B1 blogcsalád



Esterházynak nem jár a miniszterelnöki részvét

2016. július 17. - nickgrabowszki

ep_2.jpgEsterházy Péter csütörtöki halála nem volt váratlan, de ezzel együtt megrázta a magyar közéletet. Az irodalmi és kulturális élet elbúcsúzott tőle, részvétet nyilvánított a politika is: Gyurcsánytól az MSZP-én és Tarlóson át Áderig.

Csak Orbán Viktor nem.

A kormány nevében az Emmi adott ki részvétnyilvánítást.

Pedig Orbán Magyarországon se volt, amikor márciusban meghalt Kertész Imre: Washingtonban "értesült megrendülten" a halálhírről:

Kertész Imre regényeit olvasva az egész emberiség láthatja más fénytörésben a saját sorsát. Világhírű alkotásával rámutatott, hogy az ember élni akarását és szabadságvágyát semmiféle önkény nem győzheti le.

Esterházy legalább akkora író volt, mint Kertész, bár Nobel-díjat nem kapott. Nem jár neki tehát a miniszterelnöki részvét és a méltatás sem.

Szögezzük le: a miniszterelnöki részvétnyilvánítás nem kötelező. A halott nem támad fel, a családnak se lesz jobb. De

szimbolikus, hogy kinek kondoleál, és kinek nem.

Mert a Nobel-díj amúgy nem feltétele, hogy Orbán észrevegyen egy halott írót. A harmadvonalbeli kommunista íróból elsővonalbeli szélsőjobboldali publicistává lett Szentmihályi Szabó Péternek szűk két éve a miniszterelnök még a búcsúztatását is kitüntette a részvételével.

Igaz, Szentmihályi Szabó soha egy rossz szót nem szólt róla. Inkább mellette állt, olyannyira, hogy

a felesége minden májusban misét mondat Orbán születésnapjára.

orban-viktor-szentmihalyi-szabo-peter.jpgA hírhedt antiszemitát majdnem ki is nevezte római nagykövetnek. (Már Szentmihályi Szabót, nem a feleségét.)

Kertész meg élete vége felé, 2 éve elfogadta Orbán kitüntetését, a Szent István-rendet. És ezzel a kormány holokausztbohócává vált: legitimálta a Fidesz politikáját. Hiszen, ha kitüntetnek egy holokauszttúlélőt, nyilván nem lehetnek antiszemiták, vagy nem vállalhatnak közösséget azokkal.

Pedig éppen a már említett Szentmihályi Szabó volt az, aki nem is tekintette magyarnak a világhíres agg írót: konzekvensen Imre Kertésznek nevezte. De ez nem zavarta Orbánt.

Esterházy viszont másként volt következetes. Ha politikáról írt, nem csukta be a szemét, és konzekvensen

a fideszes arroganciáról és hatalmi gőgről, urizálásról és új harácsról beszélt:

Úgy beszélnek szédülten az ország házában, mint egy nívótlanabb kocsmában, Brüsszelről úgy, mint Moszkváról, Putyinról, mint... már nem is tudjuk, hol tartunk (Szijjártó – tényleg ő a külügyminiszter?, olyan, mint az Andrássy Gyula bácsi? – mint fordított Oszkár: aki nem tudja, de mondja), az USA-ról meg mondjuk úgy, mintha az egy jelentősebb bélyeggyűjtő szervezet volna valahol Alcsút környékéről. Örüljenek, hogy nem lépünk keményebben oda, kenjék a demokráciájukat a hajukra stb.; eluntuk.

Se nem legitimál, se misét nem mondat. Sőt. Az ilyen hálátlannak meg hogy járna már részvét a miniszterelnöktől. Örüljön, hogy egyáltalán megtűrték, amíg élt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr978896590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2016.07.18. 19:08:09

@cipraszon: droid én is elengedném a gecit, egy szép ágyútalpasossal.

csak menne má!

fércnél maradandóbb 2016.07.18. 19:11:12

@altimus:
EP " irokent megkerdojelezhetetlen/megkerulhetetlen a magyar kulturaban."

Ez úgy hangzik mint egy porszívóügynök betanult szövege

EP valójában semmit nem adott hozzá az egyetemes vagy magyar kultúrához. Aki egy sort se olvasott tőle az ugyanott van, mint aki végigküszködte a nyögvenyelős sznobfeladványait

EP egy lila színfolt abban a lilaködben, ami nélküle is ugyanolyan lila lenne. Inkább mimikriművész volt mint alkotó, ezt a rengeteg plágium (bocsánat: vendégszöveg) is mutatja

patkányarcúáginéni 2016.07.18. 19:20:29

@petivagyok innen:
Förtelem. Szerinte hazafiassága megnyilvánulása.

Minden "szövege" ( atyaég, de modoros!) idegesítő: tartalmilag elfogadhatatlan, stílusa idegesítő.

taga20 2016.07.18. 19:24:04

@patkányarcúáginéni: ha nem eset volna le a tantusz, a patkányarcúáginénikről beszélt.

akik most is itt tobzódnak, mint rogántoni az éjszakai életben:)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.07.18. 19:32:48

Esterházy pont olyan jó író, mint pl Horn Gyula politikusnak.
MInden korban tudta mit kell írni és kinek.
Gyuszi is tudta, hogy 56-ban lövetni kell, és pufajkát hordani, később terrorizálni az MSZMP KB segedelmével az ellenforradalmárokat, majd rendszert válltani.

A maga nemében Esterházy is zseni.

Na nem olyan mint Wass Albert, akit leírni is antiszemitizmus.
Hanem a megértett zsenik közül az egyik. Azok közül akik meg is mondják, hogy kik a jó írók, és kik a nácik.

Gabor Jeges 2016.07.18. 20:10:42

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:
Annyi köze azért van Orbánhoz, hogy ha Esterházy dicsérte volna Orbánt, akkor most ő is te is siratnád.

illiberális 2016.07.18. 20:27:13

Elolvasva a kommenteket azért elég szomorú hogy EP-ről írt véleményeket nagyban meghatározza azt hogy épp melyik politikai oldal a szimpatikusabb a kommentelőnek. OV ugyanígy nyilván politikai szimpátiája alapján hozta meg azon döntését hogy nem nyilvánít részvétet. Egyébként emberileg valahol megértem én sem nyilvánítanék részvétet annak, aki életében folyamatosan szidalmaz és nem is titkolja hogy gyűlöl engem. Az hogy miniszterelnökként kötelessége lenne-e félretenni személyes ellenszenvét és részvétet nyilvánítani ezen már lehet vitatkozni. Az hogy hol van EP helye a magyar irodalomban majd a történelem eldönti ha majd 200-300 év múlva is sokan olvassák műveit akkor valóban maradandót alkotott ha nem akkor pedig felejthetőt.

miért 2016.07.18. 20:37:50

@herut: ..érdekes, hogy kb. féltucatnyi fideszes ismerősöm, mind kommunistaként kezdte. A másik felének valamelyik felmenője volt prominens párttag. Ezek jó részt kollegáim voltak az elmúlt 30-40 évben.

miért 2016.07.18. 20:39:28

@Trompf: Hűha! Ezért a zagyvaságért biztosan sok-sok fizetés jár!?

