A B1 blogcsalád



5 pontban a keresztes háború bukásáról

2015. szeptember 24. - nickgrabowszki

1. Mi történt?

A végvári kapitány kudarcot vallott. Európa nem kér abból, hogy éppen Orbán védje meg. Ez világosan kiderült az Európai Tanács szerdai-csütörtöki összejövetele után.

Elfogytak, vagy soha nem is voltak Orbánnak szövetségesei, ez már abból világosan látszott, hogy kedden megállapodtak 160 ezer menekült befogadásáról. Ennek alapján Magyarországról nemhogy kontrolláltan elvinnék az itt regisztráltakat (ha a menekültügyi konvenció informális felmondásával, a saját Alaptörvényének durva megsértésével a kormány egyáltalán beengedné őket), de még kétezer embert be is kell fogadnunk máshonnan.

Most azt tegyük félre, hogy jó-e ez az országnak (elbírni biztosan elbír vele), Orbánnak azonban biztosan rossz. Hiszen az elmúlt néhány hónapban egész politikai arcélt épített a fasizálódásra; tudniillik, hogy egyetlen menekültet se enged be Magyarországra, és megvédi Európát is.

De a keresztes háború elbukott.

Ezt maga Orbán is sejthette, amikor hatpontos javaslatot nyújtott be, amiből 5 vagy semmitmondó volt, vagy már jelenleg is dolgoznak rajta. Az ENSZ, Törökország, Jordánia és Libanon támogatása, az oroszokkal és az amerikaiakkal kezdendő tárgyalások, a befizetések növelése semmilyen újdonságot nem jelentett. Ha Orbán nem áll elő a 6 pontjával, akkor is ez a döntés született volna. A megállapodás tőle teljesen független. Olyan, mint amikor látjuk, hogy esni fog, ezért megparancsoljuk, hogy essen.

A legfontosabb követelését, a zéró toleranciát,

a határok teljes lezárását már elő se merte hozni.

Ebbe az irányba mutatott ugyan a görög határellenőrzés uniós felügyelet alá helyezése, de az meg csúnyán elbukott szerda éjjel. Egyáltalán senki nem támogatta.ovi_1.jpg

(Kép: Origo/AFP)

Nem is világos, a magyar miniszterelnök miként gondolta, hogy a görög szigettengert erősebb határőrizettel meg lehet védeni. Nagy hadihajóktól talán. 10-20 fős gumicsónakoktól semmi esetre sem.

Másfelől külön pikantériát ad a dolognak, hogy a központi határőrizet nyilvánvalóan az Európai Egyesült Államok irányába mutató jelentős lépés lett volna. Elképzelhetjük, micsoda szabadságharc és szuverenitásért való visítás törne ki a Fideszben, ha ugyanezt valaki Magyarországra próbálná alkalmazni. Hogy majd Brüsszel átveszi Orbánéktól a beléptetést, a regisztrációt és a menekültellátást, hogy EU-konform módon (ti. civillizáltan) lehessen kezelni a helyzetet.

2. Hol hibázott?

Orbán teljesen félreértette a dolgokat, amikor azt hitte,

  1. az online kommentelők túlnyomórészt szélsőjobboldali hozzáállása a teljes közvéleményt tükrözi.
  2. Valamint, hogy a politikai elit a háttérben őt bujtogató része az elit egészének álláspontját képviseli.

De egyik sincs így: a megengedőbb vélemények messze nem olyan hangosak (lásd még Noelle-Neumann elhallgatási spirálját), és a németeknél is sikerült rossz lóra tenni. Merkel belső ellenzéke egyáltalán nem reprezentálja a teljes német politikai spektrumot, Berlinben máshogy gondolkodnak, a CSU frakcióülésén való részvételből nem Orbán német támogatottsága vált nyilvánvalóvá, mint inkább az, hogy 

a bajorok mozgatták.

Meg részben - és korábban - az osztrákok is, ám velük mostanra már olyan mértékben sikerült összeveszni, hogy Faymann kancellár - miután az utóbbi hetekben kölcsönösen lehazugozták egymást - azt vágta Orbán fejéhez, hogy 

ha csak kerítéssel tudja megvédeni a schengeni határt, akkor inkább ne védje meg, hanem engedje át a menekülteket.

Magyarország már most is éppen ezt teszi. Sőt, ezt tette eddig is.

3. Hogyan jutottunk idáig?

  1. Tavaly télig regisztráció nélkül átengedett mindenkit, éppen úgy, ahogy Olaszország, Görögország, Macedónia vagy Szerbia, és most már Horvátország is.
  2. Német nyomásra decembertől regisztrálta ugyan a balkáni útvonalon érkezőket, de azután nem korlátozta a mozgásukat, szabadon mehettek Ausztria felé.
  3. Augusztus 20-a után viszont az osztrák-német logisztika már nem bírt a hullámmal, átmenetileg lezárták a határokat; ennek eredménye volt a Keleti pályaudvari felbuzdulás.
  4. Miután viszont az osztrákok nemcsak befogadták az ott sátrazókat, hanem maguk jöttek el értük, elkészült a kerítés a szerb határon.
  5. De előtte azért minden Magyarországon tartózkodó menekültet átsegítettek Ausztria, sőt, időnként Szlovákia felé.

A kerítés értelmetlensége ugyan kezdettől nyilvánvaló volt, számtalanszor megírtuk: például itt, ittitt és itt. Két eset történhetett: a vasfüggöny vagy nem állítja meg a menekülthullámot, és áttörik, vagy megállítja, de akkor Románia és Horvátország felé tereli.

Mint kiderült, az utóbbi történt: a horvátokra zúdultak a menekültek. Akik viszont visszaterelték őket Magyarországra. Nem egyszerűen átengedték, hanem átsegítették őket a határon. Orbán ott volt, ahol a part szakad. És különvonatokkal vitte a közel-keletieket Ausztriába.

beremend-menekultek.jpgA helyzet Beremendnél (Kép: MTI/Varga György)

A helyzet most az, hogy soha nem látott mennyiségű, napi több mint 10 ezer ember érkezik a balkáni úton (két hete, Röszke előtt 2-3 ezren jöttek naponta), még sincs belőle komolyabb médiaszenzáció. Ami történik:

  1. Magyarország átveszi őket a horvátoktól.
  2. És maga szállítja Ausztriába.

És most - jobb híján - ennek a gyakorlatnak a folytatását javasolja az osztrák kancellár. Márpedig akkor Orbán biztosan nem folytatja ugyanezt. Neki ne mondják meg, hogy mit tegyen. Ne legyen morális imperializmus.

Már építik a kerítést a Dráva-mentén. Ha elkészül, lezárja azt a határt is.

4. Miért történt mindez?

Mert ugyan az elmúlt egy évben néhány hetet leszámítva mást sem tett, mint menekültek özönét zúdította a kereszténynek vélt Európára, és bár a keresztény Európa - mint azt Milanovic horvát kormányfő ki is fejtette neki - nem várja el, sőt, megtiltja, hogy a nevében beszéljen, és meg akarja védeni,

Orbán belpolitikailag sokat veszíthet, ha látványosan enged.

A hétvégén Fidesz-potentátok előtt nyilvánvalóvá tette, hogy kormánya menekültpolitikája főként kommunikációs célokat szolgált, minden szóba jöhetőt egyszerre.

  1. Addig se a kellemetlen ügyekről van szó.
  2. Nem erősödik a Jobbik.
  3. Népszerűtlen szerepbe kényszerül a baloldali ellenzék.

Azt meg sok, sok, sok beszámoló erősíti meg, hogy

a röszkei balhét a mi kedvünkért rendezték.

Ezt még fideszes képviselők is így értették. A frakcióülésen ugyan nem mondta ki, de a sorok között olvasva nyilvánvaló volt, hogy

a kormány augusztus közepétől tudatosan nem avatkozott be a Keleti pályaudvarnál és az ország több pontján a menekültek miatt kialakult káoszba, hanem hagyta eszkalálódni a helyzetet, hogy az emberek a bőrükön érezzék, mekkora a probléma, amitől a kormány megvédi-megvédte őket.

