B1 blogcsalád



Kimondta, hogy Gyurcsány stratégiája megbukott, úgy rúgták ki, hogy a lába se érte a földet

2016. szeptember 01. - nickgrabowszki

gyurcsany_mti1.jpg

Tisztázzuk rögtön: Kerék-Bárczy Szabolcs nem önként távozott a DK-ból, hanem kirúgták. Lemondásra kényszerítették. Nem hagytak neki más választási lehetőséget.

  • Ha nem így lett volna, akkor a Gréczy Zsolt közleménye sajnálkozik a távozásán. De nem tette.
  • Ha le akart volna mondani, akkor nem ír előtte publicisztikát, amelyben paradigmaváltást sürget.
  • Ha csak a politikából akart volna távozni, akkor nem kellett volna kilépni a Gyurcsány-pártból, maradhatott volna egyszerű tagnak.

De Kerék-Bárczyt kirúgták. Az volt a bűne, hogy 

megingott a hite a vezérben.

Ráadásul nyilvánosan fordult vele szembe. A 168 órában közölt egy írást, amelyben olyanokat mondott, hogy 

Ami a saját házam táját illeti: a Demokratikus Koalíció azon, jelenleg is érvényes stratégiája, hogy úgy váljon vezető kormányváltó erővé, hogy először a baloldalon veszi át az elsőséget, majd ezt követően nyit középre a majdani választási győzelem reményében és érdekében, megbukott.

 

  1. Egyfelől tehát elpofázta a Gyurcsány-párt stratégiáját, hogy elfoglalja a baloldalt. Nem mintha ez nem látszott volna kívülről is, de tagadták.
  2. Másrészt viszont azt is közölte: a stratégia megbukott. Azaz még a baloldalt se sikerül elfoglalnia Gyurcsánynak, nemhogy Orbánt leváltania.

Nyíltan mert ellenmondani a vezérnek. Ezt nem tűrhették, kirúgták.

Kerék-Bárczy azt állította, Gyurcsány stratégiája

1. Nem hoz több választót.
2. Tovább mélyíti a szakadékot az együttműködésre kényszerülő felek közt.
3. Bebetonozza a szűk szavazótáborba az így küzdő feleket, és ezáltal éppen a parlamenti többséghez szükséges közép polgárait idegeníti el véglegesen. Minden vita, pozícióharc és szavazatrablás tehát tovább növeli a kettős bizalmi és hitelességi válságot, s így egyre távolabb visz bennünket a győzelemtől. Ma mégis javarészt ezzel foglalkoznak a baloldal pártjai és vezetőik.

kerekbarczy_szabolcs.jpgAz exalelnök olyanokat írt, hogy a DK elnökségében, tehát zárt körben, a pártvezetők egymás között olyan abszurd gondolatokkal játszanak, hogy a DK 15-20 képviselővel vezető erő lesz a baloldalon, és így váltják le Orbánt.

Ez egészen irreális forgatókönyv. Kerék-Bárczy se hitt benne. Sőt más se:

ma nem lehet egyetlen olyan demokratikus elkötelezettségű politikussal és értelmiségivel sem találkozni, aki őszinte vélemény kifejtésére alkalmas közegben reálisnak tartaná a 2018-as győzelmet.

Mivel a volt DK-s szerint senki nem lehet olyan hülye a jelenlegi helyzetben és stratégiával bízzon Orbán leváltásában, burkoltan azzal gyanúsítja meg az ellenzékieket, elsősorban volt párttársait, hogy csak

a saját érdekeiket szolgálják és lepaktáltak Orbánnal.

Már egyre több tagunkban merül föl, hogy egy sor kérdés, amellyel stratégiai és szervezeti szinten foglalkozunk, korántsem a 2018-as győzelmet szolgálja, hanem azt, hogy egy-két tucatnyi vezetőnk képviselői helyhez jusson.

Bízom abban, hogy az így politizálókban több az őszinte, ám szűk látókörű naivitás, mint a személyes egzisztencia féltése, netán a szekértáborok fölött átnyúló szennyes alkuk ereje, vagy a fogottság, a zsaroltság fűtötte cselekvéskényszer.

Fogottság, zsaroltság - kemény szavak. Pláne, ha KBSZ sürgeti a következtetések levonását is:

Mondjuk ki, hogy nem alternatíva számunkra egy ellenzéki DK a következő országgyűlési választás után, és vállaljuk a felelősséget a végeredményért. Rögzítsük, hogy ha nem nyer valamilyen szerkezetben a mai DK-t is magában foglaló ellenzék a következő választáson, akkor az országos elnökség azon tagjai, akik mandátumot szereznek, lemondanak arról, és nem foglalják el képviselői helyüket.

Azaz mivel a DK nem fog (nem tud) nyerni:

Gyurcsány és társai vonuljanak vissza a közélettől.

Itt rögtön felmerül néhány kérdés:

  • Kerék-Bárczy mit várt, ezek után Gyurcsány a helyén hagyja, és megmaradhat alelnöknek?
  • Vagy hogy Gyurcsányék elismerik, hogy megpróbáltak átverni mindenkit, de megígérik, hogy megjavulnak?
  • Illetve, ha már saját köreiben is nyíltan bírálják, mert világosan látják, hogy a stratégiája megbukott; ha már elvtársait se tudja meggyőzni, nemhogy a szavazókat, akkor

meddig vár még Gyurcsány a kudarc beismerésével?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9211668264

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Drága ballib szavazók, nem kéne már váltani? 2016.09.03. 20:48:57

A hét történései elég szépen rávilágítottak arra, hogy miért lenne érdemes elköszönni az óbaloldaltól, és  inkább az újabb pártokba helyeznie a bizalmát annak, aki baloldalinak vagy liberálisnak tartja magát.  Ami a szociknál folyik, az tragikomédia. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.01. 15:59:53

A balliba Kerékbárcosért nem kár: aki eladja magát, így végzi. Nem gond, talál magának új gazdát.

