B1 blogcsalád



Orbánt is lebuktatta az offshore-os fideszes

2016. április 20. - nickgrabowszki

Méltatlanul kevés figyelmet kapott az az az összefüggés, ami Kerényi János fideszes képviselő és a miniszterelnök hatvanpusztai haciendája között húzódik.

Kerényi azzal takarózott ugyanis, hogy

Nézze meg a vagyonnyilatkozatomat. Nyitott könyv az életem. Elég sok adót befizettem már.

Most tekintsünk el attól, hogy miként kapcsolódik a vagyonnyilatkozat az adózáshoz. Nagyvonalúan azon is lépjünk túl, hogy egy offshore cég lényege az, hogy nem itt adózik, és ha Kerényi itt adózik, akkor legfeljebb a jövedéki adót, az áfát, meg az inflációt fizeti meg.

Figyeljünk inkább védekezésének logikájára: nyitott könyv az élete, mert a vagyonnyilatkozatában minden benne van.

Itt hívnánk fel a figyelmet arra, hogy éppen ezeket a szavakat használta Orbán Viktor is, amikor az ő vagyonosodása volt kérdéses:

És a Fidesz ezt a védekezést olyan meggyőzőnek, az érvet olyan erősnek érezte, hogy a párt is megosztotta. De nem az. Kerényi esetében világos, hogy a vagyonnyilatkozaton túl is van élet, illetve

van olyan vagyon, ami nem szerepel a dokumentumban.

Mivel a vagyonnyilatkozat önbevallásos alapon működik, a képviselők azt írnak bele, amit jónak látnak, és azt hagynak ki, amit akarnak, vagy mernek - feltéve, ha nem derül ki. Kerényiné kiderült, lebukott az eltitkolt és kimentett vagyonnal. (mellesleg Orbán offshore-ellenes harcáról se nagyon hallani manapság.) De a miniszterelnök is közel áll hozzá:

Minden, amit ott olvas, az úgy van. 

A vagyonnyilatkozatáról Orbán ezt mondta, amikor a Mészáros stróman voltáról kérdezték. És ezt készséggel el is hisszük neki.

A kérdés csak, hogy ami nincs benne, az hogyan van.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr768648076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2016.04.20. 20:40:49

Nyitott könyv, ja, a hatalom háta mögött, és nem mindenki nézhet bele. Annya csáját, azt!

sutyerák 2016.04.20. 20:51:27

a stricik sosem adóztak a prostijaik után

jágör68 2016.04.20. 21:40:54

Ideje volt már, hogy megint belebukjon.
Elvégre ismét eltelt egy hét- szerda van újfent.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.20. 21:48:10

@jágör68: Úgy vélem, hogy az anyád picsáját, te unalmas nyomorult tetves fideszes gazember. Húzzál a 888-ra kommentelni, ott nyilván értékelik a humorodat, mert nem érdekli őket a szerelmeid lopása.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.04.21. 00:16:45

@jágör68:

már nem mersz batyu néven villogni te kretén zabvi gyerek?

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.04.21. 02:04:02

"A kérdés csak, hogy ami nincs benne, az hogyan van."

Ez nekem tetszik.

Sajnos sose lehet rábizonyítani, mert vigyáz, hogy semmi ne legyen a nevén.

wolves84lb 2016.04.21. 07:33:35

@jágör68: és te is újra megkapod ezért a hozzászólásért a megszokott 5 forintodat, ugye?

csak egy néző 2016.04.21. 09:40:07

"Orbán Viktor ellenzéki kérdésre reagálva hangsúlyozta, a magyar törvények szerint minden képviselőnek a valóságnak megfelelő vagyonnyilatkozatot kell beadnia évről évre. A miniszterelnök hozzátette, 1990 óta parlamenti képviselő, sosem volt, most sem az, és nem is lesz vagyonos ember. „El kellett dönteni, valaki üzletember lesz vagy politikai vezető. Én döntöttem, ennek következményeit a mai napig viselem és vállalom”

player.hu/uploads/2015/03/rohoges.gif

Szelid sunmalac 2016.04.21. 10:41:44

@jágör68: Na mi van batyu? Jottel trollkodni?

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.04.21. 11:02:36

Komolyan mondom nem értem a posztot.

A leírtak alapján a konklúzió lehetett volna az is, hogy Gyurcsány felfedezte a mesetrséges inteligenciát, vagy Juhász Péter drogfészket irányít.

Hisz ez sincs leírva sehol, hogy nem.
Tehát érdekes is lehet, főleg Sci-Fi íróknak.

