B1 blogcsalád



7 dolog, ami Orbán Viktorról kiderült Tusnádon

2015. július 26. - nickgrabowszki

Az európai hatásúnak, világpolitikai, sőt történelmi jelentőségűnek beharangozott idei tusnádfürdői beszéd még a jobboldalon is csalódást okozott. Többet mondott el a magyar kormányfőről, mint a dolgok állásáról. Pedig talán fordítva kellett volna lennie.

Kiderül például Orbánról, hogy

1. Nem érti, vagy nem akarja érteni, hogy Magyarországra nem jelent veszély a migráció

Ha lehet hinni a rendőrségi összesítésnek (és miért ne lehetne), akkor az idén eddig 90 ezer, főként koszovói, szíriai, iraki és afganisztáni migráns lépte át a magyar-szerb határt, miközben a magyarországi menekültszállások kapacitása négyezer fő körüli.

Hol van a különbözet?

Egy részüket már nyilván kiutasította a magyar állam, a többiek viszont továbbálltak Ausztria és Németország irányába. Semmilyen veszélyt nem jelentenek:

nem vesznek el munkahelyeket, áthaladásuk közben jellemzően nem követnek el bűncselekményket és nem konfrontálódnak a magyarokkal.

ovitus.jpg

2. Nem érti, hogy a menekültek nem terroristák

Lehetnek köztük, természetesen. De fundamentalista terrorizmusra sokkal inkább a migránsok másod- és harmadgerenerációja adja a fejét. És jól látszik, hogy ez a másod- és hamadgeneráció se Magyarországra jelentene veszélyt, mert

a bevándorlók nem itt akarnak letelepedni.

Terroristák vagy potenciális terroristák persze a legálisan, a határátkelőhelyeken Magyarországra érkezők között is lehetnek. Mikor fogja az Orbán-kormány leállítani a határforgalmat, lezárni Ferihegyet, és teljesen elszigetelni Magyarországot?

Nincs egyenes összefüggés a bevándrolás és a terrorizmus között, Orbán hazudott.

3. Csúsztat a nemi erőszakról

Orbán idézett egy ENSZ-felmérést, mely szerint a világon - Lesotho után - a bevándorlókkal elárasztott Svédországban a legnagyobb a 100 ezer főre jutó nemi erőszakok aránya (73,6). Ez igaz. De vajon miért nem idézte ugyanabból az adatsorból,  hogy Szíriában a legjobb a helyzet (0,1); miközben a bevándorlókkal szintén elárasztott Norvégiában (26,1) pedig egy fél nagyságrenddel jobbak a viszonyok, mint a svédeknél.

Talán, mert az

nem támasztotta volna alá az előre elhatározott konklúziót.

Ha ugyanis a norvég adattal vetjük össze a svéd számot, akkor világos, hogy az eltérés forrása nem lehet a hasonló migrációs helyzet (az egyik skandináv országba vándorlók kevésbé potensek vagy agresszívek lennének, mint a másikban?), hanem sokkal inkább a svédországi nemi bűncselekmények összesítésének módszertana más, mint szinte bárhol a világon. De akkor nem lenne mivel riogatni.

(A terroristák és erőszaktevők kapcsán azért idecitálnánk a hatályos Btk. 338. §-át.

338. § (1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta.

Kíváncsiak lennénk, hogy egy bíró miként ítélné meg a miniszterelnök mondatait.)

4. Nem kenyere a földrajz

Nicolas Sarkozy bukott francia elnökre hivatkozva Orbán azt állította, az egymilliárd afrikai fenyegeti igazán komolyan Európát: az észak-afrikai országok szétesésével megszűnt az a védvonal, amely megvédte Európát, felfogta az Afrika belseje felől érkező néptömegeket.

Ez persze bekövetkezhet. Vagy nem. De mi dolga ezzel a magyar kormánynak? Ez nem a mi problémánk.

Magyarországot a Délnyugat-Ázsia felől érkező nyugat-balkáni migrációs útvonal szeli át; az Észak-Afrikán át Európa felé tartó bevándorlási hullám eddig se érintette, és valószínűleg ezután se fogja.

5. Mások szuverenitása már nem tetszik neki

Az észak-afrikai potenciális fenyegetés hangsúlyozása csak úgy értelmezhető, ha a saját szuverenitására kényes Orbán másoknak meg szeretné mondani, hogy mihez kezdjenek saját országukban (ti. a bevándorlóikat fojtsák a tengerbe). Lásd még, "erről a helyről üzenjük Angliának".

Orbán egyszerre követel erős Európát és erős nemzetállamokat, ami ellentmondás. Viszont tiltakozik az Európai Egyesült Államok ellen, ami legalább az egyikkel összhangban van. (Az érvelése, miszerint Európának más a struktúrája, emlékeztet Grósz elvtárséra, aki '88-ban azt mondta, nem vezethető be a többpártrendszer, mert "történelmileg így alakult".)

Az európai baloldal azért van a bögyében, mert nemzetekfölötti Uniót akar, és "a bevándorlásban nem veszélyforrást, hanem lehetőséget lát, amely felszámolhatja a nemzeti kereteket". Mondja ezt 2 mondattal azután, hogy kárhoztatta azt, hogy "az EU-nak csak elvei vannak, szuverenitása nincs".

Egyszerűen nem érti,

nem lehet egyszerre szuverenitást követelni az Uniónak és a tagországainak is.

6. Végképp bekadt neki a baloldal

A magyar baloldalt pedig azonosítja az európaival, pedig szó sincs arról, hogy a magyar baloldal (vagy inkább nem-jobboldal) "ma tárt karokkal ölelné keblére az illegális bevándorlókat" (mint Orbán állítja). Ilyet se mértékadó baloldali (nemjobboldali) párttól nem hallottunk, se - egy-két szélsőbalos blogot leszámítva - nem-kormánycsahos orgánumban nem olvastunk.

Sokkal inkább arról van szó, hogy a nemjobboldal

a menekültellenes uszítást, a kriminalizálást és a velük való embertelen bánásmódot utasítja el.

A 2004-es referendum fölemlegetésével Orbán rondán összemossa a kisgyerekes házaspárok visszaküldését háborús övezetbe, ahol az életük is veszélyben van, azzal, hogy a biztos egzisztenciával bíró, veszélytelen környezetben élő magyarok 11 éve nem kaptak még egy utazási okmányt a már meglévő mellé. (Azóta már megkapták, és lám, milyen jó nekik.)

7. A matek nagyon nem megy neki

De "a magyarok nem osztoznak a baloldal szellemi ámokfutásában". Orbán szerint 1 millió 254 válasz érkezett a 8 millió nemzeti uszítási kérdőívből.

  1. Szerinte a magyarok több mint kétharmada tart a terrorizmus erősödésétől.
  2. A magyarok háromnegyede szerint a bevándorlók veszélyeztetik a munkahelyeket.
  3. Négyötödük úgy véli, szigorúbb szabályokra van szükség.
  4. A válaszadók 80 százaléka szerint a migránsoknak maguknak kéne a költségeiket fedezni.
  5. 95 százalékuk úgy válaszolt, a bevándolrás támogatása helyett inkább a hazai ügyek kezelésére, családok támogatására van szükség.

Figyeljünk csak: Orbán egymillió ember véleményét úgy állította be, mintha a "magyarok" mondanák azt, nem pedig a kormánypárti szavazók. A meghosszabbított határidejű, szintén közpénzből finanszírozott, szintén uszító plakátkampány dacára a választópolgárok csak alig nyolcada, 12,5 százaléka küldte vissza kérdőívet.

12,5 százalék = 50 százalék +1? Vagy 12,5 százalék = 100 százalék?

Mondhatja erre a kormány, hogy megtehették volna a többiek is. Hát miért nem tették? Talán azért, mert a "nemzeti konzultáció" egy jogilag nem létező intézmény (szemben pl. a mindenféle választásokkal és népszavazásokkal), a Fidesz és az Orbán-kormány hol közvélemény-kutatásra, hol adatbazis-készítésre, hol propagandára és uszításra használja. Akik visszaküldték a kérdőívet, azok elfogadták Orbánék álláspontját, jellemzően egyetértenek a Fidesszel, ők alkotják a törzsmagot.

De az mégis cinikus pofátlanság, hogy ezt az alig egymillió, sőt, az egyetértőket tekintve 700-800 ezer embert Orbán a magyarok egészével azonosítja.

(Kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr47654126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

monddazigazatmar 2015.07.26. 14:55:20

@morpho: Olvass vissza, te istenbarma.
Tessék
"A hívek meg beszopták és itt kommentelik a sok hülyeséget, valós információk, személyes tapasztalatok nélkül.
Erre mondják, hogy ügyes. Addig sem a hárommmillió szegényről, az összeomló egészségügyről, "

Sötétség hercege, te :D::D
Kell nekem saját tapasztalat ahhoz, hogy mondjuk féljek a cápától? Tehát csak az aggódhat, akit már megharapott, a többi az úszkáljon közöttük.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.26. 14:56:41

@csoio csagasz: A baloldal gyuloli a sajat nepet. En liberaliskent orulok, hogy a magyarok es a lengyelek, romanok is megtalaljak a szamitasukat nyugaton, legalisan. Annak is orulok, ha valaki mosogatni vagy pizzafutarkodni megy ki, ha neki az elorelepes a magyarorszagi kozmunka utan, akkor menjen (valoban elorelepes egyebkent).
Orulok, hogy a magyar legalisan mehet, orulok, hogy vissza is terhet, ha akar. Egyikre se kell kopkodni.
Az illegalis bevandorlok elleni harc azert is fontos, mert ezzel a nyugaton elo tobb millio kelet-europai erdekeit is vedjuk. A magyar baloldal nem fogja fel, hogy az illegalis bevandorlok patyolgatasaval meg az amugy nem Orban-fan nyugati emigrans magyarokat is maga ellen hangolja. Nem veletlenul van a nyugatra koltozott magyarok kozt is tobb jobbikos meg fideszes, mint ballib.

morpho 2015.07.26. 15:20:18

@monddazigazatmar:
Ezekkel az "istenbarma" ócska dumával nálam nem sokra mész. Nem kell visszaolvasnom, mert emlékeztem a kérdésre, ami ez volt:
Kell nekem saját tapasztalat ahhoz, hogy mondjuk féljek a cápától?
A válasz: Igen, kell.
Így tiszta?

morpho 2015.07.26. 15:25:47

@monddazigazatmar:
Attól amúgy tekintsünk el, hogy a felvetésem lényegi része valahogy elkerülte a figyelmedet, de ez tipikus narancskullancs stílus, nincs benne semmi új!

monddazigazatmar 2015.07.26. 15:37:08

@morpho: Ok. Tehát akit még nem harapott meg cápa, kutya, oroszlán, nem rázott meg áram, annak nem kell tartania tőlük, ezek nem veszélyes dolgok.
Rendben. Van még ilyen liberó bölcsességed, a saját tapasztalatról?

Mi volt a lényegi része a felvetésednek?
Hogy pontatlan információk és saját tapasztalat nélkül rettegnek a narancsok. Ja. Tényleg nem tudom, hogy hány botütést kap Szaud Arábiában egy vezető nő, vagy hogy hány 13 év alatti lányt erpszakaoltak meg eddig idén a svéd bevándorlók.
Csak a pontos információk meg a saját tapasztalat számít.
Na, akkor pontosan hány mérnök és fogorvos jött át eddig a határon?

monddazigazatmar 2015.07.26. 15:41:31

@morpho:
Egyébként te isten marhája, az egész emberiség történelme pont a megszerzett és továbbadott tudásra épül.
Megette az ősember a bogyót, fosott tőle, nem evett többet, és erről szólt a többinek is. Talált egy állatot ami megharapta, vagy megcsípte akkor szólt a többinek, hogy azzal jó lesz vigyázni. Ez így meg néhány százezer éve, de hálisten jött morpho, aki bölcsen kinyilatkozta, hogy ez hülyeség, a saját tapasztalat ami számít.

Paul Summers 2015.07.26. 16:08:54

Bezzeg a kurva anyádnak minden megy, a matek, a logika, de még a szopás is.

Álom Polgár 2015.07.26. 16:27:16

A matek másnak sem megy, meg a cikk szerzőjének sem.
Különösen akkor nem fog, ha tényleg visszaküldik a peremvidékre a bevándoroltakat. Akkor szeretnék felajánlásokat hallani, ellátásra, lakhatásra vonatkozóan. Már azoktól akiknek az idegen szebb.
Fellendülést csak azokban az országokban hoz a bevándorló, ahol van számának, képzettségének megfelelő számú munkalehetőség.
Hagyjuk már Mo-ra vonatkozóan azt, hogy ez lendít valamit is, bődületes hülyeség. Itt ahol képzettséggel sem könnyű az élet.
Általában nem képzettségfüggő a megélhetés, hanem azon múlik, hogy saját vállalkozást viszel, vagy beo vagy.

Pipas 2015.07.26. 18:24:17

"1. Nem érti, vagy nem akarja érteni, hogy Magyarországra nem jelent veszély a migráció"

Igen erős kijelentés, gyakorlatilag lehetetlen bebizonyítani. Igazából az elmúlt hetekben néhány abszolút légbőlkapott kifogáson kívül fel sem merült semmit, ami még csak meg is kísérelné bizonyítani ezt.

"Egy részüket már nyilván kiutasította a magyar állam, a többiek viszont továbbálltak Ausztria és Németország irányába. Semmilyen veszélyt nem jelentenek"

1) Abból, hogy elhagyták az országot még nem következik, hogy nem jelentenek veszélyt, hiszen bármikor visszatoloncolhatják őket.

2) Abból, hogy akik eddig bejöttek nem jelentenek veszélyt nem következik, hogy maga a bevándorlás nem jelent veszélyt, hiszen lehet, hogy holnap jönnek azok, akik veszélyt jelentenek.

3) Az, hogy akik eddig jöttek és itt maradtak nem csináltak semmi károsat nem jelenti azt, hogy nem jelentenek veszélyt.

4) A kiutasítás nem megoldás addig míg nincs kerítés és nem tudjuk *bizonyítani*, hogy az adott határsértő honnan jött, hiszen hova is "utasítanánk ki". A kiutasítás csak akkor jelenthet megoldást, ha a határsértőt át tudjuk adni egy másik államnak, azt pedig csak akkor tudjuk megtenni, ha bizonyítani tudjuk, hogy onnan származik vagy onnan lépte át a határt.

A lényeg azonban az, hogy a "veszélyt jelent" kifejezést máshogyan értelmezi a liberális állampolgár és a nemzetvédelem, bármely ország nemzetvédelme.

A veszélyt jelent az állampolgár számára azt jelenti, hogy az illető gonosz, rossz szándéka van, valami gonosz dologra készül mégpedig szándékosan.

A nemzetvédelem számára a "veszélyt jelent" (azaz inkább "kockázatot jelent") azt jelenti, hogy kárt képes okozni.

Ha odaadod a barátodnak a lakásod kulcsát, akkor az kockázat, veszély. Persze, megbízol benne, de az már egy másik kérdés. Az országot nem lehet úgy megvédeni, hogy "megbízunk" ismeretlen emberekben és azt mondjuk, hogy "nem jelentenek veszélyt".

Szóval nem, a Zorbán igenis érti miről beszél, a blogger nem érti. Nem meglepő, hiszen még nem volt felelős miniszterelnök, nem kellett felelősen gondolkodnia egy ország biztonságáról. Kibic...

Pipas 2015.07.26. 18:32:58

"2. Nem érti, hogy a menekültek nem terroristák"
"Lehetnek köztük, természetesen."

Senki sem mondta, hogy minden menekült terrorista, azt meg, hogy lehetnek köztük maga a szerző is belátja. Ha lehetnek köztük terroristák, akkor veszélyt jelentenek.

Képzeljük el a következő beszélgetést:
-- Szerdán beugranánk páran haverok hozzád sörözni...
-- Ok.
-- Pár haverral, akiket te nem ismersz.
-- Ok.
-- Semmilyen veszélyt nem jelentenek.
-- Rendben, veszek sós mogyit.
-- Természetesen lehetnek köztük gyilkosok...
-- Mi?!

Továbbá képzeljük el, hogy van egy EU ország, ahová tízezrével mennek be az arabok mindenféle határellenőrzés nélkül. Képzeljük el az arab országok titkosszolgálatait, terrorista szervezeteit.

És akkor most képzeljük el mekkora esély van rá, hogy úgy döntenek pusztán jópofaságból egyetlen egy emberüket sem küldik beszivárogni az adott országba.

Még az index újságírója is beszivárgott velük!! Könyörgöm, gondolkodhunk már!

Medgar 2015.07.26. 19:12:50

Érdekes ami "baloldali" "liberális" "értelmiségi" körökben folyik a bevándorló kérdés kapcsán. Miközben oldaltól függetlenül minden minden gondolkodni képes ember belátja, hogy a menekült kérdés mekkora probléma, a liberális oldal vezérei illetve a hozzájuk kapcsolódó pár százas kemény mag mindenáron az ellenkezőjéről próbál minket meggyőzni. Ezzel az a baj, hogy minden kinyilatkozásuk a témában jövőbeli kormányváltás esélyét csökkenti.

csoio csagasz 2015.07.26. 19:19:09

@monddazigazatmar:

A cápa jó példa. Pontosan ugyanazt a megvezetett, buta tömeget jelképezi a cápától való félelem, amit a baltás csúti takonygerincű gané is meg tud vezetni hasonló félinformációk alapján.

Zoltán Böszörményi 2015.07.26. 19:56:20

@monddazigazatmar: A Honfoglalás igenis bevándorlás volt, méghozzá gazdasági, ha lehet hinni újabb keletű történelmi kutatásoknak. Egyszerűen kimerültek a legelők, kényszerűségből továbbköltöztek eleink nyugatabbra keletről. De a letelepedés is kényszerűségből volt, nyugatra tovább azért nem mehettünk, mert a hun taktikára (kisebb csapattal támadás, színleg menekülés, rejtőzködő főerővel bekerítés) még jól emlékeztek nyugati szomszédaink, így nekünk már nem dőltek be. A bűncselekmények elkövetése is ott van: Szt. Gallen kifosztása, de a monda szerint az elfogott Lehel is csellel ölte meg a német császárt, ami kvázi a fennálló törvényes rend megdöntésére irányuló kísérletnek is felfogható. Vesd össze ezt Orbán saját szavaival...

A beilleszkedés sem ment simán, lásd a polgárháborút, amire Magyarországot alapították: István Koppány elleni harca. Apropó, a Szent Jobb azért maradhatott meg, mert Istvánnak, mint a régi rend árulójának halála után levágták a kezét, amit a papok megszereztek és balzsamozással konzerváltak. Vagy a német-római császárság által indított nem egy támadás. Kinek a hajóit kellett Zotmundnak vagy Búvár Kundnak megfúrnia?