Amit viszont mondott, az közismert tény: Gyurcsány célja a ballib tábor egyesítése az ő diktátori hatalma alatt.

Skorpió53 2016.09.01. 16:25:00

Abszolút igaz, amit mondott KBSZ. Szerintem is főleg az minden ellenzéki párt vezetőségének célja, hogy mint ellenzéki párt azért bekerüljenek a parlamentbe, és egy szűk körnek azért megmaradjon a képviselői munka, fizetés, egzisztencia. Ők ugyanannyit keresnek, akár kormányon, akár ellenzékben. Enélkül is tudtuk, de most valaki ki is mondta, aki belülről látja a dolgokat. Nem tudom, mit tudott volna tenni KBSZ, hogy ezen változtasson, de az, hogy kibeszéli a titkos stratégiát, ettől gondolhatta, hogy kirúgják, és akkor belülről már semmit nem tud tenni a változásért.

Senorita Conchita 2016.09.01. 21:23:34

Mintha nem tudta volna mindezt, mikor belépett a DK-ba.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.01. 22:53:40

@a BircaHang Média szerk.: "Gyurcsány célja a ballib tábor egyesítése az ő diktátori hatalma alatt."

Na ne röhögtess! Az én célom meg a világuralom. Bár az ehhez szükséges kellékek egyikével se rendelkezem. De azért csak ál-rettegj tőlem.

Olyan párt, ami a gyurcsányt akarja miniszterelnöknek 2006 óta nem nyerhet M.o.-on. gyurcsány ezt nem látszik megérteni.

Amelyik párt a DK-val szövetkezik, kábé annyi szavazatot veszít, mint amennyit a DK hoz.

Amíg a DK létezik (=megosztja az ellenzéket), orbán nem veszíthet.

Az LMP hasonlóan orbán kezére játszik. Bár nemtom, a takony siffer távozásával ez változhat.

Francois77 2016.09.01. 23:27:26

az az igazság, hogy kezdek aggódni. nem, nem a demokráciát féltem, mert most a népszavazás előtt pl 4 különböző dologra biztatnak a pártok (nem, igen, távol, érvénytelen), szóval a demokrácia köszöni, jól van.

nem is amiatt aggódom, hogy csődbe megy az ország, mert már 6 éve mondják előre. amikor meg csődbe ment, nem mondták előre.

amiatt aggódom, mert túl gyorsan telik ez a rohadt idő. párat alszunk, egyet-kettőt nyaralunk, és máris itt lesz 2018, a választás napja. szeretném, ha kicsit lassabban érnénk el ahhoz a naphoz, szeretném minél tovább élvezni ezt a kínos-keserves-verejtékes előadást, amit páran (tévesen) demokratikus ellenzéknek hívnak.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.02. 05:34:09

@atpijkamo116:

Az LMP alternatívát képvisel a ballibekhez képest, a DK meg maga a kőkemény ballibaizmus. Azaz a 2 eset egészen más.

Gyurcsány komolyan hiszi, hogy a nyugaton is már megbukott baloldalellenes ultraliberális "új baloldal" koncepció működhet Mo-on. Ennyi az egész. S mivel kemény legény ő, nem fogja feladni, míg lélegzik.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.02. 08:48:06

@a BircaHang Média szerk.: Az LMP liberális. (Ne szólj nekik, lehet, hogy nem tudják.)

"a DK meg maga a kőkemény ballibaizmus."

A gyurcsány helyett mondjátok, hogy ballib, úgyhogy ez a félmondatod kőkemény tautológia.

"Gyurcsány komolyan hiszi"

Tőlem akár még jól is hiheti, csak bármi, amit gy csinál, nem működhet, mivel ő csinálja.

"S mivel kemény legény ő, nem fogja feladni, míg lélegzik."

:)) Ez szép megfogalmazás!

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.02. 08:53:11

@Francois77: "a demokrácia köszöni, jól van."

Hát ha az neked demokrácia, hogy a fidesz kilóra megveszi fodort, akkor neked elmentek otthonról.

"csődbe megy az ország, mert már 6 éve mondják"

Ne aggódj, csődbe fog menni, de addig sok-sok év eltelik. nem olyan könnyű egy egész országotteljesen tönkretenni. Most csak annyit tapasztalhatsz, hogy rohad, pusztul minden, leszakadunk Európától, de még a visegrádi orzágoktól is, sőt, még a csődbe ment Görögországtól is.

"a kínos-keserves-verejtékes előadást"

Jó szórakozást! Közben a fidesz a szádba hugyoz, de te azt is évezed.

Nem értem az embereket.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.02. 08:55:52

@Senorita Conchita: "Mintha nem tudta volna mindezt, mikor belépett a DK-ba."

Eeeegen.