És a legfrissebb mérések már azt mutatták, a kitartó uszításnak meg is lett az eredménye.

5. Mi jöhet ezután?

Ami eddig történt:

  1. Orbán nagyrészt átengedte a menekülteket,
  2. bár civilizálatlanul bánt velük,
  3. miközben uszított ellenük, 
  4. és a határok lezárását követelte.
  5. Európa viszont nem kér se Orbánból, se a védelméből.

Most Orbán választhat:

  1. Leszakad az ügyről, tekintve, hogy Magyarország jellemzően továbbra is csak tranzitútvonal marad.
  2. Kitart a vaddisznó-mód mellett, hogy ne veszítse el a napirend uralását, amivel egyre népszerűbb lesz az európai szélsőjobbon, viszont mind ő, mind a pártja, mind egész Magyarország elveszíti a maradék presztízsét is az európai politikában, illetve az európai közvélemény előtt.

Az eddigi ámokfutást látva, lehetetlen megjósolni, mi következik.

A bejegyzés trackback címe:

http://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr727815840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Punxsutawney Mormota 2015.09.24. 20:36:32

@bértrollbosszantó_kovi1970: Má' hogye érte volna meg ídes egykomám??? Ne monnyá má ilyeneke, he? Lőrincz gazda biztosan nagyon boldog, hisen a NATO-kompatibilis pengés vadréce-fogó kerítést szerinted nem 'csúti vaskereskedésből szerezték be? Az egész nem került többe tökkel-vonóval, mint kétmilliárd. :)

Kár, hogy a rezsicsökkentés a perspektívikus gázsszerelőkre nem vonatkozik.

Sir Galahad 2015.09.24. 20:38:14

Nincs itt semmi gond. Ha Ausztriának vagy Németországnak kellenek a migránsok, majd megállapodnak a szerbekkel, horvátokkal, szlovénekkel, hogy rajtuk keresztül menjenek hozzájuk. Én is hülyeségnek tartottam, hogy beengedjük Horvátország felől ugyanazokat a bevándorlókat, akiket a szerb határon kizártunk, de ha kész lesz a horvát szakasz is, már lesz értelme a dolognak.

És bizony a baloldal megint ráfaragott: most jött elő az MSzP a fizetésemeléses kampánnyal, ami jelen pillanatban el se jut az emberekig... ha van eszük, kivárják a migránsválság végét, akkor üthetett is volna a dolog. De így?

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.24. 20:50:33

@Éhes ló: buktor nem nemzeti. Legalább is nem magyar nemzeti(hiszen hazaáruló). Orosz nemzeti talán.

Tudományos libsizmus 2015.09.24. 20:55:43

Stimmel. Hiszen már csütörtök van.

Agysebész migráns 2015.09.24. 21:03:40

Igazatok van.

Teljesen nyilvánvaló, hogy Orbán támogatottsága a nullához közelít külföldön is és itthon is. Ha most lenne a választás, a Fidesz az 5%-os küszöböt se tudná megugorni.

2016-ban előrehozott választás lesz, amit az MSZP fog nagy fölénnyel megnyerni.

Ez tény.

Tudományos libsizmus 2015.09.24. 21:08:03

Magyarország-Szlovákiához mit szólnátok? Amit Fico és a tót kormány alakít, az csúcs.

"Ide egy menekült sem jön be." - mondja a tót külügyminiszter.

Fico Orbánnál is tovább megy. Bíróság elé viszi az ügyet.

Talán most kéne felvetni a magyar-tót közös állam tervét. Az EU elmehet a picsába. A jelek szerint a lengyelekben sem lehet bízni. Jönnek a kurva nagy nemzeti dumájukkal meg a varsói felkeléssel, hű meg ha, aztán egy perc alatt lefekszenek a németeknek, akiket úgy utálnak, mit a szart.

Ausztria nem náció, hanem hallucináció.

A horvátok megadták magukat a liberalizmusnak, ahogy láthatjuk.

Ebben a rakás szarban úgy tűnik, a magyarok, a csehek, a tótok és a magyarok őrizték meg egyedül a józan eszüket.

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.24. 21:12:25

@paráznabillegető: nem ritkán. pl egy fideszes hozzászólása, vagy a párttv 1 riportja nagyságrendekkel rosszabb. Mostanában a legújabb fideszbuzi propaganda, hogy azt mondják, hogy az egészségügyben a helyzet rózsás :D

Putyinpárti Gyorsnaszád · http://ideogliaiszivcsakrahirjei.blog.hu/ 2015.09.24. 21:15:19

liberalizmus, gyurcsány, elmúlt8év, EU. Ezek a gondok. Minden más nagyon jól megy, a vezérünk nagy és bölcs.

Mentem a kasszához.

ulpius66 2015.09.24. 21:24:00

Húúúúúú....

Grabovszky B+!

Hogy te mekkora barom vagy!

Orbánnak az a legfőbb törekvése, és ezt csak az olyan totál hülyék nem látják, mint amilyen te is vagy, na, szóval Orbán LEGIS-LEGFŐBB TÖREKVÉSE, HOGY A MENEKÜLT-PORBLÉMA NEHOGY MEGOLDÓDJON!

Grabovszky!

Nem tűnt fel, hogy Orbán minden egyes lépése arra irányult, nehogy megoldódjon a menekült-váltság!!!!

Ha a menekült-váltság megoldódna - lekerülne a napirendről - Orbánnak vége volna!

Neki az a legfőbb törekvése, hogy még évekig másról se beszéljünk mint a menekültekről!!!

Ennyi.

macipapa 2015.09.24. 21:31:55

Na ez milyen poszt te jó isten, mit szív ez? Persze várható volt az EU csúcs után, hogy a kormány ellenességből és EU imádatból lett menekült befogadók tudathasadásos állapotba kerülnek.
Ja meg az is várható volt, hogy elkezdik mondogatni, hogy ők mindig is így gondolták :)

Brix 2015.09.24. 21:35:05

@Tudományos libsizmus: A lengyelekben lehet a legjobban bízni, csak meg kell várni az októberi választást, hogy a Jog és Igazságosság pártja megnyerje. Erre nagyon nagy esélye van. Utána a kvótákat is el fogják utasítani , ezt nyilatkozták.
A migránsbarát kormányokat egész Európában el fogják a választók picsázni

Buchhalter 2015.09.24. 21:39:21

Vicces,de a legtöbb ismerősöm most per pillanat a Fideszre szavazna.Akkor mi is ez a bukta?De aki nagyon rühelli az is inkább Jobbikra vagy talán egy-két valaki az LMP-re szavazna.Szóval a baloldal...haha.

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.24. 21:42:27

@ulpius66: "Nem tűnt fel, hogy Orbán minden egyes lépése arra irányult, nehogy megoldódjon a menekült-váltság!!!!"

Nyilván nem, hiszen a plakátozás, és a "konzultáció" semmilyen megoldást nem jelent...
A valós cél is más: a magyarok általános idegengyűlöletének meglovagolása, terelés a mutyikról, na meg hogy nehogymár valami újra költeni kelljen, inkább azt a pénzt hadd lopja el a párt.

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.24. 21:47:24

@Buchhalter: "Vicces,de a legtöbb ismerősöm most per pillanat a Fideszre szavazna.Akkor mi is ez a bukta?"

Nem. Ez azt jelenti, hogy vagy segghülye barmokkal vagy körülvéve, vagy hazárulókkal. Ugyan is normális ember nem szavazna egy olyan pártra, ami szétadóztatja a lakosságot, átjátssza a köz és eu-s pénzt a haveroknak, törvényesíti a korrupciót, és lop.
Kivéve, ha az ország tönkretétele, és annak javainak kiárúsítása az érdeke (hazaáruló).

A jobbikra, lmp-re szavazó lenne a normális, mert elutasítja a már "bizonyított" MSZMP származék mutyipártokat.

inebhedj - szerintem 2015.09.24. 21:51:43

@bértrollbosszantó_kovi1970:

Ő...