Bértrollnok vagy, de még a történelemmel sem vagy tisztában. Mindenki magából indul ki. Ezek szerint azért félsz a bevándorlóktól, mert mi magunk is azok voltunk.

További példák bevándorlók által végzett nagyívű munkákra:

Neumann János. Pont a ma újra "nagyra értékelt" Horthy rezsim alatt vándorolt be. Az USA-ba. Ott végezte munkásságát és nem kis része volt a zsidóüldöztetéseknek abban, hogy hogy nem is gondolkodott a hazatérésen, és egyik interjújában elutasította, hogy magyarnak vallja magát!

Bíró László, a golyóstoll feltalálója. Szintén zsidó származású. Magyarországon nem kellett a találmánya, Franciaországban szabadalmaztatta 1938-ban. Sok helyen ma is "biro" a golyóstoll neve. en.wikipedia.org/wiki/L%C3%A1szl%C3%B3_B%C3%ADr%C3%B3

Innen is lehet elsőgenerációs híres magyar bevándorlókat nézegetni:
hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%ADres_magyar_sz%C3%A1rmaz%C3%A1s%C3%BA_szem%C3%A9lyek_list%C3%A1ja

Van egy kis mintázat abban, hogy nem becsüljük meg a független gondolkodókat, mert a hatalomnak ez nem fekszik. De ha már elmentek és híresek lettek, akkor magunknak követeljük a hírnevüket. A hatalom félelme a bevándorlóktól szintén a függetlenül gondolkodók megjelenése miatt van.

A hozzánk bevándorlók legnagyobb része nem a háborús övezetekből, hanem egyetemistaként érkezik és itt marad, praktizál.

Másod- vagy harmadgenerációs bevándorló volt az a srác, akinek a barátnőjének arcát úgy helybenhagyták Szegeden nemrég. Ha a harmadik generáció még nem számít magyarnak, akkor semennyi sem. Elkerülve a kettős mércét, kezdjük magunkkal a kiutasítást. Van az őseid között tatár 1241-42-ből? Tatár, haza! Esetleg III. Béla által betelepített német? Irány Németország. De biztos van az őseid között török, végtére is 150 évig voltak itt, és nem csak adót szedtek. Vendégmunkás vagy, tűnés.

Zoltán Böszörményi 2015.07.26. 20:05:37

@Pipas: "nem kellett felelősen gondolkodnia egy ország biztonságáról. Kibic..." Egy felelős miniszterelnök nem dilettánsokat bíz meg a különböző feladatok ellátásával. Lázár éppen a minap dicsérte meg az Ukrajnában dolgozó hírszerzőinket NYILVÁNOSAN. Amivel, ha nem is halálra, de kiutasításra ítéltette őket, az idióta. És aki idiótákat alkalmaz, ugye...

Pipas 2015.07.26. 20:19:59

@Zoltán Böszörményi: "Ezek szerint azért félsz a bevándorlóktól, mert mi magunk is azok voltunk."

Nerm azért félnek az emberek a bevándorlóktól, mert maguk is bevándorlók, hanem azért, mert akik jönnek, azok kitúrják, kiirtják, kipusztítják azokat, akik már ott vannak.

Ahogy mi is legyaktunk mindenkit amikor ide jöttünk minket is le akarnak gyakni azok, akik ide jönnek. Nem félni tőlük csak mert mi is idejöttünk olyan lenne, mintha nem félnénk azoktól, akik erőszakkal be akarnak költözni hozzánk csak azért, mert ugyanaz a ház tetszik nekik is mint nekünk.

"Ha a harmadik generáció még nem számít magyarnak, akkor semennyi sem."

Ez kötülbelül olyan bölcs, mintha azt mondanád, hogy ha három ezer forint nem elég egy kocsira, akkor semennyi sem. Semmi alapja nincs.

"Van az őseid között tatár 1241-42-ből? Tatár, haza!"

Nem arról van szó, hogy bárkit haza akarunk küldeni, arról van szó, hogy nem akarunk mindenkit beengedni.

"Vendégmunkás vagy, tűnés."

Baromi egyszerű ám ez, nem kell túlmisztifikálni. Magyar állampolgár vagy, itt maradhatsz. Nem vagy magyar állampolgá, akkor csak vendégségbe jöhetsz. Megértem, hogy neked jobban tetszene elmosni a határvonalat e kettő közt, de azért a különbség igencsak nyilvánvaló ám!

"A hozzánk bevándorlók legnagyobb része nem a háborús övezetekből, hanem egyetemistaként érkezik és itt marad, praktizál."

Ez meg nem igaz.

"További példák bevándorlók által végzett nagyívű munkákra:"

Tök felesleges a bevándorlók nagyszerűségeit méltatni, mert nem arról van szó. Csak azért, mert a bevándorlók 0,01%-a nagyszerű művész, kitűnő orvos vagy korszakalkotó tudós, nyilván nem fogunk 15 millió afrikait befogadni.

Az USA sem tenné, nem ettek meszet. Ha majd egy Neumann jelentkezik a határátkelőn a publikációs listáját meg az útlevelét lobogtatva, akkor azt majd beengedjük. Épp úgy mint az USA.

Pipas 2015.07.26. 20:25:25

@Zoltán Böszörményi: "az Ukrajnában dolgozó hírszerzőinket NYILVÁNOSAN. Amivel, ha nem is halálra, de kiutasításra ítéltette őket, az idióta."

Ha az ukránok tudják kik a hírszerzők, akkor nem kell nekik a nyilvános dícséret, kiutasítják őket amúgy is. Ha meg nem tudják kik a titkosügynökök, akkor meg úgysem tudnak mit csinálni.

Nem olyan bonyolult ez...

Zoltán Böszörményi 2015.07.26. 20:28:18

@Pipas: " "Ha a harmadik generáció még nem számít magyarnak, akkor semennyi sem." Ez kötülbelül olyan bölcs, mintha azt mondanád, hogy ha három ezer forint nem elég egy kocsira, akkor semennyi sem. Semmi alapja nincs. "

Ezt alkalomadtán írjátok meg plakáton is, hogy legközelebb a csőcselék ne essen neki magyar állampolgároknak, jó?

Nem kellene inkább mindenkit EMBERNEK nézni? Vagy ha már a Fidesz-KDNP állítólagos keresztény kurzusa van, akkor ajánlom figyelmetekbe az Mt 25,31-46 részt.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.07.26. 20:29:31

Nem vágom ezt a hisztit a kerítés körül. Inkább az a fura h eddig nem volt. Elvégre a határ egy zárt vonal amin nem lehet átsétálni. Erre a célra a határátkelőhelyeket kell használni. Ott meg vagy beengedik az embert, vagy nem. Ha nem, tessék odamenni, ahol beengednek.
Menedékért folyamodni emberi jog, ezt a határátkelőhelyeken kell megtenni. Egy országba illegálisan behatolni nagyon nem az, sőt menedéket kapni sem.

Pipas 2015.07.26. 20:35:51

@Zoltán Böszörményi: "Nem kellene inkább mindenkit EMBERNEK nézni?"

Minden embernek van kulcsa a kocsidhoz? Miért? Lakásodba bemehetek amikor nem vagy otthon? Miért? Nem lehetne mindenkit EMBERNEK nézni? :)

Pipas 2015.07.26. 20:39:25

@Zoltán Böszörményi: "Valóban nem bonyolult."

1) Lesz@rom a lázárt, soha nem volt szinpatikus, egy pökhendi kis szemétláda, úgyhogy ne várd, hogy védem. Nem tudom honnan vetted, hogy kedvelem az ürgét, bár van egy gyanúm. Egyszerű emberek úgy gondolkodnak, hogy vagy akarok 20 millió afrikait a dunántúlra vagy szerelmes kell legyek a lázárba. Én úgy döntöttem egyik sem.

2) Most komolyan, egy indexes cikkre hivatkozol? :D Nagggyon gááááz! :D :D

Zoltán Böszörményi 2015.07.26. 20:48:35

@Réka ‎: A határzár MAGYAR területen épül, és ha már a bevándorló a kerítés túloldalán van (magyar területen) akkor a hatályos EU egyezmények szerint itt ellátásban (és igény szerint nyugatra tovább utaztatásban) kell részesülnie. Ez megint csak egy porhintés és fölösleges pénzköltés, haveroknak visszacsúsztatással. Ha igazi vasfüggönyt akarnának, akkor a két ország közötti senki földjén vagy annak határán épülne a kerítés. Talán Orbán is szeretne egy vasfüggönyt idővel elbontani, hogy ha már Horn Gyulára emlékeznek nyugaton a német egyesítés miatt, rá legalább emlékezzenek a szerbek. Valamint igen, teljesen igazad van, a határátkelőknél is be lehet jönni és menedékjogot kérni. Onnantól ráadásul már nem illegális a bevándorló.

Pipas 2015.07.26. 21:00:10

"A határzár MAGYAR területen épül, és ha már a bevándorló a kerítés túloldalán van (magyar területen) akkor a hatályos EU egyezmények szerint itt ellátásban (és igény szerint nyugatra tovább utaztatásban) kell részesülnie. Ez megint csak egy porhintés és fölösleges pénzköltés,"

Közismert politikai propagandaszöveg, nem más. Nyilván te sem vagy szakember, szakértő a témában és akitől ezt a dumát hallottad az sem szakértő. Mondjátok, hogy emiatt nincs értelme a kerítésnek, de persze nem értetek hozzá.