A DK egy teljesen szürreális dolog. Valahol a kemtrél és UFO hívők szintjén. Nem evilágiak, az tuti. orbán csak hátradől, és vigyorog. Minek neki szövetséges, ha ilyen ellenségei vannak.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.02. 09:56:29

@atpijkamo116:

Nekem jobb a véleményem Gyurcsányról. Alapvetően intelligens, rendes ember, s tényleg profi politikus. Oké, lopott sokat 25 éve, de hát melyik politikus nem teszi? Alapvetően azonban nem egy pénzéhes, gátlástalan, mindent eltipró alak. Ő ebben Orbán ikertestvére: a pénz számára csak eszköz, hogy politizálhasson szabadon, ne legyen függőségben másoktól. De a pénz mégse élete célja, pont mint Orbánnál.

Még ismerem is közvetve: az anyósa apám közeli kollégája volt... :-)

Bevallom, amikor liberális voltam még, Gyurcsány volt a kedvencem. Mármint második liberális időszakomban, az ezredforduló utáni években. Tulajdonképpen ő az, aki a leghitelesebben, leghűebben valósítja meg azt az eszmeiséget, amit a korai SZDSZ képviselt. Gyurcsány klasszikus jobboldali liberális, s csak azért szidja magát "baloldalinak", mert:
- családi és személyes háttere ilyen, hitelesebbnek hangzik így,
- a baloldalnak nevezett térfél van szabad hely,
de egyébként ha Gyurcsány német vagy angol lenne, semmi köze nem lenne az ottani polgári szocdem balhoz.

Szóval ha most is liberális lennék, Gyurcsány lelkes híve lennék. Ha te liberális vagy, nem is értem mi a bajod Gyurcsánnyal... Nekem pl. csak politikai elveivel van bajom, személyesen semmi gondom vele... igen, vannak hibái, ez a röhejes nárcisztikus stílus, dehát létezik a világon hibátlan politikus??? Orbán álnépi stílusa is röhejes, na és?

Szóval azt akarom mondani: Gyurcsány = ballib, hiszen ő képviseli a legtisztábban azt, ami a néhai SZDSZ volt. A többi ballib szervezet hűtlen ehhez így vagy úgy. Az MSZP érezhetően balosabb akar lenni, alapvetően az MSZP-s vezetőség zöme nem kevésbé utálja a liberalizmust, mint a Fidesz-vezetőség, csak ezt nem meri bevallani, különböző nyugati függőségei miatt. A de facto bukott Bajnai-mozgalom liberális ugyan szívvel-lélekkel, de mégis nyitni igyekeztek egyes tabukérdésekben, nacionalista irányban, lásd támogatták az állampolgárságot a határontúli magyaroknak, vallási ügyekben pedig szintén eltérték a hagyományos SZDSZ-es ateizmustól, stb. A de facto megszűnt PM pedig igyekezett megtartani valamit az LMP-s múltjukból, azaz valahogy kombinálni a liberalizmust az antikapitalimussal. Csak a DK az, mely rettenthetetlenül kiáll az SZDSZ-féle klasszikus liberalizmus mellett.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.02. 10:15:14

@a BircaHang Média szerk.: "Alapvetően intelligens, rendes ember, s tényleg profi politikus."

Ilyen alapon orbán is profi. Csak gy nem kormányozta az országot, orbán meg rosszul kormányozza, mert csak a pénz foglalkoztatja. Szeretheted őket, kötözd össze, vidd haza, többet ne lássuk.

"nem egy pénzéhes, gátlástalan, mindent eltipró alak. Ő ebben Orbán ikertestvére: a pénz számára csak eszköz"

Mármint orbán ellentéte.

Ha liberális lennék, akkor rühellném gyurcsányt. Túlmozgásos idióta, dumán kívül semmihez nem ért.

A liberálisok puhapöcs. Nemzeti konzervatív anarchista vagyok.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.02. 10:30:47

@atpijkamo116:

Orbán nem pénzéhes, ezt a ballib mítoszt el kellene felejteni.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.02. 10:41:16

@a BircaHang Média szerk.: Mondtam már többször, hogy nem áll neked jól az álnaivitás. Csak a stróma mészárosznál van soktímilliárdja orbánnak. Az offsór cégeiben lévő vagyonára még becslések sincsenek. Hetedik éve dönti romba az országot a mérhetetlen harácsolás közt.

Francois77 2016.09.02. 10:47:28

@atpijkamo116: Fodor árfolyamát nem ismerem, 2014-ben ti biztos tudtátok.

Ami me a csődöt illeti: a baloldalnak 4-5 év alatt sikerült, Orbánéknak 6 alatt nem.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.02. 11:58:17

@a BircaHang Média szerk.: :)) Százmilliárd forintos mítosz. Szívesen venném az ezredrészét.

Továbbra se tűnnek el a dolgok a vilgból, ha becsukod a szemed. Az Ember Aki Sose Hazudott még lop is. Nem csak lop, de szétlopja az országot. De ti ennek örültök a legjjobban, mert legalább nem lopnak a szocik. Eszem megáll.

Francois77 2016.09.02. 12:59:07

értem én, hogy Orbán diktatúrát épít és lop. lehet, hogy igazatok is van. mármint a másodikban, mert ugye diktatúrát úgy nehéz építeni, ha az ember él a jog által biztosított eszközökkel. nem diktatúra ez, hanem ő képes használni a lehetőségeket, a bal meg nem volt képes. a baloldal képes volt úgy nem köztársasági elnököt választani, hogy többsége volt a parlamentben. miért diktatúra az, ha valaki kormányoz a felhatalmazás alapján, és miért demokrácia az, ahol a többség birtokában sem történik kormányzás?

