B1 blogcsalád



Dzsentrivilág van Magyarországon

2016. szeptember 06. - nickgrabowszki

chich_outt_facebook.jpegHa Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat.

Ha valami helyi semjénnek úgy tetszik például, hogy lelövi a kutyádat, akkor semmi közöd hozzá. Mehetsz panaszra valami sóhivatalba, a hatóságok példátlanul egységesek lesznek abban, hogy semmi rendkívüli nem történt.

  • Idejött egy francia pár, biciklikkel, két kutyával.
  • Az egyiket Szalkszentmárton határában lelőtte egy vadász, majd a tetemet ellopta.
  • Csak azért, mert a kutya 70 méterre elkóborolt gazdáitól. Átment a dunai töltés túloldalára.

A rendőrség szerint semmi nem történt: a kutya vadat hajtott védett területen; a vadász rendőrt is hívott a helyszínre, és tolmáccsal elmagyarázta a biciklizőknek, miért lőtte le; a helyi rendőr kivizsgálta az esetet, és mindent rendben talált. (A hatósági magyarázatból persze semmi nem igaz.)

Gyere csak Magyarországra, lelövik a kutyádat. Itt így mennek a dolgok. 

Vannak, akiknek joguk van lelőni a kutyádat, és kész.

Ők a vadászok, a mi büszkeségeink, dicső hagyományaink örökösei, a nemzeti-keresztény kultúra oszlopai. Amely nemzeti-keresztény kultúrát heroikus küzdelemben amúgy éppen most készülünk megvédeni a kebabárusok jelentette apokalipszistől.

A vadászok az 1000 éves magyar nemesség és nemesi mentalitás hű örökösei, akik téeszelnökként és párttitkárként vészelték át az ántivilágot, az orosz megszállást. A régi-új dzsentrik.

A messzehordó fegyver, meg a nagy terepjáró jót tesz az egónak. Péniszhosszabbító. A gyilkolás pedig a lelket melegíti. A hatalom, a korlátlan hatalom érzetét adja.

Vidéken élet és halál urai, mert fegyverük van, tehát hatalmuk is.

plakat-bevandorlas.jpgValószínűleg még a föld is az övék, amin sátraztál, és amin a kutyád futkározott. Ha még nem az övék, akkor a következő földosztásnál (inverz földosztás!) majd az övék lesz.

Ha Magyarországra jössz, akkor tudomásul kell venned, hogy itt ők az urak. A középkori előjogok területére tévedtél. Velük szemben csak veszíthetsz. 

A hatóságok velük vannak, ha eljárnának ellenük, az csak pluszmunkát jelentene, és még a bokájukat is megüthetnék.

Ugyanis nagyhatalmú patrónusaik vannak. Ott ülnek a kormányban is. Mert itt, akit nem érdekel a foci és nem is kokainista, az vadászik. Átfedések lehetségesek. Úri jövedelem, hatalom, habitus, mentalitás és hobbi. 

De nem, ez nem úrhatnám kisgazda mentalitás. Nem olyan kicsi gazdák már ők.semjen_vadasz.jpg

Magyarázatot akarsz? Ugyan már. Az neked nem jár.

Nem győzhetsz ellenük. Ha a kutyád cselekményt követ el, és már hogyne követett volna el, amikor

szúrta valamely vadásznak a szemét,

akkor ő itt lelőheti. Joga van hozzá. És azért van joga, mert hatalma is. A hatalmi önkény pedig Magyarországon mindennapos.

Úgy jöttek végig fél Európán, hogy a biztonságos, erdős szakaszokon a kutyák napi 20-30 kilométert futottak. Míg nálunk le nem lőtték az egyiket.

Mert nehogy már csak úgy ugrándozzon egy kutya akárhol. Hippiskedjen. Ha Magyarországra jössz, a kutyádnak is tiszteletben kell tartani a kultúránkat!

kuty.pngHa sokáig pattogsz, összehívnak ellened egy nemzeti konzultációt. Vagy egyenesen egy népszavazást, ahol a híveiknek elmagyarázzák propagandailag, hogy a franciák - nem elég, hogy elvették Trianont - már kutyákat küldenek kipusztítani a magyar vadállományt. Pedig az a magyarokat illeti meg. (Illetve a magyarok egy részét, de ezt majd annyira nem hangsúlyozzák.)

Más lenne a helyzet, ha fizetni akartál volna a vadászatért, mint némely olaszok, németek és spanyolok vagy franciák. Olyan ez, mint a bevándorlás, tudod. Ha nem fizetsz, nem jöhetsz. Ha sokat fizetsz (persze magánzsebbe, megmondják, kiébe), akkor jöhetsz, mindegy, hogy francia vagy, kínai vagy arab.

Ha nem lőjük le a kutyádat, még le akartál volna telepedni nálunk. Elvetted volna őseink földjét. Csorbítottad volna a nemzeti összetartozást.

Ahelyett, hogy kutyázás meg biciklizés és csavargás helyett teleszülted volna unokákkal Franciaországot. És akkor nem lenne tele ingyenélő arabokkal, és nem kellene idejönnöd.

Ide ne gyere ide hippiskedni, mert nagyon megjárod. Vagy legalább a kutyád megjárja.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1911678659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aronsatie 2016.09.07. 13:38:27

@Márk_Márk: Össze-vissza hablatyolsz. Megmutatják, hol volt a kutya, hogyan lehetne azt manipulálni? Te az álláspontját személyesen soha nem vállaló vadásznak még azt is elhiszed, amit közvetítőn keresztül sem állított, de a francia nő csak liba lehet, aki hazudik? Igazi kultúrlény vagy.

aronsatie 2016.09.07. 13:39:32

@Macsó könyvelő: Megtaláltad a döntő bizonyítékot, miért volt jogos és derék cselekedet a kutya lelövése és a tetem eltüntetése. Gratulálj magadnak.

Macsó könyvelő 2016.09.07. 13:42:37

@aronsatie: Buta vagy, mint a segg. Sajnos annyira, hogy a megmagyarázásba is felesleges belekezdeni. Ez egyben a következő hsz-odra is válasz.

aronsatie 2016.09.07. 13:54:40

@Macsó könyvelő: Na de bátyuska, most mér bántasz? Hát ennyire haragszol? Rosszul fogok aludni.

Márk_Márk 2016.09.07. 14:28:42

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:
Bocs, korábban te jöttél azzal, hogy miket csináltál volna a vadásszal egy vita miatt.
Én csak erre reagáltam, hogy azért a puskával kicsit többet tudna csinálni.

