B1 blogcsalád



5 intő jel, avagy ezért nem szabad arabokat befogadni

Főszerkesztői jegyzet

2015. szeptember 26. - Egyenlítő blog
  1. (Figyelmeztetés #1: Az Egyenlítő blog szerzői gyökeresen eltérő álláspontokat képviselnek ebben a kérdésben is. Célunk értelmes vitákat kiváltani, lefolytatni veletek és szerzőtársainkkal. Bővebben blogunk "következetlenségéről" itt olvashattok.) 
  2. (Figyelmeztetés #2: Miért arabozok a cikkben? Nem, ez nem a radikalizálódásom jele. Mivel a posztban több arab népcsoportról beszélünk, ezért az általános, Biblia szerinti "arab"-értelmezést használom. Ergo arab mindenki, aki Ábrahám törvénytelen leszármazottja, és azoknak minden leszármazottja is.)

A kezdetektől következetes magyar álláspontot elutasító Európa lassan kezd észhez térni. Merkel és a többi befogadás-párti vezető képmutató politikája hetek alatt omlott össze és vált hiteltelenné. Nem Orbán Viktor cáfolta meg őket, hanem az élet. Olyannyira, hogy ők maguk is kitették országaikra a "megtelt" táblát, és most már azon gondolkoznak, hogyan lehetne Szíria közelében kezelni a kérdést, és közben megfékezni az EU-n belül vallási okból dühöngő, arcátlanul követelőző, fenyegetőző arabokat. Véleményem szerint nincs több dolgunk a gazdasági bevándorlókkal, mint például az Öböl-országoknak:

pénzzel segítsünk, és így tartsuk magunktól távol ezt a ránk nem tartozó problémát.

Ezt teszik például az Emirátusokban is, pedig ők azért kulturálisan közelebb állnak "testvéreikhez".

mecca-saudi-arabia.jpg

Mekka, a Nagy Mecset és az Óratorony (Kép: Reuters)

Szerintem ezen jelenségek miatt kell feltartóztatni és kitenni az EU-ból a százezrével beözönlő arabokat:

1.) Máris idehozták a vallási konfliktusaikat

Saját magam és mások lelki békéje érdekében sem kezdek bele a saríát alkalmazó, nemi erőszak felett szemet hunyó európai no-go zónák létrejöttének minősítésébe, mert az könnyen a blog betiltásával és büntetőeljárással végződhetne. Elég, ha megemlítem azokat a friss híreket, amelyek szerint Németországban vallási okokból (nem először) százával mentek egymásnak afgánok és szírek. Ott több német rendőr megsérült.

Innentől pedig sem a vallási ok háttere, sem a gyakran hivatkozott, szép és sokszínű iszlám vallás finomságai nem érdekelnek.

Ha Európában ránézésre tudjuk üldözni az szcientológiát, a fényevést és az oltásellenességet, akkor egy olyan vallást sem lehet probléma betiltani, amelyik a mai napig elfátyolozásra kárhoztatja a nőket, és amelynek követői évente százával tapossák halálra egymást útban egy szent kő felé.

Nem a liberális hagyományokat sárba tiporva, hanem éppen azokért kiállva kell betiltani ezt az idejétmúlt és idegen őrületet a modern Európában.

2.) Abszurd követelésekkel állnak elő

A bevándorlás által komolyan sújtott Svédországban egy menedékkérő fejtette ki a svéd közszolgálati televíziónak, hogy mik az igényeik - szól a friss hír"Amikor idejöttünk, itt találtuk magunkat ezen a helyen. Harminc percet kell sétálni a legközelebbi élelmiszerboltig, a legközelebbi kórház 45 percre van autóval, és nincsenek iskolák" - mondta a gazdasági bevándorló, miközben a háta mögött megható élőképbe rendezte társa a jelen lévő gyerekeket.

A központi elhelyezést kérő személy természetesen nem menekült, menekültek ugyanis nincsenek az EU-n belül, lévén ezen jobb fizetésért menetelő bevándorlók élete Törökország és/vagy Líbia óta nincs veszélyben. Én személy szerint egy olyan Pest megyei községben élek, ahol szintén gyalog fél órára van a legközelebbi közért, autóval 45-50 percre a legközelebbi kórház, és ahová a mentő és a rendőr egy óra alatt ér ki (tapasztalat). Ha az ilyen követelőző, ujjlenyomatot adni, törvényeket és kulturális szokásokat betartani képtelen embereket befogadja például Svédország, akkor örüljenek, hogy lyuk van a fenekükön.

A helyzet egy tegnapi hír szerint Finnországban sem jobb. Onnan százával távoznának a menekültek szegény svédekhez. "Elmondhatjátok a világnak, hogy utálom Finnországot. Túl hideg van, nincs tea, nincsenek éttermek, nincsenek bárok, és nincs senki az utcákon, csak autók."

3.) Sajátjaik uszítják ellenünk a hozzánk vándorlókat

Idén szeptember 11-én a jeruzsálemi Al-Aksza mecset imámja, Muhammad Ajed sejk felszólította az Európába menekült muszlimokat, hogy csináljanak sok-sok gyereket az „eljövendő kalifátus” nevében, hogy így hódítsák meg a kontinenst. "Azt kívánják, bárcsak mind halottak lennénk, de elveszítették a termékenységüket, ezért mindezt közöttünk szeretnék megtalálni. Mi majd adunk nekik termékenységet! Gyermekeket fogunk nekik szülni, és így fogjuk meghódítani az országaikat" - hangzott a szónoklat.

hajj.jpg

Ima a hadzson (Kép: CNN)

Európa jelen formájában bukásra van ítélve, ha nem ismeri fel, hogy

az ilyen beszédre milyen sok (ráadásul harmadik világbeli dinamikával szaporodó), letelepülni készülő vagy már itt élő muszlim lehet vevő.

És akkor még nem beszéltünk azokról az iszlám szélsőséges csoportokról, akik potenciális terroristákat próbálnak toborozni a menekültek között, vagy épp európai terrorakciókra szólítják fel az erre fogékony és egyre csalódottabb "vendégeinket".

4.) Nem tudják elfogadni az elutasítást

Előrebocsátom, hogy itt bizony általánosítani fogok. Akit zavar az "általánosítás", az olvasson pártközleményeket. (Régen írtam ilyeneket, ez segített felismerni ártalmasságukat és átlátni rajtuk.)

A politikai pártok által irányított közbeszéd egyik legnagyobb bűne szerintem az, hogy a túlzott politikai korrektségtől hajtva

létrehozták a "gondolatbűn" kategóriáját.

Még ártatlan következtetéseket sem merünk sokszor levonni egy-egy embercsoport viselkedéséről, mert máris kirekesztőnek érezzük magunkat, vagy annak bélyegeznek minket.

Én ma már tudom magam érvek és értékek mentén szocdemnek nevezni úgy, hogy közben nem vitatkozok kényszeresen olyan tényekkel, mint hogy

  1. a cigányok általában hangosabban beszélik meg nyilvános helyen a családi konfliktusaikat, örömeiket,
  2. a magyarok általában pesszimisták,
  3. az arabok pedig általában addig kedvesek, amíg az van, amit ők akarnak.

beremend-menekultek.jpg

Beremend (Kép: MTI)

Mások a kulturális gyökereink, ennyi, fogadjuk el, ismerjük fel. Tunéziában, Líbiában (és Brüsszelben) járva találkoztam a számomra vérfagyasztó arab kedvességgel, ami addig tartott, amíg odaadtam a kért pénzt a fotóért, megvettem a fél városon utánam hurcolt szuvenírt, megmondtam a pontos időt, eltakartam a barátnőmet a szemek elől. Mikor nem volt nálam apró, nem akartam elővenni a telefonom, nem kellett a szuvenír, vagy épp nem volt elég hosszú a nadrág a páromon, akkor általában egyből passzív-agresszív vagy nyíltan támadó magatartással találkoztam. Épp, mint a határainkon.

Nem engedtek be, miközben mi csak kedvesen segítséget kérünk? Akkor rátok törjük az ajtót! Messze a közért Svédországban? Egyből a torkotoknak ugrunk az állami tévében!

5.) Korlátozzák az EU-s állampolgárok és fuvarozók szabad mozgását

A gazdasági bevándorlók olyan tempóban és számban menetelnek biztonságos országok között jobb fizetések és kényelmi szempontok között válogatva, hogy ez már napi gondokat okoz nekünk, itt élőknek és a nemzetközi fuvarozóknak. Amellett, hogy lassan belső határainkat is zárni kell miattuk, és a gazdaság is megérzi a fennakadásokat az áruforgalomban, van más gond is.

  1. Milyen jogon vonja meg tőlem például az állam vagy az EU azt a lehetőséget, hogy bármikor kiszámítható keretek között vonatozhassak Bécsbe?
  2. Mikor lett az európai prioritás, hogy a sajátjaik által sem befogadott gazdasági bevándorlókat segítsük ebben a bizarr álláskeresési és kecóválogatási turnéban a mi rovásunkra?

Én erről lemaradtam. Végezetül álljon itt egy Kertész Imre idézet:

"Még a politikáról kellene egyet s mást mondanom, de az igazán fölösleges és unalmas időfecsérlés lenne. Arról volna szó, ahogyan a muzulmánok elárasztják, s majd birtokukba veszik, magyarán elpusztítják Európát; ahogyan Európa mindezt kezeli, az öngyilkos liberalizmusról és az ostoba demokráciáról; demokráciát és szavazási jogot a csimpánzoknak.

Mindig ez a vége: a civilizáció eléri azt a túltenyésztett állapotot, amikor többé már nemcsak hogy képtelen rá, de már nem is akarja megvédeni magát; amikor, látszólag értelmetlen módon, a saját ellenségeit imádja. Ráadásul mindez nem mondható el nyilvánosan. Miért nem? A kérdés nem nyugtalanítana, ha időközben nem vált volna belőlem »közéleti ember«.

Kezdem megérteni a kényszert, amelyből az általános nagy hazugság táplálkozik; egyszerűen lehetetlenség megvívni a kényszerrel, a politikusnak azért, mert elveszíti népszerűségét, az írónak ugyanezért; a jó modor a hazugság és a totális önfeladás."

Németh Gábor

 

A témában született előző írásomat és az arra írott olvasói és szerzői válaszokat az alábbi linkeken érheted el:

Így lettem ballibből turbómagyar 8 lépésben

Rengeteg ártatlan gyerek, de Röszkén teljesen elpattant a húr

Pechetek van, hogy nem Münchenben születtetek

Az új népvándorlás történelmi háttere

Hat kérdés - mielőtt eluralkodik rajtunk a rettegés

Hét probléma, ami súlyosabb a menekültkérdésnél

5 pontban a keresztes háború bukásáról

Kapcsolódj be a vitába kommentekben vagy a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr157831120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.26. 06:20:44

Pedig egyszerű: egyszerűen nem kell beengedni senkit, s ezt nem szükséges magyarázni se, Arra se köteles senki, hogy emonjda miért nem hívta meg XY-t vendégségbe. Csak!

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.09.26. 09:35:43

Ez egy undorítóan demagóg poszt. Pontosan ugyanaz, mint fideszbűnözők propagandája, és ez már önmagában minősíti. Olyan, mintha 1945 elején valaki leírta volna, hogy azért Goebbelsnek sok mindenben igaza van, hiszen a zsidók egy része tényleg bankár, meg ékszerész. Gyalázat, és szégyen.

A demagógia olyan homályos, torz, bizonytalan, vagy hazug állítások gyűjteménye, amelyek elsősorban nem a jelentésük által hatnak (hiszen torz, bizonytalan, vagy hazug a tartalmuk), hanem az érzelmekre hatnak, az előítéleteket korbácsolják fel.

A probléma az, hogy ez az írás teljesen egyoldalúan szemléli ezt a komplex ügyet. Egy másik probléma az, hogy nem veszi észre, hogy az emberiség mostani gondjai egy nagy hálót, (részben ok-okozatit is) alkotnak, külön-külön bajosan lehet megoldani őket. Egy harmadik probléma, hogy nincs arányérzéke nem is említi ezeket, a menekültproblémával összefüggő (azt kiváltó), de annál is súlyosabb ügyeket. A szerző egyszerűen csak uszít a menekültek-bevándorlók ellen, antihumánus, önző, demagóg, és immorális módon.

Szóval gáz, ciki az egész poszt. A szerző egyszerűen ostoba, és az még talán mindig jobb, mintha ostoba és gazembernek nevezném. Amilyenek majd csapatostul gyűlnek ide, a posztjára lelkesedni, és gyűlölködni.

depes 2015.09.26. 11:17:04

@ipartelep: kérlek, a demagógozás helyett, tételesen megcáfolnád az itt leírtakat?
Unalmas már, hogy aki nem ért egyet veletek migráns kérdésben, az fideszbűnöző.

2015.09.26. 13:45:52

Lassan kezd észhez térni Európa, és a mindent rózsaszín ködben látó menekültpártiak egyedül maradni a véleményükkel...

Olvassátok el egy tetszőleges osztrák újság kommentjeit! Ők elvileg ugyebár nem olyan barbárok, mint mi, hanem európai emberek, akik szépen befogadnak, integrálnak, segítenek, euforikus hangulatban üdvözlik őket az állomásokon, stb. ... Vagy legalábbis kifele ez a kép... Ehhez képest a kommentek 95%-a elcsapná Faymann-t, és legalább 70% tekint Magyarországra pozitívan.

Németesek itt elenőrizhetink ennek az igazságtartalmát:
www.krone.at/Oesterreich/Orban_zu_Faymann_Koennen_die_Grenze_auch_oeffnen-Zoff_auf_EU-Gipfel-Story-473643

Azokat a kommenteket kérem ne kopizza ide senki, amik arról írnak, hogy Orbán egyáltlán minek vesztegeti az idejét egyilyen.... Na mindegy, ne folytassuk :)

Tapmancs 2015.09.26. 18:16:36

@ipartelep: demagóg, gáz, ciki... ezt tudod mondani, de cáfolni nem tudod a leírtakat, ahogy már előttem is írták.

@A demokrácia leszakadó függönye: a újságok kommentjeit gyakran cenzúrázzák, persze lehet olvasni akár német, akár angol nyelvűeket, már ahol lehet kommentelni, mert ugye a fene nagy demokráciákban ezt sem lehet mindenhol. Továbbá érdemes a youtube kommentjeit is olvasni akár a támadásos videókban, akár máshol, az emberek a politikusokkal gyökeresen ellentétes véleményt képviselnek.

Tamas Kalman 2015.09.26. 18:17:22

teljesen igazat adok abban, hogy a szcientologiat, az iszlamot es a keresztenyseget ugyanazon a szinten kellene kezelni, egyik eloskodo vallas egyhazait sem szabadna nem hogy adoforintokkal tamogatni, de engedelyezni sem.

Koós István 2015.09.26. 19:58:17

Miért, ha pl. kínaiak jönnének, vagy bármilyen más nép, akkor őket talán befogadnád?

eßemfaßom meg áll 2015.09.26. 20:00:25

Mikor ér már ide a teljes 5fős vérballib szabadcsapat lefideszbérencnácizni a szerzőt?

FOLYTASSÁTOK már!

Flúgatlan 2015.09.26. 20:04:56

"egy olyan vallást sem lehet probléma betiltani, amelyik a mai napig elfátyolozásra kárhoztatja a nőket, és amelynek követői évente százával tapossák halálra egymást útban egy szent kő felé."