és ami a lopást illeti? mondom, lehet, hogy igazatok van. de tudjátok a magyar társadalom eljutott mára oda, hogy ha lop, de nem viszi csődbe az országot, esetleg még a bérek is emelkednek, esetleg nincs infláció, esetleg eljutnak nyaralni, akkor lopjon csak. előtte mit láttak? azok is loptak, aztán még csődbe is mentünk. ez a két választás van, és a társadalom relatív többsége elég egyértelműen leteszi a voksot az egyik oldal mellett.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2016.09.02. 14:38:39

@Francois77: Értem én, hogy jó az akolmeleg, de azért ha a gazdaság valós helyzetéről ennyire dunsztod sincs, akkor talán hallgassál.

Francois77 2016.09.02. 14:53:18

@Kuviklacz: mikor vettünk fel utoljára IMF-hitelt, csak mert jól álltunk? Mikor voltunk utoljára képtelenek piacról finanszírozni az országot? Mióta NEM ülünk a hiány miatt szégyenpadon? Stb.

Janossz 2016.09.03. 14:13:08

@Francois77: Ti addig emlegetitek ezt a csődöt, amíg megkapjátok....
2008-ban egy válság vonult végig a világon, ha nem mondták volna a szemináriumon, Tokiótól Londonig nagy gebasz volt, egy időre mindenkit hazavágott, KK Európában mi kászálódtunk ki belőle utoljára.
Gondolod, hogy a gazdaság mai állapotában egy hasonló stresszt jobban viselne?

Francois77 2016.09.03. 14:34:46

@Janossz: jól mondod, 2008. De nálunk 2006-ban már gáz volt, lásd őszödi beszéd! Hallgasd meg újra, kezdesz felejteni. Tudod az a rész, hogy túl vagyunk a lehetőségeinken...

Janossz 2016.09.03. 14:56:35

Őszöd tíz éve volt, Ti nem tudtok felejteni. Alfa-Omega=Ösződ.
Én arra utaltam volt, hogy 2010-ben, a válság lecsengése után, nagyjából konszolidált állapotokat örökölt a kormány. Még el is ismerte!!!
Azóta meg mantrázzátok a válságot, csődöt. És azóta folyamatos a leszakadásunk a régión belül, minden téren. Nem vagyok biztos benne, hogy ma egy hasonló nem ütne nagyobbat rajtunk, mert gyengék vagyunk, mint a harmat, hiába hirdeted az ellenkezőjét.

tényállás 2016.09.03. 15:20:49

@a BircaHang Média szerk.: pont hogy nem adta el magát, ezért bukott! Hülye gyerek!

tényállás 2016.09.03. 15:22:57

@a BircaHang Média szerk.: pont hogy nem adta el magát, ezért bukott! Hülye gyerek!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.09.03. 15:46:11

Erdoğan és Sztálin is így tette, én azt hallottam. És Orbán, mindenekelőtt, még szép. Akik mind alávaló gazember diktátorok, persze, a kommentárok szerint. Most egészen zavarbajöttem, hogy mit is kell gondolnom...

Sir Galahad 2016.09.03. 16:34:53

Kopasz emberek verekszenek egy fésűért, ami egyébként is csak az álmaikban létezik.

Boross Bence 2016.09.03. 16:41:33

KBSZ új baloldali pártot akar létrehozni:

mno.hu/belfold/kerek-barczy-uj-baloldali-ero-a-lathataron-1359764

Úgy vélem, KBSZ nem tanult az MDF és az LMP sorsából: a mérsékelt középre alig van vevő jelenleg Magyarországon, és új pártjának fő vonatkoztatási pontja továbbra is Orbán Viktor maradna - azaz hogy le kell váltani Orbánt. Ehelyett egy határozott új politikai irányt és egy új politikai kultúrát kellene megteremteni, ami nagyon nehéz feladat, szerintem ő kevés is lenne ehhez.

Janossz 2016.09.03. 16:44:45

@Sir Galahad: Aha. És ezt miért a Nemzeti Választási Irodánál tették?

Janossz 2016.09.03. 16:45:38

@Boross Bence: Nincs mérsékelt közép. Bekapta a Kisgömböc.

Boross Bence 2016.09.03. 17:08:35

@Janossz: 3 millió bizonytalan választó van, közülük 2 millió biztosan nem szavaz, marad egymillió meggyőzhető szavazó, akiket a mai pártok nem tudnak meggyőzni semmiről.

Janossz 2016.09.03. 17:41:21

@Boross Bence: Nos, nem tudom. Az biztos, hogy ebben az országban épeszű ember nem adja meg egy telefonos közvélemény-kutatónak a pártszimpátiáját.
(Már ha nem F-el kezdődik, persze:-) )
De a húsz éve folyó árokásás arra ment ki, jobbra kakas, balra tyúk, aki középen is gondolta volna magát valaha, már mind odasorolódott valahová.
Néha eszembe jut Boross Hóbagoly Péter, mikor kb. húsz éve a szavazójogot érettségihez kötötte volna. Lehet, hogy Neki volt igaza.

Vlad Tepes a jófiú 2016.09.03. 18:03:14

@a BircaHang Média szerk.: Mizujs Bulgáriában? Van valami speckó csevapcsicsa recepted? Kösz.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.03. 18:41:58

@tényállás:

Dehogynem, dehogynem. Csak most egy picit akart előadni valami magánszámot is, ami pedig nem feladata egy zsúrfiúnak. A lakájnak tudnia kell hol a helye.

