B1 blogcsalád



Orbán Viktor annyira puritán, hogy magánrepülőgépen megy a BL-döntőre

2016. május 25. - nickgrabowszki

Ha jönnek az oroszok, meg ha BL-döntő van, illetve lesz, akkor a miniszterelnök nem tud elég beteg lenni. De legalább nem a mi pénzükből utazik. Bár az "önerő" kicsit olyan, mint a saját láb, meg a saját erő.orban_csanyi_gaspar.jpg

Havasi Bertalan szerint Orbán 

az UEFA meghívására magánemberként vesz részt az eseményen. A belépőjegyet az UEFA biztosítja, a kiutazás költségeit pedig Orbán Viktor saját maga fizeti.

Ezzel csak két apró probléma van.

Az egyik, hogy az UEFA nem mint Orbán Viktor magánembert hívta meg (magánembereket nem szoktak meghívni a BL-döntőre a VIP-páholyba), hanem mint Magyarország miniszterelnökét. Akit nem mellesleg az UEFA korrupció miatt még éppen le nem mondott aktuális vezetője mindig meghív. De nem mint magánembert, hanem mint Magyarország képviselőjét.

A másik, hogy miből fizeti a repülőt. Hiszen saját bevallása szerint soha nem volt vagyonos ember. 

  • A miniszterelnök havi fizetése bruttó másfélmillió forint.
  • A Budapest-Milánó távolság majdnem 800 kilométer.
  • A piaci árakon az oda-vissza útra állásidővel minimum 20-25 ezer eurót, 6-7 millió forintot kérnek el a cégek.

Ha tehát Orbán valóban maga fizeti a magángépet, akkor az

5 havi fizetésébe kerül.

Ennyit azért megéreznek a családok. És ebben még nincs benne a költőpénz.

Vagy esetleg akkor nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy soha nem volt vagyonos ember. Mert ha véletlenül mégis vagyonos volna, mint ahogy arra az időnként előbukkanó, de id. Orbán Győző vagy Mészáros Lőrinc nevén lévő, viszont az Orbán-család által használt vagyonelemek utalnak, akkor persze ez

neki nem tétel, aprópénz.

De akkor meg viccesen hangzik, hogy saját maga fizeti. Az önerő kicsit emlékeztet a saját lábra, meg a saját erőre.

Más a helyzet természetesen, ha nem kerül neki semmibe, mert például az OTP meghívta. Mert Csányi MLSZ-elnök is megy a meccsre. (Mint a fenti képen, amelyiken a tavalyi Barcelona-Juventus BL-döntőt nézi az Orbánokkal Berlinben.)

Akkor viszont az van, hogy a kisebb hatalmasság szívességet tesz a nagyobbnak. Lehet ezt szépíteni, csak nehéz. Valójában akkor 

Orbán kitartatja magát.

Ennek a verziónak ellentmond, hogy Havasi azt írta, Orbán fizet a repülőgépért, az OTP Air Invest meg azt, hogy az állami vezetők általában piaci áron veszik igénybe a szolgáltatást. Általában.

Még az a szerencse, hogy köztudott a magyar miniszterelnökről, mennyire puritán, meg plebejus. Mráz Ágoston Sámuel szerint legalább is.

Mert ha például nem lenne plebejus, meghosszabbítaná a felcsúti kisvasutat Milánóig.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr948746552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2016.05.25. 18:33:21

Tefigyi...ez mese...ezt nem hisszük el, Csányipapa intézi...osz jónapot.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.05.26. 20:32:35

"Vagy esetleg akkor nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy soha nem volt vagyonos ember."

Sajnos sosem mond igazat.

körtéri 2016.05.26. 20:54:53

Hahahaha. Minden oldal.

mizar uno 2016.05.26. 20:55:22

Erdekes, a vonat most nemjött be nálla,svájban. viszont annal jobban

halaloszto 2016.05.26. 21:16:57

Ha egy cég szívességet tesz egy állami alkalmazottnak, aki állami alkalmazottként a cég üzletét befolyásoló döntéseket hoz, azt hívják KORRUPCIÓnak.

