A B1 blogcsalád



3 bizonyíték, hogy a Fidesz felszámolta a jogállamot Magyarországon

2016. augusztus 18. - nickgrabowszki

kopaszok.jpg

A jogállam elvileg a törvények uralmát jelenti. Hogy a törvények korlátozzák a hatalmat, hogy senki sem állhat a törvények felett, és a törvények mindenkire vonatkoznak. Nem emberek, hanem előre meghatározott jogszabályok uralkodnak.

Ehhez képest ma Magyarországon a törvények nem vonatkoznak mindenkire, és a törvények előtt nem mindenki egyenlő.

Vannak egyenlőbbek.

  • Erre utal például, hogy megszünteti az eljárást báncselekmény hiányában egy olyan ügyben, amit gyakorlatilag élőben közvetít a média, ahol nem csak az elkövetők személyazonossága nem kérdés, hanem a bűncselekmény ténye sem. De még az elkövető verőemberek is megússzák, csak hogy ne kelljen még kihallgatni sem a felbujtással erősen gyanúsítható Kubatovot.
  • Ugyancsak ezt jelzi, hogy a magyar igazságszolgáltatás bugyraiban kézen-közön képes eltűnni egy tárgyi bizonyíték, az éjszaka császára Kubatovnak írt levele, amelyben a kampányban nyújtott segítségre emlékezteti. A bíróságnak átadott bizonyítéklistán csak egy levéltöredék található, a levél első néhány oldala nélkül.Miközben Kubatov - saját bevállasa szerint - átadta a levelet a hatóságoknak, de azt már nem mondja meg, hogy melyiknek.
  • Valamint az is ezt mutatja, hogy hiába van bíróság előtti tanúvallomás Rogán megvesztegetéséről Portik által, se a rendőrség, se az ügyészség nem hajlandó nyomozni az ügyben. Miközben nem indul eljárás hamis tanúzásért Portik ellen sem.

A hatósági érvelés ezekben az ügyekben annyira átlátszó, hogy nagyon foglalkozni sem érdemes vele. Például, hogy Portik nem tudta megnevezni, milyen címletekben adta át a pénzt Rogánnak, vagy hogy több helyszínt is említett, ahol találkozott az akkori polgármesterrel. (Ezt részletesen itt szedtük szét.)

Vagy hogy ha nincs levél, hát nincs levél, nincs is szükség rá. Kubatovról már a másik ügyében is megállapították, hogy érdemi információ tőle nem várható. Az meg - ugye - föl sem merült, hogy

nem TŐLE, hanem RÓLA kellene informálódni.

De a legarcpirítóbb nyilván az NVI-nél történt választási csalást felmentő végzésének érvelése. Eszerint bűncselekmény már csak azért sem történhetett, mert bár a kopaszok akadályozták Nyakót a bélyegzésben, a szocialista végül azért mégiscsak odaférhetett a blokkoló órához,

Mintha az lett volna kérdés, hogy odaférhetett-e, nem pedig az, hogy - bár ő érkezett előtt - időben a Fidesz küldöttei előtt odaférhetett-e.

Ezen az alapon, nem szabad elítélni egy emberrablót sem, ha áldozata végül kiszabadult. Hiszen az eredeti állapot helyreállt, mit számít, hogy valakit fogságban tartottak. 

Végül kiszabadult, nem?

Hát végül is a Fidesz-KDNP eltörölte a vasárnapi nyitvatartás tilalmát, okafogyottá vált a népszavazás, Nyakó elérte a célját.

Mit kell itt hepciáskodni, meg követelni, hogy Kubatovot börtönbe?

Arról sokat írtunk már (a legalaposabban itt, meg itt), hogy mivel az ellenzéki politikusok hat éve gyakorlatilag nincsenek olyan pozícióban, ahol bűncselekményt tudnának elkövetni, vagy akár akár koncepciós és koholt ügyekkel lehetne vádolni őket, az ügyészség visszatért eredeti feladatához, amit még 16 éve a Kaya Ibrahim-, Joszip Tot-féle ügyben kapott:

  1. megakadályozni a Fidesznek kellemetlen ügyeket,
  2. megakadályozni, hogy fideszes politikus nemhogy börtönbe, de egyáltalán bíróság elé kerüljön.

Ehhez képest most annyi történt, hogy kopaszok és Kubatov tettét normálisnak, rendben lévőnek elismerve a BRFK legitimálta a magánhadseregek jelenlétét.

Hiszen, ha lehet magánhadserege Orbánnak, lehet Kövérnek, lehet Ádernek, meg Matolcsynak, miért ne lehetne Kubatovnak is - bár az már formálisan se kötődik az államhoz.

Az állam feladta az erőszak monopóliumát, illetve átadta a fideszes kiskirályoknak.

Ami a választási irodánál történt, meg ami a Városligetben, az nem kivétel többé, hanem a főszabály.

A feudális anarchia korában élünk, ahol kiskirályok küzdenek egymással a hatalomért; hatalom profitja a közjavak szabad eltulajdonításának lehetősége; mindenki más meg csak a hozzájuk való lojalitásért cserébe fér hozzá akárcsak a levegőhöz is.

A középkor elkezdődött.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6410424068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

pamut 2016.08.19. 09:02:37

Látom az Orbánmaffia kollaboránsait zavarja hogy a pofájukba vágom a lopásaikat, hogy mennyit lopnak a magyaroktól.

Ez jó, akkor a jövőben még többször teszem.

1ghost 2016.08.19. 09:07:43

Na ja! 2016-ra orbán rendszere már annyira bűzlik, s a narancsos mocsok oly mértékben öntötte el a hazát, hogy a latin-amerika banánköztársaságok hozzánk képest a jogállamiság megtestesítői.

Ez van, ha egy velejéig korrupt, pénzsóvár, gerinctelen rablóbanda kaparintja meg a hatalmat.

Derék, becsületes, értelmes ember ma már a fideszre nem szavaz.

A gyarapodó, fejlett jóléti államok irányába vezető út első jelzőtáblájára ezért ez van írva: csak ne a fidesz.

Paranoid Android2 2016.08.19. 09:08:19

@pamut: Maximum az ilyen hazudozók elkedvetlenítésében vagyok érdekelt, mint te.:)
Kérlek jelöld meg azt a pillanatot, amikor M.-on szerinted jogállam volt!

pamut 2016.08.19. 09:11:37

@Paranoid Android2:

Már késő, hiába vergődsz már bebizonyítottad hogy magyarellenes vagy, azokat a magyarelleneseket támogatod akik tönkrebasszák, szétzúzzák a magyar jogállamot.

Miért csinálod, részesdést kapsz az Orbánmaffia zsákmányából, vagy csak simán magyargyűlölő vagy?
Vagy egyszerre mind a kettő?

Paranoid Android2 2016.08.19. 09:11:55

@Észmegálló: Ez egy örök vita az értelmes emberek között, hogy a teljesen átlátszó ballib kommentelők igazi elmebetegek, vagy tényleg fizeti őket valaki.
Az az igazság annyira szellemtelenek vagytok, hogy mind az szdszmszp, mind a kataónia hiteles magyarázat, de itt sem fogom megtudni.:))))

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.19. 09:12:00

@Paranoid Android2: ekkora barom még akkor sem lehetsz, ha lépten-nyomon bizonygatod, micsoda takonygerincű náci vagy. :D

1ghost 2016.08.19. 09:12:27

Ah! Most látom, kétszer küldtem el ugyanazt, a gépem töketlenkedése miatt. Sorry, elnézést mindenkitől!

Paranoid Android2 2016.08.19. 09:13:35

@pamut: Meg vagyok válaszolva!:))))))

1ghost 2016.08.19. 09:15:29

@Észmegálló:

"Nem kicsit gyomorforgató a cinizmusnak az a foka, amit az idevezényelt fideszes fizetett keretlegények hozzászólás címén előadnak."