Scagnetti 2016.09.03. 18:45:34

A DK pont olyan szekta, mint a Fidesz, csak kisebb. A vezért kritizálni nem szabad, aki mégis megteszi, azt kivágják és ráúszítják a megmondóembereiket, ill. a szimpatizánsoknak nevezett csürhét.
Ferit már a szadesz is kritizálta annak idején, mert a baloldalon akarta megcsinálni az "egyatábort", mint ahogy jobboldalon Orbán. Most is csak ezt akarja, de nem megy neki. Öt év alatt annyira futotta, hogy sikerült egy a parlamenti küszöböt átlépni tudó pártot csinálnia, vagyis kb. akkorát, mint a szadesz volt még mérhető állapotában.
Kerék-Bárczy csak azt mondta ki, amit mindenki tudott, aki nem volt elvakult rajongója Ferinek. Hogy ezt miért tette, az majd kiderül, de nem változtat azon, hogy most igazat mondott.

Komodoi 2016.09.03. 19:24:19

Ennek a nyikhajnak azért a bűnéért hogy belépett a Gyurcsány maffiába, az lett a büntetése hogy kirúgták onnét.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.09.03. 19:59:18

Finooman fogalmazva nem vagyok a csótány híve, de Kerék-Bárczynál undorítóbb megélhetési politikus a világon nem létezik. Volt ő már mindenféle színezetű, ahogy éppen egzisztenciális érdekei megkívánták.
Nyilván most is a zsozsó áll a háttérben. Valszeg a vezér kissé megvágta a juttatásait, és ezen sokallt be..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.09.03. 20:02:30

@tényállás: Sztem Fletó személycserékre készül, és ezt szimatolhatta meg Kerék. Ennek ment elébe, úgy állítva be magát, mint akit nézetei miatt üldötek el a pártból . Muhaha..

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.09.03. 20:55:19

@Francois77: "Mikor voltunk utoljára képtelenek piacról finanszírozni az országot?"

Mikor orbán egy évig pávatáncot járt az IMF-fel, hogy elhitesse a piaccal, hogy felvesz IMF hitelt, hogy valaki adjon kölcsön.

De nem ez számít. Az számít, hogy leszakadunk az EU átlagtól. Leszakadunk a visegrádi országoktól. Sőt leszakadtunk még Görögországtól is.

orbán annyit lop, hogy ha nem döglődne is a gazdaság, attól döglődne.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2016.09.03. 21:00:54

@Francois77: Tulajdonképpen nem kellene válaszolnom, annyira fogalmatlanok ezek a kérdések. Az IMF hitelt kiváltottuk sokkal drágább piacival,
Épülnek a stadionok, hat és fél milliárd megy haverok zsebébe egy értelmetlen olimpiára, az egészségügy romokban, az oktatás szintén, a szegénységet csak úgy sikerült eltitkolni, hogy lecsökkentették a szegénységi küszöböt, a beruházások a béka segge alatt. Tudom, hogy egy meleg minisztériumi irodából ez nem látszik.

Francois77 2016.09.03. 21:06:58

@atpijkamo116: a "pávatánc" politika, az IMF-hitel csőd.

Francois77 2016.09.03. 21:15:50

@Kuviklacz: nem ismerem a minisztériumi irodákat, de ne csináljunk úgy, mintha a felsoroltak 2010 előtt jobb helyzetben lettek volna, mert aki ezt állítja, magát röhögteti ki. Senki nem állította, hogy minden rendben, de mérföldekkel jobb a helyzet, mint pl 2006-ban, amikor az egész világ hasított, csak mi nem:) szart csinálni mindig gyorsabb, mint kikeveredni belőle.

6.Lenin 2016.09.03. 21:32:18

@Boross Bence:

" szerintem ő kevés is lenne ehhez. "

A jelen állás szerint nem csak ő ( KBSZ) kevés ehhez, de vhol lenne igény rá, és erre áldoznának is néhány zöldhasút.
18-ig lesz is szaporulat az ellenzéki oldalon. sok-sok 1 %-os pártocska.

Majd összefognak, hogy legalább az elnökök, alelnökök bejussanak a Parlamentbe.
Másra, eddig semmi esély sem látszik.
Szerintem
(nincs annyi szabad, meggyőzhető választó)

Tisztességes Természettudomány 2016.09.03. 21:49:18

A DK folyamatosan lefelé tart. Egyre gyorsulva hullik bele a szakadékba, az MDF és az SZDSZ után. Most kell még kiszállni, amíg lehet, mert aki a végén lekapcsolja a lámpát, az már csak keserű szájízzel távozhat, és nincs számára visszaút - lásd az MDF és SZDSZ utolsó vezérkarát.

anyadmajma 2016.09.03. 23:52:39

@Francois77: Na, te hazaáruló bolsevik geci, most meg aztán mindenki zuhan, csak mi hasítunk, mi?
Csak munka nincs meg egészségügy meg oktatás. Ez a három. Persze a közmunka is munka.
Majd 18 után, mikor majd nem jön az eu-ból a lóvé, akkor majd belépünk putyinhoz, mi, oszt az jó lesz.
Mennyire egy szellemi nyomorékok vannak a hazaáruló bolsevik fideszbe.

Francois77 2016.09.03. 23:54:50

@anyadmajma: sosem voltam fideszes, de ha a másik oldal ilyen véglény, hár...

Boross Bence 2016.09.04. 02:11:27

@6.Lenin: Lehet új pártokat csinálni, csak minek. Jobbik, LMP, MOMA, 4K, PKP, PM, Együtt, DK, meg még amit kifelejtettem. Van köztük mindenféle ideológiájú, mégsem kellenek a népnek - a Jobbik kivételével. Pedig pénzt is kaptak, ki Oroszországból, ki a CIA-tól, ki Sorostól, ki Cháveztől, de egyik sem tudott áttörni.