Az, hogy ezt a kormány és az emberek fel sem fogják, jól jelzi hogy mekkora a korrupció az országban.

Ez ugyanolyan mint hogy kiderült hogy az Orbán család Mészáros Lőrinc tulajdonában levő birtokon lakik. Most vagy fizeti a havi félmillás bérleti díjat a fizujából, vagy ajándékba kapja hogy ott lakik. Csakhogy ez utóbbi megintcsak korrupció.

Netuddki. 2016.05.26. 21:24:09

"Akit nem mellesleg az UEFA korrupció miatt még éppen le nem mondott aktuális vezetője mindig meghív."

Madarat tolláról...

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2016.05.26. 21:32:52

@halaloszto:

"Ez ugyanolyan mint hogy kiderült hogy az Orbán család Mészáros Lőrinc tulajdonában levő birtokon lakik."

Szerintem olvasgass kicsit utána a neten, és utána fuss neki még egyszer... :) Ha ilyenek az ellenzéki kommentelők, megértem, hogy nem kap lehetőséget az ellenzék a 2018-as választásokon sem...

kewcheg 2016.05.26. 23:37:00

@jobbdemokrata: cikizheted a kollégát,de azt azért te sem tagadhatod,hogy mindig az a szép,jó,elegáns,ami e g y s z e r ű. Ez mindenben így van. Tehát a P.M. felveszi a fizetését, lakik a saját házában vagy lakásában, és bejár a munkahelyére,hogy a népet szolgálja. Namost az végképp nem egyszerű, ha valaki már szinte azt se tudja,milyen rendezvényen van, ki pénzét költi,kinek az ágyában alszik és még fokozhatnám.Jelenleg viszont ez a helyzet, a P.M holdudvarában céghálózatok adnak-vesznek-bérelnek, oda-vissza, hogy az egyszerű tahó már csak forgatja a fejét,hogy ki kivel van itten. Most akkor Habony kisbusza kié, Mészáros földjét ki bérli kitől, ő maga kit vagy mit lízingel, ki adja a PM-nek a kúriát vagy mit, ki fizeti a kávét etc.etc.
Hidd el hombre kemény és kitartó munkával érték el, hogy én-aki 1994-től zsinórban rájuk szavaztam, most ezeket a sorokat írom....

alvito 2016.05.27. 00:14:35

KI EZ A NICKGRABOVSZKI?

lutria 2016.05.27. 00:25:26

Nem tudom hogy az Orbán papa hanyadik lehet a leggazdagabb magyarok között de pár évtizeden belül O.V.megörökli a vagyonát és onnantól kezdve hivatalosan ő is elég vagyonos embernek fog számítani...

ComLo 2016.05.27. 04:46:24

Lehet, és kell is kritizálni OV-t ... de ez légbőlkapott feltételezés csupán.

Ov és úgy általában a kormány utazásra, általában sima mentrendszerü járatot használ, még hivatalos útra is. Tudom, többször futottam már bele repülőn kormánydelegációba. A cégemtől pedig volt már aki OV-val is utazott egy gépen. Egy Milano - Bp retúr a fenti ár pedig a fenti töredékéből kijön.

czjanos 2016.05.27. 05:36:32

Nyilván Csányi Sándor is kirepül a BL-döntőre a "magánrepülőgépén" és visz magával egy potyautast.

bringás bosszantó 2016.05.27. 07:53:03

Lehetne egy olyan verzió, hogy csak oda vált jegyet és ott is marad örökre?
Beszállok a jegy költségeibe. (Mondjuk most is az én költségemre utazik, csak így több felé oszlik)

bringás bosszantó 2016.05.27. 07:55:00

@ComLo:

Biztos. Amikor farokfelvágva kirohant valami himihumi kitüntetésért, akkor is bérelt gépen ment a cirka 30 fős sleppel.
Kb. azóta nem lehet infót szerezni az utazásairól, őrizni kell a látszatot az agymosott birkák felé.

