Szakmányban írják az okosok az elemzéseket a honi munkaerőhiányról és az elvándorlás megfékezésének lehetséges módozatairól. Legutóbb a Policy Agenda állt elő a maga tisztességgel összerakott dolgozatával.
Nagy kár, hogy marhaság az egész.
Nem nagy újdonság, hogy legalább 200 ezer munkáskéz (az esztergályostól a programozóig) hiányzik a munkaerőpiacról. Nem igényel különösebb fantáziát e folyamatot összekötni százezrek kitántorgásával Londonba, Berlinbe, vagy csak a szomszédos Bécsbe. (Ma már több magyar dolgozik Ausztriában, mint török.) A megoldási javaslatok kidolgozásakor azonban a jelek szerint már szárnyalt a képzelőerő. A fentebb említett tanulmány – ahogy a legtöbb – három receptet vesz végig:
- külföldiek behívása,
- járulék- és/vagy adócsökkentés,
- fizetésemelés.
És amire jutnak:
- a migránsellenes hangulatban a kormány nem engedheti meg magának, hogy külföldiek tömegét szabadítsa a magyar munkaerőpiacra - meg amúgy se lenne jó, hisz az még lejjebb nyomná a kereseteket. (De csitt! Már itt spoilereznek az írók, mit tartanának üdvözítőnek.)
- A 2-es megoldás – amelyre hajlana a kormány – sem járható, mert nem a munkavállaló, hanem a munkáltató zsebében hagyna több pénzt. A szemét kapitalista pedig – mármint a munkáltató – naná, hogy inkább lenyeli a zsozsót, mintsem a kizsákmányolt munkásának adná.
- Vagyis az egyetlen járható út a 3-as ajtó mögött rejtezik: fizetésemelést, de azonnal. Akkor aztán maradna a seggén a magyar, nem rohangászna külhonokba pincérkedni, gyereket vigyázni, feltalálni vagy programozni. De a szemét kormány – bár módja lenne rá – még ezt sem teszi meg. Úgyhogy abcúg Orbán.
Rögzítsük: ez ugyan az a szellemi kör, amelyik – joggal – vért hányt a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások állami ellopásától, hülyének nézi – ugyancsak joggal – az angolokat a Brexitért, és rühelli a minden határon túl terjeszkedő orbáni államot. Az utolsóval kapcsolatos érzületben is tudunk osztozni.
Minden egyszerre, sajnos, nem megy. Talán csak akkor, hogy ha Fidesznek, vagy egyenesen Orbán Viktornak hívnak. Ám ha a politikai haszonszerzés felett csak egy pillanatra is győz a józan ész, akkor kiderül, hogy nem a láb lóg ki, de
az egész ló nincs a helyén.
A magánnyugdíjpénztár a klasszikus – ha tetszik liberális – piacgazdaság egyik alapvetése. Üzenete – a végletekig leegyszerűsítve –: több pénzt hagyni az állampolgárnál, de nagyobb felelősséget is ruházni rá. Kevesebbet vesz el az állam, de kevesebbet is ad. Ha nagyobbak az igényeid, teremtsd elő magadnak. (Ugyanezen elv mentén az egykulcsos jövedelemadó szintén a liberális gazdaságpolitika alfája.)
Azt pedig fölösleges is különösebben magyarázni, miért nem fér bele a jogállami keretekbe mindaz, ami Magyarországon valahogy mégiscsak belefért a magánmegtakarításokkal kapcsolatban. A magántulajdon szentségének, sérthetetlenségének tiszteletben tartása politikai szekértáboroktól független, minimális elvárás lenne minden párttal szemben. Európában ezt egyedül az underground radikálbal – lásd még: Tamás Gáspár Miklós, mint az irányzat egyedüli magyar képviselője – tagadja vállaltan, újra oltárra emelve a köztulajdont minden mással szemben.
Vagyis: a magánnyugdíj-pénztárak bevezetése egy liberális, piacpárti lépés volt szocialistáktól, míg egy szélsőkomcsi húzás Orbántól a lenyúlása.
A brit kilépés – tudjuk, halljuk – a migráció kérdésének európai kezelésén múlt. Ugyanis míg az EU a személyek, áruk és szolgáltatások szabad áramlása mellett tett hitet (4,5 millió brit polgár él szerte a kontinensen ezzel a lehetőséggel), addig a Brexit-pártiak nacionalista, protekcionista alapon igyekeztek volna gátat szabni a Kelet-Európából érkező (gazdasági migráns?) munkavállalóknak. Leginkább az érvelés világcsúcsának számító: "elveszik előlünk a munkát, miközben nem dolgoznak és élősködnek a szociális rendszeren" – logika mentén. Kétségtelen, összesen közel 3 millióan szivárogtak a szigetországba az EU keleti végéből. A Brexit ennek akar véget vetni.
A magyar kormány meglehetősen felemás kommunikációjából végül is az rajzolódik ki, hogy megértik a brit kilépés okait –
még ha hazudnak is róla.
Ez gazdaságpolitikai szemüvegen keresztül megint csak – nacionalista - baloldaliság, bármennyire is konzervatív-jobber párt nyomja ott és itthon is. Elzárkózni a piaci verseny elől, állami szabályozókkal megmondani a tutit a bizniszben. Aki ez ellen szót emel, az óhatatlanul hitet tesz a piacgazdaság, a kontrollált verseny és a szabadságjogok mellett.
