B1 blogcsalád



Rogán szinte éhezteti Habony exnejét

2015. augusztus 18. - pelikanjozsef

A Fidesz-frakció idén is közzétette, kik adnak kommunikációs tanácsot a Rogán Antal által vezetett képviselőcsoportnak. A névsor nem változott: Huth Gergely, Kaminski Fanny és Várhegyi Attila cégei a kiválasztottak.

Az Országgyűlés honlapjának frissült szerződéses listájából kiderül, hogy bár újra ugyanaz a három kommunikátor adhat tanácsokat a frakcióvezetésnek, aki tavaly,

az idén mindannyiuknak kevesebb jut.

Érdekesség, hogy egy évvel ezelőtt is csak július elsejével indult a cégek megbízása. 

Akkor a Gerilla Press Média Kft., amelyik a magát oknyomozó portálnak nevező Pestisrácok című Fidesz-közeli kiadványt is megjelenteti, 3,8 millióért írhatott háttéranyagokat Rogánéknak. Most csak 2,3 millió forintot kapnak, de nem is az év végéig, hanem csak szeptember 30-áig számítanak a munkájukra.

A Huth Gergely újságíró vezette vállalkozás 2013-ban még 4,4 milliót kapott a Fidesz-frakciótól.

ceckam.jpg

Ezúttal 3,6 millió forinttal kell beérnie december 31-éig Kaminski Fanny cégének, a Kaminski és Buranits Kft-nek. Tavaly ugyanennyi időre még 4,2 milliót kapott az Orbán Viktor bulvárfelelőseként is emlegetett szakember, aki nem mellesleg Habony Árpád munkanélküli tanácsadó volt felesége és gyermekének anyja.

A korábbi bulvárújságíró Rogán és Orbán mellett 

Andy Vajna érdekeit is képviseli a médiában.

(Kaminski a képen Rogánné Celeb Cecíliával látható közeli barátságban.)

A legnagyobb összegű megbízást egy régi Fidesz-káder, Várhegyi Attila cége zsebelheti be: a Prestige Média Kft. 3,8 millióért oszthatja az észt a Fidesz-frakció vezetésének. Viszont tavaly még 4,4 milliót kapott.

A Fidesz egykori pártigazgatóját, az első Orbán-kormány kulturális államtitkárát nemrég a közmédia vezetői posztjára is esélyesként emlegették, ám pozícióit nagyban rontja, hogy 2001-ben jogerősen elítélték hűtlen kezelésért, amit még Szolnok fideszes polgármestereként követett el.

Állami megrendeléseknek azért nincs híján,

Várhegyi dolgozik fideszes önkormányzatoknak és az MTVA-nak is, tavaly pedig az Origó-botrány kipattanásáig a médiacégnek is tanácsokat, illetve a nem cáfolt hírek szerint politikai természetű utasításokat osztogatott.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr567713412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása