B1 blogcsalád



Szijjártó magával viszi a gyerekét a terrorba, és még 3 meghökkentő eset

2016. július 25. - nickgrabowszki

szp.jpegÉrthetetlen világban élnünk.

1. Történik például egy ámokfutás Münchenben, ahol síita vallású az elkövető, tehát definíció szerint nem lehet a szunnita dzsihádista. Szijjártó külügyminiszter ebből azt következteti, hogy a dzsihádista terror már Magyarországra is elért, már Magyarország is veszélyben, noha

  • az eset Münchenben történt,
  • nem terrorakció volt, hanem ámokfutás,
  • kifejezetten bevándorlókat ölt, köztük egy magyart,
  • és nem is dzsihádista volt az elkövető.

Ráadásul Magyarországon olyan nagy a terrorveszély, hogy sajtótájékoztatót tartani kiviszi magával az utcára a kisgyerekét is.

Gyerekeket, az utcára, a jelenlegi terrorveszélyes helyzetben, a merényletektől hemzsegő világba!

Hát miféle ember az ilyen?

Hacsak nem Szijjártó közmondásos diplomáciai ravaszságával van dolgunk.

2. Orbán miniszterelnök még ennél is ravaszabb, ő már egyenesen három gyerekék vitte magával a hanyatló Nyugatra. Majd a Keleti-Kárpátok géniusza a Keleti-Kárpátokban elővezette éves szokásos lózungjait a Nyugat pusztulásáról, haláláról, bukásáról. Könnyen megy neki, ezt tolja már bő évtizede, a hallgatóság meg hálás, hogy egyáltalán szóba állnak vele, és nem fütyüli ki, hogy a jóslata eddig mindig megcáfolódott: a Nyugat elvan azóta is.

Annyira, hogy még Orbánnak is van igaza: a jelenlegi magyar fiatalok valóban magasabb életnívóra számíthatnak, mint a szüleik. A miniszterelnök már csak azt felejtette el hozzátenni, hogy már persze csak abban az esetben, ha elmennek Nyugatra dolgozni.

Lehet, persze, hogy egyszer valóban összeomlik, és akkor Orbán elmondhatja, hogy lám, igaza volt. Várni kell még rá néhány 100 évet, de

Orbán türelmes.

Nem zavarják az ellentmondások:

  • egyszerre követeli a többség elvének betartását és elvetését;
  • egyszerre akar közös hadsereget és az uniós hatáskörök csökkentését a tagállamiak javára.

Ha Orbán nem járul hozzá Brüsszel hatalmának bővítéséhez, a szorosabb unióhoz, a "több Európához", akkor vajon

ki irányítaná a közös hadsereget?

3. Fritz Tamás valamikori politológus, jelenlegi kormánynyalonc a kormánylapban az ellenzék morális hazaárulásáról cikkezik. Az MSZP, az Együtt, a DK és az LMP EP-képviselői ugyanis megszavaztak egy határozatot arról, hogy a renitens tagállamokat meg lehessen büntetni. Pedig Fritz szerint nekik tudniuk kellett volna, hogy a magyar kormány éppen mit készül elkövetni, ezért hát erkölcsi értelemben hazaárulók.

Értik? Ezután a tolvaj joggal védekezhet azzal, hogy nem is ő a bűnös, hanem akik próbáltak keretet szabni az ő tevékenységének, mert jó előre bejelentette, mit készül tenni.kl_2.jpg

4. Még szerencse, hogy Magyarországon tolvajlás szóba se jöhet, pláne nem korrupciós típusú, mert

Kósa frakcióvezető volt szíves közölni, hogy a Fidesz időközben felszámolta a korrupciót.

Az biztos csak érzékcsalódás, ha azt látjuk, hogy

  • Magyarországon állami megrendelést csak a Fideszhez kötődő üzleti körök kapnak,
  • a politikusok viharos gyorsasággal gyarapodnak, nem győzik frissíteni a vagyonnyilatkozatukat, egy idő után - mint Orbán - már fel is adják a reménytelen küzdelmet,
  • egész üzlet- és iparágakat nyúlnak le maguknak,
  • a kormányfő személye körüli propagandaminiszterről most már heti rendszerességgel közli valamelyik köztörvényes bűnöző, hogy mennyivel vesztegette meg, tessék őt is mellé zárni.

