B1 blogcsalád



Már kinézte a tróntermet magának

2015. május 21. - Egyenlítő blog

Két legyet üt egyszerre az Orbán-társaság.

A legfontosabb persze az, hogy pénzt szerezzenek a kis vezető régi álmára. A királyi vár einstandjára. Mert ne legyenek illúzióink. Orbán nem az, aki szereti feladni a terveit.

Ő a várban akar lakni, dolgozni.

A dinasztia alapításról még nincsenek híreink, de valóban felesleges kapkodni.

Első kormányzása idején a Sándor palotát alakíttatta, újíttatta fel a saját ízlése, nyakbősége szerint. Csak közbejött egy kis malőr, elverték a választásokon és szegénynek maradt Felcsút. Ó, azóta épült már ott egy s más, többek között stadion a kertje végében. De azért mégsem lehet a birodalom fővárosa ott. A királyi vár azért mégiscsak más. Most tehát nekiindul a közösségi intézmények kitelepítésének. Múzeum, könyvtár és egyéb amúgy is felesleges dolog, mehet, ahová akar.

Lesznek majd szép, reprezentatív termek, barokkos berendezés, sújtásos egyenruhába öltöztetett őrség, és minden, ami a XXI. század egy modern országában nélkülözhetetlen.

Orbán pedig majd itt a trónteremben fogadhatja a hódolók sokaságát.

(Aztán majd eljön a nap, amikor tőle vagy valamelyik leszármazottjától ez szépen vissza lesz foglalva és megnyitjuk akkor mindezt a szegény kis mezítlábas proletár-gyerekeknek. Sőt, talán még vajas kiflit is osztunk nekik, hogy ne éhezzenek.)

budapestcastle.jpg

Szóval az egyik légy az a vár. De a másik légy sem kutya.

Ugyanis, most egy erős próbálkozás tanúi vagyunk, hogy a Gellért-hegy oldalában lévő egykori Kertészeti Egyetem csodás arborétumát elkobozzák és eladják. Ugye, a bevételből épül a trónterem.

És ugyanakkor ezzel jelentős csapást lehet mérni egy egyetemre, egy intézményre, ahol még maradt valami a szuverén gondolkodás lehetőségéből. Ahol még nem lehet uralni minden posztot. Mert miniszter vagy színházigazgató bármelyik kegyencből lehet egy perc alatt. De egyetemi tanár azért mégsem.

Szóval, az egyetemeket is alaposan móresre kell tanítani. Lenyesegetni a szárnyaikat. Megtanítani az ott dolgozóknak, hogy kuss.

Nem okoskodik, nem beszél vissza.

Igaz, (ma még), akinek nem tetszik, elmehet. Sok szabad egyetem működik a világban, nem kell feltétlenül itt maradni.

És illúzióink ez esetben se legyenek. Természetesen mindig akadnak olyanok, akik szívesen közreműködnek a leggonoszabb tervek végrehajtásában is. Könnyedén, mosolyogva teszik tönkre egykori kartársaik munkáját, lehetetlenítenek el másokat, szolgálják ki baksisért a kis vezető minden szeszélyét.

Ha egyetemet kell szétverni, hát azt. Ha környezetvédelmi területet, sebaj. (Ember mindenre van. Ne tessék izgulni, az Európai Unióból való kilépés utáni első kivégzésre már tolongani fognak a hűséges hóhér jelöltek.)

És azon se csodálkozzunk, hogy ha most a tiltakozás hatására esetleg egy picit visszavonulnak és mindent megígérnek, hogy ó dehogy. Csak rémeket tetszenek látni, meg az a gonosz ellenzék felé majd, mondjuk a nyári szünetet kihasználva könnyed kézzel beszántatják a gellérthegyi arborétumot. Ahogy nem kegyelmeztek Kishantosnak, a Természettudományi Múzeumnak vagy éppen a Wallenberg Szakiskolának.

Dési János

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr247479428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2015.05.21. 16:38:19

Melodráma. Szerintetek ez segít? A mostani kormánynak csak egy alternatívája van, a Jobbik. Ez azért mutatja színvonalat.
Erre jönnek az olyan kommentek, hogy a magyar választó az agymosott, szolgalelkú, diktatúrára vágyik etc....
Ezzel vissza is kanyarodtunk a START pontra. Ez nálunk a problémakezelési protokoll. Olyan helyen - ahol nincs igazából tétje- mint ez a blog is v. valami kocsma sötét sarka még elmegy az ilyen, de máshol nagyon gáz. Tényleg ennyit tudunk? Mert akkor sokkal nagyobb a baj, mint amit egy Orbán elzavarással el lehetne intézni.

csabakirályfi 2015.05.21. 17:05:38

"De egyetemi tanár azért mégsem." Mocsai óta nem lennék ilyen biztos.
Nagyon jó a vár képe, de kicsit fordítva van, ebböl az irányból a Sándor palota jobbra kéne legyen...

Nzoltan 2015.05.21. 18:05:03

@csabakirályfi: és még nincs felújítva a várbazár.

Nzoltan 2015.05.21. 18:06:13

Ez a poszt egy hülyeség.
Inkább örülnénk, hogy valamit felújítanak.

