B1 blogcsalád



Tarlós megsarcolja az autósokat, de dugó nem lesz kevesebb, se az utak, se a levegő nem lesz jobb

2016. augusztus 28. - Mr Flynn Rider

szmog_nyiegyhaza.jpg

Autós kollégák mostan a szívükhöz és a szőrös-simizős kormányhoz kapnak, a wunderbaum leesik a tükörről kétségbeesésében. A kalaptartón a bólogatós kutya megáll a bólogatásban, a hifiszett meg elnémul két Rihanna- és három mulatós szám között. 

Mi mégis azt mondjuk ennek az ölelkezős plüssmackónak, Budapest szeretve-szeretett főpolgármesterének, hogy

legyen dugódíj, Pista!

Csak ne így, basszus. Ne csesszük el már ezt is. Annyi mindent elcsesztünk Budapesten, hogy arra nincs szó. 

(Sorolhatnánk a Római-partot, amit most kezdenek majd szétverni, a Ligeten, a Váron keresztül a Gellért-hegyig, de nem tesszük, mert az egy másik cikk lenne.)

Persze, a kicsinyes politikai alkuk, meg a kormány nyomása, meg minden. Tudjuk, meg kell alkudni. De Pista, állj már a sarkadra, ha már nem indulsz a következő választásokon! Akkor már mindegy neked!

A dugódíjnak lenne értelme.

Mi az értelme a dugódíjnak?! - hörög az egyszeri autós, aki csupán át szeretne suhhhhhanni a városon, a tükörsima aszfalton, a göndör levelű fák alatt és közben a rövid szoknyás lányok rövid szoknyáinak fodrait bámulni. És nem üvölteni a dugóban a többiekkel, meg rostokolni, meg zötykölődni a szétrepedt, szétmálló aszfalton. 

Hát ez lenne az értelme.  Hogy neked, kedves autós

  • ne kelljen a dugóban rostokolnod
  • ne kelljen évente felfüggesztést cserélni
  • a göndör fürtű fák és a rövid szoknyás lányok pedig boldogan találjanak egymásra a jó levegőjű Budapesten

A dugódíjat eredetileg azért vállalta be a mocskosliberálislezüllöttteszetosza előző városvezetés, mert meg akarták építeni a 4-es metrót. Több tömegközlekedés, kevesebb autó - ez a trend Európában, sőt, egyre több helyen a világon a városokban. 

(Budapesten nem, de most ne menjünk át Vitézybe. Éppen a tömegközlekedést építik le Budapesten és vezetik be a dugódíjat. Ezt így hogy?)

Ennek így nincs értelme, ez csak sarcolás

Annak alapján, ami most derült ki a napokban a dugódíjról, szó sincs ilyesmiről, hogy jó levegő, kevesebb dugó, vagy jobb utak.

Igazából, valami tipikus magyar verzióval álltunk elő (megint, bmeg, megint): megsarcoljuk az autósokat (megint, bmeg, megint), de a dugó nem lesz kevesebb, sőt: se az utak, se a levegő nem lesz jobb. 

A tervezet szerint ugyanis valamiféle budapesti matricát terveznek bevezetni, amiről mindjárt borítékolhatjuk, hogy valamelyik költségvetési szervhez, majd onnan valamelyik haverhoz vándorol majd, az utak, meg a levegő, meg a göndör fürtű fák le vannak szarva. Elvégre, a stróman csak Budán autókázik, vagy maximum a parlamenti mélygarázsig, ahová már úgyse hatol el a bűz, a dugókat meg egy kék villogóval meg lehet úszni. 

A lényeg lényege:

  • ha garantálnák, hogy a dugódíjból utakat újítanak fel, tömegközlekedést fejlesztenek,
  • ha a pénz átláthatóan áramolna (ilyet leírni a 2016-os Magyarországon, hehe),
  • ha valóban csökkenne a forgalom Budapesten.

Ekkor lenne értelme. Így csak sarc marad. Amit meg majd keserűen lenyelünk, mint annyi minden mást. 