csi szi 2016.07.18. 20:46:49

Ha Orbán részvétet nyilvánít, akkor a ballibek azért visítanának, hogy merészeli a felcsúti törp bemocskolni az emlékét azzal, hogy részvétet nyilvánít, a végén még a temetésre is odatolakodik!
A magyar állam nevében megtörtént a részvétnyilvánítás Áder és Balog által, annak kétségtelenül van üzenete, hogy OV nem látta szükségesnek.
Esterházy agyonhájpolt szerző, a külföldi "sikerei" sem megmagyarázhatók, hiszen a nyelvezete más nyelvre átültethetetlen. Nem magyarázható mással, mint hogy "brancsoknak tagja" volt, mint Spiró, Konrád, Nádas, Kertész (amíg ki nem átkozták). Szóval ha a kistücsök étterem étlapját küldi el Berlinbe lefordításra, azt is lefordíttatták, kiadták, méltatták, x ezer példányban eladták volna, főhelyre kitéve a frankfurti könnyvvásáron. Kis túlzással éltem persze :D

csi szi 2016.07.18. 20:51:19

Egyébként meg nyugaton természetesen imádják a (volt) hazájukat, (volt) vallásukat fikázó, "áruló" kelet-európai, keleti írókat, legyen az orosz, török, iráni vagy éppen magyar (nem kell az illetőknek zsidóknak lennie egyes sejtetésekkel ellentétben... az már más kérdés, hogy az oroszok vagy a magyarok esetében többnyire azokról van szó). Jó párat Nobellel is megdobtak. Ezek a művészek ugyanis a nyugat felsőbbrendűségét bizonyítják. Egy név: Rushdie, de mindenki tudna mondani még párat.

Attilajukkaja 2016.07.18. 20:54:21

Mar biztosan sokan irtak, de Orban azt sem tudja, mi fan terem Kertesz vagy Eszterhazy. Egyiket sem olvasta.
Az emberi erzeseit pedig meltatni nem tudnam, pocskondiazni meg nem akarom.
RIP Esterhazy Peter!

Gabor Jeges 2016.07.18. 20:57:25

@csi szi:
1. Hogy merészeled a Miniszterelnök Urat lefecsutitörpézni?
2. Hogy mered a Kistücsök étlapját leszólni?

Attilajukkaja 2016.07.18. 21:09:37

Esterhazy talan nagyon is orulne annak, hogy Orban nem emlekezik meg rola. Hiszen soha nem ertette meg a munkassagat.

csi szi 2016.07.18. 22:00:23

@Attilajukkaja: Szerintem lebecsülöd a Miniszterelnök Urat, volt ő fiatalon liberális értelmiségi is. :)

luis5 2016.07.18. 22:08:38

EP=igy gondozd magyarod. Nekem ennyit jelent EP
Azaz semmit

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2016.07.18. 22:27:50

De milyen gyönyörű, hogy az orbanokrata-vonista-novákelődista- stb. vonal itt is epét hány! :)

kalbász 2016.07.18. 23:38:52

A kettős mérce hogy nem veri ki a szemeteket, nem semmi.

Ostoba szektások, akik a másik oldalt szektásozzák.

Semmivel sem vagytok jobbak náluk.

alfacharlybravo 2016.07.19. 00:08:16

@1ghost: Hüha, Allah Akbar -t nem kiáltasz? Veszettség ellen megkaptad a védőoltást?

PiszkosFreddy 2016.07.19. 00:57:43

Kedves Mindenki !
Nekem van egy álmom ! (bocs,ha plágium szagú )
Elképzelek mindenkit,aki idáig itt hozzászólt ehhez a poszthoz.
És azt is hozzáképzelem,hogy egy napsütötte téren/réten ülünk egymás mellett,és megosztjuk a véleményünket egymással,amit a többiek végighallgatnak,mintha már régóta jó barátok lennénk,vagy csak most ismerkedtünk volna meg,de máris lenyűgöz,milyen okosan,cizelláltan,tájékozottan,megnyerően,magával ragadóan érvel a másik,vagy ha nem így,akkor szenvedélyesen szimpatikus elkötelezettséggel.
Nem baj,ha nem értünk egyet,de jólesően hallgathatjuk a másik okos,őszinte,nagy csöndet,vagy nagy vitát kiváltó érveléseit.
És persze senki sem érvel,vagy utal a másik testi,vagy lelki hibáira: hogy púpos,vagy sánta,ill. félszeg,vagy harsány.
A származást pedig véletlenül sem említjük,hiszen az barátok között nem szokás.t
És annyira jólesik ez a beszélgetés,hogy kipirult arccal észre sem vesszük,hogy beesteledik,majd hajnalba fordul az óra,és amikor mindenki hazamegy,izgalommal várjuk a következő közös beszélgetést,hogy újra megmerítkezzünk egymás társaságában,gondolataiban,szavaiban.
Akárcsak a nagy közös szurkolások nemrég a foci EB-n.
Tényleg ...!
...akár így is lehetne...

Hát ilyen hülyeségekről álmodom.

Esterházy Pétert pedig Isten nyugosztalja békében.

Nevoeiro66 2016.07.19. 07:43:57

Pöcsfejek. Amikor elment Göncz temetésre, akkor meg azért sivalkodtatok.

Nevoeiro66 2016.07.19. 07:49:28

"Kiderült, a részvétnyilvánítás nem maradt el, Orbán levélben fejezi ki részvétét a családnak, aminek a tartalmáról ugyan nem tudni, de a család, ha akarja, megoszthatja a nyilvánossággal." index

Na most akkor mi van hülyegyerekek?

excopp 2016.07.19. 07:55:24

Piszkos Freddynél a pont, de sajnos ez az álom még messze van, akár a jövendölés:

"Ézsaiás 11:6-9

6 És lakozik a farkas a báránynyal, és a párducz a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek õrzi azokat;

7 A tehén és medve legelnek, [és] együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik;

8 És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstõl elválasztott a baziliskus lyuka felett terjengeti kezét:

9 Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják".

- sajnos tényleg az a helyzet, hogy pusztán oldalhelyes írókat imádnak a rajongók, és nem műveiken keresztül értelmezik (akár eltérően is) őket
- kevés az olyan fórum (és az is rohamosan fogy), ahol értelmesen lehet vitázni
- lehet, hogy ez már a feltartóztathatatlan elbutulás előjele? (a digitális birodalom visszavág...)

Kelly és a szexi dög 2016.07.19. 08:06:32

Napokig címlapon tartjátok ezt a gyalázkodó írást, amelyről ráadásul most kiderült, hogy hazugság is - ez azért nem a BBC mérce szerinti egyensúly...

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.19. 08:08:04

@Kelly és a szexi dög:

Semmi gond.

Csak kicsit át kell fogalmazni, a végeredmény és mondanovaló lényegi tartalma ugyanaz.

Nagyjából erre kell átírni 3 mondatot:

A geci Orbán részvétet mert nyilvánitani EsterházyPéter családjának.

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.19. 08:11:32

@miért:

Fura ismerőseid lehetnek.

Tekintve hogy az MSZMP utódpártja az MSZP volt.

De most hogy tudjuk te ilyen válogatós vagy.
Tudtad, hogy Esterházy apja III/III-as ügynök volt ?

Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.19. 08:13:28

@illiberális:

"elég szomorú hogy EP-ről írt véleményeket nagyban meghatározza azt hogy épp melyik politikai oldal a szimpatikusabb a kommentelőnek."