Bizony! De durvábbat mondok: az iszlám megkérdőjelezhetetlen alapkönyve, a Korán szerint aki áttér az iszlámról más vallásra, az halált érdemel. Ha egy szervezetnek, legyen az vallás, bélyeggyűjtő klub vagy akármi, ilyen van az alapszabályában, azt be kell tiltani.

Ez itt a nagy különbség: alapkönyvbe kódolt halálos intolerancia. A nekik nem tetszők gyilkolására adott parancs.

Persze, amit a nőkkel tesznek, az is durva és csak hígagyú emberek tudják azt elfogadni, hogy a szabadság nevében engednünk kell, hogy a legalapvetőbb szabadságjogokat elutasító eszme hívei özönöljenek befelé a határokon.

egysmás 2015.09.26. 20:07:31

"Ha Európában ránézésre tudjuk üldözni az szcientológiát, a fényevést és az oltásellenességet, akkor egy olyan vallást sem lehet probléma betiltani, amelyik a mai napig elfátyolozásra kárhoztatja a nőket, és amelynek követői évente százával tapossák halálra egymást útban egy szent kő felé."

Azokat sem tiltják be, akik levágnak egy darabot a fiúgyerekek faszából...

Sőt, azokat sem vágják pofán, akik direkt zajonganak.

Miért pont az iszlámmal kéne kivételt tenni?

egysmás 2015.09.26. 20:12:41

@Flúgatlan: A Bibliában is benne van, hogy mikor kell agyonverni a kicsodát, csak a keresztények pofája lapos.
Lapossá kellene tenni a mohamedánokét is.
Egyértelművé kellene tenni, hogy a vallás magánügy, olyan magánügy, ami nem lehet közügy, azonnal elutasítani _minden_ vallási tanításra alapozó érvet, ami megjelenik a közösségi szabályozásban.
Következetesen és mindig.

És államellenes cselekedetté nyilvánítani azt, ha valaki a szekuláris társadalmat basztatja.

derze 2015.09.26. 20:40:44

jó cikk

több muzulmán több terror

paráznabillegető 2015.09.26. 20:51:46

mondjuk egyszerűbben!
idegen: rossz!!!

amúgy hülye poszt.

bElannaTorres 2015.09.26. 20:58:26

@Koós István: környéken sok kínai él, iskolába járnak a gyerekeik, egyenjogúak az asszonyaik. Nem vallásoskodnak mint a primitív népek.
Afgánokról meg olvass a neten, ha rajtam múlna egyet se engednék be max nőket egyedül.

bElannaTorres 2015.09.26. 21:07:15

@Flúgatlan: pont így látom én is és értetlenkedek ezen.

megamedve 2015.09.26. 21:15:45

@ipartelep: Elmondom neked, hogy úgy utálom a fideszt, mint a szart, de ebben a kérdésben csak gratulálni tudok orbánnak. Legyen tökös, az arabok meg rohadjanak meg abban a fosban, ahová valók.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.09.26. 21:15:49

Érdekes, hogy a muszlimoknál természetes állapot a vallási fanatizmus, míg a keresztényeknél, buddhistáknál, zsidóknál nem igazán jellemző manapság a vallás miatti erőszak. Persze volt középkor, de azóta valahol fejlődött a világ, nem maradt mindenhol azon a szinten a társadalom...

prfact 2015.09.26. 21:21:02

Fura egy népség a muszlim migráns az biztos. Az imámjaik, akik az egész konfliktusba belehajszolták őket, megmagyarázzák, hogy az európaiak a felelősek azért, hogy náluk vallási háború van, ők pedig elhiszik és szorgalmasan készülnek a kafírok meggyilkolására és szaporodnak, hogy Európából is ugyanolyan tűzfészket csináljanak mint ami elől menekültek. A muszlim migránsnál már csak a liberális jogvédő furább, aki tűzzel vassal harcol azért, hogy a muszlim migráns szabadon beletelepedhessen a szociális hálóba, pedig nyilvánvaló, hogy a migránsok ahogy befészkelték magukat prioritásként fogják kezelni a liberálisok kivégzését.

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 21:23:02

@egysmás: ...Azokat sem tiltják be, akik levágnak egy darabot a fiúgyerekek faszából...

Nem teljesen ide tartozik, de nagyon sokan egészségügyi okokból csináltatják meg a beavatkozást, egyre többen olyanok, akik nem zsidók, nem arabok, csupán úgy gondolják, hogy így higiénikusabb.

Endy1 2015.09.26. 21:24:42

A cikk alapvetése, hogy a menekült gazdasági bevándorló és a végtelenségig egyszerűsíti innentől a matekot. Mindezt abból levezetve, hogy van egy szomszédos nyomortanya, ahol le lehet élni az életet anélkül, hogy háborúban vennénk részt.

Abban ugyanakkor téved, hogy ha el kell hagyjam a hazámat, akkor kötelességem a határ mentén megtennem. Mert nem az.

Tévesen értelmezi a Koránt, de egyébként a Bibliát is, már ami a más felekezetek legyilkolására vonatkozik.

Szintén téves alapvetés, hogy a dologhoz semmi közünk. Nos sajnos van: olcsó olajat akarunk, ezen keresztül olcsó élelmiszert (mert olcsó az olcsó olajból készült műtrágya), ami néha háborúhoz vezet, amit régiókat destabilizál. Nato tagok is vagyunk, az USA-val karöltve, akit divat most utálni, de mégis ez tartja távol a ruszkikat. z is biztos, hogy még más millió szálon, de kapcsolódunk ehhez. Szóval tetszik, nem tetszik, van a dologhoz közünk.

És bár a poszt valóban demagóg, alapvetően érzelmekre hajaz, valódi tárgyilagosság nélkül (érvrendszere a meg fognak ölni téged, ezek terroristák stb. stb.) abban egyetértek vele, hogy semmi keresnivalója ezeknek a népeknek itt tartósan. Olyan rendszerre van szükség, amiben ők itt vendégek és alkalom adtán tipli van haza a pereputtyal.

GépBalta 2015.09.26. 21:26:14

@Koós István: A kínaiak valami rejtéjes ok miatt nagyon könnyen beilleszkednek a többségi társadalomba. Persze valószínűleg a kajáldáik és a hamis csempészárúkkal teli boltjaik a törvényesség határát itt-ott túllépik, de legalább látni rajuk, hogy nagyjából betartják a szokásainkat és dolgoznak rendesen, mint mindenki más.

egysmás 2015.09.26. 21:28:55

@Punxsutawney Mormota: az is higiénikusabb, ha leborotválja valaki a fejét ahhoz képest, mintha hajjal szaladgál. És a kopasz fejet könnyebb tisztán tartani, mint a hajasat.
A fanszőrzet borotválása\végleges eltávolítása pedig csuda higiénikus lenne.
Főleg a lányoknál.
Képzeld, sose pisálná le...

És mégis csak a gyerek faszából vágnak le és hivatkozva erre az érvre.
A kislányok füllyukasztásánál meg még csak indok sincs.
Kilyukasztják, mert a szülőnek úgy tetszik.
És megtehetik.

eßemfaßom meg áll 2015.09.26. 21:30:30

@Punxsutawney Mormota:
"csupán úgy gondolják, hogy így higiénikusabb. "
mások meg időnként megmossák.

prfact 2015.09.26. 21:30:54

@GépBalta: Nem olyan rejtélyes az ok amiért a távol keleti népek sikeresek. "Weber a már a múlt század küszöbén megállapított, hogy sikerre csak a puritán népek képesek. A Nyugaton a protestánsok, és a Távol-Keleten a konfuciánusok. Minden más kultúrában nemcsak a demokrácia, de a diktatúra is megbukik. Az előbbi még jobban. India vészesen lemarad Kínához képest. A Közel-Keleten pedig a rájuk kényszerített demokratizálás még a diktatúrákhoz viszonyítva, káoszt hoz létre.
Az Európai Unió jóakarata, hogy mentse a szíriaiak életét, nemcsak öngyilkos ostobaság volt, hanem Szíria esélyeit is csak tovább rontotta."
kopatsysandorgondolatai.blogspot.hu/

Netuddki. 2015.09.26. 21:35:21

@egysmás: "Azokat sem tiltják be, akik levágnak egy darabot a fiúgyerekek faszából..."

Tudatlanságodnál csak ostobaságod nagyobb.

egysmás 2015.09.26. 21:36:16

@bértrollbosszantó_kovi1970: mé? Betiltják a rituális csonkítókat?

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 21:38:57

@egysmás: A füllyukasztás egy ókori babona része. Illetve nem a lyukasztás, hanem az ékszerhordás. De pl. a maszályok a tubákos szelencéjüket tartják a fülcimpájukban, mert nincs zseb a "ruházatukon".
Egyébként orvosi tény, hogy pl a metélt férfiak sokkal kevésbé hajlamosak a prosztata betegségekre, mint a nem metéltek illetve a nemi betegségeket is szignifikánsan kevesebben kapják el. De ez már tényleg off topic.

egysmás 2015.09.26. 21:42:00

@Punxsutawney Mormota: Engem nem érdekelnek sem a tudományos, sem a kulturális érvek.

A tények, azok érdekelnek.
Ha a szülő akarja, találhat indokot arra, hogy megcsonkíttathassa a a gyerekét.
Ez nem zavarja a posztolót, csak az, hogy vannak, akik szabad akaratukból elfátyolozzák az arcukat.

inkvisitor 2015.09.26. 21:42:12

Vajon mi lenne, ha a muzulmánok bejöhetnének, de minden egyes imám ki lenne tiltva? Aki prédikálni kezd, az azonnal letartóztatnák, és kitoloncoltatnák? Továbá a mecsetépítés is tilos lenne? Akkor hány muszlim jöne Európába?

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 21:42:20

@eßemfaßom meg áll: Semmi köze a mosáshoz, a sivatagi népeknél (zsidók, arabok és egyéb vándorló nomád népek) egyszerűen nem nagyon volt mód arra, hogy napi szinten mosakodjanak, mert nem volt víz.

Megjegyzem, Európában volt víz és itt sem nagyon mosakodtak az emberek. Sokan még most sem fürdenek napi szinten.

eßemfaßom meg áll 2015.09.26. 21:49:35

@Punxsutawney Mormota: én a mostról írtam nem a középkori sivatagról

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 21:53:16

@egysmás: A muszim nők nagyobb része szabad akaratából fátyoloz. Aztán vannak olyan országok, ahol nincs nagyon választásuk, sőt nem vezethetnek, nem mehetnek egyedül sehova, csak rokoni kísérettel. Aztán van olyan muszlim ország, ahol a nők legnagyobb része nem visel semmilyen takarást max hidzsábot. De sok keresztény szekta-szerűség van, pl az amisok, ahol a nők pont olyan zárt ruházatot viselnek, mint az arab nők. Őket miért nem akarja felszabadítani senki???

bElannaTorres 2015.09.26. 21:54:26

@Punxsutawney Mormota: honnan veszed hogy szívesen hordják?

bElannaTorres 2015.09.26. 21:54:58

eléggé kevés joguk van legtöbb arab országban, de nyugodtan képzeld hogy szívesen hordják...

Jolka40 2015.09.26. 21:58:03

Keveset tudunk róluk, mármint a bevándorlókról, a sorsukról, az indítékaikról. Keveset ahhoz, hogy kollektíve elítéljük őket.

egysmás 2015.09.26. 21:58:51

@Punxsutawney Mormota: Az amish gyerekeket miért nem akarja felszabadítani senki?

A felnőtteknek vannak jogaik, élhetnek velük.
Azt csinálnak, amit akarnak, úgy öltöznek, ahogy akarnak.
Az lenne a világ vége, ha abba akarna belepofázni valaki, hogy ki mit húz fel.
Viszont a gyerekeknek nincs joguk semmihez, ez a tény mégsem zavar szinte senkit.

bElannaTorres 2015.09.26. 22:09:18

@egysmás: talán mert olvastuk a legyek urát :D

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 22:15:17

@bElannaTorres: Kiről beszélünk, az amishokról vagy az arabokról?

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 22:16:12

@eßemfaßom meg áll: Én is mostanról írtam. Szállj fel reggel egy tömött buszra. Olyan szagok van...

eßemfaßom meg áll 2015.09.26. 22:16:49

@Punxsutawney Mormota: " A muszim nők nagyobb része szabad akaratából fátyoloz."

Már amennyire szabad akaratnak nevezhető az amit csecsemőkora óta belevernek valakibe.

eßemfaßom meg áll 2015.09.26. 22:18:45

@Punxsutawney Mormota: és hány hajléktalan vágatja körbe a pöcsét hogy ne rohadjon alatta? Nem érzed, hogy ez a XXI. sz európában mennyire irreleváns?

Krisz11 2015.09.26. 22:18:56

@Koós István:

Svédeket, Lengyeleket, Japánokat, Németeket, stb bármikor befogadnánk.

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 22:19:40

@egysmás: Mégis az anabaptistáknak volt igazuk? Szegény Münzer, jól rábaszott.

bElannaTorres 2015.09.26. 22:20:00

@Punxsutawney Mormota: szerintem azért nem ugyanaz. Persze hogy elítélek minden vallásos vadparasztot, aki mások elnyomására használja a vallást. De most nem ők jönnek ezrével, hanem pl. Afganisztánban szocializálódott férfiak.

eßemfaßom meg áll 2015.09.26. 22:21:19

@Punxsutawney Mormota: ", pl az amisok, ahol a nők pont olyan zárt ruházatot viselnek, mint az arab nők. Őket miért nem akarja felszabadítani senki??? "

majd ha napi 10ezer amish másik át európa kerítésén megbeszéljük ezt a kérdést. Egyelőre a muszlimok jönnek.

Aranyi Gábor 2015.09.26. 22:24:19

@ipartelep: Undorítóan hülye vagy. Csomagolj, mindjárt vigyél magaddal egy keeeedves an-nuszrás/IS-es arabot IS, amíg fel nem áll a Magyarellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság, meg a géppuskafészek a határnál - mindkettő szigorú AMERIKAI szabványok szerint. Őket merd fideSSbirkázni meg fasisztázni. Majd jön a Badfing, és tökön rúg, ha már a Viktátort nem tudta ülepen billentetni

Brix 2015.09.26. 22:26:45

@Endy1: "Tévesen értelmezi a Koránt, " Nem a Koránt nem lehet tévesen értelmezni, abban kristálytisztán , és egyértelműen le van írva minden, hogy hogyan kell élni egy muszlimnak
Pl.: a hitetlenek ellen előírás harcolni, tehát még csak nem is választás kérdése...(28-ik oldal)

@Punxsutawney Mormota: "egyszerűen nem nagyon volt mód arra, hogy napi szinten mosakodjanak, mert nem volt víz. " Ma sem mosakodnak , még ott sem nagyon, ahol van rá lehetőség.
A többség szemetes, igénytelen , mocskos népség és a bőrüknek is van egy olyan kipárolgása , amely rossz szagúvá teszi őket

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 22:27:29

@eßemfaßom meg áll: Nem hajléktalokról beszéltem. Általános európai normákról, hogy közel sem használják annyira a fürdőszobát, ahogy és ahányszor kellene.

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 22:28:13

@eßemfaßom meg áll: Nem hajléktalokról beszéltem. Általános európai normákról, hogy közel sem használják annyira a fürdőszobát, ahogy és ahányszor kellene.