És fuldoklunk tovább, kedves Pistám, ölelgetős mackóm. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4111653324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

para_noir 2016.08.29. 08:45:46

Ennek a posztnak így semmi értelme. A dugódíj eredeti célja nem az, hogy pénz legyen belőle, amiből felújítás vagy miegyéb történik, hanem hogy távol tartsa az autókat a sűrűn lakott belső városrészektől, ahol a légszennyezettség miatt a várható élettartam 5-10 évvel csökken. Az, hogy ebből esetleg lóvé is van, másodlagos. Most éppen egy piti összeggel akarják elkenni a dugódíj lényegét, hogy ne fájjon az autósnak, ergo lenne is, meg nem is, mert ilyen öt rongyokat mindenki kifizetne, a helyzet nem változna. Havi húsz már mondjuk érne valamit, mondjuk azzal kombinálva, hogy csak 5 évesnél fiatalabb autó jöhetne vonalon belülre.

Broad 2016.08.29. 08:47:47

A dugódíjnak akkor lenne értelme, ha csak ténylegesen a belváros vagy a belső kerületekre lenne érvényes. Így, hogy az egész városra kell fizetni, miért hagyná valaki a külső kerületekben az autóját, ha már kifizette a díjat?

chrisred 2016.08.29. 08:55:37

A dugódíj azért került be a 4-es metró megvalósíásával kapcsolatos vállalások közé, mert elvileg ez lenne az egyik eszköz, amivel az új metró építésének célja, nevezetesen a belváros felszíni közlekedésének tehermentesítése elérhető. Ne menjünk bele, hogy ez mennyire volt reális cél, de az tény, hogy erre kaptuk az uniós támogatást. Vagy visszafizetjük a pénzt, vagy adatokkal igazoljuk, hogy a cél teljesült.

Broad 2016.08.29. 09:02:21

@chrisred: Ha az egész városra fizetni kell a dugódíjat, mennyivel fog csökkenni a belváros forgalma? Gondolod az autós lefogja rakni az autóját a metró végállomásán és metróval megy be belvárosba? Arról ne is beszéljünk, hogy mennyi parkoló van a metró végállomások közelében.

new_boy_on_the_block 2016.08.29. 09:09:51

Nem értem az írást... bocsi.

2016.08.29. 09:11:43

Nekem rémlik valami Demszkij nevű ember, aki miatt most be kell vezetni a dugódíjat.... 20 évig jól megszedte magát, aztán a szart meg az utódjaira hagyja borulni, másszanak ki belőle ők....

ügyes. :-)

Arcade Macho 2016.08.29. 09:16:48

km alapu utdij kellene ovezettol fuggoen, pl. kulvaros: 20 Ft / km, belvaros 50 Ft / km
meg kell fejelni nox + korom adoval(hiszen a szennyezes atmegy az ovezethataron is) es a dugoban extra felarat fel kell szamitani mivel generalja a dugot

ez a havidijazas meg savhatar meghuzasa de a bentlako meg ingyeeeeeeeeeeer hasznalja napi 10 orat az autojat, meg egyeb kocsogoles csak kontraproduktiv

Arcade Macho 2016.08.29. 09:17:42

@para_noir: "Havi húsz már mondjuk érne valamit, mondjuk azzal kombinálva, hogy csak 5 évesnél fiatalabb autó jöhetne vonalon belülre."

20 eves euro2 -es benya cca annyi noxot tol mint egy 2 eves focvagen
akkor errol a hulyesegrol ennyit...

para_noir 2016.08.29. 09:20:54

@Arcade Macho: nem vagyok egy nagy autószakértő, de erősen kétlem, hogy egy 20 meg egy 2 éves autó ugyanannyi káros anyagot bocsájt ki. Vagy 18 évig nulla előrelépés volt ezügyben az autóiparban? De még ha így is van, a mondatom első fele akkor is sokkal jobb megoldás lenne, mint a mostani tervezet.

