B1 blogcsalád



Az utcát már elveszítette a Fidesz

2015. március 08. - nickgrabowszki

Noha a tavaly őszi tüntetéshullám sokakban keltette azt a reményt, hogy az Orbán-kormány akár rapid módon is megbuktatható, az nyilvánvalóan illúzió volt. A tél után viszont minden ott folytatódott, ahol a hidegre (meg a karácsonyra) tekintettel abbamaradt.

Az apropót ezúttal is maga a kormánypárt szolgáltatta azzal, hogy a rendőrséggel elsüllyesztette Juhász Péter Együtt-alelnök feljelentését az V. kerületi polgármester lakásvásárlási ügyében. Juhász ezután hívhatott utcára a korrupt kormány ellen.

A három szervező ellenzéki párt, az Együtt, a PM és a DK el is ért több mint 10 ezer embert.

demo0308.jpeg

A résztvevők mennyisége még a szervezőket is meglepte. Sőt, leginkább őket. Erre utalt, hogy csak az Andrássy út felének lezárását kérték, de Juhász az NNI Aradi utcai irodája előtti felszólalásában el is ismerte, hogy nem számítottak ötezernél több emberre.

Hangban maga Orbán Viktor is szólt egybegyűltekhez. Persze szónokok is, de mivel a tüntetésnek nem volt semmilyen konkrét célja vagy követelése (azt senki nem gondolta, hogy az NNI megretten, és újranyitja a Szentgyörgyvölgyi-aktát), újdonság nem hangzott el.

De nem is kellett, a résztvevők a felszólalók nélkül is biztosak voltak abban, hogy ez egy rablókormány, és mindent ellopnak. Az Erzsébet tértől az Oktogonon túlra tartó felvonulás az "Orbán takarodj!"-ot, meg a "Mocskos Fidesz!"-t skandálta, meg azt, hogy "Szégyen, gyalázat, eladtad a hazádat!", de a tömeg leginkább azt akarta megmutatni, hogy annak az Együtt-aktivistának van igaza, aki azt kiabálta a megafonba, hogy

Viktor, tévedsz, nem szeret a néped.

Mi következik ebből?

Az mindenképpen, hogy a Fidesz az utcát már elveszítette, miközben 2002-től 2012-ig egyértelműen uralta. De ezúttal sehol egy Békemenet, sehol egy spontán vagy szervezett ellentüntetés. Az önkritikára képtelen jobboldalnak kétségtelenül vannak szimpatizánsai ma Magyarországon, de nem olyan a politikai hangulat, hogy ezt nyilvánosan is vállalni szeretnék. (Időnként még a szavazófülkében sem.)

Miközben az ellenzéki pártok gond nélkül az utcára tudnak vinni 10 ezer embert.

Ettől még a kormány helyzete nem rendül meg, a parlamenti többsége stabil marad, és arra sincs garancia, hogy az ellenzék három év múlva együttesen több mandátumot szerez majd, mint a jelenlegi kormánypártok.

A Fidesz (és szatellitjét, a Szent Vasárnap őrét) megbuktatni forradalommal és utcai hőzöngéssel se nem lehetséges, se nem kívánatos. Ez csak a három évvel későbbi választáson elérhető.

De azt nem tiltja semmi, hogy addig nyomás alatt legyenek tartva.

(Kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr797251861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Baloldali érték 2015.03.09. 02:16:27

"Miközben az ellenzéki pártok gond nélkül az utcára tudnak vinni 10 ezer embert."

Helyesen: a baloldali pártok a seggüket a földhöz verik az örömükben, amikor utcára tudnak vinni 10 000 embert. Ehhez az kell elsősorban, hogy "pártsemleges" tüntetést szervezzenek, az adott témakört (internetadó, korrupció, stb.) előtérbe, a pártokat meg háttérbe tolva.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2015.03.09. 04:54:41

Összesen 10000 embert 10 tüntetésnek csúfolt tömeges kurvaanyázás során.

A lófa szára 2015.03.09. 05:52:23

"Erre utalt, hogy csak az Andrássy út felének lezárását kérték, de Juhász a NNI Aradi utcai irodája el is ismerte." Miii vaaan?

A lófa szára 2015.03.09. 05:55:38

@maxval bircaman szerkesztő: Mikor kapsz fizetést orbán gazdádtól? Tizedikén? Nehogy téged is átb@sszon, aztán a bégetésed a torkodon akad.

docika 2015.03.09. 06:31:50

@maxval bircaman szerkesztő: Lehet hogy gágogás, de jó hangos....és van egy mondás "Sok lúd disznót győz!"

midnight coder 2015.03.09. 06:44:46

Nagyjából ugyanaz az egy-két ezer hőzöngő jár ezekre a bafék tüntetésekre. Kivétel talán csak az internetadó volt.

anyo05 2015.03.09. 07:16:38

Miközben az üzletekben 1re többen vásárolnak:))) Ja, mert hosszú idő után nőttek a reálkeresetek is:))) Hajrá pár ezer:DDDD

apanna 2015.03.09. 07:22:21

A Facebook 100 ezren oldalán már tényleg csak a legalja maradt. Gyülölet és az irigység ami összefogja a társaságot. Semmi alternatíva. Ne legyetek rá büszkék, mert ennek így nincs jövője, választást sem lehet ezzel nyerni.