Példa: ha a kerítés túloldalán van, akkor lehet tudni, hogy szerbiából jött, bizonyíték van rá. Így aztán szerbia nem tagadhatja le, oda ki lehet toloncolni... hacsak szerbia nem akarja felrúgni a vonatkozó megállapodásokat.

Tehát ha van kerítés órákon belül vissza lehet küldeni. Ennyi.

Vagy le lehet fújni könnygázzal, mert be nem jegyzett tüntetésen vesz részt és szépen végig lehet nézni, ahogy visszaszalad szerbiába.

monddazigazatmar 2015.07.26. 21:02:06

@csoio csagasz: Ja ok. A cápa jóbarátod, nem bánt. Vega. Menj is ússz velük, csak előbb csepegtess egy kis vért a vízbe.

Zoltán Böszörményi 2015.07.26. 21:02:23

@Pipas: Lázárt Orbán tette abba a pozícióba, ahol most van, nem? Minden kárért amit a kinevezett emberei okoznak, Ő IS FELELŐS.

"Minden embernek van kulcsa a kocsidhoz? Miért? Lakásodba bemehetek amikor nem vagy otthon? Miért? Nem lehetne mindenkit EMBERNEK nézni? :)" És én hozzád? :-D De nem erről van szó. Lehet segíteni lakhatásban és munkára találásban. Van egy csomó ugaron hagyott föld meg már kihasználatlan terület, köszönhetően Antall Józsefnek, akinek regnálása alatt elsorvadhatott a magyar mezőgazdaság jó része, cukorgyárak ki lettek árusítva, stb. De vannak olyan munkák amit nem hogy nem munkát vesznek el, hanem piacot bővítenek. Milyen jól is tud esni egy gyros a bevándorlók elleni demonstráció után, nem? :-D

Pipas 2015.07.26. 21:03:23

@Zoltán Böszörményi: "Ha igazi vasfüggönyt akarnának, akkor a két ország közötti senki földjén vagy annak határán épülne a kerítés"

Marhaság, határzárat minden ország a saját területén épít. Olyan meg, hogy "senki földje" legtöbbször csak a népmesében létezik. Ha nem így lenne, akkor már régen odaköltöztem volna és bejegyeztem volna adóparadicsomnak. :D

Pipas 2015.07.26. 21:05:04

@Zoltán Böszörményi: "Minden kárért amit a kinevezett emberei okoznak, Ő IS FELELŐS."

Engem nem érdekel, hogy te miben tartod felelőst Orbánnal, keresd fel és beszéljétek meg. Vagy jelentsd fel. Kit értdekel?

Én csak annyit mondtam, hogy a bevándorlók valós veszélyt jelentenek, kerítés kell, sőt, ha rajtam múlna, akkor aknazár is lenne.

Pipas 2015.07.26. 21:10:28

@Zoltán Böszörményi: "De nem erről van szó. Lehet segíteni lakhatásban és munkára találásban."

Sagíts! Ki a csoda tart vissza? De akkor vedd a nevedre a csávót, mert nem szeretném, ha megunnád hat év után és nekem kellene etetnem! :)

Olyanok vagytok mint a gyerek, aki a kivert kutyát be akarja fogadni. Nem ő akarja etetni, nem ő fogja oltásra vinni meg szobatisztaságra nevelni, sőt egy hét múlva sétálni sem viszi le, de attól még hisztizik, hogy "szegény kiskutya" meg "segítenünk kell".

"Van egy csomó ugaron hagyott föld"

Tied? Akkor? Csak azért adjuk oda, mert éppen nem használjuk? Az meg már milyen logika?

monddazigazatmar 2015.07.26. 21:12:43

@Zoltán Böszörményi: A Honfoglalás igenis bevándorlás volt -
Lófaszt. AZ honfoglalás volt. Fegyveresen bejöttek a területre, és elfoglalták. Idióta vagy, ha szerinted ez ugyanaz mint ami itt zaljik.

A hun taktikára még emlékeztek -
Kalandozások kora megvan? Száz évig terrorizáltuk Európát azzal a taktikával.

De ugye a legfontosabb kérdés, hogy látsz itt avarokat? Hogy megmaradt a kultúrájuk, nyelvük meg minden, mi? Most speciel mi vagyunk itt, és ide akarnak bejönni.

Bértollnok az anyád picsája. Hogy az anyádba jön össze egy hadjárat meg a jelenlegi bevándorlás. Mi az, hogy Konrád császár megölése a rend megdöntésére irányuló kísérlet?
Utána kikiáltották a köztársaságot?

"A hozzánk bevándorlók legnagyobb része nem a háborús övezetekből, hanem egyetemistaként érkezik és itt marad, praktizál."
Aham. Ezek a határon mind egyetemistán nyolcvanezren.

Ja, és figyelj csak faszfej. Tatár ugye itt nem telepedett le. Akit a király, vagy királynő idetelepít az szerinted bevándorló? Azokat ugye hívta ide a király, földet vagy adókedvezményeket adott nekik.
Ezeket most itt mégis ki hívta?

monddazigazatmar 2015.07.26. 21:34:53

@Zoltán Böszörményi: (magyar területen) akkor a hatályos EU egyezmények szerint itt ellátásban (és igény szerint nyugatra tovább utaztatásban) kell részesülnie.

Igen. Mert így van ez. Magyar területen bárhol is van, ellátásban kell részesülnie. Ha a Városligetben van, vagy a Pilisben, vagy a Hortobágyon, ha a határon a kerítés tövében, ott helyben kell teremnie egy ellátónak.
Na, ülj le fiam, hülye vagy mint a föld.

Zoltán Böszörményi 2015.07.26. 21:56:58

@monddazigazatmar: "A Honfoglalás igenis bevándorlás volt -
Lófaszt. AZ honfoglalás volt. Fegyveresen bejöttek a területre, és elfoglalták." - A nomád népek persze hogy fegyveresek voltak, azzal is tudták az állataikat megvédeni.

"A hun taktikára még emlékeztek -
Kalandozások kora megvan? Száz évig terrorizáltuk Európát azzal a taktikával." Na végre, valaki kezd utánaolvasni a dolgoknak.

"De ugye a legfontosabb kérdés, hogy látsz itt avarokat? Hogy megmaradt a kultúrájuk, nyelvük meg minden, mi? Most speciel mi vagyunk itt, és ide akarnak bejönni." Nem is biztos, hogy voltak "avarok", van néhány zavaros rész a történelemben.

"Mi az, hogy Konrád császár megölése a rend megdöntésére irányuló kísérlet? Utána kikiáltották a köztársaságot?" Nem, de egy uralkodó meggyilkolása egyértelműen puccsnak minősíthető, és mint ilyen, a fennálló rend megdöntése. Ezt hoztam párhuzamba azzal, hogy a Ti táborotok a demokratikus ellenzék tevékenységét is ennek minősítette. De bezzeg a 2006-os TV székház ostroma után Orbán hogy meghúzta magát, nem mert a feltüzelt tömeg élére állni. Túlnyerte magát, de nem volt biztos benne, hogy irányítani tudja őket. Amikor a törvényes rendőrség újra rendet tett, utána mert megszólalni, de a rendet védőknek nem volt köszönet.

"Aham. Ezek a határon mind egyetemistán nyolcvanezren." Jó, ennek nem néztem korábban utána A 2013-14-es évben 320 ezer beiratkozott egyetemista volt, a cikk úgy aposztrofálta, hogy megint esett a hallgatók száma. Ennek kb. 6-8 százaléka keményen fizető külföldi diák. (28-30 ezer) Mondjuk a fele nem megy haza, azaz kb. 15000 itt fog dolgozni. A fizikai munkások és közalkalmazottak munkáját tőlük ne féltsétek, annál ők okosabbak.

Sajnos, az említett veszélyeztetettek közül a Fidesz jóvoltából sokan ma közmunkások. Igen, a közalkalmazottak közül is sokan. Ismerőseim körében is volt olyan (anyakönyvvezető!!!) akit a Fidesz munkaügyi törvényeit kihasználva elbocsátották, majd rendes bér helyett a közmunkás éhbérért alkalmazták újra, és nem ő volt egyedüli ilyen helyzetben ugyanott. Vérlázító.

A tatárok itt voltak 1241-ben és '42-ben, mondjuk egy-másfél évig. Szerinted nem hagyták itt a genetikai lenyomatukat?

"Akit a király, vagy királynő idetelepít az szerinted bevándorló?" Igen, ők bevándorlók voltak. A motiváció, hogy miért jöttek ide, másodlagos kérdés.

"Ezeket most itt mégis ki hívta?" Háborús övezetből menekültek. Az MTA jelenlegi történelmi álláspontja szerint a magyarok a besenyők elől menekülve jöttek ide, vagyis ugyanebben a helyzetben voltunk, mint most a közel-keletről menekülök. Ezt alternatív történészek megkérdőjelezik, akár a katonai erő feltételezett mérete, vagy a már említett kimerített legelők miatt történt migrálás(már megint ez a szó!) elmélete alapján.

Larry Silverstein 2015.07.26. 21:57:33

@Zoltán Böszörményi: 'A határzár MAGYAR területen épül, és ha már a bevándorló a kerítés túloldalán van (magyar területen) akkor a hatályos EU egyezmények szerint itt ellátásban (és igény szerint nyugatra tovább utaztatásban) kell részesülnie.'