2016.08.29. 09:23:12

@para_noir: Hát a 20 éves biztos több káros anyagot bocsájt ki. Mármint abból a fajtából amit a tesztek tudnak és akarnak mérni. Hogy a többiből melyik mennyit, az bizony nagy kérdés és még egy darabig kérdés is marad.

Arcade Macho 2016.08.29. 09:31:10

@para_noir: pedig de...
NOXban terheles alatt igen, ja es elfelejtettem a dizelt megemliteni, fokent a csalos dizelt, tudod amit nalunk nem kotelezo kijavitani...

nem mellesleg ha nem tudnad akkor elmondom azt is hogy a viszonylag uj autok kozott is (euro 5, azaz 3 eves) )van kulonbseg NOX kibocsatasban, van ott egy lazza 3szoros szorzo

para_noir 2016.08.29. 09:37:34

@Arcade Macho: ok mester, elhiszem, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a dugódíjjal ki kéne ebrudalni az autókat a belvárosból. A többi totalcaros okoskodós fórumokba való duma. Ha mind ugyanúgy szennyez, akkor legfeljebb mindet ki kell tiltani.

PomberMaci 2016.08.29. 09:41:11

Azt hiszem a blogger túltolta egy kicsit...:-)))
A dugódíjat még a demszkíj gazda vezette be, cserébe a 4-es metró pár száz milliárdjáért, amit sikerült is eldurrantaniuk valahova a ködbe, mert másutt fele-negyede pénzért szokás ekkora metrót építeni. Ha a Tarlós visszavonná a dugódíjat, akkor azt a 3-400 mrd-ot is vissza kéne utalnia.

Úgyhogy blogger úr forduljon demszkij gazdájához tanácsért, mert ez most nem jött be neki.

citrix 2016.08.29. 09:53:14

Ha a dugódíj a dugóra vonatkozna akkor miért kell fizetni Cinkotáért vagy Soroksár alsóért? Még hány száz évig hivatkozik a fidesz az elmúttnyócévre az új és új sarcok kivetése okán? Vagy a stadionépítést, kisvasutat, városliget irtást és őfőméltóságának várba költözését is Demszky miatt kell? Félkegyelmű tökéletlen banda a fidesz űgy ahogy van.

Broad 2016.08.29. 10:15:10

Az egész dugódíjnak akkor lenne létjogosultsága, ha pl. lenne egy I. zóna a Nagykörúton belül, meg egy II. zóna a Hungária krt. vonalán belül, a III. zóna meg azon kívül. Az I. zóna napi 1000 Ft. II zóna 500 Ft. III zóna 0 Ft na akkor meggondolnák az autósok, de ebben a formájában csak egy sarc, és nem old meg semmit.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.29. 10:15:35

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Távol álljon tőlem, hogy a fasz demszkit védjem, de a tervezett dugódíj NEM dugódíj, csak egy újabb adó az autósoknak. Tájékozódj, mielőtt véleménytformálsz!

Arcade Macho 2016.08.29. 10:27:21

@Broad: persze persze mert a kulvarosi budapestit szarba kell venni mi? az mar nem is ember, ok egyaltalan nem is szamitanak, ugye?
kulvarosban reggel egyaltalan nincsen dugo, ha esetleg egy palotai el akarna menni KERULETEN belul es a sajat teruleten levo M3ast hasznalna akkor miert is kell neki dugoban allnia?

2016.08.29. 10:27:55

@atpijkamo116: Valamit be kell vezetni, mert a Demszkij felvette a lóvét és cserébe ezt ígérte. Tarlós meg olyant fog bevezetni, ami neki politikailag a legkisebb problémát okozza. (Értsd a lehető legkevesebb budapesti szavazóval akar kibaszni, mert akkor esetleg újra választják). Na ez a véleményem.

Arcade Macho 2016.08.29. 10:28:21

@para_noir: persze, esetleg ezt a kitiltast a mentovel kezdjuk ami hozzad menne, majd kuldunk lovaskocsit, igaz az mar a halottaskocsi lenne de a lenyeg hogy KIITICCSUNK minden szennyezot!!!