Igazából nem értek a logisztikához, de a kerítés célja szvsz a kapuhoz terelés, a kapué meg a regisztráció, és a hivatalos eljárások elindítása, az Usaban is, Németországban is, nálunk is.

Hogy ezt milyen hatásfokkal teljesíti, mennyien másznak át rajta, az más kérdés.

Tudományos libsizmus 2015.09.24. 21:53:14

@Brix:
Mondjuk a lengyel kormány most megszavazta a saját biztos bukását. Nem tudom, mivel zsarolják őket a németek. Persze valahol logikus is: az amcsik lehallgatják a fricceket, a friccek lehallgatják a lengyeleket.

A viccet félretéve: a kvóta meg van szavazva. Abból nem tudom, hogy fog Közép-Európa kihátrálni.

Augusztusban voltam egyébként Varsóban egy hetet és egy darab niggert nem láttam ez idő alatt. Kizárólag lengyeleket és turistákat. Igazi felüdülés volt. Nagyon tetszett.

Mindenesetre reménykedjünk. A mostani fából vaskarika "nemzeti-liberális" lengyel kormány bukik ősszel, ez világos. A többit meglátjuk.

különvélemény2 2015.09.24. 21:56:30

@bértrollbosszantó_kovi1970:

Helló faxtrolcumizó1970.

Nem vetted észre, hogy elfogyott a levegőd?
Hogy minden, amit eddig mondtál megbukott?
Hagy ne idézzem be az előző hozzászólásaidat.
Mindegyik csak arról szólna, hogy a zorbán fóbiád mekkora méretű kognitív disszonanciát okozott az elmédben.

Bár ezzel nem vagy egyedül itt a blogvilágban, van még pár titánnak képzelgő leharcolt liberális arc, aki az utolsókig tartja tarthatatlan álláspontját.

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.24. 21:57:19

@inebhedj - szerintem: akkor miért kísérik keresztül az országon a rendőrök a menekülteket úgy, hogy még a nevüket sem kérdezik meg? Azért, mert most az a pártparancs, hogy nem kell regisztrálni, hagyjuk az osztrákokra, németekre...

Sexual Harassment Panda 2015.09.24. 22:01:12

@Brix: azt se felejtsd el hogy Faymann sem sokàig lesz a helyèn.
Ott mikor lesznek a vàlasztàsok? Ki ez esèlyes?
Es itt ki fog nyerni 2018ban?valszeg a fidesz.

boxorka 2015.09.24. 22:03:25

Ez a nikkgrabovszki olyan hülye, mint a sok menekült haverjai, az "értelmes" fejű"orvosok, ügyvédek és a tanárok", pont a Zorbán győzött, nem a liberálbolsevikok

Proud Mary 2015.09.24. 22:26:32

lol micsoda poszt, epic

sürgősen gyere le a cuccról poszttoló

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.24. 22:36:26

@boxorka: ha orbán győzött, akkor a liberálbolsevikok is...

Baloldali érték 2015.09.24. 23:04:36

Még pár ilyen Orbán-bukás, és 5% alatt találjátok magatokat, szocik.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.09.24. 23:20:48

Magyarország (megint) jobban teljesít!
Mint ha nem!

tralalala 2015.09.24. 23:42:30

Nohát, egy balos blogon megint megbukott az orbán. Haladjunk...

monddazigazatmar 2015.09.24. 23:52:58

@bértrollbosszantó_kovi1970: "1 éve már le kellett volna tárgyalni az EU-val mi legyen a rajtunk átmenő menekültekkel. Megszervezni a tájékoztatásukat és a disztribúciójukat. Úgy ahogy az osztrákok teszik például. Mindenféle hiszti, rémhírkeltés és gecizés nélkül."
Már egy éve ugatja, az unió meg lófaszt nem csinál. Az osztrák példa tényleg jó, első nap ment mindenki, másnap lezárták a határt, harmadnap pedig máshova ment a vonat mint igérték. Közben mintha lett volna könnygáz is, meg némi ordibálás.
Te nagyon nagyon sötét idióta vagy.

Eliot Rosewater 2015.09.25. 00:00:13

A posztírónak vannak megfontolandó meglátásai (bár túlzottan pozitívan jövendöl), csak épp a gyöngyöt a disznók elé esete forog fenn és az említett kommentszekciókat domináló szélsőjobbosoknak el sem jut az agyukig, hogy tévedhetnek a mellveregető örömködésükben.

Az külön tetszett, amikor az egyik birka kinevette azt az elgondolást, hogy ha a kerítés mindkét oldala magyar felségterületen van, akkor annak mindkét oldalán azonos szabályok élnek. Ez annyira fidesznyik gondolkodás.

Sajnos a dimenziókat át nem látó átlagkommentelőnek az utóbbi hónapok itthoni eseményei évtizedekre elég, korábban olyannyira hiányolt önigazolási alapot adtak, amivel verhetik a mellüket, hogy NAUGYEHOGYUGYE. Aztán mivel az emberséges gondolkodás egyetlen lényegi facilitátora a jómód és a vele járó kikapcsolódási lehetőségek okozta világkép-tágulás, az a veszély nem igazán fenyeget, hogy felismerjék saját korlátoltságukat a közelebbi jövőben.

Hajdú Peter 2015.09.25. 00:10:47

Nem olvastam el, mert megint csak a szokasos agyatlan libbant gunyolodas, es nem zavarja oket, hogy emberek 90 %-a egyet ert a kormannyal, egyetert Orban Viktorral.

monddazigazatmar 2015.09.25. 00:11:53

@Billy Pilgrim: Te ugyanaz a Bilipilgrim vagy, aki az origo legnagyobb trollja?

dukeekud 2015.09.25. 00:55:41

Az biztos, hogy bármi áron meg kell állítani őket, MOST.
Jelenleg már NAPI 10 ezer ember jön, pár honap mulva, lehet hogy napi 1 millio fog jönni, amit már lehetetlen lesz megállítani.
Ha nincs más megoldás, akkor ki kell lépni az unioból, és védeni a határainkat, ahogy tudjuk.
Össze kell fogni azzal 3 három országgal, aki még hajlandó megvédeni a saját területét, és egyesített haderővel védeni a határainkat.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2015.09.25. 02:15:11

Nagyon jól szórakoztam! Most, amikor Orbán végre körbejárathatta a tekintetét az EU politikusain, azt kifejezve, hogy már korábban is megjöhetett volna az eszetek; most, amikor Orbán ritka nagy fölénnyel nyerne meg egy választást, készült egy ilyen poszt. Megmagyarázva, hogy Orbán miért is cseszte el, és miért is van bajban.

Ez különösen tetszett: "az online kommentelők túlnyomórészt szélsőjobboldali hozzáállása". Írja egy eltökélten szélsőbalos blog. Aki nem ért egyet velük, az szélsőjobb. Nyilván én is.

Elmentettem magamnak a posztot, kordokumentumként egy megbukott demagógia utolsó vonaglásairól. Az irracionalitása és a konoksága lett a veszte.

Chayenne 2015.09.25. 04:22:15

Még jó, hogy az ilyen maszlagot mint ami a cikkben van, csak pár ostoba hiszi el! Egyre kevesebb, mert már a zsidók is félnek annyira a muszlimoktól, hogy Orbán mellé álljanak, és az MSZP is megtette, hogy ne tűnjön el végleg a süllyesztőben. A cikk írója tulajdonképpen ki a faszt képvisel?!

chrisred 2015.09.25. 05:36:51

@Kohn vektor: "A menekült ügyi egyezményt a kommunista országokból menekülő emberekre találták ki, nem az Afrikából érkező klímamenekültekre:("

Ez nem igaz, a második világháború eseményei eredményezték a létrejöttét, különben elég furcsa lett volna, hogy a kommunista országok is aláírták.

A cikk tartalmára: űgy gondolom, a hat pont két tárgykörben jelent meghátrálást, nem is kifejezetten a migrációs válságot tekintve, hanem azzal a prpagandával szemben, amivel a kormány már a kezdetektől próbálta befolyásolni elsősorban a magyar közvéleményt.

