B1 blogcsalád



Még az elsőéves jogi tananyaggal sincs tisztában a Szegedi Ítélőtábla

2016. május 19. - Spectra

Szegeden gyakorlatilag kétszer akarták elítélni ugyanabban az egykori szocialista polgármestert.

644_itelotabla01.jpeg

A Kúria megszüntette a büntetőeljárást Hunvald György ellen, miután hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék elsőfokú és a Szegedi Ítélőtábla másodfokú döntését - írta meg blogján a volt erzsébetvárosi polgármester. A Kúria végzése szerint ugyanis az ítélőtábla jogsértő módon kétszer akarta elítélni ugyanabban az ügyben Hunvaldot.

Még az első féléves joghallgatók is tisztában vannak a kétszeres eljárás tilalmának elvével

- világított rá Hunvald, aki maga is joghallgató.

Ezzel az elsőéves jogi tananyaggal (ne bis in idem) viszont, úgy tűnik, nem volt tisztában sem a Szegedi Ítélőtábla, sem a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség, és a Legfőbb Ügyészség sem. Hunvaldot ugyanis Szegeden 2015. áprilisában jogerősen 2 év hat hónap

börtönbüntetésre ítélték egy olyan ügyben, amiben egyszer már született felmentő ítélet.  

De mi mást is várhatnánk az Orbán-kormány legszervilisebb ítélőtáblájától? A Szegedi Ítélőtábla elnöke, Harangozó Attila teljes mellszélességgel kiáll - “kenyéradó gazdája” - Handó Tünde OBH elnök mellett.

  • Amellett a Handó Tünde mellett, aki Orbán Viktor jó barátja.
  • Amellett a Handó Tünde mellett, aki alkotmányba ütköző módon fosztotta meg a törvényes bíróhoz való jogtól a Fidesz számára politikailag kényes pereket - és küldte azokat Szegedre.

Hunvald az Egyenes beszédben is elmondta, hogy az ügyészség görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy Szegedre küldje az ügyét. A BKV-pert pedig szintén jogsértő módon helyezték át kétszer is az általuk választott bíróságra, aminek folyományaként Hagyóék ügye is Szegeden landolt másodfokon.

Korábban már feltettük a kérdést, hogy vajon mire számíthat Szegeden egy olyan nagy horderejű koncepciós per, mint a BKV-ügy?

Nos, a Hunvald-ügy itt zajló jogsértő eljárását nézve, nem sok jóra. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a Szegedi Ítélőtábla nem a törvényhez, hanem a "kenyéradó gazdához" hű, amikor ítéletet hoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr488727362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lehet más a handa-banda 2016.05.20. 13:36:32

Hunwald, Hagyó, Molnár, mindmegannyi ártatlanul meghurcolt jótevője a népnek. Kezd körvonalódni a következő választás szoci arculata

eßemfaßom meg áll 2016.05.20. 13:53:05

"Szegeden gyakorlatilag kétszer akarták elítélni ugyanabban az egykori szocialista polgármestert."

A szerző meg az alsó tagozatos magyarral áll hadilábon

Csigafattyú 2017.08.18. 00:00:14

Hagyó kurvára nem volt ártatlan. Én szedtem össze a bizonyítékokat az egyik "kisebb" ügyében, a Főtáv sikkasztásai kapcsán. Én interjúvoltam meg azt a körözött bűnözőt, aki akkoriban a rendőrség Top 100 listáját is vezette (akkor még volt ilyen), aki strómanként vitte ki a milliárdokat és osztotta szét. Nem sokkal ezután a Főtáv vezérkara előzetesbe került, és utána mentek rá rendesen Hagyóra is. Akkor még javában MSZP kormány volt!
süti beállítások módosítása