B1 blogcsalád



Ennél jobban semmi nem fájhatott Orbánnak

2015. július 24. - nickgrabowszki

Az orbáni rezsim két vezérmotívuma a szuverén Magyarország álma és az erős vezető szükségessége. Ezt a magyar miniszterelnök soha nem mulasztja el fejtegetni. Az előbbivel indokolható az utóbbi: mivel Magyarország folyton veszélyben van, nem csoda, hogy a haza nem lehet ellenzékben, a haza vezetője pedig minden extra hatalmat megérdemel.

Arról majd talán máskor, hogy a nemzetállami szuverenitás miért illúzió a globális gazdaság korában, és pláne katonai erő hiányában, most foglalkozzunk az utóbbival.

A nagyközönségnek alig-alig tűnt föl, mivel a kormányzati kommunikáció rövidre zárta a vitát, és mi, politikai hírfogyasztók hagytuk ezt neki, de

Orbán személyes nimbusza a héten akkora pofont kapott, hogy a mórahalmi kerítés adta a másikat.

Mert ugyanis Giró-Szász András hazudik. (Persze, kinek meglepetés ez?) A milliárdos expolitológus most azt hazudta, hogy Orbán elfogadta Vida Ildikó lemondását. Nem akkor, amikor azt benyújtotta (ti. május 20-án), és nem szakmai (bármit is jelentsen ez), hanem családi és személyes okok miatt.

Giró-Szásznak ez a megszólalása gyakorlatilag le is zárta a kaotikus, "ki tudott Vida lemondásáról, és mit tudott" diskurzust. Hiszen a NAV-elnök benyújtotta, a miniszterelnök némi spéttel elfogadta. Tiszta sor, nincs itt semmi látnivaló. Kérem távozzanak, és nézegessenek működő reformokat!

De Giró-Szász hazudott, Orbán nem fogadott el semmit,

a lemondást tudniillik nem kell elfogadni.

Legfeljebb tudomásul venni. (Persze akkor sincs semmi, ha nem veszik tudomásul, mert az olyan, mintha mégiscsak tudomásul vennék, mert nem lehet nem tudomásul venni.)

Ez benne van a törvényben, a Fidesz saját (2011. évi CXCIX.törvényében. Eszerint

  1. 60. §  (2) A kormányzati szolgálati jogviszony megszüntethető: c) lemondással;
  2. 61. § (1) A kormánytisztviselő a kormányzati szolgálati jogviszonyról bármikor lemondhat. (2) A kormánytisztviselő lemondási ideje két hónap. A felek ennél rövidebb időben is megállapodhatnak.

Nincs itt semmiféle elfogadási kritérium, ellenjegyzési feltétel, vétójog. Valaki lemond a kormánytisztviselői jogviszonyról, és azzal kész.

Van ellenben felmentési kérelem, amit a fölöttes szerv vagy elfogad, vagy nem. Ha ő kezdeményezi a felmentést, azt köteles indokolni. Ha a kormánytisztviselő maga mond le, akkor azt indoklás nélkül teszi.

vida_2.jpg

Itt nyilvánvalóan az utóbbi történt: a képzett és gyakorlott jogász Vida nem a lemondás szót használná levelében, ha nem ő mondott volna le, hanem elfogadják a felmentési kérelmét. A kettőt az is megkülönbözteti egymástól, hogy felmentés esetén (némely kivétellel) jár végkielégítés, míg lemondás esetén nem. Vida viszont könnyen lemondott erről a két-három havi extrabérről is, csak hogy menekülhessen.

És még oda is írta, hogy

a Miniszterelnök Úr kérése ellenére.

Amikor Giró-Szász és Lázár arról beszélt, hogy Vida tavaly ősz óta többször is fölajánlotta a lemondását, akkor azon informális vagy formális felmentési kérelmet értettek, amit Orbán nem fogadott el. (Már persze akkor, ha föltesszük, hogy Dr. Lázár és Dr. Giró-Szász tudja egyáltalán, hogy mit beszél.) Ezzel viszont azt sejtették, hogy most sem történt más, mint eddig, kivéve, hogy ezúttal a miniszterelnök nagykegyesen beleegyzett a beosztott távozásába.

Pedig dehogy. Eddig nem fogadta el a felmentési kérelmet, ezúttal viszont Vida nem fölajánlotta a lemondását, hanem lemondott.

Mert a lemondást nem kell fölajánlani.

És mostanra egyszerűen leketyegett a törvénybe foglalt két hónap.

Tavaly októberben botor ésszel arra gondolhattunk, hogy Orbán közeles időben belül kirúgja Vidát, mert

  1. az amerikai kitiltási-korrupciós ügyben kompromittálódott,
  2. és amúgyis a tőle (khm) elhidegült Simicska embere.

Az nyilvánvaló volt, hogy a kirúgás nem történhet meg azonnal, mivel a politikában a dolgok kifutása többhónapos, a követekezményekre sokat kell várni, és ha azonnal meneszti, akkor elismeri az amerikai gyanúsítás igazát. Az azonban merész föltételezésnek tűnt volna, hogy

egyáltalán nem is akarja kirúgni.