Márk_Márk 2016.09.07. 14:31:43

@aronsatie:
De nem mutatják meg, te idióta, csak azt, hogy melyik susnyásban kergette a vadat, de az azért nem annyira kicsi. Sem azt, hogy a francia hazudozók hol voltak, sem azt, hogy a vadász. Nézd már meg a videót, ha arra hivatkozol.

Az egyetlen, ami elég jól látható, hogy ha a francia hazudozók nem látták a kutyájukat, akkor kurva messze voltak.

Advanced Flight 2016.09.07. 14:36:35

A 70 m-es sztori valóban hihetetlen, de amúgy mindegy is, mert a nő maga is elismerte, hogy már nem látta a kutyáját. A fácános dolog meg nyugodtan lehet igaz, sokat jártam egy időben az Alföldön természetbúvárkodás céljából, a fácánok lusta disznók és nem is félősek, pár méterre meg lehet őket gond nélkül közelíteni, nem repülnek el.

Advanced Flight 2016.09.07. 14:50:39

@BiG74 Bodri: hát némelyiknek a szeme sem állt jól, az igaz :-)

Arcade Macho 2016.09.07. 17:37:46

@Advanced Flight: "A 70 m-es sztori valóban hihetetlen, de amúgy mindegy is, mert a nő maga is elismerte, hogy már nem látta a kutyáját."

vegezte a dolgat...
jo jo hogy tok messze van a paneltol meg ilyesmi de en lattam osztrak erdoben embert kutyaszart szedni...
tulajdonkeppen en mar azert kilovesi engedelyt adnek hogyha nem szedi a gazdi ossze a kutyaszart

aronsatie 2016.09.07. 19:11:02

@Márk_Márk: De megmutatták, mégpedig pontosan egy semmilyen mező széli susnyást. Ha neked ez természetvédelmi terület, amiben füsti leopárd tanyázik, de minimum fácán, azaz a kutya megérdemelte a halált, akkor nincs miről beszélni. Akkor te egy ostoba kretén vagy, és kész.

aronsatie 2016.09.07. 19:13:59

@Arcade Macho: Ez jó ötlet. Adjunk kilövési engedélyt azokra az emberekre is, akik nem húzzák le maguk után a vécét, miután teliszarták. Mindjárt nem lenne itt akkora a népsűrűség.

Arcade Macho 2016.09.07. 20:24:35

@aronsatie: aha szoval nem eleg hogy SZABALYSERTEST kovetsz el azzal hogy a ruhes dogodet nem porazon setaltatod, hanem meg mindenhova oda is szaratod
az ilyen kutyast szeressuk...
csak az onerzetes fajtad tanulja meg jol, hogy mik a patkanymereg tunetei, en meg azt tanulom meg hogy hogyan lehet impregnalni a port a virslibe :)

Márk_Márk 2016.09.07. 20:58:44

@Advanced Flight:
Nem hát, mivel a fácán alapjában véve futómadár, csak nagy veszély hatására repül.

@aronsatie:
Mit mutatnak meg, te agyatlan barom?

A természetvédelmi területen meg nem okvetlenül látszik, hogy az. Például ahol a földikutyák laknak (egyetlen pár négyzetkilométer az országban), az csak egy gazos szántóföld.
Neked minden bejegyzésben muszáj bizonygatnod, mekkora ostoba segg vagy?
Pedig elsőre is elhittem.

A kutya meg megérdemelte, hogy kilőjék. Rendesen képzett kutya nem mászkál el több mint fél kilométerre a gazdáitól.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.08. 14:53:47

Na most remélem nagyon megbasszák azt a köcsög vadászt!!!!!

index.hu/belfold/2016/09/08/lelott_kutya/

"A Dunában találták meg a kutyát, amelyet vadászok lőttek le
ra RA
KÖVETÉS
2016.09.08. 13:35

Megtalálták annak a kutyának a tetemét, amelyet néhány napja vitatott körülmények között lőtt le egy vadász Szalkszentmártonban.
A állat francia túrázóké volt, akik épp kerékpárral mentek, amikor a mellőlük eltávolodó kutyát kilőtték. A testet a Dunában találták meg, ami azért furcsa, mert az Indexnek a helyi vadásztársaság vezetője azt mondta, szabályszerűen elhantolták az állatot."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.08. 14:54:41

Rohadt hazudós gecik! Az egész vadásztársaság működési engedélyét be kellene vonni ezek után!

Advanced Flight 2016.09.08. 15:00:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: én most olvastam a hírt. A magam részéről egy mea culpát megeresztek, mert ez így nagyon gáz. Ettől még a kilövés lehetett jogos, de az ügy ilyen kezelése felháborító, és nagyon sokat ártott sztem a szakma megítélésének. Főleg, hogy sokan a vadász mellé álltak (én is).
Mindenesetre igaz a mondás, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát :-(

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.08. 15:09:13

@Advanced Flight: Korrekt. Kíváncsi vagyok hányan teszik ezt meg rajtad kívül.
A dolog ezek után felveti a kérdést még miben hazudtak a vadászok. Például hogy honnan, milyen irányba lőtt. Mert ha a töltés irányába lőtt, akkor egy életre tiltsák el attól hogy fegyvert vehessen a kezébe, a mocsok gyáva állat!

Az meg külön ügyesen csinálták az Állatvédőrség tagjai, hogy mindezt a rendőrség felügyeletével és segítségével tették. Gratuláció! Most hazudozzanak a mocskos vadászok, amikor a tetem azonosítását hatósági személy jelenlétében végezték!
A vadásztársaság hazudós vezetője most álljon a kamera elé! A rohadt geci!

"Az Állatvédőrség már korábban jelezte a rendőröknek, hogy a gazdától kapott adatok alapján segítenek majd az azonosításban, úgyhogy Szalkszentmártonban a rendőrök csónakba ültették őket, és 15 percnyi hajózás után együtt valóban megtalálták a kutya holttestét, mondta Schreiter. Ezután a csip segítségével azonosították, majd rendőrségi engedéllyel elvitték és elhamvaszttatták a tetemet."

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.09.08. 15:13:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Én is rákattantam a hírre. Remélem most jól alaposan megráncigálják a vadászokat! Szerintem már azért ugrik az engedélyük, hogy a Dunába dobták a kutyust. Csak basszanak rá jó alaposan!