Krisz11 2015.09.26. 22:30:44

@Tamas Kalman:

"a szcientologiat, az iszlamot es a keresztenyseget ugyanazon a szinten kellene kezelni"

Van egy jó beszélgetés a True Detective"-ben a hittérítő sátor előtt. Az egyik zsaru a sátorban hajlongókat ekézi, hogy mekkora idióták, és hogy az ilyen népámítást be kellene tiltani. Erre a társa azt válaszolja, hogy lehet, hogy ezek juhok, de képzeld el, hogy mit csinálnának, ha nem itt hajlonganának. Lehet, hogy drogot árulnának, vagy épp lelőnének az utcán valakit, ha nem lenne ez a tevékenység nekik.

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 22:32:08

@eßemfaßom meg áll:

Minden hülyeséget beleverünk a gyerekeinkbe. Ha a kislányod elesik, akkor hagyod sírni, és vígasztalod. Ha a fiad, akkor rászólsz, hogy ugyan, katona dolog!

A vezetők felelőssége elvitathatatlan. Egy okos, nyitott karizmatikus személy képes társadalmakat megváltoztatni egy-két emberöltő alatt, ha akar. A legtöbb muszlim nő, úgy 16 éves korában kezdi eltakarni magát. Nálunk meg akkoriban kezdik kidobni a lányok amilyük van. Nekem egyik sem tetszik különösebben.

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 22:34:04

@Brix: Arra még nem gondoltál, hogy más népek ázsiaiak, feketék, kreolok milyen szagot éreznek rajtunk? Nekünk is van bőrkipárolgásunk és nem feltétlenül kellemes mások számára.

Krisz11 2015.09.26. 22:34:11

Nem kell beengedni a vadakat. Aki bejön azt meg tovább kell terelni.
Nekünk csak az első németországi robbantásig kell kitartani, utána úgyis áttér mindenki.

Aranyi Gábor 2015.09.26. 22:37:10

Mélységesen egyetértek a poszttal. Annyival egészíteném ki, hogy a német (zsidó...) fordító a Tábort megjárt Nobel-díjas - zsidó - Kertész Imrét cenzúrázni merte, ui. a migránsokra alkalmazott "csimpánz" kifejezést ügyesen eltüntette a német szövegből. Ezt nevezem! Ez ugyanaz a kategória, amikor AZ OSZTRÁK kancellár nácifasisztázik a kerítés miatt. Mintha nem lett VONA egy Anschluss náluk, amit virágesővel stb. stb. ünnepeltek. Kis feledékeny.... A Dublin III--at meg a Schengen-t se olvasta. Speciel nem lep meg, mert a pápa meg az ENSZ-főtitkár meg a menekültügyi főbiztos meg a Genfi Konvenciót nem olvasta... Annak van egy fejezete, ami a migránsok KÖTELESSÉGÉVEL foglalkozik. Ez speciel kimaradt a Soros-féle útmutatóból, a Heil Whyski Bizottság telefonszáma nem... Mondok még vadabbat: A Human Rights valahogy úgy kezdődik, hogy "Minden EMBER szabadon születik, és egyenlő méltósága és joga van." Szerintem se a zsidó, se muszlim, se a páli keresztény vallásban NEM egyenlő a nő a férfival, ezért mind a hármat betiltanám... Volt egy eretnek fáraó, bizonyos Ekhnaton, ő úgy hitte, hogy a Nap mindenkire egyformán süt... Ki is nyírták a papok -az országát meg elözönlötték az arabok... Vagyunk Ekhnaton szintjén?? Na ugye...

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 22:39:52

@bElannaTorres: Őszintén, nem ismerek egyetlen amish családot sem, de néhány arabot igen. Vagy hagyjuk most az arabokat és beszéljünk csak más kultúrájú térségekről
Megfelelő ösztönzőkkel mindenkit át lehet nevelni arra, hogy a helyi normákat fogadja el és kövesse vakbuzgalommal. A Öböl-menti térségben ezt csinálják az arabok a pakisztáni, bangladesi stb társasággal. És nem csak azokról beszélek, akik az építkezéseken nyomorognak, hanem azokról, akik már néhány szinttel feljebb dolgoznak. Érdekes módon, szófogadóvá tudják őket tenni, illetve azzá tudnak válni, ha arról van szó, hogy az otthoni, 30 fős családjuk megélhetése kerül azzal veszélybe, hogy a szabályok be nem tartása esetén kidobják őket Katarból vagy Abu Dhabiból.

Krisz11 2015.09.26. 22:40:51

@Punxsutawney Mormota:

Ahogy a vadak élnek, az is egyfajta kultúra. Biztos van oka, hogy miért olyanok. Én nem ítélem,el őket, ugyan úgy nem ítélem el a csótányokat vagy a gibbonokat sem. Itt arról van szó, hogy ide ne jöjjenek. Éljenek boldogan a többi vaddal ott ahol eddig voltak.

bElannaTorres 2015.09.26. 23:08:15

@Punxsutawney Mormota: hát ez a baj. Az amiben szocializálódtak. Magyarországi afgánokról olvastam, hogy itt még inkább tartják magukat a hagyományaikhoz meg vallásukhoz, mint odahaza. A lányok elmondták, hogy irigykedve nézik a magyar lányokat, de azt is mondták, hogy az ő gyerekük nem ebben kell felnőjön, már ha engedik mert meg van adva, hogy kihez mehet hozzá. Pedig itt már senki nem mondja nekik hogy kötelező és a megélhetésük se függ tőle.

bElannaTorres 2015.09.26. 23:10:02

@bElannaTorres: persze a lányok, mert ők vannak a szopórolleren a történetben. A fiúk nem annyira ellenkeznek szerintem, megkapják a szép szüzet, előtte kikurvázzák magukat, aztán meg lehet cselédet csinálni az asszonyból. Nem is rossz legalább nincs veszekedés a házimunkán.

Brix 2015.09.26. 23:14:42

@Punxsutawney Mormota: Az általános vélemény az , hogy ide ne jöjjenek nagy tömegben más kultúrkörből származó emberek. A többség ez veszélyesnek tartja, joggal...Minden közösségnek joga van eldönteni , hogy kiket , milyen mennyiségben , és honnan akar befogadni.

Vírusbácsi 2015.09.26. 23:18:50

Zàrjuk le hatàrokat, ne engedjünk be senkit. Ok. Éljünk itt a kerìtésen belül szìnmagyarkènt. Ok. De mi lesz azzal, h éves természetes fogyàs 50 ezer fõ? Màr most súlyos emberhiàny van csomò szakmàban. Néhàny év és szàzezreket kell betelepìteni az orszàgba, mert nincs elég munkaerõ, öregszünk, nyugdìjrendszer összeomlik. Honnan, kiket, hogyan fogunk betelepìteni? Ha nem telepìtünk be összeomlik a gazdasàg. Nincs vàlasztàs. Ezzel mi lesz?

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 23:20:44

@bElannaTorres: Csak hogy az ördödg ügyvédje legyek: van róla fogalmad, hogy hány ember gondolja úgy, hogy az asszonynak a konyhában a helye, a pénz számolva az asszony verve jó stb? És hány nő gondolja azt, hogy oké, néha kicsúszik egy-két saller apjuk kezéből, de alapjában véve jó ember az, mert nem / keveset iszik, és néha még a kölykeire is ránéz?
És ami a legdöbbenetesebb, nézd meg, hogy csak ebben az évben mi ment le a Parlamentben nőfronton, hány ilyen kétértelmű megjegyzés szaladt ki a politikusok száján, vagy éppen felelős média személyiségek milyen jól elvihorásztak a gólyatábori erőszakon, rögtön az első körben felvetve a lány felelősségét is.

A fiúk is szopórollenren vannak. Ugyan nem arab, hanem indiai (de ebből a szempontból vallásilag teljesen lényegtelen) srác iletve egy nemzetközi bank, ahol dolgozott bérelte az egyik ingatlanomat 5 évig a srác részére. Idővel összehaverkodtam vele, és hát kiderült, hogy halmozottan hátrányos helyzetű. Nem elég, hogy kb. 155 centi magas volt, ráadásul alkoholista és meleg. Az utolsó évében mér tényleg brutális mennyiségűt ivott, mert a szülei kitalálták, hogy menjen haza és házasodjon meg - ki is néztek egy helyre kis bajszos leányzót a számára. Ekkor a srác felkötötte a tökeit és coming outolt a családnak. Állítólag a szemük sem rebbent, mondták neki, hogy attól még megnősülhet, nem? Ha nem bír gyereket csinálni, akkor majd megcsinálja helyette valemelyik testvére, de nősülni kell. Na, ugyanez a helyzet az arabok vagy perzsa srácoknál is.

bElannaTorres 2015.09.26. 23:23:32

@Punxsutawney Mormota: hülye emberek mindig lesznek, de legalább nem kötelez a törvény.

bElannaTorres 2015.09.26. 23:27:15

az a pofozkodós meg szerintem szociopata, van pár sajnos így vagy úgy kitermelődnek...

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 23:27:31

@Vírusbácsi: A nyugdíjrendszer már most is összeomlott, az állampapír kibocsájtásokból tömik be a lyukakat.

A lőtéri kutya nem akar itt maradni, az hogy a migránsoknak nem mi vagyunk az Ígéret Földje - hallelujah! De a nagyobb gond az, hogy 500,000 ember lépett le Nyugatra dolgozni az elmúlt években (ezért, no meg a közmunkások miatt ilyen szépek a munkanélküliségi mutatóink) és az értelmesebbje, aki tovább tud lépni a londoni pincérkedésen az kinn is marad.

Hogy is írta Tompa? "Mint oldott kéve, széthull nemzetünk..."
Ez az igazi Mohács, kartársak!

turulfarhát 2015.09.26. 23:31:30

Ajjaj jól látom? Keresztényék utálják a zsidóékat. Mert azok meg csak kitalálták a holokausztot, hogy jól megholokausztozhassák a Palesztin népet. Mellette antikomenisták is. A Keresztényék. Csakhogy már inkább mégse. A komcsi ruszkikat megszerették. Atomot akarnak tőlük. De valahogy meggyűlölték az arab testvéreiket. Akkor már a zsidókat szeretik? Vagy fogják? Ahogy a ruszkikat? Szegedi Csanád visszatérhet a nyájba? És most a libsi zsidó puszilgatja az arabot. Eteti a keletinél. A Gyurcsány meg hazaviszi. A ruszki meg majd lebombázza. Ahogy a zsidó? Vagy jobban?

Punxsutawney Mormota 2015.09.26. 23:35:30

@turulfarhát: Nagyon leegyszerűsítetted a helyzetet :)

Krisz11 2015.09.26. 23:36:53

@Vírusbácsi:
" De mi lesz azzal, h éves természetes fogyàs 50 ezer fõ?"

1.) Majd megfordul
2.) 1,4-es tfr-el is el lehet működtetni egy társadalmat, csak fokozatosan fogyni fog a népesség
3.) Azt kellene megértened, hogy hiába hozunk be akár 1 millió analfabéta magyarul nem beszélő embert kukásnak meg utcaseprőnek, ezekre az emberekre már most sincs szükség.

" nyugdìjrendszer összeomlik. "
1.) Nincs olyan, hogy "összeomlik", csak kevesebb lesz a nyugdíj és magasabb a korhatár.
2.) Kínában pl: nincs is nyugdíj mégis elvannak, sokakkal egyetemben

" Ha nem telepìtünk be összeomlik a gazdasàg. Nincs vàlasztàs."
Nem, ez csak legenda, hagyjuk a konteókat. Te magad sem tudod, mit értesz az alatt, hogy "összeomlik".

ATCG 2015.09.27. 00:02:13

@poszt: Na igen, miközben ostoroztok, intetek és aggódtok: elfelejtitek hogy a keresztes háborúkat nem az arabok hirdették meg és nyomultak be Európába, hogy a korabeli magyar király - azt hiszem III.Béla - tisztelettel megköszönte a felkérést, hogy vállalná-e a Szentföldre vezetendő hadjárat fővezérségét, de azzal utasította vissza, hogy neki saját országa ügyei előrébb valóak, de hogy ne érje szó a ház elejét átengedi Magyarországon az "európai alvilágból" összeverbuválódott hadakat, ezt egy ízben meg is tette, de másodjára amikor átvonultukban végigrabolták a fél országot szépen elébük állt jól fegyverzett seregével és úgy elverte őket, hogy írmagjuk is alig maradt, miközben kitakarodtak.
Elfelejtitek a gyarmatosítást.
Hogy mit művelt Anglia, Franciaország és Amerika abban a térségben ahonnan most százezerszám menekülnek nők gyerekek és férfiak vegyesen.
OV seholsem győzött, csak ezt kommunikálja és lassan az egész ország beveszi, amit pedig kis külügyminisztere az elmúlt hetekben művelt, annak még hosszú hónapokig inni fogjuk a levét, itt is - határainkon belül - és a határainkon túl is, amilyen hülyék még újra háborúba hajszolják Szerbiát Horvátországgal.

2015.09.27. 00:02:53

„és a többi befogadás-párti vezető képmutató politikája hetek alatt omlott össze és vált hiteltelenné.”

Ez mind szép, csak közben mérhetetlen, de inkább visszafordíthatatlan károk keletkeztek, és itt most nem gazdasági értelemben véve. Kiderült ami eddig is világos volt: az EU úgy ahogy van mehet a levesbe, összetartásból 1-esre vizsgázott: az országokat semmilyen szövetség nem köti össze, minden tagállam képmutatóan tolta a „az EU befogad mindenkit” maszlagot, csak mindenki valamelyik másik tagállamtól várta ezt a nem kis szivességet. Délen két ország csaknem egymásnak esett. Kiderült, hogy a nagy szigorú schengeni övezetbe, csak az nem teszi be a lábát aki nem akarja. Beszivárgott a kontinensre egy rakás idegen, akiről senki nem tud semmit, ha szerencsénk van, és nincs köztük terrorista, akkor legjobb esetben is csak elveszik a munkát, kenyeret, földet tőled és unokáidtól. Híres EU-s demokrácia is 1-esre vizsgázott, döntő többség NEM AKAR muszlim szomszédokat, de a politikát mintha ez nem érdekelte volna, és ma sem érdekli, lenyomják a torkunkon, ha akarjuk ha nem. Milyen demokrácia ez? (már amúgy is régóta hánynom kell, amikor ezt a szót hallom) Örömmel tölt el, amikor kivételesen valami véletlen folytán feltűnik az index holnapján egy olyan blogbejegyzés is, ami felocsúdás korai szakaszához érkezett. Azt nem értem miért kell állandóan megbizonyosodni arról, hogy az áram megráz ha hozzányúlsz. Miért nem elég ha mások kárán tanulva elhiszed. Mert az előítélet?

ATCG 2015.09.27. 00:04:55

@ATCG: hosszú hónapokig...:hosszú évekig

Brix 2015.09.27. 00:33:46

@ATCG: "Elfelejtitek a gyarmatosítást.
Hogy mit művelt Anglia, Franciaország és Amerika abban a térségben ahonnan most százezerszám menekülnek nők gyerekek és férfiak vegyesen..." A gyarmati rendszernek már régen vége, és semmi köze a mostani, elsősorban demográfiai folyamatokból eredő népvándorláshoz
( akik kimaradtak a gyarmatosításból, még fejletlenebbek, mint volt gyarmatok ...)