Broad 2016.08.29. 10:39:25

@Arcade Macho: ennyit sikerült felfogni? Gratulálok, de meséld már el nekem, hogy ha az egész városban kell dugódíjat fizetni, akkor kevesebben lesznek a külső kerületekbe?

para_noir 2016.08.29. 10:44:12

@Arcade Macho: neked nincs sok eszed ugye? Ki beszélt itt mentőről? Látom nagy autóbuzi vagy, de dugós szmogtól te is, meg a gyereked is hamarabb beadjátok a kulcsot, persze ez nem számít. A dugódíj nem a mentő, áruszállító, rendőr és taxis ellen lenne, hanem a belvárost totál feleslegesen eldugító átmenő forgalom miatt, meg a kényelmes hülyék miatt, akik tíz utcányira is kötelezően autóval mennek. De te biztos marhára élvezed, ha napi 2x 80 percet kell araszolnod a 15 km-en a körúton, igazad is van, az a jó, az a fasza, szívjad teli tüdővel. Mellesleg leszarom, még idén kertesházba költözöm a város szélére, szenvedjetek ti a dugóban, szívjátok ti a füstöt seggfejek.

Kivlov 2016.08.29. 10:53:26

A dugódíjnak semmi értelme, mivel az emberek nem hobbiból autókáznak a városban, hanem mert muszáj. Nem lesz tőle kevesebb autó, max. ha évi 30-50 ezernél kezdődik a mértéke.

Broad 2016.08.29. 10:53:30

@Arcade Macho: illetve még annyi, hogy akkor az szerinted teljesen normális, hogy pl, egy nyugdíjas, aki mondjuk havonta elmegy bevásárolni egy piacra a szomszéd kerületbe az annyit fizessen, mint egy másik autós, aki naponta bemegy Óbudáról a Belvárosba?

para_noir 2016.08.29. 11:10:55

@Kivlov: de, rengetegen hobbiból. Mert derogál a bkv, mert mutatni kell a kollegáknak meg a szomszédoknak a hitelre vett Ignist, mert kényelmesek és lusták, mert azt hiszik, hogy az autós közlekedéstől urak, többek lesznek. Ha lenne egy havi huszas dugódíj, hirtelen kiderülne, hogy rohadtul hobbiból autókázik a harmada legalább.

Arcade Macho 2016.08.29. 11:14:16

@para_noir: ok, belatom tevedtem...
nem a mentot irtad, hanem az autokat!!!
akkor a hozzad es csaladodhoz meno orvosi autot kell KITILTANI mindet!!!

vagy esetleg a gyereked vagy unokadat vihetned el a gyerekorvoshoz egy KAMAZZAL, akar meg 39 C -san is, ugyanis a gyerekorvos is AUTOVAL menne ki cimre
vagy esetleg fokozni akarod a hulyesegedet es egy kis nyunyugi stift helyett is MINDEN orvost mentovel jaratnal?

azt hiszem inkabb hagyd abba ne fokozd, gondolkodjal ok?
lasd: "Hanem az, hogy a dugódíjjal ki kéne ebrudalni az autókat a belvárosból. A többi totalcaros okoskodós fórumokba való duma. Ha mind ugyanúgy szennyez, akkor legfeljebb mindet ki kell tiltani."

Arcade Macho 2016.08.29. 11:17:05

@Broad: "hogy pl, egy nyugdíjas, aki mondjuk havonta elmegy bevásárolni egy piacra a szomszéd kerületbe az annyit fizessen, mint egy másik autós, aki naponta bemegy Óbudáról a Belvárosba?"

ugyanannyit nana!!!
ha ugyanolyan autoban es ugyanakkor menne akkor pontosan ugyanannyit kellene fizetnie!!!
ja ez a honapos kocsogseg amit eppen bevezetnek ez a legrosszabb, mondtam mar km alapu utdij kell, aki havi 20szor bezudul az az igy keletkezo havi 40e - 80e -nel mar elegge el fog gondolkodni egy kis eletmodvaltason, ugymint tomegkozlekedes meg ilyesmi

para_noir 2016.08.29. 11:18:55

@Arcade Macho: világosan válaszoltam, erre tovább tolod ugyanazt a marhaságot. Ostoba vagy ahhoz, hogy társalogni lehessen veled.

