B1 blogcsalád



Hullaszag és árulás - Szili útja a Horn-kormánytól az államfő-jelöltségen át Semjén titkárságáig

2015. március 20. - nickgrabowszki

Orbánt nem zavarja a politikai hullaszag; nemcsak az árulást, de az árulót is értékeli. Most akkor a hála mégiscsak politikai kategória vagy a Fidesz-vezér hasznot remél attól, hogy egy volt szocialista potentátot miniszterelnöki megbízottként foglalkoztat.

Pozsgay Imre MSZMP PB-tag, Szűrös Mátyás MSZMP-titkár után újabb volt szocialista nagyvad került Orbán hálójába, nagyobb mint a korábban volt Csintalan Sándor MSZP ügyvezető alelnök vagy Warvasovszky Tihamér fehérvári polgármester. Mindannyian arra vannak hivatva, hogy igazolják a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyáltalán sem kirekesztő jellegét, többoldali támogatottságát.

Az sejthető, hogy Szili Katalint egyaránt motiválja a legalább államtitkári javadalmazás, a havi egy-, talán másfélmillió forint, illetve a politikai nihilből való menekülés. Új feladatára tökéletesen alkalmas.

Utazni házelnökként is szeretett; a gittegyletek vezetésében és az érdemi befolyást nem biztosító, cserébe különösebb szellemi erőfeszítés nélkül ellátható díszfunkciók viselésében nagy a gyakorlata.

szili.jpg

Jelentős politikai teljesítményt, mondanivalót, hozzá köthető eredményt, nélküle meg nem történő dolgot egész politikai karrierje áttekintésével sem lehet felfedezni. Tökéletes rejtély, mit kedveltek benne a szocialisták. De hát Schmitt Pál is lehetett köztársasági elnök.

  • Szili Katalin 1990-ben még nem jut be a parlamentbe, négy évvel később viszont már országgyűlési képviselő.
  • 1994-98 között környezetvédelmi és vízügyi államtitkár a Horn-kormányban. A minisztere Baja Ferenc.
  • 1998-ban kerül az MSZP élvonalába, amikor elindul és győz id. Gál Zoltán ellen a szocialistáknak járó parlamenti alelnöki helyért folyó szavazáson. A ciklus végéig alelnök.
  • 2000-től a párt elnökhelyettese négy éven át. Ezt a posztot a Londonból hazatérő Németh Miklósnak kreálták, de ő nem fogadta el a második helyet. Szili a pártban belső koalíció, a Baranya-Szabolcs-tengely egyik kulcsfigurája.
  • 2002-ben a koalíciós osztozkodáson kiharcolja a házelnöki posztot a szabaddemokrata Fodor Gáborral szemben. Fodor Medgyessy Péter belső  ellenzékévé válik, Szili 9 éven át az Országgyűlés elnöke.
  • 2003-ban nem vállalja a pártelnök-jelöltséget Kovács Lászlóval szemben, pedig Medgyessy is kapacitálja.
  • 2004-ben nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget Gyurcsánnyal szemben Medgyessy megürült helyére. Néhai Toller László győzködi leginkább. Nem indul újra a súlytalan pártelnök-helyettesi pozícióért sem

Már előre tekintett

2005-ben viszont nekiindul az államfő-jelöltségnek, pedig az SZDSZ jóval korábban nyilvánvalóvá teszi, hogy nem támogatja. Azt mondják, pártpolitikust nem, bár valójában Szili kompetenciáival vannak problémáik.

Az MSZP-ben megnyeri a belső jelöltversenyt Glatz Ferenccel és Horn Gyulával szemben. Az SZDSZ nem szavaz, a Fidesz ellenőrzi képviselőinek elvileg titkos szavazatát, az MDF-ből nem tudni, mennyi támogatást kap. Akkoriban tartotta magát, hogy a Gyurcsány köréhez sorolható szocialisták közül néhányan nem rá szavaztak. Három vokssal kikap, pedig az MSZP mostani elnöke, Tóbiás József irányítja a kampányát.

  • 2006-ban ismét házelnök, de már belső ellenzéki. 
  • 2009-ben újra akarja építeni magát. Rátukmálják a pécsi polgármester-jelöltséget, de kikap Páva Zsolttól. Lemond a házelnökségről.
  • 2010-ben Gyurcsány 4. helye ellen tiltakozva leveteti a nevét az MSZP országos listájáról, de a baranyai listáról bejut.

