B1 blogcsalád



Képtelen vagyok bárkiben is felszítani a vad idegenellenes gyűlöletet

Monoszkóp

2015. június 04. - Egyenlítő blog

Ma hajnalban csatakosan riadtam fel legszebb álmomból, mégpedig azon felismerés hatására, hogy te jó isten, már megint nem utálok különösebben senkit, nem egy kellemes érzés, elhihetik. A madarak édesen csicseregtek, a nap kelt felfelé, a kávé olasz volt és selymes tapintású – de aztán eszembe jutottak országunk kedves vezetői, és máris sokkal jobban éreztem magam.

Na ja, mondhatja erre bárki, legyen ez az én egyéni szociális problémám, valahol én is bevándorló, betelepülő, vagy ahogy nálunk, itt falun mondják: bebíró vagyok. Ez persze nem a békebíró idétlen rövidítése, épp ellenkezőleg, eleinte a falu is afféle felforgatókat látott bennünk, „pestiekben”, amely tájjellegű szakkifejezés Monoszlón egyben a zsidók valamivel píszíbb szinonímája is.

549400_10153411465208293_2700001978282235536_n.jpg

Itt korábban egyetlen zsidó család élt, ők voltak a fűszer, zöldség, gyarmatáru, de olyan koldusszegények, hogy annak idején, 1996-ban, még mi is meg tudtuk venni az egykori házukat, amelyben se villany, se folyóvíz, se más úri huncutságok nem voltak találhatók. Persze kinek is vezették volna be ezeket, a ház 1944 tavasza óta lakatlanul állt. (A helyi nazarénusok gyűltek benne össze hétvégente, de aztán ők is továbbálltak, átköltöztek Szentantalfára, így végül velük alkudtunk meg. Pont annyiba került, amennyit a Magyar Hírlaptól kaptam végkielégítésként, amikor az új főszerkesztővel, Gazsó L. Ferenccel nem sikerült megkedvelnünk egymást.)

De ennél nagyobb gond is van ebben a zsákfaluban: egyetlen cigánycsalád sem lakik itt, és így valóban

nem könnyű felszítani az etnikai gyűlöletet.

(Bár igény, az lenne rá.)

Még ennél is szörnyűbb – de nem ér visszaélni azzal, amit most mondok –, hogy mi az ideérkezésünk óta egyáltalán soha nem zártuk be a házat, pedig van, hogy fél évig az orrunkat se dugjuk le Monoszlóra. Olyankor itt sötét van és hideg, a Bahamákon gyűlölködünk, Mekszikóban, Párizsban, Budapesten, New Yorkban. (Bár újabban ott sem, amióta a globális felmelegedés közepette mínusz húsz fokok süvítenek az East River felett.)

A másik súlyos gond, hogy a bennszülöttek Monoszlón

nemigen olvasnak újságot, így gyakorlatilag fogalmuk sincs, éppen kit kellene gyűlölniük,

sőt, a kocsma is rég bezárt, ahol a férfiak mindezt élőszóban megbeszélhetnék. (Nem éppen érdeklődés, hanem fizetőképes kereslet hiányában.) Tizenegy megfelelő életkorú és fizikai állapotú férfi hiányában stadiont sem épített még nekünk a kormány, s ugyanezen okokból nincs zsinagóga sem. (Egyelőre.)

Arra viszont nem esküdnék meg, hogy errefelé nem néznek tévét a népek. Ugyan itt a völgyben nemigen lehetne komolyabb antenna nélkül fogni a földi sugárzású kormánypropaganda-csatornákat, ahhoz kábé olyanok kellenének, amilyeneket Houstonban állított fel magának a NASA, de kisméretű tányérantenna azért nagyjából minden házon akad, igaz, többségük rég elrozsdált már, nemigen használhatják őket. Amúgy meg bortermelő vidék a miénk, és bárhogy erőlködnek is a népek,

nehezen jut el hozzájuk a nagyívű felsőbb üzenet.

Persze elvileg ők sem szeretik a másfajta embereket, de hogy most épp miért kéne gyűlölniük őket, arról nagyjából fogalmuk sincs, bármilyen szomorú is ezt megállapítani.

Legutóbb akkor gyűlöltek egy icipicit intenzívebben, amikor – hosszú-hosszú várakozás után – lejött ide a Semjén Zsolt, és felavatta nekik az országzászlót, de ennek is megvan már vagy négy éve, és azóta – szégyen ide vagy oda – még az Európai Unió kék lobogóját is kiteszik az egykori tanácsháza (egyben ex-posta) homlokzatára. Azt is megszokták már az emberek, mint például az alatta lévő piros telefonfülkét, amelyben évszámra nem emeli fel a kagylót senki sem.

Mi, pesti bebírók, úgy is mint zsidók, persze azért igyekeztünk itt is elhinteni a gyűlölet magvait, nem is minden eredmény nélkül, s a kezdetekben voltak is némi súrlódások. De mára ezek is elcsitultak, végülis annyit felfogtak, hogy nem mi csökkentettük nekik a rezsit, a kocsijaink is kezdenek tinédzserkorba lépni, például az enyém hovatovább már 16 éven felülieknek szóló filmeket is nézhetne az autósmoziban. Mi már – a helybéliekkel együtt – azon is harsányak röhögünk, hogy a befogadott néger terroristák elveszik majd a munkánkat

hát kinek van itt manapság munkája?