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.09.08. 15:15:25

Ja és én is kíváncsi vagyok, hogy @Advanced Flight: -hoz hasonlóan hányan fognak mea culpázni! Hány jellemes ember lesz a kutyáktól fosó siserehadból?

xxyati 2016.09.08. 15:17:46

Én is most olvastam az indexen. Lesz a hazudós, viszkető ujjú, gyáva vadászoknak most nemulass! :-))
Már nagyon várom a vadásztársaság vezetőjének magyarázkodását!

xxyati 2016.09.08. 15:24:16

444.hu/2016/09/08/megtalaltak-a-francia-turistak-lelott-kutyajat-egyszeruen-a-dunaba-dobta-a-vadasz

Hiába próbált megszabadulni a minden bizonnyal illegális, országszerte nagy felháborodást keltő kutyalelövés törvénytelen bizonyítékától a szalkszentmártoni vadász, a hatóságok ugyanis megtalálták a tetemet, majd szerdán az Állatvédőrség segítségével kiemelték a Dunából és a csip alapján azonosították.
Mamadout, a kiképzett juhászkutyát Európát átszelő biciklitúrán lévő, a bicikliút közelében sátorozó gazdái szeptember 1.-én reggelizés közben elengedték pisilni-szaladgálni, hogy egy vadász a kerékpárútnál lelője, majd a helyszínről gyorsan elsöpörve magával vigye a tetemet.

Az esetről először beszámoló 444 kedden még csak meg nem erősített helyi pletykaként tudott írni arról, hogy a férfi állítólag a közeli Dunába dobhatta Mamadou, a kétéves, fekete juhászkutya testét. (Egyik forrásunk szerint a férfi kifejezetten dicsekedett azzal, hogy milyen ügyesen szabadult meg az állathullától, ő is innen tudta meg a dolgot.) Kovács Zoltán, a tettest nyilatkozataival fedezni próbáló vadásztársasági elnök ugyanakkor azt mondta, hogy a vadász a kutyát "elszálította, majd a megfelelő helyen az előírásoknak megfelelően" elhantolta. Mikor visszakérdeztem, hogy mi volt a megfelelő hely, bizonytalan választ adott, mondván "valahol az erdőben", hogy a végén kiderüljön, vagy nem tudja pontosan, vagy nem akarja elárulni, hová került a kutya teste.
Hát most kiderült. A tetemet halőrök vették észre, ők értesítették a rendőrséget, akik - bár a francia tulajdonosok szeptember elsején az események forgatagában nem tettek feljelentést - már vizsgálódtak az ügyben. Mindezt Kruzslicz Anna, az Állatvédőrség vizsgálati vezetője mesélte el. A helyszínre érve szerda délután a vízirendőrök motorcsónakjával mentek be a testig, hatósági állatorvos kíséretében. Ott leolvasták a csipet, azonosítva a tetemet, amin azonnal megtalálták a lövésnyomokat is. A bő hete a folyóban bomló tetem boncolására a rendőrök szerint már nem volt szükség, nekik elegendő volt a csipes azonosítás és az állatorvos jelenléte, így az Állatvédőrség Mamadou testét ezek után elszállította és elhamvasztatta. A helyszínen az derült ki, hogy a vadőr a rendőröknek azt már beismerte, hogy ő lőtte le az állatot.
Mivel a póráz nélkül elengedett kutyát bizonyos körülmények között törvényesen lőheti le a vadőr, a test Dunába dobása egyértelműen igazolja, hogy a tettes már a lövés pillanatában pontosan tudta, hogy ebben az esetben illegálisan járt el. A kutya testét ugyanis a pick upja platójára dobva azonnal távozott a helyszínről, hogy utána, mint most bebizonyosodott, a törvényekkel dacolva egyszerűen kidobja azt, hátha elviszi a víz és sosem találják meg. Ha nem lett volna biztos abban, hogy tilosban jár, erre semmi szüksége nem lett volna.
Így most valószínűleg a természetkárosítás vádjával is szembesülnie kell, az Állatvédőrség pedig kiegészítő feljelentésre készül, mivel valaki - nyilván a tettes - a kutyáról leszedte a piros jelzőnyakörvét és a bilétáját.
Az ügyben folyamatos volt a ködösítés. A vadásztársaság elnöke korábban például azt nyilatkozta a vadászra hivatkozva, hogy az a lövés után rendőrt hívott a helyszínre. Miközben, mint két, általunk megszólalatott szemtanú is igazolta, a férfi éppen hogy elmenekült a helyszínről, és a rendőrt egy angolul tudó önkéntes segítő hívta ki, nem oda, hanem Szalkszentmárton közepén a patika elé.
A vadászt azt is állította, hogy az úttól 500 méterre találkozott a kutyával, amelyik vadakat üldözött, és egyáltalán nem látta a gazdáit. Ha ez igaz lenne, nem kellett volna a folyóba rejtenie a bizonyítékot.

xxyati 2016.09.08. 15:26:20

A rohadék vadőr! Remélem örökre elveszti a munkáját és dolgozhat közmunkásként kutyapiszkot takarítani. Szemét állat, hogy dögölne meg!

belekotty 2016.09.08. 15:37:21

Érdekes! valahogy nem látom hogy a hír hatására megjelennének azok akik ezt a nyomoronc rohadékot mentegették.
Ja én is csatlakozom azokhoz akik azt kívánják, hogy a gyáva szemetet most bassza meg nagyon a hatóság!
A vadásztársaság hazudozós vezetőjével együtt!

conchita 2016.09.08. 15:46:41

Hohohóóóó... lesz itt most egy kis csihipuhi! :-))
Ezt a férget aki lelőtte a kutyát, most alaposan megtáncoltatják! :-))
Hihihi... sokat fog járni hivatalos helyekre.

röhögő 2016.09.08. 17:00:21

Remélem lesz valaki aki feljelentést tesz a tisztiorvosi szolgálatnál. Mert amit a köcsög puskás féreg csinált, hogy a Dunába dobta a kutyát, azért egy jó vastag pénzbüntetés jár.

röhögő 2016.09.08. 17:02:45

Most majd a kamerák előtt kell bátornak lenni, keményen kérdező újságírókkal szemben, nem egy kutyára fogni gyáván puskát.
Rohadjon meg a szemét!

röhögő 2016.09.08. 17:03:42

@conchita: Jaja... a rendőrségen már ismerősen fogadják, azzal hogy - Vadász, vadász, te szopni jársz ide! :-))

röhögő 2016.09.08. 17:04:53

Hol vannak azok akik eddig a vadászt (bocs, a férget, a vadász szót nem érdemli meg) eddig védték?