Arcade Macho 2016.08.29. 11:27:53

@Broad: "Gratulálok, de meséld már el nekem, hogy ha az egész városban kell dugódíjat fizetni, akkor kevesebben lesznek a külső kerületekbe?"

nem dugodij hanem utdij
es igen
ha megdragitjak esetleg kepesek arra hogy okosan megdragitsak, azaz a csucsforgalmi idoszakban kepesek lennenek olyan magas dijat kiszabni, hogy ne legyen dugo, akkor egyertelmuen kevesebb lesz az autos forgalom, a kulvarosban is

tudod elegge faramuci helyzet az M3as ha beall es akkor ott pillogtatnak hogy jajj szegeny belvarosiakat vedjuk csak meg...

Arcade Macho 2016.08.29. 11:29:37

@para_noir: "A dugódíj nem a mentő, áruszállító, rendőr és taxis ellen lenne, hanem a belvárost totál feleslegesen eldugító átmenő forgalom miatt, meg a kényelmes hülyék miatt, akik tíz utcányira is kötelezően autóval mennek."

hmm erdekes valami SEGGFEJ viszont 5 evesnel fiatalabb autok kitiltasarol beszelt faszsagokat...
akkor en hagynam ok... dontsd el hogy az autoval kozlekedo vizugyest vagy orvost is hogyan akarod eltiltani az autovezetestol, utana majd targyalunk....

cselaxi 2016.08.29. 11:34:47

@Kivlov: Itt a pont. "...az emberek nem hobbiból autókáznak a városban, hanem mert muszáj..." a vízfejben....

para_noir 2016.08.29. 11:35:21

@Arcade Macho: az öt évesnél fiatalabb ügyben igazat adtam neked, és írtam, hogy nem az a lényeg. Hanem az aránytalanul magas forgalmi terhelés enyhítzése. Ez ugyanis a dugódíj lényege, hogy ne hatezer autó araszoljon egy kilóméternyi belvárosi útszakaszon óránként. Melyek, mint neked hála tudjuk, kortól és márkától függetlenül ugyanolyan légszennyezők. Erre te lovagolsz itt a mentőn, mikor rohadtul világos, hogy nem a mentő, vagy ügyeletes orvos kocsija lenne kitiltva, ahogy nyilván senki nem akarja kitiltani az áruszállítót, a rendőrt, és így tovább. De csak tolod a mentőautós hülyeségedet. Esetleg szerinted mentőautók okozzák a napi dugókat? Vagy netán az a pár tízezer _nem_ mentő, amelyik köznapi nevén a forgalom? Sírva kérlek, az orvost még egyszer fel ne hozd, arról eddig csak vakeráltál, magaddal vitatkozol, és abban is vesztésre állsz, ami azért teljesítmény.

erol 2016.08.29. 11:51:38

@Kivlov: "A dugódíjnak semmi értelme, mivel az emberek nem hobbiból autókáznak a városban, hanem mert muszáj." Muszáj. Na ez aztán hatalmas érv. Ki kényszerít rá? Nekem miért nem "muszáj"? Villamossal és biciklivel is azért járnak az emberek mert muszáj.

erol 2016.08.29. 11:54:56

@erol: Igazából ez a muszáj úgy hangzik mintha valójában ők is utálnának autózni és szívesebben mennének metróval, csak hát muszáj. Miért nem változtatnak az életükön ha utálják?

Kivlov 2016.08.29. 11:58:58

@para_noir:
derogál a BKV?
majd ha nem lesznek összhugyozott csövesek a villamoson, ha a metróban nem 50 fokos hónaljszagot kell szagolni, a zellenőrök nem 8 osztályos bunkók lesznek, akkor lehet példálózni a BKV-val, mint alternatívával.
Addig a kettő nem egymás érdemi helyettesítője.