KBSZ is rosszul kezd neki, amikor Orbán leváltása köré próbál tömeget szervezni: Orbán és a NER leváltása nem lehet cél, csak következmény, mégpedig annak a következménye, hogy másfajta politikát akar a nép, mint Orbáné. De mi lehet ez a másfajta politika? Nos, erről egyelőre nem tudunk sokat. Csak annyit, hogy a NER-től éppen olyan távol lesz, mint a 2010 előtti korszaktól.

Balt 2016.09.04. 09:15:59

@Francois77: :) Így igaz, az a rohadt idő rohan, de emiatt - a fentiek értelmében - ne csüggedjünk: Gyurcsány a személyes garancia arra, hogy többet nem jönnek vissza. :)

Netuddki. 2016.09.04. 09:28:27

Bla, bla, bla.
Kivételesen elolvastam a 168 órás írást. Csalódott a pártban, lemondott. Kár ezt túlmagyarázni. Ahogy azt is, hogy ha valaki a gyurcsány pártjához csapódik, akkor komolyan hisz abban, hogy itt a dk bármiféle vezető erővé fog kinőni? Eh! Fingreszelés...

6.Lenin 2016.09.04. 09:31:14

@Boross Bence:

". De mi lehet ez a másfajta politika? Nos, erről egyelőre nem tudunk sokat. Csak annyit, hogy a NER-től éppen olyan távol lesz, mint a 2010 előtti korszaktól. "

Igen, ez a jelenlegi ellenzék problémája. 1ben benne van az is, hogy lehetséges-é olyan politikát "kitalálni", ami ellentétes, vagy bármilyen mértékben is eltér az adott nemzet többségének a felfogásától, szokásaitól, stb?
Mennyi idő alatt lehet 1 nemzetre rákényszeríteni 1 teljesen más politikát?
Ez igen csak embert próbáló feladat lenne, szerintem, és ilyen enberkék hiányoznak a legjobban az ellenzéki oldalon .

6.Lenin 2016.09.04. 09:37:11

@6.Lenin:

ilyen emberkék....(javítás)

@Balt:

Még mindig nem jöttek rá ellenzéki oldalon, hogy az első lépés Gyurcsány eltávolítása lenne a közéletből. Bármilyen változtatásra tett lépés kudarcra van ítélve míg ennek a pacáknak lehetőséget adnak a szarkeveréshez.
De ez az ő gondjuk.

altona 2016.09.04. 09:42:25

@a BircaHang Média szerk.: "Szóval azt akarom mondani: Gyurcsány = ballib, hiszen ő képviseli a legtisztábban azt, ami a néhai SZDSZ volt."

RATATATATATATATATATATA!

Janossz 2016.09.04. 11:09:48

@6.Lenin:
"Igen, ez a jelenlegi ellenzék problémája. 1ben benne van az is, hogy lehetséges-é olyan politikát "kitalálni", ami ellentétes, vagy bármilyen mértékben is eltér az adott nemzet többségének a felfogásától, szokásaitól, stb?
Mennyi idő alatt lehet 1 nemzetre rákényszeríteni 1 teljesen más politikát?"

Sose fogtok ebből kigyógyulni, meg vagytok győződve róla, hogy a nemzet ti vagytok.
A 23 %. A többi meg csak lézeng itt hasztalan.
Így aztán minden nemzeti itt már, dohánybolttól kuplerájig.
Nem akarjátok felfogni, hogy a választásokon nem a nemzet, hanem a választópolgár dönt a jövőjéről, akik persze egyenként mind a nemzet tagjai, csak nem mind kívánja Tőletek, hogy skatulyákba zárjátok Őket.
Jelen pillanatba a nemzet nagyobbik részére van kényszerítve számára kedvezőtlen politika, csak mondom.

6.Lenin 2016.09.04. 11:53:21

@Janossz:

Szerintem te látod kicsit torzult szemüvegen át a helyzetet.

1 nemzet sokszínű, de nyilán van 1 többség, aki eldönti a szavazás végkimenetelét. A többiek kisebbségben maradnak akkor is, ha összeadva többséget adhatnának, de ez tévedés.

Van kb 8 millió választásra jogosult állampolgár.

ebből legjobb esetben 50-60-70 % hajlandó is részt venni a mókában.
Közülük nagy %-a már elkötelezett valamilyen oldalra.A nem szavazók véleményét, szándékát senki sem ismeri.

A fennálló törvények esetében az nyer-és meghatározza a nemzet sorsát-, aki az érvényes szavazatok többségét elnyeri. A többieknek a következő választásokig ezt tudomásul kellene vennie.

Az ellenzék ezen idő alatt kritizálhatja a számára kedvezőtlennek ítélt intézkedéseket, jobbat kínálva meggyőzheti a választókat, hogy jobb lett volna, ha rájuk szavaztak volna.

1et nem tehetne, összekeverni az egyéni, és pártérdekeket a nemzeti érdekekkel.
Természetesen itt szükség lenne 1 közös megegyezésre, hogy mit is jelent a nemzet érdeke valójában,
Bár ezt a kérdést a választók-demokráciában-képesek eldönteni.

Ma pontosan ez a helyzet-bármennyire is fájhat ez 1esekne-a köz vélekedése a pártokról ezt kifejezi.
Persze lehet írni, gondolni, hogy a választók hülyék, és csak néhány kiválasztott van a mindentudás birtokában, de ez tévedés. Ezt is híven jelzik a %-ok.