she_wolf 2016.09.08. 17:13:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Én is most botlottam bele a folyományba.
Ez érdekes lesz, remélem, a végéről is tudósítanak.

she_wolf 2016.09.08. 17:31:56

Az a bajom ezzel az egésszel, hogy tetszik vagy sem, a vadászokra szükség van.
Még a szélsőséges érzelműek érvelését figyelmen kívül hagyva is.
De talán pontosan a vadászokat övező általános negatí vélemény miatta kellene keményen szankcionálni az ilyen tetteket.
Ha a vadász kilő egy kóborló kuyát, aki(be)n semmilyen azonosításra alkalmas cucc nincs, és ezt követően minden hivatalosan előírt rendelkezésnek is eleget tesz, akkor tette a dolgát.
De a mostani történések csak az eddig is meglévő ellentétek mélyülését okozzák.
Ez nagyon sajnálatos:(
Az Állatvédőrségnek pedig nagy köszönet, hogy ilyen esetekben lehet rájuk számítani!

aronsatie 2016.09.08. 19:04:19

@she_wolf: Vadőrre igen, de hogy vadászra? Egy biztos: trigger happy hazudós szemétládákra biztosan nincs szükség. Annyit nem érnek a bokorba álmodott fácánok vagy fehér egerek, ha léteznek, ha nem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.08. 19:07:58

@she_wolf: Nem a valódi vadászokkal van a baj akik tényleg védik a vadakat. Hanem az ilyen mocsok mészárosokkal mint ez az állat. Aki egy gyáva féreg és nyilván vaj volt a fején, mert elhúzott. Minden ezt igazolja utólag.
Az itt hemzsegő sok kutyaellenes barom, meg gerinctelen, mert most ugye be kellene ismerni hogy itt valami nagyon sántított a féreg (mert vadásznak nem nevezném) oldaláról.
Ahogy az előbb valaki írta. A közegészségügyieknél is fel kellene nyomni a barmot, hogy rendesen megbasszák azért mert a Dunába dobta a tetemet.
A férget, meg a vadásztársaság vezetőjét meg remélem a vadász kamara kizárja!

BiG74 Bodri 2016.09.08. 19:29:49

Hát a kurva anyját ennek a vadásznak, vagy vadőrnek, vagy mi a faszomnak, meg a kurva anyját a vadásztársaság prominens vezetőjének. Remélem vért fognak izzadni hosszú időn keresztül, mert hazudtak, aljas tetű módon.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miben hazudtak és miért mert nekem jelenleg ez nem világos, ugyanis a kutya teteme semmit nem tud bizonyítani a lelövés körülményeiből, akkor minek kellett ilyen alpári módon bánni vele? Nem értem.
Továbbá azért sem értem, mert a már említett módon évente több mint tízezer kutyát és macskát lőnek ki az országban, így ez az eset, sajnos egy a sok közül ám a megtörténte után, a gazdák azonnali jelzése miatt egyedivé vált.
Az elején sem értettem miért vitte el a tetemet, ha jelezték felé a kutya tulajdonosai, hogy kérik vissza. Mi az amiről a kutya teteme árulkodhat? A kutya testének eltüntetése a történéseket nem változtatta meg, az vadőr kiléte és az első nyilatkozatok ismertek. Erre mondtam, hogy fel kell jelenteni, hogy lehetőség legyen korrekt nyomozást lefolytatni, erre a vadőrnek is számítania kellett, ezen esetben pedig az inkorrekt eljárás láthatóan ront a helyzetén.
Nagyon szeretném látni a további történéseket, meg azt is, hogy a vadász szövetségek megszólalnak e.

Bocsánatot kell kérnem hogy feltételeztem a vadőrről, hogy normális és szakember. Viszont ahhoz tartom magam amit fentebb említettem:
"..... nem a vadászt védem.
Azt az álláspontot védem, hogy a kutya kilövése teljesen jogos is lehetett."

Viszont a vadőr ilyen retardált viselkedése miatt szeretném tudni az egész sztorit az elejétől a végéig,

aronsatie 2016.09.08. 19:34:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha a törvény "bemondásra" elhiszi a vadásznak, hogy indokolt volt a lövés, akkor rossz a törvény. A kutya értékes magántulajdon, csak azért, mert a senki földjén póráz nélkül szaladgál, nem lehet lelőni. Mióta jár szabálysértésért halálbüntetés?
Megkövetelném a lövöldözőtől, hogy bizonyítsa be, hogy a kutya veszélyes volt, vagy emberre, vagy olyan vadra, aminek a megvédése indokolttá teheti a lelövését (a fácán messze nem ilyen). Ha nem tudja igazolni, akkor nagyon megbüntetném.

Arcade Macho 2016.09.08. 20:39:16

holttest, tetem, meg a lol, akarom mondani MEGALOL

DÖG

Arcade Macho 2016.09.08. 20:47:45

"Az itt hemzsegő sok kutyaellenes barom, meg gerinctelen, mert most ugye be kellene ismerni hogy itt valami nagyon sántított a féreg (mert vadásznak nem nevezném) oldaláról."

persze pontosan!!!
a 70 metert meg mindig 5 perc alatt tudta lefutni a francia par, vagy meg ezt az aprosagot is felulirta volna a DÖG megtalalasa?

hazudoznak most is ebben a legutolso cikkben: "Mamadout, a kiképzett juhászkutyát Európát átszelő biciklitúrán lévő, a bicikliút közelében sátorozó gazdái szeptember 1.-én reggelizés közben elengedték pisilni-szaladgálni"
jol van az itten a balkanon, szarjon csak mindenhova semmi gond...

conchita 2016.09.08. 20:53:33

@Arcade Macho: Mi van faszfej? Még mindig magyarázol? Az idő egy ilyen esetben relatív, ki mire emlékszik, mikor reagált. A Dunába dobott kutya tetem pedig tény, te buzi faszfej!

conchita 2016.09.08. 20:55:17

@Arcade Macho: Különben meg mit csináljon a mezőn? keressen wécét?
Te olyan sötét vagy, hogy a feketelyuk hozzád képest reflektor.
Hogy lehetsz ennyire primitív?

ózdi cigány 2016.09.08. 20:57:10

@Arcade Macho: Mi van bunkócska? Még mindig nem érted hogy sántít a vadász története?