ATCG 2015.09.27. 00:35:53

@Jankove: Nem előítélet. De... a múltkoriban olvastam néhány hozzászólásodat a Vincenten, és mert érdekelni kezdett egy két másik blogon is megnéztem miket írsz. Azt rögtön látja az ember, hogy te nem vagy a másikat rögtön - minden érvelés nélkül - a melegebb éghajlatra küldő fajta. Ha nem haragszol meg a jellemzésért olyan "macsósak" a hozzászólásaid. És akkor azt olvasom az egyik helyen ahogy leírod, hogyan élted meg a gyermeked születését, mit tettél, amikor a kezedben tartottad azt a tehetetlen kis lényt, aki téged nézett...
Szóval azok az idejövő férfiak is átélnek hasonló dolgokat, amikor újszülött gyerekükre néznek. Ezért mindentől - előítélességtől, demokráciautálattól, képmutatástól - függetlenül össze kellene fogni mindenkinek, hogy legalábbis elviselhető szinten megoldódjon ez a helyzet.

GépBalta 2015.09.27. 00:36:13

@Vírusbácsi: Nem feltétlenül kell embereket importálni a probléma megoldására, egyszerűen csak növelni kell a termelékenységet. Az informatikai rendszerek fejlődésével, az ipar egyre jobb gépesítésével rengeteg emberi munkát lehet kiváltani. Elég megnézni, hogy egy Kombájn, vagy egy traktor hány napszámos munkáját váltja ki, estleg az iparban a fejlett CAD/CAM rendszerek mennyivel gyorsítják a munkát. Én a saját szakterületemen azt látom, hogy jelenleg 2-3 ember elvégzi azt a munkát, amihez régen egy egész csarnoknyi ember egy rakás karbantartó meg egyéb lótifuti ember kellett. Valójában a magyar gazdaságban annyi hely sincs, hogy minden magyarnak jusson.
Szerintem a németeknek is csak azért kellenek, hogy a növekvő munkaerőkínálatra hivatkozva csökkenthessék a fizetéseket. Persze Hans Jürgen ezt még nem látja előre, mert elvakítja a Wilkommenskultur, de majd amikor fizuemelést kérne és azt kapja válasznak, hogy "örülj hogy még van munkád mikor itt van 3 pakisztáni aki feléért is elvállalná" akkor majd megszeppen.

Brix 2015.09.27. 00:41:59

@Punxsutawney Mormota: " A lőtéri kutya nem akar itt maradni, az hogy a migránsoknak nem mi vagyunk az Ígéret Földje..." Ez még így van, de előbb-utóbb meg fognak jelenni a jobban fejlődő közép-kelet európai régiókban is, erről ne legyen kétséged...

ATCG 2015.09.27. 00:43:34

@Brix: A mit művelt Anglia és Franciaország kitételem nem elsősorban a gyarmatosításra vonatkozott, hanem - történetesen Szíria esetében - a határ minden (egyébként figyelembe veendő) szempontot figyelmen kívül hagyó - egy két tábornok általi - térképen vastag, lendületes vonallal történő kijelölésére.

2015.09.27. 00:44:29

@Punxsutawney Mormota: ilyen tény nincs, és tudományos forrás megjelölése nélkül elég ostoba dolog is ilyet beböfögni és tényként hivatkozni rá. A circumcisio valóban csökkenti a péniszen (és nem a prosztatában) kialakuló daganat valószínűségét, de ez amúgy is ritka betegség, ellentétben a prosztatarákkal, ami viszont az egyik leggyakoribb. Ennek legnagyobb rizikófaktora egyszerűen a idős kor, semmi köze nincs tehát az általad említett műtéthez.

Amúgy tök jól ráéreztél a poszt üzenetére.

patkányarcúáginéni 2015.09.27. 00:46:57

@ATCG: Fárasztó lenne íly késő órán bármit is elmagyaráznom neked.

Brix 2015.09.27. 00:49:40

@GépBalta: "Szerintem a németeknek is csak azért kellenek, hogy a növekvő munkaerőkínálatra hivatkozva csökkenthessék a fizetéseket" Valójában nem kellenek a németeknek sem. KB 10%-nak van valami használható szaktudása, de az sem gyáripari tapasztalat, ami a németeknél szükséges lenne. A német munkaerő-szükségletet tökéletesen ki lehet elégíteni Kelet-Közép Európából, de hogy mit akarnak a rengeteg afgánnal és pakival azt nem tudom...
Arra persze jók lesznek , hogy a eléképesztő nyomást gyakoroljanak a munkaerőpiac alső szegmensére..
A legjobban a keletnémetek és az ujonnan csatlakozott EU országok munkavállalói szívják meg.

Punxsutawney Mormota 2015.09.27. 00:50:12

@retrovírus: Amúgy már jó előre leírtam, hogy off lesz ha olvastad és nem értesz vele egyet, akkor a francnak válaszolsz?

www.webbeteg.hu/cikkek/urologia/12017/van-e-a-korulmetelesnek-egeszsegugyi-elonye

Ha van kedved, akkor keress hozzá hivatkozást a Nature-ból vagy ahonnan kedved tartja.

Brix 2015.09.27. 01:02:11

@ATCG: "a határ minden (egyébként figyelembe veendő) szempontot figyelmen kívül hagyó - egy két tábornok általi - térképen vastag, lendületes vonallal történő kijelölésére. " Ez mindenhol így volt a gyarmati időkben. Afrika határai is így lettek kijelölve. Én a fő problémát a népességrobbanásban látom , amely felerősítette az erőforrásokért vívott harcot. Rengeteg a fiatal munkanélküli , akik a kilátástalanság miatt az iszlám szélsőségek és a terrorizmus felé fordulnak. A mostani népvándorlásnak korlátlan forrásai vannak , mert Afrikából még csak most kezdenek elindulni jobban az emberek..Afhanisztánból , Irakból is simán beérkezhet még 5-10 millió új menekült....Afrikából meg akár 20-30 millió migráns is reális lehet néhány éven belül

Pop40 2015.09.27. 01:03:56

Kitűnő poszt.
Igen. Európa mindent megtett, a továbbiakban oldják meg maguk. Ebből a sáskajárásból, amit rendeztek, elég volt. Hódítsák meg és szüljék tele Afrikát, vagy az Antarktiszt, de ne Európát. Takarodjanak.

miskolc 2015.09.27. 01:06:41

@GépBalta: A japánok nem fogadnak be senkit. A születési adataik a legrosszabbak közé tartoznak a világon. Azt mondták a jövőt a technológia fejlődésével megoldják.

Pop40 2015.09.27. 01:13:11

@ipartelep:
Meg ne haragudj, de ez ótvar nagy baromság.

Ha valaki, én aztán rühellem a tolvaj Gecit, mint a sz@rt, de sajnos ki kell mondani: a "mindenkit válogatás nélkül befogadok"-elképzelés befuccsolt, az eu, és a hazai baloldal ezt a helyzetet bizony elkúrta. Nem kicsit, nagyon.
Tomboló, randalírozó, és a törvényekre magasról tevő bandák vannak bőven Európában is, nem kell több.
Ráadásul nem tudom, miből szűrted le, hogy Európának kéne (egyszálegyedül) megoldania azt a helyzetet, amit az arabok, meg a nagyhatalmak közösen basztak el.

Pop40 2015.09.27. 01:18:27

@prfact:
"A muszlim migránsnál már csak a liberális jogvédő furább, "

Sajnos, mint szinte minden irányzatnak, a liberalizmusnak is van szélsősége. Amit most a "jogvédők" folytattak, az a kártékony, szélsőséges liberalizmus, ami tönkreteszi Európát.

Ez épp olyan káros, mint mikor a nácik mindenkit köpködnek, aki nem fehér árja.

A két véglet.
Az igazság pedig -mint legtöbbször- most is középen van.

Pop40 2015.09.27. 01:23:46

@inkvisitor: Jönne mind.
Legfeljebb nem nyilvánosan prédikálnának.

Pop40 2015.09.27. 01:26:11

@Jolka40:
Akkor viszont ahhoz pláne keveset tudunk, hogy kollektíve beengedjük őket, nem?
Pláne elnézve, amit művelnek.

ATCG 2015.09.27. 01:33:11

@Pop40: @ipartelep nem azt mondta, hogy Európának egyedül kell ezt megoldania, ő ezt írta:
"A probléma az, hogy ez az írás teljesen egyoldalúan szemléli ezt a komplex ügyet. Egy másik probléma az, hogy nem veszi észre, hogy az emberiség mostani gondjai egy nagy hálót, (részben ok-okozatit is) alkotnak, külön-külön bajosan lehet megoldani őket. Egy harmadik probléma, hogy nincs arányérzéke nem is említi ezeket, a menekültproblémával összefüggő (azt kiváltó), de annál is súlyosabb ügyeket."
Ez az emberiség ügye.
Ha gyengék leszünk hozzá, nem fogjuk megoldani, mert nem éljük meg a megoldást.
"Tomboló, randalírozó, és a törvényekre magasról tevő bandák vannak bőven Európában is, nem kell több."
Akik ilyenek elől menekülnek, azokból nem lesznek ilyen bandák.
A mi szurkolónak álcázott szabadcsapataink randaríloztak szeptember harmadikán éjjel és szeptember negyedikén, ők hajigáltak petárdákat a Keletinél az aluljáróban levőkre: példát mutatva a megvédendő magyari kultúrából.

Pop40 2015.09.27. 01:36:46

@Vírusbácsi:
Miért, a "zárjuk le hermetikusan a határokat, ne engedjünk be egy lelket se", és a "jöjjön mindenki, válogatás, ellenőrzés nélkül, és nyugodtan menjen oda, ahova akar, át mindenen, és mindenkin"- két szélsőség között nincs semmi?

Azért vannak ám értelmesebb országok, akik kontrollálni tudják úgy a bevándorlási folyamataikat, hogy aki bemegy, az hasznára lesz az országnak, a csőcselék meg kint marad.

Igaz, ehhez a fekete-fehér szemléletnél kicsit árnyaltabb gondolkodásmód szükségeltetik.

mismásoló szalon 2015.09.27. 01:37:24

Idióta barom, a Bibliában egy szó nincs arabokról.
Ezt az ábrahámos faszságot meg el kéne felejteni, mese.

"Európában ránézésre tudjuk üldözni az szcientológiát, a fényevést és az oltásellenességet"
Hol?

"Túl hideg van, nincs tea, nincsenek éttermek, nincsenek bárok, és nincs senki az utcákon, csak autók."
Éltem Finnországban, a hideget kivéve (azt is csak télen) kurvára nem az a helyzet.

Egyébként araboknak nincs helye Európában. Húzzanak vissza a Közel-Keletre, ahol az ő gondolkodásuknak megfelelő államok vannak, az 1300-as éveknek megfelelően. Ők ennyit írnak most, és ott is tartanak, mint Európa az európai időszámítás szerinti 1300-as években.
(Ami azért szomorú, mert 600 évvel ezelőtt az arab orvostudomány és matematika jóval az akkori európai előtt járt.)

Pop40 2015.09.27. 01:53:49

@ATCG:
Az emberiség ügye a globális felmelegedés, vagy egy becsapódó meteor.
Ez nem. Európa régesrég erején felül próbált segíteni a kérdésben, de ne tévesszük már össze a toleranciát az öngyilkos hülyeséggel.

" A mi szurkolónak álcázott szabadcsapataink randaríloztak "

Meg ne haragudj, de az ilyen "érveléstől" a falra mászom.
A fidesz szokta ezt az ótvar dumát nyomni, hogy ők csak azért lopnak, mert a szocik is loptak. Ez ugyanaz. Attól, hogy egy náci csürhe randalírozott Bp-n, már nincs semmi gond azzal, ha egy "menekült" csürhe randalírozik bárhol, ahol útjukat állják?

gepnarancs.hu/2015/09/romania-tiltakozik-a-kerites-miatt-hatarellenorzes-az-osztrak-hataron/

Nézd meg a videót meg a képeket. Szerinted feltétlenül ez a társaság hiányzik Európából?
Az Indexen fenn volt az is, ahogy a duty free shop tetejéről kövekkel dobálják a zsarukat, csak most nem találom.

És ezek elvileg a háború meg az erőszak elől menekülnek... Na nem, kösz.

mismásoló szalon 2015.09.27. 02:09:26

@Punxsutawney Mormota:
"maszályok a tubákos szelencéjüket tartják a fülcimpájukban"
Ja, ezek a maszályok biztos a muszályok rokonai.
Ami a maszájokat illeti, azok meg nem ismerik a tubákot.
Szóval hazudsz.

" De ez már tényleg off topic."
Ráadásul még hazugság is.

Anit meg a körülmetélésről belinkeltél, kurvára nem arról szól, mint amit írtál. Magyarul ez is hazugság.

Szóval ideje lenne befejezni a hazudozást.

"Sokan még most sem fürdenek napi szinten."
Merthogy egészségtelen, tönkreteszi a bőr védekezőképességét. Tudományos tény.

Ami az amishokat illeti: amikor elérik a felnőttkort, választhatnak, hogy amish vagy világi szokások szerint akarnak-e élni.
Az arabok meg nem.

@Brix:
"a hitetlenek ellen előírás harcolni"
Viszont a keresztényeket meg a zsidókat nem tekintik hitetleneknek, csak téves hitet vallóknak, a Tóra és a Biblia tanításának nagy részét elfogadják, és Jézus (Isa) is próféta az iszlámban.
Szóval nem ugyanaz.

@Aranyi Gábor:
Azért Ekhnaton meg az arabok közt eltelt vagy 1500 év, ezt az apróságot kihagytad.

@Vírusbácsi:
Baromka, ezek az arabok csak élősködők a rendszeren, dolgozni egyik sem akar.

@ATCG:
"a határ minden (egyébként figyelembe veendő) szempontot figyelmen kívül hagyó - egy két tábornok általi - térképen vastag, lendületes vonallal történő kijelölésére"
Mintha ilyen történt volna a közelben is. Mond neked valamit a Trianon név?

ATCG 2015.09.27. 02:13:56

@mismásoló szalon: Úgyis tudod, hogy igen, akkor miért kérdezed?

Meridian74 2015.09.27. 02:44:49

Ez előtt a poszt előtt is csak leborulni tudok, mint az arabok a szőnyegen Mekka felé... ;)

Meridian74 2015.09.27. 02:48:15

@ipartelep: "Ez egy undorítóan demagóg poszt. Pontosan ugyanaz, mint fideszbűnözők propagandája, "

Neked meglékelték a fejed... Csak még nem tudsz róla... persze hogyan is tudhatnál, hisz pont az hiányzik a koponyádból, amivel ezt felfoghatnád.

poszt hibátlan. Pont emiatt van kibaszottul jogos ellenszenv ezzel a nyomorék csürhével szemben.

Egyébként mire számítanak? Eljutnak svédországba, és akkor ott rögtön tejjel feltöltött fürdőmedence várja őket, 40 szűzlány pálmalevéllel a kezükben fpgadóbizottságnak? Vagy mi?!

Meridian74 2015.09.27. 02:51:52

@Koós István: "ha pl. kínaiak jönnének"

Jöttek a kkínaiak is ha eddig nem tűnt volna fel... és jé tényleg, ők alig okoztak feltűnést. Miért is? Mert mondjuk nem vonultak nagycsoportosan az autópályán, hanem ehelyett rögtön a saját megélhetési lehetőségeiket keresték, nem követelőztek, és ha kaptak sűrűn megköszönték. Persze problémát okoznak ők is leget, pl a kínai piac bóvlijaival, és adócsalásaival... de próbálnak nem rajtad élősködni, nincsenek nagy elvárásaik, hanem az élni és élni hagyni szellemében igyekszenek szépen csöndben meghúzódni köztünk.