Idézheted is az egyezményeket...:) Még neked sincs jogod semmilyen ellátásra egy másik EU tagállamban, ha ülsz egy kerítés tövében, gondolkozz már! De még otthon se. Ha ülsz az árokparton, köteles neked a kormány kaját vinni? Hol élsz te?

Zoltán Böszörményi 2015.07.26. 22:15:27

@Pipas: "Olyan meg, hogy "senki földje" legtöbbször csak a népmesében létezik." Kérdezz meg egy határőrt, nekem van a családban. :-) Ha van két ország között határzár, akkor a két kerítés közötti rész senki földje, megegyezés (vagy háborúshoz közeli viszony) miatt a két ország egyike sem használja. Pl. nem mehetsz oda, hogy duty free shop-ot nyiss, ami igazán kár. ;-( :-D

" Ha nem így lenne, akkor már régen odaköltöztem volna és bejegyeztem volna adóparadicsomnak." Az ötlet elsőségéről lekéstél, de ha találsz másik helyet ahol megteheted, hajrá. :-D Liberland Szabad Köztársaság néven egy vitatott területen mikroállamot kiáltottak ki nem régen. A helyzet pikantériája éppen abban áll, hogy sem Szerbia, sem Horvátország nem akarja magáének vallani a területet, ezt használta ki egy üzletember. De ők sem az elsők. Van kb. 400 ilyen a Földön, és egyik "rendes" ország sem ismeri el egyiket sem hivatalosan.

Hannibal ante portas 2015.07.26. 22:25:05

Na végre, még egy gyöngyszem. Felsorolsz 7 pontot, és mind a hétben szamárságokat firkálsz. A nagy erőlködésnek aranyér a vége, vigyázz.

Larry Silverstein 2015.07.26. 22:26:33

@Zoltán Böszörményi: Ne kínlódjál.

A menekültek helyzetéről szól az egyezmény. A kerítés tövében lebzselő füstösök nem menekültek. Az egy státusz amit el kell(ene) intézniük.

Hannibal ante portas 2015.07.26. 22:27:34

Szóval a legszebb az egészben az a kontraproduktivitás, amivel dolgoztok. Hangyaszorgalommal gyűjtitek a következő 2/3 - ot.

Zoltán Böszörményi 2015.07.26. 22:48:17

Érdekes, hogy senki más nem meri saját nevét vállalni.

@Larry Silverstein: Nem semmi, hogy ennyi idő alatt végigolvastad. Mellesleg a menekült fogalmát, a menekültek jogait és kötelességeit tartalmazza. A menekültek joga pl. a fizetett munkavállalás.

Emiatt a kormány plakátolása a magyar munkahelyek elvételéről színtiszta uszítás. Ennek eredménye a szegedi esemény. A közösség elleni izgatás bűntett, és a menekültek a törvény etnikai cikkelye alá esnek.

Larry Silverstein 2015.07.26. 22:55:32

@Zoltán Böszörményi: Nem kell senkinek sem egy illegális bevándorló sem Európában, sem Magyarországon. Igy teljesen mind1, mit plakátol a kormány. A cél helyes.

Dehogy olvastam végig. Már a cím is elárulja hogy az előbb hazudozni próbáltál.

Azon pörögtél ugyanis, hogy mivel a kerítés magyar területen van, ezért aki a kerítésnél letelepszik, annak jogai vannak, nekünk meg kötelezettségeink.

Erre kértem idézetet. Te nem idéztél semmit, mert hát nem olvastad a címet se, így nem tünt fel hogy az egyezmény a bevándorlók státuszáról szól. De bevándorló az, akit a magyar állam bevándorlónak ismer el, nem az aki idepofátlankodik.

monddazigazatmar 2015.07.26. 23:23:43

@Zoltán Böszörményi: A nem nomád népek is fegyveresek voltak.
Miért próbálsz összemosni dolgokat, amiknek semmi közük egymáshoz.
Van bevándorlás - egy adott országba költözöl, ha beengednek, asszimilálódsz, betartod a törvényeket stb.
Meg volt a Honfoglalás, ami gyakorlatilag fegyveres megszállás volt és letelepedés. HOzták a törvényeket szokásokat. Lófasz nem maradt az avarokból.

Tudod, nem kell utánaolvasni, vannak dolgok amiket tudnak az emberek gugli nélkül is. Az ilyen emberek pedig nem írnak le olyan marhaságot, hogy a 450-ben alkalmazott hun taktikára emlékeztek 985-ben, de azért 70 évig Ausburgig nem kaptak ki a honfoglalók.

"Nem is biztos, hogy voltak "avarok", van néhány zavaros rész a történelemben."
Ja. De főleg a te fejedben. HA voltak avarok akkor eltűntek köszönhetően a honfoglalóknak. Ha meg egy üres medence volt itt, akkor milyen bevándorlásról próbálsz magyarázni?

Az uralkodó megölése nem a rend megdöntése. A rend akkor dől meg, ha utána más államforma jön létre, de szerintem hagyjuk a filozófiai meghatározásokat. Háborúban álló feleket ne hasolítgass se forradalomhoz, se tévéostromhoz.
Én egyszer nem hallottam, hogy a demokratikus ellenzékre azt mondták volna, hogy puccsot hajtottak végre, de ennek aztán végképp semmi köze semmihez.

A 2012-2013-as tanévben a külföldi diákok száma 18 ezer sem volt. Semmi statisztika nincs arról, hogy mennyien mennek ebből haza szerintem jóval több mint a fele, és külföldinek minősülnek a szlovák, román és ukrán állampolgárok is. De ezeknek megint mi a bús fasz köze van az illegális bevándolókhoz?
Az anyakönyvvezető ismerősöd története abszolút nem érdekel, mellesleg el sem hiszem. Ennek sincs semmi köze a bevándorlókhoz.

Te balfasz, ha fel is csináltak a tatárok nőket, a megszületett gyerek szerinted bevándorló? Neked teljesen elment az eszed.
Az irányított betelepítés pedig nem bevándorlás.

És mutasd már meg a térképen, hogy Koszovóban milyen háború van.

Pipas 2015.07.27. 05:27:40

@Zoltán Böszörményi: Pontosan! Ahogy mondtam, a "senki földje" nagyon rutka dolog.

jogalany 2015.07.27. 05:51:21

A cikkíró jócskán elfogult és Orbán fóbiás.
Aki hozzánk ér az már nem menekült. Menekült lehetett Törökországban, vagy úszva Görögöknél. De nálunk már nem az. Aki velük szimpatizál fogadjon be egy családot a saját otthonába és etesse, itassa, mosson rájuk.

chepunk 2015.07.27. 08:39:56

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Ja nem jöttél rá, na mindegy! Terroristának nem kell menekültnek lennie, hogy eljusson a műveleti területre, mert a mögötte álló szervezetek, államok, úgyis eljutattják ahova akarják. Tehát ha az IS terrorizálni akarja az országot akkor az vagy szépen leszáll a repülőröl, vagy egy már az EU-ban született 3. generációs hülyegyerek szépen idekocsikázik. tehát ez a menekültes terroristázás a legnagyobb bullshit. De nem baj a világ legokosabb magyarjai vidáman gurigáznak vele...

leponex 2015.07.27. 08:44:42

@nickgrabowszki,
ne haragudj meg, ne beszéljünk mellé
nem hülyeséget beszélsz, hanem magad vagy a hülyeség egy implementációja

implicite azt állítod, hogy az Unió azért hozta létre a szigorú schengeni határőrizeti rendszerét, hogy bárhol bárki bármikor átléphesse a határát, oda menjen ahova akar ...

akkor meg minek a közös európai határőrizet?

de hogy nem egy ki nem kényszerített hiba, hanem rendszerszintű nálad a hülyeség:

ezt írod az Európára váró tömeges afrikai 'menekültáradatról'

'Ez persze bekövetkezhet. Vagy nem. De mi dolga ezzel a magyar kormánynak? Ez nem a mi problémánk.'

Amennyire az Unió tagjai vagyunk, legalább annyira.

Amúgy meg Orbán épp Európa lehetséges jövőjéről értekezett, láthatóan nem az erősséged a matek, de talán még az orbánfóbiád mellett maradt annyi eszed, hogy elmélázz azon: 10-20%-os bevándorlási arány és a 'népszaporulati ráták' szignifikáns eltérése következtében hány ujjadon kellene kiszámolni a visszafordíthatatlan változásokhoz elegendő évek számát ...

2015.07.27. 08:55:50

@Buchhalter: "Nem értem a mai baloldalt,hogy miért olyan fontos neki a migráns!Nem a magyar szegényekkel ,elesettekkel és magyar fiatalok helyzetbe hozásával kellene foglalkozni?"
Jelenleg nem a baloldal van kormányon, ennek ellenére a baloldal mégis igen gyakran elmondja, hogy milyen kurvakibaszott nagy baj van a szegénységgel és a fiatalok kilátástalanságával.
Ezzel szemben most a fidesz van kormányon, nekik lenne lehetőségük felszámolni a szegénységet és lehetőséget adni a fiatalkonak. Ehelyett stadionok épülnek, oligarchák gazdagodnak és minden törvény arról szól, hogy a felső 10% járjon jól, mert mindenki annyit ér, amennyije van.
Ráadásul a fidesz akkor sem adott többet sem a szegényeknek, sem a fiataloknak, amikor a menekültáradat még el sem indult. Akkor is a felső 10% zsebét tömte, elsősorban a szegényebbek kárára (lásd 1 kulcsos szja, lásd adókedvezények eltörlése, lásd jövedelemalapú gyermektámogatás [az kap a gyereke után pénzt, akinek szüksége sem lenne rá], lásd 27%-os áfa, lásd rezsicsökkentés, lásd devizahitel előtörlesztés és még lehetne sorolni).
Szóval fikázhatod a baloldalt menekültügyben, de ne mosd össze olyasmivel, amihez a menekülteknek kurvára semmi köze nincs.
Biztos kurvajó másokra (menekültekre, cigányokra, zsidókra, EUra, bankokra, multikra, leszázalékoltakra, korkedvezményes nyugdíjasokra, biciklistákra, szőkékre, kövérekre, kékszeműekre) fogni a saját nyűgödet, de egyelőre csak az látszik, hogy akármelyik problémát "szüntette meg" a fidesz, attól a többségnek csak még rosszabb lett.