Arcade Macho 2016.09.08. 21:03:26

@BiG74 Bodri: mondhatja azt is, hogy rosszul foldelte el es a tobbi koborkutya kirangatta

ezentul meg ha kilo egy blokeszt barmilyen vadasz, akkor megy az SMS a Állatvédőrségnek, hogy mehet a diszsortuzzel a temetes, nem tudom mikor fogy el a tagok turelme...

vagy esetleg ezt az appot tenyleg megcsinalhatnak: www.washingtonpost.com/news/animalia/wp/2016/07/22/so-it-has-come-to-this-an-app-that-finds-someone-to-pick-up-your-dogs-poop/

Tudományos Iibsizmus 2016.09.08. 21:10:34

@Arcade Macho: Nyilván nem bírtad feldolgozni, hogy annyira nyomorék vagy, hogy anyád fixa ideája volt, hogy egy kutyától lett vemhes.

Arcade Macho 2016.09.08. 21:12:49

@conchita: "Különben meg mit csináljon a mezőn? keressen wécét?"

szivem szerint en kinyirnek barmilyen kutyat az ilyen szaratos gecizgetes miatt
nem erdekel hogyan oldja meg az ultraprimitiv sudribunko gazdaja, de oldja meg...

Arcade Macho 2016.09.08. 21:13:54

@Tudományos Iibsizmus: te vagy a 150 kg -os 50 eve MMAzo hujegyerek?
na gyere te barom, meg a magyar nyelvet se ismered, tanuljad mar meg a szavak jeletoseget
anyadat meg baszd meg a ravatalon apad mellett

Tudományos Iibsizmus 2016.09.08. 21:23:03

@Arcade Macho: Keversz valakivel, hülyegyerek!
Mi van? Ékezeted nincs? Nem tudod hogy kell bekapcsolni? Fogadj fel egy majmot, az egy banánért megtanít a gép használatára! :-))
A te pofádba kell szaratni a kutyákat!

conchita 2016.09.08. 21:25:12

@Arcade Macho: Mi van? Egy rendes, épkézláb mondatot nem tudsz helyesen leírni?
Tudod! Ékezet, nagybetű, írásjelek. Amit általános elején tanítanak, amit kihagytál.

Arcade Macho 2016.09.08. 21:26:37

@Tudományos Iibsizmus: nem tudom anyadat hol dugtam meg de te tutti nem tolem vagy, hiszen direkt puzoba kerte...
meg azt is megkerte hogy szarjak az arcara, gondolom a csaladotokban ez a szokas azert volt fontos neki

Tudományos Iibsizmus 2016.09.08. 21:29:11

@conchita: Ja, még ő ugat a magyar nyelvről. :-))

Tudományos Iibsizmus 2016.09.08. 21:30:12

@Arcade Macho: Hehehe.. látom képtelen vagy bekapcsolni az ékezetet. Azt ma már a majomház lakói is tudják. :-))

conchita 2016.09.08. 21:31:46

@Tudományos Iibsizmus: Ne légy igazságtalan vele! Látod a vesszőt már megtalálta. Biztos a szomszéd kutyája segít neki gépelni. :-))

Arcade Macho 2016.09.08. 21:34:41

@conchita: jo, OK

nem érdekel hogyan oldja meg az ultraprimitív sudribunkó gazdája, azt hogy hol ürít a kutyája, de oldja meg
én amikor elvittem szaratni, akarom mondani sétáltatni a kutyámat, akkor MINDIG kint csinálta, pedig én csak egy átlagos kutyatartó voltam

conchita 2016.09.08. 21:36:43

@Arcade Macho: Húúúú.. király anyagot nyomhatsz, nagyon be vagy állva. Képzeld, az a kutya is kint csinálta, a mezőn. Te tényleg ennyire hülye vagy? Láncfűrésszel csinálták a lobotómiád? Ékezet nem lesz?

Tudományos Iibsizmus 2016.09.08. 21:37:58

@Arcade Macho: " akkor MINDIG kint csinálta, pedig én csak egy átlagos kutyatartó voltam"
És ott a mezőn hova vitte volna ki? :-)) Ó istenem de hülye vagy!

Arcade Macho 2016.09.08. 21:38:44

@conchita: "Látod a vesszőt már megtalálta."

en tenyleg megtanulnek helyesen irni mielott nyelvtannaciskodom masokkal...

ózdi cigány 2016.09.08. 21:39:55

@Arcade Macho:
"szivem szerint en kinyirnek barmilyen kutyat az ilyen szaratos gecizgetes miatt
nem erdekel hogyan oldja meg az ultraprimitiv sudribunko gazdaja,"

vs

"én amikor elvittem szaratni, akarom mondani sétáltatni a kutyámat, akkor MINDIG kint csinálta, pedig én csak egy átlagos kutyatartó voltam"

A mezőn voltak. Ne igyál ennyit!

Arcade Macho 2016.09.08. 21:40:44

@Tudományos Iibsizmus: apad jart a majomhazba hogy az arcara elvezzenek? lehet hogy te ilyen kiméra vagy akkor

conchita 2016.09.08. 21:42:42

@Arcade Macho: Az nem nyelvtannáciskodás, hogy kiröhögünk hogy a gépen nem tudod beállítani az ékezetet és te ugatsz a magyar nyelvről.
A SHIFT billentyű mond valamit neked? Tudod, mondatkezdő nagybetű!

Arcade Macho 2016.09.08. 21:44:51

@ózdi cigány: nezd oszinten nem tudom hogy most mashoz beszelek-e de mivel koncsitahoz is mar majdnem kifejtettem, akkor most leirom...

nem nagy dolog...nalunk CSALADI HAZ volt
ott nem szart altalaban
cca 800 m2 -n szaladgalt, es varta hogy este menjen mert akkor tud szarni, neveles kerdese az egesz

itt az tortent hogy reggel elengedte SZARNI

Arcade Macho 2016.09.08. 21:45:31

@conchita: "Látod a vesszőt már megtalálta."

nezd TE FASZ
rakd mar bele azt a kibaszott vesszot te idiota!!!

she_wolf 2016.09.08. 22:39:39

@aronsatie:
Igen, vadászra is. Mondom: vadászra, nem egy ilyen (meg ilyenebb, bár cizelláltabb) hírbéli köcsögre, aki a puska hangjára ejakulál.
A vadgazdálkodás jóval összetettebb annál, hogy kilőjük a kóborló háziállatokat. Ez azért hozzátartozik a történethez.

she_wolf 2016.09.08. 23:08:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"A közegészségügyieknél is fel kellene nyomni a barmot, hogy rendesen megbasszák azért mert a Dunába dobta a tetemet."