Pedig ez történt, mert

  1. nehogy már az amerikaiak beavatkozanak Magyarország szuverenitásába.
  2. Meg az ellenzék is követeli.
  3. Valamint ez a nő sokat tud. 

Csak APEH- és NAV-elnökként összesen 8 évet húzott le, felsővezetőként eggyel többet, illetve 13 éven át volt a Simicska-birodalom vezető jogásza, még azokban az időkben, amikor Simicska tartotta el a Fideszt.

Tartsd közel barátaidat, és még közelebb az ellenségeidet. A potenciális ellenségeidet pláne. Orbán számára rosszabb dolog nem is történhetett volna, mint hogy a diadokhoszok nem értik meg ezt, összekapnak a medve bőrén, mire Vida megsértődik, és távozik. Rácsapja az ajtót Orbánra.

Azóta eltelt több mint két hónap, és nem történt semmi. Se új NAV-elnök, se új struktúra, se új adóstratégia, se bármilyen narratíva. Semmi.

Mintha Orbán nem lett volna hajlandó tudomásul venni, hogy neki nemet mondhatnak, őt elhagyhatják, egyszerűen lemondhatnak. Talán a június eleji Varga-féle puccskísérlet értelmezhető úgy, mint reakció helyzetre. Ebben az esetben a gazdasági miniszter nem is a Lázárral folytatott hatalmi harcban akarta magához vonni a NAV-elnök kinevezésének jogkörét, hanem mert akkor ő menthette volna föl Vidát. De valami Fidesz-közeli jogász (már úgy értjük, valódi jogász) fölhívhatta a figyelmüket arra, hogy a kinevezési jog delegálása

nem teszi semmissé Vida már megtörtént lemondását.

Ez egy életszerű magyarázat a helyzetre, mert az nehezen képzelhető el,

  1. hogy Varga önálló akcióba kezdjen a főnök tudta nélkül vagy döntése előtt (ilyesmire még nem volt precedens az Orbán-érában)
  2. hogy épp a gazdasági miniszter ne tudta volna, hogy Vida akkora már lemondott,
  3. valamint az sem, hogy Gulyás alelnök házszabály-ellenesnek minősítse a főnök kívánságát (megkockáztatjuk, ilyesmire nem is lesz).

Azt ellenben elmondhatta nekik, hogy ettől még Vida lemondott, bármi is következzen ebből a miniszterelnöki presztízsre nézve.

És akkor már értelmet nyer az a kuszaság, ami a kormánytagok nyilatkozataiból következett Vida távozásának mikéntjéről. Mert tudták ugyan, hogy megy; tudták azt is, hogy önként; hogy lemondott. De azt nem tudták, miként fogja kommunikálni az agytröszt, hogy a főnök jól jöjjön ki belőle. És ez lett belőle: azt mondják, Orbán nagylelkűen (persze utólag, és így más kontextusba kerül Vida levele) elfogadta azt, amit eleve nem is kell elfogadni. 

Láttunk már olyan miniszterelnököt ebben az évezredben, aki nem engedte lemondani a szóvivőjét, inkább maga rúgta ki, mert

az erős vezetőt elhagyni nem lehet, csak ő dönthet arról, kivel dolgozik együtt.

Egy másik kormányfő kifejezett hisztirohamokat rendezett, ha a lapok arról írtak, hogy sorra elhagyják szűkebb stábjának munkatársai.

Földi halandók ezt nem érthetik, de ott fönn ennél fontosabb dolog nem is létezik: saját gyengeséged tudatában is erősnek látszani. Erősebbnek, mint bárki más. Legalább a környezetednél erősebbnek. 

Ez a látszat rendült most meg Orbánnál. Volt valaki, aki erősebb volt nála, és nemet mert mondani. Kilencéves regnálása alatt nem emlékszünk másra, aki biztosan önként távozott (sőt, a főnök kérése, utasítása dacára), és nem megkérték rá finoman, vagy kevésbé finoman. Ha egyetlen ember megteheti, hogy nem áll be a sorba, hanem egyszerűen lemond, akkor bárki megteheti.

Hát hogy lehet kivezetni Magyarországot a permanens krízisből, ha az emberek nem respektálják az erős vezető utasítását? Hát hogy lesz itt rend, ha mindenki azt csinál, amit akar?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr427650784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

martineden 2015.07.24. 14:26:24

@♔bаtyu♔: ...,,Azért úgy elképzelem, ha pld. az elég jól eleresztett illegális bevándorlók a szállás, ellátás és napi hatezer Ft. mellé egy Ballibsi kormány esetén egészségügyi csomagot és ingyen BKV-t is kapnának,"...mert kellenne BKV,ott van a magyar garda ,majd az szallitja oket,a kapitanyuk mar ezt teszi ,igaz jo par szaz euroert utankent.Na ja ,ha penzrol van szo ,az elvek nem szamitanak se a fideszmaffianak,sem a jobbik csurhenek.

Blogger Géza 2015.07.24. 14:30:53

Istenem, itt a pofont saját magának vitte be ez a szerencsétlen poszt...

sanyix 2015.07.24. 14:32:01

@különvélemény2: már megint ez hanyadik díjnyertes a héten?