Meridian74 2015.09.27. 03:00:23

@mismásoló szalon: "(Ami azért szomorú, mert 600 évvel ezelőtt az arab orvostudomány és matematika jóval az akkori európai előtt járt.) "

Ami valójában egyiptomi, perzsa (iráni térség), és indiai tudoméány volt, de mindegy.

Meridian74 2015.09.27. 03:06:18

@GépBalta: " de majd amikor fizuemelést kérne és azt kapja válasznak, hogy "örülj hogy még van munkád mikor itt van 3 pakisztáni aki feléért is elvállalná" akkor majd megszeppen. "

Amúgy ez a magyarokra igaz... a németek ennél keményebbek. Ott még van szakszervezet is, ami működik. Nem mellesleg nem sok kell ahhoz hogy nagy hirtelen darabokra szedjék a merci gyárat, mert jól értették azt, amit minap a nagyfőnök mondott, aki tárt karokkal várja ezt a motivált és fiatal friss munkaerőt a gyárba.
ehhez azért lesz szavuk nekik is, pld nagyon hamar meglincselik az összes ilyen vezetőt.

Mészáros Laci 2015.09.27. 04:16:22

Szerintem fölöslegesen konfliktuskereső a megfogalmazás, de mindezek tények, méghozzá nem tendenciózusan válogatva. Az eltérő kultúrák egymás mellé kényszerítése ilyen feszültségeket indukál.

Lásd még a Csányi Vilmossal készült 24.hu interjú menekültekre vonatkozó részleteit.

Mészáros Laci 2015.09.27. 04:20:44

@Meridian74:

Az első európai egyetemet a mórok alapították a mai Spamyolország területén.

Nem jobb egy népcsoport vagy kultúra a másiknál. Csak bizonyos körülmémyek között vannak sikeresebb kultúrák. A szabad, versengő piacgazdaságban a nyugateurópai kultúra a sikeresebb.

Punxsutawney Mormota 2015.09.27. 07:18:23

@mismásoló szalon:

1.) Hülye vagy. Gondolom sok maszájt láttál.

2.) Hülye vagy.

3.) Hülye vagy.

4.) Hülye vagy.

Kb. ennyi karaktert érdemelsz meg.

inkvisitor 2015.09.27. 07:42:20

@Mészáros Laci: Az Arab magaskultúra a középkorban a déli és keleti országokban továbbélő Római kultúra továbbvitele. Miután végigfoglalták a római birodalom déli és keleti utódállamait, összeszedték és alkalmazták az ottmaradt, népvándorláskori pusztításból kimaradt tudást. Valamint kínából is a területeiken keresztül áramlott az áru és a tudás nyugat fele.
Az arabhűbéri rendszer viszont olyan volt, ami nem tette érdekelté a földbirtokosokat a fenntartható gazdálkodásban, mivel a birtokot nem adhatták tovább az utódoknak. Emiatt amíg az övé volt, minnél többet igyekeztek kivenni belőle, a következő tulaj meg le volt szarva. Ez is az oka volt annak, hogy a közel-kelet annyira lepusztult.

Etniez 2015.09.27. 07:45:31

@ipartelep: Engem a te posztod zaklatott fel érzelmileg, tehát demagóg?

Etniez 2015.09.27. 07:47:40

@Koós István: Nálunk van EU legnagyobb kínai közössége. Velük csak annyi a baj, hogy nem szeretnek adózni. Inkább ők, mint a muszlimok.

Etniez 2015.09.27. 07:50:51

@Endy1: "Abban ugyanakkor téved, hogy ha el kell hagyjam a hazámat, akkor kötelességem a határ mentén megtennem. Mert nem az."

Nem kötelességed. De ebben az esetben a befogadó országnak a joga eldönteni, hogy minek minősít és mit kezd veled.

Etniez 2015.09.27. 07:52:35

@egysmás: "Ez nem zavarja a posztolót, csak az, hogy vannak, akik szabad akaratukból elfátyolozzák az arcukat."

Lol. Kb 90%uk levenné azonnal, ha lehetne.

Etniez 2015.09.27. 07:53:22

@Punxsutawney Mormota: Mert nőnek vannak öltözve, nem mobil szemeteszsáknak.

Etniez 2015.09.27. 07:58:24

@Vírusbácsi: Ha beletelepítesz egy csapat kultúridegent, nyelvet nem beszélő, tanulatlan, iskolázatlan muszlimot, az tulajdonképpen hogyan is oldja meg a nyugdíjrendszert?

Etniez 2015.09.27. 08:01:30

@ATCG: Hagyjál már a történelemórával.

Az akkor volt, most meg most van. A kettőnek mi köze van egymáshoz?

Szerinted azért, mert az angolok végiggyarmatosították a világot 500 éve, Németországnak és Svédországnak be kell fogadnia egy csapat muzulmánt most?

midnight coder 2015.09.27. 08:04:00

@egysmás: "Azokat sem tiltják be, akik levágnak egy darabot a fiúgyerekek faszából...

Sőt, azokat sem vágják pofán, akik direkt zajonganak."

Azokat pofán vágják akik direkt zajonganak. Ha túl hangos vagy, jön az önkormányzat és megbüntet. Pár éve a Sziget kapcsán volt is ilyen.

Az pedig, hogy a gyerekek körülmetélését mikor tiltják be, csak idő kérdése. Amúgy én csodálkozom is, hogy ez eddig még nem történt meg, mert Pl. a kiskutyák farkának és fülének csonkolása már ma is törvénysértő, így érthetetlen hogy ember esetén még nem merült fel.
Felnőttként az ember azt csinál a saját farkával amit akar, még piercinget is tehet bele. De egy csecsemő esetén ez bizony jogilag több mint problémás.

Ami persze az iszlamistákat nem teszi kívánatosabbá Európában.

Vicces, hogy ma mindenki a náciktól fosik, ha két kopasz ember végig megy az utcán, egyesek már a bőröndjüket keresgélik, miközben egyrészt aktívan harcoló náci itt Európában az elmúlt 50 évben nemigen fordult elő, ugyanakkor jelenleg is több ezer európai állampolgárságú iszlamista irtja a népet az IS oldalán.

Etniez 2015.09.27. 08:05:16

@Jankove: Jogos. Az kimaradt, hogy az egész kvóta-rendszer egy baromság. 150.000-ról szavaztak, pedig már valószínűleg a duplája érkezett. És még van 3 hónap.....

Ez is bukott terv, de a majmok legalább úgy érezhetik, hogy megoldottuk.

Mert mi lesz? Fél évente lesz egy kvóta szavazás?

Etniez 2015.09.27. 08:06:55

@Mészáros Laci: Lévén, hogy a nyugati, keresztény kultúra kb az egész világot gyarmatosította, kijelenthetjük, hogy baromság amit írsz. A kultúrák nem egyenrangúak és a miénk a legerősebb.

Etniez 2015.09.27. 08:08:23

@ATCG: Miért, a magyar határt okosabban húzták meg?
100 éve tart a konfliktus miattuk Közép-Európában. Valószínűleg ez volt a cél.

Etniez 2015.09.27. 08:09:52

@ATCG: "Szóval azok az idejövő férfiak is átélnek hasonló dolgokat, amikor újszülött gyerekükre néznek."

jaja, látják benne a nagy dzsihád harcost.

Etniez 2015.09.27. 08:10:27

@Pop40: A jog nem engedi a válogatást. Vagy befogadod őket úgy ahogy jönnek vagy nem.

Etniez 2015.09.27. 08:13:49

@ATCG: Tehát ha van még gondunk, akkor csináljunk még nagyobbat?

Vagy a fociultrák tombolására a mszulim hordák befogadása a válasz vagy egyébként mit akarsz mondani, nem igazán értem?

bkkzol 2015.09.27. 08:14:40

Nem csak arabokat hanem egyéb muszlim bevándorlót se szabad beengedni Európába. Nem tudnak és nem is akarnak európai kultúrába beilleszkedni. Az európai jólétet szeretnék a kora középkori életvitelükkel. Nem szimpatikus, hogy a német iskola igazgatók hívják fel a szülők figyelmét, hogy ne engedjék lányaikat rövid ruhában az iskolába ,mert a környéken bevándorlók vannak elszállásolva.

Mészáros Laci 2015.09.27. 08:14:45

@Pop40:

"aki bemegy, az hasznára lesz az országnak, a csőcselék meg kint marad"

ha jön évente ezer-kétezer bevándorló, akkor esetleg tudsz válogatni...

midnight coder 2015.09.27. 08:18:20

@ipartelep: A demagógia áldozata te vagy. Akivel a liberósok elhitették, hogy a nagy és erős EU képes a keblére ölelni és integrálni a csilliárdnyi, idegen, sőt ellenséges kultúrájú emberek tömegeit. A hatalmas európai gazdaság pedig porszívóként szívja fel az amúgy mennyire nagyon képzett munkaerőt.

Csakhogy ez hazugság. Jól hangzik, csábító is, elvégre a humánus, erős Nagy Fehér Ember pózában lehet tetszelegni, csak éppen egyik eleme sem igaz.

Egyrészt, a franciáknál szépen lehet látni, hogy mennyire lehet integrálni a muszlimokat.

Másrészt, az európai gazdaság minden, csak nem erős. A németeknél már most 5% körüli a munkanélküliség. A franciáknál ez már 10%. A spanyoloknál 22%. Erre a piacra lesz most ráeresztve szép fokozatosan vagy 5 millió többségében nyelvet nem beszélő, képzetlen ember. Vagy 40 millió. Mert hogy a papír nélkül érkező iránit nem biztos, hogy annyira meg lehet különböztetni a papírok nélkül érkező szírtől. És hát ugye amúgy is menekült ő is.

bkkzol 2015.09.27. 08:18:47

@Etniez: ennyire nem lehetsz naiv! a jog nem ismeri , de közismert, hogy a jogot ki is lehet játszani. a gazdag nyugati országok kiválogatják a "talán valamire használható" anyagot a többit meg szétkenik kelet-európába.

Mészáros Laci 2015.09.27. 08:19:35

@Etniez:

"Lévén, hogy a nyugati, keresztény kultúra kb az egész világot gyarmatosította, kijelenthetjük, hogy baromság amit írsz. A kultúrák nem egyenrangúak és a miénk a legerősebb."

1. messze nem az egész világot: európa, északamerika.

2. leszálló ágban vagyunk (nem instant, de hogy 50 éves távlatban mi lesz itt, arra nem mernék fogadni). szóval fontos tényező az időhorizont.

midnight coder 2015.09.27. 08:22:07

@Etniez: Ez mondjuk úgy az 1968-ig igaz is volt. Az azóta bekövetkezett változások miatt viszont már rég nem igaz. A mai túlliberalizálódott, túlhumanizálódott Európa kb. annyira erős mint az indiánok amikor Pizarroék megérkeztek.

Mészáros Laci 2015.09.27. 08:22:37

@inkvisitor:

Bizonyára sokat átvettek a római birodalom romjaiból. A mohamedán "reformációt" megelőzően az iszlám sokkal kevésbé volt agresszív vallás.

Az "előre nem látás" kiirtása valóban lepusztítja a természeti erőforrásokat (is).

midnight coder 2015.09.27. 08:24:39

@bkkzol: Oszama Bin Ladent is csak egy szemeszter választotta el a mérnöki diplomától. Ha még azt végigcsinálja, ő is "valamire használható" polgárnak tűnt volna a képzettsége alapján.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.27. 08:47:54

Most már csak arra vagyok kíváncsi, mikor derül ki a Kettős mérve blog szerzőiről is, hogy igazából ők mindig is a feka és muzulmán betolakodók befogadása ellen voltak.

Nincs kedvem utánanézni, de azért kaváncsi vagyok, mikor "tért meg" a jelen bejegyzés szerzője. Ha persze esetleg őszinte meggyőződésből tette, nem igazodási kényszerből, akkor nem szóltam.

inkvisitor 2015.09.27. 09:07:13

@Mészáros Laci: Mikor volt ez a reformáció?Mert az első 150 évben eljutottak az Ibériai-félszigetig...

Xiaomi 2015.09.27. 09:13:41

@ATCG:
Bocsi.
De a szentföld az alapból a keresztények ellenőrzése alatt állt és a muszlimok nyomultak be oda.

vargánya 2015.09.27. 09:16:55

@egysmás:"Egyértelművé kellene tenni, hogy a vallás magánügy, olyan magánügy, ami nem lehet közügy, azonnal elutasítani _minden_ vallási tanításra alapozó érvet, ami megjelenik a közösségi szabályozásban. "
Légyszives próbáld ezt elmagyarázni egy muzulmánnak! Nem is érti, hogy mit mondasz. Ingerült lesz .... .

vargánya 2015.09.27. 09:31:15

@Punxsutawney Mormota: ": A muszim nők nagyobb része szabad akaratából fátyoloz."
Most ugye viccelsz. Abban a világban nem ismerik a "szabad akaratot". Az az európai történelem terméke.

" De sok keresztény szekta-szerűség van, pl az amisok, ahol a nők pont olyan zárt ruházatot viselnek,...".

Sok? Mondj még egyet! Amúgy meg akkor beszéljünk az amishokról, ha ök akarnak erőszakosan ide benyomulni.

egysmás 2015.09.27. 09:37:21

@vargánya: Persze, hogy nem érti, ha a keresztény ott áll a háta mögött és helyesel.

egysmás 2015.09.27. 09:45:20

@midnight coder: egyetlen templomot sem zártak még be, holott a templomban a harangnak egyetlen funkciója van, a zajkeltés.

Magyarán, a vallási okokból zajongók nincsenek pofán vágva.
Nekem nem szabad füvet nyírnom vasárnap, neki szabad harangoznia, hajnalban.

@Etniez: hülyeség.
Az emberek nagy rész értelmetlen dolgokat csinál.

A gond akkor van, ha ezeket az értelmetlenségeket rá akarja kényszeríteni a másikra.

vargánya 2015.09.27. 09:52:27

@Vírusbácsi: " Ha nem telepìtünk be összeomlik a gazdasàg. "

Ezzel még akár egyet is lehetne érteni (én nem értek egyet), de ez nagyon nem mindegy, hogy kiket engedünk betelepedni! Csak csodálkozni tudok (megőrizve a higgadtságomat), hogy még mindig vannak akiknek nem esett le a tantusz. Vagy most jöttél a Marsról? Olvastad a posztot amihez hozzászólsz? Meg is értetted? EZEKET ekkora tömegben NEM LEHET INTEGRÁLNI. Az ő világuk nem kompatibilis a miénkkel. Az ide érkező kínaiaké se, de ők nem akarnak minket átformálni, megtéríteni, elpusztítani.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2015.09.27. 10:01:24

Kamu poszt, álkérdésekkel terelnek a lényegről.
Az iszlám vallási társadalom, egy diktatórikus teokrácia. A tagjai önként vetik ennek alá magukat és kötelességüknek érzik másokra is kiterjeszteni.
Felőlem jöjjenek hinduk keresztények, buddhisták, taoisták, csak ne muzulmánok.
Szabadítsuk ki inkább Indiából az érinthetetlen páriákat, akik bármilyen munkának örülnének és hálásak lennének érte, ha csak emberszámba vennék őket, nemhogy követelőznének!

midnight coder 2015.09.27. 10:07:36

@egysmás: Ehhez képest elég sokan fűnyíróznak, sőt a szomszédékban pont tegnap volt kb hajnali háromig mulatság. Nem beszélve a repülőkről, a közúti közlekedés okozta zajokról... Ha tökéletes csendet akarsz, tanyára kell hogy költözz, bár ott is ott van az a sok rohadt énekesmadár hajnalban... Én azért nagyon örülnék, ha a környéken a harang lenne a legnagyobb zajforrás, úgy is, hogy még Pest egy aránylag csendes részén lakom.

midnight coder 2015.09.27. 10:11:13

@Madnezz: Én ezt úgy oldanám meg, hogy fogadjuk be a keresztény szíreket. Ez kb. az ottani népesség fele. A másik felét oldják meg az iszlám országok. Innentől kezdve nincs rassziszázás, xenofób vádaskodás. Az első szűrő a határon az, hogy éhes-e. Az éhes bevándorlót beengedjük, persze csak az után ha megette a sonkás szendvicset....