Bizony-bizony! Bár a többes számmal vigyáznék. Olybá' tűnik egy narancstetű van itt, tucatnyi nicken!

pamut 2016.08.19. 09:16:23

Kollaboráns fideszesektől ismét kérdem:

Az Orbánmaffia legújabb 250 milliós lopása miért van agyonhallgatva?:

- "Már 2011-ben kifejlesztette egy magyar cég azt az eljárást, amit most Rogán Antal találmányaként emlegetnek, a megoldás alapja pedig évtizedek óta létezik. "

- "Ráadásul míg Rogán feltalálótársai több mint 250 millió forintos állami támogatással fejlesztettek, addig ugyanerre a fejlesztésre a másik cégnek elég volt nyolcmillió forintnyi támogatás"

- "Rogánék vívmánya teljesen ugyanaz, mint amit ők öt éve kifejlesztettek, abban semmi újdonság nincs."

index.hu/belfold/2016/08/17/mar_ot_eve_feltalaltak_roganek_talalmanyat/
hvg.hu/itthon/20160817_rogan_talalmany_magyar_ceg_appsol_elektronikus_alairas

Paranoid Android2 2016.08.19. 09:18:00

@pamut: az index és a hvg közlése a jogállamban megdönthetetlen tárgyi bizonyíték.:))))

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.19. 09:22:39

@pamut:

Mi köze a keresztény hitnek a politikához? Egy keresztlny bármilyen politikai irány híve vagy ellenfele lehet.

pamut 2016.08.19. 09:33:00

@Paranoid Android2:

Hazudik az index meg a hvg? Hol a hír arról hogy Rogán feljelentette őket?

csak nem a tolvaj pártját fogod, nahát micsoda meglepetés! :)))

Ugye az elmúlt évek több tucatnyi Rogán-lopásos híre sem izgat téged hisz fideszes vagy?

pamut 2016.08.19. 09:33:53

@a BircaHang Média szerk.:

Nem csodálkozom hogy sose hallottál még a keresztény erkölcsről és a "Ne lopj!" parancsról, hisz nem vagy keresztény.

PomberMaci 2016.08.19. 09:39:21

1. Ha már magánhadsereg, tessenek szépen kibontani az InKal viselt dolgait és tulajdonosi hátterét.

2. Érdekes módon az a visítás, hogy "ez nem jogállam" mindig akkor kerül elő, amikor a szocik nem lophatnak éppen.

pamut 2016.08.19. 09:40:18

A Rogán-lopás folytatódik!

A fideszbűnözés soha nem ér véget!

- "A Rogán-körhöz tartozó Hunguard Kft.-re szabhattak egy jogszabályt"

- "egy kormányrendelet milliárdos üzlethez juttathatja a Rogán-körhöz tartozó Hunguard Kft.-ét"

- "a kormány előírta a közműszolgáltatók számlaaudit-kötelezettségét, az ezt végző tanúsítócéggel szemben pedig olyan követelményeket támasztottak, aminek valahogy csak a Hunguard felelt meg. Ezután jött a nyerőautomaták kötelező auditálása, amit szintén a Hunguard végezhetett el, amivel pedig megint rengeteget kereshetett."

Chiccbp 2016.08.19. 09:41:36

@Észmegálló: értem én, hogy szar, amikor többen is felhívják a figyelmet a hazugságra, de ezért nem minket kellene hibáztatni, hanem jobb munkát kell végezni:)

Paranoid Android2 2016.08.19. 09:45:02

@pamut: Az tényleg baj, hogy nincs független sajtó.
Tehát senki sem ír igazat.
De ettől még te, meg a haverjaid nem lesztek hírforrás. Sőt, a hazugság bizonyítéka, ha ti is megírjátok.:)))

pamut 2016.08.19. 09:50:37

@Paranoid Android2:

Hol a hír arról hogy Rogán feljelentette őket?

1ghost 2016.08.19. 09:54:35

@Chiccbp: "hanem jobb munkát kell végezni:) "

Új nickedhez grat, a régieken már mindenki kiismert, milyen hitvány bérnarancsszaralak vagy!

De elszóltad magad fiacskám! Igaz, neked ez valóban munka, ócska, fizetett narancsgöbbelsi propagandista vagy!

Ám végül úgyis a sitten fogsz megrohadni a gazdáddal együtt!

Chiccbp 2016.08.19. 10:08:14

@1ghost: mellélőttél. Egyrészt évek óta ez a nickem, másrészt a véleményemért soha nem fizettek. Ellentétben a b1 blog szerzőivel, akik natúr pártmunkások. Na további szép napot;)

Paranoid Android2 2016.08.19. 10:12:17

@pamut: Finoman sem életszerű naponta tíz feljelentést tenni ilyesmik miatt. Ez a taktikátok, belefullasztani az ellenségeiteket a hazugságaitokba.
Ebből persze nem következik, hogy nincs valami suskus itt.
De, mint mondtam inkább ezerszer a Rogán, mint ti.
Mert ti az egész villamosenergi aszektort adtátok el ócsón 7-8 %-os éves haszon garanciával töredékáron néhány milliárdnyi kenőpénzért. 1000 milliárdot nyert ezen a privatizőr 15 év alatt.
Nem felejtünk.

Chiccbp 2016.08.19. 10:13:09

@pamut: majd egyszer, ha tisztább pillanatod lesz, gondolkodj már el, miert lehet az, hogy nem csak egyféle kenyér van a boltban. Vagy egyféle vaj. Meg egyféle busszal jutunk oda. Meg... Egy valamiből bán csak egyféle otthon: balos hülyékből. De legalább nincsenek sokan.

pamut 2016.08.19. 10:16:46

@a BircaHang Média szerk.:
ne játszd a hülyét, nem hirdetik hanem nagyüzemben csinálják.

@Paranoid Android2:
tehát nincs feljelentés :DDD
nincs feljelentés = beismerés.

a többi meg: blablabla.....

milyen "ti"-ről beszélsz, pontosabb terelsz? :D
jól sejtem annyira kimosták az agyad a fidesznél hogy minden tisztességes magyart már bezsákoltál a szocik közé? :D

milliárdokról akarsz beszélni? Oké, hol a lenyúlt 3000 milliárd?
hogy lett multimilliárdos Mészáros Lőrinc, és hogy válik épp most milliárdossá Tiborcz gyerek?
És ugye te őszintén hiszel abban hogy mások lopásai felhatalmazzák a maffiózó cimboráidat a magyarok iparosított, intézményesített kifosztására?
ugye képtelen vagy elítélni az Orbánmaffia bűnözését?

pamut 2016.08.19. 10:17:46

@Chiccbp:
Hagy a kenyér-blablát, azt mond meg miért hallgatja agyon a fideszmaffia propagandája a Rogán-féle lopásokat?

Paranoid Android2 2016.08.19. 10:20:46

@pamut: A manyup pénzek éppen akkor voltak ellopva, amikor a nyugati tulajdonosaik arra használták ezt a pénzt, hogy magas kamatú államkötvényben tartsák. Amely kapatot a surányitok tartott magasan. Az ott ellopott pénzből fizetnek téged is.

pamut 2016.08.19. 10:33:33

@Paranoid Android2:
:DDD
mit hablatyolsz? az a pénz a számlavezető magyaroké volt.
surányi b+, surányi? :DDD mikor volt ő jegybankelnök idióta? :DD

és mit menti ez az Orbánmaffia 3000 milliárdos lopását?

Chiccbp 2016.08.19. 10:37:02

@pamut: ja, ha nem érted a példát.... Egyébként én nem veszem észre, hogy agyonhallgatnák, szerintem a csapból is ez folyik, csak bizonyíték nincs egy darab sem. Vagy titkolja a baloldal, nem tudom:)

Paranoid Android2 2016.08.19. 10:37:50

@pamut: Jellemző, hogy semmit nem tudsz arról a jogi keretről, amiben a manyup pénzeket kilopta a magyar költségvetésből az mszpszdsz banda.
Pont ez volt a poén, valójában nem volt a befizetőké a saját pénzük. A Vitya legalább a hozamot visszaadta. Már ahol volt ugyebár.
De az már kiderült, hogy te tényleg fogyi vagy, úgyhogy csak kellemes nyáladzást tudok kívánni neked.:))) Csá.

pamut 2016.08.19. 10:38:20

@Paranoid Android2:

nesze egy kis fideszbűnözés, mert tudom hogy szereted:

-- "93 millióért megkapták az önkormányzattól, pár hónappal később 193 millióért eladták. Szerinted mi az? Igen, igen. V. kerületi ingatlan!"
www.facebook.com/Juhi.JuhaszPeter/photos/a.486159078123247.1073741827.478686885537133/1080120168727132/?type=3&theater

-- "145 millióért is megvette volna valaki azt az ingatlant, amit belvárosi önkormányzat 78 millióért adott el egy baráti ügyvédnek"
444.hu/2015/11/04/145-millioert-is-megvette-volna-valaki-azt-az-ingatlant-amit-belvarosi-onkormanyzat-78-millioert-adott-el-egy-barati-ugyvednek

-- "Szétlophattak egy 45 milliárdos uniós programot"
index.hu/belfold/2016/08/11/szetlophattak_egy_45_milliardos_unios_programot/

-- " Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő tízmillió forintos "alkotmányos költséget" követelt, és Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát."
444.hu/2016/08/04/mengyi-voldemort-es-a-tizmillios-alkotmanyos-koltseg

Van még, kérsz?