Hiuányolom azok hörgését (á, nem igaz ám!:D), akik mélyen megbotránkoznak azon, hogy a kutyás megúsztatja a kutyáját a természetes vízben, amiben emberek pancsikolnak.
Ilyenkor, amikor egy debil egy kutya tetemét bocsájtja vízre, hol vannak?
Merthogy a rühes dögöt le kell lőni. És akkor gondolom, ez a következő hivatalos lépés, nem? Kapjon "viking" temetést! Ja, nem kaphat, mert a "hivatalos" vadász beszlopálta a tűzgyújtó folyadékot, és lenyúlta a csolnakot:)

De viccen kívül: megnéztem újra a felvételt, és különösen arra figyeltem, mit mond a a valamelyest illetékes ember. Betanult, sablon duma, ahogy egyébként ki kellene néznie a dolgnak. És ezt megették páran. Csakhogy az utólag kiderült tények ezzel szöges ellentétben állnak.
Egy folyóban sodródó halott kutyánál semmi nem beszélhet igazabbat!:(

(Látom, fentebb elgurultak a gyógyszerek:) Hiába, az állat megosztó téma, legalább annyira, mint a szex, és a politika:D)

she_wolf 2016.09.09. 04:38:37

Bár offtopik, de most bukkantam egy kis színesre (gondolom, az anyázások között azért elfér):
index.hu/index2/#bloghu/farkasnaplo/2016/09/08/medvekaland_predanak_nezte_a_vadaszt_a_predator

Én meg aggódom...:(

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.09. 07:17:46

@Arcade Macho: Te tényleg totál gyengeelméjű vagy. :-))
Kirándultak, sátoroztak. Hova szart volna a kutya? A juhász nyája vajon hova szart?
Annyira buta vagy, hogy az elképesztő. Valakit keríts már, aki meg tudja mutatni neked hogy kell az ékezeteket használni. A környéken csak van egy 5.-6.-os gyerek aki egy fagyiért megmutatja neked. Ja lehet, rá vagy kattanva a fiúgyerekek seggére, ezért a környéket a szülők megtiltják a kölyköknek hogy barátkozzanak veled.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.09. 07:19:56

@she_wolf: Nem a megosztódásról van szó. @Arcade Macho: egy buta fasz, aki még a gépét sem tudja használni, okoskodik hogy hova szart a kutya. Hova szart volna a mezőn? A őzek nem oda szarnak? Az egész manusról lerí milyen primitív bunkó és a szintjéhez méltó válaszokat kap a parasztja.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.09. 07:23:08

@she_wolf: Bírnám ha egy ilyen köcsög puskást, mint aki lelőtte a kutyát, szétkapna egy medve. A dögjének maradékát meg bevonszolná a Dunába.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.09. 07:24:23

@she_wolf: "Csakhogy az utólag kiderült tények ezzel szöges ellentétben állnak."
Inkább fogalmazzunk úgy, hogy hazudtak mint a vízfolyás.

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.09.09. 07:35:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Jaj, ne viccelj már! Az ostobájától ékezetet vársz, amikor még a nagybetűt sem ismeri?

Tudományos Iibsizmus 2016.09.09. 08:28:23

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku: Nem, nem várunk. Csak jól elszórakozunk vele. :-))

aronsatie 2016.09.09. 12:44:37

@she_wolf: A vadgazdálkodással és a vadászattal az az alapvető bajom, hogy csakis az ember miatt van rá szükség. Ha ez odáig fokozódik, hogy egy kutya lelőhető, ha megpróbál megfogni egy fácánt, mert izé, a vadgazdálkodás, erős undort kezdek érezni. Függetlenül attól, hogy a fácános hivatkozás jelen esetben mennyire hiteles.

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.09.09. 12:57:08

@aronsatie: Biztos hogy semennyire, mert ha ott volt a juhász, meg ott futkározott egy ideje a kutya, akkor már vad nem volt a környéken.

she_wolf 2016.09.09. 14:32:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Én m meg nem bírnám. Nem az emberbaráti szeretet beszél belőlem, hanem az állat életének féltése. Tudod, már az öreg székely is megmondta:D

A szar. Hát a szar, az szar ügy. Növényevő és ragadozó szara között jelentős különbség van. Tehenszarral terágyázol, jót tesz a földnek, meg a zőccségnek, egyéb kultúrnövénynek. Ezt megteszed kutyaszarral, és adtál a szarnak egy pofont, jó esetben csak feleslegesen dolgoztál, rossz esetben fertőzésnek teszed ki magad. Kell ez neked? De az erdő, mező azért még nem fog megpusztulni, mert egy-két kupac kutyaszar ott felejtődik.

"hazudtak mint a vízfolyás"
Láthatod, igyekszem píszí lenni:) Nem szeretek balhézni, de néha belőlem is ki bír jönni a tapló. Szerintem addig jó, amíg elnyomás alatt van bennem:D
(Éjszaka nagyon gorombát írtam valakinek, de inkább radíroztam. Hülyék vitában történő legyőzésétől valahogy nem tud orgazmusom lenni.)

aronsatie 2016.09.09. 14:32:49

@csivava ellen dobócsillag nuncsaku: Szerintem se, de és ha? Melyik élet ér többet és kinek van joga azt eldönteni? Az állatkerti igazgató komoly bajba került, és nagy büntetést kapott, mert úgy döntött, kénytelen lelőni az elszökött farkast, mert agresszívvé vált, és veszélyes lehet emberre. Itt egy képzett, nem szökésben lévő és nem agresszív kutyát lőttek le. Arányos büntetést várnék.

she_wolf 2016.09.09. 14:51:23

@aronsatie:
Az ember. Ez így igaz. Ennek kiterjesztése: az az ember, ami messze nem a legtökéletesebb teremtmény (pedig de!), és ami/aki tudatosan teszi tönkre az élőhelyét.
Mindenre rátelepszik, mindent uralma alá hajt attól a téves elképzeléstől elvakultan, hogy mindenek fölött áll (pedig nem!).
Nagyon messzire vezet az, amit írtál, mélyebben nem mentem bele, és nem is célravezető most, és itt.
(Láttam egy filmet, "Cowspiracy" a címe, asszem, 2014-es.
Nagyon mélyen elgondolkodtatott, és el is szomorított.)