A demokrácia bonyolultabb annál, hogy csak akkor van, ha én vagyok hatalmon.

Az is 1 nagy tévedés, hogy aki nem szavaz valakire,az csak ellene lehet .

Lehet hivatkozni arra, hogy 70 % nem a Fideszre szavazott, de a 95 % meg a DK-ra nem szavazott, sőt 95 % se szavazott az LMP-re, és 99 % az Együtt -re.

A többi a sebek kenegetése kutyaszarral.
Sokkal jobb lenne valódi megoldásokat keresni.

N. Barbie 2016.09.04. 12:43:58

Igazán aranyos, mikor az önjelölt nagy demokraták, a fideszt diktatúrázó, a jobbikot nácizó csörgősipkás bohócok azonnal kirúgják a saját emberüket is, ha megmondja az igazat a pártjukról, meg a hatalommániás elmebeteg vezetőjükről. Csak úgy a jó demokrata szokás szerint. :DD Na nem mintha egy szó is lett volna, amit a degeneráltakat kívülről szemlélő, nem elfogultak eddig ne tudtak volna.

@Janossz: Mai kedvenc aranyköpésem: "Őszöd tíz éve volt, Ti nem tudtok felejteni." :D
Jaa, már tíz egész éve? Más dolgok meg 70 évesek is elmúltak, azt' mégis napi százszor emlegetik a megélhetési rettegők...

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2016.09.04. 13:01:46

Nincs Magyarországnak olyan ellenzéke, aki bárkit is érdekelne. Szó szerint így. Aki bárkit érdekelne, azt megveszi a nemzeti hízlalda. A parlamenti megosztottság és megjelenése is lassan az MSZMP-t és ellenzékét idézi.

Janossz 2016.09.04. 14:08:04

@N. Barbie: Tőlem még húsz évig Őszödözhettek rendületlenül, de azért hat év "kormányzás" után, nem biztos, hogy a gazdaság gyengeségeit még mindig a tíz évvel ezelőtti hibákból kéne levezetni, pláne, ha azóta annál nagyobbak is voltak.

N. Barbie 2016.09.04. 14:30:21

@Janossz: Én nem Őszödöztem egy szóval sem.
Jó lenne megérteni, hogy attól, hogy a fidesz 6 éve sz@r, még a ballib tolvajok ámokfutása sincs elfelejtve.

Janossz 2016.09.04. 15:01:47

@6.Lenin:
"Természetesen itt szükség lenne 1 közös megegyezésre, hogy mit is jelent a nemzet érdeke valójában,
Bár ezt a kérdést a választók-demokráciában-képesek eldönteni."

Nagyjából erről van szó. Nemcsak képesek, el is döntik.
Tehát egy demokratikus választásokon győztes erő a nemzet érdekeit képviseli.
Függetlenül attól, hogy hogy ő, vagy ellenzéke milyen pántlikákat akaszt magára, illetve ellenfelére.
Mivel a választásokon többséget szerezve a nemzet nagyobbik részének támogatását élvezi.
Ehhez képest " a nemzet nem lehet ellenzékben" típusú agymenések értelmetlenek, és szánalmasok, mivel azt közvetítik, hogy csak én, és a pártom a nemzet.
Ezekből kéne kigyógyulni. A népnek.

Janossz 2016.09.04. 15:08:14

@N. Barbie:
"Mai kedvenc aranyköpésem: "Őszöd tíz éve volt, Ti nem tudtok felejteni." :D
Jaa, már tíz egész éve? Más dolgok meg 70 évesek is elmúltak, azt' mégis napi százszor emlegetik a megélhetési rettegők... "

Nem Öszödöztél, csak idézgettél, fogalmatlanul, mert azt se tudod, miről volt szó az eredeti kommentben. Beleütötted a nagy orrodat, hogy úgy mondjam.

De ha már itt tartunk, áruld már el, mik lennének azok a 70 évvel ezelőtti "más dolgok" amik szerinted párhuzamba állíthatók a 2006-os vérfürdővel? Érdekelne.

6.Lenin 2016.09.04. 16:02:13

@Janossz:

"Mivel a választásokon többséget szerezve a nemzet nagyobbik részének támogatását élvezi.
Ehhez képest " a nemzet nem lehet ellenzékben" típusú agymenések értelmetlenek,"

Miért lenne értelmetlen?

Ma nagy divat, hogy az 1-2-5 %-on lévő pártok szeretnék meghatározni a kormány tevékenységét, vagyis valójában ellenzéki szerepet szánnak nekik.

Ez az igazi agymenés, szerintem.

Az ellenzék feladata a kormány ellenőrzése, és egy jobb jövőkép felvetése lenne.

A mindent ellenezni taktika nem vált be, mert értelmetlen.

Vegyük azt, hogy én is a bizonytalan akárhány % közé tartozom.

Miért is szavaznék erre az ellenzékre?
Mert utálják Orbánt? Rendben, elfogadom, de ez mire elég?

Melyik 10-15 perc volt elfogadható az ő kormányzásuk alatt?
Mit tennének a jelenlegi helyzetben?

Rendbe tennék az egészségügyet, oktatást?
Na, ne.
Ezt sehol a világon nem tudják rendbe tenni, csak létezhet kevésbé rosszul, és nagyon rosszul, vagy csak éppen működő rendszer.

Ebben csak hazudozni lehet.

Nos, miért kellene a jelenlegi ellenzék közül bárkire is szavaznom?