Ja, tudom, te támogatod a fideszbűnözést, bocs, majd elfelejtettem....

pamut 2016.08.19. 10:40:58

@Chiccbp:

:DDD ha nincs bizonyíték miért nem tezs feljelentést Rogán?

és ha a csapból is ez folyik, kérlek linkeld már be pl. az origo vonatkozó cikkét erről az épp most aktuális Rogánbűnözésről, te hazug fideszes :D

pamut 2016.08.19. 10:42:12

@Paranoid Android2:
A manyup a befizetőké volt, nettó hazugságot hablatyolsz :)

És csak azért volt, mert Orbánél lenyúlták. De persze téged csak addig zavar a lopás amíg nem a fideszes cimboráid teszik....

N. Barbie 2016.08.19. 10:46:52

Aranyos, ahogy az egyik tolvaj part (mszp, szdsz es leanyvallalataik) szekertoloi marjak egymast a masik tolvaj part (fidesz) tamogatoival, hogy ki lopott tobbet.
En mar csak egy kavet kerek. :D

Amugy ugy latom most epp a b1 nevu ballib blog a kedvenc indexeknel, ma mar ket omlengesuket is a cimlap aljan promotaljak. :)

Francois77 2016.08.19. 10:48:40

@pamut: miért kellene pont az origon lennie? az index meg a jelenlegi és leendő tulajdonosáról nem ír, például, a baloldali sajtó max lábjegyzetben, vagy úgy sem mond semmit hagyóról, simongáborról vagy hogy hívják a kis tejbetök milliomost, de hunvald sem kedvenc téma. mégis tudunk róla. tudod, azért, mert szabad a sajtó, és mindenki arról ír, akiről akar. mellesleg nem tudom, mitől vagyok én fideszes, amikor ez itt nem fideszes blog, én meg nem fogtam a fidesz pártját, csak felhívtam a figyelmet a hazugságaitokra. erősködhettek, hogy ki mennyit lop, de saját magatokból csináltok hülyét. más is írta már itt, és csak csatlakozni tudok: ha hazug, tolvaj banda másokat hazugsággal és lopással vádol, az vicc, és röhögni kell rajta.

Francois77 2016.08.19. 10:50:19

@pamut: ja, hogy Rogán miért nem tesz feljelentést: azért, mert közszereplő, akiknek többet kell tűrni, mint egy átlagos állampolgárnak, pl nekem. a bíróság meg úgyis azt mondaná, hogy csak véleménynyilvánítás volt, amit mondtak róla, azt meg szabad... tehát minek a per?

pamut 2016.08.19. 10:55:58

@Francois77:
:DDDD

ááááá, nincs is semmi hírértéke annak hogy a magyar kormány propagandaminisztere 250 milliót lopott a bandájával, áááá, ugyan miért is kéne az ország 1. vagy 2. legnagyobb hírportálján leadni ezt a csekély kis infót! :DDDD

hogy nem sül a bőr a képedről fideszes! :D
tetszik mi ahogy eltussoljátok a fideszbűnözést? :D

soroljak még pár fideszes propagandaújságot ahol cenzúrázzák a rogánbűnözés híreit? :D

pamut 2016.08.19. 10:58:35

@Francois77:
süket duma, véleménynyilvánítást tűrnie kell, lopási vádat nem és pont Rogán az egyik legagresszívebb fideszes kis geci aki bárkit feljelentene ha lenne rá jogalapja, szerintem ilyen süket dumákkal ne égesd magad :D

N. Barbie 2016.08.19. 10:59:49

@Francois77: Hagyd, pamutnal a fideszesezes kotoszo, nala mindenki az, aki nem vele ert egyet. :)

pamut 2016.08.19. 11:02:22

@N. Barbie:
áááááá, dehogy senki sem fideszes aki tűzön-vízen át mossa a fideszbűnözést, ő biztos gyurcsányista!

pamut 2016.08.19. 11:06:59

@Francois77:

ja, Rogán annyira nem szokott rohanni feljelenteni hogy már tett is feljelentést, csak éppen kurvára elbukta:

444.hu/2016/06/27/dontott-a-kuria-a-nepszabadsag-allithatta-hogy-roganek-aron-alul-adtak-el-ingatlanokat

"Döntött a Kúria: a Népszabadság joggal állíthatta, hogy Rogánék áron alul adtak el ingatlanokat"

na, mesélj még nekem arról hogy Rogán nem perelne ha tehetné :)

Francois77 2016.08.19. 11:12:58

@pamut: igazad van, nem teheti, megtiltották neki... vagy nem tudom, mit szeretnél hallani/olvasni, de vedd úgy, hogy azt írtam, igazad lett, nyertél. legalább lesz egy jó napod. persze az is hazugság lesz, mint az egész életed, de hát ugye kinek mi jár :) szép napot!

pamut 2016.08.19. 11:20:13

@Francois77:

juj, tényleg ilyen szánalmas félrebeszéléssel menekülsz el? :( ennyit bírtál kitalálni, ez komoly? ennyire fáj hogy felsültél?

Francois77 2016.08.19. 11:29:04

@pamut: egy igazi klasszikussal tudok csak válaszolni: "Nagyon gyengén tolod a személyeskedést, gyalázkodást, de ha sokat gyakorolsz biztos belejössz majd ;)" na vajon kitől idéztem? ne válaszolj, véglényekkel nem vitatkozok.

Kuviklacz · http://hungaryineurope.blogspot.com 2016.08.19. 11:54:03

@Francois77: Mit is állapíított meg a bíróság Hagyóról és Hunvaldról? Segítek, ezredrészét se annak, amivel megpróbálták megvádolni.
Egyébként meg a szocikat a "nép" elzavarta a búsba, abban a reményben, hogy a FIDESZ nem fog annyit lopni. Sokkal többet lop, és intézményesen, emellett dúl az inkompetencia mindenütt.
Persze nem vagy FIDESZes, de akkor minek véded őket? Csak nem a FIDESZ-Jobbik koalíciót készíted elő (LMP-snek nem vagy elég intelligens)?

N. Barbie 2016.08.19. 12:10:22

@Kuviklacz: Te is osszekeversz par dolgot, mint pamut.
Azert, mert valaki szembesito a ballib kommenthuszarokat, amikor azok tolvajozzak a fideszt (teljes joggal), hogy a kedvenceik is ugyan ugy loptak, attol meg az a valaki nem lesz fideszes, csak tukrot tart, ami itt sokaknak nem tetszik.
A fidesz-jobbik koalicio konteo szot se erdemel.
Nem vagy eleg intelligens LMP-snek, hat ez az ev vicce. :DD Olyan intelligens, mint mondjuk a rasszista osztolykan, aki szerint a magyaroknal szokas, hogy elhagyjak es intezetbe adjak a gyerekeiket?
Ott egyedul Schiffer volt valoban intelligens, kar, hogy azt egy libsi partra pazarolta.

Francois77 2016.08.19. 12:11:23

@Kuviklacz: de valamit csak megállapított, az, hogy nem mindent, azt tudjuk be az igazságszolgáltatás ügyetlenségének. viszont amit megállapítanak, az tény, amit meg nem, az max vélemény. a Fidesznek jelenleg nincs alternatívája, majd ha lesz, szólj. egyébként meg mikor védtem a Fideszt? idézd kérlek! és végül: a Jobbikkal épp a baloldal akar koalíciót kötni, mert magukban kevesek. csak szólok. nem baj, ha tájékozatlan vagy, csak ciki.