@erol:
Ki kényszerít rá? Az élet...

2016.08.29. 12:02:28

@cselaxi: Nincs rá befolyásom.

2016.08.29. 12:05:06

@para_noir: "A dugódíj nem a mentő, áruszállító, rendőr és taxis ellen lenne, hanem a belvárost totál feleslegesen eldugító átmenő forgalom miatt"

Mondjuk, ha az M0-ás elkerülőn nem kellene egy M1-M3 elkerülés esetén 65 + km-t menni és ugyanannyi idő alatt érni oda, mintha átmegyek a városon, akkor lehet nem ez lenne a helyzet. Meg ha az M0 körbeért volna, akkor aki nyugatról jön és északra megy, az sem menne be a városba.

lbalazs 2016.08.29. 12:12:16

Egy baj van az átmenő forgalom belvárosból kitiltásával. A Budapesti belvárosban van a Duna hidak nagy része. A Hungáriával együtt a belvárosban van 28 forgalmi sáv azon kívül az M0-n van 6 (csak a déli számít, amíg nem teljes az M0). A többi hídhoz nincs út (M9, M4-8).
Ezért mennek az emberek a belvároson át az ország keleti feléből a nyugati felébe.
Csökkenteni nem ezt kellene, hanem a napi munkába járást. Azt kellene átterelni a tömegközlekedésre. Erre pedig nyilván nem jó, az egész városra kiterjedő útadó, mert akkor nem fogom letenni a kocsit a metrónál. A napi bejárás tehát nem csökken. Az időnkénti beautózás fog csökkenni, kevesebben mennek majd a belvárosi boltokba, a színházakba, koncertekre. Így tehát sikerül a lehető legtöbb káros hatást kihozni a bevezetésből, anélkül, hogy előny származna belőle.

para_noir 2016.08.29. 12:16:10

@Kivlov: százezreknek nem derogál. Nekem se. Nekem mondjuk az derogálna, ha ha másfél óráig kéne hazafele araszolnom a forgalomban egy autóban. Akinek a bkv ilyen büdös, költözzön valami csinos kis faluba, dolgozzon helyben, és nem találkozik gáz emberekkel a villamoson. Ha neked derogál a bkv, akkor meg fizess az autókázásodért, mert ezek szerint járhatnál bkv-val, de az neked túl alpári. Akkor fizess, ha ilyen úr vagy.

chrisred 2016.08.29. 12:18:26

@Broad: Szerintem nincs olyan reális szintű és jellegű dugódíj, aminek a bevezetése belátható időn belül tehermentesítené a belvárost. Főleg a hármas metró időleges kiesése alatt. Ezért lesz egy jelképes és értelmetlen intézkedés, amiről jól el lehet vitatkozgatni a brüsszeli irodákkal.

Broad 2016.08.29. 12:43:35

@Arcade Macho: borul az érvelésed, az EU dugódíj bevezetéséhez kötötte a metró pénzeket és nem út használati díjhoz. Az hogy melyik mennyire igazságos órákat lehetne vitatkozni. De ha dugódíjról beszélünk akkor igeni is az a cél, hogy a Belvárosba ne autóval menjenek dolgozni az emberek, hanem BKV-val ezt pedig csak akkor lehet elérni, ha vannak parkolók a külső kerületekben fizetni kell a Belvárosba a behajtásért és van minőségi tömegközlekedés. Ha útdíjat kell fizetni akkor mindenki ugyan úgy befog menni autóval a Belvárosba és nem ér semmit a bevezetése.

Broad 2016.08.29. 12:50:55

Emlékeim szerint az EU a dugódíj mértékét és zónáit nem írta elő, ha Tarlósék tökösek akarnának lenni és csak azért bevezetni, mert kell, akkor úgy vezetnék be, hogy 1 Ft/nap az V. kerületbe. De ők nem tökösek akarnak lenni, hanem pénzt akarnak lenyúlni.