Netuddki. 2016.05.27. 08:06:05

@jobbdemokrata: Mivel a tolvaj gazdád nem hajlandó a nyilvánosság előtt tisztázni a birtokviszonyait, a népek találgatnak. Ami tudom az ilyen bűnöző fajtát nem nagyon izgatja. Különben már régen előállt volna a farbával. Nem tetszik a pletyka? Remélem, hogy zavar is. Legalább téged, mert a tolvaj gazdádat nemigen.

Kivlov 2016.05.27. 08:40:49

uncsiiiiiiiiiiiiiiiiiii

1ghost 2016.05.27. 10:09:48

Na ja, és ennek tolvaj, narancsrablónak van bőr a pofáján a parlament falai között kimondani, hogy őkelme nem vagyonos ember, és nem is lesz az. Fasza, mi?

Hogyne, persze, mi az hogy! Magyarország olyan hely, ahol még a nem vagyonosok is magánrepülővel közlekednek... hahaha... hahaha ....

Marad a B verzió: Magyarország egy olyan hely, ahol a soha nem hazudó miniszterelnök szemrebbenés nélkül hazudik az emberek képébe, csak az a bibi, hogy már úgy leépült a hülyéje, hogy azt sem tudja, kinek, mit, és mikor hazudott.

A narancsos banda morálisan úgy szétbaszta az országot, hogy azt jobban nem is lehetett volna.

konrada 2016.05.27. 11:33:43

Jó, de honnan derül ki, hogy magán-repülő?
...mert ha lehet tudni, milyen cég milyen gépe, akkor lehet következtetni az árra is, és számolgatni, arról honnan van a pénz.

...mert addig ez olyan, mint a régi szöveg: Drágám! Szeretnél egy egyenruhás soförös, elegáns-sötétkék társaskocsival utazni?
Amiből persze lehetne egyből gondolni, hogy ez mi pénz, miközben csak egy BKV-jegy kell hozzá...

...persze biztosan van Grabowskinak több információja is, nem csak kavarja a .... csak jó lenne megosztani azt...

.Gordon Gekko. 2016.05.27. 11:39:59

A wizz air gépe is magángép vazz.

Konkrétum nulla.

konrada 2016.05.27. 12:18:11

@.Gordon Gekko.:
Higgyük már el azt, hogy csak tud valamit Grabowski, mert azért csak nem lehet az index akkora s..rkeverő, hogy egy alap nélküli agymenést tesz ki tényközlésszerű címsorként....

halaloszto 2016.05.27. 13:01:07

@jobbdemokrata: nem nekem kell utánnaolvasnom. Neki kell minden kétséget kizáróan igazolnia hogy az életmódját a vagyonbevallásában szereplő jövedelméből tartja fenn.

konrada 2016.05.27. 13:11:50

@halaloszto:
Jaja! Mint a régi szép időkben, amikor nem a vádlónak kellett bizonyítania azt, hogy a vádlott bűnös,
hanem a vádlottnak azt, hogy ártatlan....;))
(Amit - ha esetleg sikerült, legfeljebb nem hitték el neki, de legalább addig is perben tudták tartani, amig a felmerült következő vádból ki nem mosta magát. Hiába no, azok voltak a a daliás szép idők!;))

halaloszto 2016.05.27. 13:18:30

@konrada: ez itt _még_ nem a bíróság. hanem a politikai közélet. nincs vád, nincs vádló, nincs vádlott. Csak egy közszereplőről azt beszélik, hogy anyagi előnyöket fogad el a gazdaság szereplőitől. Megteheti hogy nem tisztázza magát, csak az egy beismerés.