Francois77 2016.08.19. 12:16:40

@Kuviklacz: hogy mennyire élsz sötétben, arra egy példa, ezt írod július 27-én: "Ami a Gyurcsány alatti növekedést meg a 10%-os régiós növekedést illeti, itt is hazudsz. Ugyanis évi 10% sehol se volt, és volt közben egy válság, amely a régiót is megrázta, nem csak minket. Viszont Mo. rosszabbul volt rá felkészülve, mert a gyurcsányi költségvetési fegyelmet aláásta a FIDESZ a hülyenépszavazásával." ugye, 2006-ban volt az az őszödi beszéd, amiben Fletó elvtársad közölte, hogy elbaszták. rá két évre jött a világválság. hozzánk már ugye 2006-ban, mert hozzáértők vezették az országot. az a népszavazás, amiről te beszélsz, szintén nem 2006-ban volt, utólag aláásni valamit visszamenőleg meg elég nehéz. de a tények sose zavarjanak. na részemről lezártam a beszélgetést, mert ha valaki álomvilágban él, azon a jóisten sem segít, én meg pláne.

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.08.19. 12:46:45

Csak három ?

Basszus..

Soros meg fogja vonni a támogatást, ha csak három okból kifolyólag bérrettegtek egyidőben !

Szóval húzzatok bele !

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.08.19. 12:48:57

@Francois77:

MInden gazdasági grafikon szerint az MSZP az egész EU legszarabbja volt, a Fidesz pedig mindenben a közép illetve élmezőnyben van.
Munkanélküliségi ráta, infláció, eladósodottság, GDP növekedés, Reálbér növekedés,, ...
Bármit nézhetünk.

Az Elkúrók mindent elkúrtak, és az egész EU legszarabbjai letek, a Fidesztől meg bár bizonyosan leht jobban kormányozni, de az EU középmezőnyétől jobbak.

Adatok:
http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp
GDP arányos hiány:
----------------------
2002:
Eu-s átlag: 60%, Magyarország: 54%

2010:
Eu-s átlag: 78%, Magyarország: 82%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alat az EU-s átlaghoz képest is romlott, 28% adósság növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 87%, Magyarország: 77%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 5% csökkenés.

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployment
Munkanélküliségi ráta:
-------------------------
2002:
Eu-s átlag: 8,9%, Magyarország: 5,5%

2010:
Eu-s átlag: 9,6%, Magyarország: 11,2%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alatt az EU átlaghoz képest is jelentős romlás, 5,7%-os növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 9,8%, Magyarország: 7,5%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 3,7% csökkenés.

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.08.19. 12:49:40

@Francois77:

pamut a legbénább fizetett bérrettegők egyike.

Semmi mást nem tud, csak gyűlölködni és személyeskkedni.. ;)

pamut 2016.08.19. 12:50:19

@Francois77: haha, mondja ezt az aki előbb még ilyet tolt lazán: "az is hazugság lesz, mint az egész életed" :d és ezt is csak az én szavaimmal bírod kifejezni, kurva szánalmas :)

tudom nagyon szeretnéd személyeskedésbe fullasztani, de hogy is volt az az állításod hogy Rogán nem perel, meg hogy nem is hallgatja el a sajtó a fideszbűnözést? ;)

pamut 2016.08.19. 12:54:50

@N. Barbie:
lol, te már atól fideszes vagy hogy mindenkit ballibezel, aki nem fideszes és ki meri mondani hogy a fidesz egy maffia. én már 100x leírtam hogy nem vagyok ballib (tényleg, egyáltalán ez mit is jelent? ja, fideszes nyelven=nem fideszes...) de te persze jobban tudod, ez is vegytisztán fideszes gondolkodás és agresszió :)

nem mellesleg bár utálom a szocikat is, azt simán leírom bármikor, mert így is van, tény, hogy legyen bármilyen szar, korrupt alkalmatlan fos párt, még mindig nem annyira szarok aljasok, ipari szinten rablók, gátlástalanul gyarmatosítók és hazaárulók mint az orbánmaffia :) na most lehet ballibezni ezerrel ahogy arra egy fideszesnek kényszere van: 3, 2, 1..... :D

pamut 2016.08.19. 12:55:47

@Ballib cenzúrázók réme 16:

erőlködsz nyuszi? :D
mutass már csak egy embert aki szerint nem te vagy a legnagyobb és leghazugabb fideszes bértroll :) asse tudod már mit hazudj és hogy rágalmazz te szerencsétlen....

pamut 2016.08.19. 12:56:54

@Francois77:

nézd fránszoá, hogy őrjöng egy ballib!!!!!

b1.blog.hu/2016/08/18/10_idezet_amelyekert_bayer_kulon-kulon_is_megerdemelte_volna_a_nyilas-_horog-_lovagkeresztet

most mit szólsz hogy személyeskedik a szemét ballibje????? :D

1ghost 2016.08.19. 13:01:57

@Ballib cenzúrázók réme 16:

Nos kérem szépen te nyomorult bérfideszes.

Akkor erre az egyetlen kérdésre válaszolj: az elmúlt 6 évben - miközben évi nettó 1300 mrd ft EU transzfert kaptatok - éves átlagban mekkora gazdasági növekedést produkált az ország?

dakotasámán 2016.08.19. 13:13:08

@pamut: "hogy nem sül a bőr a képedről fideszes! :D"

a genya párt (simicska után szabadon) felépítése: főgenya, algenyák, közgenyák, birkák

dakotasámán 2016.08.19. 13:21:37

@Ballib cenzúrázók réme 16:

az adataidhoz:ha nem a körülményeken múlna, akkor ma minimum 7%-nak kellene lennie a gazdasági növekedésnek, mert orbán főgenya ezt beigérte. ellenben 2012-ben -1,7 % volt. nagyon jól csináltak valamit az biztos.:)
a munkanélküliségről csak annyit, 1998-2002 között aki kiesett a munkanélküliségi nyilvántartásból, az már nem is szerepelt munkanélküliként. volt 5.5 % nyilvántartott, és ugyanannyi nyilván nem tartott munkanélküli.
a mostani adatokból ki kell vonni a közmunkásokat, mert ők sajnos munkan élküliek lennének a közmunka rendszer nélkül.

Lémusz 2016.08.19. 13:37:44

Nem kell aggódni uraim! Előbb vagy utóbb a baloldal helyre fogja állítani a demokráciát. Nyilván való, hogy a jobboldal erre nem képes, hiszen aki nem vall neoliberális eszméket, az nem lehet demokratikus. Kár, hogy a választók többsége viszont folyton ezekre az antidemokratikus pártokra adja le a voksát. Egyszer majd sikerül, ezeket a fogyatékos választókat megszabadítani a szavazás terhétől, és akkor el lehet kezdeni az igazi demokrácia építését. Le lesz váltva az demokráciaellenes köztársasági elnök, alkotmánybírók és az MNB tagjai, a Kúriát meg lesz szüntetve, és egy másik szervet áll a helyére, ahova a diktatúra támogatói nem kerülhetnek be. Természetesen a tisztogatást alsóbb szinten is folytatni kell. Gondoskodni kell arról is, hogy többé ne lehessen nemzeti ideológiával, vagy jobboldali eszmékkel félrevezetni a választókat. Ennek érdekében a felszabadítjuk a médiát a FIDESZ elnyomása alól, és egy új tisztán liberális értékeken alapuló közmédiát hozunk létre, akik a tiszta forrást jelentő hazai és külföldi médiákkal karöltve – a félrevezető adatok és információk kizárásával – hiteles információkkal látják el a lakosságnak. Ez lesz az egyik biztosíték arra, hogy többé ne kerülhessenek hatalomra antidemokratikus pártok.

A másik pillért korábban már érintettem, de most tovább részletezném. Ma nem szívesen hozzák Magyarországra a pénzüket a nemzetközi befektetők. A liberális pártok viszont jó viszonyt ápolnak velük, amit a tulajdonukban levő média cikkei és a baloldali pártok diktatúra ellenes megnyilvánulásai közti párhuzam is hűen tükröz. Ezt a jó viszonyt kihasználva a magyar gazdaságba nagy mennyiségű hitelt kell pumpálni – lehetőleg állami kezességgel - és az államnak is jelentős hiteleket kell felvennie. Ennek eredményeképpen az aktuális kormány ismét hosszú ideig fog függeni a befektetők kegyeitől, ezáltal kizárva egy számukra nem szimpatikus párt kormányra kerülését. Végső esetben a befektetők egy szakértői kormányt nevezhetnek ki, így kizárva az esetlegesen ismét megbolonduló választók rossz döntését. Ennek tükrében az sem fontos, hogy a gazdasági reformjaink hosszú távon is működjenek, hiszen az antidemokratikus erők mozgásterét a nagyobb eladósodás még inkább szűkíti.