Azért próbáld meg megérteni, hogy ha nem tetszik egy cikk tartalma, az attól még nem biztos hogy értelmetlen ;)

tralalala 2015.07.24. 14:36:31

@khell: "Hát, ha ez a nagy semmi fájt legjobban orbánnak, akkor nagyobb bajban vagytok ballibantak, mint azt el tudjátok képzelni. "
+1

különvélemény2 2015.07.24. 14:37:29

@sanyix:
Nem értelmetlen? Akkor segítek:
Nem létezik olyan demokratikus ország, ahol egy felmondást el kell fogadni, ugyanis senkit sem kényszeríthetsz munkavégzésre, azt rabszolgatartásnak hívják.
Ez csak egy jelképes dolog a magas beosztásúaknál, hogy elfogadod a felmondást, vagy megpróbálsz megegyezni a tovább maradásában.

MTA rendes tagja 2015.07.24. 14:43:38

Na most jól megmondta a blogger, hogy mi fájt a legjobban a minidúcsének.

Andy73 2015.07.24. 14:55:19

Ennél biztosan jobban fájt volna neki, ha a Vidi kiesik. Éppen elég baj, hogy a Fradi így lebőgött a szép új stadionjában.
Egyébként nem tudom, mennyi jut el Orbánhoz ezekből a szánalmas posztokból, de ha értesül róluk egyáltalán, akkor biztosan jókat nevet a PR-osaival együtt. A legtöbb politikusnak tutira hízna a mája, ha ennyit foglalkoznának vele, ilyen görcsösen.

hidroponi 2015.07.24. 15:03:03

orbannak az fajt a legjobban amikor vida fonoke legecizte a nagy nyilvanossag elott. :DDD

sanyix 2015.07.24. 15:04:15

@h.kovacs: nem tudtad? Orbán minden percben nyer, ha kovács béla fingik, akkor is. És mivel ő nyer, így a "ballib" veszít :)
Ez az unortodox módszer. A legnagyobbat a februári önkormányzati választásokon nyert, és 2002-ben meg 2006-ban.

Tudományos libsizmus 2015.07.24. 15:06:39

Péntek van. Ilyenkor már meg kell buknia Orbánnak.

Csatos Bambi 2015.07.24. 15:08:06

@martineden:

".mert kellenne BKV,ott van a magyar garda ,majd az szallitja oket,a kapitanyuk mar ezt teszi ,igaz jo par szaz euroert utankent."

Ez kókadt lófasz ahhoz képest, amibe a szívetek csücske Simicska keveredett az origo szerint:

"Megöllek, mint egy nyulat, érvelt Simicska szerb partnere"

www.origo.hu/gazdasag/20150721-kozgep-kozbeszerzesi-dontobizottsag-hamis-adat-kizaras-gyor-gonyu-kikoto.html

"A jelek szerint a vállalkozó a Szerb Szocialista Párthoz kötődik.
Ez volt Slobodan Milosevic hatalmi bázisa, és a jelenlegi országos kormánykoalíciónak is része a párt. " - írja az Origo.

Zár Balta 2015.07.24. 15:19:21

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: A lényeg hogy rohadj már meg végre szarházi bolgár hazaáruló szemétláda !

JFK-alapítótag 2015.07.24. 15:19:44

A blogíró igazát számomra nagymértékben hitelesíti az idetóduló bérkommentelők sokasága. ;-)

Habony Árpád. 2015.07.24. 15:20:21

Ki nem szarja le, ezt az ertelmetlen zagyvasagot. A lenyeg, hogy legyoztuk a komcsi, libernyak hazaarulokat, es mostmar 5 eve ujra NEMZETI KORMANY VAN HATALMON.

Zár Balta 2015.07.24. 15:21:35

@Habony Árpád.: Haljál hősi halált szarfaszú

vNHM 2015.07.24. 15:24:26

Na, mondom, akkor most elolvasom, ha belegebedek is, hogy milyen pofont kapott orban es mennyire fajt neki! De sajnos, hiaba futottam neki ketszer, semmit se tudtam meg. Ekkora szart, mint ez, talan eletben sem olvastam! Remelem elvtars, ezert nem volt pofad penzt felvenni a penztarban! Eloszor kinomban jobbra-balra forgattam a szemeimet, hogy mar konnyeztek, de aztan csak felszabadultan rohogtem. Bohoc vagy, pajtas! Ugye, ez csak vicc volt? De, annak is szar!

2015.07.24. 15:31:46

Ki hallott már ilyet ? A nemzetünk első vezető első számú vezető focistája , aki zsivány, az hazudott !? Ki hitte volna !
A sok patkány pedig tapsikol és örül nyalja a seggét, a geci pohosnak.
Bizom benne hogy Simicska leszarja és kicsinálja a csúti pohos rablót !
Hajrá Magyarország ! Hajrá Magyarok !
Hülye jött mentekre ez nem érvényes ! Ők menjenek oda ahonnan jöttek !

wolves84lb 2015.07.24. 15:41:34

A fideszfan...akarom mondani, fideszfaszoknak meg az fáj, ha nem írhatják le naponta 20x, hogy ballibbant...mert az olyan menő mostanában a bolsefideszben :)

wolves84lb 2015.07.24. 15:42:44

Így viszont könnyű titeket megszámolni, ugyanaz a 10 nick irogat mindenhová :)

martineden 2015.07.24. 16:01:21

@Csatos Bambi: ...,,Ez kókadt lófasz ahhoz képest, amibe a szívetek csücske Simicska keveredett az origo szerint:"....erdekes megkozelites.25 evig egyuttt lapatoltak a lopott penzt a gecivel es a mi szivunk csucske,mert a nyilvanossag elott is a neven szolitotta a maffia tarsat?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.07.24. 16:04:59

Az a lényeg, hogy ez az egész ügy tök lényegtelen, de ezek a majmok a miniszterelnökségen hantáznak össze-vissza.