Weißkopf 2016.04.21. 12:27:48

Orbán 1) túl ügyes ahhoz, hogy meg tudják fogni vagyonosodása kapcsán; 2) falaz neki az ügyészség, így úszhatta meg a Gripen-ügyet is, pedig tótziher, hogy abban is érintve volt.

grafoguru 2016.04.21. 13:23:07

@Weißkopf:
Ne bánstátok szegény Vezírt.
Nincs semmije.
Ki van szolgáltatva a feleségének, akié fél Tokaj, a saját lábán álló lányának és vejének, és ha Lőrinc barát nem dobna neki néha egy-egy száraz kenyeret, esetleg apja a bányáiból nem szánná meg egy kis ezzel-azzal, hát a Blahán kellene tarthálnia.
Borzalmas lehet ennyire másoktól függni.

grafoguru 2016.04.21. 13:24:21

@Ballib cenzúrázók lidérce 1:
Komolyan mondom nem értem a posztot.
Nem csodálom. Ne is erőlködj, kidobott energia.

miért 2016.04.21. 13:45:16

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: frappáns! Csak ott a bibi, hogy tolvajokat takargatsz!

Gábor Baradlay 2016.04.21. 13:47:18

A riporterek azt kérdezzék meg, hohy miért van szükség anonym tulajdonosi hátterű céget létrehozni ebben az országban???? Miért nem vállalja a tulajdonos a nevét?
Az, hogy a fia csak ügyvezető és egy külföldi a tulajdonos, az csak egy papír. Az off-shore ugyanis erről szól. Hogy ilyenkor az ügyvezetőnek van egy olyan papírja is a külföldi tulajdonostól, hogy az lemond mindenféle jogáról a céggel kapcsolatban. Na most ez nem publikus irat. De létezik.

McZozo 2016.04.21. 14:46:52

@atpijkamo95: Nincs igazad magyarorszagon a latszatra se vigyaznak mert annyira beleszarnak. Amik itthon kiderultek abba mas orszagokba mar reg kismillioszor belebuktak volna. LAsd a regi pelda hogy nem tudom melyik skandinav orszagba az elnoksegre legeselyesebb politikus ceges bankartyaval vet valami csoki szeletet amit aztan kesobb vissza is fizetett megis buknia kelett.
Addig nalunk felxibilis hazak vannak, meg olyar erteku vagyonok amit az eddigi eletenek hivatalos osszekeresetebol nem tudhatnanak kifizetni aztan mikor kerdezik hogy mibol akkor vagy cask annyit mondanak hogy nem valaszolnak vagy ha valasztra meltatnak egyaltalan akor jon a csaladi kolcson.

BéLóg 2016.04.21. 16:04:47

Orbán Viktor megbukott!
Orbán Viktor éppen bukik!
Orbán Viktor meg fog bukni!

(Jól ismert balliberális kommancstroll mantrája).

McZozo 2016.04.21. 16:11:05

@BéLóg: Pont azt irjuk hogy sajnos nem bukik mert ez egy ilyen orszag hogy aki nem szarik bele az elment vagy elmegy aki meg beleszarik azzal barmit meg lehet tenni. Ugyhogy nem kell feltened nagyvezired o marad hatalmon halalaig amikor is majd bebalzsamozzak es a parlamentbe helyezik vegso nyugalomra majd Elso rahel neven megkoronazzak legidosebb utodat :)

grafoguru 2016.04.21. 16:45:20

@BéLóg:
Szuper ész érvek a témában.
Köszi. Így már mindjárt más.

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.04.21. 17:05:01

@McZozo: Sajnospont jól mondod. ... Illetve nem a mondásod sajnos, hanem ami van.

Érdekes, hogy a fideszfasszopóknak ez nem probléma. Nem szűnök ezen ámulni.

De a gyurcsány se bukott bele a szakdolgozata másolásába. A smittpali legalább alakított a lopott anyagon, a gy meg még az oldaltöréseket is megtartotta. Lehet, hogy csak fénymásolt. Bár a smittpali belebukott, szóval csokilopásba bele lehet bukni, ezért viszik az egész boltot.

McZozo 2016.04.21. 17:12:04

@atpijkamo95: Nem mondtam oldalt hanem azt mondtam cuzammen ez egy ilyen orszag igy ez elt az elozo oldalakra is. A kulonbseg cask a pofatlansag mertekeben van. Elozoeknel neha meg lehetett latni nemi szegyenerzetet meg hogy probalnak talan idonkent a latszatra adni. A mostaniak meg pont leszarjak ha kilog a lolab hat kilog mi vagyunk hatalmon a tobbiek meg bekaphassak a hozzaallasuk

NekemNemEzKell 2016.04.21. 19:21:02

Nagyon vicces! Ez már a sokadik " ez sem jött be, de majd kitalálunk mást" szájbarágás!
Baromira diktáljuk, hogy hol lehetne elkapni duma! Csakhogy a nagy akarásnak nyögés a vége! Hetente állítjátok fel az előzőeknek teljesen ellentmondó leleplezéseiteket, épeszű gondolkodó ember már nem tud komolyan venni benneteket, mert annyira kilóg a lóláb!

csak egy néző 2016.04.21. 20:15:15

@NekemNemEzKell:
Nagyon vicces! Ez már a sokadik "ez sem jött be, de majd kitalálunk mást"

"Felmentették Hiszékeny Dezsőt a vesztegetés vádja alól"
Pedig elköltöttek a nyomozásra több mint 5 millát és 3 évet.