1. A migránshullám nem menekültekből, hanem elsősorban gazdasági bevándorlókból áll, az előzőek száma annyira elhanyagolható, hogy nem is érdemes külön kezelni őket. Sőt, tulajdonképpen a két gyökeresen eltérő fogalmat lényegében szinonímaként használta.

2. Az előző gondolatból levezetve arról volt, szó, hogy a probléma kezelését nemzeti hatáskörben kell megoldani, hiszen minden ország maga dönti el, hogy kivel akar együttélni. Ez a bevándorlókra igaz, ugyanakkor a menekültekre vonatkozóan semmilyen megoldást nem jelentett.

Vatador 2015.09.25. 06:25:10

Szerintem Orbán kb. 5 év múlva az EU vezető tisztségviselője és ideológusa lesz. Hogy ez jó, vagy nem jó, nem tudom megítélni, de a mozgások erre mutatnak.

tomfree 2015.09.25. 06:40:23

Mar naponta jonnek 10.000-en! Vegyetek mar eszre! Tavasszal hanyan jonnek? Afganisztanban napi 2000 utlevelet nyomnak a hatosagok a megnovekedett igenyek miatt, az egesz Maghreib regio plusz Pakisztan,Bangladesh mozgolodik itt a soha vissza nem tero alkalom az Eldoradoba. Aki ezt nem eli meg figyelmezteteskent az hazaarulo. Az unio vezetoinek 90% dilettans,alkalmatlan figura. Egy De Gaulle vagy Adenauer nem szerencsetlenkedne most. Lehet utalni Orbant, de itt maximalisan igaza van. Ha beozonlik a sok muszlim, itt elso korben a liberalis eszmet partolo zsidoknak lesz rossz, ezt az ertelmesebbje felfogta.A posztolo huzza ki a fejet vegre a seggebol! Az USA hatarvedelme ugyanazt tolna mint Orban csak durvabban.

nu pagagyí 2015.09.25. 07:41:22

Magyarország önhatalmúlag nem rúghatja ki a határain jelentkezőket az EU-ból, legyen az gazdasági vagy politikai menekült. A gazdasági menekültekről minimum egyeztetnie kellene a többi EU országgal, a migránsok nagyobb részét adó politikai menekültek pedig csak nemzetközi egyezményeink megsértésével tarthatók távol az országtól és ezzel együtt az EU-tól. Jelenleg pont így cselekszünk, a legálisan érkezőket is kirugdaljuk, és ennek még lesz ránk nézve káros következménye.

A kerítés és az ahhoz rendelt kriminalizálás sem igazán old meg semmit. Amellett, hogy a világ előtt csak rosszhiszeműségünket bizonyítja, az embercsempészek ellen sem véd. Mivel csak a fizikai akadályt rongáló büntethető (a határátlépés ténye a nemzetközi menekültegyezményeink szerint nem), az embercsempészek átállhatnak arra, hogy megosszák a munkát. Közülük majd olyan rongálja meg a kerítést, aki nem lép be az ország területére, innen meg az EU-n belüli haverjai szállítják tovább a menekülteket. Akik igénybe veszik az embercsempészek szolgáltatásait, azok ugyanolyanok, mint a gyalogmigránsok, lebukás esetén, ha menekültstátuszt kérnek ugyanúgy is kellene eljárni. A kerítéssel persze nem csak ez a fő gond, hanem az, hogy az EU sem kér belőle, főleg abban a formában nem, hogy egyoldalúan áthárítjuk a szomszédainkra azt a feladatot, amit nekünk kellene kezelni, hiszen a migránsok így is, úgy is bejutnak a schengeni területre. A szigorkodással tehát csak azt érjük el, hogy ellenőrizetlenül áramoljanak be a menekültek a schengeni határok mögé és persze jó lehetőséget nyújt arra, hogy minden szomszédunkkal összevesszünk és szomszédainkat is egymásra uszítsuk.

A fentiek a már Európában mozgó menekültekre érvényesek, ők mindenképpen be fognak jutni a schengeni határok mögé akármennyire pattogunk. Hozzánk egyébként amúgy sem jöttek volna, úgyhogy e miatt is felesleges volt a purparlé.

Nyilván, a rendezetlen migránstömeg gondot okoz az EU-nak, ezért igyekeztek az EU-csúcson is olyan intézkedéseket elfogadni, ami mederbe terelné a népvándorlást. Azt viszont látni kell, hogy a frontországokkal szomszédos országok menekülttáborai már nem nagyon bővíthetők (csak Törökországban 2,5 millió menekült van, Libanon is bedugult), de a legnagyobb gond, hogy évekig senkit nem lehet erőszakkal táborban tartani, viszont munkalehetőséget és normális életet ezek az országok képtelenek biztosítani a menekültek számára.

Valami olyasmi segíthetne, hogy csak korlátozott ideig (mondjuk egy évig) köteleznék a menekülteket a háborús országok szomszédai melletti táborok igénybevételére, majd innen pályázhatnának azokba az országokba, ahol befogadják őket. Ez talán a terroristaveszélyt is csökkentené, mert egy év elég lehet a szűrésre, persze csak akkor, ha az EU szakemberei is ott lehetnek a táborokban. Akit befogadnak, annak utazását a befogadó állam szervezi. A belátható időkorlát és a megfelelő befogadási igény kihúzná az embercsempészek lába alól a talajt.

Ezzel együtt, nyilván mindent el kell követni a háború és polgárháború sújtotta országok viszonyainak konszolidálására, de ez jelenleg a vágyak körébe tartozik.

A fenti idilli állapot is csak akkor lesz tartható, ha nem fordul hirtelen rosszabbra a szír vagy iraki helyzet, mert akkor ezek a táborok sem segítenek, óhatatlanul ellepik a menekültek ismét Európát.

Szvidrigajlov 2015.09.25. 07:47:53

@Brix: Jaja, pont ez jutott eszembe. Olvasom ezt a fost, de annyira szar, hogy már a negyedik bekezdésnél nem azon gondolkodom, hogy igazat mond-e, mert az a második mondatnál evidens, hogy hazudik ez a szemét egyenlítő, hanem azon gondolkodom, hogy 2018-ban, amikor se az EU-ban, se itthon nem lesz egy fia szavazó sem, aki benyalja ezt a sorozatos orbitális libsi faszságot és LePen, a szabadságpárt meg a franctudja jobbosok tönkre nyerik magukat, na akkor is ír majd valami jajongást, cikizést, vagy akkor majd elkussol.
Mert azért vegyük észre, hogy az Orbán szavazóit nagymértékben inspirálja hogy egyenlítő bloggerek inkább a kun béla nyomdokaiban Novoszibirszkben, vagy wienerwaldban váltsanak világot oszt ott legyenek okos fiúkák, ezért sem fognak balra szavazni, ameddig egyenlítő bloggerek egyáltalán léteznek.

Szvidrigajlov 2015.09.25. 07:57:50

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Kedves filozopter!
Egykoron a jogi egyetemen dr. Brósz Róbert a római jog nagyszerű professzora indította a stúdiumokat. Az auditórium tele volt diákokkal. A nagybajuszú professzor rövid, velős és mégis átfogó ismertetést adott a jog, az állam és az erőszakszervezet összefüggéseiről. Nagyjából úgy, hogy ha van egy jogszabály, ami valamit elrendel, azt be köll tartani. Ha esetleg van valaki, aki nem tatja be, meg fogják büntetni. Persze sokan megpróbálnak meglógni a büntetős elől, ez esetben velük szemben a büntetést ki kell kényszeríteni, a kényszernek vannak fokozatai. De a fokozatok végén - ha valaki, vagy valakik annyira engedetlenek - mindig ott lesz az erőszak. Az állam erőszakszervezete és erőszakcselekményei. Ez a jog működésének redictio ad absurduma.
Lőni kell rájuk? Sajnos, úgy tűnik igen. Tömeges engedetlenséget, tömeges jogsértést másként nem lehet sem megelőzni, sem megtorolni. A tömeges engedetlenség megtorlás nélkül további tömeges engedetlenséghez és a jog felszámolásához vezet. Az a gondom ezzel csak (hagyjuk a szar álhumanista szöveget, hogy nők, gyerekek, menekültek stb. - merthogy az a fajta humanitás, amit most seggfej jogvédők hangoztatnak a jószándék kövei a pokol útján), hogy a nem túl hálás feladatot ránk osztották.

