B1 blogcsalád



Orbán embere dacosan kiáll az illuminátusok leleplezője mellett

2016. július 31. - nickgrabowszki

Hát van annál felemelőbb és rejtélyesebb, mintha két propagandistanő szelfizik?

kf_kszv.jpg

Pláne, ha az van kép mellé írva, hogy

Csakazértis.

Mi lehet itt a csakazértis? Mi mellett kellett kiállni dacosan, minden körülmény ellenére, a támadások dacára?

Helyszínként a Groupama Aréna van megjelölve. Talán a BL-ből az albánok kiverte Fradit kellene támogatni a viharos viszonyok közepett? Vagy a szurkolók támadta fideszes klubelnököt kell megvédeni, akinek nem sikerült tisztáznia magát az alvilági kapcsolatok gyanúja alól?

Elég valószínűtlen.

Életszerűbb, hogy a képpel Kaminski Fanny, Orbán (és Rogán) sajtósa, továbbá Habony exneje Kökény-Szalai Vivien mellett állt ki csakazértis, aki

az illuminátusok uralta világpolitikáról szóló Tények-riporttal tette csütörtökön nevetségessé magát, és szánalmassá munkaadóját, a TV2-t.

Pedig most még nem is öntötték el fideszes bírálatok a médiát, mint történt pl. a Tóbiás szocialista exelnökről szóló 888-as anyagnál, és Puklit, Spédert, Juhász Pétert lejáratni próbáló riportok után se csinált közös fotót a miniszterelnök intézője a TV2 hírigazgatójával.

De kell-e ebbe többet látnunk, minthogy az egykori bulvárújságíró cukiskodik egyet a szintén bulvárújságíró butuska cicababával?

Ha nem is kell. de lehet.

Kaminski máskor is csinált már politikát. Neki köszönhetjük például a habonying fogalmát: saját FB-oldalán közölte az Amerikába beengedett szipogós-verekedős, kétes anyagi helyzetű exférje fotóját. De benne volt a keze Nárcisz kutyában, illetve a kutya és Orbán közös képében is, amelyik fényt derített arra, hogy a kormányfő vagyonnyilatkozata lehet pontos, de semmi esetre se teljes.

Mi történhetett itt, ami elengedhetetlenné tette a dacos kiállást?

  • Gulyás Gergely leverte a szemüvegét, és rá is ugrott?
  • Kövér Lászlónak kihullott a bajusza?
  • Lázár János mégiscsak elgondolkodik azon a németországi állásajánlaton?
  • Deutsch Tamás elküldött valakit a picsába?
  • Pokorni Zoltán lemondóan legyintett?

merkel.jpgAz ellenzék, a sajtó, meg általában a józan ész véleményére a Fideszben, a kormányban, különös tekintettel az agit-prop osztályra, eddig se sokat adtak. Lehet, hogy ezúttal már a Fideszben is túlzásnak tartják a valóság ilyen mértékű semmibevételét, amit

Kökény-Szalaiék műveltek az ezoterikus-babonista szennyirodalom hírek közé emelésével?

Az már önmagában jó hír, hogy Kökény-Szalai mellett ki kell állni. Az már kevésbé jó, hogy aki ezt teszi, az a magyar miniszterelnök mellett dolgozhat.

Bár, ha jobban belegondolunk, nincs is ebben semmi meglepő. Szalai nem újságíró, bármi is van a névjegyére írva, nem kell rajta számonkérni a valósággal való egyezést. Ő csak azt tette, amire alkalmas, amiért fizetik. Ő csak egy propagandista, aki követte a Fidesznek az alternatív univerzumban játszódó narrációját, és magától Orbántól se állnak messze a konteók.

A hiba csak ott van, hogy ezt Tényeknek nevezik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr118925288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.31. 08:54:34

Ez van, nem tudta őket legyőzni a ballib cenzúra...

kőkobaki 2016.07.31. 09:57:28

Kimutatták a foguk fehérjét! Ennyire telik.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.07.31. 18:49:38

A hír baromság volt.
De naivitás azt hinni hogy nem létezik a világot uraló hatalmi es gazdasági körök kartellje.

dadddd 2016.07.31. 18:59:01

@FILTOL: "De naivitás azt hinni hogy nem létezik a világot uraló hatalmi es gazdasági körök kartellje."
Így van. Elég csak megnézni a YT-on a Bilderberg találkozókról készült videókat.