A választási vereség után Szili a szocialistáktól távolabb, a "nemzeti érzelműek" közé próbálja pozicionálni magát, ami főként jobboldalnak tett gesztusokban, illetve kamupártok és gittegyletek vezetésében nyilvánul meg. Már körüllengi a politikai hullaszag.

  • 2010 júniusában - egyetlen szocialistaként - résztvesz a Trianon Emléknapnak nevezett nacionalista giccsnek szentelt parlamenti ülésen.
  • Ezért cserébe elnöke lehet a Nemzeti Összetartozás Bizottsága autonómia albizottságának.
  • Még nyáron megalakítja a Szövetség a Jövőrért mozgalmát, de megtartja párttagságát, mit lehessen tudni.
  • Az önkormányzati választásokon úgy látja, az MSZP-nek vége. Saját pártot alapít, a Szociális Uniót. Másnap kilép a szocialista frakcióból, de a listán nyert mandátumát megtartja.
  • 2011-ben - az ellenzéktől eltérően - részt vesz a Fidesz alkotmányozási folyamatában, saját tervezetet is benyújt. Az alaptörvényt végül nem szavazza meg, mert egyetlen módosítóját sem fogadják el.
  • 2013-ban a pártját belépteti egy újabba, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártba; annak ő lesz az elnöke is. A negyedik erő akarnak lenni.
  • 2014-ben alig több mint 10 ezer szavazatot kapnak, és Szili 20 év után kiesik a Parlamentből.
  • Felajánlja a lemondását, de újraválasztják a KTI elnökévé. Ősszel már a fideszes polgármester jelöltnek kampányol Szegeden.

Visszafogott intellektuális teljesítmény, mérsékelt karizma vagy meggyőző erő, gyenge kamarillapolitika, közepes munkabírás - ez a mérlege Szili hosszú politikai karrierjének. Ellenben - ha végképp kötni kell hozzá valamit, akkor - sűrűn hangoztatott környezetvédő lózungok (ez magyar államfők vagy államfő-jelöltek számára úgyszólván kötelező), szociális demagógia a következményekre való tekintet nélkül, valamint nemzetpolitikának nevezett nacionalista frázisok.

Az utóbbihoz kapcsolódik a Semjén Zsolt államtitkárságán miniszterelnöki megbízottként végzett feladata is: koordinálnia kell a határon túliak autonómiatörekvéseit. Nem kidolgozni, eldönteni vagy kiharcolni. Koordinálni. A határos országok politikai többségének véleménye ismeretében ennek kb. annyi értelme van, mint a Havasi Bertalan által a feladatra való alkalmassága bizonyítékaként említett KMKF-nek.

Abból is mennyit profitált a haza. Össze se bírjuk számolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr667286681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micsoda? 2015.03.20. 22:03:15

Szerintem már elég sokan vannak, akik a határon túli magyarokkal foglalkoznak, ilyen- olyan nevű pozícióban. Épp a minap kaptam fel a fejemet, a riportalany beosztását illetően. Szintén feladata valamilyen néven, a külhoni magyarokkal foglalkozni.

Hannibal ante portas 2015.03.21. 11:27:18

Azon gondolkodom, hogy a derék blogíró tényleg ennyire alultáplált-é (szellemileg), vagy csak mórikálja magát. A sok szamárság közül csak egy: árulás? És akkor hogyan vélekedjünk Debreczeni Józsefről, Kerék-Bárczy Szabolcsról, Kész Zoltánról, Gyurcsányról és jó néhány társukról? Vagy ez csak egyirányú utca?

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.21. 11:29:56

Most hallom, hogy a Gyurcsányt meg a Bajnait kitiltották az Orosz Föderáció területéről :)))

Na és a Gréczy Zsóti? A Vadai Ági? A Drogos Juhász? A Jávor Beni? A Szabó Timcsi?

Ők beléphetnek még Oroszország területére?

:DDDDDD

Toportyán Zsóti 2015.03.21. 12:47:51

@beszélő majom: Mit keres itt 1 majom,maradj az agyonlátogatott klasszis blogodon.

Toportyán Zsóti 2015.03.21. 12:50:55

Az ilyenek miatt lesz hungaricum a takonygerinc.Ez a kormányzat már csak 1 geciputtony.

2015.03.21. 14:16:44

Tehát akkor foglaljuk össze:a balosok most éppen azért akarják elzavarni a kormányt, mert egyre több egykori emberük bukkan fel a kormány soraiban. Világos ez, mint a vakablak...