Nevoeiro66 2015.03.09. 07:41:06

Milyen tízezer? Jó, ha kétezren voltak. Szánalom a köbön...

mikka 2015.03.09. 07:45:30

A helyzet az kedves szerző hogy ha a patrióta érzelmű jobb közép kimegy az utcára akkor láthatatlanná váltok..Egy Majdan szerű helyzetben meg halottakká..

Sir Galahad 2015.03.09. 07:57:15

Volt az 3 ezer is... de mindegy, legyen 10. És? Szerintem a kormányoldal, ha utcai megmozdulást szervezne, még mindig képes volna ennek a többszörösét hozni. Sem az előbbi, sem az utóbbi létszám nem jelent érdemben semmit.

eccerüvagyok 2015.03.09. 08:00:05

Mi vaan?? Te 2018-ra apellálsz? T'án nem politikai muníciót gyűjtesz, hogy helyzetbe hozd magad addig? Ambícióid vannak, de káros vagy, mint az unortodoxia... Szégyen ez a böfögésed.

Vincenzo6 2015.03.09. 08:04:31

"Erre utalt, hogy csak az Andrássy út felének lezárását kérték, de Juhász a NNI Aradi utcai irodája el is ismerte."

Szép mondat. És ezzel próbálja igazolni, hogy tényleg voltak 10 ezren. Olyan ez a tízezer, mint a hatmillió. Összesen nincs 10 ezer ember, aki nem szégyellne egy helyen mutatkozni Gyurcsánnyal, de hogy ezek mind el is mennek...

Vincenzo6 2015.03.09. 08:07:22

Egyébként lassan megint ott tartok, hogy Simicska ide, közszolgálati hírek oda, de a baloldal sokkal gázabb kezd lenni, ha tájékoztatásról van szó. Ráébredtek végre, hogy elég nagyot és bátran kell hazudni, ha újra el akarnak érni valamit? Nem mintha valaha lett volna becsület azon az oldalon, de most legalább bátran kürtölik világgá a hazugságaikat. Így kell ezt, profi módon.

Szvidrigajlov 2015.03.09. 08:09:56

Ballib matek: 200 tüntető*12 tüntetés = 10.000, három békemenet*200.000 résztvevő=50.000 Orbán hívő.
Ballib szótár: "korrupció": l.még: nem mi lopunk.
De a legszebb, hogy a tüntetések a hidegre és a karácsonyra tekintettel maradtak abba...:)
Ja, ha hideg van, akkor Orbán nem is olyan rossz! A hazáért és a korrupció ellen hajrá fotel! Mert hideg van! (az első békemenet nem januárban volt véletlenül?? - csak kérdem, nem voltam ott) A karácsony meg az ateisták, a kábszeresek és a buzeránsok legszebb ünnepe, mi?

vNHM 2015.03.09. 08:19:26

Lol. Te vagy az új Ludas Matyi.

Ms Diane Choksondik 2015.03.09. 08:22:50

nem bántásból írom, de tegnap is mindösszesen 3000 ember tüntetett

MACISAJT 2015.03.09. 08:39:53

"Miközben az ellenzéki pártok gond nélkül az utcára tudnak vinni 10 ezer embert."

Vagy legalábbis gond nélkül tudnak 10 ezret hazudni..másnap:P

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.09. 09:09:24

azért ne csináljunk már úgy, mintha bármikor sikerülne ezt a 10ezret összerittyenteni.

A fidesz a birkamenetet bármikor kiállítja, és nem 10eztren vannak...

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.03.09. 09:17:43

"sehol egy spontán vagy szervezett ellentüntetés."

Mert ennyire jelentéktelen a ballib oldal.

♔bаtyu♔ 2015.03.09. 09:22:16

Itt a heti "Orbán jövő kedden megbukik" poszt.

Amúgy pedig a tízezer ember az Index szerint 3000.

"Jó hangulatban, nagyjából háromezer ember részvételével zajlott el a vasárnap délutáni tüntetés, amin a résztvevők – többek között Juhász Péter, Ivanics Éva és Szelényi Zsuzsanna – a korrupció elleni hatékonyabb fellépést követelték."

Mindig csodálkozom azon, amikor a szokásos mag már hatodik éve azt hiszi, hogy azok akik körülöttük vannak, azok nem DK és egyéb tagok, hanem úgy jöttek, spontán. Miközben mindenki ismeri egymást.