Boost Boosted 2016.07.31. 19:18:39

Orban egy buta paraszt megint kideruot

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.07.31. 19:28:41

@FILTOL: Bizony bizony. Ezek a szíriusziak... Pataki Attila mikor lesz már a fidesz kormányban államtitkár? :)

dadddd 2016.07.31. 19:53:25

A Bilderberg nem konteó, mégsem veszi a fáradságot a mainstream média, hogy egy icipicit megpiszkálja őket.

EddieCivic4g 2016.07.31. 20:59:45

@dadddd: És ha megpiszkálnák, mi történne? Egyáltalán, mi rossz van a Bilderbergben? Mi változna, mi lenne jobb, vagy rosszabb, ha nem lennének? Nagy valószínűséggel észre sem vennénk, ha egyszer csak megszűnne. Egyszerűen az embereknek kell egy ellenség, akire lehet mutogatni, hogy ott vannak a csúnyabácsik/nénik, na miattuk szar az élet. Lásd chemtrail...

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.07.31. 21:27:22

poszter, te munkanélküli vagy különben?

5% munkanélküliség mellett ezt hogy hoztad ösze?

conchita wurst 2016.07.31. 21:52:40

Ezen sorok írásakor az erőszakos bűncselekményekért az FBI által körözött bűnözők 70-es listáján mindössze 6 a fehér, a többi fekete, arab, közép- és dél-amerikai mesztic/latinó. A terroristák 28-as listáján egy fehér sem szerepel. Ezt a faji valóságot mutatja az Egyesült Államok legveszélyesebbnek ítélt városainak tízes listája, mely egyben a legkevésbé fehér városok listája is (a százalékok a 2010-es nem fehér arányokat mutatják), sorrendben: Detroit (93%), Memphis, Tennessee (67%), Oakland, Kalifornia (75%), Louis, Missouri (57%), Birmingham, Alabama (79%), Milwaukee, Wisconsin (67%), Baltimore, Maryland (72%), Cleveland, Ohio (67%), Stockton, Kalifornia (78%), Indianapolis, Indiana (43%). Ha az emberölés nemzetközi számai alapján listázzuk a világ országait, a lista felső száz országa szinte mind nem fehér.

morph on deer 2016.07.31. 22:10:39

@conchita wurst:
Ha már idáig sikerült eljutnod, akkor gondolom azt is kiderítetted, hogy hogyan is kerültek azok a "szines" bűnözők abba a "fehér" országba..?

Igen, tudom, jó részük "migráns", de remékem, te még a részleteket is ismered, ugye?

conchita wurst 2016.07.31. 22:14:00

@morph on deer: Megemlítendő, hogy míg az amerikai fehérek mindössze 2-5 százalékának volt valaha rabszolgája, Jacob Rader Marcus rabbi kutatásai szerint zsidó családok esetében ez 40% volt, ahogy az is, hogy a fehérek rabszolgatartásának maguk a fehérek vetettek véget immár 150 éve, Afrikában viszont a mai napig vannak néger rabszolgák – más négerek által leigázva

morph on deer 2016.07.31. 22:21:55

@MolnarErik:
Tévedés!
Az csak a követendő irány pontos megjelölése: lefelé!

Ha már itt tartunk: valaki is látta már Putyint zsebredugott kézzel és kidüllesztett hassal téblábolni egy diplomáciai esemény alkalmával?

Csak kérdezem, mert én még nem.

Ahogy ugyancsak hiányzik a kép, ahogy Putyin sunyin mosolyogva nyaldossa a nők kezét hasonló alkalmakkor...

Lehet, hogy a KGB modort is tanított a tiszjeinek, hogy nehogy sötét tapló módjára viselkedjenek protokolláris kötelezettségek során?

Hogy ezek a külhoni komcsik mennyivel körültekintőbbek voltak, mint az itthoniak!
Lám, a mai napig érződik a hatásuk..!

morph on deer 2016.07.31. 22:29:30

@conchita wurst:
Korrekt, gratulálok!

Eszerint az sem kétséges, hogy a bevándorlók fehérek voltak.

Szóval az élet egy rohadt tréfamester, ha innen nézzük. Ha meg nem, akkor kiderül, hogy ami első látásra fehérnek tűnik az valójában gyakran mocskosabb, mint ahogy gondolánk..!

conchita wurst 2016.07.31. 22:41:53

@morph on deer: Ja, meg az is kiderül, hogy aki nem irtja ki a bevándorlókat, azt kiirtják a bevándorlók.