Vida lemondott, és ebből csinálnak műproblémát, hogy jön az majd ki, hogy valaki faképnél hagyta őket.

.Gordon Gekko. 2015.07.24. 16:06:34

Azt hittem a cím alapjan h lesz vmi téma a posztban.

sanyix 2015.07.24. 16:32:22

@Habony Árpád.: melyik országban?
@Csatos Bambi: most már szeretni kell simicskát? olyan jó, hogy ti megmondjátok a viktorotokat nem imádóknak hogy mik vagyunk, kit és mit szeretünk, és mi a származásunk.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.07.24. 16:36:41

@♔bаtyu♔: Igen, ez egy olyan "kurva nagy pofon " volt, amit a monomániás Orbánfóbiás bloggeren kívül senki sem érzékelt..
Apropó mi van Goodfrienddel? Úgy hiányzik..

sanyix 2015.07.24. 16:38:30

@A megvalósult amerikai ólom..: kérdezd a nagykövettől akit helyettesített :)

Pipas 2015.07.24. 16:39:49

@különvélemény2: "Nem létezik olyan demokratikus ország, ahol egy felmondást el kell fogadni, ugyanis senkit sem kényszeríthetsz munkavégzésre, azt rabszolgatartásnak hívják."

Azért ne próbáljuk már a sarki fűszeresnél megfigyelt dolgokat az adóhivatal elnökére alkalmazni, mert csak kiröhögtetjük magunkat. Egy csomó olyan állás van, ahol nem lehet csak úgy lelépni. Még a magánszektorban is, mert ott is lehet olyan munkaszerződést írni, ahol a lelépést hosszú idővel előtte be kell jelenteni.

Pipas 2015.07.24. 16:41:50

Itt egy példa, akkor nyilván Gyurcsány elvtárs idejében sem volt demokrácia, ugye?

"Lemondott Szabó Pál közlekedési miniszter és Kamarás Miklós, a MÁV Zrt. igazgatóságának elnöke a délelőtti, monorierdei vonatbaleset miatt, amelyben az eddigi információk szerint négyen haltak meg, kettejük lemondását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadta.

Felajánlotta a lemondását Heinczinger István vezérigazgató is, de az ő lemondását a kormányfő - korábbi információkkal ellentétben - egyelőre nem fogadta el."

nniicckk 2015.07.24. 17:25:16

Az ilyen blogok, miert nem inkabb az mszp-s Simon Gabor altal titkos bankszamlakon rejtegetett milliardokkal foglalkoznak ?
Honan van a penz, mire akarta hasznalni az mszp ?
Emlekezunk, O az multimilliardos mszp-s, aki az ehsegmeneteket szokta szervezni.

Csatos Bambi 2015.07.24. 17:38:19

@martineden:

A ti szívetek csücske kell, hogy legyen, ha Soros bácsi támogatja őt a Vastagbőr blogon, meg a Kétfarkó párton keresztül.

Vagy a Vastagbőr blog meg a Kétfarkú párt se a tiétek?

apanna 2015.07.24. 17:42:06

"És akkor már értelmet nyer az a kuszaság"- Milyen kuszaság? Az a fejedben van.

lombozódó 2015.07.24. 17:55:23

@vNHM: Ha éppen kicsi az IQ-d, akkor tizedikre sem fog menni :-)

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2015.07.24. 17:56:42

Kedves poster! Ott követted el a hibát, hogy egy szakmai (munkajogi) kérdés - egyébként helyes - boncolgatására építetted fel a postot, amit a pórnép nem ért.

A lényeg, hogy OVI nem döntött Vida felmentéséről, mert azt hitte, majd ő lebegtetheti a bizonytalanságot, ameddig akarja.
Vida meg nem bírta cérnával, ezért vélhetően lementette az aduinformációkat, meg kipucolta, amit kellett (miért is került oda a Ráhel sógora informatikai vezetőnek IDEIGLENESEN?), aztán kutya közönségesen lemondott a kormánytisztviselői jogviszonyáról és kitöltötte a 2 hónapot, mert nem mentették fel a munkavégzés alól.
Azért hazudott mindenki, még Vida is (aki nem tudott a saját lemondásáról), mert vérükben van, hogy igazat mondani nem szabad, még valami baj lehet belőle.

Az már csak hab a tortán, hogy a csuti törpe két hónap alatt nem bírt kijelölni egy palimadarat, aki a nevét adja ehhez a kuplerájhoz, amit NAV-nak hívnak most éppen.
Meg még a többi ténsasszony is ott tömi a zsebét és hazudozik tovább vígan, változatlan intenzitással a NAV-nál.

lombozódó 2015.07.24. 18:01:56

@Pipas: Demokrácia soha sehol nem volt a világban ( még a görögöknél sem ) :-)))))

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2015.07.24. 18:02:10

@Pipas: Mert ezek nem mondtak le, hanem csak felajánlották, hogy lemondanak. A "nem elfogadás" pedig azt jelenti, hogy őfelsége a miniszterelnök így tudatja, hogy nem rendült meg a bizalom, nem várja el, hogy lemondjanak.
Pávatánc ez, baz+.