2016.08.29. 12:53:09

Pár hozzászólással előbb megírták a tutit! M1-M3 miatt muszáj átmenni a városon. Én sem kerülök +65km-t! Nincs az a dugódíj és egyben dugó, ami elrettentene attól, hogy a sokkal rövidebb fővárosi áthaladást válasszam!
Másodsorban, vidékiként, a fővárosba felutazva gazdaságilag nem éri meg lerakni az autót. a parkolódíj + menetjegy hatványozottan többe kerül, mint dugóban kényelmesen araszolva eljutni a célig.

Arcade Macho 2016.08.29. 13:10:32

@para_noir: "Ez ugyanis a dugódíj lényege, hogy ne hatezer autó araszoljon egy kilóméternyi belvárosi útszakaszon óránként. "

igen ez igy van
csak meg hozzatehetjuk hogy nem csak belvarosban van dugo

Kivlov 2016.08.29. 13:27:43

@para_noir:
Ha értelmeznéd, amit írtam, akkor abban benne van, hogy ez az évi 5000 Ft nem fog embert elriasztani attól, hogy beautózzon. De még a 20 se.

erol 2016.08.29. 13:41:30

@Kivlov: "Ki kényszerít rá? Az élet..."
Nem irigyellek. Próbáld meg irányítani az életed, ne csak sodródj.

erol 2016.08.29. 13:44:26

@Kivlov: " évi 5000 Ft nem fog embert elriasztani attól, hogy beautózzon. De még a 20 se."
Ezt a ziccert nem hagynám ki: van egy hülye csoport amelyik bármennyit hajlandó fizetni.

Kivlov 2016.08.29. 14:02:47

@erol:
kutya se kért rá, pedig lenne miért. :D

te komolyan azt hiszed, hogy évi 5000 Ft-ért cserébe mondjuk megfeleződik a forgalom? Hagyjad már. Ez csak újabb pénzbeszedés lesz, semmi több. kevesebb lesz 20 autóval, na bumm. Plusz megnő a belvárosi címre bejelentett emberkék száma. :D

para_noir 2016.08.29. 14:05:00

@Kivlov: te a koszos bkv miatt sírtál. Vagy hol írtál ilyesmit? Egyébként egyetértünk, az évi 5 ropi semmi, havi húsz már érne valamit.

Kivlov 2016.08.29. 14:26:28

@para_noir:
"A dugódíjnak semmi értelme, mivel az emberek nem hobbiból autókáznak a városban, hanem mert muszáj. Nem lesz tőle kevesebb autó, max. ha évi 30-50 ezernél kezdődik a mértéke."

erol 2016.08.29. 15:12:09

@Kivlov: Ki beszélt évi 5 rugóról? Legyen 150.

Arcade Macho 2016.08.29. 15:58:02

@Broad: "Ha útdíjat kell fizetni akkor mindenki ugyan úgy befog menni autóval a Belvárosba és nem ér semmit a bevezetése."

irtam hogy kulvarosban 20 Ft / km belvarosban 50 Ft / km, plussz a szennyezes utani dij, szigoruan szennyezessel aranyosan, plussz a dugo CSINALASA utani km dij
tutti mindenki ki tudna csengetni mellenyzsebbol
szerintem az agglomeraciosok nagy tobbsege olyan szepen ratalalna a helyi P+R parkolojara hogy csak csodalkozna mindenki...

Arcade Macho 2016.08.29. 16:03:01

@Kivlov: "Plusz megnő a belvárosi címre bejelentett emberkék száma. :D"

igen ez a kocsog mentalitast a csinyovnyik Tarlos is atvette, hogy a belvarosi urivezeto a mellett hogy egy evi 600e HUFba kerulo felszini parkolohelyet az idonek a 98%ban bitorol, a melle meg kapjon egy olyan dzsoker kartyat amire az van rairva, hogy az o autoja egyaltalan nem szennyez es semmi dugot nem is okoz
agyrem, agyrem...
süti beállítások módosítása