És ez csak Esterházy esetén sajnálatos, avagy szerinted Wass Albertet, Nyírőt, és Szabó Dezsőt is ideje lenne rehabilitálnia azoknak, akik Esetrházyt piedesztára emelik ?

Csak azért kérdem, mert munkásságában mindhárom messze meghaladta Esetrházyt.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2016.07.19. 08:14:01

"A blogolás itt kezdődik" - olvasom legfelül -, ahol nyitott kaput döngetnek türelmetlenül.
index.hu/belfold/2016/07/19/orban_megis_uzent_esterhazy_peter_gyaszolo_csaladjanak/

Nzoltan 2016.07.19. 08:47:22

Amúgy nem tök mindegy, hogy orbán nyílvánít-e részvétet vagy sem?
Ez csak a klikkvadász médiamunkásokat (ha) érdekli igazán. Orbán teljesen más pályán mozog mint EP.

Attilajukkaja 2016.07.19. 09:34:43

@csi szi:
"volt ő fiatalon liberális értelmiségi is. :)"
Es ertelmes mikor volt? ;o)

@Nzoltan:
"Orbán teljesen más pályán mozog mint EP."
Ez tuti!!!!!!

Ambiorix 2016.07.19. 09:40:01

Esterházy egy afféle Herczeg Ferenc-kaliberű kurzusíró volt. Apróbetű egy 20 év múlva esedékes irodalom tankönyvben.

apro_marosan_petergabor 2016.07.19. 09:45:20

Kb. ennyire hitelesek a libero kommentek, írások, cikkecskék.

Unalmas ez a blog 2016.07.19. 09:45:39

Már megint hazudsz. Nem mintha meglepne ez bárkit.

Orbán mégis üzent Esterházy Péter gyászoló családjának

dex.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2016%2F07%2F19%2Forban_megis_uzent_esterhazy_peter_gyaszolo_csaladjanak%2F

Faszerkezet 2016.07.19. 09:49:46

CSak érdekességképpen. Vannak írók /ha úgytetszik művészek/ akik elkötelezik magukat ezen vagy épp amazon oldalon. Tehetik ezt tényleges politikai meggyőződésből, esetlegesen csak a pecsenyéjüket sütögetik ott.

Tehetik úgy, hogy erősen átsugárzik a politikai meggyőződés soraikból, vagy éppen csak sejlik.

Nahmost miért a hiszti, ha elhalálozás esetén az ellenoldal nem nyílvánít részvétet?

Ha meggyőződése volt a politikai elkötelezetség, akkor nyílván nem is várja el, sőt le is tagadná.
Amennyiben nem, akkor meg kb annyit is ért. :)

Andy73 2016.07.19. 10:11:19

ndex.hu/belfold/2016/07/19/orban_megis_uzent_esterhazy_peter_gyaszolo_csaladjanak/
A blogger megint mellélőtt, árnyékra vetődött. Nem kicsit, nagyon.
Tényleg szánalmas az ipse. Egy ostoba, de annál arrogánsabb niemand. Szomorú, amikor egy senki a híres embereken akar felkapaszkodni, még a halálukat sem tisztelve.

Andy73 2016.07.19. 10:20:29

Azért az se semmi, ahogy ezek a hitvány bloggerek már az ország egyetlen Nobel-díjas íróját is megyyalázzák, a sírjukban is, csak azért mert elfogadott egy kitüntetést a miniszterelnöktől. És azt is csak azért, mert a miniszterelnök nem a blogger pártjából való. Ha néhány évvel korábban kapta volna ugyanazt a kitüntetést, amikor még a blogger lieblingje volt kormányon, akkor persze minden okés lenne ennek a féregnek.

fércnél maradandóbb 2016.07.19. 10:24:58

Csomót keresett a kákán a blogger, aztán felkiáltott: megtaláltam!

Pedig csak kaka volt az, de legalább lehetett nagyot dobálódzni

Pukka Pad 2016.07.19. 10:44:49

Nickgrabowszki, javíthatatlanul hülye vagy. Voltál is és maradsz is. Hiába citálsz Esterházytól bármit, egy kukkot sem értesz. De nem ez a baj veled.
Íme: "Orbán mégis üzent Esterházy Péter gyászoló családjának"

index.hu/belfold/2016/07/19/orban_megis_uzent_esterhazy_peter_gyaszolo_csaladjanak/

Si tacuisses, jó lenne megfogadni.

bloglegelő 2016.07.19. 11:02:19

és most hallgassuk a fűben lapuló szar csöndjét.

"a blogolás itt kezdődik".

miért 2016.07.19. 11:09:57

@Ballib cenzúrázók réme 15: Ami az ismerősöket illeti, több mint 60 év alatt sokféle emberrel lehet találkozni. Ilyen tisztességtelenekkel is. Ami pedig Esterházyt illeti, igen tudom és olvastam is. Nekem (és tudtommal családomnak) - hála Istennek - nem kellett ilyen választás elé állnom .
Még a pártba sem kellett belépnem. Talán jobban éltem volna akkor (és mint látjuk most is), de így nincs mit takargatnom.

bandinyúl 2016.07.19. 11:15:20

Úgy gondolom hogy Eszterházy Péter sosem tartott igényt a felcsutirém megbocsájtására.
Ő egy úriember volt világéletében egy ilyen suttyó elmebeteg véleménye Neki nem számított. Egyébként jellemző a felcsutitörpe "intelligenciájára" és álkereszténységére maga ez a meg nem bocsájtás. Úgy látszik tanult a kdnp-től.

fércnél maradandóbb 2016.07.19. 11:31:57

@bandinyúl:
Az orbanofóbiás valami olyan kényszerbeteg, mint a kakifóbiás (legyen koprofóbia úgy tudományoschan hangzik) aki műszarral keni be magát?

Nevoeiro66 2016.07.19. 13:21:41

Úgy látom kifulladtak az orbánfóbiás hozzászólók. Az update sokkhatásként érte őket. lol

DFK 2016.07.19. 14:00:52

A hiszteroliberálisok beégtek rendesen :)

rfbzs 2016.07.19. 14:25:55

Akiket orbánfóbiásoknak mondotok, azokban nem félelem, hanem - finoman szólva - utálat van OV és kormánya ellen. Micsoda különbség!
Ráadásul nem is "égett be" egyikünk sem, mert amikor a blog íródott, OV még le volt marafva.

fércnél maradandóbb 2016.07.19. 14:58:52

@rfbzs:
"A fóbia indokolatlan viszolygás vagy ösztönös félelem meghatározott tárgyaktól, helyzetektől vagy személyektől, amely(ek) igazolhatatlan voltát a személy is felismeri, de szabadulni nem tud tőle."

A többit gúglizzad ki magadnak

William Kidd 2016.07.19. 15:02:25

@jet set: mint ahogy a holokausztbol megelhetest.

William Kidd 2016.07.19. 15:10:06

Amugy ez az Esterházy is ilyen alairos muki volt?

rfbzs 2016.07.19. 15:32:42

@fércnél maradandóbb:
Nem kell kigoogliznom. Nem fóbia az, amit érzünk, hanem egészen más, ezért a fóbia kifejezés, mint indokolatlan félelem itt semmi jelentőséggel nem bír.
A fóbia definiciója nem azonos azzal, amit OV-ral kapcsolatban gondolunk.
Ilyen egyszerű.