Punxsutawney Mormota 2016.07.31. 23:18:11

@conchita wurst: A rabszolgatartók 405-a zsidó volt? :D :D :D
Sosem hittem volna, de percről percre alá tudjátok múlni magatokat. Ezeket az infókat gondolom akkor szedted össze, miközben Széles elvtárssal az örökmozgó, nullponti energiás, ufó-hajtóműleszívó berendezésen dolgoztatok. Csak aztán Te beleestél, és búzadaraként jöttél ki a másik oldalon.

conchita wurst 2016.07.31. 23:27:08

@Punxsutawney Mormota: 'A rabszolgatartók 405-a zsidó volt? :D :D :D'

Hol írtam ilyet?

miketbeszéltek 2016.08.01. 00:48:53

@a BircaHang Média szerk.: @FILTOL: Igazad van. Vannak ilyen tendenciák, jelenségek; és emellett ellepték a netet az üldöztetéses téveszmék is. Elég nehéz eligazodni. Mindazáltal még az ilyen baromságokat is tényként veszik némelyek, lsd. Birca első hozzászólását...

miketbeszéltek 2016.08.01. 00:50:36

@a BircaHang Média szerk.: Neked munkaköri kötelességed minden eszelősség mellé odaállni, ha a ballibeket támadhatod ezzel?

grafoguru 2016.08.01. 01:02:15

@miketbeszéltek:

Ne bántsd @a BircaHang Média szerk.-et.
Egyszerűen csak feledékeny, és mindig elfelejti kitenni a posztjaira az idézőjeleket, a végükre meg a mosolygót.
Az teljesen kizárt, hogy komolyan gondolja, amiket írogat.

morph on deer 2016.08.01. 01:16:25

@conchita wurst:
Igaz, hogy nem minden színben..!
Valahogy ez eddig főleg a fehéreknek sikerült, de reménykedjünk, előbb utóbb az a sok "oktatás" meghozza gyümölcsét...

bgp 2016.08.01. 07:57:26

@a BircaHang Média szerk.: Az igazság odaát van, áll oda át.

dr. mesterséges színezék 2016.08.01. 09:01:29

@EddieCivic4g: "Egyáltalán, mi rossz van a Bilderbergben?"

Ne beszéljenek egy mással, mert az nem normális! Vonuljon mindenki a várfalai mögé, és amely mögül havi rendszerességgel lehet fosztogatni a szomszéd várat!

dr. mesterséges színezék 2016.08.01. 09:06:05

@Punxsutawney Mormota: " A rabszolgatartók 40%-a zsidó volt?"

A protestánsok köztudottan zsidók, hiszen azok protestálnak feszt.

dr. mesterséges színezék 2016.08.01. 09:31:55

@a BircaHang Média szerk.: Azt titokban tartják. Ők. Som és Révész. De mi tudjuk. Hogy titokban tartják.

miketbeszéltek 2016.08.01. 10:23:55

@a BircaHang Média szerk.: Igazság az, hogy a politikai ellenfelek lejáratása céljából az állami magán TV üldöztetéses téveseszméket oszt meg?

Ravasz Figyelmeztetés 2016.08.01. 10:24:33

@morph on deer: Ez könnyű, más feketéktől vásárolták őket Afrikában. Igen, a rabszolgakereskedők FEKETÉK, (esetleg arabok voltak), akik saját fajtársaikat döntötték rabszolgasorba és nyugodt szívvel eladták őket a gonosz fehéreknek, akiktől minden rossz származik. Az ilyen kényelmetlen tényekről, hogy a rabszolgaság egyidős az emberiséggel, és minden kultúrában és civilizációban előfordult, és korántsem csak rasszok között, hanem rasszokon belül is, fehérek fehér rabszolgákat tartottak az ókorban, az iszlám és az Ottomán Birodalom is elsősorban Európából szerezte a rabszolgáit - ezekről a liberók szeretnek megfeledkezni.
Ja és ne felejtsük el azt sem, hogy kik vívtak háborút a rabszolgaság megszüntetéséért Amerikában: igen, azok is a gonosz fehérek voltak.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.01. 10:43:03

@miketbeszéltek:

Azaz téveszme mindaz, ami nem tetszik a ballibeknek?

darkmirjam_light 2016.08.01. 11:52:44

Magkapták ők már az élettől. Milyen lehet már a világ körülöttük? Buta bocira sminkelve, műmosolyok között élni. Aztán estefelé megjelennek a szipogó faszkalapok dagadó önimádattal és osszák a koncot. A két liba meg hálásan vihog. Addig jó, míg a fidesznek ilyen hülye propagandistái vannak. Lassítja a rothadás folyamatát.

miketbeszéltek 2016.08.01. 11:54:36

Nem tudsz kibillenni a körkörös érvelésből? Én kérdezem: Ha valami nem tetszik a ballibeknek, attól már egy ilyen primitív, paranoid konteót is az igazság napvilágra kerüléseként ünnepelsz???