Ami engem illet, én már annyira elkeseredtem, hogy képtelen vagyok bárkiben is felszítani a vad idegenellenes gyűlöletet, hogy a múltkor már, amikor a Fő utcán összefutottunk, az édes Kobak kutyáját sétáltató Ferge Zsuzsával próbálkoztam, de ő meg szegény annyira süket, hogy mindenre csak mosolyogva bólogatott.

Na mindegy, talán majd az új óriásplakátok.

Tardos János

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr387516372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.04. 19:43:14

Azért arra komolyan kíváncsi lennék, hogy az EU ez ellen a tetves, immár egyértelműen neonáci söpredék ellen mikor lép fel?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.06.04. 21:30:13

Nem kell szítani semmit Monoszlón sem.

Ott sem nyernek soha a ballibek, már jó rég óta. A pártpreferenciában, és OGY választásban onnan még tán soha nem került be baloldali.

Mert tudják az emberek, hogy a határontúli honfitársainkat megvetni, leköpni, megtagadni nem ildomos, miközben behozunk magyarul sem tudó afgán szír menekülteket tömegesen, és betelepítjük őket, etnikai feszültséget, munkanélküliséget, és ellenségeskedést okozva.

SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT !

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.06.04. 21:35:59

@pythonozok:
Hát arra én is kíváncsi vagyok..
Itt az ideje, hogy a 2006-ban ellenzékieket beazonosíthatatlan rendőrökkel verető MSZP-s faszok ellen valamit tegyen az EU végre.

SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT !

Gyűrött Papír 2015.06.04. 21:41:42

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"miközben behozunk magyarul sem tudó afgán szír menekülteket tömegesen, és betelepítjük őket, etnikai feszültséget, munkanélküliséget, és ellenségeskedést okozva."
Ha (kínai és) fizet, akkor jöhet. :)
Most tök komolyan. Ha lenne 1 millió fizető kínai, akik itt is maradnának a letelepedési kötvényükkel, akkor mit mondanál?

Gyűrött Papír 2015.06.04. 21:43:15

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"SOHA TÖBBET MSZP DIKTATÚRÁT !"
Ezért kell az oktatást nem visszafejleszteni. Ezt értsd úgy, ahogy tudod!

Tudományos libsizmus 2015.06.04. 22:21:34

Jellemző, hogy még ma is "idegengyúlölúzik" az index. Persze talán jobb is, hogy nincs kint semmilyen Trianon-cikk. Úgy ámokfutnának a magyargyűlölő tetves libsik, mint a mérgezett egerek.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.04. 22:34:34

@Tudományos libsizmus: mindig elfelejted, te gerinctelen parazita, hogy
a) nem magyargyűlölő, max. a rühes, nyilas fajtádat - de erre is inkább csak az undor, mint a gyűlölet a megfelelő kifejezés
b) nem csak ti gerinctelen szarzsákok vagytok magyarok. Ti inkább a magyarok szégyenének számítotok.

dunántúli gyerek 2015.06.04. 22:55:40

Jani! Te nyugodtan vihetsz haza bevándorlót, ha akarsz.

Az adót viszont én fizetem nem te, úgyhogy befogod a pofád.

dunántúli gyerek 2015.06.04. 22:58:10

@Tudományos libsizmus: Abszolút hibátlan a fidesz taktika, hogy olyan témákra buktatják rá a ballibsiket, amiken csak veszíthetnek.

Finkelstein úr nem olcsó, de megdolgoziik a lovettáért. Na meg, a ballib butaság eléggé kiszámítható. Stabil, mint a szegénység.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.04. 23:02:55

@dunántúli gyerek: adót mindenki fizet, aki ebben az országban él, szarcsimbók! Nem a SZJA az egyetlen adónem, de ezt a magadfajta agyatlannal úgyis hiába próbálja bárki megértetni.

2015.06.04. 23:11:18

@pythonozok: aki szjt nem fizet annak nincs jövedelme, miből fizetne mondjuk áfát?

dunántúli gyerek 2015.06.04. 23:23:38

@pythonozok: Nem, a ballib szavazótábor sosem fizetett adót. Sőt, adójóváírásképpen ő kapta meg.

De ez már nem lesz többet így.

Erő e-meló 2015.06.05. 01:02:44

"ideérkezésünk óta egyáltalán soha nem zártuk be a házat, pedig van, hogy fél évig az orrunkat se dugjuk le Monoszlóra"

Minél több menekültet kell oda telepíteni, ha már úgyis üresen áll a ház. Jöhetnek-mehetnek, hiszen nincs bezárva. A szerzőnek ugye nincs kifogása ellene?

Idilli egy falu,

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.05. 08:16:44

@pythonozok:

Az Eu ugyanezt gondolja valójában: hogyan lehet a menekülteket távol ttartani.

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.06.05. 08:47:00

Ki kell baszni azokat is akik mar itt vannak a gyűjtő én, nem újakat beengedni.

Költsék azt a pénzt határon túli magyarokra, meg a határmenti terület elmagyarositasara.

Amelyik országnak kellenek az afrikaiak, az fogadja be őket, ennyi.

mohaa 2015.06.05. 09:35:00

Aztakurva! Az összes faszcibáló, tetves fideSSes férget ide ette a fene? Dolgozni ki fog?

Zár Balta 2015.06.05. 10:59:48

Baszodjatok meg mindannyian rühes gecik !

2015.06.05. 11:49:30

@dunántúli gyerek: Ée egyébként a párhúzamos egyenesek a végtelenben metszik egymást. No kb. te is ott találkozol az igazsággal.
süti beállítások módosítása