Megint.

Nálunk, vagy a horvátoknál fog eldördülni az első sortűz. Mi leszünk a kontinens rosszfiúi, a szar fasiszták....megint,

Netuddki. 2015.09.25. 07:58:52

@monddazigazatmar: Dikk mán! Leidiótázott egy hazaáruló, tolvajvityátmentegető, szelektív emlékezetű fizetett fidesztroll. Muhaha!

Netuddki. 2015.09.25. 08:01:42

@Szvidrigajlov: Aztán mi történ a jogi egyetemmel? Miért hagytad ott?
Vagy csak éppen az előző napi bulika utáni hányást mostad föl amikor hallottad dr. Brósz Róbertet, a római jog nagyszerű professzorát előadást tartani?

midnight coder 2015.09.25. 08:02:45

Don Quijote a fasorban sincs egy hithű liberóshoz képest.

Netuddki. 2015.09.25. 08:10:08

@midnight coder: Ez a "hithű liberós" valami sértés akar lenni a fidesztrolloktól? Vagy az 1 csordába való tartozás bizonygatása?
Pár éve még komcsiztatok balfaszok...

Szvidrigajlov 2015.09.25. 08:12:14

@bértrollbosszantó_kovi1970: Summa cum laude lett a vége, kedves sötétéjszaka barátom. Képezd magad te is, javaslom, akkor kicsit majd feldereng a fény az agyadban, és akkor értelmes megnyilatkozásaid is lesznek, nemcsak makimakogás. Bár - lehet - elveszítenéd a libsi barátaidat, mert nem tudnál velük egy nyelvet beszélni - mármint makogni össze vissza.

chrisred 2015.09.25. 08:17:33

@Szvidrigajlov: És a római jogrendszer egyenlőtlenségeiről nem tartott előadást? Hogy a magánjog tekintetében a római jog örökérvényű alapintézmény, közjogi értelemben a római állam nem volt különb bármelyik despotikus keleti birodalomnál, a nemzetközi jog meg gyakorlatilag nem is létezett a számukra?

bulista 2015.09.25. 08:18:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: De bizony lőttünk, az akkori határnyitás előtt pár órával a magyar-osztrák határon halt meg az utolsó NDK-s "gazdasági bevándorló" - és nem a labancok lőtték le... Persze az lehetséges, hogy menekülés közben véletlenül hátba lőtte magát, csak azért, hogy Magyarország rossz hírét keltse...

bulista 2015.09.25. 08:23:31

@Vatador: Azt akkor már nem Európai-, hanem Fél-Ázsiai Uniónak hívják már. De sokkal valószínűbb, hogy 5 év múlva a Kárpát-medence Géniusza ott lesz, ahol lennie kell: az újra megnyitott OPNI-ban...

Netuddki. 2015.09.25. 08:26:03

@Szvidrigajlov: Hozzászólásaidból nem következik, hogy van diplomád. Diplomával meg élég gáz libsizni. Csak szólok, ha a nagytekintetes ügyvédbojtár erre magától nem jött volna rá...

Ja, még annyit, hogy a jogi diploma nem jelent semmit. Az összes fasszopó fideszes vezérkar jogot tanult. De minek? Azért, hogy a tudásukat a saját állampolgáraik ellen használják. Erkölcsöt nem osztottek nektek az biztos.

nu pagagyí 2015.09.25. 08:33:26

@Vatador: Orbánnal kapcsolatban bármi előfordulhat. Ismerjük tüneményes képességeit. Három perc alatt képes illiberálisból liberálisba átvedleni, ahogy ellenkező irányba is megtette, ha alig titkolt ambícióihoz az kell. Simán előfordulhat, hogy egy múlva liberalizmusból oktatja az EU-t. Az a kérdés, hogy mi lesz a birkahodály népével. Bár ahogy elnézem, nem maradnak az út szélén tanácstalanul bégetve, lelkiismeret-furdalás nélkül képesek követni a mestert.

Netuddki. 2015.09.25. 08:36:11

Valami elindult, a tolvaj lakodalmas lajos is rezsit csökkentett:
velvet.hu/gumicukor/2015/09/24/bilincsbe_vertek_lagzi_lajcsit/

metal · http://electric.blog.hu 2015.09.25. 08:39:08

A millió+1.-ik poszt arról, hogy Orbán megbukott, de valahogy még mindig azt látom, hogy ő kormányoz, ti meg a parlamentbe jutásért küzdötök. Nem akartok végre valami értelmeset is csinálni?

Netuddki. 2015.09.25. 08:48:45

@metal: Szánalmasak vagytok ezzel a "megbukottozással". Nem igaz, hogy jobbat nem tudnak kitalálni a habonyék...

nu pagagyí 2015.09.25. 08:50:16

@Szvidrigajlov: Nem osztottak ránk ilyen feladatot, magunk másztunk bele. A törvényt egyébként a törvényhozó módosíthatja, ha nem váltja be az igényeket vagy olyan dolgokhoz vezet, ami más szempontból nem kívánatos. Talán ezt is taníthatta volna a prof.

Egyébként a cuclizmus vége felé az erőszakszervezetek már úgy működtek, hogy egy katonának, rendőrnek nem kellett végrehajtania olyan parancsot, amelyet törvénytelennek vagy alkotmányellenesnek gondol. Persze megüthette a bokáját, de fel nem akaszthatták érte. Gondolom, ez most is igaz és szerintem törvénybe ütköző lehet a határkerítés megrongálása miatt lelőni bárkit, hacsak nem visel fegyvert. Maga a határkerítés pedig alkotmányellenes lehet, mert partizán módon csináltuk, nemzetközi egyezményeinket megsértve.

seahawks 2015.09.25. 08:51:17

a cikk írója elég vak és süket. orbán (hozzáteszem sajnos) most állított maga mellé újabb szavazókat és európai politikusokat is.

Chayenne 2015.09.25. 08:51:46

Egyébként mióta bukás az, ha az emberek 90%-a egyetért egy politikával? Mert hogy a kerítés és a határvédelem kérdésében 90% ért egyet a kormánnyal.....de a 10% meg kurva hangos és igyekszik passzátszelet fújni.......

Netuddki. 2015.09.25. 08:57:52

@Chayenne: Gondolom jövőre is ezt az ostoba fidesz propagandát nyomatod, ha majd nem tudsz menni Horvátországba üdülni. Ja, te nem szoktál oda menni...

Netuddki. 2015.09.25. 09:02:30

@metal: "A millió+1.-ik poszt arról, hogy Orbán megbukott"

Azt is elfelejted mit írtál 1 perceel előbb te idióta orbánfarturkász.

konrada 2015.09.25. 09:06:35

@bértrollbosszantó_kovi1970:
...és ha van neki olyan érvényes azonosító okmánya, amellyel legálisan átkelhet a határon?

...mert egy kicsit túl sötéten látod a helyzetet.
Ha ő nem tud menni horvátba, megy olaszba, görögbe, osztrákba..., vagy marad a Balatonnál.

...de a horvát becsődőlne, ha a magyar határon át nem mennének oda turisták, köztük a sok százezrnyi magyar...
Így ez a felvetésed egyenlő realítású azzal, mi lesz, ha a nagymamádra áramszedőt raksz...;)

konrada 2015.09.25. 09:12:39

@bértrollbosszantó_kovi1970:
..már ne haragudj, de egyáltalán elolvasod azt a posztot, ahová kommentelsz???