ZX 2016.08.01. 12:09:16

@Ravasz Figyelmeztetés: "Igen, a rabszolgakereskedők FEKETÉK, (esetleg arabok voltak), akik saját fajtársaikat döntötték rabszolgasorba és nyugodt szívvel eladták őket a gonosz fehéreknek, akiktől minden rossz származik."

Voltak arab rabszolgakereskedők, még tán azt is elhiszem, hogy feketék is voltak köztük. De azért a rabszolgák beszerzése többnyire nem a piacokon történt, hanem kőkemény vadászatokon.

Macropus Rufus 2016.08.01. 14:19:22

@ZX: no igen. Ezek az esetek nagy részében úgy zajlottak, hogy az egyik néger törzs megtámadta a másikat ilyen-olyan indokkal. A nőket megtartották, ha kellett nekik a férfiakat viszont eladták a fehér kereskedőknek. Erről volt is egy doku film, amiben a fekete leszármazottakat vissza vitték oda ahonnan az őseik lettek elhurcolva és ott szembesültek a ténnyel, hogy bizony a fehérnek a feketék adták el az őseiket.
Az már egy másik kérdés, hogy a fehér mit csinált velük -> ez szintén elítélendő.
De a tény továbbra is az, hogy nagyon sok fekete feketék miatt jutott rabszolga sorsra.

Chayenne 2016.08.01. 15:00:03

Úgy látom, hogy itt meg a balos-konteó buzik dühöngenek. Téma: Orbán a Sátán. Na mindegy. Az illuminati létezik és röhög az olyan ostobákon akik nem tanulnak semmiből. De "természetesen" ez ostobaság.....nincsenek erők, csak piacgazdaság ugye? :-) . Minden csak a fránya pénzért van. Ugye? :-) Az emberiség 98%-ával sikerült megetetni azt a baromságot, hogy mindenki mindent csakis pénzért csinál és a világ egy kaotikus piacgazdaság, ahol az erősebb/jobb/gazdagabb stb marad életben. Aki persze a világ "magyarázatát" csak ezen a publikus ám támogatottan ostoba szinten képes elfogadni, az meg is érdemli.....

lombozódó 2016.08.01. 15:59:00

@Kampánymigráncs: Ő valamelyik bolygóra pályázik az ufókkal :-)) Szóval migráns lesz és elviszi az észt a földről :-)

vénkujon 2016.08.01. 16:41:24

@a BircaHang Média szerk.: én brahiból hiszek a gyapjas alakváltókban. eszerint közös platformon vagyunk végre? vagy te fullba hiszel bennük? megbeszélhetjük. sok szeretettel. vén k.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.01. 16:57:46

@ZX:

A rabszolgák beszerzése jellemzően kereskedelem volt, a fehérek - az arabokat is ideértve - nemigen vadásztak rájuk. A nagyobb afrikai kikötőkben voltak rabszolgapiacok. Ott vették a fehérek a rabszolgákat pénzért. Az eladók néger kereskedők voltak. Az eladandó rabszolgák pedig vagy bűnözők voltak (olcsóbb volt eladni, mint bebörtönözni) vagy idegen törzsekből hadifoglyok (itt is olcsóbb volt eladás, mint az etetés).