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.09.27. 10:12:58

@ATCG: Kösz a támogatást. De én már "túlléptem-e mai kocsmán", ha vitázom is kicsit, azt legfeljebb "a szabadidőmben" (egy másik klasszikussal szólva) teszem. Nem hogy nem kezdek vitába a funkcionális analfabétákkal (aminek tartom őket), hanem el sem olvasom őket. Ennek a posztnak a további (az enyém utáni) hsz-eibe is csak szórványosan olvasgattam bele, véletlenül vettem észre, hogy te - általam tisztelt hozzászóló - is írtál.
A probléma ugye az, hogy a vita (nem a veled-, hanem az "ellenzőkkel" való) azt jelentené, hogy mindent részletesen, a kályhától kezdve kellene elkezdeni magyarázni. Mivel te tudod, hogy nekem elég erős a filozófiai vénám, azt is tudod, hogy ez mit jelentene: reménytelenül bonyolult, alapos, részletes elemzést, szómagyarázatokkal, definíciókkal, stb. kezdve. De ha a "konklúziót" nem értik meg, akkor azt megértenék? A kérdés költői.
Tehát így mára eljutottam addig, hogy igazából már nem vitázom. A vitának ugyan van (lenne) egy számomra is nagyon hasznos aspektusa, mégpedig az, amikor, és amelyben magam is rákényszerülök a dolog alapos átgondolására. De mindez az eredménye szerint haszontalan, ha olyan partnerrel "vitázom", aki az alapfogalmakat sem érti meg. Így ezt a hasznot most kihagyom, illetve kénytelen leszek "magam, magam..." A tényleg nagyon értelmes emberekkel persze lehet vitázni, de olyan kevés van, meg hát velük általában csak kevés, és jelentéktelen véleménykülönbségem szokott lenni.
Így az marad, hogy már nem vitázom, hanem csak elmondom a tutit. Azt vagy megértik, és elfogadják vagy nem. Ha nem, az az ő bajuk, engem nem zavar. ;-)

Rébusz 2015.09.27. 10:13:57

Integrálás: a nyugati országok évtizedek óta tesznek ezirányban intézkedéseket. De alacsony jövedelemmel, társadalmi státusszal olcsó lakás, bérlakás jöhet szóba ezeknél a nincstelen családoknál. A gettósodás ekkora tömegnél elkerülhetetlen lesz. Óvodában elmarad mikulás, karácsony, ha a gyerekek többsége muszlim lesz.

midnight coder 2015.09.27. 10:28:56

@ipartelep: "Mivel te tudod, hogy nekem elég erős a filozófiai vénám, azt is tudod, hogy ez mit jelentene"

Ezt jelenti:

"Különös, de így van: akik a legnagyobb mesterektől tanulnak bölcsen gondolkozni, azoknak általában a legritkább esetben jut az eszükbe olyasvalami, aminek hasznát vehetik" :-D

eßemfaßom meg áll 2015.09.27. 10:29:22

@Punxsutawney Mormota: Nem irigyellek, az én ismerőseim szoktak fürdeni

vargánya 2015.09.27. 10:29:39

@ATCG: Hú bzmeg! Ha már "történelmi érvekkel" jössz, legyél alapos és pontos !( Bár akkor nem sikerülne ennyire tendenciózus képet rajzolni.)
Vegyük sorra: - a keresztes hajáratok előtti fél évezred a muzulmán hódítás jegyében telt. Tudod, a dzsihád! Európából is jelentős területeket foglaltak el (Ibériai-fsz., Szicília, ...). A frankok 732-ben,a bizánciak 742-ben állították meg őket, de rablóhadjárataik továbbra is sújtották egész Dél-Európát az ezredfordulóig. Na utána jött a válaszcsapás, a keresztes hadjáratok. Nem lehetünk büszkék arra se, de hát az még egy másfajta Európa volt!
A gyarmatosítással kapcsolatban igazad van, de nekünk magyaroknak mi közünk ahhoz? Miközben ŐK gyarmatosítottak és szétkúrták azokat a "békés", "idilli" társadalmakat, MI 300 éven át (1390 - 1697-ig) saját testünkkel védtük ŐKET a muzulmán törököktől.

"...összeverbuválódott hadakat, ezt egy ízben meg is tette, de másodjára amikor átvonultukban végigrabolták a fél országot szépen elébük állt jól fegyverzett seregével és úgy elverte őket, hogy írmagjuk is alig maradt, miközben kitakarodtak."

Csak a pontosság kedvéért: ez nem III. Béla volt(1172-1196), hanem Könyves Kálmán 1096-an. Pusszanat!

vargánya 2015.09.27. 10:32:39

@ipartelep: "... már nem vitázom, hanem csak elmondom a tutit. "

Legalább őszinte vagy.

Pöff 2015.09.27. 10:34:38

" mert az könnyen a blog betiltásával és büntetőeljárással végződhetne."

Az igazság kimondása büntetendő?

"(Figyelmeztetés #1: Az Egyenlítő blog szerzői gyökeresen eltérő álláspontokat képviselnek ebben a kérdésben is."
Minő meglepő...csodálom hogy egyáltalán megjelent ilyen írás a

1. ezek sose fognak megváltozni, itt fognak tombolni sehol nem sikerült az integráció
Talán az első generáció valamit csak csak változott meghúzta magát a 2.3 generáció már tombol

2.Ennyi..ezek nem menekültek. Tea meg bárok...beszarok
megtanuljátok mi az az északi tél az kurva isten ...remélem tombolni fog és ott fagytok össze ahol vagytok

3. ennyi ezektől várjuk hogy alkalmazkodjanak
még a legminimálisabb akarat sincsen meg bennük

4. ugyan az mint a 2-3-as pont
ezek csak jól élni akarnak ...takarodjanak vissza ahonnét jöttek..ott akarhatnak..azt amit ők akarnak.
Ez itt fehér terület iszlám mentes övezet

5. káosz ennyi kösz köcsög merkel..
ma választás van az osztrákoknál...

index.hu/kulfold/2015/09/27/a_bevandorlasellenes_fpo_ma_az_osztrak_kancellar_nyakara_lephet/

Remélem az FPÖ nyer..
Werner Faymann-t meg kibaszák a geci..hogy csak nyekken.
ez egyben előre vetíti mi lesz merkel és brancsának sorsa is.
Ha ez nem így történik, akkor a Európának vége van.
Történelmi napokat írunk.

Ezt most szépen leteszem ide:
www.youtube.com/watch?v=kKxIaPdb9Mc
Európa jövője
tanulmányozzátok

eßemfaßom meg áll 2015.09.27. 10:36:14

@ATCG: "hogy a keresztes háborúkat nem az arabok hirdették meg és nyomultak b"

Üdv Időutazó itt a XXI. században, fél évezreddel azután, hogy a muzulmánok befejezték 150éves ideiglenes állomásozásukat hazánkban.

egysmás 2015.09.27. 10:37:30

@midnight coder: A buli zaja funkcionális zaj, a közlekedésé egy melléktermék.
A harangnak viszont célja a zajkeltés.
Amit egy automata intéz.
Ott egy időrelé, ami elindít egy motort és kongat.
Ha ember huzigálná a kötelet, azt mondanám, hogy a hite miatt csinálja/így bulizik.
De nem ez a helyzet.
Azt sem érdekli annyira ez a dolog, akinek csinálnia kellene, ezért egy géppel végezteti el a zajcsinálást.

midnight coder 2015.09.27. 10:41:59

@Vírusbácsi: Még nálunk sincs munkaerőhiány. EU szinten pedig kimondottan munkanélküliség van. Még a németeknél is 5%, a spanyoloknál 20. Az a baj, hogy egyesekben ma is az a kép él, hogy ha az egy főre eső GDP X dollár, akkor ha a duplájára növeljük a népességet, akkor a GDP 2X lesz. Holott ez rohadtul nem így van, ha így lenne akkor Afrika és a Közel-Kelet lenne a világ gazdasági központja.

midnight coder 2015.09.27. 10:47:47

@egysmás: A harang zaja is funkcionális zaj. Pont annyira az, mint a bulizásé. Én a magam részéről utálom az ilyen bulikat, így az én szemszögemből nézve teljesen felesleges, sőt káros. És a zajt egy elektronikus eszköz - valószínűleg egy kierősített mobiltelefon - adja. Azaz még annyira sem fontos nekik a buli, hogy ők énekeljenek, vagy legalább élő zenészt hívjanak. Ehelyett telefonról nyomatják a diszkósított "világzenét", ami csak egy picivel rosszabb mint a Lagzi Lajcsi volt a maga idején.

midnight coder 2015.09.27. 10:51:01

@egysmás: Amúgy a harangozás akkor sem a harangozó hite miatt volt, amikor még élő ember húzta. A harangozó akkor is fizetett állás volt - más kérdés, hogy általában nem ateista húzta. Ma viszont senki nem fog ezért fenntartani egy pozíciót amikor egy automata is megteheti. A dolgot a hívek igényelték, és igénylik a mai napig. Ahogy a buli zaját a bulizók.

eßemfaßom meg áll 2015.09.27. 11:18:16

@ipartelep: "hanem csak elmondom a tutit. "

Szia Isten (Allah?)!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.27. 12:01:52

@Pöff:

"Remélem az FPÖ nyer..
Werner Faymann-t meg kibaszák a geci..hogy csak nyekken.
ez egyben előre vetíti mi lesz merkel és brancsának sorsa is."

Félek, hogy a helyzet még mindig nem elég súlyos ahhoz, hogy a fajmanhoz hasonló idiótákat kivágják a fenébe. Az ÖVP és az SPÖ pedig egymással összefogva még mindig képes koalíciós kormányt alakítani.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.27. 12:09:44

@Ninon:

Nagyon érdekes ez a pálfordulás egy meggyőződéses ballib bloggertől. Valahogy nehezemre esik elhinni a véleményváltozás őszinteségét.

Arra gyanakszom, inkább arról lehet szó, hogy a blogger - magát befolyásos véleményformálónak gondolva - azért akar a jobbos vélemények élére állni, hogy aztán - jó bolsevik módjára - belülről próbáljon bomlasztani, illetve az élre állva finoman a saját szája íze szerint irányítani az általa átvett véleményeket.

Mindezt azon elv alapján, hogy amit nem tud megakadályozni, annak álljon az élére, úgy könnyebben tudja befolyásolni.

Remélem, hogy tévedek.

egysmás 2015.09.27. 12:18:52

@midnight coder: Nekem mindegy, de ha én nem zajonghatok az önkormányzati rendelet miatt, akkor az egyház miért üzemeltethet egy zajkeltő berendezést?

eßemfaßom meg áll 2015.09.27. 12:32:45

@egysmás: hány decibelt mértek nálad a harangozáskor?

2015.09.27. 12:36:21

Kedves cikkíró! Gondolnád, hogy utána kéne nézned a dolgoknak, mielőtt hülyeséget firkálsz? Gondolnád, hogy Franciaországban azért hoztak törvényt a nők arcának eltakarása ellen, mert a sarija uralkodik?
Gondolnád, hogy egy amerikai szervezet, ami zsidó kézben van, és a deklarált célja az arabellenesség, megfelelő referencia? Gatestone institute. Mond valamit? Nos , az európai hírek tőlük erednek.....
Nézd ezt a példát, ahogy egy amerikai politikus pofára esik:
Mr Cameron said: "Frankly I choked on my porridge and thought it must be April's Fools Day. This guy is clearly a complete idiot.

"He started with an apology. That's not a bad start. But what he should do is look at Birmingham and see what a fantastic example it is bringing people together of different faiths and different backgrounds and building a world-class brilliant city with a great and strong economy."
Shortly after the segment aired, Emerson fully retracted his claims about Birmingham and issued an apology in a statement published on his web site:
I have clearly made a terrible error for which I am deeply sorry. My comments about Birmingham were totally in error. And I am issuing this apology and correction for having made this comment about the beautiful city of Birmingham. I do not intend to justify or mitigate my mistake by stating that I had relied on other sources because I should have been much more careful. There was no excuse for making this mistake and I owe an apology to every resident of Birmingham.

Read more at www.snopes.com/politics/religion/nogozones.asp#wfqw24xSD03yeb0L.99

leader of noobs · http://sjwriporter.blog.hu 2015.09.27. 12:43:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem meg csak az torténik, ami például az USA-ban is elkezdődött, hogy a baloldal szétválik vérző szívű humanista-ultra progresszív-kulturális autoriter-PC és realistán gondolkozó-valóban liberális részre. A menekültválság ezt a folyamatot katalizálja.

Willkommenskultur 2015.09.27. 12:43:46

arab-nemkell
zsidó-nemkell
cigány-nemkell
néger-nemkell

többi ok

2015.09.27. 12:44:15

Itt a párizsi igazság. Mondjuk már ezért is elnézést kért a terjesztője, aki személyesen járta végig Európa no-go zónáit!!!
The Paris city council voted to green-light a lawsuit on Wednesday seeking to hold Fox News responsible for incorrectly reporting that there are “no-go zones” in Paris where non-Muslims are unwelcome and sharia law holds sway.

Paris mayor Anne Hidalgo, the main proponent of the lawsuit, said the “honor of Paris” was at stake. “I’ve received a lot of encouragements from Americans to try to make this kind of nonsense stop,” Hidalgo was quoted in the French press as saying Thursday. “I don’t accept insults to our city and its inhabitants.”

2015.09.27. 12:45:06

És végezetül azt üzenem, mint Cameron:
British prime minister David Cameron sharply rebuked the analyst, Steven Emerson, for the remark. “When I heard this frankly I choked on my porridge and I thought it must be April Fools’ Day,” Cameron said. “This guy’s clearly a complete idiot.”

2015.09.27. 12:45:50

@Willkommenskultur: Magyarol beszélned viszont illene. Nem kell.

Jolka40 2015.09.27. 12:50:49

@Pop40: "Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.

Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.

Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.

Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ."

egysmás 2015.09.27. 13:03:57

@eßemfaßom meg áll: tuti többet, mint amit a fűnyíróm kiad.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.27. 13:10:24

@leader of noobs:

Remélem, valóban ez történik, bár sajno selég sokáig tartott. Eddig hol voltak ezek a realistán gondolkodó liberálisok, miért nem hallatták a hangjukat?

Itt van ez is:

www.faz.net/aktuell/politik/fluechtlingskrise/orban-besucht-wien-nicht-schoen-aber-nicht-falsch-13823723.html?printPagedArticle=true#pageIndex_2

na4 2015.09.27. 13:17:17

Nem kell itt köntörfalazni: a migráns retkek takarodjanak ki a p....-ba Európából! Migrants get the fuck out of Europe!

