B1 blogcsalád



Schiffer is rájött, hogy nem lehet más a politika

2016. május 31. - nickgrabowszki

sa.jpgKétségtelenül nem mindennapos, hogy egy parlamenti párt elnöke és frakcióvezetője a ciklus félidejében csak úgy fogja magát, lemond tisztségeiről, mandátumáról, és egyszerűen kivonul a politikából.

Azonnal meg is jelentek a bizonyítatlan és bizonyíthatatlan összeesküvés-elméletek, hogy Schiffert

  • lemondásra és visszavonulásra kényszerítették,
  • menekült a felelősség elől, hogy az LMP nem fog bekerülni a parlamentbe,
  • valamin megsértődött és elszaladt.

Schiffer maga a lemondását bejelentő interjúban azt mondta, hogy majd 

szellemi erőteret

szervez a pártjának, mert annak híján vannak, és anélkül nem megy át az álláspontjuk. Mégha ez nyilván illúzió is (ti. ha lesz erőtér, akkor lesz majd siker), arra azért rávilágít, hogy a visszavonulás voltaképpen

a kudarc beismerése.

Mert mi az, amit egy politikus akar? A pénz és a hatalom, meg esetleg az elismerés.

  • A megkapható elismerést már megkapta: beszélhetett a parlamentben, sokat szerepelt a tévében, kétszer vitte be az LMP-t a Házba.
  • A két választási kampányban akár még nőt is szerezhetett magának.
  • Ügyvédként millió körül keresett, politikusként se többet, egzisztenciális gondjai nem lesznek.

Ami viszont hiányzott neki, az a Hatalom. Eufemisztikusan: a világjobbító elképzelések magvalósításának lehetősége. De Schiffernek hatalomhoz vagy hatalomra jutni semmi esélye nem volt.
Akkor meg minek vesződni vele? Ugyanannyiért, mint amennyihez kevesebb munkával is juthat.

Hogy 2014-re az LMP nem nőtt nagy párttá, azt még rá lehetett fogni arra, hogy új párt voltak, a semmiből indultak, és még az előző ciklusban ketté is szakadt a párt. Ezúttal viszont már nincs ilyen mentség, és 

nem látszik a jele sem

annak, hogy az LMP - például Schiffer a legutóbbi választások után tett nyilatkozatainak megfelelően - váltópárttá, a Fidesz alternatívájává tudná kinőni magát. Az időközi választásokon nem léteznek, a felmérések stabilan 3-4-5 százalékra, kicsivel a parlamenti küszöb alá, vagy annak környékére teszik az LMP-t.

Bekerülni ettől még bekerülhetnek, ez csak egy jó kampány kérdése, de nem világos, hogy mi értelme volna.

  • Bár baloldalinak tartják magukat, a Fideszt leváltani kívánókhoz nem akarnak csatlakozni.
  • A Jobbikkal közösen nem tudtak létrehozni egy antiestablishment pártstruktúrát.
  • A Fidesznek nem volt szüksége rájuk.
  • Önállóan megnőni nincs esélyük.

Ezért nemcsak az kizárt, hogy a visszavonulás menekülés lett volna, hanem az is, hogy "durci" (maga nevezte így) vagy kényszerítés. Utóbbi kettőnek csak akkor volna értelme, ha valami stratégia kérdésben összekülönbözött volna a pártelit (ha van náluk ilyen). De annak lett volna jele. Vagy külső erők érdekeit keresztezik. Annak is.

De az LMP semmi ilyet nem tesz:

náluk nincsenek stratégiai kérdések.

A Fideszt nélkülük is leváltják, ha az MSZP a Jobbiktól vissza tudja szipkázni a korábbi baloldali szavazókat, esetleg technikai koalíciót köt a két párt. Vagy nem váltják le, de ebben az LMP-nek semmilyen szerepe nem lesz.

Ők a klasszikus

egyik se párt.

Aki senkire nem tud szavazni a Fidesz-MSZP-Jobbik hármasból, az választja őket. Ilyenek nem sokan vannak, két éve éppen annyian, hogy bevigyék őket a Házba. De a kormányváltás nem azon a 200 ezer szavazaton múlott.

  • Schifferék úgy kormánykritikusak, hogy nem akarnak összefogni a baloldal többi részével, azaz nem akarják leváltani a Fideszt, tehát csak szavakban kormánykritikusak. Az ottani szavazók már leírták őket.
  • A jobboldaltól szintén nem tudják elszipkázni a voksokat, mert nem tudnak lemerülni a nacionalista-patetikus-félelemkeltő-uszító retorikáig; nem tudják nyújtani a "mindenki minket bánt, de mi összetartozunk" sérelmi politikáját.

Lehet abban bízni, persze, hogy csak azért nem tudnak növekedni, mert nincs megfelelő szellemi hátországuk, amelyik majd elterjeszti az Eszmét. Csak ez illúzió.

Az LMP-re 2010-ben jórészt a liberálisok szavaztak (fiatal, pesti értelmiségieknek tűntek). 2014-ben meg annak a biztos tudatában lehetett rájuk ikszelni, hogy nincs bennük kockázat, mert lehet, hogy be se kerülnek, de kormányra biztosan nem.