Vannak alapelvek, amiket nem kérdőjelezhetünk meg (az ember életének, javainak védelme). És vannak szabályok, amelyeket pillanatnyi kényelmünk érdekében simán áthágunk. Az eredménye pedig lehet akár az is, ami miatt most itt irkálunk egymásnak:(
Az erdő-mező, lakott területen kívüli helyek a vadaké, én csak látogató lehetek ott, a háziállatommal egyetemben. Vendégként kell tehát viselkednem, és a "háziak" szabályát betartanom.
Szeretem, és tisztelem az állatokat (jobban, mint az embereket, és ez nem egy elnagyolt meggondolatlan kijelentés tőlem), de úgy gondolom, mindennek, mindenkinek megvan a maga helye, élettere.

Konkrétabban: ha ismerem a vonatkozó szabályokat, akkor -ha csak rajtam múlik- betartom. Így leszek támadhatatlan. Innentől kezdve pedig tehetnek egy szívességet, én pedig élek minden létező joggal és eszközzel, hogy az igazamat bebizonyítsam!

she_wolf 2016.09.09. 14:55:07

@aronsatie:
A két eset és a körülmények teljesen más dolog. Nem értelek, miért vonsz párhuzamot a kettő között.

aronsatie 2016.09.09. 15:51:23

@she_wolf: Pedig igyekeztem egyértelműen fogalmazni. Az egyik esetben egy egyértelműen veszélyessé válható vadállat szökött meg (értelmes állat, tudja, hogy amit csinál, az tilos). Megpróbálták megfogni, nem sikerült, az igazgató úgy döntött, nem vállalhatja a veszélyt, ami az elhibázott kábítás jelenthet, és inkább lelőtte az állatot. A magyarázatot szinte senki sem méltányolta, és jól megbüntették.
Itt egy nyilvánvalóan ártalmatlan, és legalábbis gazdája számára értékes állatot, a befogást és más megoldást meg sem kísérelve egyszerűen kivégezték. Büntetés egészen addig fel sem merült, amíg ki nem derült, hogy az elkövető vízbe dobta a tetemet, ami megalapozta, hogy nem ez volt az egyetlen körülmény, amivel kapcsolatban hazudott. Azt szeretném, ha a büntetése arányos lenne az igazgatóéval, különös tekintettel a méltányolható magyarázatra az egyik, illetve annak teljes hiányára a másik esetben.

she_wolf 2016.09.09. 16:20:50

@aronsatie:
A szívem mélyén nagyon egyetértek veled, és mindkét eset mélyen megérintett.
Az emberek által meghozott szabályok és kötelezettségek teszik nem egyenlővé a két esetet.
Lehetne vájkálni a különbségekben könyékig:(

Az állatkerti eset nagyon sajnálatos, de gondolom, ott is történt emberi hiba, mulasztás.
Ez utóbbi eset pedig gyalázatos. Nincs rá enyhébb szavam. És nem azért, mert lelőttek egy kutyát (de megsúgom neked, hogy igen), hanem elsősorban azért, mert mocskos módon hazudtak az igazságról, és akinek az lenne a feladata, hogy tisztázza a körülményeket és szankcionálja a közéjük nem valót, csak a szabályzatot húzza maguk elé védőfalként.
Hát feldughatja magának a bötűket ezek után! Ha pedig nem ismeri az esetet teljes tartalmában, akkor miért nyilatkozik úgy, hogy az említett hentes szabályszerűen járt el?
Nem csak a kutyagyilkosnak tudnék a nyakára lépni szívem szerint, hanem a dezinformátor szagembernek is:(

aronsatie 2016.09.09. 18:47:51

@she_wolf: Szerintem még így is olcsóbban meg fogják úszni, mint az igazgató, akinek nem biztos, hogy igaza volt, de a dilemmája teljesen érthető még akkor is, ha feltételezhető, hogy mulasztás volt a dologban. Pedig jó lenne, ha az eset miatt a lövöldözni vágyó puskás emberek is éreznék, hogy kockázata van annak, ha lőnek. Egy élettel, még a kutya életével is, el kell tudni számolni. Tilosban parkolásért, vagy tilosban szaladgálásért nem járhat halál sem embernek, sem kutyának. Még ha odanagydolgozik, akkor sem.

she_wolf 2016.09.09. 19:37:08

@aronsatie:
Ha valaki linkelte volna, akkor bocsánat, én most futottam bele, napokkal később. Mindenesetre egyre egyértelműbb ez a dolog:(
444.hu/2016/09/06/igazsagot-akar-visszater-magyarorszagra-a-vadasz-altal-lelott-kutya-francia-gazdaja

Arra már ki sem térek, hogy egy jogosan kilőtt kutya esetében hogyan kell eljárni, mert ebben laikus vagyok. De nyakamba a rozsdás bökőt, hogy nem ott, X méterre kell elásni a tetemet....valahol:(
Letöltendő járna ennek a rohadéknak, és panelba űzetés azoknak, akik kötelességüknek érzik mindezek ellenére védeni.

Az állatkerti igazgatóval sima volt az ügy: példát kellett statuálni, hogy ottan vagyunk mink a lécen, ha valami csunyaság történik, mert rendnek kell lenni!
Kirakatozásban nagyon jók vagyunk:(
(Az igazgató fellebbezett egyébként, úgy tudom.)

csivava ellen dobócsillag nuncsaku 2016.09.09. 20:05:36

Én ott laknék a faluban és az én kutyámat lőné le a mocskos köcsög, egy este elkapnám és úgy eltörném az ujjait, hogy többet ne fogjon puskát. A rohadt mocsok! Nincs ott egy keményebb manus aki megdorgálná a férget?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.09. 20:17:18

@she_wolf: Remélem a történtek után a francia feljelenti ahol csak lehet, rendőrségen, ANTSZ-nél, vadászkamaránál és beperli az szemét alja mocskot!

aronsatie 2016.09.10. 21:14:29

@she_wolf: Vicc. Még mindig bizonyított tényként kezelik a fácánvadászatot, meg hogy jogszerűen lőtte le. Már előre megjósolom, hogy úgy fog lezajlani az etikai vizsgálat, hogy letagadja, hogy ő dobta a Dunába, azt mondja majd, hogy ő szépen elhantolta, csak valaki kiásta és bedobta a vízbe.
Az az ország, ahol rendben van, hogy lakott területen kívül, szabadon lófráló kutyát, ha van nyakörve, ha nincs, ha láthatóan ápolt, ha nem, ha fenyegetően viselkedik, ha nem, pusztán azért, mert ott és akkor nem látható a gazdája, büntetlenül le lehet lőni, az civilizálatlan, barbár hely és kész. Ezt a törvényt sürgősen meg kell változtatni.

she_wolf 2016.09.10. 22:20:02

@aronsatie:
Jól beszélsz.
Nem mondom, hogy kívánatos lenne, hogy bárhol el lehessen engedni a kutyánkat.
Azt sem mondom, hogy az arra jogosult szakember ne járjon el akár ilyen módon is (kilövés) ha szükséges, ha a törvény előírja, és minden törvényi feltétel és körülmény adott.
De ez itt se nem tiszta, se nem egyértelmű, se nem elfogadható.