KUHULIN 2015.07.24. 18:04:51

@Tudományos libsizmus: "Péntek van. Ilyenkor már meg kell buknia Orbánnak."
De hát a héten már vagy négyszer megbukott az Indexen kiemelt blogokban...! :D

Yoss 2015.07.24. 18:06:43

@Zár Balta: Én megelégszem azzal is, ha simán csak megdöglik. Nem kell semmi faxni :)

Pánikrohamosztagos 2015.07.24. 18:07:53

Na de most akkor mi van, ezen a héten se bukott még Orbán?

Aztamindenit

DarthVader 2015.07.24. 18:36:54

Azért van itt még valami. Ha Orbán kirúgja Vidát, (eddig nem tette, vajon miért) akkor a sértett beo aki sokat tud, lehet, hogy fecsegni fog. Kínos lehet. Ha csak lebegtetik a kirugást, akkor kussol. Viszont hogy Vida maga lépett, ez jelzi, hogy mindenre elszánt. Úgyhogy kiváncsian várom, mikor és mik szivárognak. Mert az biztos, hogy fognak.

2015.07.24. 18:54:43

@Pánikrohamosztagos: Miazhogynagyonis!? Orbán egyszer és mindenkorra, végérvényesen és visszavonhatatlanul MEGBUKOTT!!

A héten harmadjára ;-)

♔bаtyu♔ 2015.07.24. 19:02:19

@A megvalósult amerikai ólom..: Goodfriendnek családi okokból nagyon-nagyon sürgősen távoznia kellett Alaszkába az ottani CIA kirendeltségre. Ugyanis kKis pingvinek születtek.

Percek alatt megszerette a az időjárást, így balliberális pletykák szerint úgy döntött nem is tér vissza.

♔bаtyu♔ 2015.07.24. 19:08:15

Foglaljuk össze ballibsik. Hihetetlen Orbánék mit meg nem csinálnak, sőt másnap akár annak az ellenkezőjét is, de annyira rühelli a nép a pártjaitokat, hogy még ez sem érdekli.

Ez a realitás, azaz ez akkor is így van, ha jön a három szokásos ostoba ballibsi fideszezni.

2015.07.24. 19:12:09

@♔bаtyu♔: Az előrehozott választás lényegében formalitás lesz. A kormányt elsöpri a népharag, az összefogás minimum 4/5-el, de inkább 5/4-el nyerni fog.

♔bаtyu♔ 2015.07.24. 19:21:02

@A demokrácia leszakadó függönye: Tódul mindenki arra az MSZP-re szavazni, akinek a képviselője a bevándorlók részére az ingyen ellátás és a napi hatezer Ft- mellé ingyen BKV bérletet is követel a TV-ben.

Na persze az olcsó IMF hitel, az alapos eladósodás, a magas ingláció és az évenkénti kétszeri rezsi-áremelések is eléggé vonzók a nép számára:)))

Mr. Waszabi 2015.07.24. 19:43:01

Azért az gáz, ha egy jogász-miniszterelnök nem ismeri a jogot. Pláne, ha sok embernek munkaadója, amúgy államilag. Bassza meg, már ehhez sem ért? Mik derülnek ki...végül minden kiderül, de nem mindenki derül :)

Tudományos libsizmus 2015.07.24. 19:48:33

@KUHULIN:
Tessék. Innen is látszik, hogy nem olvasok elég indexet.

Mikrobi 2015.07.24. 19:58:33

Ennek semmi értelme. A "mert ugyanis" viszont egy gyöngyszem. Nem értem, hogy a pártfőiskolán egy fröcsögéstan és egy gyűlölködéstan óra között miért nincs egy nyelvtanóra is.

sanyix 2015.07.24. 20:23:39

batyuszar önmagával beszélget :DDD mondjuk ez nem meglepő, egy ilyen hulladék tetűnek valószínűleg se családja, se barátai nincsenek, csak ő és a nickjei. Szinte már sajnálom (nem) :)

Pop40 2015.07.24. 21:43:26

@Csatos Bambi: "Ez kókadt lófasz ahhoz képest, amibe a szívetek csücske Simicska keveredett az origo szerint:"

Ez de jó duma, elvtárs.

Egy éve még Simi maga volt a megtestesült "tisztességes nemzeti üzletember" számodra, aki teljesen jogosan nyer minden közbeszerzést.

Mostanra már odáig jutottunk, hogy a hülye fideszes szektás majom úgy emlékszik, hogy Simicska tulképp mindig is a ballib szíve csücske volt. :-))))))))

Nem újdonság senkinek, hogy agyhalott kretének vagytok, de ennyire látványosan azért ne reklámozzátok.
Tudod, az egy évvel ezelőtti hazudozásaitokra attól még mindenki emlékszik, hogy most épp mást hazudoztok.