Mert ha elolvasod akár csak a címét is, úgy elég nehéz lesz elhítetned, hogy abban a bukásról Habony írt...
...ha csak nem Németh Gábor, vagy nickgrabowszki néven nem tette...

metal · http://electric.blog.hu 2015.09.25. 09:34:01

@bértrollbosszantó_kovi1970: Van az a szint, akivel nem érdemes "vitázni".

fifibá55 2015.09.25. 09:34:34

A nemzetközi történéseket és terveket látva úgy tűnik, a posztoló álomvilágban él.

monddazigazatmar 2015.09.25. 09:36:59

@bértrollbosszantó_kovi1970: Hehehe. Tehát engedjünk be minden jöttmentet, hogy te eljuthass a horvát tengerhez :DDDD
Még jó, hogy nagyobb vágyaid nincsenek, nem tudom mit kéne csinálnunk ha a francia riviéra lenne a vágyaid netovábbja.
Mellesleg szörnyű lehet ennyire terhelten élni, hogy a világodban az emberek 90%a fizetett fidesztroll.

Szerintem nevet kéne változtatnod, nem bosszantasz te se bértrollokat se senkit, csak röhög mindenki a balfaszságodon

Mészáros Laci 2015.09.25. 09:47:31

Érdekes poszt, pszichológiai esettanulmányt lehetne írni róla :)

Exploiter 2015.09.25. 10:10:13

Kis szerencsével télen se csökken most a hajózási kedv. A mostani káoszt, amit a német hivatalok összeomlása okozna, be lehet vállalni azért, hogy a jövőbeli nagyobb problémát elkerüljük.
Ha kapnak egy pár nyugodt hónapot, még a végén elhazudják a problémákat és jövő tavasszal megint itt állnak majd letolt gatyával, elég, ha csak egy kicsivel nő a szám és nem sokszorozódik meg, máris hatalmas szívás jön.

McZozo 2015.09.25. 10:16:25

@Sexual Harassment Panda: CSak ajobbiknak mar reg nem 14% a van, raadasul mivel a fidesz demonizalta a baloldalt igy mindenki aki leszakad a fideszrol a jobbikhoz megy at. Ezt lehetett is latni tavasszal mikor a fidesz nemszerusege zuhanoreppulesben volt a botranyaik miatt, Most cask azert novekszik megint mert sikerult egy ujabb ellenseget talalni aki miatt ideig oraig megint egybe tudta trombitalni a tabort.

konrada 2015.09.25. 10:25:21

@McZozo:
Nem valami jó véleménnyel vagy a baloldal potenciális szavazóiról, ha úgy gondolod, hogy demonalizálástól mennek át a Jobbik táborba, nem pedig csalódásból...

KUHULIN 2015.09.25. 10:25:52

@bértrollbosszantó_kovi1970: Na mi van Kovács, megint szopóágon vagy? Már a haverok is máshol kommentelnek? :)

Könnyen elkaptuk, uram! 2015.09.25. 10:32:28

@Muad\\\'Dib: Egyelőre azonban még sokkal inkább azon van a hangsúly a kormányzati kommunikációban, hogy hallgattak rá, holott a hatpontos csomag bár jól hangzik, annak elemeinek többsége egyáltalán nem újdonság. Az uniós vezetők egy része egyenesen menekülttáborokba látogatva nyilatkozott arról, hogy több pénz kell a Szíria környéki táborok fenntartására, az is hónapok óta vissza-visszatérő szólam, hogy helyben kell megoldani a problémát. Orbán jól szedte össze és tálalta csomagban a korábban is keringő javaslatokat, pont a legeredetibb dolog, a görög határok uniós védelme nem ment át. "

Jé, ez pont az, amit végkövetkeztetésként ez a cikk is lehoz. El kéne olvasni, amire hivatkozol.

Könnyen elkaptuk, uram! 2015.09.25. 10:35:11

@Chayenne: 90% ért egyet a kormánnyal.....de a 10% "
Honnan vannajk az adatok?

Ésszelteli 2015.09.25. 10:36:02

Ilyen ész nélküli cikket már rég nem láttam, ha ez a ballib értelmiségi szint , akkor az eljövendő 200 évben csak ellenzékben lehetnek, hiszem ilyen ész nélkülsiséget már a 10 évesek sem támogatják.
Hol történt és mikor a baloldalon ilyen mértékű félresiklás és ilyen színvonal alatti értelmiségi megnyílvánulási ?

Ésszelteli 2015.09.25. 10:38:39

Azt hittem, hogy csak 20 évig fog tartani a ballib útkeresés de alábecsültem, mert 200 év néz kilátásba. Gratulálok a színvonalhoz és az értelmiségi nívóhoz!

Ésszelteli 2015.09.25. 10:40:08

Még van és lesz lejebb a ballib oldalon. senki semmin ne csodálkozzon.

Ésszelteli 2015.09.25. 10:41:19

Mindha szándékosan beszélnének hülyeséget!

dingó29 2015.09.25. 10:51:48

@bértrollbosszantó_kovi1970: Faszfejkém. Épp most fogadták el a kvótát. 2000 migránst akarnak idezsuppolni a 120000-bő Ez úgy 2 százalék. Még jó hogy csak tranzitország vagyunk ugye? És ha jön még 3-4 millió akkor annak is a 2 százalékát ideküldik (az már 60-80 ezer fő) Kell az ide nagyon, nincs még itt elég cigány. Minél kevesebbet engedünk be ebből a söpredékből Európába,- függetlenül attól hogy hova tartanak- , annál kevesebbet zúdít a nyakunkra az EU agymosott idióta fele

Brix 2015.09.25. 11:07:57

Referedum kiírására lenne szükség az összes európai országban , mert amit most Merkelék művelnek, az egy olyan illegitim aktus , amely durván szembemegy az európai polgárok érdekeivel és később vissza sem lehet már csinálni...Lassan milliók lesznek itt illegálisan , és a hatóságok még mindíg tutujgatják őket... A 85%-ban életerős, fiatal féfiakból álló gazdasági migránsok soha nem fognak haza menni, hanem lerabolják Európát az ittlakó állampolgárok beleegyezése nélkül.

randomgenerator 2015.09.25. 11:13:09

Tehát náci az a kormány aki meg szeretné határozni kit enged be az országba, valamint az emberek 90%-a hülye és valójában nem is létezik.

MEDVE1978 2015.09.25. 11:13:16

Próbáljunk meg egy lépést hátrébb lépni és onnan nézni a dolgokat. Az egész kérdést nem árt heterogénen látni:

1. Így például azt, hogy a menekültkérdés nyár közepéig, végéig még csak egy belpolitikai játszma. A plakátkampánynak, nemzeti konzultációnak egyértelmű célja a figyelemelterelés a FIDESZ népszerűségvesztéséről és a korrupciós ügyekről.
2. Az egész egyben egy hazárdjáték is Orbán részéről, aki valószínűleg év elején megkapja azt a titkosszolgálati információt, hogy százezrek indulnak majd el Törökország felől és rajtunk fognak keresztüljönni. Orbán ezért arra játszik, hogy erre megfelelőt lépjen, másrészt csapdát állít az ellenzéknek, ami gyönyörűen esik bele. Ez belpolitikailag egy nagyon profi lépés és az ellenzék még máig is szenved tőle, mint akit lábon lőttek.
3. Az ellenzék szerepe: emlékszünk még ugye arra, amikor a probléma lényegét tagadták az ellenzéki vezetők, a civil szféra 24 óra alatt jelentős pénzt gyűjtött össze a plakátkampány ellen. Éppen ez okozza az ellenzéki pártok vesztét és bénultságát, akkor közölték, hogy ez nem reális probléma, figyelemelterelés. Holott reális probléma lett, sőt európai szinten kritikus probléma.
4. A demokratikus ellenzék erre úgy reagált, hogy kereste magát, hogy ennyire átverték. Nem tudták eldönteni, hogy akkor most ismerjék el, hogy tévedtek és vegyenek fel egy egyértelmű menekült barát álláspontot vagy próbáljanak valahogy kritikusak maradni, a tévedést nem beismerve stb. Ráadásul itt már ők is előrelátták, hogy az egész áradat csak súlyosbodni fog és a közvélemény egyre inkább bevándorlásellenessé válik majd. Az MSZP, az Együtt, az LMP, a liberálisok mind így, tétován reagáltak.
Az egyetlen kard ki kard emberként Gyurcsány Ferenc állt ki és áll ki máig is, lényegében copy paste-elve a nyugat-európai elvi baloldali álláspontot - figyelem nélkül arra, hogy ez mire elég a politikában.
5. Hülyeség azt állítani, hogy Orbán "vesztett". A közvélemény-kutatások a FIDESZ vagy Orbán népszerűségét illetően is jelentős emelkedést mutattak. A hatás inkább kb. úgy néz ki, hogy a korábbi, korrupció miatt elpártolt FIDESZ-esek most visszatérnek a táborba, mert Orbán éppen egy nagyobb veszélytől menti meg az országot érzésük szerint. Ráadásul most már -bár halkan - az ellenzék is kezdi támogatni a FIDESZ vonalat - Gyurcsány kivételével. Nem nagyon tehetnek mást, a közvéleménykutatások szerint 83% nem akar illegális bevándorlót látni.