Vajk

citrix 2016.05.27. 13:29:09

– Szerénység... – mereng el Bástya elvtárs. – Ha én szeretek valamit magamban: az a szerénység.
A miniszterelnök urunk is pont ilyen szerény, aszkéta életű jóember. Az összes haverja is hasonló, Mészárostól Lázárig, úgy kell rájuk tukmálni egy-egy új cipőt, kabátot ha a régi már nagyon elkopott...

Andy73 2016.05.27. 13:32:43

A balos blogger két öngólt rúgott.
1) Orbánt a vagyona miatt kritizálja, de közismert, hogy Gy.F. sokkal gazdagabb nála.
2) Orbánt a foci miatt ekézi, de közismert, hogy a magyarok többsége szereti a focit.

Vagyis: a jobboldali szavazók egyáltalán nem bánják, ha meglátják Orbáant a díszpáholyban, inkább örülnek neki. A baloldaliak egy része. lehet, hogy megint orbánozik egyet, de a bizonytalanokból ettől még nem lesz baloldali. Főleg, ha ők is szeretik a focit.

Ceruza Peter 2016.05.27. 15:24:38

Ha Csányi viszi az OTP repülögépével akkor a részvényesek megkérdezhetik a költségekröl a fönököt. Mert nem céges ügy érdekében veszik igénybe. Veszek is részvényt mert érdekel a repülövel kapcsolatos adat.

chrisred 2016.05.27. 15:32:30

@Andy73: A bizonytalanok nem abban bizonytalanok, hogy kit ne válasszanak. Mert abban biztosak, és az ilyesmi még jobban megerősíti őket.

fidesz maszop dk együtt egykutya 2016.05.27. 17:00:34

Csak Gyurcsány utazhat Csányi és az OTP magángépén, és punk tum.
VAgy írtatok erről annak idején ? Nem írtatok ?

2006:
index.hu/belfold/falcon3986/
Gyurcsány Ferenc idén négyszer utazott bérelt géppel, ebből háromszor a Csányi Sándor vezette OTP Bank egyik cégétől bérelt egy Falcon 900-ast. 25 EU-tagállam közül 18-ban van kormányzati különgép.

McZozo 2016.05.27. 17:25:51

@Andy73: Szanalmas hogy ebbe is gyurcsamyt tolod bele. Mindig ez van ha van valami vedhetetlen stikli akkorazonnal gyurcsanyozni kezdtek. Amugy meg ha mar megemlitetted azt felejted el hogy gyurcsany a vagyonat a privat szferaban szerezte. Az hogy ez tobb e mint Orbane nem vagyok meggyozve de legyen neked. Orban viszont ugy let vagyonos hogy eleteben egy percet nem dolgozott cask politikus volt, tehat 1990 tol maig pontosan kiszamolhato mennyit keresett. Es a baj ott van mikor olyan koltesei vannak ami ennek az oszkeresetnek a tobbszorose.

Afrika steht an der Elbe 2016.05.27. 17:26:56

Ha közpénzen utazna az EB-re, mint példának okáért újdonsült kedvencetek, a szembeszökően magas számú postán leadott szavazattal paraszthajszállal nyert labanc elnök, akkor nyilván az lenne a baj.

fantázia dús nick 2016.05.27. 18:16:55

@Andy73: De most hogy jön ide Gyurcsány, te faszfej? Csak annyival tudod védeni, hogy bezzeg a Gyurcsány? :-)) Ez eléggé szánalmas.

2016.05.27. 20:09:43

Prolik nyekeregnek, mert még életükben nem tudtak kifizetni egy economy class repjegyet, ezért elképzelni sem tudják, hogy vehet valaki magánrepülős utat. Mégis ki a faszomnak legyen pénze ebben az országban egy repülőútra, ha nem az első számú vezetőnek? Mondom ezt úgy,hogy a Viktor nem éppen a kedvencem, és mondom ezt úgy, hogy mikor a Gyurcsány repült magángéppel a tököm tudja hová 32 millióért, akkor is ezt mondtam.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.27. 21:19:32

@fantázia dús nick:

Úgy jön ide, hogy a posztoló akkor lenne hiteles, ha bemutatná azt a posztját, amelyben Gyurcsányt ekézte hasonló okokból. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor kettős mércét alkalmaz.