A harmadik pillér a korábban már bevetett karhatalmi erők bevetése. A 2006 októberében már bevált módszerrel, miszerint egy kisebb vandál tömegnek a nagyobb békés elégedetlenkedők közé terelésével a karhatalomnak lehetősége lesz minden féle ellenzéki politikusok és tüntetők megfenyítésére. Az akkor még vaktöltényként puffogtatott terrorizmus viszont mára Európa szerte jelentősen megnövekedett. Ezt kihasználva a demokrácia és a közrend megvédése érdekében akár egész városokra lehet kijárási tilalmat elrendelni. Ugyan egy ilyen esemény néhány emberben felveti a diktatúra látszatát, azonban a befektetők tulajdonában levő média tájékoztatja majd a magyar és nemzetközi közvéleményt a lépés elkerülhetetlenségéről.

Végül már csak azt kell kitalálni, hogyan is kerülhetnének a demokratikus erők olyan pozícióba, hogy ezt a tervet meg lehessen valósítani. Befektető barátaink nemzetközi és magyar médiában folytatott FIDESZ elleni hadjárata egyelőre szemmel látható eredményt nem hozott, mivel a FIDESZ sikeresebben propagálta saját álláspontját, és olyan kérdésekre helyezett nagy hangsúlyt, amelyekben a liberális pártoknak a nemzetközi befektetőket kellett támogatniuk a választók többségének álláspontjával szemben. Lehet még folytatni ezt a médiahadjáratot, hátha az emberek meggondolják magukat, vagy más témákra lehet áthelyezni a hangsúlyt, ahol a választók érdekeivel azonos álláspontot lehet képviselni. Ez esetben is csak legközelebb 2018-ban jöhet el az igazság napja. Az EU tagság azonban felkínál más lehetőséget is. A FIDESZ folyton csak a „nemzet érdekeit” képviseli az unió szervezeteiben, és az álláspontja mellett a végsőkig kitart. A lényeg, hogy a súlypontosabb kérdésekben veszítsen, mert ezzel csökken a népszerűsége, de ha emiatt a sok hülye nem pártol el tőlük, akkor az is megfelel, ha kirúgnak minket az Európai Unióból, mert a többség az EU-ban maradás mellett van, és egy ilyen incidens után már biztosan eltávolítanák őket. Ha azonban ez sem jönne be, akkor jöhetne az ukrán megoldás. A világ vezető hatalmainak többsége akkor is támogatná a hatalomátvételt, ha az fegyveres puccsal történne.

Röviden megfogalmazva a demokráciát akkor is helyreállítják, ha beledöglünk.

N. Barbie 2016.08.19. 13:38:22

@pamut: Nagyon szanalmas mentegetozes. Mar kb. 10x magyaraztam el neked eddig, egyszer sem fogtad fel, most sem fogod.
Ballibnek en azt hivom, aki orrba szajba nyomja a tolvaj fidesz dumat, ami egy dolog, de a baloldal hasonlo ugyeirol soha egy szot se szol, sot, ha szoba hozza mas, akkor, mint anyatigris vedelmezi a ballib oldalt. Na ez vagy te.
Kar a gozert most mar erolkodni, hogy te utalod a szocikat, mikor a sajat szememmel lattam peldaul egy gyurcsirol szolo cikk alatt par honapja, hogy habzo szajjal vedelmezed. Irtam is akkor ezt.

Na, ezzel szemben en soha nem vedtem semmilyen fideszes mutyit, mindig csak eme kettos mercere hivtam fel a figyelmet. Hogy ugyanis, de ezt is irtam mar, az atlag ballib fan reggeltol estig tolvajozza a fideszt, idiotazza, birkazza es meg szaz negativ jelzovel illeti a fidesz szavazokat, majd nagy buszken, melldongetve megy 4 evente szavazni a masik tolvaj partra (vagy annak valamelyik leagazasara), o a nagy okos nem fideszes. Es nem veszi eszre, hogy ugyan akkora barom, mint a fideszesek.
Kb 20x mondtam mar, hogy csak 1 tolem vett idezettel bizonyitsd, hogy en miert lennek fideszes, persze nem tudtad, vagy elmenekultel a valasz elol, vagy gyorsan masra tereltel vagy jott a jol megszokott szemelyeskedes.

De megint feleslegesen pazarlom rad az idom, ugyse fogod fel, ahogy az elmult 20 alkalommal se.

midnight coder 2016.08.19. 13:54:16

"Ehhez képest ma Magyarországon a törvények nem vonatkoznak mindenkire, és a törvények előtt nem mindenki egyenlő.

Vannak egyenlőbbek."

Tud valaki mondani egy olyan időszakot, amikor ez nem így volt ? A Kádár-rendszer ? Akkor is voltak az elvtársak akik egész nap ittak meg vadásztak, és voltak a csóri kisemberek akik hajtottak a meló után a GMK-ban. Aztán a gengszterváltás és környéke ? A csóró melós elvesztette a munkahelyét, rossz esetben hajléktlan vagy piás lett, esetleg felkötötte magát, a jóelvtársak pedig a jóelvtársi összeköttetésekkel szétprivatizálták a maradék közvagyont. Százmilliárdok tűntek el. De ha a te hülye könyvelőd nem adott be időben egy papírt, akkor téged szarrá büntetett az APEH.

Törvény előtti egyenlőség ? Hány politikus is ült eleddig lopásért kis hazánkban, és hány évet ?

1ghost 2016.08.19. 13:58:40

@N. Barbie:

Ballib, ballib, ballib...mégis ki a fasz mondott itt a blogon egy jó szót gyurcsányékra, he?

Úgyhogy, húzzál már a gazdád retkes seggébe te idomított narancs csimpánz.

pamut 2016.08.19. 14:01:22

@N. Barbie: :DDDD mentegetőzés? :DD kinek képzeled te magad te majom, komolyan azt képzeled hogy előtted bárki is mentegetőzne? :DD mit kompenzálsz ennyire? ;) épp hogy gúnyoltam a pontagayatokat nektek fideszzombiknak akik mindenkit - őszintén! - ballibnek képzeltek aki nem szopja habosra viktor farkát. igen, a ti agyatokba TÉNYLEG ennyi fér bele, ez a max, nap mint nap bizonyítjátok, oszt ennyi itt a vége a kapacitásnak :D

"Ballibnek en azt hivom, aki orrba szajba nyomja a tolvaj fidesz dumat"
szóval jobbik neked ballib, lmp neked ballib, egyéb kispártok neked mindne ballib, aha, oké, köszönjük emese :DDD

"anyatigris vedelmezi a ballib oldalt"
na akkor CSAK EGY ilyet idézz tőlem pinokkió :D egy rekesz sört kapsz ha találsz csak egyet is.

addig amíg kétségbeesetten keresgélsz, mutassak neked olyat, hogy - fideszes védjegynek minősülő módón - leballibezel engem csak mert kimondom hogy egy ótvar szar rohadék maffia a fidesz? :D ja, hogy épp most is ezt tetted! :DDDDD

"a sajat szememmel lattam peldaul egy gyurcsirol szolo cikk alatt par honapja, hogy habzo szajjal vedelmezed."
mit hazudgálsz pinokkió? :DD vagy valaki azt írta hogy gyurcsány soros és s szíriusziak ügynöke mire kiröhögtem? :D tehát neked mindenki ballib aki nem ismeri el a leggéptelenebb ufós baromságokat? :D vagy mit kéne elismerni hogy gyurcsány személyesen vájta ki a békésen piknikező emberek szemét? :D
megjegyzem azt sem szoktam elismerni hogy orbán fasiszta lenne, akkor most fideszes is vagyok? :D vagy ezt már hagyjuk is mert nem tudod beilleszteni a baromságaid közé? :D

"Na, ezzel szemben en soha nem vedtem semmilyen fideszes mutyit"
te mindig mindenkinek nekimégy akit meglátsz hogy kiborítja az orbánmaffia szennyesét, mint most velem szemben is. ez a TIPIKUS fideszes stratégia, fideszes védjegy, amikor már nem lehet menteni a lopásokat (és ilyen rengetegszer van...) akkor nekiálltok kántálni hogy baaaaaaaaliiiiib!!!! :D az agyatlan hülye hazug fejeteket azt.

na, látod, most is milyen ügyesen tereltél a fideszbűnözésről, pont úgy tettél mint bármelyik vérfideszes, gratulálok :)

kicsit még hörögj hogy balllaiiiib, akkor biztos nem látszol majd fideszesnek :D

pamut 2016.08.19. 14:03:35

@1ghost:

Pontosan tudják hogy nem ballib mindenki aki utálja az orbánmaffiát, ha így lenne akkor a szociknak 3x ekkora pártja lenne, szóval tudatosan hazudnak amikor ballibeznek :)

csak a ballibezés marad nekik amikor az orbánmaffia ügyei szóba kerülnek, ez fideszes nyelven annyit tesz hogy "nem tudok erre mit mondani, kényszeres ballibezésbe próbálom fojtani az egészet ezzel beismerem hogy lopnak mint a gép" :)

1ghost 2016.08.19. 14:20:07

@pamut:

Persze, egyetértek, pont így látom én is.