♔bаtyu♔ 2015.03.09. 09:25:09

@wmiki: Na ezekből jópárat én szültem vagy 10-15 éve :))

martineden 2015.03.09. 09:35:25

@apanna: A fideszben már tényleg csak a legalja maradt. Gyülölet és az irigység,valamint az ellophato penz mennyisege ami összefogja ezt a tolvaj csurhe társaságot. Semmi alternatíva a lopason,csalason kivul. Ne legyetek rá büszkék, mert ennek így nincs jövője, választást sem lehet ezzel nyerni,Veszprem a bizomyitek.

martineden 2015.03.09. 09:38:43

@mikka:,, ha a patrióta érzelmű jobb közép kimegy az utcára"...Mikor,hol?

martineden 2015.03.09. 09:45:31

@asfaémésanlsanv: Egyébként lassan megint ott tartok, hogy Simicska ide, közszolgálati hírek oda, de a fidesz egyre gázabb kezd lenni, ha tájékoztatásról van szó. Mindig tudtak, hogy minel nagyobbat és pofatlanul kell hazudni, ha el akarnak érni valamit? Nem mintha valaha lett volna becsület azon az oldalon, de most hogy inog a tron, ketsegbeesetten kürtölik világgá a hazugságaikat. Így kell ezt, profi módon,a fideszcsurhe mindig is elen jart ebben.

Scagnetti 2015.03.09. 11:43:59

Nem tudom, végül ki buktatja meg Orbánékat, de abban szinte biztos vagyok, hogy nem az MSZP-DK-Együtt-PM lesz az. Ezeknek végük van. Két ilyen csúnyán elbukott választás után illene ezt már észrevenni.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.09. 12:06:54

'A három szervező ellenzéki párt, az Együtt, a PM és a DK el is ért több mint 10 ezer embert."

Lófaszt ért el :)

A szokásos 1500 fő volt kint, a nagyorrú Zsidó Zsuzsikával az élen :)

apanna 2015.03.09. 12:32:16

@martineden: Most nem a Fidesz a lényeg, hanem a következő kormány. Na ott van a gond, arra írtam amit. Veszprém? A szavazók 70% a el se ment. A nagy győzelmet nem söpörte be senki. Nem is értem mire vagy büszke. Választást így nem fogtok nyerni
Egyébként lyukra futottál...Nálam az LMP a nyerő.

martineden 2015.03.09. 12:53:18

@apanna: Most a tolvaj ,csalo fideszcsurhe a lényeg, nem a következő kormány. Veluk van a gond, arra írtam amit.Oket kell eltakaritani, Veszprém megmutatta hogy a szavazóik 70% a el se ment,hiaba kuldozgettek nekik az sms-eket . A nagy győzelmet besöpörte a baloldal. Nem is értem mire vagy büszke. Választást megegyszer a tolvaj fideszcsurhe nem fog nyerni.
Egyébként lyukra futottál...Nálam az LMP nem nyerő,ok a geci mutyifocista rejtett tartalekai.

apanna 2015.03.09. 13:27:40

@martineden: Nagy nálad a sötétség. Tipikus Beszűkült agyállomány..Az ilyennel felesleges vitában ütközni, csak neked lehet igazad. Beteg ember...Ha ilyen az ellenzéki tábor, milyenek lehetnek a politikusaitok. Egymást hergelitek és semmi sem drága, hogy választást nyerjenek. Még egyszer :Gyülölettel, nem nyerhettet..

apanna 2015.03.09. 13:29:23

@martineden: Szerintem felesleges demokráciáról papolnotok, amikor az ellenfelet ellenségként kezelitek.

apanna 2015.03.09. 13:32:12

@martineden: Miből gondolod hogy a Fidesz szavazók maradtak otthon? Látod milyen egyszerűen gondolkodsz?

martineden 2015.03.09. 21:40:18

@apanna: Nagy nálad a sötétség repedtsarku. Tipikus beszűkült agyállomány,mint minden fidesz zombi..Az ilyennel felesleges vitában ütközni, mert azt hiszed csak neked lehet igazad. Beteg ember...Ha ilyen a fidesz tábor, nem veletlen ,hogy a politikusaitok nyugodtan csalnak,lopnak. Egymást hergelitek és a hatalomert semmi sem drága, hogy választást nyerjetek. Mégegyszer nem jon be a gyuloletkampany.

martineden 2015.03.09. 21:43:13

@apanna: Miből gondolod hogy nem a Fidesz szavazók maradtak otthon? Látod milyen egyszerűen gondolkodsz?Masreszro felesleges demokráciáról papolnotok, amikor az ellenfelet ellenségként kezelitek.

Joe69 2015.03.10. 14:45:27

A fidesztrollok most már csak neten bátrak. Szeretnék már látni egy olyan igazi, fasza, békemenetet, ahol kiálltok azárt, hogy legyünk orosz gyarmat (Paks2), és hogy "én vasárnap templomba járok és a családommal vagyok", meg hogy "viktorszeretünk". Persze lengyel tesók nélkül nehéz lesz, és a góbé tesók sem fogják már mozdítani a feneküket értetek..

Várkonyi László 2016.12.18. 16:52:47

Azt a stadionokat építtető netovábbját !!! Hát most hol vagytok BÉKEMENETES fideszesek??? Hideg van ? Vagy mi?

Bolshevik 2018.08.30. 14:52:50

No megbukott a fidesz?

Bolshevik 2018.08.30. 14:53:55

@martineden: "Választást megegyszer a tolvaj fideszcsurhe nem fog nyerni. "

Bocsi nem tudod ki nyert most áprilisban?
süti beállítások módosítása