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.03.21. 14:31:17

@beszélő majom:

A lényeg az, hogy Orbán gazdid bármikor beutazhat, hogy leszopja Putyin farkát hogy az ügynökaktáit továbbra is zárolja Moszkva. És annyira jól bomlaszt a felcsúti parasztvezér az EU ellen, hogy még dísz-SZKP tagságot is kapott Putyin gazdijától.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.21. 14:47:02

@Toportyán Zsóti:

"Mit keres itt 1 majom,maradj az agyonlátogatott klasszis blogodon."

Csak miután te visszatértél az eredeti szakmádhoz és 1000 forintért tartod a lukadat a buziknak.

Jolka40 2015.03.21. 14:50:18

"Visszafogott intellektuális teljesítmény, mérsékelt karizma vagy meggyőző erő, gyenge kamarillapolitika, közepes munkabírás "- na meg a szenteskedés.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.03.21. 15:36:38

Felháborító..

A Hócipő szerint is baszódjon meg a népszava...

Olvasd az url-t és ellenőrizd !

Iszonyat mi van itt:

hocipo.hu/content/view/15677_baszodjon_meg_a_nepszava

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.03.21. 15:39:31

Ez rohadt jó cikk..

Szili akit Gyurcsány miatt kilépett az MSZP-ből, az természetesen áruló.

Gyurcsány pedig, aki miatt darabjaira hullott a baloldal, és az MSZP azóta is padlón van, az meg hős a szemetekben.

Remek helyzetértékeléseket bírtok adni, és remélem ez nem változik.

Ahogy a 20% alatti támogatottságotok se !

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.21. 16:02:25

A dolog másik oldala az, hogy Szili lehetett volna egy igazi baloldal alapja. De a liberálisok kirúgták.

S ez fontosabb.

Toportyán Zsóti 2015.03.21. 19:16:50

@beszélő majom: Majmok között is terjed az azonosneműek közötti szex?Szerencséd van idővel kinövöd,addig sem kéne villogtatnod az intellektusod gyűlöletdroid.

Toportyán Zsóti 2015.03.21. 19:18:32

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: 20% alatti dolog lassan összejön az illibsiknek,az irány jóóóóóóóó.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2015.03.21. 19:22:17

Annyira szeretem ezt az országot: ha valaki politikai szerepet vállal, vagy szóba áll esetleg a konkurens párttal, akkor az "áruló".
Basszus, kb. mint a focidrukkerek szintje.

Gringo 2015.03.21. 20:42:46

Egy normális országban, ha egy ellenzéki politikust felkérnek, hogy segítse a kormány munkáját, a kutya se fogja leárulózni.
Mondom, egy normális országban! :D

búvár kondér 2015.03.22. 06:43:58

@Gringo: Oké! de ki a faszom az a Szily?

Gringo 2015.03.22. 19:36:10

@búvár kondér: Ezért mondtam, hogy egy normális országban.

Péterbá 2015.03.23. 10:29:35

@beszélő majom:Közzétették a kitiltottak listáját? Engem is nagyon érdekelne, kik vannak rajta! Adjál meg már linket légyszi!:-)

Öreg nyugger 2015.03.24. 23:19:07

Egy főiskolai ünnepségen is részt vett, házelnökként. A várakozó tomeg- tisztelettel és szeretettel várta. Megérkezett. Két egyenruhás kíséroje nyitott neki utat. Visszataszító, csüggesztó jelenet volt. Mentségül ismerősei a keze hiányát hozták fej. Nálunk nem volt népszerű, mégis a koalíciós partnert okoltuk -akkor- kugarcáért a köztársasági elnökválasztáson, és Gyurcsányt is . Úgy látszik tévedtünk, ö volt az ok-

Zoltán Rétháti 2015.04.04. 13:50:19

Én is kaphatok kokit a fejemre, ámbár lényeginek azt tartom, hogy vennék-e tőle használt autót? Szilitől nem, Gyurcsánytól igen, Debreczenitől igen, és sorra véve a politikusokat eljuthatunk odáig, az egyéni megítélés mire és meddig terjed ki. Előrebocsájtom, fideszes politikus is bírhatja bizalmam, de országos fidesznyik,kdmpnyik nem. Nem bízom Szél Berniben sem, mert egy érdekes helyzetben egy számomra felfoghatatlan körülményt próbált megmagyarázni. Szerintem mindannyian így vagyunk a politikusokkal, csak másképp indokoljuk!
süti beállítások módosítása