Pop40 2015.07.24. 21:45:51

@JFK-alapítótag:
Fogalmazzunk inkább úgy, hogy az idetóduló három bérkommentelő fejenként harminc nickje. ;-)

Pop40 2015.07.24. 21:50:04

@martineden: Nézd el neki. Amennyit egy átlag fideszes hazudozik, azt a nasa szuperszámítógépei se tudnák követni, nemhogy egy átlag fideszes bérkommentelő, a maga egyetlen, szikkadt agysejtjével.

De nem is erre tartja őket a vezér. Elég, ha az aznap épp aktuális hazugságot tudják ismételgetni.

Pop40 2015.07.24. 21:54:08

@sanyix: "most már szeretni kell simicskát? "

Félreértetted. Nem MOST MÁR kell szeretni.

MINDIG IS szeretni kellett, és a fidesztálibok pedig SOSE szerették.

Tudod: Óceánia mindig is Eurázsiával állt hadban!

A visszamenőleges történelemhamisítás erőssége minden ilyen rezsimnek, mint a fideszmaffia.

Pop40 2015.07.24. 21:56:46

@A megvalósult amerikai ólom..:
Köszöni, jól van. Levett 20%-ot a maffiád népszerűségéből, valszeg előléptették, és várják az új feladatok.

Pop40 2015.07.24. 22:00:56

@nniicckk: Simont a maffiád bírósága hagyta futni, lévén egy funkciója volt az egész ügynek: elterelni a fideszes vadbarmok figyelmét a maffiájuk szabadrablásáról.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.07.24. 22:02:28

@Pipas: "Egy csomó olyan állás van, ahol nem lehet csak úgy lelépni. Még a magánszektorban is, mert ott is lehet olyan munkaszerződést írni,a ahol a lelépést hosszú idővel előtte be kell jelenteni."

Igen, ez történt. Vida lemondott, és kivárta a két hónapot. Erre megy a hanta, hogy elfogadta pocakos focihuszár, mert ciki, hogy nem ők rúgták ki, hanem magától ment el.

Pop40 2015.07.24. 22:03:30

@Csatos Bambi:
Igen, elvtárs. Mindenkit Soros bácsi támogat, aki rühelli a maffiádat.

Egyedül a vezéred angliai tanulmányai, az az egyetlen, amit nem támogatott Soros.

Ja, bocs. Épp fordítva.

Pop40 2015.07.24. 22:07:53

@A demokrácia leszakadó függönye:
"az összefogás minimum 4/5-el, de inkább 5/4-el nyerni fog."

Az nem a ti specialitásotok, elvtárs?

A maffiátok valszeg az egyetlen formáció a történelemben, aki úgy szerzett kétharmadot, hogy kevesebb szavazatot kapott, mint mikor 2006-ban KIKAPOTT a választáson. :-D

Persze nyilván magatokból indultál ki. :-D

martineden 2015.07.24. 22:10:50

@Csatos Bamb@Csatos Bambi: Ejnye ,ejnye kis kancso,mar megint butasagokat beszelsz.Persze a simicska raszorul a soros tamogatasara ,jot rohogtem.Ez mar tenyleg a veg a fideszmaffiara nezve,ha mar csak ilyen IQ bajnokokat talal berkommentelonek.

Pop40 2015.07.24. 22:10:56

@Mr. Waszabi: Fideszes miniszterelnöknél a kulcskompetencia nem ez, hanem az, hogy lopni tudjon, és egyben tudja tartani a szektás híveit.

Máshoz nem kell értenie, kivéve persze a focit, meg a szotyiköpködést.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.07.24. 22:12:56

@nniicckk: Simon Gábor egy hülye. Neki is csak annyit kellett volna mondania, hogy családi összefogásból van a pénz. . Ha a fideszeseknél ez bejön, akkor ő is elkerülheti vele a felelősségre vonást.

Pop40 2015.07.24. 22:14:25

@martineden:
Soros nem azért támogatja, mert Simi rászorul.

Hanem azért, mert (a fidesz szektások lázálmaiban legalábbis) MINDENKIT Soros támogat, aki nem nyalja 320-as percenkénti fordulatszámmal Vitya hájas valagát. :-)

Ennyire azért ismerhetnéd már a legnépszerűbb fideszes népmeséket.
:-P

Pop40 2015.07.24. 22:16:46

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:

Gyanítom, hogy Polt Petya, ex-fideszes képviselő ügyészsége kicsit jobban körbejárná ezt a sztorit, ha épp nem valamelyik fideszes potentát hozakodna elő vele.

martineden 2015.07.24. 22:18:38

@Pop40: ...,,Máshoz nem kell értenie, kivéve persze a focit, meg a szotyiköpködést.'...ne dicserd ,mert meg komolyan veszik hogy ert a focihoz,csucsformaban is max az mb 2-ig jutott .A szotyikopkodesben viszont vilagbajnok,nem vitatom ebeli kepesseget.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.07.24. 22:20:06

@Csatos Bambi: A Simicskát a Soros György támogatja???

Ez de hülye...

martineden 2015.07.24. 22:22:19

@Pop40: Persze ,tudom,es mindenki libsibolsi,meg a simicska is,csak 25 eveg alcazasbol loptak kozosen a penzt a gecivel.De most kibujt a szog a zsakbol,rajottek a fiuk...