Attilajukkaja 2016.07.19. 15:45:44

@bandinyúl:
"Eszterházy Péter sosem tartott igényt a felcsutirém megbocsájtására"
Miert? Kellett volna? Esterhazy soha nem volt egy sulycsoportban Orbannal, es nem is vetett senkinek. Magasrol leszarta az olyan kisstilu embereket, mint a mi Lilputyinunk.

egymilliópicikrisztus 2016.07.19. 18:15:34

Érdekes elolvasni a hozzászólásokat.
Érdekes,melyik oldalról ömlik ide a szellemi minimalizmus trágyája....mint minden netes oldalon általában.
Tényleg: semmi mást nem tudtok felmutatni,mint Wass Alberttet,Nyírő Józsefet,esetleg Tormay Cécile-t ? Csak ennyire futja ?
Szánalmas !
De mit lehet várni a kurucinfon szocializálódott emberi selejtektől,akik úgy lépdelnek,és bólogatnak,ahogy a vezérük,és a csordaszellem diktálja ?!

fércnél maradandóbb 2016.07.19. 20:32:54

@rfbzs:
Ha elvész a képesség a betegségbelátásra, az csak súlyosbítja a helyzetet

Behajtó70 2016.07.19. 20:34:52

@PiszkosFreddy: akkor én nem lennék ott jó helyen. Mert nem és nem feledjük azt aki minket gyaláz! Ne nyújtsd most ide a béke van gyerekek jobbot, mert nem, ha pofánköpnek, nemfogjuk szótlanul tűrni! Mert ha ezt megtesszük akkor semmik leszünk. Mert a következő is meg meri tenni. És akkor nem is érdemlünk mást! Lélekromboló volt a fércmunkája. Sértő, bántó, megalázó. A legfájóbb, hogy magyarul írta. Persze nem habozott tájekoztatni, hogy ő egyébként nem magyar. Hanem más.

Akimpedig ezt cáfolja, az csak helyettesítse be becsmérlő "művébe" a cigány, zsidó, bevándorló, szavakat, és után mondja, áh, ezzel semmi gond!

Behajtó70 2016.07.19. 20:36:36

@egymilliópicikrisztus: szánalmas vagy. Gyenge és izzadtságszagú. És szélsőséges. Akinek más a véleménye az bizonyára absnicli - szerinted. Egy rossz vicc vagy.

fércnél maradandóbb 2016.07.19. 20:37:28

@egymilliópicikrisztus:
Ha tényleg elolvasod a kommenteket, látni fogod hogy Wass Albertet és Nyírő Józsefet nem a fanok dobták be, hanem az ellenoldal

Cecília asszony nevét meg nem láttam a hozzászólások között

De azért röcsögjél csak nyugodtan tovább

fércnél maradandóbb 2016.07.19. 20:44:15

@rfbzs:
"mikor a blog íródott, OV még le volt marafva."

Megírták amikor még haldokolt EP? Szerinted a halál utáni első percekben kell kondoleálni, mert különben ...

Mert szerintem a temetés időpontjáig van rá alkalom, és formailag nincs kötve

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2016.07.19. 22:33:20

@csentecsa:

Nem igaz, aki az alapján ítél meg pl. egy írót, mert nem volt "elég hazafi" (vagy ilyesmi), ott nincs miről beszélni. :)

Attilajukkaja 2016.07.20. 09:42:53

@fércnél maradandóbb:
" Szerinted a halál utáni első percekben kell kondoleálni, mert különben ..."
Attol fugg, kirol van szo. Nagyon sokaknak azonnal sikerult reagalnia a legutobbi idok legnagyobb magyarjanak halalhirere!

PiszkosFreddy 2016.07.20. 09:55:57

@Behajtó70: nem is rád gondoltam,hanem az értelmes,konstruktívan kommunikáló emberek többségére.

fércnél maradandóbb 2016.07.20. 10:11:15

@Attilajukkaja:
Ha annyit mond hogy "fogadják részvétem" az tényleg nem tart soká. Egy levelet megírni olyan személyiség esetében, akinek a megítélése erősen vitatott, az már időigényesebb dolog. Pláne ha az elhunyt utálta a levél íróját, és a holdudvar igyekezett ezt még kimaxolni. Nem szívesen vállalnék el egy ilyen feladatot

Nem ismerem a levél tartalmát, de nem lepődnék meg ha nagyobb irodalmi teljesítmény lenne, mint EP alkotásai, amiket fércműnek tartok

2016.07.20. 10:22:43

@egymilliópicikrisztus:

Zavar, amiről írnak? Fáj, meg kellemetlen? Sz@r, hogy valakik megírják azt, amiről magas uraságod, meg az emberiség többi jótevője nem hajlandóak tudomást venni? Pl. az ún. "forradalmak" disznóságait, 1918-1919-ből? Sz@r, ha valaki nem nihilista-ateista-ratyista-trágárkodó-öncélú-szövegbűvész-kavartagyú-sznobbálvány majom?

Mutass fel akkor te valami emberi minőséget, valamit, ami segít feldolgozni, kimondani, a tragédiát, a traumát úgy, hogy közben nem rúg a saját népébe, országába. Mert, tudod, azt normális, emberi körökben nem illik, és jobb helyeken kinézik azt, aki a saját hazáját, a saját etnikumát gyalázza. Normális országban ez nem divat, és nem lehetne rá pártokat gründolni, plábne. Bocsi, ha csak ezek jutottak, de tudhatod, hogy nem a mennyiségek szoktak átcsapni minőségekbe.

Amúgy szeretjük még Gárdonyit, Mórát, és még sok más, tiszta, érthető, világos szavú embert, aki szeretettel szól az övéihez, akiknek ők a fontosak. Számos magyar írót, aki NEM ABBÓL ÉLT VAGY ÉL, hogy fikázza a saját fajtáját, országát-népeét-hagyományát-hitvilágát, stb.

Ledöbbennél te azon szépírók hosszú sorától, akiket azért nem látsz a boltban, meg a tankönyvben, mert a vörös disznók és máig is kitartó jóbarátaik helyett inkább az ő ellenségeikben merték meglátni a pozitívumot. És bizony szép hosszú az az index, amelyben a nevükvagy egy-két "vállalhatatlan" művük szerepel. Pedig volt olyan köztük, aki a korabeli "széljobbon" is kiverte a biztosítékot, és mégis.

"Egymillió pici Krisztus" Szerencsétlen, még azt se tudod, mivel viccelsz. Egyáltalán miért veszed ezt a nevet a szádra, ahogy a teféle szokta , úgy általában, nem értem.

S mindeközben azt, hogy a Zorbányt élve kéne összekötözni a Zesterházyyyval, és vele közös koporsóban elföldelni, vagy talán koporsó az nem is kéne, mert túl drága, azt továbbra is fenntartom.

fércnél maradandóbb 2016.07.20. 12:11:03

@ekszvájzed:
Megértem akiknél kiverte a biztosítékot EP Így gondozd a magyarodat "műve", bár nálam nem befolyásolta a megítélését. Férc stílusban megírt pamflet, semmi több, a humort az tudja értékelni benne, akit nem zavar a cinizmus

EP tükörképe ebben a vonatkozásban Zuschlag János, aki szintén humorosat adott ki magából, feltéve ha nem zavar a benne rejlő cinizmus. A különbség ott kezdődött, hogy Zuschlag nagy árat fizetett ezért a megjegyzésért, EP-nek meg nagy árat fizettek érte, micsoda diffi! Ez a diszkrimináció meg már igencsak jogosan piszkálja bárki csőrét

Amiben nem értünk egyet, hogy én senkinek a halálát nem kívánnám, még EP-ét se. Vele kapcsolatban egyébként nem is éreztem soha gyűlöletet, legfeljebb viszolygást a művei kapcsán. Mint amikor egy meztelen csigát tálalnak eléd hogy nesze itt a fincsi ebéd, ezt kötelező megenned máskülönben nem tartozol közénk. Akkor már inkább lemondok erről ...