Buchhalter 2015.07.27. 09:26:21

@Ylim: Mocskosul csusztatsz öregem és színtiszta idióta ballib vagy!A bloldalod sokkal jobban leszarta az embreket minta a Fidesz.De azért mantráz rájuk.A menekült üggyel és a buzik felkarolásával csak még több szavazót veszítettek.Tudom ,számotokra at öbbség véleménye szar ,mert mi birkák vagyunk,hogy nem kérünk a menekültekből meg a buziságból.Na csá.

Censored Trompf 2015.07.27. 09:41:29

Szerencsétlen ballibek

Érzik ők is, hogy bevándorló kérdésben is elbuktak, mint ahogyan határontúli honfitársaink megtagadásában is.

A baloldalnak itt már nincs esélye.
Legalábbis ennek az acsarkodó, gyűlölködő magyarellenes baloldalnak biztosan nincs.
VÁLASZ ERRE

Netuddki. 2015.07.27. 09:42:43

Ha már fidesz "konzultáció", miért nem a sikkasztással és a hűtlen kezeléssel foglalkozunk? Faszt érdekel mit mondott ez a bohóc Romániában!

Mi lenne ha fontosabb dolgokkal foglalkoznánk?
Például a fidesz sikkasztásaival. Ezek annyira szellemi molylepkék, hogy nyíltan felvállalják, hogy ha csökken a fidesz népszerűsége akkor KÖZPÉNZBŐL szerveznek "kormánypropagandának" álcázott fideszpropagandát. Ki a felelős a sikkasztásért? Le kell csukni oszt jó nagyot!

"A kampánygépezet beindítására az Indexnek nyilatkozó politikusok szerint két okból volt szükség.

Egyrészt mert a Fidesz vezetése arra jutott, hogy a párt és a kormány népszerűsége azért csökkent, mert senki nem végzi el "a politikai munkát" a közép szinten."
index.hu/belfold/2015/07/27/fidesz_kampanystab_nepszerusegnoveles/

Netuddki. 2015.07.27. 09:46:35

@Buchhalter: "A bloldalod sokkal jobban leszarta az embreket minta a Fidesz."

"Buchhalter 0 bejegyzést írt és 50 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2015.05.08. óta tag."

@Censored Trompf: "A baloldalnak itt már nincs esélye.
Legalábbis ennek az acsarkodó, gyűlölködő magyarellenes baloldalnak biztosan nincs."

"Censored Trompf 0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2015.07.16. óta tag."

Szánalmas, tolvajfideszmentő orbánfarturkászok vagytok! Annyit se értek mint ez az idő amennyit most pazaroltam rátok...

Macropus Rufus 2015.07.27. 09:59:27

"2. Nem érti, hogy a menekültek nem terroristák"
anélkül, hogy komoly vitába mennék bele, ez azért így nem teljesen igaz. Az lehet, hogy a mostaniak nem terroristák, de egyenlőre nagyon gy néz ki, hogy majd az unokáikkal lesz a gond.
Továbbá hülye lenne az ISIS ha nem használná ki ezt a vándorlást arra, hogy bejutassa a saját embereit az EU-ba...

monddazigazatmar 2015.07.27. 10:04:15

@chepunk: Erre a dologra, hogy százezer ellenőrizetlen arabból egy sem terrorista rá mered tenni anyád életét?

monddazigazatmar 2015.07.27. 10:06:00

@bértrollbosszantó_kovi1970: Már bocs, de mégis mit számít, hogy mikor regisztrált valaki, és mennyit szólt hozzá?
Mintha neked sem ez lenne az első nicked, ugye?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.07.27. 10:06:57

@bértrollbosszantó_kovi1970:

Boccs..
Csak a Rákosi hithű tanítványai, alias előszeretettel cenzúrázó ballib blogerek miatt, kellet ez a nick.

monddazigazatmar 2015.07.27. 10:13:28

@bértrollbosszantó_kovi1970:
Tudod, ha ég a ház, akkor nem azzal foglalkozik a normális ember, hogy ki ette meg e hűtőből a tortát.
Jelen pillanatban ez az áradat sokkal fontosabb probléma, mint a questor (gondolom arra gondolsz a sikkasztás kapcsán)
Méghozzá azért, mert a questor egy befejezett téma, megtörtént, van nyomozóhatóság, találja meg a bűnöst, csukja le, büntesse meg.
Ez a bevándorlás-téma pedig rohadtul nincs megoldva, és ha a ballibákon múlik, akkor nem is lesz soha. Nagyon nagy kockázata van annak, hogy egy hadseregnyi arab itt mászkál.

monddazigazatmar 2015.07.27. 10:17:22

@Ylim: a baloldal mégis igen gyakran elmondja, hogy milyen kurvakibaszott nagy baj van a szegénységgel és a fiatalok kilátástalanságával.-
Tehát a baloldal megoldása a még több nincstelen és tanulatlan tömeg beengedése. Logikus ::D:D:D

Ja, a magyar szegényekért meg annyit csinált a nyomi baloldal, hogy kitalálta, hogy négymillióan vannak.

Tudományos libsizmus 2015.07.27. 10:55:02

@monddazigazatmar:
Ilyenkor bukik elő az ÁVH-s lelkük.

dingó29 2015.07.27. 11:22:36

@chepunk:
Hülyegyerek. Az IRA, ETA,, RAF, de talán még a PFLP kismiska az ISIS-hez képest.

martineden 2015.07.27. 11:36:36

@csak egy néző: Hat sok igazsagod van,de azert azt el kell ismerni ,hogy a muslimok tomeges bevandorlasa igen is nagy problema ,ha magyarorszagon maradnak ,ha tovabb mennek.Ugyanis az onnan menekultek sem artatan baranyok,csak azert jonnek ,hogy erot gyujtsenek.Ez pont abbol latszik ,hogy a 2.generacio soraibol kerul ki a legtobb terrorista.Szoval ez egyaltalan nem megnyugtato,mert Europa problemaja a mi problemank is.Erre jatszik ra orban,akit utalok mint a szart,de most nem szabadna szembe allni vele ebben a temaban.EGYRESZT ,HA NINCS ELLENKEZES,KI VAN ALOLA HUZVA A PROPAGANDA SZONYEG,MASRESZT ,HA ELTULOZZA IS ,VAN IGAZSAG ABBAN AMIT MOND

csak egy néző 2015.07.27. 12:20:36

@martineden:
Egyetértek, de szerintem már nem kis és talán már behozhatatlan késésben van egész Európa, mert nem két hónapja kezdődött ez a vándorlás.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.07.27. 12:42:01

@csak egy néző:

Késésben van az EU és mi is az tény.
De cselekvésre szükség van. A kerítés az gyors és hatékony módszer lehet.

Hisz további milliók vannak úton, akik ktúrnak minket az életterünkből.

Különösen disszonáns a már itt levők és az ide tartók számosságának az ismeretében a ballib cukiságkampánya a bevándorlókat illetően.

Lassan már minden utcában lakik 1-1 lakásban 5-6 bevándorló család, akikről hamarosan ki fog derülni, korántsem annyira cukik, mint amennyire a ballib azt hazudja.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.07.27. 12:48:27

Hazugság az egész poszt. Először is ajánlom mindenkinek a figyelmébe azt a kétoldalas, 2013-as Népszava cikket, amely a spanyol kerítéssel foglalkozott, és amelyben megértően bólogattak a szerzők a határzár kapcsán..
Már az önmagában veszélyforrás, hogy -ki tudja honnan érkező-tízezrek vonulnak át az országon, ki tudja milyen előélettel, ki tudja milyen fertőző betegségeket hordozva, lerabolva az útjukba eső gyümölcsösöket, szétbaszva telkeket körülvevő kerítéseket.
Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi EU-s szabályozás szerint az unió visszatoloncolhatja a felőlünk érkező menekülteket hozzánk, mivel-jelenleg- mi vagyunk az első EU-s állam, amelynek a területére léptek az illegális bevándorlók.
Ezeket a káros jelenségeket fogja a megépülő kerítés jelentősen visszafogni..

csak egy néző 2015.07.27. 12:51:31

@Trompf:
"Lassan már minden utcában lakik 1-1 lakásban 5-6 bevándorló család, akikről hamarosan ki fog derülni, korántsem annyira cukik, mint amennyire a ballib azt hazudja."
Mond a megoldást.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2015.07.27. 13:26:05

@csak egy néző:

Határ azonnali lezárása, az itt levők hazatoloncolása, kiutasítása..

Sacc per kb pont úgy ahogy teszik jelenleg is a Franciák, Angolok, Svájciak, ...
Akik lezárták a határokat, és toloncolják vissza a bevándorlókat tömegesen oda ahonnan érkeztek.