Amúgy természetesen senkit nem ment, ha ha más is olyan helytelen dolgot cselekszik, mint ő. Viszont hiteltelen az a bíráló, aki ugyanazért vagy hasonlóért csak az egyiket ócsárolja, a másikat nem.

Kukacponthu 2016.05.27. 21:21:39

Remélem lezuhan a magángép !

$pi$ 2016.05.28. 00:03:02

@Andy73: "1) Orbánt a vagyona miatt kritizálja, de közismert, hogy Gy.F. sokkal gazdagabb nála."

Tények... azt hiszed érdeklik őket a tények? :D

chrisred 2016.05.28. 05:58:37

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Ez egy vérbeli "akinek semmije sincs, az annyit is ér" megjegyzés volt. Igen, az ország lakossága joggal veti fel a kérdést, hogy mitől járna luxusellátás olyan politikusoknak, akik évtizedek óta bizonyítják a szakmai alkalmatlanságukat.

2016.05.28. 07:00:04

@chrisred: Azt kell mondjam, hogy egy miniszterelnököt bizonyos mértékig azért illik megfelelően reprezentálni, ha maga az ország nem akarja lejáratni magát.
Úgy értem szarul nézne ki, ha egy fekete Opel Astra 1.6-al érkezne valami tárgyalásra egy A8 helyett. Azt gondolom jár neki egy rendes felső kategóriás autó és egyéb körítések.

Ezt is figyelembe véve még mindig igaz, hogy joggal veti fel a nép, hogy miért jár luxus ellátás közpénzből.

Csakhogy itt arról van szó, hogy a saját pénzéből fedezi a repülés költségeit, ha jól értettem a cikket. Nem nagyon látok ebben kivetnivalót.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.28. 09:05:08

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:

" a saját pénzéből fedezi a repülés költségeit, ha jól értettem a cikket. Nem nagyon látok ebben kivetnivalót."

Az értelmesebb balosok nem is ezen akadnak meg, hanem azt kérdezik, vajon miből futja neki erre? Ha ui. kiderülne, hogy pl. a Csányi vagy más szupergazdag fizeti a magángépet, akkor az rejtett párttámogatás lenne, ami szintén törvénysértő - vagy legalábbis nem etikus. Azt nyilván senki nem gondolja komolyan, hogy a Csányi vagy más hasonszőrű nem nyújtja be a számlát az efféle támogatásért.

Most a balosok azért elgondolkodhatnak azon, vajon melyik a jobb: A Gyurcsótány, aki igencsak sötét körülmények között gazdagodott meg a saját és az apósa politikai befolyását is alaposan felhasználva (KISZ) vagy az Orbán, akinek papíron legalábbis csak a haverjai gazdagodnak mérhetetlenül.

chrisred 2016.05.28. 09:09:40

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Ha még saját magad is vitatkozol magaddal, hogy most magánemberként utazik, vagy miniszterelnökként reprezentál, akkor mit szóljunk mi, egyszerű halandók? :) Az egyik legalapvetőbb probléma, hogy ez a kettő kezd nála elválaszthatatlan lenni, és ennek a leginkább neuralgikus pontja az, hogy már lehetetlen eldönteni ebben az országban, hogy mi számít közpénznek, és mi magánvagyonnak.

2016.05.28. 12:36:16

@chrisred: "Ha még saját magad is vitatkozol magaddal, hogy most magánemberként utazik, vagy miniszterelnökként reprezentál, akkor mit szóljunk mi, egyszerű halandók? :) "

Te nem érted, hogy mi a helyzet.

Arra próbáltam utalni, hogy miniszterelnökként még az is csak mértékkel róható fel neki, hogy A8-assal vagy proli szemszögből drága módon utazik - ha pedigleg a saját pénzéből fizeti az utazását, akkor pedig gyakorlatilag kurvára semmi köze hozzá senkinek.