Szóval az egészet Orbán vereségeként tálalni egy kicsit groteszk, főként azért, mert bár nem nyerte meg a FIDESZ a következő választásokat, de a népszerűsége nőtt, az ellenzék pedig széttagoltabb és elképzeléstelenebb, mint valaha.

nu pagagyí 2015.09.25. 11:17:43

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ez úgy szokott lenni, hogy Orbán kijelenti mivel ért egyet, majd következik a Nézőpont Intézet, amely alátámasztja Orbán véleményét a megrendelt népszerűségi számokkal. Utóbbi adatokat azonnal közli a közmédia és a hűbéres oligarchák sajtója, amelyek kész tényként tálalják a dolgot. Persze a legegyszerűbb döntéseket is mindig megelőzi egy profi előkészítő szakasz, amely általában a döntés áldozatai elleni gyűlöletkeltésből áll, és a nem uralt médiákban a Századvég szervezésében is jelentős trollcsoport munkálkodik, hogy úgy tűnjön, mintha Orbán szava a nép szava lenne. A szélsőjobb is jelentős aktivitást mutat az általuk állítólag megvetett médiákban, de az ő hangjuk abszolút nem különböztethető meg a fideszesekétől.

MEDVE1978 2015.09.25. 11:17:53

Pár napja írtam és még bőven aktuális:
Az egész kérdés legérdekesebb vetülete a probléma áttételes hatása például Magyarországra. Ami nagyon negatív lesz, sajnos a menekültekkel így is, úgy is szívni fogunk, akár befogadjuk őket, akár nem. Néhány várható és sajnos valószínű hatás:

1. Az Európán belüli kohézió és szolidaritás csökkenése. Ez egyébként is csökkent, a menekültkérdés fel fogja gyorsítani. A menekültek ellátása és kezelése óriási pénzeket fog igénybe venni, amiből a tagállamok minél többet megpróbálnak majd az EU-ra nyomni. Emiatt kevesebb EU forrás áll majd rendelkezésre többek között az elmaradottabb területek - így Magyarország támogatására.
2. EU-n belüli vándorlási tendenciák gyengülése, valamint az államok alacsonyabb szintű néprétegeinek további szegényedése. Vélhetően a bevándorlók az alacsony képzettséget igénylő munkahelyeket árasztják majd el. Ezzel óriási és egyenlőtlen versenyt teremtenek majd a helyi szegényeknek, illetve a keleti és déli államokból nyugatra és északra vándorló képzetlen emberekhez. Az idénymunkás Németországban nem görög vagy spanyol, az osztrákoknál nem magyar lesz, hanem afgán vagy szír menekült.
3. A fentiek miatt óriási társadalmi feszültségek keletkeznek. A vesztes rétegek dühüket a bevándorlókra és az estabilishmentre zúdítják. A választásokon tarolni fog a szélsőjobb, illetve mindenki jobbra tolódik. Magyarország még akár szerencsésnek is mondható, hogy a maffiafőnök Orbán játszotta ki a témát és uralja, nem pedig Vona Gábor. Ausztriában - ha gyorsan nem változik valami - az FPÖ fog nyerni, Lengyelországban már a rettegés miatt is a Jog és Igazság, de az impotens horvát baloldali kormány is bukik, ha a menekültek egy kicsit is a nyakán maradnak majd.
A közvélemény kutatások már most is a fentieket mutatják.
4. Görögország beomlik. Tsipras meg fogja zsarolni Merkelt a bevándorlókérdéssel. A helyzet többesélyes: vagy öntik Görögországba tovább a pénzt vagy a görögök kiesnek az euroövezetből és az lesz ám az igazi anarchia.
5. Nagy-Britannia kilép az EU-ból. Sajnos úgy tűnik, hogy a menekültek megadják a kegyelemdöfést. Ha 2017-ig az EU nem talál megnyugtató megoldást a kérdésre és lesz népszavazás, a britek ki fognak lépni.

Jolka40 2015.09.25. 11:20:21

@nu pagagyí: Végre egy normális, tárgyilagos hozzászólás. Vegyük észre már, hogy Európa közös hajójában evezünk, akár tagjai vagyunk az EU-nak, akár nem. Vagy észnél vagyunk, és megoldjuk valahogy ezt a migránskérdést, vagy megint jön a véres háborúk sora.

Eliot Rosewater 2015.09.25. 11:24:24

@Szvidrigajlov: Ilyen érvelés mellett igazán kíváncsi lennék arra, hogy hogyan magyarázod a kormány folyamatos jogsértéseit? Csak akkor köll betartani a jogszabályokat, ha azok betartatása neked tetsző eredménnyel jár?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.09.25. 11:38:05

Orbán kötelező heti bukása pipa.
LOL

John Nethem 2015.09.25. 11:38:35

@MEDVE1978: Jól mondja a MEDVE !!! Erre a medvére érdemes odafigyelni :)

John Nethem 2015.09.25. 11:40:16

Reál Madrid
2014 szeptemberében a klub nagy összegű stratégiai szponzori szerződést kötött Abu Dhabi Nemzeti Bankjával, amelynek egyik feltétele az volt, hogy a klub címeréből távolítsák el a keresztet, tekintettel a többségben várhatóan muszlim vallású kártyatulajdonosokra. A klub vezetősége elfogadta követelést.(Hasonló alkut elsőként, 2010-ben az FC Barcelona kötött, melynek címeréből kivették Barcelona város jelképét, a piros keresztet).

John Nethem 2015.09.25. 11:42:40

No lám: NÉMETORSZÁGBAN is BŰNCSELEKMÉNY az illegális határátlépés:

a német jog büntetendő cselekményként tartja számon a jogcím nélküli beutazást Németországba.

A Spiegel Online kiemelte, hogy BRK felvetése ellentétes Thomas de Maiziere belügyminiszter törekvéseivel. A konzervatív CDU politikusa éppen az “elriasztásra” építő megoldásokat szorgalmaz a menekültválságban, és minisztériuma egy sor szigorítást tartalmazó javaslatcsomagot küldött szerdán tárcaközi egyeztetésre.

A belügyminisztérium szerint fel kell gyorsítani a menekültügyi eljárást mindazok esetében, akiknél kezdettől fogva tudható, hogy nincs esélyük a Németországban maradásra. Ez elsősorban a hat EU-n kívüli nyugat-balkáni ország – Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Macedónia, Montenegró és Szerbia – állampolgáraira vonatkozik, akik a menedékkérők legnagyobb csoportját, több mint 40 százalékát teszik ki.

De Maiziere arra számít, hogy a szigorítás üzenetét megértik majd a mingránsokat kibocsátó országokban, és így csökken a nyugat-balkániak részéről a menekültügyi rendszerre nehezedő nyomás, és több kapacitás marad a valóban védelemre szorulók, például a szíriai állampolgárok befogadására.

A német előírások alapján az illegális határátlépők ellen hivatalból eljárást kell indítani, amelyet akkor kell leállítani, ha az illegális határátlépő menekült státust vagy más menedékjogi státust szerez. Amennyiben kérelmét elutasítják – vagyis nem szerez jogcímet a németországi tartózkodásra – és az ország elhagyására kötelezik, egy évig terjedő szabadságvesztésre vagy pénzbüntetésre ítélhető, ha nem távozik Németországból a megszabott határidőn belül.