De Kósa szerint megszűnt a korrupció. Persze az is lehet, hogy ügyészségi statisztikákból dolgozik. Mert aszerint valóban nincs korrupció Magyarországon. Hiszen ha volna, akkor eljárások tömegét kellett volna már indítaniuk, nem?

Hacsak nem úgy számolták fel a korrupciót, ahogy megbukott a Nyugat, vagy terrorveszély van Magyarországon.

Alapélményünk már nem az elidegenedés, hanem a zavarodottság.

Az nem lehet, hogy ők és mi ugyanabban a világban élünk. Alapos a gyanú, hogy a Fidesz már átkerült valamelyik párhuzamos valóságba, és csak sajtótájékoztatókat tartani jár vissza a miénkbe.

(Képek: MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr418912628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.07.25. 19:37:25

Ezzel együtt éppen 4 darab terrorcselekmény történt a Németeknél 1 hét leforgása alatt.

index.hu/kulfold/2016/07/25/nem_gazrobbanas_hanem_ongyilkos_merenylet_tortent_ansbachban/

Légyszives írd le részletesen, hogy melyek nem az ostoba muszlim fanatikusok által elkövetett cselekmény, mert nehogy rossz hivatkozási alapot adjunk, amikor iszlámot összemossuk a terrorizmussal.

Köszönöm.

Gyorgy Nagy 2016.07.25. 20:15:59

Ha Mr 20% (Kosa Lala) marad a fidesz frakció vezetö tuti bukik a fidesz.Véletlenül megnéztem Kálmán Olgával való beszélgetését.Azt a sötétséget BUNKÓ PRIMITIV válaszait.Persze sokat nemlehetett várni Mr 20 % -tól.Ez már tragédia!

$pi$ 2016.07.25. 21:22:44

@Gyorgy Nagy: Az írásjelek után tégy egy szóközt, utána írd le, hogy ki a sötét bunkó. :D

Tefan 2016.07.25. 21:27:34

@$pi$: Az a sötét bunkó, aki nyelvtannácit játszik egy blogbejegyzés hozzászólási között! :P

monddazigazatmar 2016.07.25. 23:47:30

Mindenki leszarja a blogodat :D
"úristen, szíjártó terrorveszélyről ugat, aztán a gyerekét mégis ki meri vinni a házból"

Egy undorító csürhe ez az index.

$pi$ 2016.07.26. 06:33:50

@Tefan: "Az a sötét bunkó, aki nyelvtannácit játszik egy blogbejegyzés hozzászólási között! "

Aki nem képes normálisan írni, az aluliskolázott, nem olvasott. Aki aluliskolázott és arról osztja az észt, hogy ki a sötét bunkó, azt nem veszik komolyan.

Netuddki. 2016.07.26. 08:36:28

@Gyorgy Nagy: Erre csak most jöttél rá? Nemá!

ZX 2016.07.26. 09:15:18

@Trompf: Azért a végére csak kiderült, hogy a négy, az valójában pont 1 db. :)

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2016.07.26. 09:35:08

@$pi$: "Aki nem képes normálisan írni, az aluliskolázott, nem olvasott. Aki aluliskolázott és arról osztja az észt, hogy ki a sötét bunkó, azt nem veszik komolyan. "

Téged kellene komolyan vennünk aki nem tudod, hogy a TESCO-ban hogy vehetsz forintért import árút?

ursus artos 2016.07.26. 10:06:39

Ostobaság ez a poszt.

Phil Necro 2016.07.26. 11:57:10

Szijjartonak gyereke ?
Ne vicceljunk mar.
Max az anyja lehetne o egy gyereknek ..

látjátok feleim szümtükkel 2016.07.26. 14:52:57

"...akkor vajon ki irányítaná a közös hadsereget?"

Ilyen bugyuta kérdést!
iKI, ki? Hát a vezénylő tábornokunk, aki 2010. ápilisa óta mindig hacol. Hol ezzel, hogy azzal, Kósa szerint néha a korrupcióval is, amit sikersen legyőztek. Hahaha!
süti beállítások módosítása