2016.05.28. 12:44:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az apjának bányái vannak. Gondolom a fiát sem hagyja ki a haszonból.

chrisred 2016.05.28. 16:33:05

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Ez nem igaz. A saját részedről mondhatod, hogy nem érdekel, mi történik azzal a pénzzel, amit a vagyonodból állami erőszakkal elszednek állítólag közérdekű célokra. Akár összetekert húszezresekből is gyújthatsz pipára, ha ennyire megveted a pénzt, a saját dolgod. De abba nem szólhatsz bele, ha mások akár fillérre el akarják számoltatni a megbízottjaikat. Ők pedig erre vállalkoztak, tisztában kell lenniük azzal hogy ez a szakma ezzel jár, az adófizetőknek joguk van arra, hogy kotorásszanak a zsebükben. Aki gyémántcsiszolónak megy, nem sértődhet meg ha a műszak végén megmotozzák, vagy akár testüregvizsgálatot is tartanak.

P.A.N. 2016.05.28. 16:58:38

@Burgermeister: Ez pont így van. Csányié a repülő (HA-LKN) Orbán csak az egyik utas. Ha szétdobják a zsetont önköltségen, netán beviszik a pilcsiket a meccsre barátilag, az egész kijön fejenként párszázezerből, de az nem nézne ki ilyen szenzációóóóósan :D Netán Csányi meghívja merő "barátságból" :) Barátságból meg övé lesz valamilyen megbízás. Nem szép ez, meg korrupció is, de ez a repülés nem kerül 23 millába az adózóknak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.05.28. 18:46:28

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:

Valahol azt olvastam, hogy nincsenek jó viszonyban.

@LHA:

"de ez a repülés nem kerül 23 millába az adózóknak"

Hanem talán többe is (vagy kevesebbe, nem tudhatom). Mert HA "barátságból" a Csányié lesz valami jó zsíros üzlet, akkor meglehet, még többe kerülhet az adózóknak.

A Csányi - vagy bármely mágnás - számára a politikusok korrumpálása ugyanolyan üzlet, mint bármi más: többet akar keresni rajta, mint amennyit befektetett.

Ezzel nem akarom azt állítani, hogy Orbán utazása bármiképpen korrupció vagy akár etikátlan lenne. Nem ismerem a részleteket, ahogy az itt kommentelők túlnyomó többsége sem - a posztoló persze kivétel, ő nyilván minden jobban tud. Lehet, hogy a szürkezónában van, de az is lehet, hogy még ott sem.

2016.05.28. 19:02:32

@chrisred: Ha a saját vagyonából fizeti, akkor semmi közöm hozzá. Arra meg nincsen bizonyítékom, hogy lopta volna. Ennyi. Az apjának bányái vannak, gondolom a fiát sem hagyta ki a dologból, szóval akár lehet legálisan annyi vagyona, hogy megengedhesse magának kifizetni a magánrepülőt.

chrisred 2016.05.29. 06:45:09

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: Továbbra is fennmarad a különbség köztünk, hogy a pozíciójából származó felelősségéből adódóan a bizonyítási teher rajta van, hogy jogszerűen bánt a közpénzzel. Mint a pénztárosnak, akinek el kell számolni a kassza tartalmával, és ha hiány van, az bizony az az ő sara, nem kell külön rábizonyítani, hogy ő vágta zsebre a hiányzó részt.

Egyébként az okfejtésed teljesen logikus, ezért életszerű és indokolt, hogy a döntéshozói pozíciókban dolgozóknál az egyenesági rokonok vagyongyarapodását is ellenőrizni kell.

2016.05.29. 08:27:50

@chrisred:
Elméletileg erre ott van az üvegzseb, vagy minek hívják.
Gyakorlatilag, meg hagyjuk az üvegzseb hatékonyságát. :-)
süti beállítások módosítása