Nagyon szeretném, ha hozzáértő, ilyen kérdésekben járatos valaki leírná, hogy mi a hivatalos teendője egy vadásznak azok után, ha kilő egy azonosítatlan, kóborló, esetleg támadó, vagy vadat űző kutyát.
Milyen előírásokat kell betartania? Mert azt nem hiszem (nem tudom elhinni!), hogy az az előírás, utasítás, hogy valahol el kell ásni.
Ez még viccnek is rossz!

Egy körültekintő és átfogó vizsgálat nagyon jó lenne annak a feltérképezésére, hogy adott területen milyen nagyságú és összetételű a vadpopuláció.
Gyanítom, hogy a feltérképezés készen van, és simán csak héderel azok asztalfiókjaiban, akik vadászattal, vadásztatással foglalkoznak.
Ezek után már azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a környéken egy fia fácán sincs.
Ja, bocs, ezt nem lehet, ilyesmire nincs sem ember, sem pénz...aham...
Abban bízom, hogy a franciák minden törvényi eszközzel élni foganak, hogy ezt ne lehessen a szőnyeg alá söpörni. Én drukkolok nekik!

Törvények megváltoztatása? Hol élsz, drága ember? Nálunk akkor hoznak/módosítanak törvényt, ha az nekik dolgozik:(
De itt csak egy kutyáról van szó, akit kutyába se vesznek. Nem baj, viszik, öregbítik szép hazánk hírnevét külföldre gazdik.

aronsatie 2016.09.10. 23:35:48

@she_wolf: Persze, ne lehessen, de hogy a senki földjén kevésbé lehessen, mint lakott területen, az abszurd. A szabálysértésért meg bírságot szokás kiszabni, nem halálbüntetést. Hacsak nincs emberélet veszélyben, az állat élete egyértelműen többet ér, mint holmi szabály.

she_wolf 2016.09.11. 00:36:00

@aronsatie:
Itt az történt, hogy a "hivatalos" vadász nem nem botlott bele a kutya gazdájába, és ez őt rögtön tettre sarkallta. Vakulna meg!
Ez szimplán hatalommal való visszaélés. És azt nálunk büntetni sem szokás, csak szólok!
Elvégre is demokráciában élünk.
Demokrácia... szép szó. Ha lenne egy macskám, ez lenne a neve.

aronsatie 2016.09.11. 12:02:01

444.hu/2016/09/11/lezartnak-tekinti-az-ugyet-a-lelott-kutya-francia-gazdaja
Szerintem a vadászt figyelmeztetésben fogják részesíteni, egy évre felfüggesztve. Ha ez alatt az idő alatt ismét bedob a Dunába egy általa lelőtt kutyát, érvénybe lép a figyelmeztetés. Mert én bízom az igazságszolgáltatásban.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.11. 23:17:58

@she_wolf: "Nem baj, viszik, öregbítik szép hazánk hírnevét külföldre gazdik."

Megérdemelték, megbosszultuk Trianont.

Nem lett volna Trianon, tízmillió szerb, tót, román, stb. bevándorló élne M.o.-on, és a fajvédő orbán a büdös életben nem kapna relatív többséget a parlamentben.

she_wolf 2016.09.12. 02:49:44

@aronsatie:
Az igazságszolgáltatásban bízni ilyen esetben nem tudom, hogy mennyire megalapozott.
Persze, az ember iagzságérzete, és hite nagyon megtámogatható lenne azzal, ha a jog emberei jól teszik a dolgukat.
Csak azt nem tudom, hogy -látva a mindennapi gyakorlatot- ez mennyire minősíthető naív dolognak a "hívőkben"...
Ilyen értékekben már csak akkor hiszek, ha rózsaszíben vágyom látni a világot, mert a sötét tónusok dominálnak inkább:(

Nagyon tisztelendő, ahogy a kutya gazdái viselkednek, és úgy gondolom, hogy annak érdekében hogy ezen békében túl tudjanak lépni, nagyon fontos lenne egy korrekt eljárás, korrekt, nem felszínes szankciókkal, lezárással.
(Csak éppen én sem hiszem, hogy ez így fog megtörténni.)

she_wolf 2016.09.12. 03:08:39

@atpijkamo116:
Kerülném a politikát, ha nem baj. Ha baj, akkor is!:P
De ha már bosszú: kicsinyes emberektől kicsinyességre fussa.
Tudod: kis ország, kis foci, nem baj. Kompenzálunk: nagy kutya, vadászfegyver! Bár igazából páncélököl kellett volna, és akkor legyen ember a talpán, aki azonosítja a dögöt.
De legalább elmondhatnánk, hogy mindent bevetünk nemzeti fácánjaink megvédésére!
Mert ha Magyarországra jössz, tisztelned kell a fácánjainkat!
Tényleg abbafejezem, mert gyün, ereszkedik a köd....

she_wolf 2016.09.20. 12:40:27

Ma botlottam bele, és ajánlanám azoknak a természetjáró kutyabarátoknak, akik szeretnének tisztában lenni a szabályokkal és lehetőségekkel annak érdekében, hogy velü(n)k ne fordulhasson elő a franciákéhoz hasonló eset:
1;index.hu/belfold/2016/09/20/kutya_setaltatas_szabalyai_vadasz_lelott_poraz/
Ennek nyomán pedig:

www.kormanyhivatal.hu/hu/pest/hirdetmenyek/vadaszteruletek-hatara

2017.03.20. 18:23:41

@aronsatie: 1875 ös Erdészeti szakkönyv írja, kutya erdőbe nem való! Erdésznek vadőrnek kötelessége lelőni! Vadállomány védelmében! Erről tájékoztatni, tudomásul venni kéne!
50 év múltán horgász napijegyet vásároltam, jósvafői Erdőhivatalban. Maga a Gyukinak a fia? Szem.ig. alapján kérdezte. Híres vadember volt az apja! Ide helyezésekor első héten nyolc kutyát lőtt ki a határban! Mindjárt megszokták a láncon tartást!
süti beállítások módosítása