Nzoltan 2015.05.21. 18:07:02

És mindjárt jön egy hozzászóló, hogy az egészséfügyre kellene költeni azt a pénzt.....

exlex 2015.05.21. 18:10:42

Meghágtam az útszéli anyádat.

conchita wurst 2015.05.21. 18:22:34

'Aztán majd eljön a nap, amikor tőle vagy valamelyik leszármazottjától ez szépen vissza lesz foglalva és megnyitjuk akkor mindezt a szegény kis mezítlábas proletár-gyerekeknek.'

Jobbikos lett az Egyenlítő? Vagy csak bilibe lóg a keze?

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.05.21. 19:12:17

@Nzoltan: Igen, konkrétan lélegeztetőgépekre..Lendvai néni biztosan elvégezte már az átszámítást..

2015.05.21. 19:54:10

"Első kormányzása idején a Sándor palotát alakíttatta, újíttatta fel a saját ízlése, nyakbősége szerint. Csak közbejött egy kis malőr, elverték a választásokon és szegénynek maradt Felcsút."
Mármint, hogy mi van? Hol, melyik választáson verték el, ami miatt nem ülhetett be a Sándor palotába?

Ahhoz, hogy oda beülhessen, köztársasági elnöknek kell(ett volna) lennie, azt meg a 90-es évekbeli népszavazás értelmében nem a Zemberek választják, hanem a parlament.

jolaca 2015.05.21. 20:41:28

Mélyen nem értek egyet a szerzővel: HÓHÉRJELÖLT szerintem egy szó... :)

Blogger Géza 2015.05.21. 21:04:05

A vajas kiflit majszoló mezítlábas proletárgyerekek! :D :D : D Szerintem ez a szociális demagógia már a 20. században is röhejes lett volna.

déjá vu39 2015.05.21. 21:05:14

@Nzoltan: Talán mégsem mindegy, hogy mit újítanak fel. Meg az sem, hogy miért, Meg az sem, hogy mennyi pénzből.

déjá vu39 2015.05.21. 21:07:57

@A demokrácia leszakadó függönye: "Ahhoz, hogy oda beülhessen, köztársasági elnöknek kell(ett volna) lennie, azt meg a 90-es évekbeli népszavazás értelmében nem a Zemberek választják, hanem a parlament."
Ne és. Majd hamarosan megválasztják. Ne legyen kétséged.

déjá vu39 2015.05.21. 21:08:45

@A demokrácia leszakadó függönye (Javítás): "Ahhoz, hogy oda beülhessen, köztársasági elnöknek kell(ett volna) lennie, azt meg a 90-es évekbeli népszavazás értelmében nem a Zemberek választják, hanem a parlament."
Na és. Majd hamarosan megválasztják. Ne legyen kétséged.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.05.21. 22:05:11

Remélem, valaki már a celláját is megjelölte, amiben leüli a tényleges életfogytiglani büntetését!

mortullus 2015.05.21. 23:20:19

Hát Dési nálad nagyobb patkányok csak a Tanácsköztársaság idején foglalkoztak újságírással. Egy demagóg, uszító, jellegtelen kis senki vagy.

nnnnnnnn 2015.05.21. 23:22:10

2018-ban is nyer a Fidesz. Az ellenzék miatt. Vagy a Jobbik. Szintén az ellenzék miatt. Hehe.

Nzoltan 2015.05.22. 05:39:59

@déjá vu39: És ki mondja meg hogy mi az arra érdemes? Az írigykedō prolik tömege? Ha rajtuk múlna szinte semmilyen kultúrális elōrelépés nem lett volna az elmúlt évszàzadokban.
Még most is lepényt ennénk a vasárnapi akasztásokon.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.05.22. 05:51:44

@Nzoltan: aha. Az "irigykedő proliknak" van szükségük pl. stadionok újjáépítésére, az olyan rombolásra amit a tetves elvtársaid a Kossuth téren és környékén műveltek stb.
A másik: ha azonos lennél azzal a Svájcba szakadt névrokonoddal... akkor mégis mi a fasz közöd van hozzá, hogy Magyarországon mi történik? (Név, stílus azonos, nem lepne meg, ha te lennél)

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.05.22. 05:53:25

@mortullus: tudod, a patkány az egy kedves, értelmes, szerethető élőlény. Ami a magadfajta csótányokról nem mondható el.

gyongyi70 2015.05.22. 05:58:32

A Sándor Palotát bizony magának szépítgette... azután jöttek a választások és az új parlament szavazta meg, hogy az a köztársasági elnök székhelye legyen. Azt meg mégsem illett kirakni onnan 2010-ben sem.. azóta érlelődik, hogy a Vár másik palotájába költözzön.
Ami az egyetem szétverését illeti, hát az sem elegáns dolog.

J.R. Ewing 2015.05.22. 08:11:50

@pythonozok:

Te meg egy köpet vagy. Szarházi, sunyi, zsidó, "újságíró".

J.R. Ewing 2015.05.22. 08:12:37

A Dési meg egy futóbolond. A legszarabb fajtából.