Vagyis: a Brexitet támogatók a protekcionista baloldali populizmust képviselik a piacpárti, liberális felfogással szemben.
És amikor megmerevedni látszanak a frontok, akkor hagyja el mindenki korábbi állásait – és a józan eszét.
Akik eddig következetesen képviselték a szabályozott piacpártiságot, azok hirtelen TGM oldalán találják magukat, amikor azt követelik, hogy a kormány azonnal avatkozzon be a munkaerőpiacon, és addig tornázza fel a fizetéseket, amíg el nem érjük a jussunk: a nyugati életszínvonalat. (Ahhoz, hogy nominálisan beérjük Ausztriát, kereken a duplájára kellene emelni a béreket. Sok sikert.)
Piacot, szabadságjogokat, józan észt feledve követelik, hogy Orbán avatkozzon be ott, ahol az államnak semmi keresnivalója 1989 óta. (Az bezzeg mennyire nem tetszett, amikor az állam ott avatkozott be, ahol semmi keresnivalója, és cimboráknak újraosztotta a dohánypiacot, meg az útépítést, no és a lámpabizniszt – a sor sajnálatosan hosszan folytatható.)
Mert, ugye,
Magyarországon aztán minden a legnagyobb rendben, csak a fizu kevés kicsit.
Ezzel szemben a kormány – mintha jobbik eszére hallgatna – inkább a ténylegesen kiugróan magas járulékokból, vagyis a munkaadói (vállalkozói) terhekből faragna. Sajnos azonban ennek köze sincs a józan észhez – nem lévén ilyenje, a "habonyizmus" csak szavazat- és haszonmaximalizálást ismer. Mégis, első ránézésre ezúttal a mindeddig TGM-i értelemben vett szélsőball kottájából játszó Orbán-kormány védelmezi a piacot az ugyancsak politikai haszonszerzést remélő ellenfelektől.
Elmebaj.
De sajnos még nincs vége.
Az, hogy a magyar bérek alacsonyak, nem újdonság. Mi lettünk Kelet-Európa Kínája. Sőt! Az egész világ Kínája, ugyanis
még Kínában is magasabb az átlag órabér, mint nálunk.
Ez persze nem a turáni átok vagy az ezredéves balsors miatt alakult így. Ez az Orbán-kormány elemi érdeke.
- Ha drágább lenne a magyar munkaerő, nem itt szereltetne az Audi és a Mercedes, de talán még a Suzuki is szedné a sátorfáját. Ez így több mint a GDP 10 százaléka.
- Ha még az uniós forrásokat is kivonnánk a rendszerből – ahogy az 2020 után meg is történik majd –, közel 14 százalékos mínuszban lennénk, miközben idén jó, ha legfeljebb 2 százalékkal bővül a gazdaság.
A fentiek nélkül 12 százaléknyi lenne a visszaesés. Ekkora még a globális válság éveiben sem volt.
Magyarország nem versenyképes.
Ezernyi okból. Egyetlen egy ok ellensúlyozza ezt az ezret: a nevetségesen alacsony bér.
Nincs az a kínai kommunista pártvezető, amelyik meg ne nyalná mind a tíz ujját egy olyan rendszerért, mint Orbáné. Ott azonban – legnagyobb sajnálatukra – a piaci törvények kiverekszik maguknak a jussukat. Nálunk a NER könnyedén visszanyesi ezeket a próbálkozásokat.
Vagyis: a fejlesztések, az információ-technológia, a start up világ ellensége, az Orbán-kormány a legrosszabb kínai kommunista hagyományokat követve, tudatosan tartja mélyben a béreket, míg ellenzéke az eddiginél is agresszívebb befolyásra akarja rávenni a piac rovására.
Aki balról előzi a kommunistákat, az hol van?
Az senkinek nem jut valahogy eszébe, hogy a kontrollált piacgazdaság képes egyensúlyban tartani a kínálatot a kereslettel – akkor is, ha a bérekről van szó. (Csak halkan tesszük hozzá: egy hirtelen, nagy arányú béremelés azonnal meglódítaná az inflációt, vagyis a több pénznek nem lenne magasabb a vásárlóértéke. De milyen jól hangzik, hogy ezer milliárd millpengő a napi fizetésem! Ja, nem is hangzik jól.)
Valós gazdasági és társadalmi problémák megoldását teszi lehetetlenné, hogy a kormány semmiféle konzekvens ideológiát nem képvisel, csupán a habonyi népszerűséget figyeli, miközben az ellenzék a szélsőjobbtól a szélsőbalig terpeszkedő polgári középet igyekszik valahonnan beelőzni – ugyancsak népszerűséghajhász célzattal.
E hosszadalmas írás elolvasása alatt a fenti vita nemhogy dűlőre nem jutott, de egyre vadabb elképzelések és követelések látnak napvilágot. Ugyanezen idő alatt két tucat magyar fiatal repülőjegyet vett Londonba, Berlinbe,
bárhová, csak el innen.
Nem kizárólag a fizetés miatt. Sokkal inkább a problémák megoldatlansága és megoldhatatlansága miatt.
ashwood
(Képek: 444, Privátbankár)