Azaz hozzánk, avagy az Olaszokhoz.

martineden 2015.07.27. 13:27:31

@csak egy néző: Hat igen ,sajnos a 24,oraban vagyunk ,most kene az EU-nak egysegesen fellepni es humanitairus katasztrofa ide, humatiarinus katasztrofa oda .mindenkit vissza kene toloncolni,mert ha nem sajnos 20 even belul az egesz EU-ban az lesz es verengzes,ezt be kell latni mindenkinek.Akkor viszont mar tenyleg keso lesz.

csak egy néző 2015.07.27. 14:03:18

@Trompf:
"Határ azonnali lezárása, az itt levők hazatoloncolása, kiutasítása."
Ok, rendben van.
Gyakorlatban visszadobjuk a kerítésen? Vagy a legális határátkelőkön? A szerbek teljes joggal azt mondhatják, hogy nálunk lettek regisztrálva, kenjük őket a hajunkra, de ők ugyan vissza nem engedik őket.
Repülőket bérelünk és melyik országba repülnek vissza, ahol még menet közben nem lövik le a repülőt? Ha találunk ilyen országot, akkor ott is azt mondhatják, hogy útlevél nélkül oda ugyan be nem engedik őket. Mivel nincs tengerpartunk a hajós visszatoloncolás sem nagyon működőképes.
Egyéb?

monddazigazatmar 2015.07.27. 14:53:43

@csak egy néző: Mondjuk busszal? Vonattal?

Most te komolyan azzal próbálsz érvelni, hogy a magyar állam (vagy bármelyik uniós) nem tud hazatoloncolni embereket?
Ennyire még a beszűkült liberó agyad sem lehet csökött.

Egyébként elmondta. Lezárni a határt, ide aztán ne jöjjön egy darabbal sem több, ami meg itt van hazazavarni. Ez már kapásból több mint amit te meg a pártod eddig ki tudott izzadni magából

csak egy néző 2015.07.27. 15:09:57

@monddazigazatmar:
Baromarcú, már megint beleugatsz kéretlenül.
Tisztázzuk köcsög, pártod csak neked van és gondolom az átkosban is volt. Azt, hogy mire vártam választ, melyik megoldásra, már nem is csodálkozom, hogy azzal az agykezdeményeddel fel sem tudtad fogni. Úgy, hogy pofád befogod, hülye csicska.

monddazigazatmar 2015.07.27. 16:01:19

@csak egy néző: Igen, ugassál csak :D:D:D
"csak egy néző: A határon nem lökhetjük át őket, ha repülővel küldjük, akkor meg lelövik a gépet. Itt bizony nincs más megoldás, csak elvonulni egy gaypride-ra, ott legalább jól érezzük magunkat. Sajnos ebben a világban a repülőn kívül nincs más szállítóeszköz, azt meg lelövik"
Na, menj vissza szopj tovább :D

monddazigazatmar 2015.07.27. 16:11:30

Ehehe. Nesztek a békés bevándorlók:

A szerb belügyminisztérium szerint a dulakodás hajnalban tört ki két bevándorlócsoport között. A Tanjug szerb hírügynökség információi szerint az eset egy királyhalmi gyümölcsösben történt, nem messze a határtól, a szerbiai oldalon.
Egy afganisztáni bevándorló meghalt, két másik pedig megsebesült hétfőn a szerb-magyar határ melletti Királyhalmon történt késelésben.

Hol is van az a faszfej, aki tegnap még itt okoskodott, hogy ezek között nincs se köztörvényes, se terrorista, mind egyetemi professzor, meg mérnök?

monddazigazatmar 2015.07.27. 16:13:09

Eltűnt az előző:

Egy afganisztáni bevándorló meghalt, két másik pedig megsebesült hétfőn a szerb-magyar határ melletti Királyhalmon történt késelésben.A szerb belügyminisztérium szerint a dulakodás hajnalban tört ki két bevándorlócsoport között. A Tanjug szerb hírügynökség információi szerint az eset egy királyhalmi gyümölcsösben történt, nem messze a határtól, a szerbiai oldalon.

Ez mind mérnök meg egyetemista, ugye?

csak egy néző 2015.07.27. 16:13:52

@monddazigazatmar:
Látom köcsög ez a pride nagyon mély hatást tett rád.
Még mindig nem sikerültmegértened, hogy miről írta, de, hát csak a pride izgatja az agycsökevényedet, akkor nem csoda.
Te barom, majd megtömünk a kitoloncoltakkal egy pár száz buszt és egy csomó vasuti szerelvényt és leszállítjuk öket turistának álcázva, a szerbekhez a görögökhöz az olaszokhoz vagy a törökökhöz és ők majd tárt karokkal várják őket. Te olyan hülye vagy, hogy még a pride-ra is anyád vitt el, hogy hátha találsz egy hozzád illő faszt, ugy látszik nem sikerült, mert idejársz szopni, kis ratyi.

monddazigazatmar 2015.07.27. 17:32:01

@csak egy néző: Hmm. Ilyenkor hogy előjön a liberális mi? Nincs is annál szebb mint amikor a fajtád buzizik :D:D
Te szánalmas balfasz.
Nem, nem lehet hazaszállítani a kiutasítottakat. Itt kell, hogy maradjanak. Nincs más megoldás.

csak egy néző 2015.07.27. 18:24:19

@monddazigazatmar:
Baromarcú, ki is emlegette megint a pride-ot?
"Itt bizony nincs más megoldás, csak elvonulni egy gaypride-ra, ott legalább jól érezzük magunkat"

csak egy néző 2015.07.27. 18:26:43

@monddazigazatmar:
Apropó, írd már le légyszives köcsög, hogy a gyakorlatban hogy zajlana egy ilyen tömeges kitoloncolás?
Én sem akarom, hogy itt maradjanak képzeld el.

empoftla 2015.07.27. 18:54:58

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Így van, az illiberális orosz államot is gyengíti, hogy náluk a második legnagyobb az immigránsok száma. Az első az USA, de az már bele is bukott.

monddazigazatmar 2015.07.27. 19:54:27

@csak egy néző:
Sehogy. A repülőt lelövik, más közlekedési eszköz pedig nincs. Nincs megoldás.
Itt fognak maradni a nyakadon. Örülhetsz, mind diplomás mérnök, majd megtermelik a nyugdíjadat.

monddazigazatmar 2015.07.27. 20:28:50

@csak egy néző: Hehe. Mondom én hogy szeretsz félpucér faszikra gondolni.
Ha a magyar forradalmár ilyen, akkor ugyan mit nyekeregsz, hogy 2006ban égett a fél város? Te írtad. Én speciel az utcán voltam 2006ban, te hol rettegtél?

Egyébként nálad tényleg nincs szánalmasabb balfasz. Egy darab épító jellegű ötleted nincs, csak ugatsz mindenre. Az orbánfóbiádon kívül semmi mást nem böfögtél még a netre, egyszer sem. Csak azt ugatod, hogy ez sem jó, meg az sem, meg semmi sem.

csak egy néző 2015.07.27. 20:42:10

@monddazigazatmar:
Mert neked ugye annyi ötleted volt te szánalmas köcsög faszkalap.
Ballibsi fóbiádon kívül semmi mást nem böfögtél még a netre, egyszer sem.
Csak azt ugatod, hogy ballibsi,ballibsi, olyan vagy mint egy idióta papagáj.
A magyar forradalmárban magadra ismertél? Gondolom, amikor hallottad, hogy balhé van és gyújtogat a csőcselék, akkor lementél az utcára nézelődni vagy csak sétáltatni anyáddal a kutyáit.
www.napiszar.hu/Thumbnails/19873.w-800.h0.q100.jpg
Ja és akkor éppen turistaúton voltam Californiában.

monddazigazatmar 2015.07.27. 20:50:33

@csak egy néző: Kitalálom. San Francisco meleg vidékeit látogattad meg ugye?:D:D:D:D:D
Te szánalmas szar.

csak egy néző 2015.07.27. 21:04:26

@monddazigazatmar:
Fasszopó köcsög, nem nyertél Los Angelesben és Las Vegasban voltam. Hallottál már ezekről a városokról vagy csak láttad valami amerikai filmben?
Baszki bármiről van szó, neked állandóan a buzikon jár az agyad?
Próbáld kezeltetni magad, szánalmas barom.

monddazigazatmar 2015.07.27. 22:43:52

@csak egy néző: Nem a témáról jutnak eszembe a buzik, hanem rólad.

csak egy néző 2015.07.27. 23:12:41

@monddazigazatmar:
Köcsög cicafiú, szakadj le rólam, mert a nőket komálom, nincs esélyed. Próbálkozz valami buzi újságban hírdetni. Szar lehet neked, ha már a pride-on sem találtál magadnak egy másik ratyit.

monddazigazatmar 2015.07.27. 23:58:04

@csak egy néző: Hehe. Szerencsétlen liberó hülye.

DR. Smit Pal 2015.07.28. 01:24:52

@Zoltán Böszörményi: "A Honfoglalás igenis bevándorlás volt, méghozzá gazdasági,"

Eloszor is rettentoen hulye vagy, bar ezt nyilvan tudod.
A honfoglalas az honfoglalas volt, a neveben is benne van.
Jottunk legyoztuk azokat akik itt voltak, es elfoglaltuk a teruletet, ennyi.
EZ KURVARA NEM BEVANDORLAS, VAGY MENEKULES.
Aki hont akar foglalni, az fegyveres harcban gyozze le a regi tulajt es kesz. Szoval ne a zoldhataron sunyogjanak, hanem fegyveresen foglaljak el az orszagot, es akkor az ovek.
De azt azert mar ne varjak, hogy csak mert par ezer neger erre setal, mi majd suru bocsanat keres kozepette atadjuk nekik az orszagot.
Szoval honfoglalas az johet, tessek harcolni, de bevandorloknak, menekulteknek nem adjuk az orszagot. (na meg a hazaarulo ballibaknak sem)

Ramil Safarov 2015.07.28. 01:32:02

@csak egy néző: " hogy a gyakorlatban hogy zajlana egy ilyen tömeges kitoloncolás?"

