mivel poltpéter minden nyomozást elkaszál, ha egyáltalán elindít, ne várj bizonyítékot. De ezt már mondtam, miért nem olvasod el?

6.Lenin 2016.09.14. 20:12:45

@atpijkamo116:

A bíróság dönt. Hányan ülnek dutyiban az állami vagyon ellopásáért?

Milyen demokráciát tettek tönkre? Kilövik a szemed, ha tüntetsz? Nem, szarnak rá.
Éltél te diktatúrában? Nyilván , nem. Fingod sincs róla.
Jár a szád . (kezed)

Nem tetszik a jelenlegi rendszer?
Győzz meg kb 2-3 millió szavazót, és téged fognak szidni utána, hogy ez is csak lopni tud.
Persze, kevesen gondolták 90-ben, hogy a demokrácia macerás ügy, kevés már csak kimondani, hogy csak én vagyok a fasza gyerek, szavazz rám, és többé nem kell gondolkodnod, majd mi megoldjuk.

Most lenne lehetőség 1 lecsúszó országban meggyőzni az embereket, de valamiért ez nem megy . Vajon miért? tudom, hülyék a választók (a lúzerek szerint, ez a legegyszerűbb magyarázat)
Csaknem hazudnak? Másért miért nem sikerül tömegeket meggyőzni?

Nem elég, hogy ilyen Juhász Péterek tépik a szájukat, kell 1 tömeg, akik hisznek is neki.
Na, ez nincs. Hiába hozták haza Bajnait, semmi.

Más világ van. Mehetsz, ahová csak akarsz, beszélhetsz azt, amit csak akarsz, annak hiszel akinek csak akarsz.

Demokráciában az érvényes szavazatok többségét elnyerők kormányozhatnak.
Ezt 1eseknek ezt kurva nehéz megemészteni. Pedig a lehetőség adott.

A többi rizsa. 1 hangos, de tehetségtelen kisebbség holdugatása, hiába.

Reggelig lehetne sorolni, akik szabadlábon szaladgálnak minden oldalról, keletről, nyugatról, de vannak helyek, ahol rafináltabban verik át a népeket. Követed az amerikai cirkuszt?
Ma már ott van előtted a net, tájékozódj, és próbáld magad intézni a saját sorsod, ne másoktól várd.
Kapitalizmus van, ha nem vetted volna még észre. Minden a te döntésed, mások nem fogják megtenni helyetted.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.14. 20:49:29

@6.Lenin: "A bíróság dönt."

Akkor te nem ismered a magyarorsz'gi helyzetet. A bíróságok függetlensége nagymértékben megvan nég, de az ügyészséget egy fideszn párttag vezeti. Mivel poltpéter minden nyomozást elkaszál, ha egyáltalán elindít, ne várj független igaszságszolgáltatást. De ezt már mondtam, miért nem olvasod el?

"Milyen demokráciát tettek tönkre?"

Például a fékek és ellensúlyok rendszerét.

"Kilövik a szemed, ha tüntetsz?"

Sajnos a gyurcsány alatt is, az orbán alatt is a rendőrség szolgalelkűen a hatalmat szolgálja. Ugyanúgy, mint kádár alatt.

"Éltél te diktatúrában?"

Több mint fele életemet a kádári diktatúrában éltem le, kivéve néhány év külföldi minkavégzést. Azt látom, a mostani helyzet nagymértékben másolja a kádári rendszert: a tanácselnök rokonai és barátai gazdagodnak, a média a pártállam hatalmában van, kézivezérléssel irányítják a gazdaságot.

"Győzz meg kb 2-3 millió szavazót"

Egy párt felépításe 20 év. Se tehetségem, se időm, se pénzem, se gyomrom nincs hozzá.

"kevesen gondolták 90-ben"

Magam is azt hitem, itt a demokrácia, lesz itt jólét, 25 év alatt elérjük a nyugati életvitelt. Az első 10 évben jó irányban haladtunk. Se a politikában, se a gazdaságban nem hittem, hogy utána ekkora mértékű visszarendeződés lesz.

"Most lenne lehetőség 1 lecsúszó országban meggyőzni az embereket"

Miről? A gyűlölködésről? Hát az sikerült! Nagyon elszomorít.

"Demokráciában az érvényes szavazatok többségét elnyerők kormányozhatnak."

És egy látszatdemokráciában is, mint Magyarországon. Tudta? Észak-Koreában is többpártrendszer van.

6.Lenin 2016.09.14. 21:38:48

@atpijkamo116:

1re viccesebb dogokat írsz.

Milyen fékekről és ellensúlyokról írsz?
Göncz Á., Sólyom L. , mint fék + ellensúly? Viccnek is rossz. Ugyanúgy lopták a nemzeti vagyont alattuk, talán még jobban is. Mára már nem is maradt valami sok ellopható.
Mind1.

Így ez az egész "vita" nem valami érdekes kezd lenni.

"Egy párt felépításe 20 év. "

Jé!

És hány perc alatt lehet rendbe tenni 1 szétlopott országot?
Hány perc alatt lehet generációk gondolkodását megváltoztatni?

Nem hiszem, hogy ezen akár 1 percet is eltűnődtél mostanában.
Te is pontosan besoroltál 1 irányba, aztán .....de a látszat szerint nincs sok eredménye.

Vegyük elfogadott ténynek, hogy ma minden szar ebben az országban.
aztán a köcsög kormány 2 évvel (6. éve) a választások előtt népszerűbb, mint az összes ellenzéki párt együtt.

Itt akkor valami nagyon nem stimmel.
(ezen akár 1 politikai analfabétának is illene elgondolkodnia, miért is?)

Azt én értem, hogy vannak akiknek nem tetszik a jelenlegi, utána másoknak nem tetszene a jövőbeli.
Nyertesek, vesztesek, és akik tojnak az egészre (élik a maguknak kialakított életet, vagy másért nem foglalkoznak vele) mindig lesznek. az egész világon ez így volt,van, és lesz is.
Egyenlőség nincs, még egyenlő esélyek se, csak próbálkozás az utóbbira (nem sok remény van rá)

Természetesen kell a mindenkori hatalom ellenőrzése, kritikája, de sokkal fontosabbnak tartom az alternatívák felmutatását. Célravezetőbb is lenne.

Még a hülyék is könnyebben tudnának dönteni, ha látnának valami jobb lehetőségét.
Nem bonyolult, csak nagyon nehéz . A fikázás jóval könnyebb, csak hosszútávra nem kifizetődő.
Ez van jelenleg. Innen kéne már továbblépni.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.14. 22:44:13

@6.Lenin: "Milyen fékekről és ellensúlyokról írsz?"

Alkotmánybíróség, meg ilyenek. Guglizz rá, mi az.

"Göncz Á., Sólyom L. , mint fék + ellensúly?"

Valamennyire igen. Még mindig többet használtak, mint a pártkáder áder. Az alkotmánybíróság és áder egyetlen hasznos tevékenysége volt, hogy nem engedte eltüntetni az MNB pénzeket. Máig nem értem, hogy hibázhattak ekkorát.

"Mára már nem is maradt valami sok ellopható."

Hát még van párszázmilliárd uniós támogatás, Posta, Máv, MTV, MNB, a pénzkitalicskázás ezerrel megy.

"hány perc alatt lehet rendbe tenni 1 szétlopott országot?"

A fideSS szerint 2 hét. Csak még nem kezdtek hozzá, egyelőre a szétlopáson dolgoznak a fijjúg.

"Hány perc alatt lehet generációk gondolkodását megváltoztatni?"

Ez egy jó kérdés. A rendszerváltás óta nem sikerült.

"besoroltál 1 irányba"

De mikor a fideSS 2010-ben elkezdte az ámokfutását, kénytelen voltam nézetemet revideálni.

"népszerűbb, mint az összes ellenzéki párt együtt."

Ha nincs is így, akkor is hatalmas a támogatottságuk. a szavazók hülyék, el kell ismernem.

"valami nagyon nem stimmel."

Kurvára nem stimmel.

"Nyertesek, vesztesek, és akik tojnak az egészre"

FideSS és barátaik nyertesek, a társadalom szegényebb része vesztes. Érdekes, hogy a gazdagabbik része is. Hiába hagy több szja-t nálam a fideSS, ha az ország gazdaságát tökreteszik, végeredményben kevesebbet kapok. Az is figyelemreméltó, hogy mindezek ellenésre ilyen sokan támogatják. Sajnos a fideSS propagandagépezete a médi anagy részére rátette a kezét, és sokakat - látod, még téged is - sikeresen megtéveszt. És a társadalom fele meg tojik az egészre, igan. Evvan.

"Egyenlőség nincs, még egyenlő esélyek se"

Igen, az a kádárrendszer nagy előnye volt, hogy viszonylagosan egyenlő eséllyel indulhattak a gyerekek. Mindenképpen nagyobb esélyegyenlőséggel, mint ma. Az oktatás romokban hever.

Innen kéne már továbblépni.

Nincs ötletem. Alkotmányozó nemzetgyűlés, és minden eddigi politikus életreszóló eltiltása a politikától? Na, erre húsz évet adnak, feltételes szabadláb lehetősége nélkül. Államrend megdöntésére tett kísérlet.
süti beállítások módosítása