László Medve 2015.09.27. 13:23:27

@ATCG: Bocs, kis históriai színesed néhány dolgot (persze jelentéktelent) kifelejt: derék arab barátaink foglalták el először Jeruzsálemet, a Pireneusi-félsziget nagyobb részét; legelőbb ők kalózkodtak a Földközin, a szervezett rabszolga-kereskedés vonatkozásában Afrikában megelőzték a portugálokat is jócskán; sőt az alexandriai könyvtárat sem OV égettette el. Dél- és Kelet-Európát sem fosztogatták a muszlimok, nyilván. Úgyhogy kvittek vagyunk, már persze abból a rasszista álláspontból feltétlenül, hogy minden fehér gonosz gyarmatosító, persze mi is tucatnyi gyarmatot foglaltunk a harmadik világban, nemde?

László Medve 2015.09.27. 13:35:12

Mint egyszerű nácirasszistafasisztamasinisztaorgonista kérdezem: egyrészt mi a fasz akadályozza a dél-európai (lényegesen inrtegrálódottabb) munkaerő (értsd. albánok) alkalmazását, ha szükség van sokezer agysebészre, másrészt az általam (vagy valamely tagállami polgár által) befizetett járulékokból miért jut jeleleg kevesebb pl.nálunk a hajléktalanokra, HHH-kra, idősellátásra, mint a migránsokra, harmadtrészt az előbbiek mellett vajh kibírja-e a szociális, egészségügyi, oktatási, stb. büdzsé hosszútávon az IT mérnökök csaladegyesítését? Persze ezek csak költői kérdések, a helyes válasz, mondja meg egy ballibsi vátesz, mit is szeretnék gondolni!!!!!!!

torró 2015.09.27. 13:39:10

Üdv mindenkinek, aki ismer, meg aki nem. Igaz, kb egy éve azt írtam, nem kommentelek többet. Olvasni eddig is olvastam a posztokat, de lefékeztem magam. Most csak ennyit szeretnék ehhez szólni, amennyit Putyin:
hirek.in/vladimir-putin-remiszto-joslata-a-europanak-a-migransvalsagrol/

torró 2015.09.27. 13:50:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Hiszen tudod hol voltak a liberálisok! Ott voltak ahol ordítani kellett, hogy az Iraki, és Szíriai diktátorokat ki kell nyírni bármi áron. Hát most ez lett a következménye, és ha nem fogadod be az arabokat, akkor megint ők ordítanak, hogy fasiszta vagy. Őket nem érdekli, hogy ezt mi ,hogyan viseljük, lényeg, hogy mi úgy táncoljunk ahogyan ők szeretnék.

leader of noobs · http://sjwriporter.blog.hu 2015.09.27. 13:51:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

1. A szinte kizárólag PC/SJW aktivistákból álló baloldali média azt a látszatot keltette, hogy a baloldalon konszenzus van, amelyet a nyilvános megszégyenítés fegyverével sikerrel védett meg a belső disszidens hangoktól. Ez a komment-forradalommal és a közösségi média felfutásával megváltozott. Az emberek rájöttek, hogy nem mindenki támogatja a progresszivitás agyatlan formáját. Az egyenként könnyen elhallgattatható hangokkal pedig a "gondolatrendőrség" egy kritikus tömegen túl már nem tud mit kezdeni.

2. Nem nagyon voltak olyan megosztó ügyek, amelyek láthatóvá tették az ellentéteket.

fehérfarkas 2015.09.27. 13:51:53

@Endy1:

Egyetértek Végre egy értelmes hozzászólás :)

fehérfarkas 2015.09.27. 14:01:00

@Punxsutawney Mormota: "Nem hajléktalokról beszéltem. Általános európai normákról, hogy közel sem használják annyira a fürdőszobát, ahogy és ahányszor kellene."

Amikor Angliában éltem 1 évig és tanultam (egy angol családnál laktam), akkor többször megjegyezték azt a furcsa szokásomat, hogy naponta zuhanyoztam, és szerintük ez csak felesleges vízpazarlás. :)

fehérfarkas 2015.09.27. 14:08:29

@Krisz11:

Szír vadak jelenleg a szír kormány alatt élő területeken:
www.youtube.com/watch?v=Mp1-qb3xzh4
egy sszlovák modell csajszi látogatta meg most a háború alatt szír ismerőseim.
Egyébként pedig 4 millió szír menekült küldöldre (3,5 millió a régió országaiba, és csak félmillió a régión kívül), és 8 millió az országon belül menekült az USA által támogatott lázadok uralta területekről a kormány uralta területekre. Ezen érdemes elgondolkozni egy kicsit.

Itt pedig a háború előtti szír egyetemistákat léthatsz:
www.youtube.com/watch?v=NbM4trP42NY

fehérfarkas 2015.09.27. 14:15:40

@ATCG:

Nagyon egyetáértek veled. Öröm olvasni a mai gyűlöletkampányos időszakban ilyen jól tájékozott kommenteket :)

fehérfarkas 2015.09.27. 14:25:45

@Brix: "A gyarmati rendszernek már régen vége, és semmi köze a mostani, elsősorban demográfiai folyamatokból eredő népvándorláshoz
( akik kimaradtak a gyarmatosításból, még fejletlenebbek, mint volt gyarmatok ...)
"

A mostani migránshullám 4 olyan országból érzekik, ahol a Nyugatnak köszönhetően van háború vagy polgárháború: Afganisztán, Irak, Líbia, Szíria.
Afganisztán, Irak, Líbia: szétbombáztuk ezen országokat.
Szíria: a kormány ellenes (többségükben nem is szír, hanem kb 70 országból odament) csoportokat támogatjuk, pénzeljük, fegyverezzük.
ifj, George Bush szavaival élve: exportáltuk nekik a demokráciát.

Csak az a gond, hogy demokráciát sehol nem lehet bombákkal meg fegyverekkel exportálni. Tankok helyett kórházak, bombák helyett iskolák, drónok helyett infrastuktúrális fejlesztések kellenének.
Egy ENSZ felmérés szerint, tavaly többet költött a világ fegyverekre mint iskolák építésére.
Az USA kongresszusa évete 500 millió dollárral támogatja az Assad ellen harcoló csoportokat (és ez csak a hivatalosan, legálisan adott tmogatás - az, hogy a CIA informálisan, titkos csatornákon keresztül mennyit ad, arról hivatalos adatok nincsenek, csupán becsülni lehet a "lázadóknál" levő fegyverek mennyisége és fajtái alapján. Kevesen tudják, de a szíriai lázadók az USÁ-tól olyan repülőelhárító légvédelmi fegyvereket kaptak, amelyekkel még a NATO tag magyar honvédség sem rendelkezik).

Rébusz 2015.09.27. 14:31:03

Nekem is eszembe jutottak a koszovóiak. A tv-ben mutatják, ahogy mi rossz magyarok még banánnal is "éheztetjük" a muszlim menekülteket. Ők sietve, még mosollyal sem köszönik meg, amit a kezükbe nyomva kapnak, ha egyáltalán elfogadják. Közben a külföldi médiák szerint éheztetjük őket. Maratonfutóknak vélik magukat. Hajléktalanok bezzeg hogy örülnének, ha jártukban keltükben így nyomkodnák a kezükbe az ételt, a ruhákat, ha orvosok néznének rájuk alkalmanként, egy-egy hotspoton... A koszovóiak, akik egy szál pokrócba tették a babájukat, mert többre nem futja nekik európa szegényeiként, azoknak semmivel nincs kevesebb joguk ezek után a kivándorlásra, hiszen a csempészeket pénzelő, okostelefonos, nem éhező szírek is csak gazdasági okokból, már rég nem menekültként tartanak a hitetlen, romlott nyugatra.

fehérfarkas 2015.09.27. 14:32:11

@ATCG: " A mit művelt Anglia és Franciaország kitételem nem elsősorban a gyarmatosításra vonatkozott, hanem - történetesen Szíria esetében - a határ minden (egyébként figyelembe veendő) szempontot figyelmen kívül hagyó - egy két tábornok általi - térképen vastag, lendületes vonallal történő kijelölésére."

Sokan nem tudják, de az Ottomán Birodalom (amely az utsó kalifátus volt, és 1922-ben szűnt meg) alatt a Közel-kelet politikailag és gazdaságilag egységes volt, és jött létre a Berlin-Bagdad vasút, amely a Fekete-tengert a Perzsa-öböllel kapcsolta (volna) össze (azért feltételes mód, mert az 1. világháborúig Nusaybin-Szamarra szakasz még nem készült el, mert a Szamarra-Bagdad-Baszra szakasz szintén kész volt). De így is egységes vasúti hálózat kapcsolata össze következő nagyvárosokat: Berlint (Németország), Bécset (Ausztria), Pozsonyt (ma Szlovákia), Budapestet (Magyarország), Belgrádot (Szerbia), Szófiát (ma Bulgária), Isztambult (Törökország), Aleppót.
Aleppónál (ma Szíria) pedig volt a déli elágazás Damaszkusz (ma Szíria), Bejrút (ma Libanon), Amman (ma Jordánia), Haifa (ma Izrael), Medina (ma Szaúd Arábia) irányába.
És volt vasút Jeruzsálem és a tengeri kikötő Jaffó (ma Izrael), meg a szintén kikötőváros Boszra és Bagdad (ma Irak) között is.
Illetve Egyiptom a 19. sz. végén kiszakadt a török birodalomból, de ettől függetlenül a Sinai-félszigeten keresztül volt vasúti összeköttés Kairóval és Alexandriával.
Az 1. világháborúban vasútvonal nagyrésze megsemmisült, és a régió feldarabolása és gyarmati felosztása után a mai napig nem épült újjá.
Sokak számára hihetetlen, met nem ismerik a tényeket, de a Közel-kelet utoljára 100 évvelezelőtt az Ottomán kalifátus alatt gazdaságilag és politikailag egységes volt, és a ma különálló országok területét, akkoriban vasút kötötte össze nemcsak egymással, de az Osztrák-Magyar Monarchiával és a Német Császársággal is.

fehérfarkas 2015.09.27. 14:37:48

@miskolc:

Jpán egy túlnépesedett ország, ahol a szigeteken több mint 110 millió (= 11 magyarországnyi) ember lakik. Persze, hogy az elmúlt évtizedek alacsonyabb születési rátáját pozitívnak fogják fel.
A japán nagyvárosok a hatalmas népsűrűség miatt olyan urbanisztikai problémával néznek szemben, amit itt Európában a legsűrűbben lakott nagyvárosaink sem ismernek. Még London is gyéren lakottnak számít Tokióhoz képest.

midnight coder 2015.09.27. 14:47:37

@fehérfarkas: A gond az, hogy egy kultúrára sem lehet ráerőszakolni a demokráciát. Ezt idővel minden kultúra eléri amit hagynak békében fejlődni - ha 10 000 év alatt, akkor annyi alatt. Addig viszont a legjobb amit tenni lehet, ha szépen békén hagyjuk őket, nem buktatjuk meg az uralkodóikat akiket mi diktátoroknak nevezünk - és akikhez hasonló diktátorok uralkodtak nálunk is a középkorban amiben ma az iszlamisták is élnek - mobiltelefon ide vagy oda.

midnight coder 2015.09.27. 14:50:14

@fehérfarkas: "Japán egy túlnépesedett ország"
Európa pedig egy túlnépesedett kontinens. És nem biztos, hogy túl sokat dobna az életszínvonalon még pár tízmillió írástudatlan közel-keleti polgár (és itt nem elsősorban a szírekre gondolok).

Tisztességes Természettudomány 2015.09.27. 14:55:30

Tárgyilagos poszt.
Aki vitatkozik vele, az mutasson 1 azaz egy olyan országot, ahol sikeresen sikerült a muszlimokat integrálni.

Rébusz 2015.09.27. 15:01:20

A gyarmatosításra való hivatkozással van egy óriási probléma: ezek a területek már nem gyarmatok. Ez ugyanaz, mint amikor sokan Magyarország minden régi és jelenlegi gondjáért bajáért Trianont, elsősorban a franciákat okolják. Akkor tényleg nem volt választása a népnek vesztes országként, milliók váltak kisebbséggé és minden ami ezzel járt. Szechenyvel értek egyet, minden nép olyan, amilyen vezetőt választ magának, olyan irányban halad. Ez a többi országra is vonatkozik, a történelmükért nem hibáztathatnak csak mást, hiszen egy népnek van több eszköze is, hogy a történelmén változtasson. Gyerekek:én már máshol is megjegyeztem. Szülők iránt, akik apró gyereküket könnyen beszerezhető, aztán eldobható babakocsi nélkül viszik el egy ekkora utazásra, felelőtlenek, semmi együttérzést nem érzek irántuk. Csempészekre jut pénz, de a gyerekek, mint kutyák mennek mellettük. Apák, akik hagyják, hogy majd a gyerekük utánuk jön a bizonytalanságban, miközben ők nyugatról már értük küldhetnének, számonra nem apa. Az index közölt kb egy hete egy riportot egy 17éves fiatal gyerekkel, aki épp török oldalrólkészült indulni a családja után. Elmondása szerint apja már egy éve külföldön él! A gyerekét miért hagyja egyedül utánamenni? Ja, hogy náluk ő már talán férfinak számít? Még akkor sem hagynám a rokonom segítséget nem adva így cserben.

midnight coder 2015.09.27. 15:46:46

Annyi pozitív vonása azért van a dolognak, hogy Európában megerősödik a jobboldal és meggyengül a balliberós vonal.

eßemfaßom meg áll 2015.09.27. 15:55:44

@egysmás: nem azt kérdeztem, hogy te mit gondolsz, hanem mi a mért érték.

egysmás 2015.09.27. 16:04:07

@eßemfaßom meg áll: Nem mérettem még meg.

Az önkormányzati rendelet szerint hangos tevékenységet nem szabad folytatni.
Nincs decibel értékhez rendelve a dolog.

eßemfaßom meg áll 2015.09.27. 16:05:02

@fehérfarkas: 2ilyen jól tájékozott kommenteket :) "

Mármint az olyan jól tájékozottat ami szerint az egész onnan kezdődött, hogy a mocskos keresztények keresztesháborúra indultak a békés muztulmánok ellenen?

inkvisitor 2015.09.27. 16:30:05

@eßemfaßom meg áll: Igen :)
Az egész úgy kezdődött, hogy a keresztények visszaütöttek. Az iszlám terjeszkedés előtt az azóta meghódolt területek jelentős része keresztény volt. Legalábbis a perzsiától (mai Irak-Irán) nyugatra eső területek.

Bohócnok 2015.09.27. 16:36:37

@egysmás: a nincs joguk alatt mire gondolsz? Gyerekeknek sehol sincs annyi joguk, mint a felnotteknek.

Bohócnok 2015.09.27. 16:39:47

@Punxsutawney Mormota: nekem az utóbbi azért bejön :D

eßemfaßom meg áll 2015.09.27. 16:43:35

@inkvisitor: te tudod én tudom, fehérfarkatlan meg tapsol annak a szerencsétlennek aki jobb híján elhazudja a történelmet mert csak így müködik a demadógiarendszere :)

Bohócnok 2015.09.27. 16:45:27

@Brix: megoldjuk, ekkora áradatból nem lehet elválasztani a szart a májtól, ahogy fent említették, majd értelmes távol keletit hozunk, akio dolgoznak és meg tudnak a normáknak felelni. Sokkal értelmesebb kultúra, mint ezek a bazári majmok.