Nem azzal van probléma, hogy a választók nem ismerik az Eszmét. (Most már ismerik, a 2010-es szavazótáborukat el is veszítették.) Hanem a választóknak egyszerűen nem kell ez az Eszme,

az antikapitalista idealizmus illúziója.

Ezt Schiffer nem látta be. Csak azt látta, hogy a dolog nem működik. Nem működött vele se, nem fog nélküle se.

Demokráciában - és ez nem feltétlenül jó - a politika az, amit választók akarnak. Az LMP-t, Schiffert és naiv idealizmusát jellemzően nem akarták.

Most jött rá, hogy nem lehet más a politika.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr358765016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.05.31. 20:13:20

"Schifferék úgy kormánykritikusak, hogy nem akarnak összefogni a baloldal többi részével"

Miért akarná ezt?

2016.06.01. 12:36:11

"Schifferék úgy kormánykritikusak, hogy nem akarnak összefogni a baloldal többi részével"
-és ez baj? mert amúgy ez ön-karakter-gyilkosság lenne...

abcdefghabcdefgh 2016.06.01. 12:46:40

Fidesz = MSZP, tehát a Fidesz-MSZP konglomerátumot csak úgy lehet leváltani, ha egyszerre mindkettőt ellenzik.

riczugabi 2016.06.01. 12:49:31

Fu de ostoba egy ember vagy te. Elnézést kérek magamtól, hogy félig elolvastam.

McZozo 2016.06.01. 12:51:39

Elmeletben nem baj, cask sajnos a jelenlegi gyakorlat azt mutatja plane ebben a fidesz altal kialakitott kornyezetben hogy gakorlatilag mas eselyuk nincsen.
En mar a 2014 es valasztasokal azt hittem eltunnek a politika szimpadarol, de nem igy let. Utolagosan kalapot emeltem elottuk hogy meg a tores utan is kepesek voltak bejutni. Persze azert arrol is meg kell emlekezni hogy az LMPfidesz tamogatassal arra jot letre hogy a baloldali szavazatokat megossza. mas kerdes hogy nem is nagyon votl szukseg erre mert a baloldal kepes votl sajat magat is szetverni nem kelett ehhez segitseg. Hosszu tavon viszont egetertek hogy ilyen semi politikaval nem lehet varat epiteni. MAgyarorszagon cask ajelenlegi balodal feloszlatasaval es egy uj fiatal baloldali part letrehozasaval lehetne a fideszt elkergetni.
Ehez hitelesnek fedhetetlennek kene lenniuk es valoban igazi baloldali ertekeket kene kepviseljenek.

serano 2016.06.01. 12:57:52

"A Fideszt nélkülük is leváltják, ha az MSZP a Jobbiktól vissza tudja szipkázni a korábbi baloldali szavazókat, esetleg technikai koalíciót köt a két párt."

... Aha. Meg ha a holdlakók a vénuszi koalícióval szövetkezve eltéríti a hetes buszt :-)

Bocs, utóbbi esélye nagyobb :-)

(Közben elképzeltem az MSZP Jobbiktól elszipkázott szavazóit. Na, azoknak nem semmi világképe lehet :-)

Afrika steht an der Elbe 2016.06.01. 13:08:16

Téves következtetés. A Jobbikkal egy füst alatt megkísérlik a libsik az LMP-t is bedarálni. Schiffer nem lemondott, hanem valószínűleg megpuccsolták.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.06.01. 13:11:16

Minden oké, és nem az okozaté,
a csetepaté, hogy miért nem csorog a lé,
de ez a buké, nem csak a magyaroké,
a világ nyikorog, mint lomiba tett nagykanapé.

Anti bemegy az ajtón, mert rá van írva, hogy Tóni,
Bandi duzzog a sajtón, mint gyerek alatt a póni,
Történelmet ír István, Laci matekot, nyelvtant,
Szenvedő alak a vizsgán, de a létige magától elvan.

www.youtube.com/watch?v=QrWYeBStI9s

high up! 2016.06.01. 13:16:18

Schiffer rájött, hogy ebben az országban 5%-nál nincs több egy polgári vonalú pártban. Arra is rezeg már a léc, mert annyira felgyorsult már az értelmesebbjeinek az elmenekülése Birkanisztánból.

Elvileg maradhatott volna és megcélozhatta volna a 90%-nyi Átlaghülyemagyar birkát. Ez nyilván nem sikerült volna neki, ez a réteg Orbaneszku, a Fosabbik meg a bocialisták terepe. Ennek a 90%-nak parasztvezér kell, nem pedig a Nyóccosztálynál többet végzettek.

FOLYTASSUK!

manager2008 2016.06.01. 15:46:07

@high up!: Csak lefelé van a menet. A bunkók még sosem tudtak országot csinálni a történelem folyamán. Csak addig bohóckodtak, amig nem jött arra valaki és kizavarta őket a hóra.
süti beállítások módosítása