JohnDoeTheReal 2015.05.22. 08:50:15

Mielőtt megjelentették ezt az iromány, érdemes lett volna egykicsit böngészni az elmúlt napok sajtóját. Most így ez egy kicsit okafogyottnak, izzadság szagúnak tűnik. Ja, hogy ez a megrendelőt nem érdekli?

2015.05.22. 08:57:34

@Nzoltan:

"És ki mondja meg hogy mi az arra érdemes? Az írigykedō prolik tömege? Ha rajtuk múlna szinte semmilyen kultúrális elōrelépés nem lett volna az elmúlt évszàzadokban.
Még most is lepényt ennénk a vasárnapi akasztásokon. "

De most komolyan. Te magad érted, hogy miket írsz?
Annak mi értelme, mire érv, milyen témában, miről szól? :)

vNHM 2015.05.22. 09:20:03

Bla bla bla bla...

ex-dr. vuk 2015.05.22. 09:38:03

@Nzoltan: az nagyon szuper hogy felujitjak, de a korhazban meg nincs penz gumikesztyure (se). 200 milliardot terveznek kolteni Orban varba koltoztetesere. Probald meg elkepzelni, hogy az mennyi penz.

ex-dr. vuk 2015.05.22. 10:22:54

@Alick: remeljuk ugyanugy is vegzi.

inuitdog 2015.05.22. 10:54:03

Az új Nemzeti Galéria kerüljön csak a Várba és semmiképp a Városligetbe (ez a neve helyesen és nem Liget Budapest projekt).
40m magas álcázott irodaépület ami 4 méter magas emberekkel arányos a látványterven. Meg az állandóan mantrázott a "zöldterület nőni fog".

♔bаtyu♔ 2015.05.22. 10:55:34

Igen, a Nemzeti színházat is magának szánta, Dunapartra néz, aztán mégsem, nem túl jó a közlekedés, a környék elég pronyós is.

Szerencsétlen ballibsik, amíg a gazdaságvezetésbe érdemben nem nagyon tudtok belekötni, addig ezeknek olyan sok értelme nincs. Legfeljebb a többi ballibsi idegesíti magát a hsz-eken.

Viszont ha Orbánék IMF kölcsönhöz folyamodnak. Tudjátok, az olcsó kamattal. Na akkor már tényleg a többi is elgondolkodik, hogy gagyi a csákó.

felcsutisuttyo 2015.05.22. 10:59:53

Jó, Jó....de HOL FOGJÁK AKASZTANI??? ...mert már most bérelek helyet, mert nem kapok jegyet,.. annyian szeretnék látni....a Nemzeti Gazembert!

Nzoltan 2015.05.22. 11:20:46

@MikeBoy: Az állítólagos alternatíva mindent elosztana az éhezők között. Mint ahogy azt tette is régen. Aztán elfogyott a pénz.

Nzoltan 2015.05.22. 11:22:40

@ex-dr. vuk: Lenne pénz. de míg a főorvosok és igazgatók cégei a beszállítók, addig csak elfolyik a pénz.

2015.05.22. 11:26:31

@Nzoltan:

Jól éreztem! :)
Nyilván ez egy egy bites univerzum.
Vagy beköltözünk a várba és felújítjuk vagy elosztunk mindent az éhezők közt. :)

ex-dr. vuk 2015.05.22. 11:43:53

@Nzoltan: csak ugyanaz megy mint allami szinten a kozbeszerzesekkel .. mindket helyen rendet kellene csinalni.

sanyix 2015.05.22. 11:57:56

Eközben magyarország jobban teljesít... bulgáriánál...

index.hu/gazdasag/2015/05/21/eu_regiok_legszegenyebb/

KUHULIN 2015.05.22. 12:08:12

Jól jelzi a szerző komolyságát (a fasz kulbrádiós Dési, haha), hogy sikerült tükörben berakni a Budai Vár képét.

Magyarnaba 2015.05.22. 12:34:15

Ez az alcsúti fickó tényleg helyreállítja a Horthy-korszak külsőségeit. Lesz kurva nagy szegénység, lesz kőkemény rend, lesz lovarda a fehér lónak a vár oldalában, és lesz hozzá palota is, ahol majd egy kormányzó úr gyakorolja a főkegyelmet. Lesz újáépített Honvéd-főparancsnokság és minisztérium egyben és lesz testőrségi épület is.

(És persze végül lesz nagy bevonulás is, mert a korszakhoz hozzátartozik. Csak nem mi vonulunk be Nagyváradra, hanem a NATO Budára.)

Pop40 2015.05.22. 15:19:29

@déjá vu39: Meg az sem, hogy honnan lopják össze azt a pénzt.

Pop40 2015.05.22. 15:21:17

@mortullus: Ügyesen megcáfoltad, amit írt, elvtárs.
Fáradj a kasszához.

terlasz 2015.05.22. 16:32:25

@A demokrácia leszakadó függönye: A tájékozottság felesleges, elég, ha véleményed van!

nemszólokmégegyszer 2015.05.22. 17:38:56

Alapigazság: a trollok nem pihennek. Az én pénzemből.
süti beállítások módosítása