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.07.24. 22:24:14

@Pop40: Nagyon destruktív ez a gyanusítgatás. A családi összefogásból saját lábon állás igazi nemzeti hagyomány, és csak egy ballibsi gondolhatja azt, hogy valami disznóság van a háttérben, mert a nemzeti gondolkodás idegen tőlük.

foson osonó soson 2015.07.24. 22:25:24

Mindenért a ballibek a felelősek, még Orbánért is. Ez a közírói munkásságom eszenciája.

Pop40 2015.07.24. 22:25:33

@martineden: Úgy bizony. Simicska tulképp mindig is libsibolsi volt.
Aki máshogy emlékszik, az ideológiailag nem elég képzett. :-)

Pop40 2015.07.24. 22:27:42

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:
Igen, látod, tényleg ez lehet itt a gond. Hogy olyan destruktívak vagyunk. ;-)

martineden 2015.07.24. 22:28:47

@Pop40: Ejh,mindig tudtam,hogy csak alcazza magat ...

Pop40 2015.07.24. 22:31:53

@martineden:
Valamit muszáj voltam hozni, hát megelőlegeztem neki a focit. :-)

Azt mégse mondhattam, hogy csak ahhoz ért, amit az eddigi 0 darab munkahelyén, meg a Soros-fizette tanulmányaiban megtanult.
:-)))))))))

martineden 2015.07.24. 22:39:52

@Pop40: Hat azert en nem becsulom le.Ha szepen akarom kifejezni magam ,ugy mondanam,hogy az allami penzek maganszferaba konvertalasa profi modon megy neki.

Pop40 2015.07.24. 22:45:12

@martineden: na, az biztos.
De ez nem tanult tudás, hanem ösztönös tehetség. :-)

A kedves papát elnézve volt kitől örökölni. :-))

Pánikrohamosztagos 2015.07.24. 23:29:24

@♔bаtyu♔:
És akkor még nem is beszéltünk a buziházasság szívet melengető élvezetéről a ballibbantak hatalomra kerülése esetén

Pop40 2015.07.25. 00:02:05

@Pánikrohamosztagos:
“Leszarom, ki kivel házasodik – semmi közöm hozzá. Miért kell ebből ekkora ügyet kreálni? A melegek házassághoz való joga a te boldogságod útjában áll?! Lószart. Hagyjuk már ezt az álszent dumát, és hagyjuk élni egymást.” Clint Eastwood

Persze ő előnyben van, hisz neki - veled ellentétben - nem az az egyetlen öröm a nyomorult kis életében, ha másoknak is szar. :-)

Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. 2015.07.25. 00:58:46

Mindig orulok, amikor ilyen ertelmetlen gyogyos irasokat olvasok a mszp-tol. Ez a szanalmas eroltetett vicsorgas, mar az mszp teljes szethullasanak biztos jele, amit csak megerositenek a kozvelemeny kutatok legutolso eredmenyei, miszert a mszp a parlamentbe jutasi kuszob hataran van.

2015.07.25. 02:02:38

@Csatos Bambi: Te annyira buta vagy, hogy az már szégyen a magyarokra. De leginkább a fideszre. Simicska Orbán barátja és fegyvertársa volt. Ha Orbán így leszámolt vele, rád milyen szemmel nézhet?
Lószar, vagy csótány vagy-e neki?
Nem, mi hangosan röhögünk, hogy a fidesz nagyjai hogyan esnek egymásnak. Tényleg, mostanában a vezér nem szólal meg. Kezelésen van?

2015.07.25. 02:04:21

@Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.: Mindig bosszankodok, amikor olyan hozzászólásokat olvasok, melyeknek semmi köze a témához. Tényleg ennyire kevés van a koponyátokban?

2015.07.25. 02:12:48

@nniicckk: Az ilyen blogok, miert nem inkabb az mszp-s Simon Gabor altal titkos bankszamlakon rejtegetett milliardokkal foglalkoznak ?
Honan van a penz, mire akarta hasznalni az mszp ?"
Tudod, ezzel az ügyészségnek meg a rendőrségnek kéne foglalkozni. Az meg épp a fidesz kezében van. Nem tudták elmeszelni? Mi lehet az oka? Nem találtak semmit, vagy személyesen érdekelt valaki benne a fidsztől is???? Mindegy, ez csak neked egyértelmű, hogy bűncselekmény esetén a blogoknak kell nyomozni... Polt meg csak poltolja a főügyészt.

2015.07.25. 02:14:14

@Pipas: akkor nyilván Gyurcsány elvtárs idejében sem volt demokrácia, ugye?"
Nem értem, szerinted az volt?

2015.07.25. 02:18:18

@Csatos Bambi: Ez kókadt lófasz ahhoz képest, amibe a szívetek csücske Simicska keveredett az origo szerint:

"Megöllek, mint egy nyulat, érvelt Simicska szerb partnere""
Tehát szerinted is egy utolsó senkiházi maffiózó ez a Simicska? Madarat tolláról..... kinek is volt a barátja eleddig? Nem nekem....

2015.07.25. 02:19:42

@Kéne egy nick...: Azért, mert nem érted, még szólhat valamiről...

Pop40 2015.07.25. 04:01:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: Sőt.