A dunába löjük öket, a víz majd elviszi. És ha már lendületben vagyunk, akkor nem csak öket.

csak egy néző 2015.07.28. 10:01:11

@Ramil Safarov: @monddazigazatmar:
"Hehe. Szerencsétlen liberó hülye.
"A dunába löjük öket, a víz majd elviszi. És ha már lendületben vagyunk, akkor nem csak öket."

Ilyen válaszokra telik tőletek.
Gratula.

monddazigazatmar 2015.07.28. 10:56:37

@csak egy néző:
Tudod te hülye azért kapsz ilyen választ, mert teljesen értelmetlen neked magyarázni.
Tényleg olyan kurva nehéz saját kútfejbedből elképzelni, hogy felraknak egy vagonnyi koszovóit a vonatra, aztán elindítják a keletiből hazafele? Mit kell ezen magyarázni? Mi a lófaszt nem értesz rajta? Arról mondjuk nem is beszélve, hogy Koszovóban senki nem lő, mehetnek szépen busszal vagy repülővel is.
És ne aggódj, a hatóságoknak megvannak a megfelelő kényszerítőeszközeik arra is, hogy felszálljanak, meg arra is, hogy rajta is maradjanak a buszon-vonaton.

csak egy néző 2015.07.28. 11:18:13

@monddazigazatmar:
Látod baraomarcú, megint csúsztatsz, mellébeszélsz.
A koszovoi menekülte száma a tizedére csökkent és nem ők adják ennek az áradatnak a zömét.
"A BÁH főigazgatója elmondta, hogy az illegális migráció fékezése érdekében kötött nemzetközi együttműködésnek köszönhetően – az év elején tapasztalt napi ezres nagyságrendhez képest – mostanra jelentősen csökkent a Magyarországra érkező koszovói menedékkérők száma, de a napi 150-200 koszovói menekült
Március óta viszont megállt a koszovói exodus, mert az ottani kormány leállította a médiakampányt, ami arról szólt, hogy Svédországban tárt karokkal várják a koszovói munkavállalókat. (Forrásunk szerint a kivándorlás serkentésének hátterében helyi ingatlanpiaci megfontolások álltak, ám ennek ellenőrzésére most nincs lehetőségünk.) Tény, hogy a nemzetközi figyelmeztetések hatására márciusra töredékére zsugorodott a koszovói menekültek száma,"
Azt én is tudom, ha csak ők lennének itt, akkor tényleg elég lenne egy szerelvény és haza lehetne őket transzportálni, ezzel nincs is semmi gond.
De hova utaztatod a szíreket, afgánokat, libanoniakat, irakiakat és atöbbi nem európai országból érkezetteket, akik már itt vannak.
Te nagyon hülye, eddig is ezt kérdeztem, de nem igazán tudsz válaszolni, macskajancsi.

monddazigazatmar 2015.07.28. 11:47:47

@csak egy néző: Figyelj, súgom a varázsszavakat.
Szíreket szíriába. Afgánokat Afganisztánba. Libanoniakat Libanonba.
Vagy szerinted az utak és vasutak Európa szélénél véget érnek? Igazi hülye vagy. www.openrailwaymap.org

Egyébként csak úgy halkan megjegyzem, hogy az "év elején tapasztalt napi ezres" nagyságrend ami lecsökkent és megállt márciusban az kb. 30.000 ember. Akik se el nem párologtak, se letelepedésit nem kaptak, szóval vagy illegálisan bujkálnak vagy haza lesznek baszva.

csak egy néző 2015.07.28. 12:06:49

@monddazigazatmar:
" Figyelj, súgom a varázsszavakat.
Szíreket szíriába. Afgánokat Afganisztánba. Libanoniakat Libanonba.
Vagy szerinted az utak és vasutak Európa szélénél véget érnek? Igazi hülye vagy."
Micsoda briliáns ötlet, hívd fel már a Lendvay utcai pártközpontot, hogy milyen remek ötleted van. Hogy erre még nem gondolt az a sok hülye politikus Európában sem. Hajrá.
Ennél ólcsóbb lenne a Dunába lőni őket, mert, ha hazaszállítatod őket, ugyan ez várna rájuk, de mint láthatjuk, mi más várható egy ilyen empatikus demokratától. Tényleg igazi hülye vagy.

monddazigazatmar 2015.07.28. 12:39:01

@csak egy néző: Hát persze. Mert mindenkit lelőnek, igaz? Egészen kizártnak tartom, hogy Afganisztán területén mindenkit lelőnek. Egyénként már elmondtam százszor, ez az ő ügyük, oldják meg. Tessék a 2millió szír menekült férfinak fegyvert fogni, aztán olyan országot csinálni, ami élhető. Gyáva népnek nincs hazája-

Meg ugye az volt a nagy kérdésed, hogy hogyan megy a kitoloncolás, nem pedig az, hogy mennyire biztonságos otthon. Nem azon voltál fennakadva, hogy jogos-e a menedékkérelem, vagy mi lesz velük otthon, hanem azon, hogy a repülőjüket lelövik, ugye?

Elmondjam, hogy hogy zajlik ez az egész, igazi valós menekültek esetén? Mondjuk mint Ukrajnában most, hogy a harcok helyszínéről elMENEKÜL a civil lakosság, oda, ahol nincsenek harcok. Mondjuk országon belül, de akár kívül. Az első táborig. Aztán ott huppognak, amíg vége nincs a balhénak, majd visszatérnek. Tudod, ezek a menekültek. Nem integrálódnak, nem letelepednek, hanem futják körbe a világot, hanem várnak. Ha meg akkora a szar, akkor szépen beadják a kérelmeket mindenféle országokba, igazolva, hogy kik, mik, miért üldözik őket, mihez értenek, stb. Aztán, ha valahol szükség van rájuk, akkor megkapják a vízumot, és mehetnek is. Mint a magyarok 56-ban.

csak egy néző 2015.07.28. 12:59:29

@monddazigazatmar:
Na baromarcú, itt a vége.
Megint csak beigazolódott a mondás. Sok hülyével vitatkoztam már itt, de te viszed a prímet.
A faszomnak sincs kedve egyenként megcáfolni az idióta mondataidat.
Csak az utolsó mondatodra reagálok.
Ha 56-ban visszatoloncolják a magyarokat, akkor ugye kenyérrel és sóval fogadták volna őket vissza a komcsik, vagy, ha mind a 200000 magyarnak adnak fegyvert és visszaküldik őket, hogy védjék meg a forradalmat, mint, ahogy most szerinted Afganisztánban, Szíriában, Irakban kellene csinálniuk.
Szerintem, ezentúl fárassz valaki mást a faszságaiddal.

monddazigazatmar 2015.07.28. 13:15:57

@csak egy néző: Jujj, de jól felfogtad a lényegét.
Kispofám. Szíriában ISIS mekkora hadsereg? 200ezer fő. Erre jut 4 millió menekült. A fele férfi.
Szovjet hadsereg létszáma 53-ban: 3 millió fő.

De erre írtam, csak ugye nem volt kedved elolvasni azt amibe nem lehet belekötni, meg félreértelmezni, hogy HA AKKORA A SZAR, hogy mondjuk nem lesz megoldás belátható időn belül, akkor lehet a táborokból kérelmeket benyújtani.

De egyébként benne vagyok, tényleg nem muszáj beleugatnod itt semmibe, mert ép ötleted eddig nem volt, csak fanyalogni nyekeregni vagy képes, meg faszán megmondani, hogy mi miért nem jó.

csak egy néző 2015.07.28. 13:22:14

@monddazigazatmar:
"Sose süllyedj le a hülyék szintjére, mert ott legyőznek a rutinjukkal"
Te győztél, baromarcú.

monddazigazatmar 2015.07.28. 15:21:11

@csak egy néző: Jaj, hát igen. Ha már nem tud valaki válaszolni, meg ötlete amúgy sincs semmire, akkor jön ez.
Menj vissza Kaliforniába :D Ott magas a szint :D:DDD

csak egy néző 2015.07.28. 16:13:16

@monddazigazatmar:
Én tényeket mondtam és kérdeztem, te pedig, mint a hülye Pistike a viccben.

Géza bácsi csodálkozva nézi Pistikét, aki a fa tövében guggol csukott szemmel.
- Mit csinálsz, Pistike?
- Szarok.
- Ahhoz előbb le kellene tolnod a nadrágod.
- Minek?
- Mert úgy szokás.
- Miért?
- Apád nem tanított meg rá?
- Mire?
- A higiéniára.
- Nem értem.
- Higiénia, tisztaság. Kapisgálod?
- Ne..e..em érte...m!
- Nem is érzed? Tisztasááág. Hm?
- Mi van vele?
- Ááá, reménytelen, hagyjuk.
- Na mi van Gézabá, elfogytak az érvek?

"Jaj, hát igen. Ha már nem tud valaki válaszolni, meg ötlete amúgy sincs semmire, akkor jön ez."
süti beállítások módosítása