Hogyha valaki nem ismerné: "Marsovszky Balázs odafordult Zuschlaghoz, és azt magyarázta neki, hogy "hideg van", majd a holokauszt áldozataira utalva hozzátette: "gondold el, hogy ebben az időszakban milyen hideg volt szeren..., szegény embereknek". Zuschlag erre nevetve vágta rá: "á, nekik már nem volt hideg""

index.hu/belfold/zuschla1014/

Attilajukkaja 2016.07.20. 12:19:52

@fércnél maradandóbb:
"Nem ismerem a levél tartalmát, de nem lepődnék meg ha nagyobb irodalmi teljesítmény lenne, mint EP alkotásai, amiket fércműnek tartok"
Azt hiszem, ez a lenyeg. Nem ertekeled EP muveit, ezert a hangnem. Amugy az ilyen leveleket nem Orban irja, hanem a stabja.
EP amugy nem utalta Orbant. Legfeljebb lenezte ot.

2016.07.20. 12:55:43

@Attilajukkaja:

És mire fel nézte le? Tán nem ugyanabból az alomból fajzott, s nem ugyanolyan hatalombuzi álpolitikus maffiózó, hétpróbás gazembereket támogatott, legfeljebb más színű zászlók, s másoktól származó, de ugyanazt a ganyét takargató hazugságok alatt?

És miég valami: mitől kéne értékelni olyasmit, amit mások műveiből gányolt valaki össze, majdnemhogy vasvillával hányva?

Az ő barátai is voltak legalább annyira embernyomorító rendszereknek és személyeknek, valamint siket mantráknak hallelujázó, ezredrangú taplók, mint a Zorbány. E. P. közönséges grafomán volt, aki azt sajnálta a legjobban, s ezt a művei szerint nem is szégyellte, hogy mások már leírták helyette azt, amit ő is akart - volna. akit a Zirodalom mögé kb. 150 éve odaállott állott sztárgyár emelt a rivaldafénybe.

Hidd el, a literatúrának is megvan a maga porondja, a saját allűrködős, fellengzős, ripacskodó, másokat magasról lenéző, s magukat az intellektualitás krémjeként kinyilatkoztattató pozőrjeivel, mint a popzene vagy a filmipar akármilyen színpadán, vagy pódiumán a maga hasonlóan sztárolt karakterei.

S ki mi mindent ír meg, ki helyett, hát ... Hogy aztán E.P. műveit meg ki mindenki írta, azt azért legalább illendőségből maga az "író" (utánközlő másoló) odabiggyesztette, az elejére, vagy a végére. Ebben legalább tisztességes volt ... :)

2016.07.20. 13:00:31

@Attilajukkaja:

Tényleg nem értem, miért kötelező ájuldozni, hanyattesni bárkitől, akire a bennfentes megmondóemberek ráböfögik, hogy "művészet"? S főleg SZINTE CSAKIS ÉS KIZÁRÓLAG AZÉRT, MERT EGY LÁTSZATFENNTARTÁSRA ÉPÍTŐ FORGATÓKÖNYV SZERINT öri-hariban látszik lenni az országot jelenleg vezetni látszó garnitúrával ??? Mert a nagy "szerelem" tetemes része - valld csak be, egész nyugodtan - nem kicsiny részében épp ebből táplálkozik ... :)

2016.07.20. 13:06:27

Elnézést, természetesen:

"- volna. Akit"

és:

"mint a popzenéNEK vagy a filmiparNAK AZ akármilyen színpadán, vagy pódiumán a maga hasonlóan sztárolt karakterei."

rfbzs 2016.07.20. 13:08:03

@fércnél maradandóbb:
"Ha elvész a képesség a betegségbelátásra, az csak súlyosbítja a helyzetet" -
Hát így már érthető, miért írogatsz bolondságokat.

2016.07.20. 13:09:48

@fércnél maradandóbb:

+1

És se kívántam a halálát. Isten őrizzen. Ezúttal viszont ez már előállott tény, s a szerény javaslatom csupán az, hogy vigye magával a barátját is.

fércnél maradandóbb 2016.07.20. 13:28:20

@rfbzs:
Annyit azért elismerhetsz, hogy ez a poszt nagy pofáraesés lett, már sokadjára

fércnél maradandóbb 2016.07.20. 16:11:45

@Attilajukkaja:
EP se maga írta a könyveit, csak sok helyről összeollózza

fércnél maradandóbb 2016.07.20. 16:14:11

@rfbzs:
Akkor szedd a gyógyszereidet ahogy felírta az elmeorvos!

rfbzs 2016.07.20. 17:23:12

@fércnél maradandóbb:
Nem leszek jó modorú hozzád:
Semmivel sem vagy maradandóbb a fércnél. Aki egy ismeretlennel szemben - akinek más a véleménye - megengedi magának, hogy úgy "beszéljen", mint te velem, az egy tahó.
És akkor még finom is voltam.

Attilajukkaja 2016.07.20. 17:40:49

@ekszvájzed:
"És mire fel nézte le?"
Nem az alomrol volt szo, amibol jottek. Nyilvan ez is nagyon kulonbozott, de Orbannak minden eselye megvolt, hogy kulturalisan felzarkozzon, hogy valodi ertelmisegive valjon. Nem sikerult. De meg ez sem adna okot arra, hogy valakit lenezzunk. Amiert lenezendo ez a pokhendi kis ember az a gerinctelensege, a koponyegforgato, erkolcstelen viselkedese. A kivagyisaga es a nagykepusege. Az onzo es szuk latokore, a nepotizmusa es nagyon, nagyon, nagyon rossz memoriaja. Folytassam?

"mitől kéne értékelni olyasmit, amit mások műveiből gányolt valaki össze"
Nem vagyok irodalmar, de EP a hetvenes evekben egy olyan hangot utott meg, amit elotte talan meg senki. Olyan kenyes temakrol irt, amelyek ot is rosszul erintettek. Es nem csak itthon ertekeltek, hanem nemzetkozi viszonylatban is.

"Tényleg nem értem, miért kötelező ájuldozni, hanyattesni bárkitől, akire a bennfentes megmondóemberek ráböfögik, hogy "művészet""
Ugyan mar kik azok a "bennfentes megmondóemberek", akikre hivatkozol? Es akik nyilvan csak bofogni tudnak.

@fércnél maradandóbb:
"EP se maga írta a könyveit, csak sok helyről összeollózza"
Ez persze butasag, de szeretnel te ugy osszeollozni dolgokat, ahogyan o tette! :o)
(Amugy EP meghalt a napokban, a jelen ido sajnos mar nem ervenyes.)