"épeszű gondolkodó ember már nem tud komolyan venni benneteket, mert annyira kilóg a lóláb!"
Apropó, már megtalálták Simonnál a tucatnyi afrikai útlevelet?DD

index.hu/belfold/2016/04/21/hiszekeny_felmentes_vesztegetes_itelet/

BéLóg 2016.04.21. 20:46:59

@McZozo: Nem baj hogy nem érted a dolgot, legyen ez a te suzerencsétlenséged. Nyilván nem volt meg neked a Mosó Masa mosodája és benne a kiskakas meg a sün története.
De a sztorit más mesélő is megírta.
Azt hiszed a kétmillióháromszázötvenhetedi alkalommal megírt vesszenorbán minidúcse megbukottdelegalábbis megfogbukni szöveg UTÁN még akad az orbánfóbiásokon kívül aki erre odafigyel?
De hát neked ebből csak a "nagyvezired" jön le, mit is mondjak?

@grafoguru: Szívesen. Egyébként lásd pár sorral feljebb. Tudom hogy egy újszülöttnek... Én ezt a klassz libbancs idézetet szoktam minden ilyen ÉRTELMES bloggernek beírni, nemreég léptem át a kétmilliomodok bejegyzést.
(Csak az N-edik olvasása után kezdtem el beírni, remélem ennyit még megértesz.)

Na jó orbánbukásnapot, szerencsétlenek!

gabors 2016.04.21. 21:06:45

@atpijkamo95: " A smittpali legalább alakított a lopott anyagon,"

Nem a smitt pali hanem aki leforditotta az IOC-nak penzert irt tanulmanyt (ugyanaz a szemely aki felnyomta) ugyanis az eredeti iratot sehol nem lehetett nyilvanosan elerni csak a IOC konyvtaraban. Ott is csak nehany peldanyban es ha igaz csak angolul. A hulyek meg a tablaztok szamozasat sem valtoztattak meg !!! Annak idejen osszeolvastam a magyar es angol valtozat tobb oldalat. Sima tukorforditasok voltak nem volt semmi valtoztatas.

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.04.21. 21:25:48

@BéLóg: "orbánfóbiásokon"

Nekem szépen kifjlett orbánfóbiém van.

Volt nekem Boros, Horn, Bokros, gyurcsány fóbiám is, de mostani eszemmel, bármelyikre lecserélném orbánt. Sőt, így utólag, be kell vallanom, hogy a pufajkás horn volt a legjobb miniszterelnökünk a gengszterváltás óta. Ez azért valamit elmond.

BéLóg 2016.04.21. 21:33:13

@atpijkamo95: Na. Ízlések és pofonok ugye. Ez legalább egy értelmes vélemény, nem is lehet vele vitatkozni.

gabors 2016.04.21. 22:29:51

@atpijkamo95: akkoriban arrol irtak hogy 3 dologbol volt osszeollozva 75% volt az az angol tanulmany amit mar emlitettem igy kisebb francia nyelvu es egy masik, ha igaz egy kisebb bolgar tanulmanya (ez a bolgar irta egyebkent penzert az eredeti angolt) franciaul nem tudok de abbol is voltak peldak amiket tobben is megerositettek hogy kozel szoszerinti idezetek oldalakon at.

Ha igaz az egesz arrol szolt hogy hogyan valtoztak az olimpia sportok a modern olimpiak alatt.

Ha jol emlekszem a fleto-et nem lehet tudni biztosra, mert soha nem kerult elo csaka biralata.... ha valaki maskepp emlekszik halljuk.

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.04.21. 22:44:05

@gabors: "nem kerult elo csaka biralata"

Viszont az az eredetivel volt összhangban. Nem biztos., hogy csalt, csak egy a tíz a 26.-onon az esélye. ennél sokkal kisebb esélyű DNS egyezésre elítélnek embereket.

grafoguru 2016.04.22. 10:07:42

@BéLóg:
"remélem ennyit még megértesz"

Sajnos nem...
De ha esetleg tanítanál, MESTER!
Biztos megvilágosodnék. Innám szavaidat.
Egy ilyen lángelme! Csak írigykedhetek.

BéLóg 2016.04.26. 19:58:55

@grafoguru: Lyóvan, lyóvan, a seggnyalás is lehet zavaró, úgyhogy keress magadnak más maestrót. Én egy bizonyos szint ALATT vállalok csak tanítványokat.
süti beállítások módosítása