Nyitott vagyok. Lenne 2 évem átgondolni .

az_igazi_trebitsch 2016.09.04. 17:18:51

@a BircaHang Média szerk.: Ja, Orbán már pénzéhes. Aki már telezabálta magát, akkor már nem éhes. Olyankor pihen egy kicsit, odavet pár falatot a kegyenceinek, aztán aztán folytatja...

nemecsekerno_007 2016.09.04. 17:39:31

@Francois77: "amiatt aggódom, mert túl gyorsan telik ez a rohadt idő. párat alszunk, egyet-kettőt nyaralunk, és máris itt lesz 2018, a választás napja...."

:) Mennyire igazad van. Rohadt gyorsan telik az idő, de én nem emiatt aggódom.
Engem inkább az aggaszt, hogy elég hamar el fog kezdődni a kampány és emiatt naponta kell söröznöm az újságíró barátaimmal, mert már idegi alapon lesznek a sok kampányoló politikus miatt :) Aztán majd látjuk, hogy ez jó v. nem :) Legfeljebb majd rájuk szólok ha már nekem is kezd remegni a szám széle :)

Janossz 2016.09.04. 17:53:41

@6.Lenin:
"Nos, miért kellene a jelenlegi ellenzék közül bárkire is szavaznom?"
"Miért is szavaznék erre az ellenzékre?"
Ezt meg honnan szedted? Szavazz oda, ahová eddig! Sajnos Leninre már nem lehet...

6.Lenin 2016.09.04. 18:03:46

@Janossz:

Gondoltam meg tudsz győzni, hogy miért kellene.
Nos, ez a probléma, nincsenek érvek, csak a jelenlegi elítélése.

Pontosan ezt fejezik ki a jelenlegi támogatottságok

Aki aktív az már elkötelezett valamiért, valahová. Őket talán semmi sem térítené el.

Aki szóvá teszi a téves taktikázást, azt kirúgják.
Itt tartunk 2 évvel a választások előtt.

Nem marad más, mint anyázni a másikat.
Vicces (is lehetne, de nem az)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.04. 18:05:47

Mindig mondtam, hogy Gyucsány = Orbán. Ugyenolyan autokrata nárcisztikus személyiségzavaros szociopata csávó mindkettő, akit a lehető legmesszebb kéne tartani bármiféle hatalomtól.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.04. 18:11:47

@A megvalósult amerikai ólom..: Pedig lehetnél a csótány híve. Imádott viktorod a világon mindent neki köszönhet, sőt szerintem ma is neki dolgozik.

Janossz 2016.09.04. 18:24:16

@6.Lenin: Nem azért vagy Te itt Kispajtás, hogy bárki is meggyőzzön, ugye?
Nincsenek érvek, hülyegyerek? Mást se olvashatsz tőlem, szerencsétlen!
Nem akarlak meggyőzni, csinálj amit akarsz, csak ha nem jön be, majd emlékezz, Te döntésed (is) volt.
"Nem marad más, mint anyázni a másikat."
Hol volt ilyen? Vágysz rá nagyon? Meg lehet kapni azt is.
Na csá! Beszélgessenek Veled az Elvtársaid a jövőben!

6.Lenin 2016.09.04. 18:39:41

@Janossz:

Pedig valóban nyitott lennék meggyőző érvekre.

Nincsenek. Szépen bizonyítottad is.
(különböző megtévesztő szándékkal-minden oldalról-készített "mérések" egymás fejéhez vagdosása csaknem érvet jelent neked?
Ezekkel dobálódzni elég mulatságos.
Na, mind1, tévedtem.

Janossz 2016.09.04. 18:56:10

@6.Lenin: Mondom csá!
A hülye ez esetben nem Te vagy, hanem én, aki ilyen kispályás troll-ivadékokkal szóba áll.

Márk_Márk 2016.09.04. 20:27:01

Kerék-Bárczy egy politikai kurva, semmi egyéb.
Mindig oda megy, ahol a pénz van, és ahol semmittevéssel sokat lophat.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.04. 20:57:23

@az_igazi_trebitsch:

Aki pénzéhes, annak sosem elég a pénz. Orbánt a pénz nem érdekli.

Francois77 2016.09.05. 02:51:11

@Kuviklacz: ha már saját szöveg nem megy, legalább idéznél pontosan. Amatőr.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2016.09.05. 12:54:44

@Francois77: Eltaláltad. Én nem vagyok profi kormánymentegető.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2016.09.05. 12:56:44

@6.Lenin: Nagyszerű. Ha tehát népszavazáson eldöntik, hogy legyedn ingyen sör, akkor demokratikusan lesz ingyen sör (kérdés persze, hogy a sörgyárak menjenek csődbe, a kocsmák vagy pedig az állam fizesse).

6.Lenin 2016.09.05. 13:08:02

@Kuviklacz:

A svájciaknak sem kellett az ingyen pénz. Ne nézd le a választókat.

Az talán demokratikusabb lett volna, hogy kié lehet csak a megművelhető föld?
azoké, akik nincsenek is, vagy nem is akarnak ilyesmivel baszakodni, vagy eladnák olcsó pénzért másnak?

Nos a választók ezt is eldöntötték, nem írták alá az íveket kellő számban. Én se írnám alá az ingyen sört, mert nem szeretem a sört.

Az ellenzék már hányszor riogatta a társadalmat a népszavazással?
Hányszor is szavaztunk ezekről?

Francois77 2016.09.05. 13:08:25

@Kuviklacz: én sem mentegetem a kormányt, csak nem vagyok annyira egydimenziós, hogy csak a szart lássam. nem is vagyok annyira frusztrált, mint te :)
süti beállítások módosítása