2016.07.20. 18:56:33

@Attilajukkaja:

Szerinted O.V. mindazt, amit csinál, azt 1988 óta, Sorostól, a szadeszes hátszéltől, meg a kezébe nyomott temetési beszédtől kezdve az ős-Fidesz szétszalámizásán át az Antall helyére lépésétől a mai műmagyarkodásáig, meg a frappáns lózungok ismételgetéséig, miközben az országot ugyanúgy pusztítja tovább, mint más pártbeli elődei, s ugyanúgy árusítja ki kizsákmányolóink kezébe, TELJESEN SAJÁT KÚTFŐBŐL CSINÁLJA, úgy hogy közben senki se súg neki, senki sem irányítja úgy, mint egy bábut?

Ne legyél már ennyire hülye te sem. Ez a feltápolt és kifehérített figura csak egy óriási ESZKÖZ, hogy lehessen a nevével a tömegeket uszítani, pro vagy kontra. Miközben a "kereskedelmi" "vadkapitalista", gyakorlatilag gyarmati típusú szabadrablás, meg a népbutítás ugyanúgy folyik tovább,

Szerinted O.V. talán nem volt "bizonyosék" számára egy egészen ideális választás, pontosan a butasága, meg a beképzeltsége miatt, meg hogy képes magát magyarnak és kereszténynek beállítani, holott egyikhez sincsen köze, és akinek álcája alatt el lehet parentálni mindenféle nácifajzatnak a MAGYART, mint olyat?

A bennfentes megmondóemberek arra lettek trenírozva, hogy művészetkritika, meg esztétika tárgyában kiokítsák a bölcsész lelkeket, hogy mi a menő. Ők adják e a fickó könyveit Nyugaton, ahol aztán TÉNYLEG azt hihetik a jámbor lelkek, hogy a sok okosság, meg mesteri fordulat, bizony mind őtőle való.

Lehet, hogy ifjútitánként a 70-es években nagyot dobbantott, de a többi már a sznob bölcsészek és természetesen a 15+ éve Zorbánra fixált felsőbbrendű intelligenciák munkája, akik olvadozva emelték piedesztálra a Nádassal együtt,

nem mintha ronggyá olvasták volna bármelyik kötetét is, vagy akár idézgetnének tőle, orrba-szájba. Érdekelne, hogy 100 év múlva mely mondatok fognak tőle keringeni, mely történetei lesznek 'közmondásosak', amelyeket mindenki kapásból ismerni fog, egyáltalán tudni fogják majd, hogy egy-egy regénye miről is szól.

fércnél maradandóbb 2016.07.20. 21:11:18

@ekszvájzed:
"egyáltalán tudni fogják majd, hogy egy-egy regénye miről is szól.'

Ezt még egyetlen EP fan se tudta eddig legalább érintőlegesen elmagyarázni. Max. belemagyarázni lehet olyan dolgokat, amik szintén csak egy mesterkélt viszonyítási térben bírnak valamiféle, inkább csak sejthető jelentőséggel

EP egy szent tehén aki amíg élt ide- oda kakizott, a hívei pedig kellő áhítattal jártak a nyomában egekig magasztalni ami lapottyant tőle. Nyilván egy hindut se érdemes győzködni arról hogy ez bizony csak egy girhes szarvasmarha, mert téged fog majd gonosznak és ostobának nézni. Egy a lényeg, ne az én ajtóm elé palacsintázzon, és semmiképp ne akarják megetetni a trágyáját, például majd a gyerekemmel kötelező olvasmányként. Mert az SZDSZ idején már benyomták EP-t a tananyagba, néhány hasonszőrűvel együtt

fércnél maradandóbb 2016.07.20. 21:16:16

@rfbzs:
Kíbicnek szálltál be egy olyan vitába, ami már eleve vesztésre állt azon az oldalon. Nem kell túlkompenzálni a lúzerséget, mert aztán jönnek az egyéb zavarok

fércnél maradandóbb 2016.07.20. 21:22:45

@Attilajukkaja:
"szeretnel te ugy osszeollozni dolgokat, ahogyan o tette!"

Nálam ezt plágiumnak hívnák és mexívatnák a kiadómat, meg engem is külön. EP-nél meg örüljön a szerző akinek egész fejezetét (!!!) beemelte a művébe rengeteg sok egyéb lopással együtt hivatkozás nélkül úgymond "vendégszövegként"

Ólevendula 2016.07.20. 21:40:04

@fércnél maradandóbb: "Mert az SZDSZ idején már benyomták EP-t a tananyagba, néhány hasonszőrűvel együtt "
Ennyire öreg vagyok, hogy ilyeneket már nem tudok, mert nincsen iskolás gyermekem jó ideje? Te jó ég! Amúgy igazat adok mindenben neked, amennyit itt elolvastam tőled!

fércnél maradandóbb 2016.07.20. 22:01:36

@Ólevendula:
Itt van példul a Fuharosok mint érettségi tétel. Annak idején próbáltam elolvasni, először azt hittem én vagyok hülye. Szerencsétlen gyerekeket ugyanebbe akarják belehajtani

fércnél maradandóbb 2016.07.20. 22:06:00

@Ólevendula:
" A főbb jelenetek a Lovaggá átlényegülő Bolondka és Zsófi, a Bolondka és a Fuharos, majd ismét a Lovag és Zsófi között zajlanak, s a tetőponton a Fuharos megerőszakolja Zsófit, a Lovag pedig öngyilkos lesz, a kutyákat megölő méreg maradékával. Egy klasszikus tragédia itt fejeződne be. Egy mítoszban a Lovag legyőzte volna a sátáni erő képviselőjét. Egy balladában Zsófi is öngyilkos lenne. Egy romantikus regényben a Lovag és Zsófi elmenekültek volna. A Fuharosokban mindez lehetetlen, az epilógus azt tanúsítja, hogy nincs igazi katarzis, a katasztrófa ugyanis folytonosan ismétlődik, nem lehet sem belehalni, sem megszabadulni tőle, ugyanis nem kivételes eset, a hétköznapok része. "

Szerencsétlen közpiskolásoknak ilyen agyrém!

Ehhez képest már Tarr Béla is szinte felüdülést hoz

Ólevendula 2016.07.20. 22:48:47

@fércnél maradandóbb: Jézus Mária! Először jó, hogy megöregedtem és ilyen ordenáré dologgal nem találkoztam kötelezően! Köszönöm szépen kedvességét, megtisztelt vele, hogy ennyi időt rám szánt kedves!

rfbzs 2016.07.21. 09:23:48

A Harmonia caelestis így kezdődik:
"Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igszságot." (EP egy őse mondta.)

Itt viszont ( a jó ég tudja csak, hogy önigazolásként, vagy egyszerű "hű de nem szeretem"-ből) nagy könnyedséggel hazudik valaki úgy, hogy nem ismeri az igazságot. A naívak számára szövegrészleteket ragad ki, mert azt véli, ezzel igazolja magát. És tényleg igazolja, de csak a saját "tahó"- ságát.

2016.07.21. 09:42:03

@rfbzs:

Nem E.P.-t nem szeretjük, ÖNMAGÁBAN, hanem azt az agyatlan "értelmiségi" nyalást, amit körülötte csapnak, mert Őlegnagyobb-írósága pöpecül szembe állítható a 15+ éve masszívan gyűlölt és gyűlöltetett Démonnal, az odaállított tökéletes bűnbakkal, ugye. Ezt a teljesen beteg fixációt, ami arról szól, hogy aki (látszólag) szembeszáll a "diktátorral" vagy mimimum nyilvánosan fintorog tőle, az már egy félisten, akármit is zsezsegett össze. Itt épp az egyik ősétől, ugye.