Mindeki jól járt, mármint a rabszolgákat leszámítva.

fatyol11 2016.08.01. 19:13:21

Ha valki ért angolul, akkor keressen rá a Kathy O'Bryan-re a google-n. Bírósági tárgyalás, hivatalos dokumentumok, bizonyított tények tömkelege tárul majd elé többek között Hillary Clintonról, és rengeteg más befolyásos politikusról. A több éves bírósági tárgyalás, riportok, bizonyítékok felsorakoztatása után egyértelműen bizonyított az Illuminatusok jelenléte, és befolyása. Emellett Matt Damon szintén nyiltan beszélt róluk, és egy 2016-os videóban 26 híresség beszél nyíltan az Illuminatiról. Ha még akad olyan nagytudású, aki szerint a elénk tárt tények okán elgondolkodni ezeken egyenlő a Pataki UFO meséivel, az sűrgősen nézesse meg magát!

fatyol11 2016.08.01. 19:17:28

angolul értőknek (utána majd gondolkodhat egy évig azon amit hallott) www.youtube.com/watch?v=z4Vij4LsVO4&index=3&list=FLmbaD5Rlmodb0lYq4FgtY1w

nu pagagyí 2016.08.01. 21:57:45

Sikeresen zajlik a néphülyítés. Aki elhitte a rezsicsökkentős baromságot, a reformok működneket, a jobban teljesítést, a rohadó Nyugatot, a migránsok randalírozását, annak egy ilyen illumitásusos izé meg se kottyan. Minden a helyére kerül a megbetegített polgárok virtuális világában. A hatalomban pöffeszkedő elvek nélküli maffiózók meg jót röhögnek, hogy még ezt is benyalja az emberek többsége. Úgy látom, jöhet valami keményebb is, Meg sem fog kottyanni.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.08.01. 22:19:27

"Egy ideig az tartotta lázban a kajakosnál szélesebb celebvilágot, hogy ő készíti fel a férjét, Kökény Roland olimpiai bajnokot a riói olimpiára."
Ezt kellet volna választania!
Ehhez sem ért, de legalább lett volna komoly indok arra, miért nem jutott ki Szalai Vivien bácsi az Olimpiára!

Mr. Waszabi 2016.08.01. 23:33:40

Na ja - nem hiába szép ez a magyar nyelv - a buzeráns nem csak férfikedvelő férfit jelölhet. Hanem olyan nőket is, akik akár az anyjukat is eladnák 20 fillérrel többért, mint magukat. Ilyenek ezek is. Még duzzogva se krnám meg az ilyen aljanépet - borzonganék az útálattól. Van egy erkölcsi határ, amit az ember nem lép át, ugye. Na, ők meg pont átlépték.

kronoszinklasztikusinfundibulumgenerátor 2016.08.02. 00:32:02

@fatyol11: Aha, tehát e szerint teljesen elképzelhetô, hogy a csaj félig ember, félig reptilian, a nagyapja Dr. Mengele és amúgy egy paralell univerzumból való.
Csak úgy mondom, hogy amiket a nô összehord vagy szimpla hazugságok, vagy elmebaj tünetei. Következtetés szabadon levonható.

siriq111 2016.08.02. 01:38:02

@a BircaHang Média szerk.: Ezt mar letargyaltuk egyszer. Emlekszel? Neked szemelyes tapasztalataid nincsennek, csak a mediara hagyatkozol. Bemasoljam?

2016.08.02. 06:16:35

Ez a két jóképű, akarom mondani lóképű a fidesz lakáj mit hadovál?
Olyan rusnyák és buták hogy az oroszlán, egy havi léböjt kúra után is csak sírva-ríva és becsukott szemmel enné meg őket !

Ezek bátran mondhatják, hogy a ló a szájával, úgy a pofámba harapott, hogy no !
És nem is tévednek !

siriq111 2016.08.04. 02:03:20

@a BircaHang Média szerk.: toled: A mai modern korban nem a lakóhely a fő szempont, hanem a tájékozottság.
Szoval bulgariaban elsz. Tehat itthoni tapasztatod nulla mint napi szintu , magyar emberekkel tarsalgas valo eletben es megbeszeles mas dolgokban vagy alltalanos a szemelyedben masokkal akik Magyarorszagon tartozkodnak. Szimplan , bugariabol , semmifele napiszintu tajekozotsagod nincs, az allampolgarokkal. Ennyi. Te mindent jobban ismersz es ertekelsz vagy tudomasod van bulgariabol mint a magyar allampolgarnak a hazajaban.

siriq111 2016.08.04. 02:05:13

Ezek szerint a te szavad szent es serthetetlen, hiszen te bulgariabol mindent jobban ismers es ertesz mint aki minden egyes nap a hazajaban el.

siriq111 2016.08.04. 02:09:27

a BircaHang Média szerk kell hallgatni, nincs mese. Bulgariabol minden jobban tud . Ennyi. Nincs mese. Oda kell koltozni :D
süti beállítások módosítása