Ha minden dolog, amit egy hülye fideszes nem ért, nem szólna semmiről, az emberiség még le sem jött volna a fáról.

különvélemény2 2015.07.25. 06:30:39

@Pipas: "lehet olyan munkaszerződést írni, ahol a lelépést hosszú idővel előtte be kell jelenteni."

Linkeld a vonatkozó törvényt...

Pipas 2015.07.25. 06:51:09

@különvélemény2: "Linkeld a vonatkozó törvényt... "

Szánalmas.

♔bаtyu♔ 2015.07.25. 08:27:53

Ostoba ballibsik fideszezik a népet. A nép nem azért szavaz Orbánékra mert "fideszes", hanem azért mert nem akar ballibsiket látni a a hatalomban.

A bukott második ciklus végén, lassan az ugyancsak elbukott 3. ciklus elején ez már leeshetne nektek ballibsik. Persze nem baj ha nem, 2022-ben sem szeretném, ha valami zsinagógába járó álliberális papolna fejesként az emberi szabadságjogokról, amit elsősorban ő akadályoz.

Szerencsére annyira gagyik a pártjaitok, hogy még a Jobbikra szavazás luxusát is megengedhetjük magunknak, azaz mi választók elértük, Orbánék versenytársa nem valami ballibsi párt lett, sőt még összességében sem, hanem a Jobbik.

♔bаtyu♔ 2015.07.25. 08:34:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: Simicska kirugdalása simán jelezheti, hogy Orbán nem tűri a maffia jellegű oligarchákat. (legalábbis remélem).

Mindenesetre egy erős Jobbik korrupciós ügyekben ezerszer többet jelent mint az EU vezetése és a ballibsik együttvéve, akik köztudottan nagyon korruptak és külső irányítás alatt állnak.

na__most__akkor 2015.07.25. 08:49:35

Nem olvastam el az összes hülyeséget itt fent.
Nem is fogom, itt mondom meg.

Valaki lemond. Joga van --- mondjuk én elképzelek még egy csomó faszfejt, de az ember remél, amíg él ---

Menjen a fracba. DE: mondjuk meg, egy hülye volt, mert. MERT.

Más hülyék? Mennyit akartok? Tízet, százat, ezeret? (Nem vasút, ha esetleg felismerte...)

♔bаtyu♔ 2015.07.25. 08:51:22

Le vagytok maradva ballibsik, Merkelnek több esze van, mint kedvenceiteknek.

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/merkel_fordulatra_keszul_a_bevandorlasi_politikaban.600980.html

Persze Merkel megérdemelné hogy bukjon, a németek alapvetően már kihalásra vannak ítélve. Köszönhetően politikusaiknak.

Csatos Bambi 2015.07.25. 10:47:53

@martineden:

"Ejnye ,ejnye kis kancso,mar megint butasagokat beszelsz"

Igen!

Egy ilyen alpári, személyeskedő indítással abszolút hitelessé válsz mindenki előtt, bármit is mondasz a nagyszerű felütés után :)

Csak így tovább :)

Csatos Bambi 2015.07.25. 10:48:53

@♔bаtyu♔:

Merkel egy hazaáruló kivénhedt ribanc.

martineden 2015.07.25. 11:06:11

@Csatos Bambi:....,, "Ejnye ,ejnye kis kancso,mar megint butasagokat beszelsz"

Igen!"........Jo ,hogy elismered kis kancso .

Pánikrohamosztagos 2015.07.25. 12:48:40

@Pop40:
Na de ha leszarom, hogy van-e buziházasság vagy nincs, akkor miért szavazzak a szoclibbantakra?

Pop40 2015.07.25. 14:03:33

@♔bаtyu♔: "Simicska kirugdalása simán jelezheti, hogy Orbán nem tűri a maffia jellegű oligarchákat. "

Ja, azért nyert meg Simicska 5 éven át mindent, amin elindult. Meg azért vannak a tolvaj Geci körül Tiborczok, Garancsik, meg milliárdos gázszerelő Mészárosok.

Te még fideszesnek is hülye vagy, pedig nincs magasan a léc.

Pop40 2015.07.25. 14:07:13

@♔bаtyu♔: "Persze Merkel megérdemelné hogy bukjon, a németek alapvetően már kihalásra vannak ítélve."

Aha, ja. A németek kihalásra vannak ítélve, azért lóg a német gazdaságon gyakorlatilag egész Európa.
Bezzeg a hülye vezéred reformjai, na azok aztán működnek, ezért menekül mindenki nyugatra.

Megsütött a nap, te félkegyelmű? 2 ekkora baromságot, mint az utóbbi 2 kommented, még te is hosszabb idő alatt szoktál összehozni.

Pop40 2015.07.25. 14:09:54

@Pánikrohamosztagos: Te valamit félreérthettél.
Nekem aztán halálmindegy, hogy te kire szavazol.

Ha az életed egyetlen befolyásoló tényezője a buzik házassága, felőlem szavazz a fideszre.

vNHM 2015.07.25. 21:14:25

@lombozódó: Hahaha! Nagyon jo vicc volt! Sokaig nevettem! Csak tudod, kicsi a peniszed, az IQ az alacsony, erted, te kis buta?
süti beállítások módosítása