Ami pedig azt illeti, N. Barbie egyike azon nickeknek, amelyen ugyanaz a narancsos szaralak - egy a hitvány, röhejes, bérhazudozó - mentegetni próbálja a gazdáját, annak összes mocskát, tolvajlását, jellemtelenségét.

A helyzet azonban úgy áll, hogy ma már annyi bűn van a fidesz maffia fején, hogy az ilyen kollaboráns tetveket szimplán elküldik a narancsos kurva anyjukba, a hazugságaikkal együtt.

N. Barbie 2016.08.19. 14:38:16

@1ghost: Felszakadt a kultura prolikam? :D Latom nagyon faj, hogy magadra ismertel a jellemzesben, de ezt ne rajtam vezesd le. :D
Irtam en, hogy ezen a blogon volt? Ha szovegertesi problemaid vannak, az nem az en bajom.

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.08.19. 14:48:17

@N. Barbie:

Hagyd már szerencsétlen Gyurcsány csicskákat..

1ghost meg a pamut csak arra jó, hogy röhögjön az ember, amikor tehetetlen dühükben okádnak a blogszférába.

Idegesek, mert az elkúrók hiába pénzelik őket a bérretegésért, a ballib összefosás a béka segge alatt van, és ott is marad.

N. Barbie 2016.08.19. 14:52:01

@pamut: Es ahogy varhato volt, megint nem fogtad fel, amit irtam, csak megy tovabb a fideszezos vonat. :DD
Kiragadsz egy fel mondatot, mikor a masik fele a lenyeg, es azt jol megmagyarazod magadnak. :D
Annyira tudtam, hogy majd jossz azzal, hogy idezzem, megtettem, amikor csinaltad, nem gondolod, hogy vegig fogom porgetni tobb szaz vagy ezer okadasod, mire megint megtalalom, bocs, nem vagyok bohoc.
Mikor konkretan ideztem, hogy vedted gyurcsikad, akkor is csak konretan letagadtad, hogy hat te nem is ugy eretted, ment a szanalmas magyarazkodas meg a szokasos szemelyeskedes volt a valasz. Ezert keressem ki ujra? Azt varhatod.

Vilagosan leirtam az elobb, hogy en "kinek megyek neki", nem sikerult felfogni, pedig a leheto legegyszerubben probaltam fogalmazni. Ahogy mar ez elott is sokszor. Felesleges minden perc, amit ilyen akinemvelemertegyetazfideszes beszukult ertelmi fogyatekossal toltok.
Na en mentem, elvezem a penteket, te meg varjad remegve a kovetkezo blogot, ahol kifideszesezheted magad. Sajnallak. Ja, nem. :DD

Ballib cenzúrázók réme 16 2016.08.19. 14:54:21

@N. Barbie:

Ez a célja..
Hogy mindenkit elüldözzön aki nem a GYucrsány seggét nyalja.

Ezért fizetik..

De ennek ellenére jól teszed, ha hagyod.

Chiccbp 2016.08.19. 14:54:55

@N. Barbie: neked is feltűnt, hogy nem csak keveri a nickjeit, de ráadásul önmagával beszélget? És még egyet is ért magával. Ez de gáz:):):)

N. Barbie 2016.08.19. 15:06:51

@Ballib cenzúrázók réme 16: Pontosan, de neha jo rohogni a gyulolkodeseiken, pont jo volt elutni veluk az idot pentek delutanra. :D

pamut 2016.08.19. 15:15:01

@N. Barbie:
hát ez nagyon száni volt :)) érv semmi, idézet semmi, egyáltalán sehol semmi csak a szokásos mániákus hörgés hogy bahahahahalliiiiiiiib :DDD te egyáltalán tudsz levegőt venni ballibezés nélkül? :D
ha nem fideszes lennél akkor mondjuk eleve jobban érdekelne az ország sorsa és a tönkretétele-kifosztása mint hogy az emiatt kritikus kommentelők személye, de nem te telibefosod az országot, hogy épp mennyit lopnak, mit tesznek tönkre, neked egyetlen mániád hogy told a- vegytisztán fidesz-tipikus - ballibezést :)

de te nem vagy fideszes áááááá dehogy csak mint egy fideszes véreb torkának ugorsz mindenkinek aki le meri írni az igazat :)

ballibezetek csak le mindenkit fidesztálibok, ebből ebből lehet tudni hogy totál kész vagytok és már csak ennyi maradt nektek :) az meg szánalmas és visszataszító hogy telibefossátok az országot, hogy maffiaállammá züllesztette a gazdátok az országot, ja hogy ez nektek tetszik....

pamut 2016.08.19. 15:16:34

@N. Barbie:

:DDDDDDDDDDDDDDDDDD

látom megtaláltad a nagy összhangot a fidesz legnagyobb bértrolljával, amelyik ezer nikken veri szét évek óta a blogokat: ZSÁK A FOLTJÁT!! te "nemfideszes" hahaha.... :DDDDDD

Chiccbp 2016.08.19. 15:32:09

@pamut: @1ghost: tudod, sz a helyzet, hogy HA igazat adunk neked mindenben, akkor csak annyi választásunk van, hogy Jobbikra vagy tolvajokra szavazunk, ha nem akarjuk, hogy véres legyen a kezünk. Szóval HA igazad lenne, akkor is kénytelen lenne az ember a Fideszre szavazni. Persze, ha te bírod a vért, sok sikert hozzá.

1ghost 2016.08.19. 16:15:46

@pamut:
"látom megtaláltad a nagy összhangot a fidesz legnagyobb bértrolljával"

Ez így helytelen! Mert a két nicken ugyanaz a narancsos, hazug, bérszaralak van.

Na, innen ered az a minden tekintetben kibaszott nagy összhang!

N. Barbie 2016.08.19. 16:28:06

@1ghost: Nyilvan, mert minden hozzaszolo, aki nem veletek ert egyet, az tulajdonkeppen 1 darab ember rengeteg alneven. :DD Hidd ezt, ha igy konnyebb elviselni a kedvenceid lassan alig merheto tamogatottsagat. :DD
Azt` hogy ugyanez miert ne lehetne mondjuk rad meg pamutra is igaz, azt persze nem tudjuk meg. :)

Na menjel szepen a faluvegi kocsmadba alpari, sudribunko prolikam, mar var a mai tizedik pohar kannasbor. :D

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.19. 16:29:11

@N. Barbie: náci barbie, mondd, honnan jön a takonygerincű csordátokban ez az örökös prolizási vágy? Szégyellitek, immár nem csak a szellemi (nyilasok, nácik etc.) elődeiteket, hanem a vérszerintieket is?
Fordítva még értem, hogy a szülők szégyellik azt a söpredéket ami kikerült a kezük alól, de fordítva...

N. Barbie 2016.08.19. 16:57:22

@Hóhér az utolsó barátod: Esetleg anyukadek szellemi elodei, az enyem biztos nem. A ballib torpecsoport legnagyobb idiotai az agyatlan nacizok, mint te is, nem szeretek lealacsonyodni hozzatok, de lasd milyen rendes vagyok:
Hogy honnan jon a prolizas? Mondhatnam, hogy onnan, ahonnan a nacizas, de az tul konnyu lenne. :) Az ilyen 1ghost es te fele tajparaszt utszeli stilusu tahok szerintem megkeseredett, nincstelen senkik, akik tul lustak voltak, hogy barmit is elerjenek az eletben, igy maradt a kannas bor, na ezek mindig talalnak valakit/valakiket, akiket lehet gyulolni a sajat sikertelensegeik miatt, most ezek a fideszesek, majd idovel valtozik. Ennyore egyszeru.