Németországba az idén 800 ezer menedékkérő érkezik a kormány előrejelzése szerint. Ez a tavalyi szám négyszerese, és azt jelenti, hogy Németország fogadja be az EU-ba érkező menedékkérők 40 százalékát.

John Nethem 2015.09.25. 12:11:59

Sajnos számos politikai és logikai bukfencet vetett a poszt írója, ami meglehetősen nagy hiba, mivel a végkövetkeztetések kimenetelét is befolyásolta. ( Ha szándékosan tette, az bizony megbocsáthatatlan...)

Említsük csak meg a Milanovic horvát kormányfő kijelentését, amiben kikéri hogy egész Európa nevében beszéljen Orbán, ellenben ő (mármint Milanovic) minden gond nélkül beszélhet a teljes Európa nevében ??? Tudomásul kéne már venni, hogy EURÓPA mi is vagyunk már vagy ezer éve. És ha ez egyeseknek nem tetszik, azoknak viselnie kell ennek következményeit. A történelem fogja igazolni Orbán tetteinek (jó vagy rossz) minősítését, nem napi bértollnokok vagy önjelölt, szűk látókörű politikai divatkövetők, ahol most a PC a trendi, de mint látható, Németországban is kezd visszaütni.....
Azért jó ma a magyart fikázni, mert a szíve és lelke mélyén ugyanazt érzi, csak a PC nem engedi reálisnak és őszintének lennie....
A nyugat emberének is a saját bőrén kell tapasztalnia, milyen amikor a média hazugul torzít, mi ezt itt keleten nagyon megtapasztaltuk az átkosban.

index.hu/kulfold/2015/09/25/velunk_konnyit_a_lelken_a_nemet_ertelmiseg/

John Nethem 2015.09.25. 13:27:06

A Fischer által mondottak már környékezik a valós helyzet leírását, de a volt külügyminiszter mindvégig törekedett annak elkerülésére, hogy az Európai Unió belső konfliktusának okát a maga nyers valójában nevén nevezze. Mindez azonban az általa mondottakból is közvetlen levezethető: Fischer ugyanis kimondta, hogy az Európai Unió vezető nem akarnak meghozni olyan döntéseket, melyeket a tagállamok keresztül akarnak vinni.

A tagállamokban hatalomra jutó kormányok a nyilvánosság nyomása alatt állnak, mert ha nem hajlandók keresztülvinni a választók akaratát, azok legközelebb megszavazzák az euroszkeptikus, majd ha az sem válik be, az EU-ellenes alternatívát. Az uniós vezetők és tagállamok közti ellentét legfőbb oka, hogy

az Európai Unióban egy kis létszámú ideológiai közösség került szembe a tömeg akaratával.

Az európai vezetők amiatt nem akarnak meghozni bizonyos döntéseket, mert a többség követelése összeegyeztethetetlen az általuk vallott ideológiával. Ennek legszembetűnőbb példája a halálbüntetés visszaállítása, vagy a bevándorlás elleni radikális fellépés kérdése, ami Brüsszelben az emberi jogok és egalitarianizmus ideológiája mentén bukik meg. Egy vezető pozícióban lévő ideológiai kisebbség szembe találta magát a tömeg akaratával, ami előtt, ha nem hajlik meg, az Európai Unió nem demokráciának, hanem egy ideológiai kisebbség által vezetett diktatúrának tekinthető. Ha Brüsszel nem hajlandó keresztülvinni a tagállamok akaratát, és az Európai Unió demokratikus legitimitását veszti, az – nevezzük nevén – diktatúrát jelent. Mégpedig ideológiai alapú diktatúrát, mert az emberi jogok és egyenlőségelvűség – függetlenül attól, hogy épp ezt sulykolja a propaganda – csak egy ideológia a sok közül.

ZöldszemM 2015.09.25. 14:06:35

Egy hazaáruló elmélkedése !

chrisred 2015.09.25. 15:33:29

@John Nethem: Minden tagállamnak jogában áll saját hatáskörben szabályozni a harmadik országból érkező bevándorlás, értve ez alatt az állandó tartózkodásra jogosultság, a letelepedes és az állampolgárság megszerzésének feltételeit. A vonatkozó irányelvek csak az erre vonatkozó minimumfeltételeket tartalmazzák.

Semmilyen hivatalos felmérés nem igazolja, hogy a halálbüntetés hívei az Unión belül többségben lennének. Egyébként a halálbüntetés tilalma nem csak az Európai Unióhoz, hanem az Európa Tanácshoz való csatlakozás feltétele is, tehát az az állítólagos ideológiai kisebbség Oroszországban és Törökországban is diktatúrát gyakorolhat.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.09.26. 00:18:09

@Szvidrigajlov:

Anno volt egy biztosító, G-betűvel kezdődött a neve. Illegálisan, engedély nélkül épített hálózatot és szedett be díjakat az országban. Tömeges volt a jogsértés. Nem kényszerítették ki a jogot, hanem legalizáltak egy állapotot. Egy állapotot, mely éjfél előtt még jogsértés, majd éjfél után hirtelen szabályos lett. - És ez csak EGY példa.

Ha egy állapotot tudtunk legalizálni, egy másikat miért nem? - Ez egy elméleti kérdés, de látni kell: A JOGállami érvek dugába dőltek, elhangzásuk előtt.

bulista 2015.09.26. 08:14:28

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Kicsit másképp - mármint hogy nem pár órával, hanem 20 nappal korábban lőtte agyon Kurt-Werner Schulz NDK állampolgárt egy magyar határőr? Ez sajnos nem változtat azon a tényen, hogy a magyar szakaszhoz fűződik „a vasfüggöny utolsó áldozatának” büszkeségre okot nem adó története. Mint ahogy az sem, hogy a korabeli hivatalos jegyzőkönyv szerint "Schultz dulakodott a határőrrel, akinek véletlenül sült el a fegyvere". Már amennyire hinni lehet az "átkosban" készült hivatalos jegyzőkönyveknek...

Éhes ló 2015.09.27. 08:22:52

@fidesz maszop dk egykutya: no persze.
Szerinted Buktor nem nemzeti.
OK, nem aaz, csak szájkaratézik.
De akkor ki az?

MOCSKOS LIBERÁLISOK TAKARODJATOK AZ ORSZÁGUNKBÓL 2015.09.27. 11:36:35

"A kerítés értelmetlensége ugyan kezdettől nyilvánvaló volt, számtalanszor megírtuk:"

Ez igaz, tenyleg szamtalanszor leirtatok, annak ellenere, hogy a valosagban a kerites 100 szazalekig bevaltotta a remenyeket.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.09.27. 13:02:09

@MOCSKOS LIBERÁLISOK TAKARODJATOK AZ ORSZÁGUNKBÓL:

Az volt a remény, hogy nem Röszkéről, hanem Magyarbólyról és Gyékényesről kell buszoztatni őket? Végül is Gyékényes sokkal közelebb van..........

MOCSKOS LIBERÁLISOK TAKARODJATOK AZ ORSZÁGUNKBÓL 2015.09.27. 13:49:23

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Majd figyeld hogy szarjak ossze magukat a Horvatok, a tobb szaz ezer bevandorlotol, amikor elkeszul a kerites folytatasa.
Ok lesznek azok, akik vegul kenytelenek lesznek beleloni a tomegbe, mikor az illegalis bevandorlok lazongani, orjongeni kezdenek.
Meg nem dontottem el, kinek szurkoljak, a bevandorloknak, vagy a Horvatoknak. :)))))))))))))))))))

megamedve 2017.06.21. 06:18:29

Itt is mindenki keverina fogalmakat. Az EU egy árva darab illegális bevándorlót sem akar idetelepíteni. Kb. 2000 igazoltan menekült, tehát háború, éhínség, halál elől menekülő embert, akinek nem volt választása. Ezek az emberek átmentek a rostán, személyazonosságuk tisztázott, rögzített. Nem illegális bevándorlók.