Szóval miért is "tahó" az, aki van annyira antisznob, hogy nem tudja és nem is akarja azt hazudni, hogy érti, felfogja ezt a sok összehordott "posztmodern" szövegömlést, a "vendégszövegek" tagolatlan áradását, és meglátja benne az eszenciát, mégha ezzel mondjuk bölcsészlányokat is felszedhetne a romkocsmában ??? :D Ne aggódjál már, több marad neked, meg a többi bohócnak. Hervatag kékharisnyák öröme, legyen is az nekik.

PS: és szerinted ma kik mondják meg, mi az "igazság"? Gondolod, hogy ők nem profik ebben?

rfbzs 2016.07.21. 10:25:04

@ekszvájzed:
Az agyatlan értelmiségi nyalást én sem szeretem, ebben egyetértünk . Szívesen beszélgetek azokkal is, akikkel másként gondolkodunk.

De: a tahó nem az EP-t nem kedvelőknek szól. Azért tettem idézőjelbe, mert személyes üzenetnek szántam.

közösperonos átszállás 2016.07.21. 10:35:50

@fülzsír: "A kurucon összeszedték, hogy egy könyvéhez (A Harmonia Caelestis) ki mindenkitől használt "vendégszöveget", aminek forrásmegjelölésére később kötelezték is. "

Erről már előtte volt egy kurva nagy vita az ÉS-ben; a kuruc megint nem nyomozott semmit, csak verte a habot.

@ekszvájzed: "És mire fel nézte le? Tán nem ugyanabból az alomból fajzott, s nem ugyanolyan hatalombuzi álpolitikus maffiózó, hétpróbás gazembereket támogatott, legfeljebb más színű zászlók, s másoktól származó, de ugyanazt a ganyét takargató hazugságok alatt?"

Bizony nem.

Tudod (meg vagytok még így sokan, kommenteltetek ide is), EP kurvára nem támogatta ám az MSZP-t vagy a "ballibeket" (akármit is jelentsen ez). A mostani kormányzatot nézte le jobban, ennyi (nem is alap nélkül BTW -- lásd hvg.hu/itthon/201451_esterhazy_peter_urizalasrol_hagyomanyokrol_ ), csak ez a különbségtétel a lövészárokból nem látszik. Csőlátásúak vagytok, az van.

@luis5: "EP=igy gondozd magyarod. Nekem ennyit jelent EP
Azaz semmit "

Pedig ismered, de úgy ismered, de úgy...! És nem csak a közkézen keringő, kiollózott mondatgyűjteményt ám, hanem az eredeti rádiójátékot. Ja, nem.

(A poszt amúgy szerintem is félrement, és nem a "na látjátok!" linkek okán, mert az majd aztán jött, hanem mert tényleg a nincs rajta sapka kategória.)

2016.07.21. 11:36:38

@közösperonos átszállás:

Márpedig azokon, akik szeretik, meglátszik, hogy kiket szeretett ... :) Hogy miért, azt kérdezd azoktól, akik gyakorlatilag a ká-ká-európai gengszterváltások óta azt hirdetik, hogy a mindenkori emberség mércéje az, hogy ki mennyire áll távol az ún. "jobboldaltól" ...

A vendégszöveg pedig vendégszöveg, bárki is szögezi le, hogy márpedig az.

Halljuk akkor az eredetit. Közzétennéd itt és most a szöveget, ollózatlanul? Ki mondja benne az inkriminált szakaszt, és mire válaszul, vagy milyen okból? El is magyarázhatod, ha nem lenne az eredeti szöveg alapján nyilvánvaló, tessék, csupa szem vagyok ...

2016.07.21. 14:43:39

Hát igen, ennyi a magvas vélemény, az érdemi reakció. Moldovába is tojok. Krisztusból nem csinál úriember viccet, még így sem. Ha húsz éves volnék, persze most jót kacagnék, s azt mondanám, "húdefaszacsávó, milyen találékony a nicked, és bocsika. Biztos penge vagy Moldovából is, meg "empiriokriticizmusból is", a keresztény hitelvekről már nem is beszélve ..."

Tőlem is kérdezték már, mikor még könyvtárban dolgoztam, hogy "Tessék mondani, a Bibliát a Vizsolyi írta?" Mégse röhögtem ki a 80+ éves nénikét, aki a halála előtt kereste Istent, egy róla szóló könyvet, amit még sose olvasott, hogy valamibe kapaszkodhasson, és ne a semmibe hulljon, hogy legyen valami, ahová elmegy.

Továbbá 1952-ben egy ilyen történet, hogy valaki azt higyje, hogy neki egy Rákosi uralta ávósországban olyan könyvet ajánljanak a pártvonalon, aminek a címében "Krisztus" előfordul ... ELÉGGÉ ÉLETSZERŰTLEN, mit ne mondjak, a kor vallásüldözése ismeretében. Moldova is szemérmetlenül kitalált dolgokat, arról volt híres. Egy rakás dolog, amiről írt, nem is létezett.

Tényleg, köszi a kimerítő választ, amúgy, egy ilyen csúcsművelt szuperelmétől mi mást is várhat az ember, ugye. Bocsi, hogy mertem NEM olvasni a nicked forrását. (S voltam olyan rátarti, hogy DIREKTE utána se néztem ... :) ) Melyet, gondolom, akkor sem a Krisztus és követői iránti szimpátiád okán választottál.

közösperonos átszállás 2016.07.21. 14:47:27

@ekszvájzed: "Márpedig azokon, akik szeretik, meglátszik, hogy kiket szeretett ... :) Hogy miért, azt kérdezd azoktól, akik gyakorlatilag a ká-ká-európai gengszterváltások óta azt hirdetik, hogy a mindenkori emberség mércéje az, hogy ki mennyire áll távol az ún. "jobboldaltól" ..."

Ez is valami olyan szöveg, mint aminek te képzeled a posztmodernt? Mert értelme, az nincs.

"A vendégszöveg pedig vendégszöveg, bárki is szögezi le, hogy márpedig az."

Így van, nekem is nehezen veszi be a gyomrom a forrásmegjelölés hiányát minimum, csak szögezzük már le, hogy ez nem (sem?) jobboldali achievement (akármi legyen is az a jobboldal).

"Halljuk akkor az eredetit. "

OMFG, szóval még a guglit sem tudod kezelni? Az első nem-youtube találat szépen kielemzi ezt a kopipasztázó jelenséget, amire itt is szép példákat találhatunk (parameter.sk/blog/egyszeru-plack/2014/06/28/igy-gondozd-az-esterhazy-peteredet-frissitve), és benne van a link is (dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000000653&secId=0000061167&mainContent=true&mode=html#Esterhazy_Peter-Egy_kekharisnya_foljegyzeseibol-01880).

" Ki mondja benne az inkriminált szakaszt"

NINCS inkriminált szakasz, mint említettem volt, kivagdosott mondatok vannak.

És akkor a dolog lényege az, hogy hoaxra vetődtetek; ezen az sem változtat, hogyha most újult erővel kopipasztálsz majd ki mondatokat belőle, mert ettől még: Hoaxra. Vetődtetek. Benéztétek. Mert hihető, a másik lövészárokba tartozó (de legalábbis a mi saját lövészárkunkba nem tartozó, ami ugyanaz) magyargyűlölő Sorosbérenc mi mást is írhatna, mint magyargyűlölést?

közösperonos átszállás 2016.07.21. 14:50:24

@ekszvájzed: Tehát akkor a lényegre térve, mikor ezt írtad, hogyaszondja:

""Egymillió pici Krisztus" Szerencsétlen, még azt se tudod, mivel viccelsz. Egyáltalán miért veszed ezt a nevet a szádra, ahogy a teféle szokta , úgy általában, nem értem."