A parszor mar buktad a nikkjeidet az mit is jelent konkretan komcsi csotany? Csak igy bebofogod es akkor az mar igaz? :DD

Ja, megneztem a kis zugblogodat (nem ertem, manapsag mar minden felanalfabeta hulye kesztetest erez a blogolasra?), mar rogton az elso sirankozasodon jot rohogtem, amikor azert rinyalsz mert valahonnan "ezek" kitoltottak. :D Csak halkan megkerdem, jartal mar a magukra, mint a demokracia es szolasszabadsag felkent orzoire tekinto ballib blogokon, hiroldalakon? Milyen erdekes, ott nem tunt fel, hogy barki, aki a szerzovel nem ert egyet, azonnal repul? Nem kell hozza ilyen alparinak se lenni, mint mondjuk 1ghost haverod, nem egyeterto hozzaszolas, azonnali kitiltas. Milyen aranyos is ez a par eve magukat demokratanak szolitattato atvedlett komcsiktol, csak visszajonnek naluk a nem tul regi beidegzodesek. :)

Visceroid 2016.08.19. 17:14:55

Akkor így 6 év után végre leesett, hogy Vitya mit művel/művelt/fog művelni? Ez a nép mindig is fáziskésében szenvedett (11 év után végre észrevette 2000-ben, hogy rendszerváltás volt), most viszont jó sok időnk lesz megemészteni az újbóli diktatúrát, ugyanis Orbán és a Fidesz még jóó sokáig lesz az ország nyakán.

inebhedj - szerintem 2016.08.19. 17:53:14

Az jutott eszembe, hogy elképzelhető-e, hogy egy budapesti polgár alanyi joga népszavazási kezdeményezéshez erősebb, mint egy simagöröngyösi polgáré?

N. Barbie 2016.08.19. 18:08:31

@Hóhér az utolsó barátod: Lehengerlo valasz prolikam, ja, nem csak a ballib csurhetol megszokott semmitmondo szemelyeskedes. :D

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.08.19. 18:42:09

Szokásos semmitmondó helyen, szokásos személyeskedés.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.19. 19:29:41

@N. Barbie: amit egy ostoba, takonygerincű náci transzvesztita érdemel.

pamut 2016.08.19. 20:39:45

@Chiccbp:
Érdekes dolgokat írsz, azt hiszem tisztázni kellene pár dolgot:

1. Amiket itt írok az evidenciák, és nem attól igazak mert én írom hanem mert közismert tények. Ha valakinek ezekben bármi új van, az a holdon élt eddig.

Szívesen elmélyednék amúgy politikai részletkérdésekben, vonzana az érdemi politikai csevegés is, de ugyebár a hiper-agresszív fidesztálibok mindent csak élet-halál-harcnak bírnak felfogni és ennek jegyében már sok éve őrült agresszivitással tönkretették az indexes blogok felületét, így erre nincs tér. Ennek egyik következménye, hogy evidenciákon túl nem is nagyon írok semmit, mert elborult az állat fideszesek úgyis csak a torkomnak esnének bármi miatt ami kicsit is vitatható. Illetve így is azt teszik, de az evidenciákról úgyis lepatannak, illetve csak a szokásos szánalmas hörgésük marad.

2. Amiket leírok azok tehát teljesen magától értetődő tények amit mindenki tud aki kicsit is követi a közéletet és nem elfogult a maffia irányában. A logikádat viszont nem értem miért is lenne bárki kénytelen a fideszre szavazni. Mitől is lenne véres a kezed? Elég sok párt van, van választék, még ha valamelyiket véresnek is látod, biztos találhatnál olyat amelyik nem is véres meg nem is maffia vagy jobbik.

3. Nem tudom pontosan mit értesz véres kéz alatt, de ha a kádári kommunista örökségre célzol, akkor annak abszolút legnagyobb és legfőbb örököse, sőt meghaladója az orbánmaffia. Az ügyészség és rendőrség szintjén már 100%-osan visszaállították a kádári (magyarellenes) állapotokat, a hatalom embere érinthetetlen, nincs jogállam, sötét bűnözők vezetik az országot jogi következmény nélkül, megvalósult a kádári visszarendeződés. A komcsi spicliket meg 26 éve védi Orbán, és amíg ő lesz a vezér, egy ügynökaktát sem fognak nyilvánosságra hozni, Orbán velük van. Nem mellesleg most is van III/II-es komcsi spicli (tiszt) tagja a kormánynak, bár gondolom ezt se sűrűn hozzák le a fideszes hazugságmédiákban, és akkor még nem is szóltunk az MSZMP-tagsági múlttal bíró fideszesek hosszú listájáról.

4. Egyébként meg arra szavazol akire akarsz, nekem nyolc, nem akarlak befolyásolni, az én célom a fideszes propaganda és véleménydiktatúra által elhallgatott szisztematikus, intézményesített fideszbűnözés, országrablás és hazaárulás nyilvánosságra hozása.
Ennyi :)

N. Barbie 2016.08.19. 21:18:04

@Hóhér az utolsó barátod: Nem, nem, ne becsüld túl magad, olyan, amit egy szerencsétlen gyűlölködő ostoba ballib tud. Ennyi a legtöbb, amit ki tudsz magadból préselni. Nem mindegy. :DD

Chiccbp 2016.08.19. 21:30:11

@pamut: na hát akkro tisztázzuk tényleg:

1. értem én, hogy utálod a fideszeseket, és mindenki fideszes, aki nem azt gondolja, amit te, de hogy tényeket írnál, na ez jó vicc. néhány példa: "Nem vagyok fideszes, nem lopok." hogy nem vagy fideszes, az igaz, de hogy nem lopsz, az nem igaz. konkrétan szajkózod mások gondolatait balról, idézőjel nélkül. "Az Orbánmaffia egyik legnagyobb tolvajának aktuális, 250 milliós lopása miért van agyonhallgatva?" lopás az, amit a bíróság jogerős ítéletében annak mondott ki. én nem tudok ilyen döntésről, de te biztos többet tudsz nálam, kérlek, linkeld be az ítéletet, kösz. ""Már 2011-ben kifejlesztette egy magyar cég azt az eljárást, amit most Rogán Antal találmányaként emlegetnek, a megoldás alapja pedig évtizedek óta létezik. " nem igaz, hasonlót fejlesztettek, de tudod, olyan ez, mint az autó, a számítógép, az operációs rendszer, a kenyér, bármi: van belőle többféle. és mindegyiket kidolgozta valaki. ha lopták volna, beperelték volna őket már 2011 óta valamikor. na menjünk tovább.

2. nem tények, de én nem ismétlem magam :) véres kéz: van a Jobbik, akire nem szavz jóérzésű ember. van a fidesz. és van a baloldalon mindenki, akik 2014-ben már kezet fogtak Fletóval, tehát véres lett a kezük, ha te rájuk szavazol, te is véres leszel. tudod, 2006...

3. lásd fentebb. ami a magyarellenességet illeti: balról magyarellenességgel senki nem jöhet, ismert okok miatt. olan ez, mint amikor a gyilkos legyilkosoz valakit, na neeeee.

4. hozd nyilvánosságra. ezt teszi Hadházy is meg az Együtt is, de nem látom a bizonyítékokat. az emberek többsége meg leszarja, mert látják, ki mondja. ennyi.

Azt még azért zárásként megjegyezném, hogy kurva ciki, amikor elfelejted, melyik nickeddel mit írtál, meg amikor magaddal beszélgetsz. ettől se többen nem lesztek, se igazad nem lesz. de próbálkozni lehet... csak azt éred el, hogy aki kicsit is emlékszik a 2002-2010 közötti időszakra, ne felejtsen. ez nektek persze nem jó, de a fizud tuti megkapod érte. majd október 3-án beszélgetünk :) meg 2018-ban, mikor elfogy a pénz, és a következő 4 évet már külföldről sem fogják finanszírozni. na szép ünnepet holnap :)

1ghost 2016.08.19. 21:37:58

@Trompf:

Te kiscsákó! Azt az izét, azt a blog nevezetű micsodádat - amelyet fentebb reklámozol - no, arra vetettem egy pillantást.