Bohócnok 2015.09.27. 16:53:45

@Krisz11: "Kínában pl: nincs is nyugdíj mégis elvannak, sokakkal egyetemben" - azért van itt is egy kultúrális határ. Tavol-Keletieknél a tobbgeneracios egyuttlakas alap dolog, a szenioritas, mint a hierarchia alapja letezik. En pedig ugy gondolom, hogy ezt itt sokan nem viselnek el, ehhez fejben kene oktatni. Es en se viselnem el annyira egyebkent. Ja es arra is gondolj, hogy nalunk itt nyugaton sok a valas a csaladban. Nalunk is kulon eletevqn anyunak apunak. Szerinted ki a faszom akarja a sajat eletet elbas8bszemely szemelyes parasztszalloban felnott korara? :) Es nagyon jol tudom hogyva gyerekeim is igy fogjak gondolni. A fenti mondatokbol pedig eleg tenyleg minimum a praktikussagot leszurni: elvalt szuloket a jelenlegi parjukkal kene akkor most befogadnj? Ki tudna azt finanszirozni?

egysmás 2015.09.27. 16:54:54

@Bohócnok: semmire sincs joga egy gyereknek.
A kutyát jobban védik a törvények, mint a gyereket.

Bohócnok 2015.09.27. 17:01:35

@Etniez: ezt mondjuk nem tudom honnan szopiztad

fehérfarkas 2015.09.27. 17:05:47

@eßemfaßom meg áll: @inkvisitor:

A iszlám előtt valóban keresztény volt az a terület, de nem római katolikus, hanem különböző keleti keresztény egyházaké. a bizánci kereszténység persze próbálta a többi riválist kiszorítani, de nem volt rá elég ideje, mert aztán jöttek a muszlimok, és a különböző keresztény egyházak a mai napig békében élhettek a saját vallási törvényeik szerint a kalifátusokban.
Szíriában a mai napig működik az Asszír Keresztény Egyház. Az asszírok az elsők között tértek át a kereszténységre az 1. sz-ban, és az Asszír Keresztény Egyház a világ egyik legrégibb mai napig működő keresztény egyháza.
De ugyanígy Szíriában van és a mai napig működik a legrégebbi keresztény egyház az Antiochiai Szír Orthodox Egyház, amelynek a mai napig szír nyelven van a liturgiája (a héberhez és az arabhoz hasonlóan a szír is egy sémi nyelv, az arámihoz áll közel).
Vagy ott van Maaolula és Saidaya a két keresztény város, és zarándokhely is, amelyekben a mai napig Jézus arámi nyelvét beszélik.
Az valóban igaz, hogy ők már csak kisebbségben vannak, de a mai napig léteznek.

A keresztesek nemcsak a muszlimokat, hanem a keleti keresztényeket és a zsidókat is lemészárolták, ahol tudták és erősebbek voltak náluk.

Bohócnok 2015.09.27. 17:09:44

@fehérfarkas: valahogy azert ez megis az orszaguk alapja, mert az eddigi nepessegcsokkenes-rata mar most nagyon faj nekik

5perc 2015.09.27. 17:14:50

Még csak az elején jártam, de már az abszurd.
" vallási okból dühöngő, arcátlanul követelőző, fenyegetőző arabokat"
Akkor irániak, afgánok, pakisztániak, bangladesiek, stb jöhetnek, mert bár muszlimuk, de nem arabok, de szír, egyiptomi, stb
keresztények nem, mert azok arabok.
(Nem mintha a keresztény kisebbségünk tovább erősítése tetsztene)

bkkzol 2015.09.27. 17:14:58

Kezdetnek nem rossz ötlet, hogy korlátolt menedékjogot adni pl. 3 évre családegyesítés nélkül. Le kell tiltani a mecstek építését. Szaud arábia beg huzza fel a beígért 100 mecstet a saját hazájába és töltse meg a hittestvéreikkel.

5perc 2015.09.27. 17:17:26

@derze:
"több muzulmán több terror"
Ja 56-os magyar is csak 200 ezer volt, mégis rögtön akadt belőle 3 terrorista.

bkkzol 2015.09.27. 17:18:17

@5perc: igazad van! semmi féle muszlim népséget nem szabad beengedni Európába. A leg veszélyesebb a fekete afrikai muszlim. A közismert értelmi képességhez iszonyatos fizika erő és vallási fanatizmus társul. A 10-12 gyerekes kis családról nem is beszélve.

eßemfaßom meg áll 2015.09.27. 17:45:47

@fehérfarkas: tehát nem az ösi békés muszlim földeket elfoglalni mentek oda a geci keresztesek joggal felbosszatva ezzel 2015-ben a terroristákat.

fehérfarkas 2015.09.27. 17:56:31

@eßemfaßom meg áll:

Az gondolom nem zavar téged, hogy ezek a muszlimnak nevezett terroristák valójában 99%-ban muszlim országokban terroristáskodnak, áldozataik 99%-ban muszlimok.
És az áldozataik 1%-a nem muszlim, de többségük muszlim országokban élő nem muszlim kisebbségi, akik 1300 év kalifátusság + azóta eltelt évtizedek mellett a mai napig fentmaradtak. Egészen a Nyugat demokrácia exportjáig: Irak, Líbia Szíria, Afganisztán (habár itt a szovjetek kezdték a támadást, de az USA hozta létre az al-Kaidát és a Tálibokat a pakisztáni CIA bázison, és vetette be őket a határ túloldalán a szovjetek ellen)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.27. 18:42:05

@bkkzol:

"Kezdetnek nem rossz ötlet, hogy korlátolt menedékjogot adni pl. 3 évre családegyesítés nélkül."

Attól tartok, hogy a családegyesítés tilalma csak a német lakosságnak szól, és Merkeléknek eszük ágában sincs alkalmazni. majd utólag kitalálják, hogy valami nemzetközi joggal vagy megállapodással ellenkezik.

A 3 éves korlátozás ugyanúgy semmit nem ér, mert sem 3, sem 13 év múlva nem lesz ott béke. A javaslatban is az áll, hogy 3 év után hosszabbítható x évvel, utána meg határozatlan idejű lesz, ami egyenlő az állandóval.

Merkel csak ezzel próbálja lenyomi az egyre jobban tiltakozó németek torkán Németország elárulását.

eßemfaßom meg áll 2015.09.27. 19:53:36

@fehérfarkas: szeretném ha ez így is maradna. Otthon mindenki úgy robbantja fel egymást ahogy jól esik neki.

Punxsutawney Mormota 2015.09.27. 21:14:08

@fehérfarkas: Kb. erre gondoltam. De nem akartam nevesíteni népeket. Én a franciákat érdekes fürdési szokásait ismerem. És persze néha járok itthon tömegközlekedéssel.

inkvisitor 2015.09.28. 07:33:20

Már nem tudom hol, de volt egy jó javaslat. Ha tényleg menkült, akkor éhes, mindnek adni sonkás szenvicset. Vagy szalonnás rántottát. Aki megeszi, az éhes, menekült. Aki nem éhes, a gazdasági bevándorló.

Ninon 2015.09.28. 12:54:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezt erősen túlgondolod. Az miért ilyan elképzelhetetlen egy "meggyőződéses ballib bloggertől", hogy megváltozik a véleménye? Magát is berakták születésekor egy kockásítóba, és azóta mindent ugyanolyan szemmel lát...? Ez a véres skatulyázás sose vezet jóra.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.28. 13:12:42

@Ninon:

"Magát is berakták születésekor egy kockásítóba, és azóta mindent ugyanolyan szemmel lát...? Ez a véres skatulyázás sose vezet jóra."

Vicces, hogy ezt épp egy magadfajta ballib mondja, aki szerint mindenki fasiszta, náci, idegengyűlölő, antiszemita és rasszista, aki nem a ti véleményeteken van...

Ninon 2015.09.28. 15:53:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Magamfajta ballib :D újabb kategorizálás, újabb felesleges hozzászólás. Köszi!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.28. 17:23:41

@Ninon:

Szívesen.

Ja, persze az nem kategorizálás, nem is fölösleges, ha ti bennünket jobboldaliakat lenáciztok, lefasisztáztok stb. Az természetesen objektív ténymegállapítás.

Ha ellenben valaki titeket leballibez, akkor az már fölösleges kategorizálás. Na persze.

Amúgy olvastam jópár korábbi bejegyzésedet, azok alapján alakítottam ki a véleményemet rólad. Ha nem tetszik a véleményem, bármikor kitilthatsz, amolyan jó balliberális módra. :D

Ninon 2015.09.28. 18:58:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Megint ti meg mi... Nem emlékszem rá, hogy ÉN bármikor is lenáciztam volna egy "magafajta jobboldalit". Nem szoktunk kommentelőket kitiltani az Egyenlítő blogról, pedig akkora ballibek vagyunk, hogy a fülünk is cseng tőle... Nem tetszik a véleménye, ez igaz, de ez egy blog, ami pont arról szól, hogy emberek megosztják egymással a gondolataikat. Szívesen leülök önnel beszélgetni egy kávé mellett, hogy ne a bejegyzéseim alapján kelljen megítélnie.

2015.09.29. 23:54:15

@ATCG: Szia! Köszönöm szépen a hozzászólást. Macsóság: tőlem kissé távol áll. Inkább próbálom a mindennap köztudatba kerülő mérgeket semlegesíteni, a rendelkezésre álló szerény eszközömmel: a véleményemmel, a tapasztalatommal, néha lehet indulatosabban. Bár a hozzászólásaim talán nem ezt tükrözik, de alapvetően nem vagyok egy intoleráns alkat, viszont van a toleranciának is egy határa, amin nem tudok túllépni. Magyarországon pedig ebből rendszeresen sportot űznek. Az amit várnak nap mint nap, az nem tolerancia, hanem masszív kényszerű ALKAMAZKODÁS, az érdekeink szolgai alárendelése mindennek, ami azért egy kicsit hajmeresztő. Jó lenne, ha lenne megoldás erre a problémára, de én egyre inkább úgy látom, hogy nincs, a feszültség viszont egyre nő…

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.30. 07:28:52

@Ninon:

"Nem szoktunk kommentelőket kitiltani az Egyenlítő blogról"

Pár éve, amikor még más nickkel, de változatlan véleményeket írtam, kitiltottak. Nem trágár voltam, nem sértő, csak erősen eltért a véleményem a blogétól. Azóta nem is kommenteltem ide, most is csak azért tettem, mert mellbevágott egy pár nappal ezelőtti blogbejegyzés teljesen más tartalma.

"hogy ne a bejegyzéseim alapján kelljen megítélnie."

Mondd, akkor mi alapján ítéljelek meg? Nem a bejegyzéseid tükrözik a véleményedet? Vagy netán a bejegyzéseidben nem a saját véleményedet írod meg?

Emberként lehet, hogy abszolút rokonszenves lennél, de itt elsősorban politikáról beszélgetünk, a politikai véleményünket ütköztetjük.

És hát az is igaz, hogy az ember és a politikai vélemény nem választható el egymástól. Pl. nemigen tudom elképzelni, hogy egy nácival (mármint tényleges nácival, nem olyannak, akire ezt aggatjátok) emberileg ki tudnék jönni. Ahogy egy szélsőbalossal sem.

ATCG 2015.09.30. 13:45:21

@vargánya: OK. Köszönöm a pontosítást, de tudod az ember sokszor -utánakeresgélés, irodalmazás, lábjegyzetek nélkül - csak abból gazdálkodva, ami éppen akkor és ott a fejében van írja le azt, amit érez.

ATCG 2015.09.30. 14:04:18

@László Medve: Az alexandriai könyvtár pusztulásának "fejlődéstörténete" a Wikipédiából:
"Az Alexandriai Könyvtár először Kr. e. 48–47-ben, az alexandriai háború idején égett le. Az elkövetkező években, a folyamatos római támadások következtében – 262-ben Aemilianus lázadása, majd 272-ben Aurelianus alatt, és végül 296–97-ben, Diocletianus ostroma alatt – többször is megsérült. A végső pusztulás 640–642 között következett be, amikor Amr ibn al-Ász seregei elfoglalták Alexandriát. Ekkor I. Omár kalifa parancsára, azzal az indokkal, hogy „ha a könyvek azt tartalmazzák, mint a Korán, feleslegesek, ha nem, akkor veszélyesek”, elégették a könyveket. Tény, hogy a könyvtár ekkor leégett, bár egyes vélemények, különösen Ranke szerint az utóbbi történet hamis, amit évszázadokkal később, a 12. században találtak ki[1] ."

"sőt az alexandriai könyvtárat sem OV égettette el. Dél- és Kelet-Európát sem fosztogatták a muszlimok, nyilván." írod.

Senki sem mondta, hogy mi nem szenvedtük meg a török terjeszkedését.
Itt az arabok - törökök előtti európai térhódítása került elő -
és ezzel kapcsolatban elfogadott dolog, hogy annak a tudásnak egy jelentős része -, amelyet az alexandriai könyvtár pergamentekercsei őriztek meg évszázadokon át - arab közvetítéssel került vissza Európába, és hatott "katalizátorszerűen" a kersztény kultúrára (lásd pl. a román építészeti stílus átalakulását a gótikába, a mérnöki, a matematikai, a természettudományos és orvosi tudás fejlődését, a transzcendens tudás helyett a materiális tudás előtérbe kerülését.

Balt 2015.09.30. 15:03:51

@ipartelep: Az tuti szerencsére, hogy a véleményed marginális. :)

László Medve 2015.09.30. 15:50:16

@ATCG: Valóban így van, pusztán a hülye keresztesháborúzás, meg a gyarmatosításra hivatkozás egyoldalúsága miatt mertem hangom felemelni (persze csak képletesen).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.01. 19:32:24

Megáll az ész, hova jutottak a német politikusok: a saját népük tagjait, itt egy nem igazán nagy jövedelmű ápolónőt tesznek ki a lakásából azért, hogy a helyére betolakodókat költöztethessenek be.

És ez nem egyedi eset, már több is előfordult az utóbbi időben.

www.origo.hu/itthon/20151001-menekultek-kilakoltatas-nemetorszag.html

Eredeti cikk németül:

www.welt.de/politik/deutschland/article146825325/Fuer-Fluechtlinge-gekuendigt-Das-war-wie-ein-Tritt.html

2019.01.11. 16:34:09

"Még ártatlan következtetéseket sem merünk sokszor levonni egy-egy embercsoport viselkedéséről, mert máris kirekesztőnek érezzük magunkat, vagy annak bélyegeznek minket."

Olaanok., akik nem is titkolják, hogy legszívesebben azonnal elvágnák a torkunkat, ha tehetnék és nem is titkolják, hogy arra várnak, hogy tehessék.

2019.01.11. 16:39:02

Ja, nem fogják. Mert a saját pályájukon verjük le őket. Megjelent ugyanis ott a fehér ember fegyverrel! elmenypark.net

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.11. 16:49:47

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: "akik nem is titkolják, hogy legszívesebben azonnal elvágnák a torkunkat, ha tehetnék és nem is titkolják, hogy arra várnak, hogy tehessék. "

Nem igaz. A ruszkik nagyon is titkolják. A tömeggyilkos putyin mindig ott bazsalyog a maffiafőnök geci mellett.
süti beállítások módosítása