Akkor ezt benézted, ugye?

Amúgy ez mindenkivel előfordul, van ilyen meg effélék, csak ekkora arccal a bukás is sokkal kínosabb.

2016.07.21. 16:33:04

@közösperonos átszállás:

"Mert értelme, az nincs."

Mit nem értesz benne? Szerinted nem igaz, hogy ez a mindenkire rákényszerített mainstream ideológia? Szerinted nem ez sugallja azt, hogy a "haladó" értelmiségnek hol van a helye, ha nem akarja, hogy pöcegödörnek nézzék?

"akármi legyen is az a jobboldal"

A "jobboldal" mindaz, amivel szemben az ilyen esterházyiakat ki szokás állítani szobornak. Vagy ikonnak, mindegy. Minden, amivel szemben "értéknek" kiáltják ki. Még a Zorbány is pedig ő nem jobboldali, csak egy posztliberális, 3/3-as "roma" Soros-ügynök, egyszerűen csak a maffia másik felének, egy ellenérdekelt kláncsoportnak a főnöke ...

"még a guglit sem tudod kezelni"

Ide kérem, mert itt akarok rá felelni, nincs kedvem keresgélni. Ez miért okoz neked porblémát?

"kivagdosott mondatok vannak."

MIBŐL VANNAK KIVÁGVA ??? Netán olyan szövegből, ami kifejezetten a mondanivaló szöges ellentétét sugallja?

"újult erővel kopipasztálsz"

Nem kopipasztálok, nem szokásom. És ugyanezt a magyarköpködő szöveget olvasom már 10 éve mindenhol, SEHOL SEM JELEZTÉK, hogy ki lenne ragadva bármiből is, összevissza helyekről. Nem jöttek sajna, ilyen titánok, mint te … :)

"mi mást is írhatna, mint magyargyűlölést?"

Magyargyűlölő az, aki a magyart becsmérli, mint embert, mint népet, mint országot, mint hagyományt, stb. Aki a magyarságot, mint fogalmat, negatívumokhoz kötve degradálja, nevetségessé, vagy ellenszenvessé teszi. Mi nem tiszta, már megint? Vagy mondd el, mi abban a (kiollózott) szövegben az, ami nem magyargyűlölés. FEJTSD KI. S tényleg nézd már át ahéberekre applikált verziót, ha még nem lenne világos teljesen. Ha E.P. nem ezt tette, akkor meséld el, mit.

"Akkor ezt benézted, ugye?"

Nem néztem be, csak nem szeretem, ha Jézussal szórakoznak. Apám-anyám hitével, és egy kicsit az enyémmel is. Megírtam a nicknek, hogy mit gondolok, és nem szégyellem érte magam.

(Szájára vette amúgy Krisztus nevét a nickében, avagy sem?)

Nektek meg azán biztosan nem fogom, hisz tudom, hogy sokat jelent errefelé az efféle gyönyör, ti kis irodalomprofesszorok … :) Régi szép hagyomány azt megalázni, aki nem a ti magasságotokban szopkodja a lila felhőket. Ha valaki előtt égnék, azok a szeretteim volnának, és ti biztosan nem vagytok azok ...

Bagoly mondja verébnek, te dedós módra kárörvendő, elszállt bölcsész, szerintem homokozz tovább …

fércnél maradandóbb 2016.07.21. 17:08:42

@rfbzs:
Küzdjél csak tovább, mint a Fekete Lovag!

Majd jő a Fuharos és megtolja az ügyedet hátulról, manapság már úgyse PC a heteroszex erőszak migránsilag elkövetve. Ha most lenne, biztos átírná Esterházy Fényes Péter, mert mindig tudta honnan fúnak a bolond szelek

egymilliópicikrisztus 2016.07.21. 23:06:45

@ekszvájzed: egyre szánalmasabb az akadémikusnak (akadémikus= Elméleti jellegű, életidegen) tünő üres okoskodásod...ezzel a kereszteslovag szöveggel meg aztán végleg.
Hol élsz ? Egy befőttesüvegben ?
Mindentudóként arcoskodsz,aztán pofára esel suttyókám ?

közösperonos átszállás 2016.07.22. 15:00:29

@ekszvájzed: "Mit nem értesz benne? "

A mondatok közti kapcsolatot (talán mert nincs is).

"Szerinted nem igaz, hogy ez a mindenkire rákényszerített mainstream ideológia? "

Rád is úgy rád kényszerítették, hogy most is azt kell terjesztened! Oh, wait.

"Szerinted nem ez sugallja azt, hogy a "haladó" értelmiségnek hol van a helye, ha nem akarja, hogy pöcegödörnek nézzék?"

Ez a mondat megint annyira szétesett, hogy inkább ejtsük is, jó?

"A "jobboldal" mindaz, amivel szemben az ilyen esterházyiakat ki szokás állítani szobornak. "

Ennek megint nincs túl sok értelme (azon kívül, hogy érződik belőle a sértettséged). A jobboldalnak számos definíciója lehet, erre utaltam.

"nem szokásom. És ugyanezt a magyarköpködő szöveget olvasom már 10 éve mindenhol, SEHOL SEM JELEZTÉK, hogy ki lenne ragadva bármiből is, összevissza helyekről."

A hoaxok már csak ilyenek, annak ellenére terjednek, hogy kamuk, sőt annak ellenére is, hogy időnként jelzik egyesek, hogy kamuk. :-)

És nem kell bizonyítanom neked semmit onnantól, hogy igazoltam (és hát igazoltam), hogy az idézett szöveg tendenciózusan kivágott mondatok halmaza. Tendenciózusan kivágott mondatok halmaza alapján ugyanis per def nem lehet megítélni a teljes szöveget, így az állítás (EP magyargyalázó) megbukott, visszatér a nullhipotézis (ti. hogy a franctuggya, EP magyargyalázó-e vagy se). Az angol valami olyasmit mondana, hogy don't jump to conclusions, de hát már megtetted (megtettétek), bele is estél (estetek) a szakadékba.

"Nem néztem be, csak nem szeretem, ha Jézussal szórakoznak. "

Pont azért nézted be, mert nem szereted, ha Jézussal szórakoznak. Ez egy ún. szóvicc egyébként (szóvicc lásd Gugli, még mindig), keress rá, ha érdekel. De persze nem érdekel.

"Bagoly mondja verébnek, te dedós módra kárörvendő, elszállt bölcsész"

Ahh, ez azért tényleg elég erős volt most (természettudományos PhD-m van, nemérdekes), ráadásul kárörvendeni se szoktam (most se tettem), csak jeleztem, hogy ha már mindenki levette, mi a helyzet, akkor talán mondjuk is ki, úgy a tiszta. Meg hogy mindenkivel előfordul tényszerűen, és a jövőben elkerülhetnéd a kínosabb következményeket, ha nem ilyen nagy svunggal esnél be az ajtón. De ha nem, hát nem, húzd fel az orrod nyugodtan. :-)
süti beállítások módosítása