Hát barátocskám az ottani bötűhalmazok, már megbocsáss, de egy nagy rakás.sz....t, érnek. Neked sem intellektusod, sem tehetséged nincs az íráshoz.

Baráti jó tanács: ne vesztegesd rá az időt, mert egynél többször senki nem kattint rá.
Kicsit egyszerűbbre fogva: ne égesd magad, mert csak egy szánalmas bohócnak tűnsz, hagyd inkább a picsába.

Na üdv, take care

GHOST

pamut 2016.08.19. 22:22:50

@Chiccbp:
lol, írtam neked egy korrekt kommentet, erre ilyen hitvány válasszal jössz... ezek szerint túlbecsületelek, nem voltál méltó ilyen alapos válaszra. gagyi hazugságok, szar rágalmak, stb... miért is gyanakszom hogy fideszes vagy? :))

na mindegy, akármilyen alacsonyra is akarod lerángatni a színvonalat, azért szép sorban cáfolom a gagyi hazugságaidat:

1. "mindenki fideszes, aki nem azt gondolja, amit te"
most ez mi? :) direkt alázod magad ilyen gagyi szar hazugsággal? :) mire jó ez neked? :) hogy pisisnek látsazód aki hőzöng a homokozóban :D
nekem mondjuk arra jó hogy egyből látszik milyen hitvány alakkal állok szemben :)

"de hogy tényeket írnál, na ez jó vicc."
nem, nem vicc, hanem tény.

"de hogy nem lopsz, az nem igaz."
hazudsz, rágalmazol. nem lopok.

"konkrétan szajkózod mások gondolatait balról, idézőjel nélkül."
a saját gondolataimat szajkózom, illetve közismert tényeket, amiket sokan osztanak és amik senkinek és semminek sem a tulajdonai.
ugyan mondj már csak egy példát végre, mert a rágalmazás úgy általában látom jól megy neked, de még egy kibaszott konkrétumot nem bírtál leírni.

"lopás az, amit a bíróság jogerős ítéletében annak mondott ki."
:D
lófaszt kedvesem, lófaszt. a nyilvánaló lopás az lopás, még ha ilyen szánalmasan átlátszó jogászkodó s tereléssel is próbálkozol. Rogán antal egy tolvaj, egy fideszbűnöző, és lenyúlt 250 milliót.

"nem igaz, hasonlót fejlesztettek"
Azt hogy tökugyanaz, azt maga az az ember nyilatkozta, aki kifejlesztette az előzőt, sőt még azt is hozátette, hogy idézem: "ez az eljárás nem igazán nevezhető találmánynak, így magukat sem nevezné feltalálóknak. „Ennek a megoldásnak az alapja úgy harminc éve létezik. Az elmúlt években mindössze annyi történt, hogy az érintőképernyős eszközök megjelentek. Ez pedig azzal járt, hogy egy új, fejlesztői szemszögből a végtelen lehetőségek megvalósításának platformja lett az, amit régen kitaláltak"
És ezt is ő mondta:
"teljesen ugyanarról az eljárásról van szó, mint amit ők öt évvel ezelőtt kifejlesztettek, abban pedig semmi újdonság nincs."

Tudod cáfolni? Vagy inkább látatlanban lehazugozod őt is ahogy engem is?
Mindeki hazudik ugye csak Rogán a ma született bárnyka ugye?

2. "nem tények"
de, azok.

"és van a baloldalon mindenki, akik 2014-ben már kezet fogtak Fletóval, tehát véres lett a kezük, ha te rájuk szavazol, te is véres leszel."
ez már a tények szintjén is hazugság, hiszen az LMP nem fogott kezet Fletóval, Juhász Péter szintén nem.
Mellesleg továbbra sem magyaráztad el mit értesz "véres kéz" alatt. Gyurcsány egy szar politikus, utálom, de azért tegyük hozzá nem ehy hazaáruló maffiózó mint Orbán. Jóérzésű ember, magyar ember Orbánra nem szavaz mert nem vállal közössséget, nem kollaborála a magyarellenes, magyarokat kirabló hazaáruló maffiával.

"tudod, 2006..."
emlékszem 2006-ra és Orbán puccskísérletére, már akkor is foci-ultrákat fogadtak fel ha agressziót akartak, nem a választási irodában vetették be őket először...

3. "balról magyarellenességgel senki nem jöhet"
nem tudok ilyen okról, ha valaki látja hogy az orbánmaffia magyarellenes (meg hazaáruló), akkor miért ne mondhatná ki?
vagy az orbánmaffiának joga van a hazaárilásra gyurcsányra (vagy akárkire és akármire) hivatkozva?
vagy milyen beteg logika menti szerinted az oirbénmaffia gaztetteit?

4. "hozd nyilvánosságra"
köszönöm a biztatást, ha olvasod a kommentejim, éppen ezt teszem. mivel tetszik ahogy a kollaboránsok hörögnek amikor a pofájukba vágom a maffiájuk gaztetteit, ezért eme tevékenységemet csak fokozni fogom.

"nem látom a bizonyítékokat."
:DDDDDD
akkor vagy vak vagy, vagy agyhalott. esetleg még hazug is lehetsz.

"Azt még azért zárásként megjegyezném, hogy kurva ciki, amikor elfelejted, melyik nickeddel mit írtál"
Jó hírem van, semmi ilyen nem történt.
Azt még azért zárásként megjegyezném, hogy kurva ciki hogy ilyen gagyi rágalmakkal tűzdeled tele az amúgy is hitvány kommentedet. ettől igazad nem lesz. de próbálkozni lehet...

na jó, hagyjuk a képmutatást... vallj színt, ugye te is kollaboráns fideszes vagy? mert ez a színvonal, ez a gagyi (fogadok neked már fel sem tűnik milyen primitív dolgokat szajkózol, vagy a te szóhasználatoddal: lopsz el másoktól, fidesztrolloktól) dedós fröcsögés, ez annyira tipikusan fideszes, hogy még a tartalomtól függetlenül is árulkodó jel...

pamut 2016.08.19. 22:25:30

@Chiccbp:
höh, most látom egy 29 kommentes kis fikanikk vagy, melyik régi hazaáruló fideszes kétszázadik kamunikkje vagy?

nem unod még magad géjza, ezek a kicsinyes kis szar trükkjeid, istenem b+....

Chiccbp 2016.08.19. 22:25:41

@pamut: ne haragudj, de erre a szintre már nem tudok lesüllyedni. fizikai képtelenség. ide születni kell.

pamut 2016.08.19. 22:27:15

@Chiccbp: hehe, kértem mondj már valami konkrétumot, erre elmenekülsz, lol. őszintén? pont erre számítottam tőled, a hitvány szar kommented már előrevetítette hogy mi várható tőled....

tudom hogy kollaboráns vagy, kár tagadni....

pamut 2016.08.19. 22:29:28

Közlemény! :)

A habzó szájú fideszes kollaboránsok között aratott nagy sikerre való tekintettel holnaptól dupla lelkesedéssel fogom a pofátokba vágni a maffiátok összes rohadék húzását, ország-tiprását, a magyarok közpénzének mániákus, beteges, kényszeres lenyúlását....

Mert megérdemlitek.....

Habony Árpád. 2016.08.20. 18:22:42

@pamut: Szerintem inkabb kerj orvosi segitseget. Mert rajtad kivul es meg par hibbant libbanton kivul senki nem tud ezekrol a lenyulasokrol.
Mindenki azt latja, hogy az orszag gazdagodik, a munkanelkuliseg csokken, a fizetesek nonek. Az inflacio nulla, az allamhaztartasi hiany nulla, az allamadosag meredeken csokken. Ha meg emelett lopni is tudnanak, akkor mar tenyleg le kalappal teljesitmenyuk elott.

siriq111 2016.08.20. 22:55:39

@a BircaHang Média szerk.: Ez az! Melyik? Kozben meg folynak el a milliardok a nagy semmire meg a zsebekbe.

Kuviklacz · http://hungaryineurope.blogspot.com 2016.08.23. 18:46:32

@Francois77: Összevissza tetszik beszélni, duguljon el, mert kár az elektronokért, amelyeket saját magára pazarol.